2020.01.21

A biztosítás fontosabb, mint a sífelszerelés

Nyáron is fontos az utasbiztosítás, ám még inkább az télen: egy síbaleset helikopteres mentéssel csődbe viheti a családot. Összegyűjtöttük, hogy szerződéskötés előtt mit gondoljuk át, mire érdemes rákérdeni és minek nézzünk utána a neten.

– A magunkkal vitt vagyontárgyakra van-e fedezet, kár esetén mekkora összegig van biztosítva a poggyászunk? 
– Több utasbiztosítás érhető el a jelenlegi piacon, amelyeket érdemes összehasonlítani, ugyanis eltérhetnek egymástól. Nem biztos, hogy az általunk kiszemelt találkozik az igényeinkkel, mert könnyen lehet, hogy a sífelszerelésünkre vagy az elektronikus eszközökre – laptop, tablet, okostelefon – nem vállal kockázatot.

– A célországban mekkorák a betegellátási, baleseti költségek és milyen egészségügyi ellátási szint az, amelyet elvárhatunk külföldön is? – Sokan gondolják úgy, hogy az Európai Unión belül elég az EU egészségbiztosítási kártya. Jó, ha van, de nem minden esetben elegendő. A síparadicsomok környékén leginkább magán orvosi praxisok működnek, illetve bizonyos országokban szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, ezért tanácsos utasbiztosítást kötni. Az sem utolsó szempont, hogy a felmerülő költségeket meg kell előlegezni, vagy pedig a biztosító azonnal fizet helyettünk.

– Milyen szabadidős tevékenységekkel töltjük az időnket, és azokra kiterjed-e a biztosítás? – Ha síelni készülünk, kérdezzünk rá a biztosítónál vagy nézzünk utána a szerződési feltételekben, hogy egy síbalesetnél a biztosító mentesülhet-e a kártérítés alól.

– Tartalmazza-e sztornó lehetőségét az utasbiztosításunk? – Előfordulhat olyan nem várt esemény – például gyermekünk lebetegszik az indulás előtt –, ami miatt le kell mondani az utazást. Ilyenkor nyújthat segítséget a sztornó-biztosítás. Érdeklődjünk, hogy biztosításunk megtéríti-e az utazás költségeit annak visszamondása esetén, és ha igen milyen feltételek mellett. Ha nem tartalmaz ilyet a konstrukció, akkor köthető-e hozzá ilyen kiegészítő biztosítás!

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban bármikor, pár kattintással összehasonlíthatja a biztosítók Önnek adott ajánlatait: Utasbiztosítás összehasonlítás >>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Autósok, figyelem: óva intenek a biztosítók a Brexit miatt
2020 február 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Autósok, figyelem: óva intenek a biztosítók a Brexit miatt

A Brexit a nemzetközi gépjármű kárrendezés terén is érezteti hatásait. A MABISZ azt tanácsolja, hogy különösen az átmeneti időszakot követően minden, Nagy-Britanniába induló gépjármű csak érvényes zöldkártyával keljen útra. A magyar autósoknak egyébként ma a szomszédos országok közül csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük.

Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból a nemzetközi gépjármű kárrendezési rendszerek működését is érinteni fogja: a Zöldkártya Rendszerrel és a gépjármű-biztosítási irányelvvel (MID) kapcsolatos következményeket évek óta folyamatosan elemezte az illetékes nemzetközi szervezet, a Council of Bureaux (CoB) erre a célra létrehozott munkacsoportja, és igyekezett olyan eljárásokat kidolgozni, melyek a Brexit esetleges kedvezőtlen hatásait csökkentik. A CoB megítélése szerint a Brexit a brit gépjárművek által Magyarországon okozott károk kárrendezési folyamataira csak korlátozott hatást gyakorol majd.

A Brexit átmeneti időszakát (a 2020. február 1. és 2020. december 31. közötti időszakot) követően azonban a gépjármű-biztosítási irányelv károsultvédelmi rendszere várhatóan nem lesz alkalmazható Nagy-Britannia vonatkozásában, így pl. egy Nagy-Britanniában balesetet szenvedett magyar állampolgár elveszíti azt az irányelvből következő jogát, hogy kárát Magyarországon, anyanyelvén érvényesítse a brit biztosító magyarországi kárrendezési megbízottjánál. Jelenleg még nem világos, hogy mely országok vonatkozásában lesznek hatályban olyan megállapodások, melyek az irányelvhez hasonló védelmet biztosítanak a Brexit után bekövetkezett balesetek áldozatainak, ezen a CoB és brit partnerei folyamatosan dolgoznak.

Mivel az átmeneti időszakban az uniós jog továbbra is él a Nagy-Britanniával fennálló kapcsolatokban, a munkacsoport ezért azt valószínűsíti, hogy az irányelv előírásaival összhangban az év végéig a Nagy-Britanniából az unióba, valamint az unióból Nagy-Britanniába belépő járművek tekintetében a hatóságok nem fogják külön ellenőrizni a biztosítási fedezet fennállását.

Ettől függetlenül a Zöldkártya Rendszer hazai szervezete, a MABISZ által működtetett Nemzeti Iroda továbbra is határozottan azt javasolja, hogy minden, Nagy-Britanniába induló jármű érvényes zöldkártyával induljon útnak.

A zöldkártya rendszer lényege, hogy az abban résztvevő országok ezzel igazolják a gépjármű felelősségbiztosítási garanciájának fennállását. A rendszerben résztvevő egyes országok (köztük az összes uniós tagállam) külön megállapodás alapján a fedezet igazolásául elfogadják a gépjármű forgalmi rendszámtábláját, így a zöldkártya nem szükséges a határátlépéshez. A magyar autósoknak ma a szomszédos országok közül például csak az Ukrajnába való belépéshez kell zöldkártyával rendelkezniük, a többi szomszédos ország részese a már előbb említett rendszámegyezménynek. Vannak azonban olyan országok, ahol a MABISZ annak ellenére javasolja, hogy vigyünk zöldkártyát, hogy azok a rendszámegyezmény részesei. Ezen országok köréről a MABISZ a honlapján rendszeresen tájékoztatást ad.

A zöldkártyákkal kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy a hagyományos, papír alapú igazolások néhány éve bevezetett elektronikus terjesztésének lehetőségével több biztosító is él, több tízezer zöldkártya jutott el ily módon az ügyfelekhez problémamentesen. A zöldkártyák használatának további egyszerűsítése érdekében a CoB engedélyezte, hogy a nemzeti zöldkártya irodák a zöldkártyákat 2020. július 1-jétől szabad döntésük szerint fekete-fehér alapon bocsássák ki, valamint azokat az ügyfelek részére elektronikus úton továbbítsák.

