2023.01.17

Egyre kiszámíthatatlanabbak a természeti katasztrófák Magyarországon

A tavalyi aszály után az idei év csapadékosan indult. A múlt heti esőzések nyomán 3,7 ezren jelentkeztek a biztosítóknál kárigényükkel, derül ki a MABISZ adataiból.

A januári országos esőzések elsősorban a fővárosban, valamint Pest, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy vármegyékben, valamint Pécsett, Kecskeméten és Tatabányán társultak beázásokkal, főként a tetőkön keresztül. Ennek nyomán a biztosítókhoz több mint 3,7 ezren fordultak kárbejelentéssel, a társaságok pedig közel 340 millió forintot fizettek már ki ezekre vagy különítettek el büdzséjükben. Tekintettel arra, hogy az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban akár kéthavi csapadékmennyiség is lezúdulhat, a kárkifizetések januári számlája aligha áll meg ennyinél.

Tavaly a hagyományos, májustól augusztusig tartó viharszezon viszonylag csendesnek bizonyult, annál pusztítóbb volt az aszály. Az elmúlt évek tapasztalata szerint azonban az időjárási anomáliák egyre kevésbé korlátozódnak ezekre a hónapokra. Tavaly is például a január 30-i orkán következményei voltak a legsúlyosabbak, amikor huszonhétezer lakossági bejelentésre közel hárommilliárd forintot fizettek ki a biztosítók. A korábbi években februárban és októberben is voltak kirívó viharok, vagy éppen a 2020 decemberi horvátországi földrengések okoztak Magyarországon is súlyos károkat.

A kiszámíthatatlanná váló természeti katasztrófák egyre magasabb átlagos kárkifizetésekkel társulnak, köszönhetően a folyamatosan emelkedő építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis egyre erősebben érződik a kárinfláció jelensége. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká. (Erről akkor beszélünk, ha lakásunk, házunk újjáépítésének, ingóságaink újrabeszerzésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített un. biztosítási összegeket. A biztosítási összeg ugyanis a kártérítés felső határa. Alulbiztosítottsághoz vezethet az erősödő inflációs környezeten kívül az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterülete helytelenül van megadva.)

A jelenségre a MABISZ január közepétől egy hónapos kampányban hívja fel az ügyfelek figyelmét a közösségi médiában. A lakossági és üzleti ügyfeleket egyaránt érintő alulbiztosítottság elkerülése érdekében a szövetség a honlapján is alapos tájékoztatást nyújt a teendőkről, valamint hasznos tanácsokkal szolgál a lakásbiztosítási szerződések megkötéséhez.  Így többek között felhívja a figyelmet arra, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor a lehető legpontosabban adjuk meg a biztosító által kért adatokat, különösen a ház, lakás alapterületét és a biztosítási összeget. Ha a lakás, ház bővítésen, jelentős korszerűsítésen esett át, vagy nagy értékű ingóságokat vásároltunk, akkor gondoskodnunk kell a biztosítási szerződés felülvizsgálatáról, a biztosítási összeg emeléséről. A biztosításközvetítők segítenek ennek ügyintézésében. Szerződéseinket pedig érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezünk-e - írja a közlemény.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Számolja ki otthonára a biztosítók ajánlatait a CLB lakásbiztosítás kalkulátorában:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Digitalizáció: új biztosítási megoldásokra van szükség
2015 október 20.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Munkanélküliség biztosítás, Önrész biztosítás, Vételár biztosítás, Vállalkozói biztosítás, Flotta biztosítás, Kárrendezés, Általános
A biztosítók és ügyfeleik kockázati kilátásai soha nem látott ütemben változnak, különösen a technológiát, a szolgáltatásokat, az értékesítési csatornákat és a keresleti mintákat illetően. A világ egyik legnagyobb viszontbiztosítója úgy próbál ezekkel a változásokkal lépést tartani, új biztosítási megoldásokat igyekszik kifejleszteni, szorosabb együttműködésben ügyfeleivel, illetve harmadik felekkel. Az együttműködések látszólag már meg is hozták gyümölcsüket.
A dinamikus piaci változások egyszerre hordoznak lehetőséget, valamint új kockázatokat is magukban. A Munich Re által, ügyfelei körében végzett felmérés szerint a biztosítótársaságok mintegy háromnegyede úgy véli, hogy a digitalizáció drámai hatással lesz az iparágra, amihez csak úgy tudnak majd alkalmazkodni, ha képesek lesznek elemezni az új technológiákat, illetve azok használatát. Jó példát jelentenek erre a vezető nélküli járművek, ahol minél nagyobb hatást gyakorol majd a mögöttes technológia a vezetői magatartásra, annál nagyobb változást hoz majd ez a felelősség kérdésében, amely egyre inkább a gyártókra hárul majd.
 
