2019.10.08

Egyre tudatosabbak a magyar utazók

Az utasbiztosítás kötése a nyaralás előtt kezd egyre elterjedtebb lenni a köztudatban. Volt is rá szükség medúzacsípés, tengeri sünbe lépés, és volt, akit emiatt torpedónaszáddal mentettek ki.

Kalmár László, a Europ Assistance Magyarország kft. ügyvezető igazgatója elmondása szerint idén nyáron 78 ezer esetben segítettek a rászorulóknak. Ez az éves segítségadások számának több mint egyharmadát jelenti.

A legtöbb hívást az utazáshoz kapcsolódó segítségnyújtások területén fogadták: a betelefonálók külföldről jelentkeztek valamilyen egészségügyi problémával.

A leggyakoribb a medúzacsípés, a tengerisünbe lépés és a fülgyulladás volt, az esetek 10 százalékában azonban súlyosabb esetek történtek. Ilyen volt a thaiföldi lány esete, akit mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani, vagy az a sebesült, akit torpedónaszáddal hozott a partra a hadsereg Egyiptomban.

Arra a kérdésre, hogy arányaikban mennyire nőttek meg utóbbi időben a nyári időszakban kötött biztosítások, Kalmár László azt válaszolta: észrevehető a növekedés, ami egy jó dolog, mivel azt jelenti, hogy az emberek egyre odafigyelőbbek és a biztosítás kötése egy külföldi utazás előtt egyre jobban kezd beépülni a köztudatba.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Oldalunkon pár perc alatt számolhatja ki és hasonlíthatja össze a különböző biztosítók utasbiztosítás ajánlatait, hogy azt köthesse meg, amelyik igazán megfelel az igényeinek. Utasbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Utasbiztosítás
Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől
2020 január 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől

A jogosítvány és a forgalmi engedély kötelező kellék, ám vannak olyan dokumentumok, melyeknek nem muszáj a sofőrnél lenniük.

Hasznos bejegyzést tettek közzé a DAS Jogvédelmi Biztosító szakértői, akik ezúttal arról írnak, hogy igazoltatáskor milyen iratok felmutatását kérheti a rendőr.

A vezetői engedélynek és a forgalminak mindig nálunk kell lenniük, ezt eddig is tudtuk. De például a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötvény (KGFB-kötvény) is szükséges? A válasz az, hogy nem.

A vonatkozó törvény szerint "a biztosítási fedezet fennállását az ellenőrzésre jogosult hatóság elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel, a kötvénynyilvántartó szervvel számítógépes kommunikációs kapcsolat segítségével ellenőrzi". A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy az autósoknak ilyen igazolást nem kell maguknál tartaniuk, sem papíralapú, sem pedig elektronikus formában.

A törvény azt is kimondja, hogy "az ellenőrzés alá vont személy jogosult és nem köteles a felelősségbiztosítási szerződés fennállását külön jogszabályban meghatározott igazolóeszközzel is bizonyítani". A DAS szakértői szerint ilyen eszköz lehet a biztosítást igazoló okirat, vagy a zöldkártya.

Összességében elmondható, hogy a rendőrök elektronikus úton vizsgálják meg, hogy az autós rendelkezik-e kötelezővel, és hogy annak a díja be van-e fizetve.

forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Válogasson a biztosítók kgfb ajánlatai közül, és kösse meg az Önnek megfelelő ajánlatot! KGFB kalkulátor >>

A biztosítás fontosabb, mint a sífelszerelés
2020 január 21.
Kategória:
Utasbiztosítás

A biztosítás fontosabb, mint a sífelszerelés

Nyáron is fontos az utasbiztosítás, ám még inkább az télen: egy síbaleset helikopteres mentéssel csődbe viheti a családot. Összegyűjtöttük, hogy szerződéskötés előtt mit gondoljuk át, mire érdemes rákérdeni és minek nézzünk utána a neten.

– A magunkkal vitt vagyontárgyakra van-e fedezet, kár esetén mekkora összegig van biztosítva a poggyászunk? 
– Több utasbiztosítás érhető el a jelenlegi piacon, amelyeket érdemes összehasonlítani, ugyanis eltérhetnek egymástól. Nem biztos, hogy az általunk kiszemelt találkozik az igényeinkkel, mert könnyen lehet, hogy a sífelszerelésünkre vagy az elektronikus eszközökre – laptop, tablet, okostelefon – nem vállal kockázatot.

– A célországban mekkorák a betegellátási, baleseti költségek és milyen egészségügyi ellátási szint az, amelyet elvárhatunk külföldön is? – Sokan gondolják úgy, hogy az Európai Unión belül elég az EU egészségbiztosítási kártya. Jó, ha van, de nem minden esetben elegendő. A síparadicsomok környékén leginkább magán orvosi praxisok működnek, illetve bizonyos országokban szűkebb a társadalombiztosítás keretében igénybe vehető szolgáltatások köre, ezért tanácsos utasbiztosítást kötni. Az sem utolsó szempont, hogy a felmerülő költségeket meg kell előlegezni, vagy pedig a biztosító azonnal fizet helyettünk.

– Milyen szabadidős tevékenységekkel töltjük az időnket, és azokra kiterjed-e a biztosítás? – Ha síelni készülünk, kérdezzünk rá a biztosítónál vagy nézzünk utána a szerződési feltételekben, hogy egy síbalesetnél a biztosító mentesülhet-e a kártérítés alól.

– Tartalmazza-e sztornó lehetőségét az utasbiztosításunk? – Előfordulhat olyan nem várt esemény – például gyermekünk lebetegszik az indulás előtt –, ami miatt le kell mondani az utazást. Ilyenkor nyújthat segítséget a sztornó-biztosítás. Érdeklődjünk, hogy biztosításunk megtéríti-e az utazás költségeit annak visszamondása esetén, és ha igen milyen feltételek mellett. Ha nem tartalmaz ilyet a konstrukció, akkor köthető-e hozzá ilyen kiegészítő biztosítás!

forrás: delmagyar.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban bármikor, pár kattintással összehasonlíthatja a biztosítók Önnek adott ajánlatait: Utasbiztosítás összehasonlítás >>

Gondoltad volna, hogy van már biztosítás UFO-támadásra, Krisztus eljövetelére és viccekre is?
2020 január 20.
Kategória:
Általános

Gondoltad volna, hogy van már biztosítás UFO-támadásra, Krisztus eljövetelére és viccekre is?

Bármikor adódhat egy váratlan, tragikus esemény, amikor jól jön, ha az embernek van biztosítása, de vajon ki gondolná, hogy néhány biztosító nyújt fedezetet szellemjárásra, UFO-támadásra és Krisztus második eljövetelére is? Pedig láthatóan van ilyen termékekre lakossági igény: csak az UFO-któl több mint 30 ezer ember retteg annyira, hogy még biztosítást is kötöttek arra az esetre, ha elrabolják őket. Íme pár szokatlan, niche-piacra szánt biztosítás, melyek közül néhány kifejezetten abszurd helyzetekre nyújt védelmet.

Esküvői biztosítás

Egy esküvő megszervezése kifejezetten költséges és bonyolult folyamat, ezért komoly anyagi kár érheti az ifjú párt, ha valami nem úgy alakul a nagy napon, mint ahogy azt eltervezték. Nagy-Britanniában például komplett piaca van olyan biztosításoknak, amelyek fizetnek, ha például elszakad a menyasszonyi ruha vagy eltűnik a karikagyűrű, de az osztrák L’amie direkt akkor is fizet, ha esik az eső a házasság napján.

Van persze olyan biztosítás is, amely arra az estre nyújt fedezetet, ha a jegyespárból valaki mégis meggondolja magát és eláll az esküvőtől, miközben az nagyjából már le van szervezve, de még válás esetére is létezik biztosítás.

