Tudnivalók casco biztosítás váltása előtt

  • casco
  • casco biztosítás
  • gépjármű

A kötelező biztosítás mellett kevesebbet hallani a casco váltásról – pedig ezt is érdemes figyelni, évente újraszámolni a díjakat, mert a biztosítók ajánlatai között jelentős eltérések lehetnek, és könnyen lehet, hogy a jelenlegi biztosításánál jóval kedvezőbbet is találhat az ember. Természetesen a casco biztosítás váltásának is megvannak a maga tudnivalói: röviden összefoglaljuk ezeket.

Mikor lehet biztosítót váltani?

Alapvetően a casco váltásra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint a kötelező biztosításra: azaz ugyanúgy az évfordulót megelőző 30. napig lehet benyújtani a felmondást a biztosítóhoz. Fontos tudni, hogy az ennél korábban felmondott biztosítás is érvényes lesz az évforduló napjáig – aki viszont biztosítót szeretne váltani és ehhez összehasonlítani a díjakat, annak érdemes megvárnia a felmondással a váltási időszakot, amikor már elérhetőek a biztosítók következő évre ajánlott díjai.

Az új biztosítást célszerű úgy megkötni, hogy a szerződés kockázata azzal a nappal kezdődjön, amelyiken az előző véget ér, így biztosan nem lesz szünet az autó biztosításának fedezetében. Emellett pedig kényelmesebb is egyszerre elintézni a régi szerződés felmondását és az új megkötését, ezért a biztosítóváltásra az évfordulót megelőző 60. és 30. nap közötti időszakot javasoljuk.

Amire ajánlott figyelni a váltás során

Amíg a kötelező biztosításnál nincs különbség a biztosítások fedezetei között, a cascónál egyáltalán nem ez a helyzet: nem mindegy, hogy milyen fedezetet nyújt, és persze az sem, hogy mekkora az önrész mértéke. A biztosítás kiválasztásánál ezért érdemes nem csak a díjat, hanem ezeket a szempontokat is figyelembe venni. A casco biztosítások különböző fedezeteiről korábbi cikkeinkben részletesen is írtunk, ide kattintva>> a töréskárról, itt>> pedig a lopáskárról lehet olvasni, ezek segíthetnek eldönteni, hogy kinek-kinek milyen casco fedezetre lehet szüksége.

És ha már szóba került az önrész mértéke: előfordulhat, hogy valaki nem szeretne biztosítót váltani, csupán az önrészt módosítaná. Jó tudni, hogy ezt is csak évfordulóval, pontosabban az évforduló előtti 30. napos határidővel lehet megtenni.

Megérheti együtt kötni a kötelezőt és a cascót

Ha a kötelező és casco biztosítás évfordulója egy időszakra esik, mert annak idején egyszerre kötötték meg őket, akkor érdemes váltás esetén is együtt kiszámolni a két biztosítás díját. Egyes biztosítók ugyanis kedvezményt adnak együttes kötés esetén, vagyis akár kedvezőbb díj is elérhető, mintha külön-külön lennének átkötve.

És aki már nem érdekelt a szerződés fenntartásában? A casco biztosítás felmondása

Fontos tudni, hogy a casco biztosításokat (a kötelezővel ellentétben) általában nem lehet szüneteltetni például forgalomból ideiglenesen kivont járműre – mivel a biztosítás olyan károkra is fedezetet nyújthat, amik tárolás közben is érhetik a gépjárművet, mint egy jégeső vagy egy rádőlő fa, nem is beszélve a rongálásról, lopásról. Ezért ha a szerződőnek már nem érdeke fenntartani a casco biztosítást, akkor a felmondás az út: ahogy írtuk, erre évfordulóval van lehetőség. Biztosítási időszakon (azaz éven) belül ugyanis általában csak akkor lehet felmondani a biztosítást, ha érdekmúlás áll fent, például ha az autót eladták, vagy üzembentartó-váltás történt és a meglévő szerződést a korábbi üzembentartó kötötte.

Weboldalunkon néhány perc alatt kiszámolhatja és összehasonlíthatja a biztosítók casco biztosítás ajánlatait, és ha talál kedvezőbbet, pár kattintással meg is kötheti új casco biztosítását.

2022 november 17.

Legfrissebbek

2024 április 11.
elektromos autó, casco, kgfb

Az elektromos autók biztosítása valamelyest más, mint a hagyományos autóké, ezért érdemes nagyobb körültekintést fordítani rájuk.

2024 február 22.
lakásbiztosítás, márciusi kampány, otthon, otthonbiztosítás

Ha a sok információ között elveszve kicsit bizonytalannak érzi magát, hogy hogyan is álljon neki, akkor sincs semmi gond, érkezünk a segítséggel: lépésről lépésre összefoglaltuk a teendőket, hogy valóban ki tudja használni a márciusi lakásbiztosítási kampány előnyeit.

2024 január 30.
kgfb, kötelező biztosítás, gépjármű

Még a legkörültekintőbb vezetés mellett, a legrutinosabb sofőrrel is megtörténhet, hogy hibát vét az úton. Sajnos akár kisebb, akár nagyobb hibáról legyen szó, a károkozásnak mindenképpen van anyagi következménye. Többféle lehetőség is van azonban, és érdemes mérlegelni, melyikkel járhat a vétkes sofőr kevésbé rosszul.