A viszontbiztosító igazgatósági tagja, Ludger Arnoldussen a Baden Badenben megrendezett szakmai konferencián tartott előadásában elmondta, hogy az alkalmazott technológiától függetlenül, a balesetek áldozatai a jövőben is számíthatnak majd kártérítésre, amit a biztosítók majd a gyártókon hajtanak be. Ahhoz, hogy végül a biztosítók megtalálják a kockázattal arányos biztosítási megoldásokat, képesnek kell lenniük értékelni az egyre bonyolultabb és gyorsan változó technológiákat és a kapcsolódó felelősségi kérdéseket, nem beszélve a különféle nemzeti szabályozásokat – figyelmeztetett Arnoldussen.
 
A digitalizáció azonban nem csak a közúti forgalmat alakítja át, hanem szinte minden gazdasági ágazatra, mindennapi életünkre is hatással van. A Munich Re várakozásai szerint a kiberkockázatok kezelésére alkalmas biztosítási megoldások iránt is gyorsan növekszik a kereslet. Mivel az ügyfélprofilok meglehetősen változatosak, így a termékek szintén is érdemes moduláris rendszereket kialakítaniuk a biztosítóknak – állítja a viszontbiztosítási vezető. Ezen túl globális partnerségekre, például informatikai szolgáltatókkal, tudományos intézetekkel kötött együttműködésekre van szükség ahhoz, hogy kellően széles tudásbázist halmozzanak fel a biztosítók a kiberkockázatok fedezete terén.
 
A szoros ügyfélkapcsolat szintén elengedhetetlen a gyorsan változó piaci környezetben, amire a Munich Re szektorközi partnerségek és együttműködések útján törekszik. Példaként említette Arnoldussen egy Szilícium-völgyi adatelemző céggel kötött együttműködését a MERS-vírussal szembeni járvány-biztosítás kapcsán. Emellett a kiberkockázatok felmérése, értékelése terén egy szoftverfejlesztő céggel kötött partnerséget a viszontbiztosító, míg a rokkantsági biztosítások esetében egy startup vállalat segítségének köszönhetően drasztikusan lecsökkent a kockázat-felmérési és így a szerződéskötési idő. De tudományos intézetekkel is együttműködik a Munich Re, például a vezető nélküli járművek tesztelési eredményeinek felhasználására.
 
Arnoldussen szerint a számítógépes, az energia, a reputációs és az ellátási láncot érintő kockázatok azok a területek, ahol a biztosítási szektor innovációt hajthat végre és így növekedhet. A sikerhez ugyanakkor jobb kommunikációra, a biztosítottakkal való közvetlen kapcsolatra van szükség.
 
Mindez a klasszikus viszontbiztosítási ügyfelek, vagyis az elsődleges biztosítók profilját, üzleti modelljét is megváltoztatja Arnoldussen szerint. A cégek igyekeznek a viszontbiztosításokat és az elsődleges biztosításokat egy tető alá hozni, ami praktikusan azt jelenti, hogy a biztosítási fedezeteket központilag beszerezni. A biztosítótársaságok erős tőkehelyzete egyúttal csökkenti is a keresletet a viszontbiztosítások iránt.
 
A Munich Re szerint ez konszolidációs hullámot indíthat el a következő években a viszontbiztosítók között, ami középtávon jót tehet a piacnak. Abban a körben, amiben a Munich Re is szerepel, a méret nem feltétlenül játszik szerepet a felvásárlási döntésekben, inkább az számít, hogy mit tud nyújtani a megvásárolt cég, amit a felvásárló addig nem tudott.
 
A januári szerződésújítási időszak kapcsán Arnoldussen elmondta, hogy a verseny várhatóan intenzív marad, hacsak nem következik be jelentősebb káresemény, vagy piaci megrázkódtatás, de az árakra nehezedő, két éve tartó nyomás valamelyest enyhülhet.
 
Forrás: Biztosítási Szemle
AZ ADÓMÉRSÉKLÉS NÖVELNÉ A CASCO-BIZTOSÍTÁSOK SZÁMÁT
2015 október 19.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Munkanélküliség biztosítás, Önrész biztosítás, Vételár biztosítás, Vállalkozói biztosítás, Flotta biztosítás, Kárrendezés, Általános
Azok a plusz jövedelmek, amelyek a kormány jövő évi adócsökkentésének köszönhetően a lakosság rendelkezésére állnak majd, várhatóan a hazai biztosítási piacra is pozitív hatással lesznek – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) napokban tartott, VI. Nemzetközi Biztosítási Konferenciáján, Budapesten.
A magyar gazdaság helyzete a korábbi években tapasztaltnál kiegyensúlyozottabb, a növekedés megalapozott, az adósságállomány egészségesebb szerkezetű – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter -, aki összefoglalást adott a magyar gazdaságot érintő, legfontosabb kül- és belgazdasági folyamatokról.
A nemzetgazdasági miniszter a biztosítási szektor helyzetét értékelve kiemelte, hogy a biztosítók tőkeellátottsága közel kétszerese a törvényben előírt minimumnak, s utalt arra is, hogy a szektor mintegy kétezer milliárd forintnyi befektetéssel járul hozzá a gazdaság finanszírozásához. Varga Mihály elmondta: bízik abban, hogy a jövő évtől életbe lépő személyijövedelelmadó-csökkentés, amely a 15 %-os adókulcs bevezetésével mintegy 120 milliárd forinttal növeli azt az összeget, amely a lakosság rendelkezésére áll, a biztosítási szektorra is kedvezően hathat.
 