A MABISZ álláspontja szerint az új zöldkártya-kibocsátási gyakorlat bevezetése a magyar piac számára egyértelműen ajánlott. Több szempontból, de elsősorban a növekvő ügyféligény miatt is előnyös lenne, ha a magyar biztosítók az új gyakorlatot egységesen és a lehető legkorábbi időpontban (2020. július 1-jével) vezethetnék be.

Tekintettel arra, hogy új zöldkártya-kibocsátási gyakorlat bevezetéséhez egyéb feltételeknek is teljesülnie kell, pl. jogszabály-módosítás is szükséges, a bevezetésről hivatalos döntés még nem születhetett.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kösse meg kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását oldalunkon néhány kattintással! Kgfb kalkulátor >>

Koronavírus - A biztosítók is keresik a megoldást
2020 január 30.
Kategória:
Utasbiztosítás

Koronavírus - A biztosítók is keresik a megoldást

A hazai biztosítókat is felkészületlenül érte a koronavírus, legalábbis a kérdés: hogyan segítsenek a karanténban rekedt ügyfeleiken. Hiszen teljesítenének akár járat kimaradás, meghosszabbított külföldi tartózkodás, vagy éppen extra költségekkel járó hazajutás okokból, viszont mégsem tudnak szolgáltatni, mert nincs másik induló repülő, amire a biztosító fel tudja juttatni az ügyfelét. Ha viszont egy katasztrófa miatt lezárt területről valaki önállóan kimenekül – kocsit bérel, másik országba jut, stb. – annak a költségeit kármentés címen megtérítheti a biztosító.

"A hazai biztosítók korábban nem találkoztak még a koronavírus miatt kialakult helyzethez hasonlót, ezért nincs is gyakorlatuk karanténban rekedt ügyfelek kártérítésére. Utoljára talán a csaknem tíz évvel ezelőtti izlandi vulkánkitörés blokkolta a fél világ közlekedését és okozott ezzel óriás káoszt egy időre, a mostani helyzet a légiközlekedés szempontjából ahhoz lehet hasonló. Az viszont már elsőre is biztos, hogy olyan országból vagy településről ahonnan a zárlat miatt nem lehet kijutni – és bejutni sem – a biztosító sem tudja kimenekíteni az ügyfeleit, hiszen nincs másik gép, amelyre egyébként egy járat-kimaradási szerződés keretében alapból feljuttatná az ügyfelét" – magyarázza Németh Péter. A CLB független biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója szerint azonban már egészen más a helyzet, ha valaki maga törvényesen kijut a közlekedési szempontból lebénult területekről és magánúton, saját költségén utazik haza. Ez az extrém eset ugyanis már kármentésnek is minősülhet, s ezzel járó, igazolható költségeket megtérítik a biztosítók – szögezi le a CLB szakértője. És persze azoknak az esetleg most kint rekedt ügyfeleknek is fizetnek, akik gyakori üzleti utak miatt eleve kötnek elmaradt tárgyalásokra, s üzleti haszon kiesésére szóló extra kártérítési szerződést is.

"A hazai biztosítóknak még nem volt karanténban rekedt ügyfelük – és kártérítési ügyük sem –, ám ezúttal magyarok is vannak a lezárt Vuhan tartományban, ezért a társaságok felkészülnek a jogszabályok alapján várható igények teljesítésére. Annak ellenére, hogy Kína egyelőre biztosítási szempontból nem embargós, a vírus gócpontjának számító Vuhan tartományba utazók nem kapnának kártérítést akkor sem, ha bejutnának a területre, s ott bajuk esne, hiszen ez szándékosságnak minősül, s a biztosítók az ilyen magatartást eleve azzal büntetik, hogy nem fizetnek kártérítést. Vagyis, katasztrófaturisták most kizárólag a saját kockázatukra próbálkozzanak" – jegyezte még Németh.

Durván drágul a kötelező biztosítás
2020 január 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Durván drágul a kötelező biztosítás

Az év elején 60 ezer forint fölé emelkedett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díja. Tavaly ilyenkor még 50 ezer forint alatt volt az éves díj. A nagycsaládok autóvásárlási kedvezménye is szerepet játszhat a növekedésben.

A Napi.hu azt írja, a múlt héten egy átlagos autós 61 559 forintos éves díjjal tudott biztosítást kötni, ez 23,4 százalékos áremelkedést jelent egy év alatt. Tavaly ilyenkor még 50 ezer forint alatt volt az átlagos éves tarifa, igaz, csak egy paraszthajszállal.

A B10-es bónuszosztályba tartozó autósok díja viszonylag szerény mértékben emelkedett. A legmagasabb besorolású bónuszosztályban egy kisautót (75 kilowatt alatti teljesítményű) üzemben tartó átlagdíja 23 444 forint volt, 75-150 kilowatt között 28 007 forint, annál nagyobb autónál 34 872 forint az átlagdíj.

Az A0-s osztályokban jóval nagyobb volt a díjemelkedés. Ennek köszönhetően egy kisautó átlagos kötelezője most már 68222 forint, a közepesé 82270, egy nagyé pedig 115394 forint. A kezdő, A0-s osztályba pedig egyre több autó kerül be - mondja Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Ennek az egyik oka az, hogy a családok új autókat vásárolnak. Ha ilyenkor eladnák a régit, át lehetne vinni a bónuszát az újra, de ha megtartják mindkét járművet, akkor az újnak A0 lesz a bónusza.

Az új autóvásárlásokat a családi autóvásárlási kedvezmény is pörgeti - mondja a szakember. Ezek a hétszemélyes autók pedig jellemzően nem a legkisebb kategóriába tartoznak, eleve magasabb a biztosítási díjuk.
Emellett egyre több, szintén nagy teljesítményű prémium kategóriás autó kerül be az országba Nyugat-Európából, ezek kötelezője is drágább.

A változó gépjárműpark mellett a szervizek javítási díjai is megemelik az átlagdíjat. A munkaerőhiány az autószerelő műhelyeket is sújtja, kevés a jó szakember, aki Magyarországon maradt, az pedig egyre magasabb bért követel nem csak az Audinál, de bármelyik kis műhelyben is. Az emelkedő költségeket a biztosítók beárazzák a díjakba.

forrás: atv.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az elérhető biztosítók kgfb ajánlatait és kösse meg az Önnek megfelelő biztosítást könnyedén, online! KGFB Kalkulátor >>

A biztosítók állítják, szükség van a károkozói pótdíj intézményére
2020 január 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

A biztosítók állítják, szükség van a károkozói pótdíj intézményére

Komoly díjemeléssel büntetik a hibát elkövető sofőröket.

Nagyon sokan kiakadtak azon, hogy a magyar piacon tevékenykedő biztosítók a hagyományos bonus-malus besoroláson túl egyéb tényezőket is figyelembe vesznek a következő évi KGFB (Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás) meghatározásokor. A biztosítók viszont azt állítják, hogy a 15 fokozatú bonus-malus rendszer egyszerűen nem jó ahhoz, hogy megfelelően árazzák a KGFB-t.