Ikerbiztosítás

A gyermekáldás gyönyörű dolog, de olykor kifejezetten kihívásokkal teli és költséges lehet, főleg, ha legalább két baba születik egyszerre. Erre az esetre komoly segítséget jelenthet egy olyan biztosítás, ami akkor fizet, ha ikrek érkeznek a családba. Sajnos egyelőre még csak a briteknél érhető el ilyen termék, pedig jól jöhet a gyermek felneveléséhez az a 2000-5000 font (durván 800 ezer – 2 millió forint) plusz pénz.

Kulcsember-biztosítás

Előfordulhat, hogy egy cég lényegében lebénul, miután egy kulcsfontosságú alkalmazott felmond, legyen szó akár egy felső vezetőről, akár egy nagyon szorgos dolgozóról, aki pont akkor áll fel, amikor kritikus munkát végez. Ilyen esetekre lehet hasznos a kulcsember-biztosítás, ami akkor fizet, ha valamiért kikerül a cég gépezetéből az egyik legfontosabb alkalmazott, legyen szó akár felmondásról, akár balesetről vagy netán halálról.

Van olyan biztosítás is, ami akkor fizet, ha egyszerre túl sokan mondanak fel, például ha megnyerik a kollégák a közös lottót. Egy biztosító, a Fielding Mann termékénél ez úgy működött, hogy meghatározták: 3-100 embernek kell felmondania, a lottónyereményt követő 14 napon belül és fejenként legalább 100 ezer fontot kell nyerniük.

UFO-biztosítás

Az első olyan biztosítást, amely abban az esetben fizet, ha egy UFO elrabolja a biztosítottat, a floridai St. Lawrence Agency dobta piacra; a termék olyannyira sikeres lett, hogy nagyobb cégek, például a brit Lloyd’s of London is lefejlesztettek saját UFO-biztosítási terméküket.

Nemcsak az a durva, hogy világszerte már több mint 30 000 ember kötött biztosítást UFO-támadásra, hanem az, hogy egy esetben még fizetési kötelezettség is keletkezett. Ez csak akkor történik meg, ha a biztosított bizonyítani tudja, hogy valóban elrabolta egy UFO. Bár az nem világos, hogy a bizonyítás hogy járt sikerrel, az alapító után elnevezett St. Lawrence a szerződés feltételeire hivatkozva nem egy összegben fizeti az ügyfélnek a kártérítést, hanem évi 1 dolláros részletekben, 10 millió éven át. Az alapító azzal védekezett, hogy valójában ez a termék csak "vicces ajándék" és nem valódi biztosítás.

Vámpír-, szellem- és vérfarkas-biztosítás

Akadnak olyanok is, akik úgy vélik, egy vámpír-, szellem- vagy vérfarkas támadás sokkal reálisabb eshetőség egy UFO-támadásnál, őket szolgálta ki sokáig a brit Ultraviolet biztosító egy olyan termékkel, amely ilyen jellegű paranormális jelentségek által okozott károk esetén fizet.

Hiába tűnik egy ilyen biztosítás teljesen kockázatmentesnek egy biztosító számára, az Ultravioletnek is állítólag egyszer már fizetnie kellett, mert egy amerikai nő, aki rendelkezett ilyen biztosítással, leesett a lépcsőn és meghalt és ők állítólag nem is bújtak ki a fizetési kötelezettség alól. A haláleset kapcsán indított vizsgálat során valahogy megállapították, hogy a biztosítottal egy szellem végzett, így az Ultraviolet állítólag 100 ezer fontnyi kártérítést fizetett ki az áldozat családjának. Az abszurd ügy részleteit sajnos ma már homály fedi, így nehéz megállapítani, hogy jutottak el erre a következtetésre a vizsgálat során vagy hogy egyáltalán igaz-e a történtet.

Viccbiztosítás

Ismerős az érzés, hogy annyira nevetsz, hogy alig kapsz levegőt? Előfordulhat – főleg más, előzetesen fennálló betegségek miatt -, hogy valaki szó szerint halálra röhögi magát és tragikus véget ér egy jó poén. Erre az esetre kínálnak amerikai biztosítók fedezetet standuposoknak, humoristáknak és talk showsoknak, akiknek az előadása lehet, hogy olyan viccesen alakul, hogy az már áldozatokat követel. Ezek a termékek segítenek az előadóművésznek fizetni az őt terhelő jogi költségeket akkor, ha az áldozat családja bepereli őket és kifizetik a kártérítést is, ha a humorista elveszti a pert. Mindemellett fizetnek akkor is, ha úgy ítélik, hogy az incidens a humorista nyilvános imidzsének kárt okozott.

Olyan termék sajnos nincs, amely az áldozatnak fizetne, ha halálra röhögi magát és bár hagyományos biztosítások ilyenkor segítséget jelenthetnek, sok biztosítónál kizárást jelent az előre fennálló betegség.

Biztosítás űrállomás becsapódására

2001-ben tért vissza a légkörbe a szovjet-orosz Mir űrállomás, a nagy nemzetközi érdeklődést övező eseményt többek közt a Taco Bell étteremlánc is felhasználta egy ütős PR-kampányhoz. Egy 144 négyzetméteres fóliát bocsátottak a Csendes-óceánra „ingyen taco” felirattal és kihirdették, hogy ha a becsapódó űrállomás darabjai eltalálják az úszó reklámtáblát, az összes amerikai állampolgárnak adnak egy ingyen tacót.

Az ebédmeghívás körülbelül 10 millió dollárba került volna az étteremláncnak, ezért kötöttek egy személyre szabott biztosítást, hogy fedezni tudják a költségeket, ha a Mir betalál. Végül – az előzetes várakozásoknak megfelelően – az űrállomás jelentősen célt tévesztett, darabjai valahol Chile körül csapódtak be az óceánba, miközben a Taco Bell molinója 16 kilométerre úszott az Ausztrál partoktól.

Biztosítás Krisztus második eljövetelére

Az egyik valaha volt talán legbizarrabb biztosítási terméket a brit Britishinsurance.com rakta össze. Három skót nővér nagyon aggódott amiatt, hogy szűzen teherbe esnek és megszülik Krisztust második eljövetelekor, de nem lesz pénzük felnevelni, ezért megegyeztek az essexi biztosítóval, hogy éves 100 font díjért cserébe 1 millió fontot fizet nekik a biztosító, ha szűzen megszülik a Megváltót.

Bár rendesen fizették a biztosítási díjat a nővérek, a biztosító mégis felmondta a szerződést, mert a Krisztus-biztosítás komoly felháborodást okozott a katolikus egyháznál. A biztosító elnézést kért és közölte: nem akartak senkit megbántani, de ők úgy vélték, hogy a három nővér komolyan aggódik amiatt, hogy közülük valaki lesz a Megváltó második szülőanyja.

forrás: portfolio.hu

Új korszak indul a lakásbiztosításoknál
2020 január 17.
Kategória:

Új korszak indul a lakásbiztosításoknál

Mától nyújthatják be pályázataikat a biztosítók a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), ha minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással (mfo) szeretnének a piacra lépni a közeljövőben. Az új termékek felforgathatják a piacot.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mától várja a biztosítók pályázatát a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (mfo) termékekkel kapcsolatban. Az érintett cégek a termékek paramétereit már novemberben megismerhették, a szükséges dokumentumokat azonban csak mától adhatják be.

A Napi.hu már decemberben megszondázta a biztosítókat, mit gondolnak az új koncepcióról, és már akkor jelezte több cég, hogy mindenképpen pályázni fog a programba. A Generali és a Posta biztosító már akkor leszögezte, elindítják az újfajta terméket. Később pedig az NN nyilatkozott úgy, hogy újonnan induló nem élet üzletágának egyik fő pillére ilyen biztosítás lesz. A lakásbiztosítási piacra várhatóan ez év második felében lép be az NN új szereplőként.