Pandurics Anett a MABISZ elnöke a biztosítási szektor egészét felölelő összefoglalójában kijelentette: igen bíztató, hogy a szektor a válság kirobbanását követő csökkenés után ismét – immár harmadik éve - növekszik. A nyugdíjbiztosítások mellett a felelősségbiztosítások területe, illetve a későbbiekben az egészségbiztosítások szegmense lehet a kitörési pont – a 2015-ös MABISZ-konferencia ezért is foglalkozott kiemelten e két piaci szegmenssel.
 
Pandurics Anett elmondta: az élet- és nyugdíjbiztosítási piacra termékenyítően hatott a tavaly bevezetett adókedvezmény, aminek köszönhetően ma már 100 ezerre tehető az szja-kedvezményt élvező nyugdíjbiztosítási szerződések száma.
 
A nem-életbiztosítási piacról, azon belül a gépjármű-biztosítási piacról szólva az elnök hangsúlyozta, hogy az utóbbi hetek leggyakrabban idézett történése az „Astra-ügy” volt. A bonyolult nemzetközi jogi körülmények ellenére a hatóság és a biztosítók együttműködésének köszönhetően a 160 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező Astra-ügyfélből 124 ezren kötöttek át – élve a törvény adta lehetőséggel – más biztosítóhoz.
 
Pandurics Anett a kgfb-piacot elemezve kitért arra, hogy az éves szinten 22 ezer forint alatti kgfb-átlagdíj még mindig messze alatta marad az öt évvel korábbi átlagdíjnak, annak jelenleg csupán mindössze kétharmada. A növekvő gépjárműhasználat, illetve az ennek következtében tapasztalt kárgyakoriság és átlagkár-növekedés logikusan a kgfb-átlagdíjak lassú emelkedését vonja maga után.
 
A másik nagy gépjárműbiztosítási területet, a casco-piacot illetően az elnök elmondta: a jelenlegi igen-igen alacsony, 20 %-ot el nem érő penetráció növekedését eredményezheti, ha az üzletágra kivetett – jelenleg 15 %-os, nemzetközi összehasonlításban magasnak számító - biztosítási adó mérséklődne. Az adómérséklés a casco-kötési kedv növekedését hozhatja, így a jelenlegi piaci trendek figyelembevételével egy ilyen lépés nem veszélyeztetné a várt költségvetési bevételi célok elérését.
 
„A hazai lakosság 83 százaléka rendszeresen, átlagosan havonta több mint 8800 forintot költ az egészségével kapcsolatos szolgáltatásokra, illetve magánorvosi ellátásra” – számolt be a Századvég Alapítvány reprezentatív kutatásának eredményéről Hídvégi Áron, az alapítvány közvélemény- és piackutatási igazgatója. A friss felmérés szerint a lakosság elsősorban a rövidebb várakozási idő, a kellemesebb körülmények, a szabad orvosválasztás és a várólisták megszüntetéséért hajlandó fizetni. A felmérés eredménye szerint keresleti oldalon egyértelűen lenne igény kiegészítő egészségbiztosításokra, ha a szabályozói és intézményi környezet kedvezően alakulna.
 
Forrás: Biztosítási Szemle
NEM AKARNAK KIMARADNI A BIZTOSÍTÓK AZ ÉVSZÁZAD SZERZŐDÉSÉBŐL
2015 október 19.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Munkanélküliség biztosítás, Önrész biztosítás, Vételár biztosítás, Vállalkozói biztosítás, Flotta biztosítás, Kárrendezés, Általános
Az Európai Unió és az Egyesült Államok biztosítói ismét megerősítették, hogy támogatják a biztosítások teljes körű bevonását a transzatlanti szabadkereskedelmi egyezménybe (TTIP).
Az európai és amerikai élet- és nem-életbiztosítókat tömörítő szövetségek: az American Insurance Association (AIA), az Insurance Europe és az American Council of Life Insurers (ACLI) közös állásfoglalást adtak ki, amelyben ismét leszögezték, támogatják, hogy a pénzügyi szolgáltatások is részét képezzék az átfogó kereskedelmi megállapodásoknak.
 
