8 dolog, amit mindenképpen tegyünk meg, ha kár ért minket
A betörésektől, a tűzesetektől, a villámcsapástól és a vihar okozta károktól félve kötünk elsősorban biztosítást. Pedig vagyontárgyainkban legtöbbször csőtörés és beázás okoz kárt. És nem feledkezhetünk meg a baleseti kockázatokról sem. Ha már megtörtént a baj, nem árt tudni, mit is tegyünk.
Igencsak meglepődtek néhány éve, karácsony szentestéjén a járókelők, amikor az egyik hatodik emeleti ablakból eléjük zuhant egy égő karácsonyfa. Mint később kiderült, miután egy család csillagszórókkal és gyertyákkal díszítette fel a fáját, majd a kamerát előkészítette az ünnepi jelenet megörökítésére, a fények meggyújtását követően lángra lobbant a fa, amit aztán a pánikba esett apuka kétségbeesésében kidobott az utcára. Szerencsére ott senkinek nem esett baja, a családfő azonban másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezen kívül kigyulladt a függöny, és a lakást korom borította be.
Hogy érzékeljük az egyes kártípusok valószínűségét, érdemes egy pillantást vetnünk a számokra. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a vezetékes vízkárok idézték elő a lakóingatlanoknál bekövetkezett biztosítási események 30-40, míg a nyaralóknál a 90 százalékát. Komoly veszélyforrásnak tekinthetők a téli fagyok, illetve a nyári viharok. Hogy ez utóbbi volumenét érzékeltessük: még a korábbi évekhez képest viharok szempontjából nyugodtabbnak mondható május 1. és augusztus 31. közötti időszakban is mintegy 57 ezer bejelentést kaptak idén a biztosítók vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén. És ennél a számnál valójában jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, hiszen az ingatlanok közel negyede nem rendelkezik biztosítással. Ehhez képest – a MABISZ adatai szerint – a köztudatban talán a legnagyobb félelemként élő betörésekből kevesebb, körülbelül 50 ezer történik egy évben Magyarországon. A tűzkárok ehhez képest az alacsonyabb valószínűségű károk közé tartoznak, a KSH felmérése szerint 2016-ban 7449 regisztrált lakástűz volt az országban.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 első félévében több mint 7500 baleset történt, 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az autólopások száma azonban jóval kevesebb volt, 2018 első félévében mindössze 384 személygépkocsira adtak ki körözést Magyarországon – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataiból. Ez időarányosan csökkenés az utóbbi évekhez képest, hiszen 2017 egészében az összes személygépkocsira 1125 körözést rendelt el az ORFK, míg 2014-ben 3562-t.
De mindenki tisztában van azzal, mit tegyen, ha már megtörtént a baj? Érdemes mindig a probléma előtt járni egy lépéssel, és biztosítást kötni. De hogyan tudjuk mi magunk is segíteni a minél gyorsabb és gördülékenyebb biztosítói ügyintézést? Mutatjuk a leghasznosabb tudnivalókat!
1. Fontos a megelőzés
A teljes kárösszeg kifizetésének a feltétele, hogy a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést tegyen meg annak érdekében, hogy megelőzze, vagy csökkentse a kár mértékét. Így például törekedni kell az épületek megóvásra, folyamatos karbantartására. Télen, a hosszú időre magára hagyott ingatlanoknál gondoskodni kell a megfelelő téliesítésről (többek között, ahol lehet, érdemes vízteleníteni a vezetékrendszert). A betörésék kockázatát korszerű nyílászárókkal csökkenthetjük, de arra is figyeljünk, hogyha elmegyünk otthonról, még bukó állapotban se hagyjunk nyitva könnyen megközelíthető ablakot. A közúti balesetek megelőzése érdekében elengedhetetlen, hogy mindig az évszaknak megfelelő, és jó állapotú gumival közlekedjünk.
