2016.02.04

A nyugdíjbiztosításoknak köszönhetően folyamatosan nő Magyarországon a befektetéshez kötött (unit-linked) biztosítások szerződésállománya, mégis sok olyan biztosítói ügyfél lehet itthon, aki nem tudja, pontosan milyen befektetésben fialtatják a pénzét. A Portfolio biztosítói és alapkezelői körkérdéséből kiderült, hogy a hazai biztosítók többsége nagy felhozatallal rendelkezik az alapkezelők termékeiből, ráadásul számosságában több a külföldi alapkezelővel való együttműködés, mint a hazai. A széles befektetési paletta ellenére a unit-linked biztosítással rendelkező magyarokra jellemzőbb a konzervatívabb befektetési döntés, de egy-két biztosító ügyfelei azért be mernek vállalni magasabb kockázatot is, ha tetszetős hozamokról van szó - írja a portfolio.hu.

Magyarországon sokan rendelkeznek befektetéshez kötött, ún. unit-linked életbiztosítással, de csak kevesen tudják, milyen befektetések is vannak a termék mögött. Az életbiztosításokból származó díjbevételeken belül egyértelműen uralják a mezőnyt a unit-linked típusú biztosítások, nem árt tehát tudni azt sem, pontosan milyen befektetések is vannak ezek mögött a biztosítások mögött.

Ebből kiindulva a nagy hazai biztosítók és alapkezelők körében is körbekérdeztünk a hazai unit-linked biztosítási termékekben elérhető hazai és külföldi befektetési és eszközalapokról, kíváncsiak voltunk arra, hogy a nagy biztosítók milyen alapkezelőkkel dolgoznak együtt és mely alapkezelők termékeit ajánlják ügyfeleiknek.

Nagyobb a külföldi felhozatal
A választ adó biztosítók közül az Aegonnál találkozhatnak az ügyfelek a legtöbb hazai alapkezelő eszközalapjával a unit-linked biztosításokon belül, a biztosító ugyanis hét hazai befektetési alapkezelő termékeit is elérhetővé teszi. Nem sokkal marad le egyébként a CIG Pannónia sem a sorban, a Generali ugyanakkor a cégcsoporton belüli alapkezelő alapjaira esküszik. Az Allianz Biztosító nem említett konkrét neveket, ugyanakkor elmondták, hogy folyamatosan változtatják az eszközalapokban lévő befektetési instrumentumokat, ennek megfelelően az alapkezelőket is. A hazai alapkezelők közül a legnépszerűbb a Concorde és az Aberdeen volt a válaszok alapján.

Külföldi alapkezelői kapcsolatokkal már sokkal többen rendelkeznek a biztosítók közül, a CIG Pannónia például önmagában 19 külföldi szereplővel működik együtt, emellett az Aegon és a Vienna Life is 7-8 szereplő eszközalapjait teszi elérhetővé a unit-linked biztosításokon belül. A külföldi alapkezelők közül egyértelműen tarolt a BlackRock, amelynek főként az iShares tőzsdén kereskedett (ETF) alapjai keresettek a biztosítóknál. Beszédes adat továbbá, hogy a válaszok alapján az összesen 13 hazai alapkezelő termékei mellett közel 30 külföldi szolgáltató eszközalapjait érhetik el az ügyfelek.

A unit-linked termékeken belül az együttműködések számától függetlenül biztosítónként eltér, hogy a hazai vagy a külföldi alapkezelők termékei dominálnak-e, a válaszok szerinti átlagos érték minden esetre a külföldi alapok felé billenti a mérleget. A Vienna Life-nál és az NN-nél egyértelműen dominálnak a külföldi eszközalapok a unit-linked termékeken belül, míg az Aegonnál és a Generalinál már a hazai eszközalapokat tartják nagyobb arányban az ügyfelek.

Inkább nem kockáztatnak az ügyfelek
Úgy tűnik, az ügyfelek többsége nem szeret kockáztatni (vagy inkább a biztosítók ettől bölcsen megóvják őket), ezt támasztja alá, hogy a biztosítók többségénél az ügyfelek inkább a kevésbé kockázatos pénzpiaci és kötvénybefektetéseket preferálják a unit-linked termékeken belül. A válaszadók közül egyedül az Aegon, a CIG Pannónia és a Vienna Life adataiban volt 30-40%-ot elérő a részvénybefektetések súlya.