A biztosítási szolgáltatások kétoldalú kereskedelme és a beruházások értéke már most is meghaladja az évi 137 milliárd eurót (185 milliárd dollárt), a kooperáció erősítésével azonban újabb piacok nyílhatnának meg az európai és amerikai biztosítók számára – állítja az Insurance Europe.
 
A tárgyaló felek jelenleg a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP) szóló tárgyalások tizenegyedik fordulójára készülnek, amelyre október 19-23-án kerül sor Miamiban. Reményeik szerint mind az USA, mind az EU megerősíti majd, hogy egy sikeres TTIP-nek magában kell foglalnia a biztosításokat és az egyéb pénzügyi szolgáltatásokat is, hiszen ezzel növelni lehetne az egymás piacain nyújtott biztosítási szolgáltatások és befektetések értékét, valamint a szabályozó hatóságok közötti párbeszédet is elősegítené. Emellett igen magas színvonalú sztenderdet is felállítana az esetleges, harmadik féllel folytatott jövőbeli kereskedelmi tárgyalásokhoz is – olvasható a három érdekképviseleti szerv nyilatkozatában.
 
Sajnos az eddigi tárgyalási fordulók egyike sem érintette a pénzügyi szolgáltatások kereskedelmi kérdéseit, sem a szabályozói együttműködés lehetőségét, holott már a 8. forduló előtt is kiadták hasonló állásfoglalásukat a felek. Ugyanakkor az USA részéről a tárgyalásokat vezető Michael Froman, valamint az EU kereskedelmi biztosa, Cecilia Malmström is elismerte a szeptemberi fordulón, hogy a tárgyalásokat fokozni kell, ezért a biztosítási szövetségek abban bíznak, hogy az intenzívebb tárgyalások a pénzügyi szolgáltatásokat is érintik majd.
 
A javaslat ellenzői, elsősorban az amerikai szabályozó hatóságok és felügyeleti szervek elsősorban attól tartanak, hogy a lépéstől gyengülne szabályozói jogkörük. Ezzel kapcsolatban a nyilatkozat megjegyzi, hogy a pénzügyi szolgáltatásokat érintő szabályozói együttműködés semmilyen módon nem sértené a szabályozók azon képességét, hogy szükség esetén cselekedjenek. Sőt, egy ilyen együttműködés csak támogatná G20-ak szabályozói szervezete, a Financial Stability Board (FSB) azon törekvését, amellyel egy stabil globális pénzügyi rendszert kíván létrehozni.
 
Forrás: Biztosítási Szemle
Vad az úton: néha egészen furcsa eset is akad
2015 október 16.
Kategória:
Casco biztosítás

Téli lakhelyükre vonulnak az állatok, fokozott figyelemre van szükség a közlekedőktől. Ha mégis megtörténik a baleset, hívjunk rendőrt. Lehet eset, amikor a biztosító is fizet.

Október-november környékén nagyobb számban észlelünk vadat az úton. Nem véletlenül: a kukoricát, napraforgót, ahol a vad szívesen rejtőzködik, lassan mindenhol betakarítják, így az állatok új lakhelyet és élelmet keresve visszatérnek az erdőbe. A vonulás útvonala pedig gyakran keresztezi a közutakat. Emellett egyre korábban van sötét, így a vadon élő állatok is előbb (tehát nem az esti, hanem a késő délutáni órákban) indulnak útnak. A forgalom pedig ekkor még jelentős. Éjjel főként az élelemkeresés a fő mozgatórugó.

Egy biztos: ha megcsillannak a szempárok az út szélén, mindenképp érdemes lassítani. A vad ugyanis az utolsó pillanatban is kiugorhat a jármű elé. Ha az ütközés elkerülhetetlen, az egyetlen megoldás a vészfékezés. A kormányt nem szabad félrerántani, hiszem az állat elütése még mindig kisebb veszélyforrás, mintha az autó lemenne az útról, vagy frontálisan ütközne egy szembe haladó járművel. Ha a vad az úton áll, szintén fékezzünk, ne próbáljuk kikerülni, mivel nem lehet megjósolni, melyik irányba mozdul. Fontos a megfelelő féktávolság betartása is: számítani kell ugyanis arra, hogy az előttünk haladó vészfékezni fog. Egy vadat több is követhet, ezért továbbinduláskor is körültekintőnek kell lenni.

Néha egészen furcsa eset is akad

Egy balesetei helyszínelő kérdésünkre elmesélte, pályafutása alatt számtalan vadbalesethez riasztották már. Egy alkalommal az elütött szarvasbika nagyobb volt, mint maga az autó – össze is nyomta a kocsi tetejét, a benne ülők mind megsérültek. Olyan esettel is találkozott, amikor a kár szintén az autó tetejében keletkezett. Az úton álló autó fölött ugyanis egy egész csorda ugrott át gond nélkül, ám az utolsó állat „megbotlott” a tetőben. Szerencsére senkinek sem esett baja, és a vad is elszaladt.