2. Próbáljuk meg enyhíteni a kárt
Nagyon fontos, hogy a károk enyhítéséért az észlelésüket követően próbáljunk mindent megtenni. Ez az ingatlanok esetében a biztosítottnak kötelezettsége is. Csőtörésnél például azonnal el kell zárni a vizet, és vízvezeték-szerelővel kijavíttatni a hibás csőszakaszt, csak egyet nem szabad: visszafalazni a károsodott részt addig, amíg a biztosító kárszakértője azt nem szemlézte! Lehetőleg a vízre érzékeny berendezéseket, ingóságokat is ki kell menekíteni az érintett helyiségekből. De egy nagyobb katasztrófa, például árvíz idején is nehezen fogadná el a biztosító, ha a legértékesebb műszaki cikkeinket az elárasztott alagsorban tárolnánk.
3. Dokumentáljuk, amit lehet
Fotózzuk le a kárt, lehetőleg úgy, hogy a helyszín felismerhető legyen. Közúti balesetnél például magát a helyszínt és a járművek elhelyezkedését is. Emellett ki kell tölteni az ingyenesen beszerezhető európai baleseti bejelentőt, és a balesetben részt vevő feleknek aláírásukkal kell igazolniuk az adatok valódiságát. Nem szabad elfelejtkezni az esetleges tanúk nevének és lakcímének feltüntetéséről sem.
A fotók lakáskárnál is segítik a kárszakértők munkáját. Arra azonban figyeljünk, hogy a kárszemle előtt a szükséges kárelhárításon túl további javítási munkákat ne végezzünk. Hiszen ha a káresemény szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné válik, akkor a biztosító nem lesz köteles fizetni.
4. Balesetnél ne hagyjuk el a helyszínt
Autós balesetek esetén mindig álljunk meg, még a jelentéktelennek tűnő ütközéseknél is. Meg kell ugyanis állapítani, hogy indokolt-e rendőrt hívni. Ez személyi sérülés esetén nem opció, hanem kötelező, vitatott baleseti helyzetben pedig ajánlott. A nyomok megőrzéséről, a lehetőségekhez képest, gondoskodni kell, de úgy, hogy az a forgalmat ne akadályozza.
Személyi sérülésnél, ha az indokolt, azonnal ki kell hívni a mentőket. Emellett is törekedjünk a maximális segítségnyújtásra, hiszen akár szabadságvesztéssel is járhat, ha magára hagyunk valakit, akinek az élete vagy testi épsége komoly veszélybe került.
5. Értesítsük a hatóságokat
Autólopás felfedezése után azonnal értesítsük a rendőrséget, és tegyünk feljelentést, majd jelentsük be a kárt. Ilyenkor a biztosítónak le kell adni az ellopott gépkocsi kulcsait (vagy indító kártyáit), valamint be kell mutatni a jármű forgalmi engedélyét. Betöréses lopásnál a rendőrséget, tűzkárnál pedig a tűzoltóságot hívjuk, a kárrendezésnél ugyanis szükség lehet a rendőrségi, illetve a tűzoltósági jegyzőkönyvre.
6. Őrizzük meg a számlákat
Ha biztosított ingatlanunkban nagy értékű ingóságainkban keletkezett kárunk megfizetését kérjük a biztosítótól, akkor szükség lehet a vásárlást igazoló számlákra, ezért azokat mindig érdemes eltenni, illetve megőrizni a garancia lejárta után is, hiszen nagyban segíthetnek a kárrendezés lebonyolításában.
7. Menjünk orvoshoz
Ha egy közlekedési baleset után gyanús tünetet észlelünk magunkon, mindenképpen menjünk orvoshoz. Hiszen a látszólag jelentéktelen vagy egyáltalán nem látható sérülések később veszélyesnek, sőt, akár életveszélyesnek bizonyulhatnak. Ha van balesetbiztosításunk – akár kiegészítőként casco vagy lakásbiztosításhoz –, akkor például csonttörés esetén is számíthatunk fix összegű szolgáltatásra.
