2020.05.15

Ezek a leggyakoribb otthoni balesetek: elég egy apró hiba és máris kész a baj

Hatvannegyedik napja tart a veszélyhelyzet, amely rengeteg magyar számára azt jelenti, hogy több mint 2 hónapja lényegesen több időt tölt otthon, mint korábban bármikor. A lakosság jelentős része szorult a négy fal közé, dolgozni, iskolába, vásárolni, de szórakozni sem jár el már otthonról a kijárási korlátozások miatt. A bent töltött idő megnövekedése pedig azt eredményezi, hogy egyre több az olyan baleset, amely az otthonában éri az embert. A Pénzcentrum most annak járt utána, melyek az ilyen leggyakoribb balesetek, melyek esetén lehet a biztosítóhoz kárigénnyel fordulni, valamint milyen biztosítást érdemes kötni.

Mivel jelenleg rengeteg magyar dolgozó home office-ból dolgozik, az iskolások otthonról tanulnak, és aki csak megteheti, sokkal kevesebbet mozdul ki, mint más körülmények között - sokkal több időt töltenek az emberek otthon. Ez pedig azt eredményezi, hogy a munkahelyi balesetek, de akár a közúti baleset száma is jelentősen csökken, viszont megnőhet azoknak az eseteknek a száma, amikor az embert otthonában éri valamilyen szerencsétlenség.

A Pénzcentrum megkérdezte a nagy biztosítótársaságokat, hogy várható-e az otthon történt balesetek számának emelkedése tekintettel a koronavírus járvány miatt elrendelt korlátozásokra, a home office-ra és a digitális oktatásra. Vereczki András, az UNIQA Biztosító Kárigazgatójának nyilatkozata szerint most, hogy az emberek kényszerűen otthon vannak, a háztartási balesetek aránya nagyobb, mint a közlekedéssel összefüggő balesetek. A szakértő azt mondta lepunknak:

Összességében valamivel kevesebb balesetet szenvednek el, mint normál helyzetben. Viszont a súlyos következményekkel járó háztartási balesetek (barkácsolás, kertészkedés, takarítás) nagyobb arányban fordulnak elő. Szurgyi Nándor, az Aegon Biztosító lakásbiztosítási üzletágának vezetője szerint várható, hogy több lesz a háztartási baleset, és azt is elmondta, hogy akinek van a lakásbiztosításán belül vagy egyéb formában balesetbiztosítása, az ilyen balesetek esetén számíthat a térítésre.

Maknics Anita, az Allianz Hungária Zrt. Lakossági vagyon termék-és portfolió menedzsment osztály vezetője, is úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi veszélyhelyzet időszakában egyelőre nem tapasztaltak növekedést a baleseti károk számában. Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási területéért felelős igazgatósági tagja azt nyilatkozta lapunknak, egyelőre nem látnak markáns növekedést az ebből fakadó kárbejelentések számában. Véleménye szerint ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem növekedett az otthoni balesetek száma. Mindenesetre számítanak az esetleges növekedésre.

Dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója azt mondta lapunknak, hogy eddigi tapasztalataik szerint az otthon töltött idő növekedése miatt nem váltak gyakoribbá a balesetek, jellegükben történt inkább változás. Elmondása szerint

megnövekedett az olyan típusú balesetek száma, mint például a kézi szerszám használata során történő kézsérülés, lábujj törések (ágyba rúgott, ajtóba rúgott, lépcsőn megbotlott). A gyerekek kartöréseinek száma is megnövekedett (trambulinon ugráltak, nagyobb testvérrel játszottak) és gyakoribb, hogy felnőttek létráról vagy lépcsőről leesnek.

Melyek a leggyakrabban előforduló balesetek? A Pénzcentrum arra is kíváncsi volt, hogy melyek azok a balesetek, amelyeknek a leggyakrabban esnek áldozatul a biztosítók ügyfelei. A halálos balesetek közül is jelentős azoknak a száma, amelyek otthon érik az embereket: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 3664 halálos balesetből 1733 otthon történt, és ezek csak a súlyos esetek. Rengeteg kisebb-nagyobb háztartási baleset történik minden évben.

Az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési statisztikái szerint a személyi sérüléssel járó baleseti károk körülbelül 90 százaléka otthoni környezetben történik. A baleseti károk többségét a múlékony sérülések, főleg csonttörések teszik ki, a vizsgált időszaktól függetlenül - mondta el lapunknak a biztosító szakértője.

A Generali tapasztalatai szerint a leggyakoribb otthoni balesetek a következők: forrázás, kertészkedés közben bekövetkező balesetek, tetőről való leesés, barkácsolás közben elszenvedett sérülés, elcsúszás, lépcsőn leesés. A szakember néhány konkrétumot is említett:

előfordult már flexelés közbeni sérülés, kutyasétáltatás közben szerzett bokaficam, macskaharapás, lábujjtörés a kanapé lábába rúgva vagy éppen olyan súlyos sérülés is előfordulhat, mint medencetörés létráról leesve - mondta el Schaub Erika.

Az UNIQA szakértője, Vereczki András elmondása szerint szintén a háztartási balesetek döntő többsége (63%) csonttörés, amelynek különböző okai lehetnek:

Elsősorban a gyerekek a leginkább veszélyeztettek. Játék, biciklizés, rollerezés, gördeszkázás stb. miatt elesnek, illetve a lakáson belül szenvednek balesetet - mondta el, és olyan példákat is említett, mint amikor a gyermekek az ajtót egymás kezére csapják vagy nehezebb tárgyakat leejtve okoznak sérülést, valamint előfordul, hogy leesnek az emeletes ágyról. A szakértő a balesetek arányairól úgy nyilatkozott:

A háztartási balesetek aránya általában az összes baleset 40%-a. A maradék 60% a sportolással, közlekedéssel, kerékpár-, roller-, esetleg segédmotorkerékpár-használattal függ össze.
Vereczki András azt is kiemelte, hogy a háztartási balesetek oka szezonális:

A legsúlyosabb baleseteket barkácsolás, kertészkedés, fűnyírás, favágás közben szenvedik el az emberek, amit a szerszámok, a flex, a motorfűrész és a fűnyíró okoznak. A következmény lehet csonkolás, lágy rész, szem sérülés vagy csonttörés. A szakértő elmondása szerint jellemző a tavaszi, őszi, téli nagytakarítások időszakában a létráról leesés, ami súlyos, akár bénulással járó sérülésekhez is vezethet. Ugyanígy a gyümölcsszezon időszakában a fáramászás, illetve leesés is egy jellemző baleset, aminek szintén súlyos akár tragikus következményei lehetnek. Télen pedig az elcsúszás elesés miatti ütés, zúzódás és csontsérülés a leginkább gyakori.

Az UNIQA szakértője szerint ezeken kívül a konyhai baleseteket is érdemes még kiemelni. A legjellemzőbbek a késsel, esetleg bárddal történt vágás, csonkolás, idegsérülés, illetve a főzés, sütés közben elszenvedett égés és forrázás miatti sérülések.

A tűzhelyen felejtett sütőolaj miatti tűzkárok is gyakoriak. Ezek pedig nem csak személyi sérülést, hanem komoly anyagi károkat is okoznak. Akár a teljes egzisztenciát is veszélyezteti, ha egy család egy tűzkár miatt elveszíti az otthonát. A maradandó egészségkárok, égési sérülés vagy tragikus halálesetek aránya a balesetbiztosítások esetében 3% - mondta el a szakértő. Tehát a biztosítók tapasztalatai alapján a felnőtteknek érdemes óvatosnak lenniük, és gondoskodniuk a megfelelő biztonságról, amikor létrára másznak, lépcsőznek, barkácsolnak, sütnek-főznek és kertészkednek - különösen ha fűrésszel dolgoznak, vagy gyümölcsöt szednek.