Egy biztos: senki sem jár jól

Ha megtörtént a baj, hívjuk a rendőrséget, amely az illetékes vadásztársaságot is értesíti. Hogy a felelősség kit terhel, sok tényezőtől függ. Amennyiben egyik fél sem vétkes, a járműben okozott kárt csak teljes körű CASCO-biztosítás téríti meg. A kár egyébként nemcsak a járművezetőnek, de a vadgazdálkodónak is tetemes lehet. Egy mezei nyúl és egy fácántyúk értéke például 20–20 ezer forint, egy vaddisznó 100–600 ezer forintot ér, akárcsak egy kifejlett őz. A szarvasbikák értéke a 3 millió forintot is meghaladhatja.

Forrás: Autó-Motor

NÖVEKVŐ KOCKÁZATOKRA SZÁMÍTANAK A BIZTOSÍTÓK
2015 október 14.
Kategória:
Assistance, Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Munkanélküliség biztosítás, Önrész biztosítás, Vételár biztosítás, Vállalkozói biztosítás, Flotta biztosítás, Kárrendezés, Általános
Az Accenture 2015-ös globális kockázat-menedzsment tanulmányában a biztosítási válaszadók az iparágat érintő növekvő kockázatokról számoltak be. Négyből három válaszadó arra számít, hogy az IT és a kiberkockázatok súlyossága növekedni fog, 65% pedig a csalás és a pénzügyi bűncselekmények kockázata fokozódni fog.

A biztosítók azt is elmondták, hogy egyre nagyobb kihívást jelent számukra, hogy lépést tartsanak a kockázatkezeléshez szükséges speciális készségekkel és ismeretekkel. Mindössze 7 százalék mondta azt, hogy a cég elegendő belső erőforrással rendelkezik néhány speciális területen, mint amilyen a kockázatok modellezése, 21% azonban bízik abban, hogy 2 éven belül formába lendül ezen a területen.

A tehetséges munkavállalók hiánya sajnos pont azokat a területeket érintő leginkább, ahol a válaszadók úgy érzik, a legtöbb fejlesztésre szorulnának, amit az Accenture aggasztónak tart. Számos biztosító jelezte például, hogy az adatkezelés és – elemzés, valamint a kiberkockázatok területén különösen nehéz megfelelő szakembert találni.

Ezt a kihívást csak fokozza, hogy a bankok és a pénzügyi szolgáltatókon kívüli szervezetek is hasonló szakembereket keresnek, igaz, a biztosítók valamivel jobb helyzetben vannak a felmérés szerint. Például 50%-uk mondta azt, hogy adatkezelés területén megfelelő szakemberekkel és szaktudással rendelkezik, míg a bankok esetében 40% nyilatkozott hasonlóan. A megkérdezett biztosítók ezen kívül abban is jobban bíznak, hogy a digitális technológiák és a számítógépes kockázatok terén elegendő szaktudással rendelkeznek.

A felmérés szerint számos biztosító egyre nagyobb figyelmet szentel a működési kockázatoknak, különösen azokon a területeken, ahol az új technológiák gyorsan fejlődnek. A válaszadók 79%-a számít arra, hogy a digitális kockázatok növekedni fognak, 74%-uk pedig a kiberkockázatok és az IT-kockázatok súlyosbodására számít a következő két évben.

A biztosítók a digitális technológiák, a big data és a közösségi média területén jellemzően még nem rendelkeznek beépített kockázatkezelési mechanizmusokkal. A Financial Executives Research Foundation (FERF) megbízásából készült felmérés szerint például a cégvezetők 71%-a úgy véli, hogy a közösségi média kockázatok csökkenthetők, sőt elkerülhetők lennének, ugyanakkor 59% egyáltalán nem rendelkezik közösségi média kockázatkezelési tervvel.