8. Időben jelentsük be a kárt
És végül az egyik legfontosabb tudnivaló! A kárigényt minél előbb érdemes bejelenteni: telefonon, interneten, applikáción vagy személyes ügyfélszolgálaton keresztül. Ha valakinek egy közlekedési balesetben okoz kárt egy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező személy, akkor azt 30 napon belül kell közölnie a biztosítójával.
Forrás: hvg.hu
CLB TIPP: Tájékozódjon biztosítási lehetőségeiről kalkulátorunk segítségével! Lakásbiztosítás kalkulátor>>
Biztosítás fajta:
- Lakásbiztosítás
Egyre több kutyában már ott a csip
A kutyatulajdonosok többsége már decemberben beültette kutyájába azt a csipet, amit egy önkormányzati rendelet tett kötelezővé januártól. A csip azért kell, hogy az elkóborolt állat azonosítható legyen. Januárban még csak figyelmeztetik az állatok tulajdonosait, ha nem ültették kutyájukba az azonosítót, februártól már büntetik a felelőtlen gazdákat.
Január elsejétől minden kutyatulajdonosnak kötelező csipet ültetni kedvencébe, hogy az állat és gazdája is azonosítható legyen. A csip azért kell, hogy az elkóborolt állat és gazdája is azonosítható legyen, és hogy minden eb megkapja a szükséges oltásokat.
A kutyák csipjeit egy leolvasóval a gyepmesterek és a közterület-felügyelők ellenőrizhetik. Januárban még csak figyelmeztetik a gondatlan gazdikat, de februárban már 30 ezer forintra is büntethetik azokat a kutyatulajdonosokat, akik nem gondoskodtak az állatok csipezéséről.
A csipet az állatorvos ülteti be az eb bőre alá, ez néhány ezer forintos költséget ró a gazdikra.
Hamarosan prémium alkuszokra is bízhatjuk biztosításaink intézését
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) még az idén egy új közvetítői kategória, az úgynevezett prémium alkuszi minősítés bevezetését tervezi, amitől a biztosításközvetítés és az egész biztosítási piac színvonalának további erősítését várja.
Erről a FBAMSZ pénteki közgyűlésén döntött a tagság, amely megbízta az elnökséget azzal, hogy dolgozza ki azokat szigorú minőségi követelményeket, amelyek az ügyfelek számára egyértelmű garanciát jelentenek a minőségi közvetítői szolgáltatásokra.
A változtatást a válság által módosult körülmények, és igények indokolják: az alkuszok tapasztalata alapján az ügyfelek minden eddiginél jobban igénylik a minőségi közvetítői szolgáltatásokat. Ennek megfelelően megnőtt a jelentősége egy, a biztosításközvetítők számára kidolgozott minőségi követelményrendszernek is, hiszen az ügyfeleknek érezniük kell, hogy biztosítási ügyeik jó kezekben vannak – áll a FBAMSZ közleményében.
„Egy ilyen követelményrendszer nem csupán a fogyasztók, hanem a partnerbiztosítók számára is fontos igazodási pont lehet – hangsúlyozta Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Ezért, bár a biztosítási piacot szerencsére jórészt elkerülték a pénzügyi piacon megmutatkozó közvetítői problémák, a FBAMSZ, mint a hazai alkuszok legnagyobb tömörülése, fontosnak érezte a prémium alkuszi követelményrendszer kialakítását, amelyet – a követelmények egyértelmű megfogalmazását és szövetségi elfogadása után még az idén szeretne bevezetni.”
Korábbi kezdeményezések
A szövetség törekvése a biztosítási kultúra erősítésére nem új keletű: 2008-ban sikerrel vezette be a közvetítői piacon dolgozók magasabb szintű, rendszeres képzését biztosító Alkuszakadémiát, idei tervei között pedig egy középiskolai program is szerepel a biztosítási alapismeretek terjesztésére.
