2023.07.04

Indul a nyári rizikószezon: ezt sokan elmulasztják ilyenkor, milliós kár lehet a móka vége

Egészen hajmeresztő, brutális, sok-sok millió forintos kárral is járhat 1-1 balul sikerült külföldi baleset. A biztosítók szerint pedig minden évben adódnak ilyenek. Ennek ellenére a legfrissebb adatok szerint a hazai utazók egyharmada továbbra sem köt biztosítást. Pedig a halálos rollerbalesettől kezdve, a hajólépcsőn való megcsúszásig, ami koponyatörést eredményez, elég hosszú a lista a váratlan káresetek kapcsán. De például egy medúzacsípésért is fizethet 50 ezer forintot a biztosító. Ráadásul a sok szerencsétlenségéért nem is kell elutazni az országból, a nyár beköszöntével ugyanis klasszikusan megnőnek például a motorbalesetek, a játszótéri balesetek, de a vízi és kerékpáros balesetek is. A leggyakrabban előforduló nyári káreseteket, és az az ezekre fizetett kártérítésekről beszélgettünk Magyarország legnagyobb biztosítótársaságaival.

Bár a biztosítók beszámolói azt mutatják, hogy az ügyfelek tudatossága egyértelműen pozitív irányba mozdult el az utasbiztosítások kapcsán, azért még így is sokan vannak, akik nem élnek a lehetőséggel. A legfrissebb adatok szerint például a külföldre készülő magyarok harmada továbbra sem gondoskodik biztosításról. Igaz persze, hogy az az idei évi májusi adatok éves alapon átlagosan 7 százalékos áremelkedést mutatnak, de ez még így is messze elmarad az országosan mért 21,5 százaléktól.

Mindez egyébként összességében azt eredményezi, hogy aki nem köt utasbiztosítást, az mintegy átlagosan napi 665 forintos díjon spórol, amin egyáltalán nem biztos, hogy érdemes. Még akkor sem, ha igazán nagy horderejű külföldi balesetből bár kevés van, de a biztosítók adatai alapján, azért minden évben akad jónéhány olyan beavatkozás, ami sok-sok milliós költséget takar. Az igazi nyaralási szezon berobbanása előtt mind a legtöbbet előforduló/legdurvább utazáshoz kötehető balesetekről, mind pedig a nyári hónapokra jellemző, de nem utazáshoz kötött balesetekről is kérdeztük a hazai biztosítókat.

Nagyon vigyázni kell külföldi utazáskor

Ha külföldi utazásról van szó, akkor „az apróbb tengerparti balesetekből lesz különösen sok ilyenkor, ilyenek pl. a medúza- vagy más tengeri állat csípések; talpon vagy máshol apróbb sérülések, vágások a kagylóktól, kavicsoktól. Történnek ficamok, rándulások, elvétve szalagszakadások, a nehéz, homokos talajon való strandos játékok űzése közben” - közölte a Pénzcentrummal az Aegon. A biztosító beszélt arról is, hogy ezek mellett megszaporodnak az emésztési zavarokkal járó rosszullétek is, a szokatlan – és esetleg nem megfelelő minőségű – ételektől, netán a helyi csapvíz fogyasztásától.

Meg kell még említeni, hogy gyakran előfordul (főleg kisebb gyermekek esetében) megfázásos tünetekkel járó megbetegedés, a túlzott és szokatlan mértékű légkondicionálás (repülőgépen, vagy a hotelban) miatt. Az idősebbeknél viszont gyakoribb, hogy általában valamilyen medence partján történt elcsúszásos balesetek, amik a biztosítótársaság szerint egészen tragikus következményekkel is járhatnak.

Sűrűn előfordulnak nyáron még olyan esetek is, mikor a külföldön, helyben bérelt robogóval éri közlekedési baleset ügyfelünket; illetve előfordulnak a strandon, szórakozásból űzött játékok (pl. vízisí, vízibanán) közben történt balesetek is. Ezek már sokkal súlyosabb következményekkel járnak, mint az apróbb balesetek, egészen extrém összegű károk is voltak az ehhez hasonló káresetekről - közölték lapunkkal az Aegon szakértői, akik azt is elárulták, hogy egy egy hetes nyugateurópai intenzív osztályon történő kezelés + légi szállítás 20 millió forintnál kezdődik, és minden évben történik náluk ilyen. Ugyanez viszont a tengerentúlon négy-ötszörös szorzót jelent.