A gyerekekre külön érdemes odafigyelni - ezt nehezíti, hogy a dolgozó szülők most a gyermekfelügyeletet a munka mellett látják el. Biciklizés, rollerezés, gördeszkázás során könnyen megsérülhetnek, vagy testvérek okozhatnak egymásnak sérüléseket a lakáson belüli játékkal.

Mit fedeznek az egyes biztosítások? Mit érdemes kötni?

Egyes biztosító társaságoknál a lakásbiztosítások esetén köthető olyan csomag, kiegészítő biztosítás, amely tartalmaz baleseti biztosítást is, hogyha otthon történik meg a baj: kisebb csonttörések, repedések, nyolc napon túl gyógyuló sérülések, 10%-os vagy annál magasabb fokú egészségkárosodást okozó balesetek, vagy legrosszabb esetben rokkantságot, esetlegesen halált okozó belesetek esetén jár térítés.

Más biztosítóknál a különböző balesetbiztosítások esetén nincs kikötve, hogy a baleset otthon, vagy más helyszínen történik, így egyaránt kérhető kártérítés bárhol esik meg az emberrel kisebb vagy nagyobb baleset. Az általunk megkérdezett biztosítók arról számoltak be, hogy a járvány kezdete óta megnőtt, vagy éppen stagnál az érdeklődés az otthoni balesetek esetén térítést nyújtó biztosítások iránt. A Generali szaekértője például elmondta lapunknak, hogy a kockázati biztosítások iránti igény az elmúlt években folyamatosan növekedett. Ez a növekedés a jelen helyzetben sem állt meg, de némileg lassult.

Nem rendelkezünk dedikáltan otthoni balesetekre vonatkozó termékkel, szinte kivétel nélkül minden kockázatunk -legyen az baleseti, vagy legyen bármely okú - kiterjed az otthoni balesetekre is
- mondta el Schaub Erika.

A Groupama arról számolt be, hogy az ügyfelek részéről a veszélyhelyzet elrendelése óta enyhe mértékben megnövekedett érdeklődést és nyitottságot tapasztaltak az olyan biztosításaik iránt, amelyek otthoni baleseti károk esetén térítenek. Kérdésünkre dr. Máhig Attila elmondta, sokféle biztosításuk térít otthoni, illetve háztartási balesetekre:

Ezek a fedezetek jellemzően személybiztosítási szolgáltatások, azaz élet, baleset- és egészségbiztosítások, azaz akkor nyújtanak szolgáltatást, ha pl. ha valaki egy otthoni baleset miatt kórházba kerül, meg kell műteni, keresőképtelenség miatt táppénzre kerül, a baleset miatti következmények miatt költségei merülnek fel, vagy olyan súlyos a sérülés, hogy maradandó egészségkárosodást szenved vagy legrosszabb esetben elhalálozik. Ezen kockázati fedezetek akár önállóan balesetbiztosításként, akár egyéb biztosításokba - pl. életbiztosításokba, csoportos személybiztosításokba, lakásbiztosításokba, bankbiztosításokba - beépítve, illetve ott választhatóan is elérhetőek. A szolgáltatási ügyvezető igazgató hozzátette azt is, hogy sok olyan egyéb fedezet van, ami a lakásbiztosításukban választható, valamint anyagi és/vagy asszisztencia segítséget nyújt háztartási balesetek esetén:

  • Családi balesetbiztosítás, amely súlyos személyi sérülés esetén (pl. harmadfokú égési sérülés vagy rokkantság) vagy halál esetén anyagi segítséget jelent, vagy hosszantartó betegállománynál visszatéríti a betegállomány idejére szóló lakásbiztosítási díjat.
  • Felelősségbiztosítás azokra az esetekre, ha valaki másnak személyi vagy vagyoni kárt okozna az ügyfél (pl. ha valaki elcsúszik a járdánk előtt).
  • Csonttörés esetén egyösszegű segítség a gyógyuláshoz, ha a családban valakit baleset ér.
  • Súlyos baleset esetén, a ruházatban, cipőben, szemüvegben keletkezett károkat is megtérítik.
  • Telefonos segítség: azonnali segítség egészségügyi kérdésekben az orvosi asszisztencia szolgáltatás keretében.
  • Ha baleset miatt kórházba kerül az ügyfél, akkor 3 napon túli betegellátás esetén egyösszegű segítséget nyújtanak.

Az Allianz szakértője elmondta, hogy lakásbiztosításaik kiegészítő biztosításként tartalmaznak családi balesetbiztosítást. Hozzátette, hogy bár nem tapasztaltak érdemi növekedést a fedezet iránti érdeklődésben, azonban a sokéves tapasztalat alapján megállapítható, hogy

a szerződést kötők több mint fele választja a baleseti kiegészítő biztosítást, amely a család tagjaira is kiterjed. A biztosítás fedezetet nyújt az otthon elszenvedett balesetekre, valamint kiterjed a váratlan balesetek miatti bekövetkező múlékony vagy maradandó egészségkárosodásra, illetve baleseti halál esetére
- mondta el Maknics Anita.

Az UNIQA kárigazgatója, Vereczki András is azt mondta lapunk kérdésére, hogy érezhető a biztosítások iránti igény növekedése:

Ilyen krízishelyzetben ez érthető, hiszen mindannyian biztonságra vágyunk. Számszerű növekedést ez nem jelent a korábbi időszakhoz képest, de az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a korlátozott kommunikációs és személyes kapcsolattartási lehetőségek ellenére sincs visszaesés. Ügyfeleink tudatosan keresik a betegség, baleset és haláleseti kockázatokat fedező biztosításokat
- mondta el a szakértő. Az Aegon Biztosító, mivel általános balesetbiztosítást kínálnak, ezért nem tudnak számottevő növekedésről beszámolni az otthoni balesetek esetén térítő biztosítások esetén. Viszont Szurgyi Nándor elmondta:

A lakásbiztosítások és egyes életbiztosítások tartalmaznak balesetbiztosítási szolgáltatást, de egyre nagyobb mértékben vásárolnak az ügyfelek önálló balesetbiztosításokat is. Ezek általában az alábbi estekben térítenek: balesetből eredő halál, rokkantság, csonttörés, csontrepedés, égési sérülések. A biztosító térítése a különböző kategóriákban a tízezer forinttól a több millió forintig terjedhet, attól függően, hogy az ügyfél mekkora fedezetet igényelt
- nyilatkozta a lakásbiztosítási üzletág vezetője. A biztosítók összesített tapasztalataiból az állapítható meg, hogy a lakosság szeretné biztonságban érezni magát annak ellenére, hogy most jelentősen több időt töltenek a négy fal között. Nem csak azért, mert a járvány alatt több idő juthat kertészkedésre, barkácsolásra, vagy éppen azért, mert kevésbé tudnak a szülők a távmunka mellett odafigyelni gyermekeikre, hanem a tavasz közeledtével jellemző gyakori balesetek miatt is érdemes otthon is figyelni a biztonságra.