A FBAMSZ az elmúlt évek során számos biztosításpiaci szabályozás ügyében lépett fel kezdeményezőként: ezek közül a legnagyobb visszhangot a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerének átalakítása keltette. Évek óta a szakterület legnagyobb hazai összejövetelének számít a FBAMSZ által szervezett Biztosításszakmai Konferencia, amely évente néhány napos közös együttgondolkodásra gyűjti össze a szakma valamennyi szereplőjét: biztosítók és alkuszcégek szakértőit, valamint a pénzügyi kormányzat és a felügyelet vezető tisztségviselőit egyaránt.
Hamarosan prémium alkuszokra is bízhatjuk biztosításaink intézésétA Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) még az idén egy új közvetítői kategória, az úgynevezett prémium alkuszi minősítés bevezetését tervezi, amitől a biztosításközvetítés és az egész biztosítási piac színvonalának további erősítését várja.
Szerző: FBAMSZ
Biztosítások: a teljesköltség-mutató első három hónapja
A unit-linked életbiztosítások teljesköltség-mutatói (TKM) az év eleje óta nyilvánosak. Az átlátható piac kialakítása felé vezető lépés a kissé megcsappant bizalom erősítését célozza, ami is rá is fér a 2008-ban és 2009-ben egyaránt 10 százalék körül visszaesést mutató piacra.
A MABISZ honlapján az év eleje óta elérhetők a unit-linked (UL) életbiztosítások teljesköltség-mutatói. A standardizált (35 éves férfi ügyfélre, rendszeres díjfizetés esetén 10-15-20 évre, egyszeri díjas szerződéseknél 10-15-20 évre, élethosszig tartó biztosításoknál 20 évre számított) TKM azt mutatja meg százalékos formában, hogy az ügyfél által ténylegesen realizált hozam mennyivel lesz kisebb az adott termékben lévő befektetési instrumentumok által elért elméleti (költségmentes) hozamnál. A TKM-ben szereplő tételek között szerepel például az adminisztrációs és a vagyonkezelési díj és az alapkezelési költség.
A TKM-eket a társaságok jellemzően sávos formában adják meg, a sávok pedig biztosítónként és termékenként is komoly eltéréseket mutathatnak. A jellemző értékek – a leghosszabb, 20 éves időtartam esetén – 3 és 5 százalék közöttiek, a 10 éves mutatók jellemzően egy-két százalékponttal magasabbak. (Akad termék, amelynél a tíz évre számított TKM felső sávhatára meghaladja a 9 százalékot, és olyan is, amelynél a 20 éves mutató kisebb, mint egy százalék.)
A sávok összehasonlítása nem mindig egyszerű: kérdés lehet például, hogy – azonos időtartam mellett – egy 4-6 százalékos, vagy egy 4,5-5,5 százalékos sáv-e a kedvezőbb. Persze maguk a biztosítók is hangsúlyozzák, hogy a TKM nem az egyetlen lényeges szempont. A döntéskor figyelembe kell venni többek között azt is, hogy milyen jellegű a konkrét ajánlatban szereplő fedezet és hogy mennyire rugalmas – továbbá, hogy milyen kényelmi megoldásokat tartalmaz – a szerződés.
Forrás: Hvg.hu
Újabb biztosításközvetítő engedélyét vonták vissza
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatában visszavonta a Star Finance Pénzügyi Tanácsadó Kft. független biztosításközvetítői tevékenységi engedélyét és a társaságot törölte a felügyeleti nyilvántartásból.
A Felügyelet ugyanehhez az ügykörhöz kapcsolódóan, további határozataiban 5 millió forint bírság megfizetésére kötelezte Kupecz Richardot, a felszámolás alatt lévő Fund De La Salle Befektetési Alapkezelő Zrt. volt vezérigazgatóját, és 1 millió forint bírság megfizetésére Molnár Kristófot, a Fund De La Salle Befektetési Alapkezelő Zrt. portfóliókezelési tevékenységének irányítóját.