A Groupama szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a kisebb vízi balesetek körében gyakori a tengeri sünöktől szerzett lábsérülés, medúzacsípések, melyek esetében 50 000 Ft nagyságrendű volt a kárkifizetésük tavaly nyáron. De a hajózás/vitorlázás, továbbá vízi csúszdázás közben történt balesetek már nagyobb összegű, 2 millió vagy a fölötti kárkifizetéssel jártak, szintén európai viszonylatban.

Az Uniqa arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy náluk nyáron több kisebb utaskár érkezik, mint például a téli időszakban, ugyanis a téli időszakra jellemzőbbek a nagyobb, súlyosabb károk (pl.: síelés, snowboard, hegyi mentés). Ezen felül elmondták azt is, hogy 2022 nyarán az év többi hónapjához képest sokkal repülőgépkésés miatti poggyász kár érkezett hozzájuk. Illetve ők is kitértek rá, hogy a bejelentett károknál gyakoriak a betegség károk is, úgy mint a gyomorrontás, a fül és szemgyulladások.

„Az utasbiztosításokhoz kötődően a leggyakrabban hányás, hasmenés, ájulás fordul elő, de adódnak olyan esetek is, hogy valaki allergiás rohamot kap vagy tengeri fürdőzés közben tüske megy a lábába” – közölte lapunkkal az Allianz, akik elmondták, a "nyári időszakban, az utazások számának megugrásával párhuzamosan megnövekednek a váratlan megbetegedések és a kisebb-nagyobb balesetek is, a kárkifizetések pedig jellemzően a több tízezer Ft-tól a több tízmillió Ft összegig terjednek.”

Az EUB válaszaiban azt emelte ki, hogy nyáron a legnagyobb halmazt a megbetegedések teszik ki; tipikus a napszúrás, a gyomorbántalmak és a légúti panaszok, majd ezt követi a balesetek halmaza. De általános tapasztalatunk, hogy minden és bármi megtörténhet. A Genertel pedig arról beszélt, hogy nyári baleset költsége nagyban függ attól, hogy hol történik, milyen ellátó egységhez kerül a beteg stb. A legköltségesebb, ha mentőhelikopteres vagy hegyi mentés is igénybe vételre kerül. De a fenti időszakban a legtöbb kár betegséghez vagy balesethez volt köthető a biztosítónál.

Horrorsérülések külföldön

Ha az átlagos kárkifizetési összegek nem is beszélnek önmagukért, minden évben előfordulnak nagyon komoly véletlen balesetek, amiknek a megoldása nem hogy bonyolult, de szuperköltséges is. A Groupama feltárt számunkra egy esetet, mely során a Spanyolországban nyaraló ügyfelük megcsúszott a hajólépcsőn. A balesetet követően pedig koponyasérüléssel, csonttöréssel került korházba. Számára a biztosító kárkifizetése meghaladta a 2 millió forintot.

Egy másik horrorsztorit az Aegon osztott meg velünk, mely során elmesélték, hogy tavalyról különleges esetük volt egy ciprusi baleset, amelynek során az ügyfelek a strandon akkorát esett a motorcsónak által húzott vízibanánról, hogy eltört egy csigolyája. Ezt követően a szükséges műtétet a helyi kórház nem vállalta, így a pár napos kórházi kezelés után a biztosítótársaság megszervezte a hazaszállítását. Ez a sérülésre vonatkozó orvosi protokoll szerint kizárólag fekvő helyzetben volt lehetséges, és mivel járatgépre hordágyas helyet semelyik légitársaság nem tudott körülbelül 2 hetes időtávon belül felszabadítani, így mentőrepülőgéppel szállították haza.

Az EUB egyik tragikus története Marokkóban történt, ügyfelük nem sokkal a gép landolása után rosszul lett. Kórházba szállították, műtétet végeztek rajta és többször megpróbálták újraéleszteni, ám ez nem járt sikerrel. A kórházi költségek 2,6, a holttest hazaszállítása 2,9 millió forintba került. E másik esetben a társaság huszonéves ügyfele Görögországban megbotlott a fürdőszobában és eltört a sípcsontja. Ahol éppen tartózkodott, ott csak megröntgenezni tudták műteni nem, úgyhogy át kellett szállítani Athénba, ahol 10 napig volt kórházba, majd egészségügyi kísérettel kellett hazautaztatni Magyarországra. A biztosító 7,5 millió forintot fizetett.