Amennyiben otthon történik baleset, és a család, háztartás rendelkezik balesetbiztosítással, vagy lakásbiztosítással, érdemes az esetet dokumentálni, az orvosi papírokat megőrizni, és megérdeklődni a biztosítónál, kiterjed-e erre az esetre is a már meglévő biztosítás. Amennyiben pedig nincs biztosítása valakinek, de tart attól, hogy egy otthon elszenvedett baleset következtében kieshet a munkából, vagy nem lesz anyagi tartaléka egy költséges terápiára, kezelésre a gyógyuláshoz, azoknak főként érdemes anyagi biztosítékként megkötnie egy ilyen biztosítást.

A legfontosabb viszont, hogy a járványhelyzet idején ne csak a fertőzésveszélytől óvjuk magunkat és másokat, hanem vigyázzunk egészségünkre körültekintően, tartózkodjunk a balesetveszélyes helyzetektől otthon is.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Oldalunkon bármikor összehasonlíthatja az elérhető balesetbiztosításokat, és meg is kötheti az Önnek megfelelőt, online, lakása elhagyása nélkül! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Betörés és halálos baleset - mitől rettegnek a magyarok?
2016 május 13.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Életbiztosítás, Általános

Tavaly közel 50.000 betöréses lopást regisztráltak az országban és ugyan a magyarországi ingatlanok 71–72 százaléka rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással, közel sem biztos, hogy megfelelő védelmet és főleg kártérítést nyújtanak a kárt elszenvedők számára. Nem meglepő, hogy a Genertel felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek közel 25 százaléka a betöréstől és a lopástól tart leginkább az ingatlannal kapcsolatos kockázatok közül.

A legfrissebb adatok (KSH) szerint 2015-ben országos szinten összesén, több mint 47.000 betöréses lopást regisztráltak. Ezen belül kimagaslóan sokat -közel 11ezret- az Alföldön és Északon, kb. 8ezret a Dunántúlon és majdnem 10ezret Közép-Magyarországon. Budapesten tavaly majdnem 6200-at.

Betörés szempontjából, nem csak a téli hónapok, a napközbeni időszakok, de azok a hosszú hétvégék is veszélyesek lehetnek, amikor elutazunk és üresen marad a lakás/ház.

Hogyan védekezhetünk a betörők ellen?

1. Először is nem árt, ha a lakásbiztosításunk valódi biztonságot nyújt baj esetén. A Genertel egy közelmúltban végzett felmérése azonban azt mutatja, hogy a szerződések alig 20 százalék-át ellenőrizték az elmúlt 1 évben, több mint 60 százalékukat pedig 1-3 éve vagy még annál is korábban kötötték és azóta a biztosítási összeget nem vizsgálták felül, ami alulbiztosítottságát okozhat. Ennek következtében a biztosítások közel 40 százalékánál könnyen előfordulhat, hogy nem nyújt teljes, mindenre kiterjedő fedezetet-így akár betörés esetére sem.

2. Jó tudni, hogy a betörésre, lopásra, besurranásra kötött biztosítás esetén meg kell felelni bizonyos követelményeknek, amelyeket a biztosítók támasztanak a biztosítandó ingatlannal szemben.

3. Nyugdíjasoknak, kismamáknak, otthon dolgozóknak fontos tudni, hogy a besurranó tolvajlás, azaz, amikor a tulajdonos otthon tartózkodik a bűncselekménykor, jellemzően minden biztosítónál a kiegészítő csomag része. Hiába rendelkezünk tehát az alapbiztosítással, a biztosító nem fogja nekünk megtéríteni a kárt.

4. Szerelj fel biztonsági zárat, hevedert, rácsot, amellyel megerősítheti az ajtók, ablakok védelmét. Rendelkezz riasztóval is, legjobb, ami a rendőrségre van bekötve-, vagy mozgásérzékelő lámpával az ingatlan körül

5. Az értékeket ne tartsd szem előtt, inkább széfben, zárható szekrényben!

6. A kulcsot ne tartsd a lábtörlő alatt, ablakpárkányon, villanyóra szekrényben, nyitható postaládában

7. Ha elutazol, ne mondd ezt jól hallhatóan a szomszédoknak, közvetlen környezetben, és ha még nem tetted meg, akkor elutazás előtt köss biztosítást betöréses lopás ellen.

Nem magunkat féltjük

A Groupama felméréséből az derül ki, hogy lakásunknál jobban szeretteinket féltjük. Négyből három ember tart valamilyen váratlan esemény bekövetkeztétől. Az emberek többsége nem is magát, hanem szeretteit félti jobban: a megkérdezettek 57 százaléka attól tart leginkább, hogy közeli családtagja szenved balesetet.

A gyógyíthatatlan betegség csak második helyre (49 százalék) került az aggodalmak listáján, illetve ugyancsak a képzeletbeli pánik-dobogóra kerültek azok a betegségek, amelyek bár nem gyógyíthatatlanok, de a korábbi életet felborítják pl. a munkahely elvesztése miatt (49 százalék). Sokan tartanak olyan balesettől, amely miatt maradandó egészségkárosodást szenvednek (45 százalék), és csak ezt követi az anyagi fenyegetettség: a jelentősebb – lakást, autót érintő – anyagi kártól a megkérdezettek 41 százaléka tart.

Elgondolkoztató, hogy egy halálos kimenetelű balesettől alig rettegnek jobban az emberek (38 százalék), mint a munkahely elvesztésétől (36 százalék). A sort a törlesztőrészlet fizetése zárja, vagyis az emberek harmada fél olyan baleset bekövetkeztétől, ami miatt késedelembe esne a hitelével.

Forrás: Privátbankár.hu

Bagatell károk – a bonus-malus rendszer titkai (1. rész)
2016 május 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Általános

Akadhatnak olyan helyzetek, mikor érdemes megfizetni a károkat – azonban természetesen csak azokat, amelyek az adott balesettel összefüggésben merültek fel. A biztosító által megállapított összeg vitatása lehetséges, a bizonyítás azonban rendkívül nehéz. Mindezek okán érdemes még a legkisebb koccanás esetén is részletesen dokumentálni a körülményeket és a károkat, a két gépjármű helyzetét és sérüléseit. A D.A.S JogSzerviz szakértője kétrészes írásában elemzi a helyzetet, most az első részt olvashatja.

Aki autót vezet, sajnos előbb-utóbb szinte biztosan megtapasztalja, hogy a kisebb-nagyobb káresemények elkerülhetetlenek. Nagy szerencse, ha ezek az esetek nem járnak személyi sérüléssel.

Ám a vagyoni károk is sok bosszúságot és vita esetén elhúzódó jogi eljárást tudnak eredményezni, arról nem is beszélve, hogy befolyásolják a továbbiakban fizetendő biztosítási díjak nagyságát is – fejtette ki dr. Rózsa Petra.

Amit érdemes tudni a bonus-malus rendszerről

Érdemes tudni, hogy minden gépjármű üzembetartójához kapcsolódóan nyilvántartás készül a károkozások számáról. Ehhez kötődik a bonus-malus rendszer, ami 10 bonus és 4 malus fokozatból áll.

Minden üzembentartó a kezdetekkor A00 fokozatból indul, ami a bonus és a malus fokozatok között áll. Minden kármentes évben eggyel nő a bonus fokozat, károkozás esetén pedig kettővel csökken.