A befektetési alapkezelővel üzleti és tulajdonosi kapcsolatban álló Star Finance Kft. alkuszcégnél lefolytatott helyszíni célvizsgálat megállapította: a társaság – a számára engedélyezett biztosításközvetítői tevékenységen felül – jogosulatlanul befektetési szolgáltatást is közvetített.
Az alapkezelővel való együttműködés során e tevékenység –a tulajdonosi, vezetői összefonódásból adódóan – nem volt megfelelően átlátható, és lehetőséget adott sorozatos szabálytalanságok, jogsértések elkövetésére, illetve az ügyfelek megkárosítására. A Star Finance Kft. emellett a biztosításközvetítői tevékenység végzésére vonatkozó jogszabályi előírásokat is sorozatosan megsértette.
Kupecz Richardnak az alapkezelőnél végzett tevékenységére vonatkozóan a felügyeleti vizsgálat megállapította: a vezető nem biztosította a társaság működéséhez szükséges tárgyi, technikai, személyi feltételeket, tevékenysége során megsértette a vonatkozó jogszabályi, szabályzati előírásokat, s nem alakított ki olyan kockázatkontrollokat, amelyekkel biztosítani lehetett volna az ügyfelek érdekeinek védelmét, pontos tájékoztatását. Molnár Kristóf az alapkezelő portfóliókezelési irányítói tevékenysége során súlyosan, folyamatosan megsértette a jogszabályi, munkaköri és az – egyebek között az ügyfelek egyedi tranzakcióival kapcsolatos hozamszámítási – feladatköreihez kapcsolódó előírásokat.
Mint emlékezetes, a Felügyelet tavaly – több intézkedést követően – kezdeményezte a Fund De La Salle Befektetési Alapkezelő Zrt. felszámolását, amelyet a Fővárosi Bíróság 2009. december 7-én hozott és december 30-án jogerőre emelkedett végzésével rendelt el.
Forrás: Vg.hu
Újra terjesztheti termékeit a Wabard Biztosító Zrt.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozatában 2010. április 15-től megszünteti a Wabard Biztosító Zrt. kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), casco és hazai, illetve nemzetközi közúti árufuvarozók felelősségbiztosítási termékeinek terjesztésének felfüggesztését. A terjesztést korlátozó döntést még 2009. szeptember 25-től visszavonásig hozta meg tavalyi határozatában a Felügyelet.
A Felügyelet 2010. január és február között utóvizsgálatot folytatott le a biztosítónál, amelyben a felfüggesztő határozatában elrendelt kötelezések teljesítését, illetve a Wabard Biztosító Zrt. termékeinek díjkalkulációit vette górcső alá. A vizsgálat megállapításai szerint a biztosító számos intézkedést tett azért, hogy a felfüggesztésre okot adó jogszabálysértő tényállásokat megszüntesse. A szabályozottság, a működési kockázatok csökkentését szolgáló információs és ellenőrzési rendszer fejlesztése terén elért eredmények, s a kitűzött célok alapján valószínűsíthető, hogy a Wabard Biztosító Zrt. képes lesz a jogszabályokkal összhangban lévő, a terjesztést is magában foglaló működésre.
A Felügyelet ugyanakkor egyúttal kötelezte a biztosítót, hogy a nyilvántartási, adatfeldolgozási és adatszolgáltatási rendszerét a továbbiakban úgy működtesse, hogy maradéktalanul eleget tehessen a jogszabály erejénél fogva megszűnt kgfb-szerződéseihez kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségeinek.
A Fővárosi Bíróság tegnap született, még nem jogerős ítéletében elutasította a Wabard Biztosító Zrt. keresetét, amelyben a társaság a Felügyelet tavaly szeptemberi, a biztosító termékterjesztését felfüggesztő határozatát támadta meg. A bíróság ítélete szerint a Felügyelet 2009 őszén meghozott felfüggesztő határozata maradéktalanul jogszerűnek bizonyult.