Az egyik legdurvább eset egy Covid fertőzés kapcsán bontakozott ki Németországban. A biztosító ügyfele koronavírusos lett, és hamar kétoldali tűdőgyulladása lett, intenzív osztályra került, ahol 42 nap után sikerült csak levenni a lélegeztető gépről. De ezután még 2 hét telt el, mire a szállítása lehetségessé vált, amit egyébként egy kritikus állapotú betegek szállítására alkalmas járművel kellett megoldani, majd a beteg kezelése egy hazai kórházban folytatódott. A kórházi költség a 30. napig és a hazaszállítás 50 millió forintba került. A biztosító külön felhívta a figyelmet a különleges eset kapcsán, hogy ügyfelünk sajnos nem váltotta ki az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK), amely megléte esetén 450 ezer Ft kórházi napi térítésre lett volna jogosult a külföldön kórházban töltött napok száma után. Az EEK azért is rendkívül hasznos, mert fedezetet nyújt a 30 napnál hosszabb kórházi kezelésre, amely a COVID esetében kiemelt fontosságú. A biztosítók általában 30 napig vállalják a kórházi kezelés költségeit, amely jellemzően elég szokott lenni, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy a COVID miatti kórházi kezelés 30 napnál hosszabb időt vehet igénybe.

A nyár utazás nélkül is veszélyes

Látva a legnagyobb hazai biztosítótársaság beszámolóit, a nyár bizony utazás nélkül is tud veszélyes lenni, amire érdemes felkészülni. Ilyenkor ugyanis „mindig gyakrabban fordulnak elő játszótéren, trambulinon, strandon bekövetkező kisebb sérülések, valamint a halálos kimenetelű vízi és motoros balesetek előfordulása is emelkedik. Nagyobb a közúti közlekedésben való részvétel a nyaralások, hétvégi kiruccanások okán, ezért valamivel több a közlekedési baleset” – mondta el a Pénzcentrumnak az Aegon, akik hozzátették, ezzel együtt bár a nyári időszakban nem tapasztalható a kárbejelentések, kárkifizetések drasztikus növekedése, azonban a szezonális és a gyermekek körében elszenvedett sérülések, balesetek száma nő.

Arra is felhívták a figyelmet, mivel egyre elterjedtebbé vált az elektromos roller használat, így az ennek során bekövetkező balesetek előfordulása is. A Groupama a jellemző nyári balesetek kapcsán megemlítette, hogy a vízi balesetek, kerékpáros balesetek, kirándulás-túrázás közbeni sérülések száma emelkedik ebben az időszakban. Elmondták azt is, hogy a legjellemzőbb nyári balesetek közé sorolható a hajózás, a vízi csúszdázás, hobbi sportolás közben bekövetkezett sérülések, úgy mint a csonttörések, ficamok, fejsérülések.

A nyári balesetek kapcsán az Uniqa is kiemelte a klasszikus lábsérülések mellett az olyan szabadidős, vízi sérüléseket, mint a hegyi mentés túrázás során, vízi csúszda sérülések, búvárbaleset, siklóernyős sérülése (érkezéskor bokatörést szenvedett), kerékpáros sérülések (utazáskor viszik magukkal a kerékpárt). De megemlítették az állatok okozta sérüléseket is, úgy mint a bogárcsípések, lovas balesetek, vagy a kutya-, távoli országokban majomharapásokat.

De a biztosító szakértői kiemelték azt is, hogy tipikusan a nyárra jellemző az is, hogy megnő a közlekedési balesetek száma, ezen belül is a motoros baleseteké (ezek rendszerint nagyobb kimenetelű sérüléssel, sok esetben maradandó egészségkárosodással járnak). De tavasztól, a jó idő beköszöntével elindul egy növekedés, mely a nyár során is megfigyelhető, az otthoni kertészeti/hobbi balesetek körében: flexelés, fűnyírás, favágás, kertészkedés (vágások, amputációk, csonttörések). Mindezeken felül a gyerekekre is sok veszély leselkedik, náluk jellemző nyári sérülések: csonttörések a labdajátékok, játszótéri balesetek során (csonttörés károknál a legtöbb esetben kéz és lábujj csonttörései a jellemzőek).