A szélesebb befektetési választék mellett az ügyfeleknél valós igényként merül fel az is, hogy olyan termékeket kaphassanak a biztosítóknál, ahol vételi vagy éppen eladási megbízásokra is alkalmas funkciók is elérhetőek legyenek. Megkérdeztük tehát a biztosítókat arról is, hogy ügyfeleik mennyire veszik igénybe a stop-loss, a start-buy, illetve más, vételi vagy eladási megbízásra szolgáló funkciókat azoknál a termékeknél, ahol ezek elérhetőek. A Groupamánál például az ilyen szolgáltatást nyújtó biztosításoknál az ügyfelek több mint 90%-a igényli is ezeket a funkciókat, a Vienna Life-nál ez az arány 60-65%, az Allianznál pedig az új ügyfelek mintegy felét érinti. Persze a magas arányok sem jelentik feltétlenül azt, hogy a funkciókkal az ügyfelek többsége tisztában lenne.

Forrás: Biztosítási Szemle

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
Mégis lesz nyugdíjunk? Mire kell figyelnünk?
2016 október 21.
Kategória:
Életbiztosítás

Mégis lesz nyugdíjunk? Mire kell figyelnünk?

A korábbi elképzelésekhez képest gyorsabban öregszik a népesség, de a reformoknak köszönhetően a nyugdíjak fenntarthatóbbá váltak. A 2014 óta több országban is javult a nyugdíjrendszer fenntarthatósága - derült ki az Allianz 2016. évi nyugdíj-fenntarthatósági indexéből, amely 54 ország adatait dolgozta fel.

A 2016-os vizsgálat immár Argentínában, Kolumbiában, Peruban és a Fülöp-szigeteken is megvizsgálta a nyugdíjrendszer helyzetét. Ezekben a kiterjedt, informális gazdasággal rendelkező országokban a különféle nyugdíjrendszerek meglehetősen korlátozott lefedettséget biztosítanak, így jelentős az időskori szegénység kockázata. Argentínával, Peruval és a Fülöp-szigetekkel szemben korlátozott az elvárás azzal kapcsolatban, hogy reformokkal álljanak elő, hiszen ezekben az országokban rendkívül fiatal a társadalom, és várhatóan a következő évtizedekben is az marad. Kolumbiában ugyanakkor ennek épp az ellenkezője történik: a népesség gyorsan öregszik, ráadásul az államadósság GDP-hez viszonyított aránya is magas.

"Számos ország már egy évtizede elkezdte saját nyugdíjrendszerének reformját: megemelte a nyugdíjkorhatárt és a születéskor várható élettartam emelkedésével egyenes arányban csökkentette az ellátás mértékét, a reformok gyümölcse pedig most kezd beérni. Az újítások eredményeként elérhetővé vált ösztönzőkre adott reakcióként a társadalmi viselkedésformák is megváltoztak. Ez jó hír az elkövetkező generációk, például az Y-generáció számára." - tette hozzá Brigitte Miksa, az Allianz vagyonkezelési üzletágához tartozó nemzetközi nyugdíjágazat vezetője.

Mylène Sabatini, az Allianz közgazdásza és a jelentés szerzője szerint Oszország visszaesése elsősorban a jelenlegi gazdasági válsággal magyarázható. Horvátország, Írország, Olaszország és Svájc nyugdíj-fenntarthatósági indexe azért csökkent, mert esetükben a népesség alakulásával kapcsolatos ENSZ-tanulmány, a World Population Prospect 2015-ös felülvizsgálatát követően romlottak a demográfiai kilátások. A legfrissebb adatok szerint ezekben az országokban a népesség idősödése a vártnál gyorsabb ütemű lesz.

Kozek András, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgató-helyettese szerint habár vannak országok, ahol nagyon jól működnek az ösztönzők, Magyarországon még mindig a biztosítási szakma egyik legnagyobb kihívása, hogy felhívja az Y-generáció figyelmét a nyugdíjrendszer várható hatásaira és kockázataira, hiszen jelenleg ennek a korosztálynak a leghomályosabb az elképzelése a nyugdíjas éveiről. A jelenlegi adószabályozás szigorítása 2017-től kiszoríthatja az önkéntes megtakarításokat a kedvező béren kívüli juttatások köréből, ezáltal a fiatal munkavállalók is kedvezőtlenebb helyzetből nézhetnek nyugdíjcélú megtakarításaik felé.