Fontos tényező az is, hogy fentiek csak a díjjal fedezett biztosítások esetén irányadóak – emelte ki a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

Ami nem vihető át egy új szerződésre

Díj nem fizetéssel megszűnt szerződés esetén a kártörténeti előzmények, tehát például adott esetben egy kedvező besorolás, nem vihetők át az új szerződésre. Emellett a besorolások csak egy gépjármű esetén őrizhetők meg, többre nem vihetők át.

Ilyenkor az új szerződés is automatikusan A00 kategóriába sorolódik be. Más a helyzet azonban, ha az első szerződés érdekmúlással – például egy totálkáros közlekedési balesetben – megszűnik – ekkor ugyanis átvihető a besorolás a másik szerződésre. Ez a lehetőség a megszűnést követő 2 éven belül áll fenn.

Új biztosítási szerződés megkötésekor a szerződést kötő nyilatkozata alapján történik a besorolás – a nyilatkozat valósságát pedig a biztosító a kártörténeti nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi.

Pontosan kell megadni a besorolás adatait

Ezek hiányában a besorolás ebben az esetben is az alap A00. Nem érdemes hibásan megadni a besorolás adatait, mert a biztosító ezt a kártörténeti nyilvántartás adatai alapján, ha utóbb módosítani kénytelen, az sajnos jelentős díjemelkedést von maga után.

A fokozatok a kötelező felelősségbiztosítás díjtarifájában szorzószámokként jelennek meg, amik csökkenthetik vagy növelhetik a biztosítás díját. A besorolás mindig az üzemben tartóhoz fűződik, tehát azt nem veszik figyelembe, ha esetleg más személy vezette a gépjárművet a károkozáskor.

Forrás: Origo

Ezeknek az autóknak a legdrágább a cascója
2016 május 11.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás, Általános

Hogyan alakulnak Magyarország legnépszerűbb új és használt autómodellek casco biztosítási díjai – ezt számolta ki a Genertel legújabb elemzésében. A 2 éves kocsik cascója évente átlagosan 50 ezer forint, ám 13 évesen ez az összeg akár 30 ezer forint körüli éves összegre is csökkenhet.

Zsebbe nyúló, sokakat érintő felmérést készített nemrég a Genertel Biztosító. A cég arra volt kíváncsi, hogy az új és a használt autók esetében hogyan alakulnak Magyarországon a casco biztosítások tarifái. Annyit már elöljáróban elmondhatunk: ár alapján döntünk.

A Használtautó nemrég elkészített elemzéséből már kiderült, 2016. első negyedévében száz eladott hazai használt autóból 14 Opel, 10 a Suzuki márkát viseli. Őket követi a Volkswagen (10 százalék), a Ford (8) és a Renault (7), ami azt is jelenti, hogy ez az öt márka az, ami a többséget jelenti a jelenlegi használtautó-piacon.

A Genertel az autók életkorára lebontva vizsgálta, hogyan alakulnak a tarifák. Tapasztalatuk szerint a 2 éves járművek közül egyértelműen a Suzuki Swift kerül a legkevesebbe, évente már 40 ezer forintért elérhető hozzá a casco. Az idősebb autók teljes körű casco biztosítása esetében jelentős változás figyelhető meg az árban; 6 vagy 10 éven felüli gépkocsinál akár 10 ezer forinttal is kevesebbet fizetünk évente, mint egy alig néhány éves autónál.

„Érdemes megnézni a casco ajánlatokat akkor is, ha idősebb gépjárművet vásárolunk, mert egyes típusok esetén olyan alacsony a teljes körű változatok díja, hogy feltétlenül érdemes megkötni” – mondja Csikós Dániel, a Genertel értékesítési igazgatója. A szakértő hozzátette: az idősebb autóknál jelentős hozzáadott értékkel bírnak a csupán kis éves díjjal rendelkező kiegészítő biztosítások. Ilyen lehet a mobilitást garantáló assistance szolgáltatás, mely átvállalja az ügyféltől a helyi javíttatást vagy elszállítást, a letárolás gondját és költségét. Ez éves szinten 3-4 ezer forintért egész Európára biztosítást nyújt, így a szakértő szerint nem érdemes rajta spórolni.

Az új autók piacán egy kivételtől eltekintve ugyanazok a népszerű márkák, csupán a sorrend más a használt autókhoz képest. 2016 első negyedévében a Suzuki piaci részesedése 11,4 százalék volt, őket követi az Opel (10,3), a Skoda (10), a Ford (9,4) és Volkswagen (8).

A legnépszerűbb típusok esetén az elérhető éves casco biztosítások 40 ezer és 93 ezer forint között vannak, ezek közül a legmagasabb díjjal a Skoda típus rendelkezik, a legalacsonyabbal pedig a Suzuki.

A Genertel korábbi lekérdezéséből az is kiderült hogy a válaszadó autósok döntő többségének – közel 90 százalékuknak – fontos szerepet játszik az ár a döntés meghozatalnál. 30 százalékuk mondta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt egy-egy casco biztosítás mellett, azaz a legolcsóbbat választja, 59 százaléka pedig ott köti meg biztosítását, ahol már meglévő egyéb biztosításai révén kedvezményt kap az árból.

Csupán a válaszadók 12 százaléka vesz figyelembe egyéb szempontot, mint például a biztosító ismertségét. Arra a kérdésre, hogy milyen típusú casco biztosítást érdemes megkötni, nem meglepően a válaszadók 78 százaléka azt mondta, hogy kizárólag teljes körű biztonságot nyújtó cascót. Ugyanakkor 12 százalékuk szerint elégséges lenne csak töréskárra, 10 százalékuk szerint pedig csupán lopáskárra biztosítást kötni.

A Genertel szakértője szerint fontos tudni gépjármű-biztosítás kötésekor, hogy a 2 éven belül eladott, a szerződő tulajdonát képező és ugyanazon járműkategóriába tartozó előzmény járműről örökíthető a casco bonus a most vásárolt járműre. Csak annyit kell tenni, hogy az előzmény biztosítótól ki kell kérni a casco kárelőzmény igazolását és bemutatni az új biztosítónál. Az ily módon bizonyított casco kármentes évek alapján a legtöbb biztosító komoly kedvezményt ad a casco díjából. Az előzmény járművel megszerzett bonus fokozatot csak annak eladását követően lehet az új járműre átvinni.

A szakember szerint az új járműveknél nem érdemes spórolni az Avulásmentes szolgáltatáson, a sokat utazóknál pedig a Poggyászbiztosítás lehet hasznos kiegészítő.

Forrás: HVG

Az elmúlt hetek tanulsága, hogy nem csak "derült égből villámcsapás" érhet minket – hanem pusztító áprilisi fagykár is!
2016 május 09.
Kategória:
Kárrendezés, Általános

És a "java" még hátra van!

Az egyre sokasodó időjárási anomáliák is arra ösztönöznek minket gazdálkodókat, hogy ne bízzuk a termésünket- és bevételünket a természetre, inkább biztosítsuk be a megélhetésünket, amennyire csak lehetséges.

A mezőgazdaság kockázatos világában az egyik ilyen garancia, a díjtámogatott biztosítás lehetősége.

Sok gazdálkodó nem tudja, hogy miért olyan kedvező díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítást kötni, pedig 2016. május 31-ig, akár 65%-os támogatással is igénybe vehetők ezek a szolgáltatások. A téma körbejárásához Kókai Gáborral, a Generali Biztosító mezőgazdasági biztosítási csoportvezetőjével beszélgettünk.

Mi a legfontosabb érv a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítások mellett?