A nyáron bekövetkezett balesetek kapcsán a Generali is a kerékpáros közlekedési balesetek és a külföldi kismotoros balesetek számának növekedését emelte ki elsődlegesen, de ugyancsak kitértek arra, hogy a rovarcsípések (kullancs; darázs) száma is nő a nyári hónapokban.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Biztosítás a végső búcsúra
2010 május 12.
Kategória:
Általános

Biztosítás a végső búcsúra

Az idősebb korosztályt egyre több biztosító célozza meg a temetkezés költségeit megteremtő termékkel. Ezen a piacon üzleti szempontból bőven van lehetőség, hiszen a magyar lakosság temetésre éves szinten 30-40 milliárd forintot költ, miközben a pénzügyi felügyelet statisztikái szerint az ezt fedező biztosításokba tavaly 360 millió folyt be.
 
Kegyeleti biztosítás kiválasztásában és megkötésében az ügyfélszolgálatunk is segítséget nyújt.
 
Hagyományos, szolgáltatásalapú termékkel lépett a piacra az év elején a CIG Közép-európai Biztosító. Ez lejáratkor nem az örökösöknek, hanem a temetkezési intézetnek fizet a búcsúztatásért a szerződésben meghatározott feltételek szerint. A CIG-nél ezt a biztosítást 18 és 80 éves kor között bárki megkötheti.
Az Aegon július óta kínálja hasonló célokra felhasználható termékét. A teljes életre szóló Gondviselés életbiztosítást azonban csak 50 éves kor fölött köthetik meg a kliensek, a férfiak 69, a nők pedig 75 éves korukig. A termék már havi 3000 forinttól kapható, de a nagyobb kifizetés érdekében ez – nemtől és kortól függően – többszörözhető.
Hasonló termékkel egyébként először a Signal lépett a piacra, még 1997-ben.
A Testamentum, amelyet 40 éves kor felett lehet megkötni, az ügyfél halála esetén a szerződésben megjelölt kedvezményezettnek fizet ki egy garantált biztosítási összeget, illetve a felhalmozott hozamot.
Az ING Naplemente életbiztosítását 50–70 év közötti ügyfelek vásárolhatják meg. A társaság a biztosított balesetből bekövetkező halála esetén a teljes biztosítási összeget, nem baleseti eredetű halál esetén az első két évben a befizetett díjak harmadát, ezt követően a teljes összeget fizeti ki a kedvezményezetteknek.
A Groupama-Garancia Szelence életbiztosításánál a díjfizetés tartama 5 és 25 év között választható, de a biztosítási védelem a díjfizetési tartam letelte után is, élethosszig tart.
Az Uniqánál 2004 óta létezik a Gyertyaláng, amely önállóan is köthető, és az életbiztosításokhoz hasonlítható a leginkább. Alapbiztosításként a szerződésben meghatározott biztosítási összeg egy része – jellemzően 100-200 ezer forint – a biztosított halála esetén a temetéssel összefüggő költségek fedezésére szolgál, ebből a társaság a számlával igazolt temetkezési költségekre fizet a kedvezményezetteknek.
 
A fentebb felsorolt, és hasonló termékek kiválasztásában és megkötésében az ügyfélszolgálatunk segítséget nyújt minden érdeklődő számára.
 

 

Már kisebb károkkal is a biztosítóhoz fordulnak az emberek
2010 május 12.
Kategória:
Általános

Már kisebb károkkal is a biztosítóhoz fordulnak az emberek

A válság hatására egyre több kárigény-bejelentés érkezik a biztosítókhoz.

Az életbiztosítások területén egyre több a csalás és visszalépés a szerződéstől, a nem életbiztosítások területén pedig sokkal több kis kárt jelentenek be, mint az eddigiekben.

A biztosítók helyzetét rontja, hogy a válság hatására az ügyfelek már olyan károkat is bejelentenek, amelyeket korábban nem, mert semmiségnek tartották azokat.

Más biztosítások terén éppen hogy kedveztek a körülmények a biztosítótársaságoknak. Például a természeti katasztrófák híján, a kedvező időjárásnak köszönhetően az ilyen jellegű kártalanítás kevesebb kiadást jelentett.

Ugyanígy csökkent az autók utáni kifizetések nagysága, mivel az emberek valószínűleg kevesebbet közlekednek, és jobban is vigyáznak értékeikre, autóikra.

Az életbiztosításokat azonban egyre növekvő arányban mondják vissza az emberek. Valószínűleg azért, mert ez plusz kiadást jelent számukra.