Fontos, hogy az állam által biztosított kedvezmények mellett a lehetséges társadalmi problémák elleni védekezés eszközeként a piaci szegmensben elérhető szolgáltatásokat is igénybe vegyük, hiszen sok esetben nemcsak adókedvezmény érvényesíthető, de a rugalmas díjfizetés és a szabad eszközválasztás lehetősége is elérhető.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Gondoskodjon magáról és családjáról, válassza ki a megfelelő nyugdíjbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

A CIG Pannónia felvásárolja az MKB élet- és vagyonbiztosítóit
2016 október 19.
Kategória:
Életbiztosítás, Általános

A CIG Pannónia felvásárolja az MKB élet- és vagyonbiztosítóit

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. felvásárolja az MKB Életbiztosító Zrt. 98,97 százalékát, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. pedig az MKB Általános Biztosító Zrt. 98,98 százalékát. Az erről szóló szerződést a napokban írta alá a CIG Pannónia és a Versicherungskammer Bayern vezetősége.

A CIG Pannónia 2014-ben üzleti stratégiát váltott, amelynek lényege, hogy a cégcsoport a nyereséges, az ügyfelek számára vonzó termékek fejlesztésére összpontosít, átalakítja értékesítési csatornáit, az értékes réspiacokon tör meghatározó jelenlétre, és – alacsony költségek mellett - a tartósan nyereséges működést, a befektetői érdekeket helyezi előtérbe. Emellett folyamatosan kereste és keresi az akvizíciós lehetőségeket is a piacon. Ez utóbbi során kezdett tárgyalásokat az MKB Biztosítók többségi tulajdonosával a biztosítók felvásárlásáról.

A 2016. október 7-én aláírt felvásárlásról szóló megállapodás értelmében az MKB Életbiztosító Zrt. részvényeinek 98,97 százaléka, illetve az MKB Általános Biztosító Zrt. részvényeinek 98,98 százaléka a CIG Pannónia tulajdonába kerül.
Az akvizíciós folyamat következő lépése a szükséges felügyeleti engedélyek beszerzése; a tranzakció csak ezek után válik befejezetté.
A felvásárlással kapcsolatban dr. Kádár Gabriella, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója elmondta: „A CIG Pannónia folyamatosan keresi a növekedési lehetőségeket, de a célunk nem a mindenáron való piacszerzés, hanem a hosszú távú, stabil, nyereséges működés. Az MKB biztosítóinak felvásárlásával, a szinergiák kihasználásával mind a CIG Pannónia és az MKB ügyfelei, mind pedig a befektetők jól járnak.”

Forrás: cigpannonia.hu
 

Nagyot bukhat, aki nem figyel a lakása jövőjére
2016 október 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Nagyot bukhat, aki nem figyel a lakása jövőjére

Minden lakástulajdonos jól ismeri, milyen költségei vannak egy lakás mindennapi fenntartásának, azonban sokan elfelejtenek felkészülni a rendkívüli eseményekre. Hasonlóan más vagyontárgyakhoz, egy biztosítás megkötésével kivédhetjük, hogy egy nem várt pillanatban súlyos tízezreket-százezreket kelljen fizessünk azért, hogy a lakásunkat újra korábbi állapotának megfelelően használhassuk. A Generali Biztosító Zrt. szakértői válaszolták meg lakásbiztosításokkal kapcsolatos kérdéseinket.

Mi is az a lakásbiztosítás?
Lakásbiztosítást köthet cég és magánszemély is, aki a tulajdonában álló ingatlant és ennek vagyontárgyait védelemmel akarja ellátni egy esetleges tűzeset, mechanikai rombolás vagy természeti katasztrófa esetére, adott esetben pedig olyan kiegészítőkkel láthatja el, amelyek betörés, beázás, vagy baleset esetére is nyújtanak védelmet. Jellemzően az ügyfél tesz ajánlatot a biztosítónak, amelynek ezt el kell bírálnia és miután életbe lépett, a szerződőnek rendszeresen fizetnie kell a szerződésben foglalt rendszeres díjat ahhoz, hogy a szerződés életben maradjon.

Mi befolyásolja a lakásbiztosítások díját és hogyan korrelál ez a biztosítási összeggel?
A rendszeres díj alapja a biztosítási összeg, ami a kár esetén a biztosító által kifizethető maximum térítési összeget jelenti. A biztosítási összeg, illetve a biztosítási díj többek közt olyan változóktól függ, mint a lakás mérete, építési éve, jellege, tetőzete, illetve, hogy állandó használatban van-e, valamint az elhelyezkedés és lakók száma is figyelembe van véve. A megállapított rendszeres díjon felül a kiegészítők növelhetik a rendszeres díjat, míg a különféle akciók csökkenthetik ezt.