Kókai Gábor: Ma Magyarországon a különböző mezőgazdasági erőforrások több mint fele nem biztosított, pedig aki nem rendelkezik valamilyen biztosítással, az a kárenyhítési alapból járó kártérítésnek is csak a felét kaphatja meg.

Az idei április végén tapasztalt extrém időjárási körülmények miatt ajánlott számításba venni, hogy talán a nyár – jégesők tekintetében – majd az ősz is hasonló módon próbára teszi az agrárszektort. Az őszi fagykárok jellemzően a másodvetésű csemegekukoricát, a zöldbabot és a paprikát érintik, – de az aránytalan csapadékeloszlásról is beszélhetnénk fenyegető tényezőként...

A gazdáknak ezért érdemes már most megfontolniuk a kritikus növénykultúrák biztosítását, hogy elkerüljék a most tavasszal bekövetkezett fagyhoz hasonló jelentős káreseményeket.

Hogyan változott az elmúlt években a magyar gazdák kockázattudatossága, mire érdemes felhívni a termelők figyelmét?

Kókai Gábor: A számok azt mutatják, hogy érdemes előre gondolkodni: 2012 óta – amióta támogatás igényelhető erre a biztosításra – jelentősen megnőtt a mezőgazdasági biztosítások kihasználtsága. A kezdeti 600-ról 2015-re körülbelül 2500-ra emelkedett azok száma, akik díjtámogatott biztosítást kötöttek a Generalinál.

Az elmúlt években azonban azokon a területeken, amelyeket nem érintettek a viharok, csökkent a kockázattudatosság: sokan inkább a kisebb ráfordítást választják, és a tapasztaltak alapján csak a rizikósabbnak ítélt növényeiket vonják fedezet alá. Azonban a Generali a teljes gazdaságra is kínál védelmet, ami a termelő egyéni igényei szerint állítható össze: a növényektől kezdve az állatokon át egészen a mezőgazdasági vagyontárgyakig.

Miután komplexen kezeljük a kockázatokat, ezért a díjak is az egyéni igényekre optimalizálva kerülnek megállapításra.

Az eddig bizonytalan gazdálkodóknak most érdemes lépniük: ugyanis, ha 2016. május 31-ig megkötik a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosításukat a Generalinál, igénybe vehetik a díjtámogatást, ami 4 milliárd forint támogatási keret mértékéig kapható 2016-ban, és maximálisan 65% lehet.

Ez pontosítva azt jelenti, hogy a termelő 30-65% közötti összeget mindenképpen visszakap, ami az agrárbiztosítások történetében, ettől az évtől kezdve páratlanul jó lehetőséget jelent.

Milyen plusz szolgáltatásokat nyújt a Generali Biztosító?

Kókai Gábor: Új kockázati körök kerültek be, amelyek után szintén fizet a társaságunk, – ilyenek bizonyos tűzkárok és földcsuszamlásból eredő károk helyreállításának biztosításai.

Konkrét példákkal szemléltetve, ha egy gép bennég a szántón, ennek a kimentési költsége is ide tartozik, – vagy a földcsuszamlás kráterének behordási költségeibe is beszáll a biztosító.

Még sok ilyen apró pluszszolgáltatást tudnék ide felsorolni, de hadd emeljem ki a következőt, ami a viharkárokat érinti: a viharkárok esetében az általánostól (20m/sec) eltérően a Generali 15m/sec szélerősségtől biztosítja károsultjait.

Fontosnak tartom megemlíteni még, hogy a Generali komoly mezőgazdasági tudásbázissal rendelkező szakértőkkel dolgozik, akik a bekövetkezett károkat a legnagyobb hozzáértéssel bírálják el.

Hogyan fokozta az agrárbiztosítások iránti kedvet a Generali Biztosító?

Kókai Gábor: Folyamatosan szem előtt tartva a gazdák igényeit és a kockázatokat, igyekszünk ezeknek megfelelően fejleszteni biztosításainkat beleértve a kedvezőbb díjszabást is. A leginkább jellemző kockázatokra, így a jég- és tűzkárra például már hektáronként 2-3 ezer forintért köthető biztosítás.

A gazdálkodók leggyakrabban emlegetett kifogása, hogy drágák a biztosítások. – Mi ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy a biztosítás a gazdálkodás egyik legfontosabb és legkisebb költséggel járó eleme. Ez, mint tudjuk, töredékét jelenti a többi, művelés során jelentkező, hektárokra vetített költségeknek.

Alapvetően javuló kockázattudatosságot tapasztalunk, amely részben a lassan végbemenő generációváltásnak is köszönhető, ugyanakkor általánosan is nagyobb nyitottságot tapasztalunk a biztosítások iránt.

A Generali biztosítási konstrukciói maximálisan személyre szabhatóak, így a legkisebb üzemméretben termelők számára is megtaláljuk a számukra legkedvezőbb megoldásokat.

Hol találkozhatnak legközelebb személyesen a gazdálkodók a Generali Biztosító munkatársaival?

Kókai Gábor: A gazdálkodók számára nagyon fontos a személyes kapcsolattartás- és találkozás lehetősége. Éppen ezért a nagyobb mezőgazdasági kiállításokon személyesen képviseljük társaságunkat. Büszkék vagyunk arra, hogy a Contivo programnak is tagja vagyunk.

Májusban, a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon is ott leszünk természetesen és a kiállításon is aktuális megoldásokkal várjuk meglévő és leendő partnereinket.

Forrás: Agroinform.hu

Százmilliós fagypénzeket fizetnek a biztosítók
2016 május 09.
Kategória:
Kárrendezés, Általános

Jól jártak azok a gazdák, akik kötöttek fagykár ellen biztosítást, a biztosítók több száz millió forintot fizetnek ki az elmúlt napokban keletkezett károkra - írja a Világgazdaság. Az áprilisi hideg a szokásosnál nagyobb károkat okozott, de még nem számít rendkívülinek a biztosítók szerint. A nyári viharok és jégesők ugyanis a fagynál is nagyobb kárt okozhatnak a termésben. A növénykultúrákra kötött biztosításokra állami támogatást is igénybe lehet venni 2012 óta, a biztosítás ezért egyre népszerűbb - olvasható a napilapban.

Az elmúlt hetekben két fagykáros nap volt, ezek közül az egyik a kelet-magyarországi régiót érintette, a másik a nyugati és a középső országrészt - mondták el a Világgazdaságnak az Allianz Biztosító szakértői. A biztosítóhoz eddig közel száz bejelentés érkezett, és több tízmillió forintos kárigényre számítanak.

A Generalihoz ennél is több kárbejelentés futott be, a kárigények értéke pedig meghaladja a 350 millió forintot. A piacon rajtuk kívül még két szereplő van, a Groupama és az osztrák Hagelversicherung.

A legtöbb bejelentés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkezett, de Pest, Hajdú és Baranya megyében is fagyott el termés.

A legtöbb kár az almát érte, de a szőlőt és a szántóföldi kultúrákat is károsította a hajnali hideg. Pontos számok még nincsenek, a károk felmérése ugyanis még nem fejeződött be.

Az idei tavaszi fagy ugyan a szokásosnál nagyobb károkat okozott a termésben, de rendkívülinek még nem számít a biztosítók szerint. A nyár pedig még inkább próbára teheti a gazdákat, a viharok és jégesők ugyanis a fagynál is nagyobb kárt okozhatnak a termésben.