Budapest, 2010. április 15.
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete
Kárrendezési 10 nap alatt: szolgálatatási garanciát indít a Groupama
A válság sújtotta biztosítási piacon a Groupama Garancia Biztosító ügyfélbarát hozzáállással, testreszabott megoldásaival és innovatív fejlesztéseivel kíván az ügyfelek igényeire választ adó, minél magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújtani. A kárrendezés időtartamára vonatkozó Szolgáltatási Garancia hiányt pótol a hazai biztosítási piacon, hiszen a biztosítótársaság Magyarországon elsőként olyan önkéntes vállalást tesz, mely szerint a meghatározott kárügyeket a jogosultság megállapításától számított 10 munkanapon belül lezárja, és erre garanciát is vállal.
A nehéz gazdasági helyzetben tovább nő az ügyfélközpontúság jelentősége
A Groupama Garancia Biztosító az egy évvel ezelőtti fúzió idején több célt is maga elé tűzött. Piaci pozíciója megerősítésének kulcsa az ügyfelek igényeire választ adó, jó ár/érték arányú termékek fejlesztése, valamint a szolgáltatás színvonalának emelése. Ez utóbbi cél érdekében új, Magyarországon egyedülálló szolgáltatást vezetett be.
Szolgáltatási Garancia
A Groupama Garancia Biztosító új szolgáltatása több szempontból is nóvum. Egyrészt a biztosító a kárrendezés időtartamára vonatkozó Szolgáltatási Garancia elnevezésű új szolgáltatása keretében elsőként a piacon vállalja, hogy a TeleCenteren vagy interneten bejelentett, meghatározott lakossági lakás- és casco biztosítási kárügyeket a jogosultság megállapításától számított 10 munkanapon belül lezárja. Ennek értelmében a biztosító garanciát vállal arra, hogy az önként vállalt határidőn belül intézkedik a szolgáltatási/kártérítési összeg kifizetéséről, illetve amennyiben a kárügy elutasításra került, akkor a kárigényt elutasító levél kiküldéséről.
A Groupama Garancia Biztosító fenti vállalására garanciát is nyújt: abban az esetben, ha túllépné a 10 munkanapos határidőt, akkor a biztosítás következő 6 havi díját elengedi.
Proaktív kárrendezés
A fentieken kívül újdonság az is, hogy a kárügyintézés során addig, amíg meg nem állapítható, hogy a kárigény jogos-e, a biztosító munkatársai minden héten felveszik telefonon a kapcsolatot az ügyféllel, melynek során tájékoztatást nyújtanak a kárügy aktuális helyzetéről, és jelzik, amennyiben szükséges valamilyen további információ vagy hivatalos irat benyújtása.
"A Szolgáltatási Garancia igénybevétele rendkívül egyszerű. Ügyfeleinktől azt kérjük, hogy lakás-, illetve casco biztosítási kárukat TeleCenterünkön vagy honlapunkon keresztül jelentsék be. Az interneten történő kárbejelentés indításához nem kell regisztrálni, az a honlapunk Ügyfélszolgálat/Szolgáltatási Garancia oldalán elérhető linkről a szerződésszám megadásával indítható." - hangsúlyozta Birkás Balázs, szolgáltatási vezérigazgató-helyettes.
A tesztidőszak eredményei
A kárrendezés időtartamára vonatkozó Szolgáltatási Garanciát 2010. április 1-jén vezette be a Grouapama Garancia Biztosító. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján elmondható, hogy a biztosítótársaság közel 1000 db kárügyet rendezett új szolgáltatása keretében, és 10 munkanapos önkéntes vállalását az esetek 100%-ban tartani tudta.