További biztosítási hírek

 

Jövedelempótló biztosítás
2010 május 12.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Jövedelempótló biztosítás

Fél, hogy munkanélküli lesz? Itt a segítség!

A mai gazdasági helyzetben egyre bizonytalanabbá váltak a munkahelyek. Ugyanakkor az állami álláskeresési járadék alacsony, ez szükségessé teszi az öngondoskodást.

Ennek megfizethető formája az egyre jobban terjedő munkanélküliség biztosítás, melynek lényege - tudtuk meg Bravik Attilától, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetőhelyettesétől, hogy ha a munkavállaló rendes felmondással veszti el az állását, és regisztráltatja magát munkanélküliként, akkor az állás keresési járadékát kiegészítik 50 ezer és 250 ezer forint közötti összeggel. (A közös megegyezés esetén, vagy a dolgozó mond fel, akkor a biztosító nem fizet.) A biztosítás összege a szerződéskötéskori nettó bérnek legfeljebb 70 százaléka lehet. Azonban a biztosító nem szolgáltat azonnal az állásvesztés napjától, hanem alapesetben csak 180 napos várakozási idő után. De ez az időszak lerövidül a felére, 90 napra, ha a dolgozónak van olyan hitelszerződése, amelyet a biztosítási szerződéskötést megelőzően legfeljebb hat hónappal írt alá. A biztosítási szolgáltatás legfeljebb kilenc egymást követő hónapon keresztül térít, viszont ha időközben talál a dolgozó munkát, akkor a biztosítási térítés megszűnik. Gyakran előfordul, hogy a dolgozót csak próbaidőre veszik fel, majd nem tartják meg, ebben az esetbe azonnal újraindul a kártérítés és a kilenc hónapból hátralévő időre - ha nem talált ismét munkát - folyosítják a térítést.

A munkanélküli biztosításnak életkori korlátai vannak: csak 22 és 55 év közötti magyarországi lakóhellyel rendelkező, jelenlegi munkáltatójánál legalább egy éve folyamatos, legalább heti 30 órás alkalmazásban álló, határozatlan munkaviszonnyal rendelkező személy megkötheti meg.

További biztosítási hírek

Jogszerű a 6,8 milliárd forintos bírság - Másodfokon GVH győzelem született a biztosítókartell perében
2010 május 12.
Kategória:
Általános

Jogszerű a 6,8 milliárd forintos bírság - Másodfokon GVH győzelem született a biztosítókartell perében

A Fővárosi Ítélőtábla elutasította a biztosítókartellben érintett valamennyi vállalkozás keresetét. A másodfokon eljáró bíróság döntése azt jelenti, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogszerűen marasztalta el versenykorlátozó megállapodásért a cégeket és jogosan rótt ki rájuk összesen 6,8 milliárd forint bírságot.

A GVH 2006. decemberében állapította meg, hogy a verseny korlátozására alkalmas magatartást tanúsított

  • a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége az Allianz Hungária Biztosító Rt., illetve a Generali-Providencia Biztosító Zrt. a 2003., a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló megállapodások tárgyában hozott döntéseivel,
  • az Allianz Hungária Biztosító Rt. a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségével, illetve az egyes márkakereskedésekkel az Allianz Hungária Biztosító Rt. által a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló, a javítói óradíjak mértékét az Allianz Hungária Biztosító Rt. biztosításainak értékesítésében elért teljesítménnyel összekapcsoló megállapodások megkötésével,
  • a Generali-Providencia Biztosító Zrt. az egyes márkakereskedésekkel az általa a 2004. és a 2005. évben a márkakereskedések esetében alkalmazott javítói óradíjakról szóló, a javítói óradíjak mértékét a Generali-Providencia Biztosító Zrt. biztosításainak értékesítésében elért teljesítménnyel összekapcsoló megállapodások megkötésével,
  • az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2000. október 4. és 2005. március 9. között megkötött, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
  • az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. az általuk 2002. április 16. és 2005. március 21. között megkötött, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
  • az Allianz Hungária Biztosító Rt. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2002. április 24. és 2005. március között megkötött, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
  • a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2000. október 11. és 2005. március 1. között megkötött, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
  • a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. az általuk 2001. december 21. és 2005. augusztus 10. között megkötött, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal,
  • a Generali-Providencia Biztosító Zrt. és a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. az általuk 2002. január 21. és 2005. augusztus 31. között megkötött, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. magatartásának versenykorlátozó módon történő befolyásolására irányuló megállapodásokkal.