A károkozói pótdíj miatt a Magyar Autóklub is kiverte a balhét, Magyarország egyik legnagyobb autós civilszervezete az Alapvető Jogok Biztosához fordult az ügyben. A pótdíjjal felturbózott KGFB akár háromszorosa is lehet az eredetileg meghatározott alapdíjnak, és akkor is kivetik, ha a kárt okozó autós visszatérítette biztosítójának a kártérítést. A pótdíjjal kiegészített KGFB mértéke függhet az életkortól, a lakhelytől, a bónusz besorolástól, valamint a károkozás gyakoriságától és számától.

Az Allianznál 29 százalékos áremeléssel kalkulálhat az is, aki mondjuk csak egyetlen alkalommal okoz kárt három éven belül (három vagy több kár okozása esetén az ötszörösére ugrik a díj). De a K&H, az UNIQA, az Aegon, az UNION, a Groupama Biztosító és a Signal is alkalmazza a károkozói pótdíjat, utóbbinál 65 százalékos drágulást eredményez az, ha három éven belül kárkifizetésre került sor.

„A jelenlegi bonus-malus rendszer az okozott károk darabszámától függően határozza meg a következő biztosítási időszakra vonatkozó besorolást. Ezt a besorolást az okozott kár mértéke nem befolyásolja. Akár egy pár tízezer forintos dologi kárt okozó koccanásról, akár több millió forintos kárkifizetéssel járó személyi sérüléses balesetről van szó, a bónuszfokozat meghatározása ugyanúgy történik. Egy - a kifizetett kár nagyságától függő - differenciálás igazságosabbá tehetné a rendszert” – állítják az UNIQA szakértői.

A jegybank statisztikái szerint több százezerre tehető azoknak a személyautósoknak a száma, akik számolhatnak a károkozói pótdíjjal.

Magyarországon egyébként 2018-ban meghaladta az 509 ezer forintot az egy-egy káreseményre jutó kárérték nagysága, ezért a biztosítók igyekeznek megszabadulni a fakezű sofőröktől, akik még magas tarifadíjak mellett is csak veszteséget jelentenek a cégeknek. A sok kárt okozó autósokat ijesztően magas díjszabással próbálják elrettenteni a biztosítók, hátha akkor a konkurenciát választják.

forrás: alapjarat.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban összehasonlíthatja a különböző biztosítók Önnek adott ajánlatait, hogy kiválaszthassa a saját igényeinek legkedvezőbbet: KGFB Kalkulátor >>

Kötelező biztosítás: kilistázzák a rossz sofőröket
2020 január 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: kilistázzák a rossz sofőröket

Több százezer autós szembesülhet azzal, hogy a károkozói pótdíj miatt a normál tarifa másfél-kétszeresét, extrém esetben akár az ötszörösét számítják fel a biztosítók. A rossz sofőrök ajánlatát is kötelező befogadni a biztosítóknak, amelyek - érthetően - nem kapkodnak az ilyen ügyfelek után.

Hatalmas felháborodást váltott ki jó néhány autósból a biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál (kgfb) alkalmazott díjszabása. A biztosítók ugyanis néhány évvel ezelőtt bevezették az úgynevezett károkozói pótdíjat, ami azt jelenti, hogy bónusz-fokozattól függetlenül megemelik a díját annak az autósnak, akinek a kgfb-szerződésének a terhére az elmúlt 3-5 évben kárkifizetés történt. A pótdíj mértéke akár a bónusz-fokozatban ajánlott éves díj többszöröse lehet. Az Allianznál például az az autós, aki 2017. január 1-je óta háromszor is kárt okozott a saját hibájából, ötszörös szorzóval számolhat.

Az Autóklub kiakadt

A gyakorlatot nem csak az autósok, de a Magyar Autóklub is kifogásolta. A szervezet az alapvető jogok biztosához fordult, hogy indítson vizsgálatot a biztosítók eljárásával kapcsolatban. A vizsgálat, amelynek során az ombudsman a Magyar Biztosítók Szövetsége mellett a Pénzügyminisztériumot és a Magyar Nemzeti Bankot is megkereste, még mindig tart.

A biztosítók pedig azt állítják, ez a gyakorlat helyes, mivel kockázatosabbak azok az ügyfelek, akik az elmúlt években kárt okoztak. A 15 fokozatú bonus-malus rendszer nem elég pontos ahhoz, hogy megfelelően árazzák a kgfb-t. Épp ezért jóformán mindegyik piaci szereplő alkalmazza a károkozói pótdíjat, amely alapján a saját hibájukból kárt okozó autósok díját durván megemelik.

"A jelenlegi bonus-malus rendszer az okozott károk darabszámától függően határozza meg a következő biztosítási időszakra vonatkozó besorolást. Ezt a besorolást az okozott kár mértéke nem befolyásolja. Akár egy pár tízezer forintos dologi kárt okozó koccanásról, akár több millió forintos kárkifizetéssel járó személyi sérüléses balesetről van szó, a bónuszfokozat meghatározása ugyanúgy történik. Egy - a kifizetett kár nagyságától függő - differenciálás igazságosabbá tehetné a rendszert" - mondták lapunknak az Uniqa szakértői.

Nem a jármű, a vezető számít

A bónusz osztályokhoz tartozó díjak viszont arányosak a tényleges kockázattal - mondta Flamich Gábor, a Signal Iduna főosztályvezetője. "Nézzünk erre egy konkrét példát. Nem azonos a kockázat két B8-as kategóriában lévő ügyfél esetén, ha az egyikük B10-ből károkozás miatt esett vissza B8-ba, míg a másik A0-ból fokozatosan érdemelte ki a B8 kategóriát. Ezért vezették be a biztosítók a károkozói pótdíjat" - magyarázza a szakember.

A biztosítóknak nagyon nehéz pontosan lekövetni a kockázattal arányos díjszükségletet. Sok próbálkozás van a piacon. Ezekből azt látni, hogy a fókusz egyre inkább eltolódik a jármű paraméterei felől a használók paraméterei felé. Megfigyelhető, hogy az üzembentartó/tulajdonos paraméterei mellett megjelentek a vezető személy paraméterei is a tarifákban - mondja Flamich.

Az Uniqa és a Signal is alkalmazza a károkozói pótdíjat. Az Uniqánál egyetlen kötelezős káresemény az elmúlt három évben megduplázza a biztosítási díjat, aki pedig kettő vagy több kárt csinált, annak háromszoros díjat kell fizetnie. A Signalnál jelenleg 65 százalékkal nő a díj, ha három éven belül kárkifizetésre került sor.