"Új szolgáltatásunk bevezetése nyitánya egy folyamatnak, annak a folyamatnak, amely során hasonló szolgáltatásokat vezetünk be. Bízunk abban, hogy ügyfeleink megismerik, és értékelik ezt a fajta hozzáállásunkat.
Reméljük, hogy ez a fajta attitűd beépül a vállalat valamennyi dolgozójának gondolkodásmódjába, és önkéntes vállalásunk hozzájárul ahhoz, hogy ügyfeleinknek minél magasabb szintű szolgáltatásokat nyújthassunk" - hangsúlyozta Yann Ménétrier a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatója.
Forrás: Pénzcentrum.hu
Wabard: Hűségjutalom a Wabardtól
A Wabard Biztosító Zrt. nyereményjátékot szervezett azon ügyfelei részére, akik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat meghosszabbították a 2010-es évre. Bonyolult feltételek helyett csupán érvényes biztosítási szerződésre volt szükség a részvételhez. Az ügyfelek zárt adatbázisából a számítógép – közjegyző jelenlétében – véletlenszám-generálással választotta ki a nyerteseket. Összesen 561 ajándéktárgy talált gazdára: 500 darab digitális guminyomásmérő, 50 Navon gps, 10 Dell Inspiron laptop, a fődíj pedig egy Ford Mondeo Ambiente 1,6 típusú személygépkocsi volt, amelyet április 27-én adtak át a Planet Autó M1 szalonjában.
„Amikor biztosítót váltottunk, a Wabard mellett szólt, hogy új szereplő a piacon, méltányos, mondhatni alacsony díjakkal. Tavaly év végén úgy határoztunk, maradunk náluk. Továbbra is kedvező díjakat ajánlottak, és mindvégig elégedettek voltunk velük. A döntésben ez a »jutalomjáték« nem volt szempont, hiszen, nem is tudtunk róla” – mondta az autó átvétele előtt a szerencsés nyertes, Farkas Katalin, majd hozzátette –, fenntartásokkal fogadta a hírt, arra is gondolt, hogy átverés. Még akkor sem hitte el, amikor megnézte a Wabard honlapját – a különféle nyereményjátékokat hirdető csalóka levelek kétkedővé teszik az embert. „Vannak cégek, amelyek egy sor lehetetlen feltételt támasztanak az ügyféllel szemben, ha részt akar venni a nyereményjátékban, itt viszont semmi ilyesmiről nem volt szó. Nem kellett sem újabb biztosítást, sem hűségnyilatkozatot aláírnom még a fődíj átvételéhez sem”.
Farkas Katalin a fővárosban él, pénzügyi területen dolgozik, tíz hónapja otthon van a kisfiával. Tizenhét éves kora óta vezet, eddigi autóját, egy hétéves Opel Corsát a tervek szerint édesanyja kapja meg. Farkas Katalinéknál kezdett aktuálissá válni egy nagyobb kocsi beszerzése, és a probléma most megoldódott. Fortuna még azelőtt új autóhoz juttatta a családot, hogy egyáltalán eldöntötték volna, milyen típust szeretnének.
A Ford kulcsát Czakóné Kovács Anna, a Wabard Biztosító Zrt. vezérigazgatója adta át. „Nagyon örülök annak, hogy jó helyre került a fődíj. A kötelező felelősségbiztosítás elemzései szerint Katalin járművezetőként minden szempontból kedvező besorolásba tartozó ügyfél. A baleseti statisztikák alapján a harminc és negyven év közötti, kisgyermekes hölgyek óvatosan vezetnek, az általuk okozott károk alapján alacsony kockázatot jelentenek. Ők a legkedvezőbb ügyfeleink, ennek hatása az általunk meghirdetett kedvező díjakban is látható, A lakosság ezen része a leginkább preferált célcsoport” – említette a vezérigazgató asszony.