Az agrárbiztosítások szezonja főleg emiatt éppen a csúcson jár, és időarányosan a tavalyi szint környékén tart a szerződések száma. A növénykultúrákra kötött biztosításokra egyébként állami támogatást is igénybe lehet venni 2012 óta, a biztosítás ezért egyre népszerűbb, tavaly összesen 8600 termelő kötött ilyen szerződést - olvasható a Világgazdaságban.

Forrás: Hirado.hu

Casco biztosítás: így alakulnak a tarifák
2016 május 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Általános

Cascót kifejezetten megéri megkötni idősebb járművekre is. A 2 éves kocsik cascója ugyanis évente átlagosan 50 ezer forint, ám 13 évesen ez az összeg akár már 30 ezer forint körüli éves összegre is csökkenhet. Mutatjuk, hogyan alakulnak Magyarország legnépszerűbb új és használt autómodelljeinek casco biztosítási tarifái.

2016. első negyedévében száz eladott hazai használt autóból 14 Opel, 10 a Suzuki márkát viseli. Őket követi a Volkswagen (10 százalék), a Ford (8 százalék) és a Renault (7 százalék). Összességében ez az öt márka biztosítja a teljes hazai használtautó-forgalom felét.

A Genertel elemzésében megnézte, hogy miként változik a legnépszerűbb modellek casco díja a leggyakoribb életkorukban, vagyis 2-3, 6 és 13 évesen.
Két éves járművek közül egyértelműen a Suzuki Swift kerül a legkevesebbe -évente már 40 ezer forintért elérhető - a casco biztosítása. Idősebb autók esetében, teljes körű casco esetében jelentős változás figyelhető meg az árban: 6 vagy 10 éven felüli gépkocsinál akár 10 ezer forinttal is kevesebbet fizetünk évente, mint egy alig néhány éves autónál.

Érdemes megnézni a casco ajánlatokat akkor is, ha idősebb gépjárművet vásárolunk, mert egyes típusok esetén olyan alacsony a teljes körű változatok díja, hogy feltétlenül érdemes megkötni - mondja Csikós Dániel, a Genertel értékesítési igazgatója. A szakértő hozzátette, idősebb autóknál jelentős hozzáadott értékkel bírnak a csupán kis éves díjjal rendelkező kiegészítő biztosítások. Ilyen lehet a mobilitást garantáló assistance szolgáltatás, mely átvállalja az ügyféltől a helyi javíttatást vagy elszállítást, a letárolás gondját és költségét. Ez a szolgáltatás mindkét termék mellé megvásárolható és jellemzően Európa fedezettel valódi segítséget nyújt évi 3-4 ezer forintért cserébe.

Az új autók piacának márkasorrendje a következő volt ugyanebben az időszakban a Datahouse adatai alapján: Suzuki (11,4 százalék), Opel (10,3 százalék), Skoda (10 százalék), Ford (9,4 százalék) és Volkswagen (8 százalék). A koncentráció mértéke ezen a piacon is hasonló: öt márka adja a piac forgalmának felét. A legnépszerűbb típusok esetén az elérhető éves casco biztosítások 40 000-93 000 forint között vannak, ezek közül a legmagasabb díjjal a Skoda típus rendelkezik, a legalacsonyabbal pedig a Suzuki.

A válaszadó autósok döntő többségének - közel 90 százalékának - fontos szerepet játszik az ár a döntés meghozatalnál: ezek közül 30 százalék mondta azt, hogy kizárólag ár alapján dönt egy-egy casco biztosítás mellett, azaz a legolcsóbbat választja, 59 százalék pedig ott köti meg biztosítását, ahol már meglévő egyéb biztosításai révén kedvezményt kap az árból.

Csupán 12 százalék vesz figyelembe egyéb szempontot, mint például a biztosító ismertségét, a "brandet", amikor döntést hoz. Arra a kérdésre, hogy milyen típusú casco biztosítást érdemes megkötni, a válaszadók 78 százaléka válaszolta azt, hogy kizárólag teljes körű biztonságot nyújtó cascot, csupán 12 százalék szerint lenne elégséges csak töréskárra, míg 10 százalék szerint csupán lopáskárra biztosítást kötni.

A válaszadók 40 százaléka bármilyen korú, 33 százalék pedig 5-8 éves autóra is kötne casco biztosítást és csak 19 százalék szerint lenne bőven elég új autók esetében erre pénzt szánni.

Casco: két perc, több tízezer forint

Csikós Dániel szerint a casco biztosítás kiválasztásánál két perc ráfordítással akár több tízezret is spórolhatunk. Fontos tudni gépjármű biztosítás kötésekor:

  • A 2 éven belül eladott, a szerződő tulajdonát képező és ugyanazon járműkategóriába tartozó előzmény járműről örökíthető a casco bonus a most vásárolt járműre. Csak annyit kell tenni, hogy az előzmény biztosítótól ki kell kérni a casco kárelőzmény igazolását és bemutatni az új biztosítónál. Az ily módon bizonyított casco kármentes évek alapján a legtöbb biztosító komoly kedvezményt ad a casco díjából.
  • Az előzmény járművel megszerzett bonus fokozatot csak annak eladását követően lehet az új járműre átvinni.
  • Az ügyfelek nem veszik igénybe az igényelhető kedvezmények teljes körét- részben azért, mert nem tudnak róla, vagy pedig, mert nem szánnak elég időt áttekintésükre. Fontos, hogy olyan kedvezményeket igényeljünk, amelyekre jogosultságunkat igazolni is tudjuk a biztosítónak.

Ne spóroljunk ezen:

  • Casco esetén főleg új járműveknél az Avulásmentes szolgáltatáson,
  • a sokat utazóknál pedig a Poggyászbiztosítás lehet hasznos kiegészítő.

Ezek mindegyike pár ezer forint éves szinten, mely főleg egy casco díja mellett eltörpül.

Forrás: Pénzcentrum

Öngondoskodás nélkül nem megy
2016 április 26.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Az elmúlt években egyre többet hallani arról, hogy az aktív munkavállalók számát növekvő arányban haladja meg a nyugdíjasok száma, függetlenül attól, hogy nyugat- vagy kelet-európai országról van-e szó. A kiváltó okok különbözőek - növekvő átlagéletkor, csökkenő születésszám, vagy az elvándorló munkaképes generációk hiánya -, de a helyzet mindenhol ugyanaz: a munkavállalók egyre kevésbé képesek lesznek képesek eltartani a nyugdíjkorúakat.

Annak ellenére, hogy folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik már elhiszik és megértik, hogy az államtól és a jelenlegi nyugdíjrendszertől nem várhatják nyugdíjas korú helyzetük teljes körű megoldását, a hogy ennek ellenére továbbra is hihetetlen alacsony azoknak a száma, akik saját megtakarítással, előre gondoskodnak jövőjükről. Pedig öngondoskodás nélkül nem megy!

Széles a választék

A Magyarországon elérhető öngondoskodási termékekből igen széles a választék, amelyek és más előnyökkel rendelkeznek, eltérő megtakarítási szokásokkal rendelkező, illetve pénzügyi tudatosságú ügyfélkört szólítanak meg. A nyugdíjterméktípusok különbözőek abból a szempontból is, hogy milyen szabadságot engednek az ügyfeleknek az aktív portfoliókezelésre, illetve hogy ehhez milyen segítséget kaphatnak a fogyasztók a pénzügyi szolgáltatóktól.

Mik a nyugdíjbiztosítás előnyei?