Lapátra kerülnek a dodzsemezők

Vannak biztosítók, amelyeknél kisebb ez a szorzó, a K&H például csak 10-25 százalékkal növeli meg a hibázó autósok díját, ha az elmúlt évben kárt okoztak, ami szerény mérték ahhoz képest, hogy az Allianznál például egyetlen kár három éven belül 29 százalékos áremeléssel kár, két kár után pedig a háromszorosára, három vagy több kár után az ötszörösére ugrik a díj.

A legtöbb biztosítónál e között a két érték között alakul a pótdíjazás. Az Aegonnál is három évet vesznek figyelembe, aki hibázott, annak a másfélszeresére nő a díja. Az Unionnál 35 százalék a pótdíj mértéke, és szintén 3 év számít. A Groupamánál a bónusz-fokozattól függ a károkozói szorzó, a legmagasabb bónuszfokozatban 24,9 százalék, a malusos ügyfeleknek (M1-M4) kétszeres díjat kell fizetniük, ha három éven belül okoztak kárt.

Az díjszabások alapján egyértelműnek tűnik: az elmúlt években kárt okozó ügyfelek nem kellenek a biztosítóknak. Azokat az ügyfeleket, akik sok kárt okoztak az elmúlt években, egyébként is lapátra tehetik a cégek, felmondhatják a szerződésüket. A biztosítók saját bevallásuk szerint ritkán ugyan, de élnek ezzel a lehetőséggel, az Union például évente 10-20 ügyfelétől köszön el így, de a többi cégnél is van erre példa. Azok az ügyfelek, akik kétszer-háromszor is kárt okoztak néhány éven belül, új indexdíj helyett évfordulóra általában felmondó levelet kapnak.

Muszáj befogadni a rossz ügyfelet

Ez érthető is a jegybank statisztikái alapján, amelyek szerint az egy-egy káreseményre jutó kárérték egyre magasabb, 2018-ban már meghaladta az 509 ezer forintot, ami történelmi csúcs. Egy olyan ügyfélnél, aki az elmúlt két-három évben két-három kárt okozott, nagy a kockázat, hogy a következő években is karambolozik majd, így a biztosítása nagyon magas tarifa mellett is veszteséget eredményez.

A biztosítójuktól elküldött autósok kénytelenek másik szolgáltatót keresni, az ajánlatukat pedig a kgfb-ről szóló törvény alapján el kell fogadnia az új biztosítónak. Kötelező biztosítás nélkül nem maradhat egyetlen gépjármű sem, akkor sem, ha a tulajdonosa vagy használója úgy közlekedik, mintha dodzsemet vezetne a vurstliban. A rossz ügyfélért pedig nem lelkesedik a konkurencia. Mivel direktben elküldeni nem lehet, indirekt módon próbálják elijeszteni, például azzal, hogy igyekeznek felsrófolni a díját jó magasra, hátha másik céget választ.

A jegybank adatai alapján több százezer személyautós lehet most, aki a biztosítóknál károkozói pótdíjjal számolhat. 2018 végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint több mint 5,26 millió járműnek volt kgfb-szerződése, ebből 3,6 millió volt a személyautó. Utóbbiaknál a kárgyakoriság 3,26 százalékos volt, ami nem számít magasnak. 2018-ban ez alapján körülbelül 117 ezer személyautós kgfb-s kár volt. 2017-ben szintén 117 ezer, 2016-ban 114 ezer volt a károk száma. Lehetnek persze ezek között olyan autósok is, akik többször is hibáztak, ez alapján, ez alapján 300-350 ezer autóst is érinthet a büntetőszorzó.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban bármikor kiszámolhatja az elérhető biztosítók aktuális kgfb ajánlatait, és néhány kattintással meg is kötheti a kívánt biztosítást. Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Robotok álltak munkába a legnagyobb magyar biztosítónál, 12-szer gyorsabbak az embernél
2020 január 24.
Kategória:
Általános

Robotok álltak munkába a legnagyobb magyar biztosítónál, 12-szer gyorsabbak az embernél

A legnagyobb hazai nem-élet biztosítónál, vagyis az Allianznál már a mindennapok része, hogy az alkalmazottak robotokkal dolgoznak együtt, akik pontosan ugyanazt csinálják, mint amit ők. Amit az ember 4 perc alatt végez el, azt a robot 20 másodperc alatt befejezi, és az alkalmazottak ezt ma már el is fogadják. Ugyanakkor a biztosító digitalizációs startégiája nem csak erről szól: az elektronikus termékcsaládok kialakítása, a kárrendezés és a kárbejelentés digitalizációja, a papírmentesítés, a kiberbiztonság megerősítése mind ide tartozik, ráadásul a világ egyre inkább elmozdul a belső hálózatok által uralt működésből a cloud alapú működés irányába - véli Végh István, az Allianz informatikáért felelős vezérigazgató-helyettese.

Hogy néz ki az Allianz digitalizációs stratégiája, melyek voltak az elmúlt időszak legfontosabb digitalizációs projektjei?

A digitalizációs stratégia egyik fő eleme a termék, ugyanis a biztosítók tradicionális, komplex megoldásait nagyon nehéz digitálisan kezelni. A mi esetünkben minden termékcsaládra vonatkozóan lehetőség van a klasszikus kommunikációs csatornákat előnyben részesítő termékverziók eladására, és emellett e-termékek is szerepelnek a repertoárunkban, amelyek kifejezetten a digitális értékesítést és kiszolgálást könnyítik meg. Ezek tipikusan egyszerűbb felépítésűek, kizárólag a digitális kommunikációt engedik szerződéses feltétel szintjén is az ügyfeleknek. A digitalizáció fontos alapfeltétele a technológiai háttér megléte: ebbe beletartoznak az értékesítési felületek, az ügyfélportál felületek és funkciók, a webservice-ek, a munkafolyamat-vezérlő rendszerek, de ide sorolhatjuk a dokumentumkiküldést és tárolást is. Mi jó pár évvel korábban teljes mértékben eltüntettük a papírt a belső folyamatainkból: vagy áttereltük a csatornákat a digitális irányba, ahol a kommunikáció már alapjaitól digitális; vagy pedig, ami mégis papír alapon érkezik hozzánk, azt teljes egészében digitalizálja egy partnerünk, majd így kerül a belső feldolgozási folyamatba. A stratégia fontos része, hogy a digitális kiszolgálás a GDPR-nak és az IT-biztonsági szabályoknak is megfeleljen, biztosítani kell az ügyféladatok védelmét, a dokumentumok integritásvédelmét, főleg ha arra gondolunk, hogy a világ egyre inkább elmozdul a belső hálózatok által uralt működésből a cloud alapú működés irányába.

Milyen technológiákat alkalmaznak a digitalizációban?

A kiszervezett tevékenység jelen pillanatban még a szkennelésen alapul, de a partner ezentúl már elsőszintű adatfeldolgozást is végez. A papírról kinyerhető adatokat rögzítik, és ha ezek értékelhető adatokat tartalmaznak, azokat a robotok nagyon szépen fel tudják dolgozni, nem kell hozzá manuális interakció.