Nagy a koncentráció

A lakásbiztosítási piacon jelenleg 12 szereplő van, de a 85 százalékát a négy legnagyobb szereplő birtokolja (Aegon, Generali, Groupama, Allianz). Magyarországon a szolgáltatási szint alacsonyabb, mint a jóléti államokban, a kárhányad 40 százalék körül van. Az MNB az mfo-val azt próbálta elérni, hogy a szolgáltatások színvonala javuljon, kevesebb legyen az alul- és a túlbiztosítottság. Az ügyfelek az ilyen lakásbiztosításokkal a korábbinál több szolgáltatást, magasabb védelmet kaphatnak, és a kizárások között csak olyanok vannak, amelyek szakmailag indokoltak.

Az mfo-feltételek szerinti otthonbiztosításokat három havonta lehet majd felmondani, nem évente, mint a jelenleg piacon lévő konstrukciókat. A sztenderd csomagban szerepelnie kell 15-féle elemi kár fedezésének. Ezek a tűz, a füst és korom, a robbanás, a villámcsapás, a villámcsapás indukciós hatása, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, a hónyomás, az árvíz, a földrengés, a földcsuszamlás, kő- és földomlás, ismeretlen építmény beomlása, idegen jármű ütközése, idegen tárgy rádőlése.
Általános modulként be kell venni a vízkárt, ez az elfolyt, vízre beázásra vonatkozik, valamint a betörést, a rablást, a besurranást, a rongálást, vandalizmust, az üvegtörést és a felelősségbiztosítást. Vannak kiegészítő modulok, amelyeket kötelező nyújtani, ezek az értéktárgy, készpénz, különleges üveg, a kerti dísznövények biztosítása, valamint a balesetbiztosítás.

forrás: napi.hu

Ezért drágult meg durván a kötelező biztosítás
2020 január 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Ezért drágult meg durván a kötelező biztosítás

Kiváló éven vannak túl a biztosítók. Jól mentek a nyugdíjbiztosítások és a lakásbiztosítások is, az e-kárbejelentőt pedig megszerették az ügyfelek.

Valószínűleg sikeres esztendő volt a 2019-es év a biztosítási szektor számára - mondta Erdős Mihály, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke a szövetség sajtótájékoztatóján. A piac összesített díjbevétele meghaladhatta az 1100 milliárd forintot, vagyis éves alapon 7-11 százalékkal nőtt a díjbevétel.

A nyugdíjbiztosítások növekedése töretlen volt, ezen belül is a befektetési egységhez kötött (unit linked - UL) konstrukcióké. A lakásbiztosítási piacra kedvező hatással volt a lakásértékesítések bővülése. A gazdaság dinamikus bővülése kedvező hatással volt a szektorra, a vállalati vagyonbiztosítások volumene is nőtt emiatt.

Adóváltozás miatt is nőtt a piac

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokra (kgfb) 23 százalékos biztosítási adót vetettek ki, ami hatással volt a díjbevételekre, hiszen korábban a baleseti adót nem a biztosítók fizették be a díjakból, hanem a fogyasztók. Az autós biztosítások díja emiatt is nőtt, és amiatt is, hogy dinamikusan nőtt az új gépjárművek forgalomba helyezése. Az áremelkedés oka a kárinfláció is, ezt a munkaerőköltségek, az alkatrészárak növekedése pörgette fel.

Az idén már lassulás várható az új gépjárművek forgalomba helyezésénél, de a családvédelmi akcióterv részeként elindult nagycsaládosokat érintő autótámogatás kedvező hatással lehet a casco-piacra. Az általános felelősségbiztosítások piaca is nőtt tavaly, és az idén további bővülésre lehet számítani, hasonló a helyzet az utasbiztosításoknál.

Nő a verseny a lakásbiztosításoknál

Az idén már a lakáspiac lassulására számít a Mabisz. Emellett bevezetik a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításokat (mfo), aminek versenyélénkítő hatása lehet a piacra. Néhány hónapot még igénybe vesz, mire az első pályázatok beérkeznek a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), és elindulhatnak az értékesítések.

Erdős azt várja, a nyugdíjbiztosítási piac az idén is élénk marad. Nagy sikert aratott az egy éve indult e-kárbejelentő alkalmazás, ennek a népszerűsége tovább nőhet. Az alkalmazást 250 ezren töltötték le, és 7 ezernél is több elektronikus kárbejelentés volt, ami a kárbejelentési arány 5 százaléka lehet. Ez jócskán meghaladja a célt, ami 2 százalék volt.

A kárbejelentések darabszáma folyamatosan nő, most már minden tizedik kárbejelentés ezen a platformon jön be, ezt nagyban segíti, hogy egy, a biztosító által kiküldött QR-kód beolvasásával ki lehet tölteni az adatokat. A visszajelzések pozitívak, a kárbejelentők 82 százaléka ajánlaná ezt a barátainak a kék-sárga nyomtatvány helyett.

Mi a helyzet a bónusz-malusszal?

Egy ombudsmani megkeresésre is reagált a Mabisz. Az ombudsmanhoz azért fordultak az autós érdekvédelmi szervezetek, mert igazságtalannak tartották egyes esetekben a díjak emelését. A Mabisz szerint európai összevetésben is jó értékarányúnak számítanak a kfgb-k. A Magyar Autóklub főleg károkozói pótdíj mértékét kifogásolta, ha egy autós kárt okozott, akkor akár a többszörösére is nőhet a díja.

A Mabisz felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi átlagdíj Európában az egyik legalacsonyabb, emellett az ügyfelek 80 százaléka kifejezetten elégedett a kgfb-szolgáltatással. Azok 75 százaléka is elégedett volt, akik vétlen károsultként szenvedték el a kárt. A károkozók voltak azok, akik kevésbé értékelték a biztosítók szolgáltatását.

A személygépjárművek 35 százaléka van most bonus 10 besorolásban. A rendszer úgy működik, hogy kármentes évben egyet előre, káros évben pedig két fokozatot visszaesik. Ha valaki 10-es bónusz-osztályban van, és kárt okoz, két év múlva már ismét 10-es bónuszban lehet. A rendszer nem képezi le teljesen a kockázatokat - hívta fel a figyelmet a Mabisz.

Több országban épp ezért nincs is már bónusz-málusz rendszer, vagy sokkal több, akár 25 fokozatú bónusz-rendszer van, de sok biztosító nem használ ilyet, maguk döntik el, kinek milyen díjat ajánlanak. Magyarországon a díjkedvezmények és a pótdíjak azok, amelyek lehetővé teszik, hogy a biztosítók pontosabban tudják meghatározni, mennyire kockázatos az adott ügyfél. Ha valaki drágának találja azt a díjat, amit a biztosítója ajánl, akkor lehetősége van váltani - hívta fel a figyelmet a szövetség.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze az elérhető biztosítók kgfb ajánlatait és kösse meg az Önnek megfelelő biztosítást könnyedén, online! KGFB Kalkulátor >>

A biztosító józanságot vár el a síelőktől, különben megtagadhatja a baleseti kár megtérítését
2020 január 15.
Kategória:
Utasbiztosítás

A biztosító józanságot vár el a síelőktől, különben megtagadhatja a baleseti kár megtérítését

Minden negyedik magyar biztosítás nélkül utazik. Minden tizedik kiutazóval történik kisebb-nagyobb baleset, ami főleg a téli sportok szerelmeseit érinti. A mentés és az orvosi beavatkozás költségeit, vagy egyéb károkat csak akkor térítik meg, ha a biztosított nem zárja ki magát ennek lehetőségéből például azzal, hogy túl sok alkoholos italt fogyaszt síelés közben a hüttékben, vagy azzal, hogy nem vigyáz a biztosítók által elvárható mértékben az értékeire.