Milliárdos üzlet lehetne egy újabb katasztrófa
Így lehet, hogy mégsem lesz vulkánbiztosításunk egyhamar, de Németh Péter inkább azért aggódik, mert a hazai utasok jelentős része még alap utasbiztosítást sem köt, mielőtt külföldre utazna. Ebben sajnos, az európai országok között eléggé hátul kullogunk, pedig azt mindenki tudja, hogy a magyar pénztárcákhoz mérve külföldön szinte megfizethetetlen a gyógykezelés, de még egy sürgősségi ellátás is. Ez a váratlan természeti katasztrófa talán rávilágít az utasbiztosítás lényegére és fontosságára is - véli a cég szakértője.
A gyerekeknek jár a biztosítás
Romló kilátások növelik az érdeklődést a munkanélküliség biztosítás iránt
A gazdasági teljesítmény visszaesése nyomán elemzők az év végéig újabb tömegek elbocsátását prognosztizálják, kétszámjegyű munkanélküliségi rátát jelezve előre. Ezek a várakozások is folyamatosan az érdeklődés középpontjában tartják a munkavállalók széles köre által igénybe vehető jövedelempótló biztosítási lehetőségeket. A közelmúltban a CLB Független Biztosítási Alkusz is megkezdte az April munkanélküliségi biztosításának forgalmazását. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy jellemzően 30-35 évesek kötnek 9 hónapon keresztül havi 100 ezer forintot térítő módozatot.
A KSH második negyedéves munkaerő piaci adatai szerint a tavalyi év azonos időszakához képest az állásnélküliek száma 83 ezerrel nőtt. Ez a szám a várakozások szerint tovább nő, így a munkanélküliségi ráta az év végére várhatóan jóval a 10 százalékos lélektani határ fölé emelkedik. Nem csoda tehát, hogy a Google adatai szerint az elmúlt hónap során is heti 3-5 ezer hazai érdeklődő próbált a legismertebb keresőn keresztül információhoz jutni a munkanélküliségi biztosításról.
"Rendkívül fontos, hogy az emberek felmérjék rövid- és hosszú távú lehetőségeiket és minden eshetőségre időben felkészüljenek. A jövedelempótló biztosítás a többség számára megfelelő biztosítékot kínál ahhoz, hogy az új állás megtalálásáig se kelljen a felélni a megtakarításokat." - mondta Bravik Attila, a CLB helyettes ügyvezetője.
A CLB adatai szerint - noha munkanélküliség esetére igen széles határok között, 50 ezertől 250 ezer forintig választható a havi jövedelemtérítés összege - a legjellemzőbb a 100 ezer forintos biztosítási összeg. A rendelkezésre álló 6, illetve 9 hónapos térítési időszakok közül szinte kivétel nélkül a nagyobb biztonságot jelentő 9 hónapos lehetőséget választják. Érdekes módon a munkanélküliség biztosítást kötők nem a nagyobb elbocsátási kockázattal szembesülő idősebb, hanem jellemzően a 30-35 éves korosztályból kerülnek ki.
A munkanélküliség biztosításra az ügyfelek havonta átlagosan mintegy 2500 forintot fizetnek, miközben a legolcsóbb és legdrágább munkanélküli biztosítás havi díja között - az elérhető módozatok széles skálájának megfelelően - több mint 7000 forint különbség van:
| Végzettség | 6 hónapon belül aláírt hitelben | Térítéses időszak | Térítés mértéke | Havi díj | |
| Legolcsóbb | felsőfokú | adós | 6 hónap | 50 eFt / hó | 817 Ft / hó |
| Legdrágább | nem felsőfokú | nem adós | 9 hónap | 250 eFt / hó | 7.851 Ft / hó |
A munkanélküliség biztosítással kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy az - az életbiztosítási kötvényekhez hasonló módon - maradandó egészségkárosodás és balestei halálra is fedezetet nyújt. A biztosítás megkötéséhez számos követelményt kell teljesíteni, de általánosan elmondható, hogy 10 munkavállalóból 7-8 meg tud felelni a biztosítási feltételeknek.