Az alapdíjak mellett mekkora a kiegészítők átlagos díja?
Változó, 500 és 10 000 forint között mozoghat.

Várható a lakásbiztosítási díjak csökkenése a közeljövőben?
Átlagosan havi 2500 Ft körül elérhető ma egy átlagos és a klasszikus kockázatokra fedezetet nyújtó lakásbiztosítás, nem valószínűsíthető a díjak csökkenése, várhatóan stagnálnak a biztosítási díjak.

Mennyit lehet nyerni, ha régi lakásbiztosításunkat korszerűre cseréljük?
Egy korszerű lakásbiztosítás - tekintve, hogy az utóbbi években nem nőttek vagy inkább csökkentek az árak - nem jelent plusz terhet az ügyfélnek egy régebben kötött biztosítással szemben. Ha gondosan megválasztjuk a számunkra érdekes kiegészítő kockázatokat (a szokásos tűz, vihar, vezetékes víz, üvegtörés, betörés, stb. kockázatokon felül), akkor számtalan élethelyzetben egyrészt segítséget, másrészt pénzügyi előnyt jelenthet. Vegyünk néhány példát! Ha valaki sokat sportol és használja a kerékpárját, annak érdemes havi néhány száz forintért a lakáson kívül is biztosítania azt, így akár egy 250 000 Ft értékű sporteszköz miatt sem kell aggódnia. Ha valaki sokszor elfelejti bezárni a bejárati ajtót, amikor otthon van és fél a besurranástól, trükkös lopástól, annak megfontolandó szintén néhány száz forintos havi díjért ezt a kiegészítőt választani. Akivel már előfordult, hogy leejtette értékes telefonját, összetörte notebookját, biztos érdekesnek találja a smart eszközök törés kárára vonatkozó kiegészítőt.
A korszerűbb lakásbiztosítások kilépnek az otthonunkból egy lépéssel: a teraszra, a kertbe, majd elkísérnek munkába menet, a vásárlásra, sportolásra, iskolába, nyaralásra és tovább folytathatnánk a sort. Nem csak a lakás és a benne lévő ingóságok károsodhatnak, hanem veszélynek vannak kitéve a kerti bútorok, a kerti növények, a játékok, a kaputelefon, a klímaberendezés is; lopásra, vandalizmusra is gondolva. Megnövelhetjük a közlekedési balesetben fizetett összeget. Biztosíthatjuk az autó csomagtartójában hagyott laptopot vagy a gyermek iskolába elvitt telefonját is. Igény szerint a közeli hozzátartozó nyughelyéül szolgáló sírkövekre, azok sérüléseire vagy felelősségi károkra is köthető biztosítás. Síeléskor könnyen okozhatunk nem csak magunknak, hanem másnak is kárt, egy kiegészítővel ezen kívül a hütte mellett hagyott sílécek miatt sem kell aggódni.

Mennyi időt lehet megspórolni, ha a biztosító segít a kárral kapcsolatos teendőkben is?
Míg egy régebbi típusú lakásbiztosítás esetén nekünk kell gondoskodni egy ablaküveg cseréje esetén az üvegesről, a számla biztosítóhoz való eljuttatásáról, addig egy korszerű lakásbiztosításnál ez csak egy telefonálás. A biztosító szerződtetett szakemberekkel (üveges, víz-, gáz-, fűtésszerelő, zárjavító, dugulás elhárító, tetőfedő) elvégezteti a helyreállítást és a számlát a szakiparossal rendezi. A biztosító akkor is hívható, ha háztartási gépeinkkel probléma van és a garancia már lejárt. A megfelelő kiegészítő választása esetén a készülékek 5 éves koráig a biztosító fizeti a javítási költséget vagy csereeszközt biztosít, ha már nem lehet javítani. Egy új számítástechnikai eszközt nem mindenki tud megfelelően üzembe helyezni, a szükséges beállításokkal kapcsolatban ingyenes távsegítség kérhető. Ezen kiegészítők választásával havi néhány száz forintért több tízezer, százezer forintos szolgáltatást kapunk cserébe és rengeteg telefonálgatástól szabadulunk meg.