Évről évre egyre nő azok száma, akik utasbiztosítást kötnek külföldi síelés előtt, azonban érdemes alaposan utánajárni, hogy milyen feltételekkel és kiegészítő szolgáltatások megvásárlásával köthetünk szerződést a biztosítóknál, és melyik biztosítási típust érdemes választani. Egy átlagos utasbiztosítás alkalmas arra, hogy a nyaralás gondtalanul teljen, azonban a téli sportok kedvelőinek nem elegendő, mert az esetleg bekövetkező balesetekre vagy a keletkező speciális károkra nem érvényes.

Kevés a bankkártyák nyújtotta automatikus utasbiztosítás

A biztosítók azért kötik speciális feltételekhez a szerződést, mert a téli sport önmagában is extrém kockázat. Egy olyan biztosítás, amit a nyaralás idejére kötünk, nem nyújt megoldást síeléskor vagy snowboardozáskor, hiszen sajátosak a körülmények. „Adott esetben kutyákkal vagy motoros szánnal kell menteni, ha pedig csak helikopterrel lehet, akkor a mentés akár hárommillió forintba is kerülhet” – emelte ki a hirado.hu-nak nyilatkozva Kali József biztosítási szakértő.

A biztosítótársaságok egyre több módozatot kínálnak a téli sportok szerelmeseinek. Ezek a szerződések a magasabb kockázatok miatt valamivel drágábbak, mint a normál utasbiztosítás. A biztosítási szakértő elmondta, egy felnőtt napi 700 forinttól, egy 18 év alatti személy pedig ennek a feléért köthet téli sportokra specializált biztosítást.

forrás: hirado.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyedén szűrhet kifejezetten síbiztosítás ajánlatokra, melyeket azután össze is hasonlíthat, hogy az Önnek megfelelőt köthesse meg: Utasbiztosítás kalkulátor >>

Atyajóég, elütöttem egy őzet, szarvast, vaddisznót, most mit tegyek?
2020 január 15.
Kategória:
Casco biztosítás

Atyajóég, elütöttem egy őzet, szarvast, vaddisznót, most mit tegyek?

Veszélyes üzemek találkozása, mondja az ilyen esetekre a jogi bikkfanyelv. Na de pontosan mit is jelent ez?

Bár a leginkább vadveszélyes időszak az utakon az őzek, szarvasok nyárközéptől ősz végéig tartó párzási szezonja, télen is nagy a vadgázolás kockázata. Rövidek a nappalok, ködös, esős-havas az idő, rosszak a látási viszonyok, a vadak pedig élelemkeresés miatt a szokásosnál többet kószálgatnak erre arra,

Pár napja például egy őz egyenesen nekikószálgatott kollégánk, Oszkár autójának. Az őzgázolást, pontosabban az autógázolást, hiszen az őz futott neki oldalról a kocsinak, eléggé szürreális események követték. Először elmeséljük a sztorit és hogy mit tett Oszkár, utána pedig azt is elmondjuk, kinek mit kellene csinálnia hivatalosan egy ilyen esetben.

Kollégánk még az eset sokkhatása alatt kászálódott ki a kocsiból, amikor már meg is állt mögötte az őt követő autós – történetesen egy vadász. Ő mondta, hogy ilyenkor rendőrt kell hívni. Így is lett. A rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, majd azzal engedték útjára Oszkárt, hogy ne számítson senkitől semmilyen kártérítésre, mert volt kint vadveszélyt jelző tábla. És bár igaz, hogy az oldalról a kocsinak futó őzet elkerülni semmilyen extra óvatossággal nem lehetett volna, ez akkor is egy "veszélyes üzemek találkozása" során bekövetkezett vis maior eset.

Bár ugyan két károsult is van (Oszkár, aki most a csomagtartóban hordja a kocsi visszapillantó tükrét, illetve az üzemképtelenné vált őz tulajdonjogát birtokló vadásztársaság), kárt téríteni nem fog senki senkinek. De ha Oszi mégis erősködne, akkor a vadásztársaság hamar kiszámolná, hogy az őznek lett volna mondjuk 10 kisgidája, azoknak szintén 10-10 további utódjuk és így tovább, amíg Oszi ott nem áll a pár tízezres követelésével a vadásztársaság végtelen jövőértékű kárával szemben. Ja, és hogy mi lett az őzzel (aki azonnal belehalt az ütközésbe): elvitték az érintett vadásztársaság emberei. Oszi még egy combot sem kapott :-(

Mit mond a jogász?

Dr. Janklovics Ádám, a közlekedési ügyek specialistája az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy ha tényleg kint van a Vadveszély-tábla, egy balesetet követően a gyakorlatban szinte lehetetlen, mondhatni precedens nélküli, hogy sikerüljön megtéríttetni a vad tulajdonosával, tehát az érintett vadásztársasággal, erdészeti társulással, pontosabban az ő biztosítójukkal a kárt. Rendőrt hívni ilyenkor akkor kell, ha személyi sérülés is történt a balesetben, illetve ha van a kocsin a vadkárt fedező CASCO vagy a kötelezőhöz kapcsoló kiegészítő biztosítás.

Ha nincs kint tábla, más a helyzet. Ilyenkor mindenképp érdemes rendőrt hívni és jegyzőkönyvben rögzíteni a rendőr segítségével az esetet, mert a későbbiekben a vadásztársaság biztosítója, illetve ha nagyon húzódoznak a fizetés alól, akkor akár a bíróság is a valóságot egyértelműen rögzítő közokiratként, bizonyítékként kezeli a helyszínelési jegyzőkönyvet.

Ügyvédünk azt is megjegyezte, hogy saját tapasztalatai szerint is érdemes nagyon vigyázni a vadveszélyes szakaszokon. Az utóbbi években praxisában látványosan megszaporodtak a vadgázolásos esetek, úgy tűnik, nagyon felszaporodott a vadállomány az eltelt időszakban. Ráadásul az sem ritka, hogy a vadásztársaságok gyakran újra és újraalakulnak, éppen azért, hogy a szükségesnél jóval kisebb éves kárösszegre szóló éves biztosítási keretüket meghaladó károkat egyszerűen ne lehessen kin behajtania a pórul járt autósoknak.

Ja, és még egy fontos dolog. Az elhullott állatot elvinni nem szabad, ez lopásnak minősül és esetleg csak még mélyebben kerülünk a slamasztikába, ha legalább egy őzpörkölttel vagy pár szál vaddisznókolbásszal próbáljuk enyhíteni a kocsiban esett anyagi kárt!

forrás: player.hu

CLB TIPP: Vezetés közben és biztosításkötéskor is legyen körültekintő, válogasson egyszerre több biztosító ajánlata közül és kössön CASCO biztosítást oldalunkon pár perc alatt!