Az elmúlt két évben mintegy félmillió anyagot kapott meg a nálunk dolgozó hat robotfej, melyek átlagosan 70 százalékos feldolgozási sikerarányt értek el.

A teljes tranzakciós volumenünk éves szinten megközelítőleg 1,5 millió, vagyis a robotokat még jobban is kihasználhatnánk. Ezért elkezdtünk egy nagyon mély analízist annak érdekében, hogy kiderítsük, miért áll meg ott, ahol elvileg még tudna működni. Nagyon érdekes felfedezéseket tettünk, mert volt, ahol a mi belső szabályrendszereink voltak olyan rosszul beállítva, hogy a robot nem tudta elvégezni a munkát. Egy ember nemes egyszerűséggel átlépte volna ezt a pontot, de egy kódolt robot erre nem képes. Voltak továbbá olyan pontok is, ahol a robot szabályai voltak helytelenül megfogalmazva. Ahogy az üzlet változik, a belső folyamatainkat és a saját működési szabályainkat is rendre felül kell vizsgálni. Ennek eredményeként azt várom, hogy egy éven belül megduplázzuk ezt a feldolgozási volument.

Néhány évvel ezelőtt a robottechnológia még olyan drága volt, hogy sok területen egyszerűen nem érte meg kiváltani vele az emberi munkaerőt. Most hol tartunk ebben?

A technológia valóban nem olcsó, de messze nem olyan drága, mint például a mesterséges intelligencia alkalmazása. Mi a robotot nem tiszta adatok feldolgozására akartuk használni. Amikor egy szabad szöveg alapján azt vártuk, hogy a robot találja meg, mit kellene megcsinálnia, a tapasztalatok alapján nem működött. Nálunk az ügyfélküldemények egy jelentős része nem sztenderd. Nagyon drága lett volna megtanítani a robotot arra, hogy ezeket képes legyen értelmezni, és nagyon drága lett volna ellenőrizni, hogy a feladatot, amit a maga tudása alapján feltételezett, valóban helyesen választotta-e ki. Ehelyett megmondjuk a robotnak, hogy mit csináljon meg.

Megkapja az adatokat, lépked a feldolgozó rendszerek képernyői között, végezze el a tranzakciót részben vagy egészében, ha levelet kell kiküldeni, indítsa el a folyamatot. Azt csinálja, mint amit az ember.

A mostani fázisban ezt fejlesztjük tovább az elmúlt közel másfél év tapasztalatai alapján.

Melyek a robotok legnagyobb előnyei?

Amíg egy embernek egy adott típusú változásjelentés feldolgozása példaként megközelítőleg 4 perces feladat, ez a robotnak nagyjából 20 másodpercet vesz igénybe. A másik előnye, hogy nem 8 órában dolgozik, hanem 0-24-ben. A robotjainkat a korábbi csúcsterhelésre optimalizálva vettük meg: a hat robotfej helyett a mostani optimalizáció mellett kettő is bőven elég lenne. A kompozit motorbiztosítóknál az éves csúcsidőszak az év utolsó negyedéve a mai napig. Abban az időszakban a feldolgozandó volumen nagyjából a háromszorosa a megszokottnak, mi a csúcsra lőttünk, ez volt a tanulópénz, most megpróbáljuk munkával ellátni a robotokat.

A csúcsidőszakokat hogyan kezelik a biztosítók, ilyenkor kiszervezik a munkát, felvesznek diákokat?

Ezeknek a feladatoknak egy része viszonylag könnyen megtanulható, de a tapasztalatok vegyesek. Ahhoz, hogy betanítsuk az új kollégákat a csúcsterheléses időszakra, fel kell venni őket szeptemberben, de a normál fluktuáció következtében egy részük hamar elhagyja a vállalatot, míg a diákok esetében pontosan erre az időszakra esik a vizsgaidőszak is, ami szintén korlátozza a rendelkezésre állást. Korábban irattárazásra, kampányhívások kezelésére és más nagyon egyszerű feladatokra vettük fel a diákokat, de ezek a feladatok jelentős része az iratkezelés kiszervezésével megszűnt, a tranzakció-feldolgozáshoz pedig mélyebb üzleti tudásra van szükség. Miután a kollégák jelentős része teljesítménybérben dolgozik, nem ütközött nagy ellenállásba, hogy túlórával oldjuk meg a feladatot: ebben az időszakban sokan simán keresnek meg a havi átlagot jelentősen meghaladó bért. Ezzel párhuzamosan jelentek meg nálunk a robotok, melyek ezeken a területeken szép eredményeket értek el. Ezzel a két hatással elég jól tudtuk kompenzálni a csúcsterhelést. Ettől függetlenül továbbra is alkalmazunk ideiglenes munkaerőt, és el kell mondjam, hogy nagyon ügyes és használható munkatársakra is sikerült szert tennünk ebből a körből.

Az alkalmazottak hogyan viszonyulnak a robotokhoz?

Az elején a robotok bevezetésének és optimalizációjának belső támogatottsága elég csekély volt, de mára elfogadták őket. Mi azt mondtuk, hogy innentől kezdve, ha a robot megcsinál egy feladatot, akkor is fizetünk az alkalmazottnak, például a feltöltési feladatokért is. Azok az esetek, amiket a robot valamiért visszadob, komplexebbek, ezért ezekre felemeltük a benchmark-értéket. Nyilván a robotok miatt voltak negatív létszámbeli hatások rövidtávon, ami fájdalmas, de ez a szervezetben hosszú távon nem okozott tartós hatást.

A digitalizáció mekkora költségcsökkentést jelent a cégnek, ezt hogyan lehet mérni?

2019-ben a digitalizált forgalom, beleértve az e-maileket, a portálforgalmat, az elektronikus küldeményeket, az sms kommunikációt, nagyjából a teljes forgalom 80 százalékát tette ki, papír alapon a maradék megközelítőleg 20 százalék zajlott. Az operációs költségek megoszlását tekintve viszont a működési költségeinknek már több mint a 40 százaléka kapcsolódik papírhoz. Sajnos a papíralapú működéshez kapcsolódó költségek folyamatos emelkedése a digitalizáció eredményének egy részét felemészti. Magyarországon sajnos az a tendencia, hogy a papíralapú kiszolgáláshoz kapcsolódó, részben monopol szolgáltatói kör üzleti volumene csökken, ezzel szemben folyamatosan emelkednek a költségek a bevételi célok teljesítése érdekében. Ezen kívül a digitalizációból fakadó költségmegtakarításból tudtuk fedezni a jelentős béremelkedést.

További ráfordítást indukál, hogy beruházás nélkül nincs digitalizáció. De úgy gondolom, ha valaki tudatosan halad előre, akkor nem lineárisan, hanem exponenciálisan tudja csökkenteni a költségeit.