Létezik olyan lakásbiztosítás, ami mindenre fizet?
Jellemzően a lakásbiztosítások előre felsorolt biztosítási eseményekre vállalnak fedezetet, mint tűz, vihar, vízkár, betörés, üvegtörés. Azonban választható olyan lakásbiztosítás, amely ezeken a veszélyeken túl a vagyontárgyaink előre nem látható módon, váratlanul történő sérülésére, megsemmisülésére nyújt szolgáltatást. Gondolhatunk arra az esetre, amikor a fürdőszobaszekrény ráesik az alatta lévő mosdókagylóra és összetöri azt. Nem ritka az, hogy áramszünet után a túlfeszültség tönkreteszi a háztartási eszközöket, az áramingadozásra érzékeny szórakoztató elektronikai készülékeket. Ha egy cserép lecsúszik a háztetőről és összetöri az előtetőt, akkor a hagyományos lakásbiztosítások csak akkor fizetik a kárt, ha vihar következtében történt a baj, az all risks biztosítás esetén azonban mindenképp a biztosító fizeti a javítási költséget.

A friss ügyfelek mekkora része intézi online a szerződéskötést?
Viszonylag kicsi az arányuk (5-6%), a lakásbiztosítás sokkal összetettebb és testre szabhatóbb, mint a KGFB, ezért az értékesítési munkatársak szakértelmét a legtöbb esetben igénylik az ügyfelek.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Ellenőrizze lakásbiztosítását! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
 

Kiderültek az építkezési felelősségbiztosítást szabályozó kormányrendelet részletei
2016 október 14.
Kategória:

Kiderültek az építkezési felelősségbiztosítást szabályozó kormányrendelet részletei

Az építési törvény júliusi módosítása szerint szeptember elsejétől kötelező felelősségbiztosítással lehet csak vállalkozni a 300 négyzetméteresnél kisebb, egyszerű bejelentéssel érintett családi ház tervezésére és kivitelezésére. A felelősségbiztosítás kereteit egy kormányrendelet lenne hivatott részletezni, ám erre az építési piac hónapok óta hiába vár, noha a Napi.hu birtokába jutott előterjesztés információink szerint már jó ideje a Miniszterelnökségen hever.

Az egyelőre jókora késésben lévő, jelenleg is a Miniszterelnökségen veszteglő tervezet szerint a kivitelezői szerződésben szereplő felelősségbiztosítás nélkül az építési munkaterület nem adható át a fővállalkozó kivitelezőnek, az építési napló nem nyitható meg és a kivitelezés nem kezdhető meg. Mindez azokra a beruházásokra vonatkozik, amelyek kivitelezési szerződését 2016. szeptember 1-jét követően kötötték meg, az elektronikus építési főnapló megnyitására pedig 2016. október 1-je után került sor, az építési napló megnyitása október 16. után történik.

A felelősségbiztosításnak a tervező esetében fedezet kell nyújtania:

  1. 50 millió forint beruházási költségkeretig biztosítási eseményenként legalább 2 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen legalább 6 millió forintig
  2. az 50-100 millió forintos beruházásoknál legalább 5 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 15 millió forintig;
  3. 100 millió forint feletti beruházási költségkeret esetén legalább 10 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 30 millió forintig nyújt fedezetet.

Minden egyéb esetben pedig:

  1. 50 millió forint beruházási költségkeretig biztosítási eseményenként legalább 10 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen legalább 30 millió forintig
  2. 50-100 millió forintos beruházásnál legalább 20 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 60 millió forintig
  3. 100 millió forint feletti beruházás esetén legalább 30 millió forintig és állandó felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 90 millió forintig kell fedezetet biztosítania.

A kötelező felelősségbiztosítás a szerződés hatálya alatt okozott és legkésőbb a szerződés megszűnését követő 3 éven belül bekövetkezett biztosítási eseménynek minősülő károkra kell fedezetet nyújtania.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Kérjen ajánlatot cége számára oldalunkon! Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>
 

Nem akarnak 60 éves korig dolgozni a fiatalok
2016 október 13.
Kategória:
Életbiztosítás

Nem akarnak 60 éves korig dolgozni a fiatalok

A mai fiatalok szüleiknél 10 évvel korábban kezdik el az öngondoskodást – derül ki a az NRC Marketingkutató és Tanácsadó kutatásából, amelyet a cég a Groupama Biztosító megbízásából készített.