A GVH a jogsértő magatartások további folytatását megtiltotta. Emellett kötelezte az Allianz Hungária Biztosító Rt.-t 5,319.milliárd forint, a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-t 1,046 milliárd forint, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségét 360 millió forint, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft.-t 13,6 millió forint, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft.-t 45 millió forint, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft.-t 30,7 millió forint bírság megfizetésére.

A versenyhatóság döntése ellen az érintettek - a Porsche Biztosítási Alkusz kivételével - bírósághoz fordultak. Az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 2009. január végén részben megváltoztatta a GVH döntését. Helybenhagyta a GVH határozatának a), b) és c) részeit, míg a d), e), g), és h) részeit teljes egészében, az f) és i) pontokat pedig az Allianz és a Generali tekintetében hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatását rendelte el. A bíróság tehát nem látta bizonyítottnak, hogy a biztosítók és az alkuszcégek tiltott versenykorlátozó megállapodást kötöttek volna.

Mivel a Fővárosi Bíróság a GVH határozatában felrótt egyik jogsértést nem találta megalapozottnak, így értelemszerűen az e jogsértésért kiszabott részét a bírságnak mellőzte, ezáltal csökkentve az ügyben kirótt bírságokat. Végül az Allianz Hungária Biztosító Rt. 5,319 milliárd helyett 4,97 milliárd forint, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. 1,046 milliárd helyett 880 millió forint bírságot kapott. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének 360 millió forintos, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. 30,7 millió forintos bírságát a Fővárosi Bíróság változatlanul hagyta, míg a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-re valamint a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft-re kirótt GVH bírságot eltörölte.

Az első fokú bírósági döntés ellen mindkét fél fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2009. szeptember 24-én teljes egészében elutasította a versenyhatóság által elmarasztalt vállalkozások kereseteit. A másodfokon eljáró bíróság így a GVH határozatában megállapított valamennyi jogsértést, és a teljes bírságösszeget jogszerűnek találta. Az ítélet jogerős, ám a felperesek felülvizsgálati kérelemmel a Legfelsőbb Bírósághoz fordulhatnak.

A GVH által kiszabott bírság egy részét az érintett vállalkozások már befizették. Az Allianz Zrt., a Generali Zrt, a Porsche Biztosítási Alkusz Kft. még 2007 márciusában befizette a teljes bírságösszeget. A Magyar Opelkereskedők Kft. 13,6 millió forintot fizetett be. A Gémoszt és a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-t a bíróság a jogerős döntésig mentesítette a bírság befizetése alól. A jogerős döntés kézhezvétele után a Gémosznak 360 millió forintot, a Magyar Peugeot Márkakereskedők Biztosítási Alkusz Kft-nek 13,6 millió forintot, a Magyar Opelkereskedők Bróker Kft-nek 31,4 millió forintot kell kamatostul befizetnie bírságként.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj-51/2005.

Forrás: Jogiforum.hu

További biztosítási hírek

 

A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára
2010 május 12.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára

A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség biztosítások piacára.

Az alkusz által működtetett biztositastipp.hu portál az April biztosító termékét árulja majd, amely munkanélküliség és tartós keresetkiesés esetén nyújt fedezetet. A biztosítást minden 22-55 év közötti, magyarországi munkavállaló megkötheti, aki nem áll felmondás alatt és legkevesebb egy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, minimum heti 30 órás alkalmazásban.

Ezen a piacon a válság kitörése óta folyamatosan élénkült a verseny, mára már a biztosítást több csomagban is lehet választani. Például havi 3600 forintot kell fizetnie annak az ügyfélnek, aki havi 200 ezer forintos nettó bérű, határozatlan idejű munkaszerződéssel, heti 40 órában dolgozik és elbocsátása esetén nettó 150 ezer forintot szeretne kapni a biztosítótól.

További biztosítási hírek

Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
2010 május 12.
Kategória:

Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!

Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek

Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.

Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.

Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.

A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.

"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."

További biztosítási hírek

Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
2010 május 12.
Kategória:
Önrész biztosítás

Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!