Honnan jönnek az új ötletek, insurtech fejlesztések egy nagy hagyományos biztosítónál? Csoportszintről kapják a támogatást vagy inkább magyar cégekkel dolgoznak?

A régióban egy nagyon határozott egységesítési stratégiát követünk, elmozdultunk abba az irányba, hogy a csoport kész eszközöket ad a lokális vállalatoknak. Tapasztalataim alapján korábban megközelítőleg 80-20 százalékos arányban lehetett azt mondani, hogy lokális/csoportszintű fejlesztések zajlanak, ez az arány most megfordult. Az a megfigyelésem, hogy a biztosítók nagyon tradicionálisak és prudens működési modellt követnek, ha összehasonlítom a bankokkal, itt kevesebb az innováció. A biztosítás egy hosszú, tartós ügyfélkapcsolat. Nem az a jellemző, hogy az ügyféllel minden hónapban akár többször kapcsolatba kerülünk, hanem csak akkor, amikor megkötik a biztosítást, és amikor káruk van. Ebből a szempontból a biztosítói üzletmenet egy lassabb üzletmenet, a biztosítók innovációs affinitása is lassabb. Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem az egész világon is igaz. Az Allianz sok szempontból piacvezető Magyarországon a digitalizációban, de ha összehasonlítom egy fintech vagy egy telekommunikációs céggel, ahhoz képest mi egy tartályhajó vagyunk. Ennek megfelelően ugyan magabiztosan megyünk előre, de az innovációs képességünk jóval lassabb. Ugyanakkor, ha van egy kialakult megoldás, ami jól használható, arra vevő a biztosítói kör. A jövőben ez mindenképpen változni fog véleményem szerint, ebben az iparágban is gyorsulást várok az innovatív megoldások keresése és bevezetése terén.

Mely területeken működik a távoli kárfelmérés szolgáltatás?

A folyamatot októberben élesítettük, nagyjából november eleje óta működik konszolidáltan. Ez egy teljesen új technológia, melyet az egész kárrendezési üzletmenetben, a szakértői munkában is be kellett vezetni. Három területen használjuk: a lakossági vagyon, illetve a lakossági gfb és casco biztosításoknál. Jelenleg az elvégzett szemlék kétharmada a lakossági vagyonbiztosítási károkhoz kapcsolódik. Ez nem okozott meglepetést, mert itt egyrészt kisebb kárösszegek jellemzők, nagy a tranzakciószám, és a motor-kárrendezés jelentős része javítói körhöz kapcsolódik. Ezekben az esetekben a javítók gyakran maguk végzik el a kárfelmérést. Az összes alkalmas kárnak jelen pillanatban megközelítőleg 10 százaléka zajlik távoli kárfelméréssel, ami kezdő aránynak nem rossz, de minimum az arány duplázását várom ebben az évben.

Hogyan zajlik a távoli kárfelmérés folyamata?

Az ügyfél a kárbejelentési folyamat során a rendszer által vezérlet feltételek alapján kiválasztja ezt az innovatív megoldást és a számára alkalmas időpontot a szemléhez. Ezt követően kiküldünk neki egy linket, ami temporálisan letölt egy kisebb alkalmazást. Amikor az előre egyeztetett időpontban elindul a szemle, onnantól kezdve a károsult mobil eszközén futó alkalmazás segítségével a szakértő élőben látja a helyszínt, és tud fix képeket rögzíteni, melyek a rendszerben tárolódnak. A munkatársunk a szemle alapján el tudja végezni az automata kalkulációt. Az alkalmazással sikeresen rendezett károk száma már ezer felett van. Mivel a kár bekövetkezése után nagyon gyorsan ott vagyunk az ügyfélnél, nem kell kimenni, akár másnap el lehet végezni a szemlét, ráadásul a hagyományos kárrendezéshez viszonyítva lényegesen magasabb az egyezségi arányunk is. Az első tapasztalatok nagyon jók, tanulunk belőlük, és a motor-üzletág esetében abban látjuk a további potenciált, ha a nem szerződött javítói oldal is bekapcsolódik ebbe a folyamatba.

A kék-sárga baleseti bejelentő lapnak is van már digitális verziója, mennyien használják ezt, és milyenek a visszajelzések ezzel kapcsolatban?

A letöltési arány nagyon jó, viszont a használati arány tekintetében még bőven van fejlődési lehetőség. Úgy gondolom, hogy ennek két oka van. Az egyik, hogy motor-kárrendezéshez kapcsolódik, és ott nagyon sok esetben a szervizek indítják a kárbejelentést. Benne van az is, hogy hiába tölti le 200 ezer ember, a baleseti kárgyakoriság relatív alacsony, így évek kellenek, amíg ez felfut.

Mindezekkel együtt az ügyféltapasztaltok kedvezőek, a MABISZ koordinációja mellett már ebben az évben további, a használatot jelentősen könnyítő fejlesztési javaslatok vannak napirenden.

forrás: portfolio.hu

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől
2020 január 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől

A jogosítvány és a forgalmi engedély kötelező kellék, ám vannak olyan dokumentumok, melyeknek nem muszáj a sofőrnél lenniük.

Hasznos bejegyzést tettek közzé a DAS Jogvédelmi Biztosító szakértői, akik ezúttal arról írnak, hogy igazoltatáskor milyen iratok felmutatását kérheti a rendőr.

A vezetői engedélynek és a forgalminak mindig nálunk kell lenniük, ezt eddig is tudtuk. De például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvény (KGFB-kötvény) is szükséges? A válasz az, hogy nem.

A vonatkozó törvény szerint "a biztosítási fedezet fennállását az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi". A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy az autósoknak ilyen igazolást nem kell maguknál tartaniuk, sem papíralapú, sem pedig elektronikus formában.

A törvény azt is kimondja, hogy "az ellenőrzés alá vont személy jogosult és nem köteles a felelősségbiztosítási szerződés fennállását külön jogszabályban meghatározott igazolóeszközzel is bizonyítani". A DAS szakértői szerint ilyen eszköz lehet a biztosítást igazoló okirat, vagy a zöldkártya.

Összességében elmondható, hogy a rendőrök elektronikus úton vizsgálják meg, hogy az autós rendelkezik-e kötelezővel, és hogy annak a díja be van-e fizetve.

forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Válogasson a biztosítók kgfb ajánlatai közül, és kösse meg az Önnek megfelelő ajánlatot! KGFB kalkulátor >>

A biztosítás fontosabb, mint a sífelszerelés
2020 január 21.
Kategória:
Utasbiztosítás

A biztosítás fontosabb, mint a sífelszerelés

Nyáron is fontos az utasbiztosítás, ám még inkább az télen: egy síbaleset helikopteres mentéssel csődbe viheti a családot. Összegyűjtöttük, hogy szerződéskötés előtt mit gondoljuk át, mire érdemes rákérdeni és minek nézzünk utána a neten.