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2020-ban? Itt a biztosítóvezérek válasza
2020 január 10.
Kategória:
Általános

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2020-ban? Itt a biztosítóvezérek válasza

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2020-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2019-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2020-ra?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2020 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz

  1. Az Allianz Hungária rendkívül sikeres évet zár 2019-ben, valamennyi szegmensben kiemelkedő eredményeket értünk el. Tevékenységünkben jóval egyszerűbb, könnyen érthető termékek kerülnek folyamatosan előtérbe, amelyek a digitális technológiák alkalmazásával gyorsabb szolgáltatást tesznek lehetővé. A biztosítási ágazat példa nélküli – a 2018-ban elért mutatókat 15 százalékkal meghaladó – számokat produkált 2019-ben, elsősorban a gépjármű üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. Ugyanakkor kihívást jelent, hogy az érettebb biztosítási piacokhoz hasonlóan a szektor mérete elérje a GDP 3 százalékát.
  2. A biztosítási terület egészét tekintve a legnagyobb kihívás az, hogy egyszerűbbek és gyorsabbak legyünk. Ez az ágazat évtizedeken és évszázadokon keresztül megbízhatóan, stabilan és jelentős változások nélkül működött, ám a digitális korszak beköszöntével a környezet most gyorsan és drámai módon változik. Ezen kívül túlságosan is bonyolultak vagyunk, a szerződési feltételek túl hosszúak, a termékek pedig összetettek. Az ügyfelek egyfajta „mobiltelefon-szerű élményt” várnak el: olyan megoldást, ami egyszerűen használható, gyors, megbízható, annak ellenére, hogy összetett szoftver és hardver erőforrásokra épül. Igazodnunk kell a kor újfajta kultúrájához. Ami pár éve még bevett gyakorlatnak számított– például, hogy akár hetekig kellett várakozni a kárrendezésre - ma már nem elfogadható: az ügyfelek elvárják, hogy gyorsan reagáljunk, és azonnali visszacsatolásokat adjunk. A piaci szereplők számára a legnagyobb kihívás az, hogy milyen gyorsan és hatékonyan tudják a modern, digitális világhoz igazítani működésüket.
  3. Ha figyelembe vesszük a teljes gazdasági bővülést, és a biztosítási ágazat piaci részarányát más, érettebb piacokkal hasonlítjuk össze, úgy vélem, Magyarországon az ágazat további jelentős növekedési potenciállal rendelkezik, mivel még mindig alacsony a penetráció a nyugdíj-, élet- és nem életbiztosítási ágakban. Az Allianz Hungária esetében különösen a magán egészségbiztosítások terén látom a legnagyobb potenciált. Ezt a területet még vonzóbbá kell tennünk az ügyfelek, az egészségügyi szolgáltatók és a biztosítótársaságok számára. 2020-ban a célunk, hogy tovább haladjunk a pozitív fejlődési útvonalon, innovatív technológiák alkalmazásával tovább javítsuk az ügyfélélményt, és tovább egyszerűsítsük az általunk kínált termékeket és szolgáltatásokat.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali

  1. A hazai biztosítási szektor díjbevételeinek a gyarapodása 2018-ban is meghaladta a GDP növekedését. A növekedés motorja a nem életbiztosítási ágazat volt, illetve jelentősen bővült a nyugdíjcélú konstrukciók aránya. Idén is ezen tendenciák folytatására számítunk. A Generali Biztosító szempontjából a folyamatos, stabil építkezést szeretném kiemelni, ami az idei munkánkat is jellemezte. Tovább bővítettük ügyfélkörünket, és nagy örömünkre szolgál, hogy ügyfeleink egyre nagyobb százalékban több szerződéssel kötődnek hozzánk. Tovább haladtunk ügyfélélményt növelő fejlesztéseinkkel, illetve folyamataink automatizálásával. Nagyon fontosnak tartom, hogy tovább tudtuk növelni értékesítési hálózatunk vonzerejét, és egyre több fiatal tanácsadó köteleződik el a tanácsadói hivatás és a Generali mellett. Azt gondolom, hogy ez kulcsfontosságú a fiatal ügyfelek megszólítása, a fenntartható fejlődés érdekében. Az idei év kiemelt eseménye volt számunka az a nemzetközi cégcsoport szintű megállapodás, melynek értelmében a Generali Magyarországon is átvette az ERGO biztosítók állományát. Ez óriási feladatot rótt ránk, egyrészt a technikai megvalósítás vonatkozásában, másrészt az ügyfélkiszolgálás gördülékenységének fenntartásában. Végül, de nem utolsósorban a Generali idén ünnepelte a magyar piacra történő visszatérésének 30. évfordulóját.
  2. A Generali ambíciója ma nem kevesebb, minthogy élethosszig tartó partnerként állhassunk ügyfeleink mellett, hogy életük és álmaik megóvásával biztonságosabb jövőt építhessenek. A megvalósítás azonban nem könnyű feladat. A biztosítókat általában véve bürokratikus, személytelen intézménynek gondolják. Mi szeretnénk, ha a Generaliról az emberi hang, a személyes élmény jutna az emberek eszébe. Hiszen a biztosítás egy bizalmi viszony, amely alapvetően a személyes kapcsolatokra épül. Még akkor is, ha közben egyre több digitális megoldást kínálunk. Jövőre is folytatjuk a Generali 2021 stratégia céljainak megvalósítását. Ez a folyamatok, rendszerek újragondolását, megújítását, sok-sok tanulást és kreatív alkotómunkát jelent majd. Büszke vagyok arra a kísérletező szemléletre, ami az elmúlt években még inkább jellemző ránk: bele merünk vágni teljesen új megközelítésű projektekbe, programokba – mert az ezekből nyert tapasztalatok hosszú távon építenek minket. Szeretnénk, ha az ügyfelek mindebből még gördülékenyebb, gyorsabb ügyintézést, egyszerűbb kapcsolattartást, érthetőbb nyelvezetet, egy közvetlenebb viszonyt érzékelnének. Egy olyan Generalit, ami még emberközpontúbb, még jobban figyel az igényeikre, aktuális élethelyzetükre. A piac vonatkozásában további bővülést várok, hiszen hazánkban a biztosítási penetráció, EU-s összehasonlításban még mindig alacsonynak mondható, 2018-ban 2,43%-os volt, szemben az EU15 átlagával, de még régiós összehasonlításban is elmaradást tapasztalunk. Tehát még mindig van tere a fejlődésnek, amit mind a kedvező gazdasági folyamatok, mind a lakosság egyre fokozódó pénzügyi tudatossága is támogatnak.
  3. Az üzletágak megoszlásában a nem élet szerződések további bővülésére számítunk, hosszabb távon azonban, a megtakarítási célú életbiztosítások elterjedésével az élet ág erősödését várjuk. A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások terén is fokozódó érdeklődésre számítunk. Vállalatunk az elmúlt években kiemelt figyelmet szentelt a szolgáltatás és az ellátásszervezés fejlesztésének, így meg tudunk felelni a fokozott elvárásoknak. A digitalizáció, az ügyfélkiszolgálás új útjainak kiépítése minden biztosítónál napirenden vannak. Hiszen azt, hogy mi lehetséges a szolgáltatóiparban, ma nem a biztosítók diktálják, hanem olyan iparágak szereplői, akik ezen az úton már előrébb járnak. Az azonnali információk, a folyamatos elérhetőség és rendelkezésre állás ma már alapelvárások a fogyasztók, főleg a fiatal generáció részéről. Ez párhuzamos feladatokat ró szektorunk szereplőire, hiszen az új ügyfélutak, megoldások mellett a hagyományos csatornákat is fejleszteni kell, a meglévő ügyfelek megtartása, magas szintű kiszolgálása érdekében.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon

  1. Ismét sikeres évet zártunk, szinte minden területen növekedni tudtunk. Stabilan tartjuk piacvezető pozíciónkat a lakásbiztosításban, és nagyon jól teljesítettünk élet-és nyugdíjbiztosításban is. Utasbiztosításban pedig a piaci növekedésen túl is tudtunk nőni, évvégére elértük a 2 milliárd forint díjbevételt, ami magasan túlszárnyalta az elképzeléseinket. Károkban sajnos idén sem volt hiány: az időjárásnak köszönhetően megemelkedtek a lakossági kárkifizetéseink, illetve egy milliárdos nagyságrendű vállalati káreseményünk is volt az év utolsó napjaiban. A gépjármű-biztosítások tekintetében több, egy irányba ható okból adódóan emelkedtek a kárköltségek (ilyen pl. az alkatrész árak emelkedése, szakemberhiány, munkabér – így javítási költség – növekedés, árfolyam romlás, stb.). Ezek hatása nyilván lecsapódik a kgfb díjakban is. A szűkülő marginok ellenére a támogatásainkat tovább folytattuk. Az Aegon Irodalmi Díjat jövőre adjuk át a 15. alkalommal.
  2. A biztosítási szektor előtt álló legnagyobb kihívás az IT terület megújítása mellett a szabályozói intézkedéseknek való megfelelés, az alacsony hozamkörnyezet, valamint a pénzügyi edukáció. Ez utóbbi tekintetében előrelépés lehet a jövő márciusi Pénz7 rendezvény, amelyet a teljes szektor támogat, és a rendezvényeken képviselteti magát. Egy olyan világban, ahol az emberek felelőssége eldönteni, mennyit tesznek félre a nyugdíjukra, és miként fektetik be megtakarításaikat, így elengedhetetlen a pénzügyi műveltség javítása, valamint a szükséges pénzügyi alapok átadása már a gyerekkorban. A széles körű pénzügyi műveltség hiánya riasztó. A törvényhozók, az oktatás, a munkáltatók, és a társadalom egyéb intézményeinek kiemelt feladata ennek kezelése. Ezeken túlmenően, mi elsősorban az ügyfélkapcsolatok tekintetében szeretnénk áttörést elérni, az adatelemzés és a legmodernebb technikai eszközök használatának köszönhetően. Idén tovább fejlesztettük az alternatív kárrendezésünket és az online ügyfélszolgálatunkat, amelyek mind az ügyfélélmény növelése irányába hatnak.
  3. A digitalizáció hatására az ügyfélkiszolgálásban egyre inkább előtérbe kerülnek az online csatornák, illetve a chatbot-ügyintézés. Ezek segítik az erőforrásaink optimalizálását: számos adminisztratív folyamatot tudunk automatizálni, a felszabaduló idő pedig az ügyfelekre fordítható. A kiváló ügyfélkiszolgálás a biztosítási piacon továbbra is egyértelmű versenyelőnyt jelent. A termékek tekintetében az adatbányászat segítségével tovább javul a kockázatelbírálásunk és méginkább testreszabott ajánlatot tudunk kínálni ügyfeleinknek. Növekedést – a technológiai fejlesztéseken túl - új veszélynemek biztosításai jelenthetnek, illetve a biztosításon túlmutató szolgáltatások – mint pl. assistance. Örök délibábként ott lebeg a szektor előtt az egészségbiztosítás kérdése, az állami és a magánegészségügy együttműködésének megteremtése és fejlesztése. Az egészségbiztosítási rendszerek szerte a világon évtizedek óta finanszírozási problémákkal küzdenek. A reformokat több tényező teszi sürgetővé: az egyre drágább gyógyító eljárások és gyógyszerek okozta költségrobbanás, a népesség elöregedése, amely csökkenti az egészségügyi hozzájárulást fizetők, illetve növeli a szolgáltatásokat igénybe vevők számát és arányát. Erre a piacra azonban csak akkor érdemes belépni, ha valódi értéket tudunk adni az ügyfeleknek: azaz garantálni tudjuk a megfelelő orvosi ellátást éppen akkor, amikor szükség van rá. A jelenlegi körülmények között meglátásom szerint ezt nem tudjuk maradéktalanul teljesíteni.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

  1. A biztosítási piac és a Posta Biztosító is egyértelműen előrelépett 2019-ben. A szektor az elmúlt évek szabályozási zuhataga után kicsit megpihenhetett, s bár most is szép számmal akadtak előírások, elvárások, amelyekhez alkalmazkodni kellett, ezek teljesítése nem jelentett akkora extra leterheltséget, mint korábban. A piac így a belső folyamatok egyszerűsítésére, a termékek szükséges korszerűsítésére, az ügyfélbarát megoldások megalkotására tudott koncentrálni. Ez utóbbira kiváló példa A Mabisz online e-kárbejelentő applikációja, amely ma már 240 ezer letöltésnél tart, s már több mint 5000 káresemény rögzítésében és gyors kárrendezésében nyújtott segítséget. Azt gondolom, a megoldással ismét meg tudta mutatni a szakma, hogy képes együtt dolgozni, hiszen a sikerhez az kellett, hogy minden, a kgfb-üzletágban érdekelt biztosító hozzáigazítsa saját rendszerét az alkalmazáshoz. Másrészt az e-kárbejelentővel ismét igazolva látom azt a korábbi véleményemet, hogy a szektor igenis élen jár a digitalizáció lehetőségeinek kiaknázásában. Eredményesség szempontjából ugyanakkor vízválasztó lehet 2019. Az első háromnegyedévi adatok azt mutatják, hogy a piac növekedése lassul: bár az év első kilenc hónapjában a díjbevétel 11 százalékkal bővült, ám ez jórészt a biztosítási adó kgfb-díjba történő beolvadásának hatásának tudható be. Az életágon csak a nyugdíjbiztosítások tudnak húzni, a hagyományos életbiztosítások száma és díjbevétele is folyamatosan csökkenő trendet mutat. A nem életágban is vannak siker sztorik – hosszú évek után az új autók értékesítésének felfutásával pozitív elmozdulás látszik például a casco-piacon és továbbra is növekedést látunk a felelősség-, az utas- és az egészségbiztosítások piacán is. A Posta Biztosító 2019-ben eredményes és sikeres évet zárt. Bízom abban, hogy minden fő termékkategóriában teljesítjük a terveinket, s ennek eredményeképpen magasabb díjbevételre és eredményre számítok. Ez pedig jól mutatja stratégiánk sikerét: az ügyfelek értékelik, hogy ügyfélbarát termékeket, valamint áramvonalas és innovatív ügyfél-kiszolgálási folyamatokat alakítunk ki. Legújabb, 2019-ben bevezetett termékünk, a Posta Családi Balesetbiztosítás sikere is visszatükrözi ezt a filozófiát.
  2. Annak ellenére, hogy a 2019-es év szerencsére nem a hatalmas természeti katasztrófáktól volt hangos, a szektor kárráfordításai alaposan megugrottak, ami egyenes következménye - az alkatrészek, beépített anyagok folyamatosan emelkedő árai mellett – a markánsan jelentkező szakemberhiánynak és a bérek megugrásának. Ez a tendencia bizonyosan tovább fog folytatódni 2020-ban is, s bár mára már a biztosítók lényegében kivétel nélkül előreléptek kárrendezési folyamataik digitalizálásában, a hatékonyság növelésére még vannak lehetőségek. A 2020-ban debütáló Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) mindenképpen komoly kihívást jelentenek a következő évben a szektor számára: üzletpolitikai, termékfejlesztési és folyamatfejlesztési kérdések és kihívások egyaránt felmerülnek.
  3. A felmérésekben rendre visszaköszön, hogy az emberek egyre tudatosabban gondolkodnak a hosszú távú jövőjükről, ráadásul a bérdinamika is fennmarad, így a nyugdíjbiztosítások terén további előrelépést várunk. E területen komoly kérdés lehet, hogy valóban debütál-e s ha igen, milyen kondíciókkal az állami nyugdíjkötvény. Önmagában előnyt lehet kovácsolni abból, hogy immár az állam is ráirányítja majd a figyelmet az öngondoskodásra. A Posta Biztosítónál 2020-ban is több újdonsággal készülünk, ezek előkésztése már zajlik, ugyanakkor még korai lenne fellebbenteni a fátylat.

Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN

  1. Több szempontból is nagyon sikeres évet futottunk. Az értékesítés terén az első három negyedévben 20 százalék körüli növekedést értünk el a rendszeres díjas termékeinknél, illetve közel 40 százalékra tudtuk emelni a kockázati életbiztosítások arányát. Ebben nagy szerepet játszott a kedvező piaci környezet, valamint az elmúlt években véghez vitt digitális fejlesztéseink is, mint például az elektronikus aláírás, a CRM és az automatikus kockázatelbírálás bevezetése. Az említett digitalizációs törekvéseink kapcsán szintén fontos mérföldkő, hogy ügyfeleinknek már közel fele az NN Direkt online felületünkön keresztül intézi folyó ügyeit. Ezen túlmenően idén óriási mérföldkőhöz érkeztünk: a napokban jelentettük be, hogy elindítjuk az NN Biztosító nem-életági termékcsaládját. A célunk, hogy a kibővített termékpalettával még több családot támogassunk pénzügyi biztonsága megteremtésében.
  2. A teljes szektornak, így nekünk is változatlanul az a legfőbb kihívás, hogy hogyan tudjuk minél több ügyfélhez eljuttatni a biztosítási védelmet. Ezért is fontos lépés az NN Biztosító részéről a nem-életági tevékenységünk, azon belül is a hitelfedezeti és jövedelempótló, a lakás- és az utasbiztosításaink elindítása, hiszen egy markánsan új értékajánlattal jóval több ügyfelet szólíthatunk meg a jövőben. Számunkra tehát ennek a három új termékcsoportunknak a sikeres bevezetése lesz 2020 nagy kihívása. Ebben segítségünkre lesz, hogy az NN-nél az elmúlt években is bizonyítottuk, képesek vagyunk az ügyfélélményt erősítő, hazai vagy akár nemzetközi téren is ritkaság számba menő újításokat sikerrel bevezetni. Az értékesítési folyamat digitalizációja mellett jó példa erre a protect.me, telefonon ki-be kapcsolható, óraalapú biztosításunk. Ezekre a tapasztalatainkra és az ügyfelek kezdettől való bevonására építünk az előttünk álló kihívások teljesítésében.
  3. Mind a hitelfedezeti, mind a lakás-, mind pedig az utasbiztosítási termékcsaládunknál markánsan új értékajánlattal tervezünk előrukkolni, amiben meghatározó szerepet szánunk a digitalis megoldásoknak. Ebben számíthatunk az NN Csoport támogatására és gyakorlatainak megosztására, ezzel nemzetközi téren is bizonyított újításokat kínálhatunk leendő ügyfeleinknek. Illetve nagy előny az is, hogy már a kezdetektől az új ügyféligényeknek megfelelően tudjuk kiépíteni a rendszereinket ahelyett, hogy egy korábbi infrastruktúrát kellene átalakítanunk. Illetve erős pozitív hatást várunk a Magyar Nemzeti Bank új kezdeményezésétől, a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítástól (MFO) is. Az új üzletág kiépítése mellett pedig tovább haladunk a társaság digitalis átállásában. Ennek keretében több fontos újítást tervezünk az életági termékeinknél, valamint a teljes működésünk továbbfejlesztésénél is.

Lehel Gábor vezérigazgató (2019. december 31-ig) és Almássy Gabriella igazgatóság tag (vezérigazgató 2020. január 1-től), Union

  1. Lehel Gábor: Összességében elmondható, hogy mind az UNION mind a biztosítási szektor pozitív évet zár 2019-ben. A szektor növekedése magyarázható az általánosan kedvező makrogazdasági környezettel, érezhető javulás a tudatosság tekintetében, ill. a kgfb esetében a piac növekedését statisztikailag tovább növelte a baleseti adó helyett bevezetett biztosítási adó. Ugyanakkor a biztosítótársaságoknak kihívásokkal is meg kellett birkózniuk. Gondolok itt a szabályzói, piaci változásokra, az alacsony kamatkörnyezetre és a megtakarítási piacon újonnan megjelent attraktív befektetési formákra, melyek jelentős konkurenciát jelentenek az életbiztosítások terén. A sikerért tehát az idei évben is tenni kellett. Az UNION tekintetében kiemelném, hogy a hármas fúziót követő első teljes üzleti év zárul 2019-ben. Jelentős fegyvertény, hogy az egészségbiztosítás terén piacvezető az UNION, 2019-ben, a további növekedés érdekében, saját ellátásszervező vállalatot (UNION Érted Kft.) hoztunk létre. Ezen túlmenően további lépéseket tettünk, hogy a vállalat még élhetőbb, még szerethetőbb, még vonzóbb munkahellyé váljon. Változást jelent az UNION jövője szempontjából a 2020. január 1-ei - már 2019. szeptember elején bejelentett - vezető váltás a vállalat élén, de stratégiai változásokról nincs szó. Az UNION jó pályán halad, a saját és a tulajdonosi elvárásoknak is megfelelően. Almássy Gabriella személyében biztos kezekbe kerül a „kormánykerék”.
  2. Almássy Gabriella: 2020-ban a biztosítási szektorban és az Union-ban is a munkaerő piaci helyzet kezelése lesz a legnagyobb kihívás. Az UNION-ban ezért még nagyobb hangsúlyt kap a folyamatok optimalizálása, automatizálása, az online megoldások továbbgondolása, az egyszerűsítés. De természetesen sok más ötlettel, megoldással is készülünk 2020-ra, azon dolgozunk kollégáimmal, hogy továbbra is profitábilis növekedés mentén erősítsük az UNION piaci pozícióját, ügyfeleink megelégedésére.
  3. Almássy Gabriella: 2020-ban, a biztosítási szektor tekintetében továbbra is a nem-életbiztosítások erősödésére számítok. A lakásbiztosítási piacon a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások hozhatnak változást. Az Union-ban stratégiai szempontból továbbra is kiemelt hangsúlyt fektetünk az egészségbiztosításra. Piacvezetőként a szegmensben természetesen nem maradunk adósok a további innovációkkal sem, különösen ellátás szervezési és ügyfélélmény oldalon.

Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító

  1. Rendkívül sikeres év az UNIQA Biztosító Zrt. számára a 2019-es. A Biztosító minden fontos mutatója folyamatosan javult az elmúlt négy évben. Várhatóan nem csak az elmúlt időszak egyik legsikeresebb pénzügyi éve lesz a 2019-es, de a legfontosabb mutatónk, az ügyfélelégedettség közel százezer ügyfél egyedi visszajelzése alapján idén is tovább javult. A szektor biztosítási díjbevétel dinamikája rendszerint megegyezik a gazdaság dinamikájával, ennek lehettünk tanúi az elmúlt időszakban is. Ahogy növekedtek a beruházások, az új autóértékesítés és bővült a hitelezés, ezzel együtt bővült a biztosítási szektor is.
  2. Az egyik legnagyobb kihívást a 2020-as évben továbbra is a munkaerőpiac tendenciái jelenthetik. A magas foglalkoztatottságnak köszönhetően egyre nehezebb feladat az új munkaerő felvétele. Az UNIQA Biztosító Zrt. szerencsésnek mondhatja magát, mert trendsetter stratégiánkkal azt tapasztaltuk, hogy vonzók lettünk a szektoron kívülről érkező tehetségek számára is. Mindezektől függetlenül azonban mi is nagy kihívásként éljük meg a munkaerőhiányt, kiváltképp az IT területen.
  3. Az online megoldások előtérbe kerülésével a biztosítási vásárlók tudatossága is növekszik. Ezt a tendenciát nagyon jónak ítéljük meg, amit igyekszünk minden eszközzel támogatni. Ezért is törekszünk arra, hogy minél egyszerűbb és jól érthető termékkínálattal és szolgáltatásstruktúrával legyünk jelen a piacon. A 2020-as év egy új stratégiai időszak kezdete az UNIQA Group és Társaságunk számára is. Ebben az időszakban az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően az UNIQA Biztosító Zrt. munkatársai komoly szerepet játszhatnak az UNIQA Group átalakulásában. Reményeink szerint olyan innovációs kompetenciák kerülhetnek Társaságunkhoz, melyek nem csak Magyarországon, hanem más országokban is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a biztosítási szektor megújuljon és vonzó legyen a fiatalabb generációk számára is.