  • A nyugdíjbiztosítások rendszeres és folyamatos megtakarításra ösztönöznek, ami komoly segítség az eredeti cél eléréséhez, a jövőbeli nyugdíj kiegészítését célzó tőkegyűjtéshez-. A termék sajátossága a rendszeres díjfizetés, igény szerint ugyanakkor egyösszegű vagy eseti befizetés is lehetséges.
  • A biztosítás rugalmas, lehetőséget nyújt a személyre szabott megtakarítási portfólió összeállítására. Az ügyfelek kockázatvállaló képességüknek és hajlandóságuknak megfelelően választhatnak a hagyományos - garantált összegű kifizetést nyújtó - életbiztosítások és az ún. unit-linked típusú termékek közül. Ez utóbbinál mód van különböző kockázati profilú eszközalapok közül választani, ezeket kombinálni, illetve időről-időre átcsoportosítani.
  • A klasszikus életbiztosítás az egyetlen olyan megtakarítási forma, ahol a pénzügyi szolgáltató akár évtizedekre előre garantált hozamot ígér, amelyet szigorú szolvencia-szabályozással, tőkegaranciával támasztanak alá.
  • A biztosítás - a személyes igényfelmérésen alapuló pénzügyi tanácsadás segítségével - ahhoz az ügyfélkörhöz juttatja el a megtakarítási lehetőséget, amelyik leginkább rászorul a megtakarítási és költési szokásainak megváltoztatására. Ezért a biztosítástól várható el legnagyobb eséllyel, hogy képes lehet a legszélesebb rétegeknek érdemi nyugdíjcélú megtakarítást nyújtani, és ezzel az állam terheit, a társadalombiztosítási rendszer leterheltségét csökkenteni.
  • A biztosítás felkínálja a szakértői támogatást a szerződés teljes tartama során. A szerződés megkötésekor segíti a döntéshozatalt, ösztönzi a pénzügyi felelősség vállalást, a későbbiekben pedig biztosítja a szerződés utógondozását, hogy a hosszú távú megtakarítási cél megvalósuljon. A kutatásokból egyértelműen kiderül, hogy a hosszútávra szóló élet- és nyugdíjbiztosítási szerződések megkötése előtt a személyes konzultációnak óriási szerepe van.
  • A befektetési döntésekhez intézményi szinten nyújt segítséget a biztosító. Ezek eszközei például a menedzselt eszközalapok, az árfolyamfigyelés, a "stop loss, start by" típusú szolgáltatások, az abszolút hozamú alapok, a garantált és a védett eszközalapok, amelyek a legtöbb biztosítónál elérhetők.
  • A nyugdíj-megtakarítási formák közül egyedül a nyugdíjbiztosítások rendelkeznek teljes körű, az összes költségtípust magába foglaló költségmutatóval. A MABISZ által 2010-ben kidolgozott Teljes Költség Mutató (TKM) rendszer 2016 óta a Magyar Nemzeti Bank ajánlásának is része. 2015. július 1-je óta a biztosítók a klasszikus nyugdíjbiztosítási termékekre is számolnak TKM-értéket, ezzel már valamennyi nyugdíjbiztosítási termék költségszintje teljes körűen összehasonlítható, legyen szó akár unit-linked, akár klasszikus nyugdíjbiztosításról.
  • A kifizetés életjáradék formájában is történhet, amelyet professzionális szolgáltató nyújt.
  • A biztosításba kockázati védelmi elemet is beépítenek, ami az ügyfél igénye szerint magasabb, kiterjedtebb biztosítási védelemmel és szolgáltatásokkal is bővíthető.
  • A nyugdíjbiztosításokra - hasonlóan a többi nyugdíjtermékhez - 20 százalékos, de legfeljebb évi 130 ezer forintösszegű adójóváírás vehető igénybe egy adóévben.

Forrás: Portfolio

Miért mondana le önként nyugdíja egy részéről?
2016 április 22.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Az idei a második év, amikor igénybe lehet venni a nyugdíjbiztosítások után járó adójóváírást, a tavalyi tapasztalatok alapján azonban sajnos sokan elfelejtetik ezt érvényesíteni személyijövedelemadó-bevallásukban. A Groupama Biztosító kiszámolta: ha valaki például egy havi 20 000 forintos nyugdíjbiztosítás után nem élne a 20%-os adójóváírás lehetőségével, annyit veszítene 25 év alatt, amennyiből körbe is utazhatná a világot.

A Groupama Biztosító egy 2015-ös kutatásában megkérte a válaszadókat, hogy állítsák össze személyes bakancslistájukat, mondják el, mit szeretnének mindenképpen megtenni nyugdíjas éveik alatt. A megkérdezettek az első három helyen utazással kapcsolatos célokat jelöltek meg, az emberek 51%-a szeretné autóval bejárni Európát, 46%-uk pedig világkörüli utat tervez nyugdíjasként.

Ahhoz, hogy nyugdíjas éveinket valóban úgy éljük meg, ahogy tervezzük, nem árt takarékoskodnunk, de még az sem mindegy, hogy mennyire vagyunk körültekintőek befektetéseink kezelése során. A biztosítónál most megnézték, mekkora összegtől eshetünk el, ha elmulasztunk élni az adójóváírás lehetőségével.

Ha például 40 évesen kötünk egy 25 éves tartamú nyugdíjbiztosítást havi 20 000 forint befizetését vállalva, de az első évben elfelejtjük igénybe venni az adójóváírást, akkor az azévi befizetések 20%-áról, azaz 48 000 forintról mondunk le. Ez az összeg 65 éves korunkban már jóval többet érne: 5,5%-os hozamot feltételezve 135 000 forinttal kapunk majd kevesebbet a nyugdíjbiztosítás lejáratakor!

Azt, hogy mennyire fontos a személyijövedelemadó-bevallásunkban igényelni a nyugdíjbiztosítások után járó adókedvezményt, talán még jobban szemlélteti, ha megnézzük, mennyi pénzről mondana le az, aki az évek során egyszer sem élne az adójóváírás lehetőségével.

A fenti példánál maradva, a Groupama Biztosító számításai szerint, ha valaki a 25 éves tartam során egyszer sem élne az adójóváírás lehetőségével, akkor összesen 3,3 millió forinttól esne el. Ekkora összegről nem érdemes lemondani, hiszen több időskori cél is megvalósítható belőle, akár még egy világkörüli utazás is.

Forrás: Biztosítási Szemle

Nagy teherrel a vállon tudatosabbak az emberek?
2016 április 19.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

Bár még mindig jellemző, hogy kockázati életbiztosítást sokan csak hitelfelvétel esetén kötnek, ezzel párhuzamosan megfigyelhető az egyre tudatosabb gondolkodás is. A Groupama Biztosító most megvizsgálta, hogy kik azok, akik körében a legnépszerűbb ez a fajta előrelátás, valamint, hogy milyen esetekben nyújt leggyakrabban segítséget kockázati életbiztosításuk.

Dupla felelősség

A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint mind többen keresik azokat a lehetőségeket, melyekkel váratlan helyzetekben is gondoskodhatnak saját maguk, vagy családjuk anyagi biztonságáról. Egyik legnépszerűbb kockázati életbiztosításuk statisztikáit elemezve, az egyik legszembetűnőbb tény, hogy a 30-50 éves korosztályba tartozók teszik ki a szerződők mintegy 70 szalékát.
A társaság szerint nem véletlen, hogy a kockázati biztosítást kötők átlagéletkora negyven év, ez az a korosztály ugyanis, akiknek a vállát már saját gyermekeik, és egyben idősödő szüleik sorsa miatt érzett felelősség is nyomja.