– A magunkkal vitt vagyontárgyakra van-e fedezet, kár esetén mekkora összegig van biztosítva a poggyászunk? 
– Több utasbiztosítás érhető el a jelenlegi piacon, amelyeket érdemes összehasonlítani, ugyanis eltérhetnek egymástól. Nem biztos, hogy az általunk kiszemelt találkozik az igényeinkkel, mert könnyen lehet, hogy a sífelszerelésünkre vagy az elektronikus eszközökre – laptop, tablet, okostelefon – nem vállal kockázatot.

– A célországban mekkorák a betegellátási, baleseti költségek és milyen egészségügyi ellátási szint az, amelyet elvárhatunk külföldön is? – Sokan gondolják úgy, hogy az Európai Unión belül elég az EU egészségbiztosítási kártya. Jó, ha van, de nem minden esetben elegendő. A síparadicsomok környékén leginkább magán orvosi praxisok működnek, illetve bizonyos országokban szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, ezért tanácsos utasbiztosítást kötni. Az sem utolsó szempont, hogy a felmerülő költségeket meg kell előlegezni, vagy pedig a biztosító azonnal fizet helyettünk.

– Milyen szabadidős tevékenységekkel töltjük az időnket, és azokra kiterjed-e a biztosítás? – Ha síelni készülünk, kérdezzünk rá a biztosítónál vagy nézzünk utána a szerződési feltételekben, hogy egy síbalesetnél a biztosító mentesülhet-e a kártérítés alól.

– Tartalmazza-e sztornó lehetőségét az utasbiztosításunk? – Előfordulhat olyan nem várt esemény – például gyermekünk lebetegszik az indulás előtt –, ami miatt le kell mondani az utazást. Ilyenkor nyújthat segítséget a sztornó-biztosítás. Érdeklődjünk, hogy biztosításunk megtéríti-e az utazás költségeit annak visszamondása esetén, és ha igen milyen feltételek mellett. Ha nem tartalmaz ilyet a konstrukció, akkor köthető-e hozzá ilyen kiegészítő biztosítás!

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban bármikor, pár kattintással összehasonlíthatja a biztosítók Önnek adott ajánlatait: Utasbiztosítás összehasonlítás >>

Gondoltad volna, hogy van már biztosítás UFO-támadásra, Krisztus eljövetelére és viccekre is?
2020 január 20.
Kategória:
Általános

Gondoltad volna, hogy van már biztosítás UFO-támadásra, Krisztus eljövetelére és viccekre is?

Bármikor adódhat egy váratlan, tragikus esemény, amikor jól jön, ha az embernek van biztosítása, de vajon ki gondolná, hogy néhány biztosító nyújt fedezetet szellemjárásra, UFO-támadásra és Krisztus második eljövetelére is? Pedig láthatóan van ilyen termékekre lakossági igény: csak az UFO-któl több mint 30 ezer ember retteg annyira, hogy még biztosítást is kötöttek arra az esetre, ha elrabolják őket. Íme pár szokatlan, niche-piacra szánt biztosítás, melyek közül néhány kifejezetten abszurd helyzetekre nyújt védelmet.

Esküvői biztosítás

Egy esküvő megszervezése kifejezetten költséges és bonyolult folyamat, ezért komoly anyagi kár érheti az ifjú párt, ha valami nem úgy alakul a nagy napon, mint ahogy azt eltervezték. Nagy-Britanniában például komplett piaca van olyan biztosításoknak, amelyek fizetnek, ha például elszakad a menyasszonyi ruha vagy eltűnik a karikagyűrű, de az osztrák L’amie direkt akkor is fizet, ha esik az eső a házasság napján.

Van persze olyan biztosítás is, amely arra az estre nyújt fedezetet, ha a jegyespárból valaki mégis meggondolja magát és eláll az esküvőtől, miközben az nagyjából már le van szervezve, de még válás esetére is létezik biztosítás.

Ikerbiztosítás

A gyermekáldás gyönyörű dolog, de olykor kifejezetten kihívásokkal teli és költséges lehet, főleg, ha legalább két baba születik egyszerre. Erre az esetre komoly segítséget jelenthet egy olyan biztosítás, ami akkor fizet, ha ikrek érkeznek a családba. Sajnos egyelőre még csak a briteknél érhető el ilyen termék, pedig jól jöhet a gyermek felneveléséhez az a 2000-5000 font (durván 800 ezer – 2 millió forint) plusz pénz.

Kulcsember-biztosítás

Előfordulhat, hogy egy cég lényegében lebénul, miután egy kulcsfontosságú alkalmazott felmond, legyen szó akár egy felső vezetőről, akár egy nagyon szorgos dolgozóról, aki pont akkor áll fel, amikor kritikus munkát végez. Ilyen esetekre lehet hasznos a kulcsember-biztosítás, ami akkor fizet, ha valamiért kikerül a cég gépezetéből az egyik legfontosabb alkalmazott, legyen szó akár felmondásról, akár balesetről vagy netán halálról.

Van olyan biztosítás is, ami akkor fizet, ha egyszerre túl sokan mondanak fel, például ha megnyerik a kollégák a közös lottót. Egy biztosító, a Fielding Mann termékénél ez úgy működött, hogy meghatározták: 3-100 embernek kell felmondania, a lottónyereményt követő 14 napon belül és fejenként legalább 100 ezer fontot kell nyerniük.

UFO-biztosítás

Az első olyan biztosítást, amely abban az esetben fizet, ha egy UFO elrabolja a biztosítottat, a floridai St. Lawrence Agency dobta piacra; a termék olyannyira sikeres lett, hogy nagyobb cégek, például a brit Lloyd’s of London is lefejlesztettek saját UFO-biztosítási terméküket.

Nemcsak az a durva, hogy világszerte már több mint 30 000 ember kötött biztosítást UFO-támadásra, hanem az, hogy egy esetben még fizetési kötelezettség is keletkezett. Ez csak akkor történik meg, ha a biztosított bizonyítani tudja, hogy valóban elrabolta egy UFO. Bár az nem világos, hogy a bizonyítás hogy járt sikerrel, az alapító után elnevezett St. Lawrence a szerződés feltételeire hivatkozva nem egy összegben fizeti az ügyfélnek a kártérítést, hanem évi 1 dolláros részletekben, 10 millió éven át. Az alapító azzal védekezett, hogy valójában ez a termék csak "vicces ajándék" és nem valódi biztosítás.

Vámpír-, szellem- és vérfarkas-biztosítás

Akadnak olyanok is, akik úgy vélik, egy vámpír-, szellem- vagy vérfarkas támadás sokkal reálisabb eshetőség egy UFO-támadásnál, őket szolgálta ki sokáig a brit Ultraviolet biztosító egy olyan termékkel, amely ilyen jellegű paranormális jelentségek által okozott károk esetén fizet.