Forrás: Biztosítási Szemle

Ajánlatos biztosítót váltaniuk az Astra fióktelep ügyfeleinek
2015 október 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénycsomagot, amely rendezi az
Astra biztosító magyarországi ügyfeleinek kötelező gépjármű-
felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseivel kapcsolatos helyzetét. A törvény
hatályba lépését követően az Astra biztosító kgfb-szerződései automatikusan
megszűnnek, amennyiben a gépjármű-tulajdonos új szerződést köt egy másik
biztosítónál.
Az Országgyűlés 2015. szeptember 29-én elfogadta a „kötelező gépjármű-
felelősségbiztosítással összefüggésben egyes biztosítási tárgyú törvények
módosításról” szóló törvénycsomagot. Az új törvény annak érdekében született, hogy
az igen bonyolult nemzetközi jogi helyzetben is megoldást találjon a jogalkotó a külföldi
biztosító magyarországi ügyfelei helyzetének megoldására.
A román Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító)
magyarországi fióktelepének kgfb, illetve egyéb – vagyoni – biztosításokkal (lakás-,
utas-, illetve casco-biztosítás) rendelkező ügyfelei vannak Magyarországon.
A nem kgfb-biztosítással rendelkező ügyfelek helyzete egyszerűbb. Ők új
szerződést köthetnek vagyontárgyaikra – a többes biztosítást a hazai szabályozás
megengedi -, és így a későbbiekben bekövetkező kár esetén már az új, választott
biztosítójuktól kaphatnak kártérítést.
Az Astra biztosítónál kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezők
helyzete jogilag sokkal bonyolultabb. A 2015. szeptember 29-én elfogadott törvény
értelmében, amennyiben egy olyan biztosító tevékenységi engedélyét vonják vissza,
amely biztosító kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást művel, és a felügyelet a
visszavonásról szóló határozatot honlapján közzéteszi, a tevékenységi engedély
visszavonásával érintett biztosító szerződései automatikusan megszűnnek, ha
kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfelei egy másik
biztosítónál új kgfb-szerződést kötnek. Az új szerződést bármely biztosító jogosult
befogadni.

E szerint az Astra biztosító azon ügyfeleinek, akik kgfb-szerződéssel rendelkeznek az
Astránál, és eddig még nem szüntették meg közös megegyezéssel a szerződésüket,
a törvény hatályba lépését követően szerződésük automatikusan megszűnik, ha egy
másik biztosítóval új kgfb-szerződést kötnek.
Fontos, hogy a fenti szabályozás a törvény hatályba lépését követően lép életbe,
addig a korábbi szabályok érvényesek. Vagyis csak közös megegyezéssel
köthető új kgfb-biztosítás valamely más biztosítónál.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) javasolja, hogy azok az Astrás ügyfelek,
akik eddig még nem éltek a biztosítóváltás közös megegyezéses lehetőségével, a
törvény hatályba lépését követően fontolják meg a törvény adta lehetőséget, és
kössenek új kgfb-biztosítást valamely másik biztosítónál. A szövetség felhívja a
figyelmet arra, hogy az ügyfeleknek mérlegelniük kell, hogy bár érvényes kgfbszerződéssel
rendelkeznek, szerződésük mögött nem áll működő biztosító,
mivel annak tevékenységi engedélyét visszavonták, így károkozás esetén a
bekövetkezett károk megtérítésére is kötelezhető lehet az üzembentartó.

 

Forrás: MABISZ

Astra Biztosító: egyelőre sehonnan nem jön pénz
2015 szeptember 25.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Egyre gyűlnek a káresetek és a csalódott emberek

Egyelőre egyetlen fillér kártérítés sem érkezett a csőd előtt álló Astra biztosítótól, de még a kártalanítási alapok sem nyíltak meg a magyar ügyfelek számára. Azt sem tudni, hogy a romániai káralap felveszi-e a kapcsolatot a magyarokkal, miközben egyre csak gyűlnek a kártérítéses ügyek és a kétségbeesett ügyfelek.  Csaknem háromezer olyan autó vár javításra, amelyet Astrás ügyfél tört össze. A rossz hír az, hogy ugyanez a helyzet az itt kötött lakásbiztosításokkal is: az Astrás felelősségbiztosítás már semmire nem jó.

Annak ellenére, hogy egyre többen kérik a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felajánlott segítségét a „bezárt” Astra biztosító kártérítési eljárásához, egyelőre senki nem tudja, fizet-e valaha is a magyar ügyfeleknek a romániai cég, a MABISZ által kezelt kártalanítási alap vagy a román garancia alap (FGA). Csak az a biztos, hogy meg kell várni, amíg a „kinti” bíróság elrendeli a biztosító elleni csődeljárást és a felszámolást, mert csak ezt követően kezdődhetnek kifizetések. Azt viszont végképp nem tudni, hogy a magyar káreseményeket hányadik helyre rangsorolják majd a kifizetésre várók kígyózó sorában. Félő, hogy előbb a romániai károsultak kapják meg a pénzüket, s a magyarok csak a legvégén.

Miközben telik az idő, egyre több a csalódott ügyfél, s a kárrendezésre váró ügy – mondja Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Csak a sérült járművekből mostanra legalább háromezer gyűlt fel úgy, hogy addig nem javítják meg, amíg nincs garancia arra, hogy valahonnan kifizetik a költségeket. Ha más nem, akkor maga a tulajdonos, ha van cascója, akkor azon keresztül, ha nincs, akkor készpénzért. Németh a CLB-s ügyfelek visszajelzésére alapozva állítja, egyre többen félnek, hogy Astrás autóval ütköznek, ezért azt tanácsolja, most az is kössön cascót, aki ezt korábbam csak pénzkidobásnak gondolta.