A KÖBE egyedülálló termékét kizárólag a CLB forgalmazza
 
Budapest, 2008. október 13.
Sok autós tapasztalja csalódottan, hogy bármilyen széles körű is a casco-biztosítása, káresemény esetén az önrészfizetési kötelezettség miatt mindenképpen veszteség éri. A KÖBE által most bevezetett önrész biztosítással első ízben válik lehetővé, hogy a károsult mentesüljön ennek az összegnek a kifizetésétől is. Az új terméket a KÖBE saját hálózatán kívül kizárólag a CLB Független Biztosítási Alkusz értékesíti.
 
Az önrész biztosítás bármely biztosító új vagy már meglévő casco szerződése mellé megköthető. Minden olyan esetben téríti az önrészt, ahol a kárösszeg – az önrész levonása után –eléri a 100 ezer forintot. Díja havi 1000és 5000 forint között változhat a casco önrészétől, illetve a kortól és a lakhelytől függően. Érvénye az első kárkifizetésig tart, de azután újraköthető.
 
Az önrész biztosítás különösen azokat az autósokat védheti meg a komolyabb ráfizetéstől, akik hitelbe vásárolták járművüket. Egy nagyobb kár vagy esetén ugyanis a casco térítéséből először a finanszírozót kártalanítják, és csupán a szerződésmódosítási és adminisztrációs költségek kifizetése után kerül sorra a tulajdonos, akitől természetesen ekkor is levonják az önrészt.
 
Az önrész biztosítás bevezetése hosszabb távon jelentős változásokat generálhat az egész casco-piacon. Az ügyfelek olcsóbb casco-t kötnek majd, mivel az ezzel járó magasabb önrészt kockázatok nélkül bevállalhatják. Emellett az új lehetőség a casco kötések számát is növelheti.
 
Az önrész biztosítás értékesítésében a KÖBE kizárólagos partnere a CLB Biztosítási Alkusz. „Az általunk kidolgozott önrész biztosítás elsőként kínál megoldást a gyakran többszázezer forintot is elérő önrész kiváltására.” – mondta Lilli Róbert, a KÖBE ügyvezetője. „A CLB-ben olyan értékesítési partnerre találtunk, amely garanciát jelent arra, hogy a casco-val rendelkező autósok tömege minél előbb találkozzon ezzel a kedvező lehetőséggel, hiszen az alkuszcég 650 eladási pontján és fejlett online rendszerén keresztül az egyik piacvezető közvetítő a casco-kötések területén.”
 
Háttérinformáció:
 
KÖBE (Közlekedési Biztosító Egyesület)
A KÖBE 1996-os alapítása óta egyenletesen fejlődik, üzleti filozófiája szerint a lépésről lépésre elvet követve. Az egyesület tevékenységét az Alapszabálynak megfelelően non-profit alapon, de eredményesen végzi.
Az alapítás óta eltelt tizenkét esztendőben, minden évben a Küldöttgyűlés döntése alapján az egyesület gazdálkodása során képződött eredményt tőkefeltöltésre, szolgáltatásfejlesztésre fordította, és a következő év kedvező biztosítási díjainak kialakításánál vette figyelembe.
Az egyesületi tagok teljes körű biztosítási védelmét szavatolja, hogy a KÖBE arányos viszontbiztosítási szerződéses partnere, a Swiss Re a világ legnagyobb viszontbiztosítója.
A KÖBE díjbevétele 2007-ban meghaladta a 7 milliárd forintot, és közel 12.000 darab kárt rendeztek országszerte.
Jelenleg az egyesület mintegy 170.000 szerződést kezel, melynek több mint 99%-a KGFB szerződés. A KÖBE a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás mellett cascót, árufuvarozói felelősségbiztosításokat, balesetbiztosítást és lakásbiztosítást is művel.
A KÖBE befektetési állománya több mint 6 Mrd. Ft.
 
 

 

A biztosításokra is lesz éves költségmutató
2010 május 12.
Kategória:
Általános

A biztosításokra is lesz éves költségmutató

Önszabályozási céllal a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) dolgozza ki a Teljes Éves Költségmutatót (TKM), amelyet a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kívánnak alkalmazni először, a jövő év elejétől - mondta Trunkó Barnabás a MABISZ főtitkára.
 
A bankkölcsönöknél alkalmazott Teljes Hiteldíj Mutató (THM) analógiája lenne a biztosításoknál a Teljes Éves Költségmutató (TKM), amely alapján összehasonlíthatóvá válnának a termékek. Szemben a THM-mel a TKM-et nem jogszabály tenné kötelezővé, illetve írná elő a számításának módját, hanem szakmai önszabályozással valósulna meg.