A nyolc legnagyobb biztosítót 2018-as díjbevételük alapján állítottuk sorrendbe. Bertrand Woirhaye, a díjbevétele alapján 4. helyen álló Groupama vezérigazgatója ezúttal sajnos nem tudott rendelkezésünkre állni.

forrás: porfolio.hu

CLB TIPP: 2020-ban is kössön biztosítást okosan!

Mire figyeljünk a casco felmondásakor?
2019 december 20.
Kategória:
Casco biztosítás

Mire figyeljünk a casco felmondásakor?

A casco szerződés megszüntetése több ok miatt is történhet: egy másik biztosító kedvezőbb díjszabása; a tény, hogy járművünk értéke az idők folyamán olyannyira lecsökken, hogy egyszerűen nem gazdaságos casco-t kötni rá, vagy a (remélhetőleg nem túlzott) optimizmus, hogy egyszerűen nem lesz rá szükségünk.

A biztosítás automatikusan megszűnik akkor, ha a járművet értékesítjük, kivéve, ha a jármű pl. üzembentartói vagy kölcsönszerződéssel már korábban is az új tulajdonos birtokában volt. Ebben az esetben a tulajdonjoggal együtt a biztosítási fedezet is átszáll, és a tulajdonjog átszállása időpontjában esedékes biztosítási díjakért a korábbi és új tulajdonos egyetemlegesen felelős. A szerződést bármelyik fél a tulajdonjog átszállásáról való tudomásszerzést követő harminc napon belül írásban, harmincnapos határidővel mondhatja fel, de erre a határidőre ügyelni kell, elmaradása esetén ugyanis legközelebb csak a biztosítási évfordulóra mondhatjuk fel szerződésünket – olvasható a DAS.hu tájékoztatójában.

Casco szerződés megszüntetése esetén mindig ügyeljünk arra, hogy a – határozatlan időre kötött – szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, harmincnapos felmondási idővel mondhatják fel. Ez a biztosítóra is vonatkozik! A felmondási jog legfeljebb három évre zárható ki.A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis.

Az írásbeli felmondás azt jelenti, hogy rendes levélben, vagy a biztosítónál személyesen benyújtva tehetjük meg. Ügyeljünk arra, hogy az évforduló előtt beérkezzen a biztosítóhoz, és a felmondás pontosan tartalmazza azokat az adatokat, amelyek alapján a szerződésünk beazonosítható. Amennyiben a biztosítótól a szerződés hosszabb tartamára tekintettel díjkedvezményt kaptunk (ún. tartamengedmény), azt a biztosító követelheti, ha az adott idő előtt mondjuk fel.

Sokan arra számítanak, hogy a díjnemfizetéssel akkor szüntetik meg a szerződést, amikor csak akarják.
Fontos szem előtt tartani, hogy hogy a díj meg nem fizetése részünkről szerződésszegés. Ilyen esetben a biztosító – a következményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a teljesítésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerződés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal valóban megszűnik, de a biztosítónak lehetősége van arra is, hogy bírósághoz forduljon, és a díjat így érvényesítse. Ebben az esetben a szerződés nem szűnik meg – tudtuk meg a DAS.hu jogászaitól.

Abban az esetben, ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése miatt a fenti módon mégis megszűnik, százhúsz napon belül írásban kérhetjük a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetjük.

forrás: automotor.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók elérhető casco ajánlatait oldalunkon! Casco kalkulátor >>

A nagy baleseti körkép: kiktől kell igazán tartanunk az utakon?
2019 december 10.
Kategória:
Általános

A nagy baleseti körkép: kiktől kell igazán tartanunk az utakon?

Vajon hol és milyen autóval, férfiak vagy nők okozzák a legtöbb balesetet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Generali saját statisztikái között, hiszen sokan biztosan rávágnák, hogy a hölgyek bizonytalanabb sofőrök, a legveszélyesebb autósok pedig a nagy fekete terepjárókkal közlekedő fiatal férfiak.

Ezzel szemben – a biztosító összesített adatai szerint – az elmúlt két évben a szürke gépjárművel járó, fővárosi, 40-es férfiak kerültek a legtöbbször bajba. Az elővigyázatosság nem árt, ugyanis a személyi sérüléssel járó közúti balesetek 93 százaléka továbbra is a járművezetők hibájából történik.

A biztosító idén január elseje óta több tízezer autós káresetet regisztrált, összesen körülbelül 8 milliárdos értékben. A nemrég elkészült statisztikai adatokból azonban számos, a sztereotípiákkal leszámoló érdekességet is találhatunk, melyek túlmutatnak a milliárdos kifizetéseken. Az talán nem jelent nagy meglepetést, hogy a Generali ügyfelei a legtöbb balesetet a fővárosban (6200 eset) és Pest megyében (3800 eset) szenvedték el, de az elgondolkodtató, hogy ezek után az ország nyugati és keleti vége a legveszélyesebb helyszín közlekedési szempontból. Győr-Moson-Sopron megyéből több mint 1600, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből közel 1400 kárbejelentés érkezett a Generali ügyfeleitől.

Nem a fiatalok jelentik a legnagyobb veszélyt

Azt gondolhatnánk, hogy jellemzően a fiatal sofőrök okoznak több balesetet, hiszen kisebb rutinnal rendelkeznek és gyakran kevésbé megfontoltan vezetnek. Ezzel szemben a Generali ügyfelei körében az összes káreset csupán 15 százaléka írható a fiatalok számlájára. Negyven éves kortól azonban megfordul a trend és egészen a nyugdíjig az okozott károk száma ugrásszerűen megnő, az összes baleset 60 százaléka ebben az életszakaszban történik. Minden harmadik káreset a 40-esekkel (40-49 év) történik, a legtöbb baleset okozója vagy elszenvedője négy x-es férfi (17%). Igaz, ez a korosztály rendelkezik a legnagyobb arányban casco és kgfb szerződéssel a biztosítónál.

Szürke autós férfiak – kerüljük őket az utakon?

Rátérve a pórul járt járművekre, a következőket láthatjuk: a gépjármű színeket tekintve a szürke járművek voltak a legnagyobb veszélyben az elmúlt két évben: több mint 7500 baleset köthető ehhez a színhez. „Ehhez az adathoz érdemes megjegyezni, hogy ügyfeleink körében a leggyakoribb autószín a szürke, illetve a metálszürke, tehát ezen színárnyalatok csak népszerűségük miatt okoznak nagy számú balesetet. Nem bíztatnánk senkit arra, hogy előítéletekkel forduljon a szürke gépjárművekkel közlekedők felé, inkább legyünk elővigyázatosak minden közlekedési helyzetben” – hívta fel a figyelmet Földi-Tamás Ildikó, a Generali Biztosító kommunikációs és rendezvényszervezési vezetője.

A képzeletbeli dobogó második és a harmadik helyén a fehér (4 500 eset) és fekete járművek (4 000 eset) állnak, de a biztosító többezres balesetszámot regisztrált kék, piros és barna színű autókra is. Mi a helyzet a nemek arányával, valóban rosszabbul vezetnének a hölgyek? Erre a sztereotípiára a Generali statisztikája mindenképpen rácáfol, mert az adatok szerint az ügyfeleik körében 2019-ben bekövetkezett káresetek 62 százalékát féri vezetők okozták, tehát a nők jócskán elmaradtak mögöttük.

Az elővigyázatosság mindig kifizetődik

A KSH adatai szerint 2019. második negyedévében több mint negyedével csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, és a közlekedési incidensek során összességében is kevesebben sérültek meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy járműveinket nem érték számottevő károk a különböző balesetek következtében, hiszen egyre gyorsabb tempóban élünk és közlekedünk a mindennapokban.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Mindig vezessen körültekintően és felelősségteljesen, hogy ne csak saját magára és gépjárművére, de az úton közlekedő társaira is vigyázzon! Casco biztosítást bármikor köthet oldalunkon, könnyedén, pár perc alatt az extra biztonságért: CASCO kalkulátor >>

Oldalak