A szakember azonban az Astra biztosítóval kapcsolatban felhívja a figyelmet arra is, hogy ugyanez a helyzet az ott kötött lakás- és felelősségbiztosítással kapcsolatban is. Bárki, bárkinek, bárhol okoz kárt, az Astra már senki helyett és semmiért sem fizet. Ebben a helyzetben a szakma is tehetetlen, mert ilyen még nem volt Magyarországon – ismeri el Németh. Miközben a MABISZ segítő szándéka megkérdőjelezhetetlen, egyelőre a szövetség sem tud érdemben intézkedni. Egyelőre még azt sem tudni – véli –, hogy érkezik-e valamikor akár csak hivatalos visszajelzés Romániából a magyarok ügyintézési kezdeményezésére. A szakértő szerint csak egyetlen jó megoldás létezik: minél előbb elhagyni az Astra biztosítót és új biztosítást kötni más társaságnál. Ugyanis a károkozó autósokat a károsultak akár később be is perelhetik, amennyiben a kártérítés elmarad, hiába van érvényes és befizetett Astra felelősségbiztosítása.

Hasznos információk Astra-ügyfeleknek
2015 szeptember 04.
Kategória:
Általános

Elkezdte elengedni ügyfelének egy részét az Astra Biztosító, amelynek működési engedélyét visszavonta a román pénzügyi felügyelet. Figyelem: továbbra sem lehet automatikusan szabadulni, kérvényezni kell az elengedést, amelyről végül a cég dönt – figyelmeztet egy biztosítási alkusz.  Csaknem kétszázezren kereshetnek mostantól új biztosítót. Azoknak azonban, aki a díjat egy évre előre kifizették, ki kell várniuk a fordulójuk idejét, mert az Astra nem tudja a pénzt visszaadni.


Elkezdte elengedni ügyfeleit az Astra Biztosító, amely ellen a napokban csődeljárás indult – tudta meg a CLB biztosítási alkusz abból – is –, hogy már javában intézi az ügyfelek szerződésbontási kérelmeit, s azok továbbítását. A folyamat tehát nem automatikus, minden Astra-ügyfélnek kérnie kell a szabadulást, csak így tud másik biztosítóhoz szerződni. Ez csaknem kétszázezer embert és szerződést érint a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás (kgfb), a casco, a lakás és minden egyéb kategóriában. Vagyis, ügyfelek tömegei kezdhetnek mostantól új biztosítót keresni, amennyiben az Astra ehhez hozzájárul azzal, hogy elengedi az ügyfelét. A szerződésbontási kérelmeket egyenként, megfontoltan fogják elbírálni, s csak azt engedik el, akinek nincs díjhátraléka. Fontos az is, hogy az ügyfél által aláírt, közös megegyezés megszűnéséről szóló kérelem legkésőbb egy héttel – egészen pontosan 7 nappal – az utolsó díjjal rendezett nap előtt beérkezzen az Astrába. Az új szerződés pedig a soron következő díjfizetés esedékességi időpontjától indulhat – figyelmeztet Németh Péter. A CLB kommunikációs és értékesítési vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy pontosan össze kell hangolni a kgfb-s szerződések megszűnését és az újak megkötését egy másik biztosítónál, mert a folytonosság megszakadásának igen költséges következményei vannak. Ez az úgynevezett fedezetlenségi időszak, amely miatt kiemelten magas díjait kell fizetni, s előfordulhat, hogy az ekkor okozott kár teljes összegét is az ügyfélnek kell megtérítenie. Azoknak viszont, akik az éves díjat előre kifizették, továbbra is várniuk kell a szerződési határidő leteltére – fordulóra -, mert az Astra nem téríti vissza a pénzt, s addig nem is lehet másik biztosítóval szerződni. Akik szerződése pedig nem érte el a 270 napos időtartamot az Astra kötelékében, azoknak az idei bónusz fokozati ugrása elmarad. Az ehhez szükséges napok számítása az új biztosítónál induló szerződéssel egy időben újrakezdődik.

A CLB a weboldalán is folyamatosan tájékoztatja az ügyfeleit, és segít az átkötések pontos lebonyolításában is – hívja fel a figyelmet Németh, aki elismeri: az Astra biztosító ügyfélszolgálata is feszített tempóban dolgozik azért, hogy a megszűnés minél kisebb kényelmetlenséget okozzon az ügyfeleknek. Ez az „ügyfélbarát” hozzáállás ilyen helyzetben példátlan – szögezi le a szakértő.

Astra biztosító: több százezer ügyfél kétségek között
2015 szeptember 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

A hiányzó díjakat még be kell fizetni

Többszázezer ügyfelet és még ennél is több szerződést hagyhat maga után Magyarországon a romániai Astra biztosító, amennyiben a napokban kezdődött csődeljárás végén „bezárják” a céget. A még hiányzó díjakat mégis be kell fizetni, mert baleset, vagy egyéb káresemény után csak így jár kártérítés. Kgfb évfordulón pedig érdemes biztosítót váltani – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz.