A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.

Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.

 
Forrás:hvg.hu

 

Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
2010 május 12.
Kategória:
Általános

Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!

Utas- gépjármű- és lakásbiztosítással a nyugodt vakációért
 
 
Budapest, 2008. június 17.
A tanítási időszak végeztével honfitársaink százezrei indulnak külföldi vakációra abban a reményben, hogy itthoni gondjaikat feledve, nyugodt körülmények között tudják majd kipihenni magukat. Sokan azonban ilyenkor is aggódnak: nem csupán az útközben összeszedett betegségektől, balesetektől való félelem hiúsíthatja meg az igazán gondtalan kikapcsolódást, hanem például az itthon hagyott értékek miatti szorongás is. A bajok néha nem elkerülhetőek, de megfelelő biztosítással nagy részük könnyen orvosolható. A CLB Biztosítási Alkusz alábbi áttekintése a nyugodt utazás zálogai közül mutatja be a legfontosabbakat, amelyek mostantól a biztositastipp.hu oldalon egy kattintással mind elérhetők.
 
Utasbiztosítás
Bár évente egyre kevesebben kockáztatnak, de a külföldre utazóknak még mindig jóval több mint a fele nem gondoskodik utasbiztosításról. Pedig az utasbiztosítás napi néhány száz forintos díja ellenében nem csupán a balesetek, betegségek kórházi és egyéb kapcsolódó költségeit térítik a biztosítók, hanem a poggyászt ért károkat is, és például egy esetleg rablás nyomán is kártérítéshez juthatunk.
 
Néhány fontos szempont az utasbiztosításhoz kapcsolódóan – ezúttal csak dióhéjban:
  • Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
  • Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
  • Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
  • Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
 

Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre

A közeli országokat még ma is elsősorban autóval közelítjük meg. A hazai autók közel kétharmada nem rendelkezik cascoval, ezek tulajdonosai értelemszerűen külföldön is nagyobb kockázatot vállalnak. Kevesen tudják azonban, hogy lehetőség van rövid – egy- kéthetes vagy egyhónapos – időszakokra is teljes körű casco-biztosítást kötni. A határozott idejű casco feltételei szinte mindenben megegyeznek az éves casco-éval, így kedvező megoldást jelentenek mindazoknak, akik nem kívánnak, vagy nem tudnak egész évre szóló biztosítási fedezetet az autójukra.
 
Lopás- és töréskáron kívül az autó meghibásodása is komoly problémát okozhat a külföldi nyaralás során. Ma már elérhető olyan autóasszisztencia-biztosítás, amely a jármű működésképtelensége esetén téríti a javítást, a szervízbe szállítást, az autó tárolását, a továbbutazás, valamint a bérautó költségeit is.
 
Lakásbiztosítás
A nyaralását töltő család üresen hagyott lakása – a drága biztonságtechnikai eszközök alkalmazása ellenére – nagyobb eséllyel eshet betörők áldozatává nyáron, mint az év más időszakában. Nem véletlen, hogy sokan ezt az időszakot használják ki arra, hogy új lakásbiztosítást kössenek, illetve a régi biztosításuk esetében aktualizálják a biztosítási körbe bevont ingóságaik értékét. Bár az internetes értékesítés során egyszerűbb standard csomagokat kínálni, az igazán testre szabott biztosítások megkötése érdekében már itt is számtalan opció és értékhatár között lehet választani.
 
Egyszerűen, gyorsan az Interneten
A fenti rövid felsorolásból is kitűnik, hogy annak, aki biztosra akar menni, érdemes többféle biztosítás megkötését is egyidejűleg átgondolnia. Az ehhez szükséges ügyintézésre azonban éppen az utazás előtti napokban jut a legkevesebb idő.
„Szerencsére ma már valamennyi felsorolt biztosításfajta gyorsan és kényelmesen megköthető az Interneten keresztül is.” – mondta Bravik Attila, az CLB ügyviteli igazgatója. „Ügyfeleink dolgát azzal is igyekszünk megkönnyíteni, hogy a biztositastipp.hu portálunkon valamennyi, a nyaraláshoz kötődő biztosítás (utas-, gépjármű-, lakás) egyetlen oldalon elérhető, áttekinthető és megköthető.”
 
 
 

 

Oldalak