Több generációról is gondoskodni kell

A Groupama Biztosító megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által 2015-ben készített országos felmérésből is kiderült, hogy a középkorúak helyzetét jelentősen befolyásolja, hogy saját maguk mellett több generációról is gondoskodniuk kell: anyagilag támogatják gyermekeiket, de az alacsony nyugdíjak miatt gyakran szüleiket is.

A gyermekekről való gondoskodás ideje az elmúlt években jelentősen kitolódott, a kutatásban a válaszadók legnagyobb százalékban (38%) azt mondták, hogy gyermekünket addig kell támogatni, ameddig önálló keresetre nem tesznek szert, azaz átlagosan 23 éves korukig.
A gyermekek mellett ugyanakkor sokan érzik kötelességüknek a szülőkről való gondoskodást is, a megkérdezettek 41% gondolja úgy, hogy anyagilag is támogatnia kell idős szüleit.

Nagy segítség lehet

A biztosító adataiból az is kitűnik, hogy azok, akik felelősen szeretnének gondoskodni magukról és szeretteikről, és a Releva Kockázati Életbiztosítást választották, hosszú távon gondolkoznak. Tízből hat ügyfél ugyanis tíz éven túli időtartamot választott, amikor kockázati biztosítást kötött, a biztosítottak ötöde pedig igazán hosszú távon gondolkodik, legalább 20 éves futamidőben.
A biztosító azt is megvizsgálta, hogy milyen esetekben nyújt leggyakrabban segítséget kockázati életbiztosításuk.

„A Releva Kockázati Életbiztosításunk sok esetben jelent igazi anyagi támaszt, amikor egy betegség vagy baleset kapcsán meg tudja óvni a családot átmeneti vagy akár súlyos pénzügyi gondoktól.”

„Tapasztalataink szerint napi térítések, rokkantságok és csonttörések mellett leggyakrabban kórházi műtétek esetén kerül sor arra, hogy igénybe vegyék a biztosítás szolgáltatásait. A tavalyi évben a kifizetéseink 60 százaléka betegségből vagy balesetből eredő műtét miatt merült fel” – mondta el Oláh Attila a Groupama Biztosító Kockázati- és Személybiztosítási főosztályvezetője.

Forrás: TőzsdeFórum

Ezt még te sem tudtad: nekik szinte kötelező lenne biztosítást kötni
2016 április 18.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Lakásbiztosítás, Utasbiztosítás, Életbiztosítás, Általános

Életünk során sokszor váratlan események történnek velünk, a balesetek és betegségek mellett azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy nemcsak magunk pénzügyi védelméről gondoskodhatunk. Ahogy a mondás tartja: a biztosítás nem rólunk szól, hanem arról, hogy szeretteinkről gondoskodjuk. Ennek megfelelően mutatjuk be, hogy melyek azok a biztosítások, amikkel a pénzügyi biztonságunkat garantálhatjuk.

A biztosítások az életünk bizonytalan pillanataiban nyújthatnak egyfajta pénzügyi védelmet, és szinte minden élethelyzetre találhatunk megfelelő terméket magunknak. Ki ne emlékezne arra, hogy egyes filmsztárok testrészeikre kötöttek hatalmas összegű biztosítást, de az egyszerű átlagemberekként ugyan úgy megtalálhatjuk számításunkat. Életünk során ugyanis számos veszély fenyeget minket, amelyek ellen nem árt pénzügyileg is védekezni.

Balesetbiztosítás

Már óvodás korban lehetőség van a gyermekeknek balesetbiztosítást kötni. Mivel a kisgyerekekkel viszonylag gyakran történnek kisebb balesetek, ezért különösen a csonttörés, illetve a gyerekekre jellemző balesetek ellen véd. Ezek egyébként olcsó termékek, viszont cserébe a biztosítási összegek sem túl magasak.

Ennek ellenére megérheti ilyet kötni, hiszen, ha a gyerek balesete miatt el kell jönni a munkából az a jövedelem kiesésével is járhat. Ezt pótolhatja a gyerekek balesetbiztosítása.

Utasbiztosítás

A felnőtteknek egyes, rövidebb külföldi utakra a bankkártyájuk a megfelelő védelmet nyújthat, a gyerekeknek viszont már ilyenkor is érdemes utasbiztosítást kötni. Ők ugyanis (általában) nincsenek védve a bankkártyának köszönhetően, ráadásul egy kisebb baleset, betegség előfordulhat a nyaralás kellős közepén.

Naponta egy kávé áráért már biztosíthatjuk a gyerekeket, és persze saját magunknak sem árt gondoskodni az átfogó védelemről. Különösen a több napig tartó, távolabbi utazások során érdemes utasbiztosítást kötni, ilyenkor ugyanis egy baleset vagy betegség miatt akár többmillió forintos kórházi számlával is szembesülhetünk.

Autóbiztosítás

Ha autót veszünk, akkor a kötelező gépjármű felelősség biztosítást (kgfb) mindenképp meg kell kötnünk, hiszen ezt törvény írja elő. Ha viszont kölcsönből veszünk kocsit, akkor a finanszírozó általában előírja casco kötését is. Ezen akkor is érdemes elgondolkodni, ha nem hitelből veszünk kocsit, mivel havonta párezer forintért már Átfogó védelmet kaphat az autónk.

Lakásbiztosítás

A lakásbiztosítás az egyik legátfogóbb biztosítás, mivel számos kiegészítő biztosítással együtt az élet több területére kiterjedő védelmet nyújthat. Az ingatlanunk védelme fontos, hiszen ha ezt elveszítjük, akkor otthon nélkül maradunk, de nemcsak a lakást, hanem a benne található ingóságokat is érdemes biztosítani.

A kiegészítő biztosításokkal pedig alapszintű életbiztosításra, utasbiztosításra is szert tehetünk, de a házi állatunkat is védhetjük. Ha például kutyánk egészsége miatt műtétre szorul, akkor a kisállat biztosítás erre is fedezetet nyújthat.

Életbiztosítás

Az életbiztosításoknak két fő típusa van:

  • A kockázati és
  • A megtakarítással egybekötött termékek.

Minden családfenntartónak érdemes elgondolkodnia kockázati életbiztosítás kötésén, mivel ezek kiegészítő biztosításokkal együtt nemcsak halál, hanem betegség és baleset esetén is biztosíthatják a család anyagi feltételeit. A speciális típusa a hitelfedezeti biztosítás, amit minden, lakáshitelesnek célszerű megkötnie. Ez ugyanis a fentiek mellett még munkanélküliség idején is biztosíthatja a hitel fizetését.

A másik fő típus a megtakarításos életbiztosítás. Ezeket legalább tíz éves futamidőre érdemes elindítanunk, azonban nem ritka a húsz éves távlatban gondolkodás sem. Az életbiztosításoknál választhatunk fix hozamú és befektetési egységekhez kötött (unit linked) termékek közül. Az előbbinél már a futamidő elején tudjuk, hogy mennyit vehetünk majd fel, míg a másiknál a befektetésünkön múlik, hogy mekkora hozammal számolhatunk.

A megtakarításos életbiztosítások speciális típusa a nyugdíjbiztosítás, ami a a befizetéseink után 20 százalékos adójóváírást ad. Találhatunk fix hozamú és unit linked nyugdíjbiztosításokat egyaránt.

Forrás: Pénzcentrum

Oldalak