Hiába tűnik egy ilyen biztosítás teljesen kockázatmentesnek egy biztosító számára, az Ultravioletnek is állítólag egyszer már fizetnie kellett, mert egy amerikai nő, aki rendelkezett ilyen biztosítással, leesett a lépcsőn és meghalt és ők állítólag nem is bújtak ki a fizetési kötelezettség alól. A haláleset kapcsán indított vizsgálat során valahogy megállapították, hogy a biztosítottal egy szellem végzett, így az Ultraviolet állítólag 100 ezer fontnyi kártérítést fizetett ki az áldozat családjának. Az abszurd ügy részleteit sajnos ma már homály fedi, így nehéz megállapítani, hogy jutottak el erre a következtetésre a vizsgálat során vagy hogy egyáltalán igaz-e a történtet.

Viccbiztosítás

Ismerős az érzés, hogy annyira nevetsz, hogy alig kapsz levegőt? Előfordulhat – főleg más, előzetesen fennálló betegségek miatt -, hogy valaki szó szerint halálra röhögi magát és tragikus véget ér egy jó poén. Erre az esetre kínálnak amerikai biztosítók fedezetet standuposoknak, humoristáknak és talk showsoknak, akiknek az előadása lehet, hogy olyan viccesen alakul, hogy az már áldozatokat követel. Ezek a termékek segítenek az előadóművésznek fizetni az őt terhelő jogi költségeket akkor, ha az áldozat családja bepereli őket és kifizetik a kártérítést is, ha a humorista elveszti a pert. Mindemellett fizetnek akkor is, ha úgy ítélik, hogy az incidens a humorista nyilvános imidzsének kárt okozott.

Olyan termék sajnos nincs, amely az áldozatnak fizetne, ha halálra röhögi magát és bár hagyományos biztosítások ilyenkor segítséget jelenthetnek, sok biztosítónál kizárást jelent az előre fennálló betegség.

Biztosítás űrállomás becsapódására

2001-ben tért vissza a légkörbe a szovjet-orosz Mir űrállomás, a nagy nemzetközi érdeklődést övező eseményt többek közt a Taco Bell étteremlánc is felhasználta egy ütős PR-kampányhoz. Egy 144 négyzetméteres fóliát bocsátottak a Csendes-óceánra „ingyen taco” felirattal és kihirdették, hogy ha a becsapódó űrállomás darabjai eltalálják az úszó reklámtáblát, az összes amerikai állampolgárnak adnak egy ingyen tacót.

Az ebédmeghívás körülbelül 10 millió dollárba került volna az étteremláncnak, ezért kötöttek egy személyre szabott biztosítást, hogy fedezni tudják a költségeket, ha a Mir betalál. Végül – az előzetes várakozásoknak megfelelően – az űrállomás jelentősen célt tévesztett, darabjai valahol Chile körül csapódtak be az óceánba, miközben a Taco Bell molinója 16 kilométerre úszott az Ausztrál partoktól.

Biztosítás Krisztus második eljövetelére

Az egyik valaha volt talán legbizarrabb biztosítási terméket a brit Britishinsurance.com rakta össze. Három skót nővér nagyon aggódott amiatt, hogy szűzen teherbe esnek és megszülik Krisztust második eljövetelekor, de nem lesz pénzük felnevelni, ezért megegyeztek az essexi biztosítóval, hogy éves 100 font díjért cserébe 1 millió fontot fizet nekik a biztosító, ha szűzen megszülik a Megváltót.

Bár rendesen fizették a biztosítási díjat a nővérek, a biztosító mégis felmondta a szerződést, mert a Krisztus-biztosítás komoly felháborodást okozott a katolikus egyháznál. A biztosító elnézést kért és közölte: nem akartak senkit megbántani, de ők úgy vélték, hogy a három nővér komolyan aggódik amiatt, hogy közülük valaki lesz a Megváltó második szülőanyja.

forrás: portfolio.hu

Új korszak indul a lakásbiztosításoknál
2020 január 17.
Kategória:

Új korszak indul a lakásbiztosításoknál

Mától nyújthatják be pályázataikat a biztosítók a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), ha minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással (mfo) szeretnének a piacra lépni a közeljövőben. Az új termékek felforgathatják a piacot.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mától várja a biztosítók pályázatát a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (mfo) termékekkel kapcsolatban. Az érintett cégek a termékek paramétereit már novemberben megismerhették, a szükséges dokumentumokat azonban csak mától adhatják be.

A Napi.hu már decemberben megszondázta a biztosítókat, mit gondolnak az új koncepcióról, és már akkor jelezte több cég, hogy mindenképpen pályázni fog a programba. A Generali és a Posta biztosító már akkor leszögezte, elindítják az újfajta terméket. Később pedig az NN nyilatkozott úgy, hogy újonnan induló nem élet üzletágának egyik fő pillére ilyen biztosítás lesz. A lakásbiztosítási piacra várhatóan ez év második felében lép be az NN új szereplőként.

Nagy a koncentráció

A lakásbiztosítási piacon jelenleg 12 szereplő van, de a 85 százalékát a négy legnagyobb szereplő birtokolja (Aegon, Generali, Groupama, Allianz). Magyarországon a szolgáltatási szint alacsonyabb, mint a jóléti államokban, a kárhányad 40 százalék körül van. Az MNB az mfo-val azt próbálta elérni, hogy a szolgáltatások színvonala javuljon, kevesebb legyen az alul- és a túlbiztosítottság. Az ügyfelek az ilyen lakásbiztosításokkal a korábbinál több szolgáltatást, magasabb védelmet kaphatnak, és a kizárások között csak olyanok vannak, amelyek szakmailag indokoltak.

Az mfo-feltételek szerinti otthonbiztosításokat három havonta lehet majd felmondani, nem évente, mint a jelenleg piacon lévő konstrukciókat. A sztenderd csomagban szerepelnie kell 15-féle elemi kár fedezésének. Ezek a tűz, a füst és korom, a robbanás, a villámcsapás, a villámcsapás indukciós hatása, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, a hónyomás, az árvíz, a földrengés, a földcsuszamlás, kő- és földomlás, ismeretlen építmény beomlása, idegen jármű ütközése, idegen tárgy rádőlése.
Általános modulként be kell venni a vízkárt, ez az elfolyt, vízre beázásra vonatkozik, valamint a betörést, a rablást, a besurranást, a rongálást, vandalizmust, az üvegtörést és a felelősségbiztosítást. Vannak kiegészítő modulok, amelyeket kötelező nyújtani, ezek az értéktárgy, készpénz, különleges üveg, a kerti dísznövények biztosítása, valamint a balesetbiztosítás.

forrás: napi.hu

Oldalak