Százezrek érintettek a napokban nyilvánosságra került hír kapcsán: visszavonták a romániai Astra biztosító működési engedélyét. Annak ellenére, hogy a céghazai képviselete közölte, a károsultakat két irányból is – a romániai állami garancia alapból és a magyarországi kártérítési alapból (KALAP) – ki tudják fizetni, egyes szerződések esetében nem árt más biztosító után is nézni – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz. Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs vezetője azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a kgfb-s ügyfelek csak a szerződésük fordulóján válthatnak szolgáltatót. Azok viszont, akiknek nincs díjhátralékuk, egy esetleges baleset kapcsán változatlanul számíthatnak kártérítésre, az ügyfélszolgálat és a kárrendezés ugyanis továbbra is működik – hivatkozik az Astra hivatalos tájékoztatására Németh.

A casco, a lakás- és a vagyonbiztosításokat szintén az évfordulókon, a szerződésre érvényes feltételek szerint lehet felmondani az Astránál. Vagyonbiztosításra azonban, aki megteheti, párhuzamosan másik céggel is szerződhet. Korábban erre a duplikálásra nem volt lehetőség, de a tavaly életbe lépett új Ptk. azonban már megengedi ezt a formát. Kárrendezéskor azonban ez nem jelent majd dupla kifizetés, hiszen a biztosítás továbbra sem szolgálhat vagyonosodást és változatlanul csak a kár utáni helyreállítás lehet a cél. Abban az esetben, ha a károsultak mindkét biztosítónak jelentik az esetet, a társaságoknak joguk van a részarányos, vagy részvállalásos kártérítésre – tájékoztat a szakértő. Ez azt jelenti, hogy a kárösszeget az adott biztosítók megoszthatják egymás között. Igaz, ez a megoldás kétszeres díj befizetését feltételezi, ám ebben az esetben csak így lehetnek biztosabb fedezetben az Astra-ügyfelek vagyontárgyai.

A szakértő szerint az érintetteknek mostantól érdemes minden eddiginél jobban figyelni az Astrával kapcsolatos híreket, elsősorban az MNB hivatalos közleményeit, mert napról, napra változhat az ügyintézéssel kapcsolatos tudnivaló.

Új biztosítási törvény, ügyfélvédő szabályokkal
2014 október 06.
Kategória:
Általános

A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, befektetési szabadságot élvez, viszont szigorú rend szerint kell fogadnia ügyfelei panaszait – egyebek mellett ezeket tartalmazza az új biztosítási törvény tervezete. A tervek szerint több, az ügyfelet védő kitétel lesz.

A biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait. A személyesen előadott panaszt minden munkanapon 8 és 16 óra között, a telefonon közöltet pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között is, míg az elektronikus levélben közölteket folyamatosan köteles fogadni. Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszról jegyzőkönyvet kell felvenni és ezzel írásbeli panasszá alakul át. Erre pedig 30 napon belül érdemi választ kell adnia a biztosítónak.

Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül – indoklás nélkül – felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti- és a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást.
Egy életbiztosítás megkötése előtt a biztosítónak kötelessége felmérni az ügyfél igényeit. Ez a kötelezettség átszáll az alkuszra, amennyiben ő köti a szerződést.

Ha a biztosító az eszközalapját hozamgarantáltnak nevezi, akkor ez automatikusan magában foglalja a tőkegaranciát is. A tervezet felsorolja, hogy az eszközalap mikor tekinthető tőke-, illetve hozamgarantáltnak. Így például ha az erre szolgáló biztosítékot hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító nyújtja. A biztosító pedig közvetlenül a biztosítéknyújtónál válthatja be a garanciát.

A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, ugyanakkor az irányítási és ellenőrzési jognak, illetve a kockázat-vállalásnak a biztosítónál kell maradnia. Amennyiben a kiszervezés miatt az ügyfelet kár éri, akkor a biztosító köteles sérelemdíjat fizetni. Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) így nevezi a régi Ptk. szerinti nem vagyoni kárt.

A biztosítókat megilleti a befektetés szabadsága, vagyis bármilyen eszközbe befektethetnek. Ezt az általános szabályt azonban szigorítják a későbbi részletes szabályok. Így a biztosító nem vásárolhat saját maga által, illetve a kapcsolt vállalkozása által kibocsátott értékpapírt. Ez a megszorítás azonban nem vonatkozik a szabályozott piacra bevezetett papírokra.

A biztosítástechnikai tartalékot úgy határozza meg a tervezet, hogy annak nagysága megegyezik azzal az összeggel, amelyet akkor kellene fizetnie a biztosítónak, ha a biztosítási kötelezettségét egy másik biztosítóra ruházná át.

 

Forrás: logisztikama.hu

 

Oldalak