A 18-59 éves lakosság körében, ezer ember megkérdezésével készült országos, reprezentatív felmérés szerint a legfiatalabb felnőttek csak a 30. életévük környékén tervezik a házasságkötést és első gyermekük megszületését, míg az előző generációnál ez jóval korábban, 20-as éveik elején történt meg.

Beindult az öngondoskodás
Fordított a helyzet a pénzügyi takarékoskodással: a 18-29 évesek 8-10 évvel korábban kezdenek el pénzügyi tartalékot képezni, illetve nyugdíjcéllal takarékoskodni, mint szüleik tették. Halasi Melinda, a Groupama Biztosító főosztályvezetője elmondta: az idősebb korosztálynak még nem volt feltétlenül szüksége előrelátó takarékoskodásra, ma viszont minden 8. ember már relatíve fiatalon tudatosan készül az időskorra. A kutatásban résztvevők azt is elmondták, hogy nyugdíjba már 58 évesen el szeretnének menni. A szakemberek szerint a nyugdíjas évekre csupán a lakosság negyede tesz félre.

Már az MNB is aggódik
Egy nyáron megjelent MNB tanulmány szerint 2030-as évek közepéig a nyugdíjrendszer bevételei fedezik a kiadásokat – a jelenlegi szabályok és járulékszint mellett tehát a nyugdíjkiadások finanszírozása ezen időpontig a nyugdíjrendszeren belülről biztosítva van. Hosszabb időtávon azonban a nyugdíjrendszer egyenlege – elsősorban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok miatt –, a meghozott intézkedések ellenére is, egyre nagyobb hiányt mutat majd.

Forrás: origo.hu

CLB TIPP: Kezdje Ön is időben az öngondoskodást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Elárulta Hosszú Katinka, mibe fektet
2016 október 13.
Kategória:
Életbiztosítás

Elárulta Hosszú Katinka, mibe fektet

A mai fiatalok korábban kezdenek el félretenni, mint a szüleik, viszont a céljaik is mások, ennek ellenére a lakosság jelentős része még mindig nem rendelkezik megtakarítással - hangzott el a Groupama életutakat vizsgáló sajtótájékoztatóján, amelyen többek közt Hosszú Katinka és Jakupcsek Gabriella is beszélt a megtakarítási szokásairól.

Hosszú Katinka, háromszoros olimpiai bajnok elmondta, hogy szeretne minél hamarabb, 31-32 évesen nyugdíjba menni, egyébként 19 éves kora óta önellátó, saját lakással azonban nem rendelkezik. Már takarít meg nyugdíjcélra, céget vezet, jövőbeli gyermekeinek egyetemi éveire is tesz félre, illetve tudja, mivel fog foglalkozni, miután úszó karrierjét befejezi, egyébként kockázatkerülő befektetési portfóliót tart.

Halasi Melinda, a Groupama értékesítéstámogatási főosztály vezetője szerint átlagosan körülbelül 10 évvel korábban kezdenek el megtakarítani a felelőtlennek tartott fiatalok, mint a szüleik. A Portfolio kérdésére elmondta, hogy nyugdíjcélra érdemes háromféle megtakarítást tartani: egy rendszeres nyugdíjbiztosítást, egy egyösszegű befektetést, valamint egy aktívan menedzselt alapot. Szerinte egyébként mindhárom nyugdíjcélú megtakarításnak (önkéntes nyugdíjpénztár, NYESZ, nyugdíjbiztosítás) más a célpiaca, nyugdíjbiztosítást leginkább azért érdemes kötni, mert az ehhez tartozó kockázati védelem, valamint rokkantság esetén a költségmentes díjátvállalás más termékhez nem elérhető. A több lábon állás fontosságával az összes résztvevő egyetértett.

Az NRC Kutatóintézet 1000, 15-59 éves főn elvégzett felmérését Kuruc Imre ismertette:

  1. A fiatalabb korosztály később köt házasságot, később vállal gyereket, mint a szüleik, viszont korábban gondolnak az öngondoskodásra.
  2. Hat markánsan elkülönülő életút van, ebből két nagyobb szegmens van, a tradicionális (28%), valamint a vagyontalan (21%), ez a két legidősebb átlagéletkorú életút-kategória. A fő különbség az, hogy a tradicionális többet tud félrerakni.
  3. A fiatalabb generációk teszik inkább ki az építkező életutat, pénzügyi tartalékukat ők már korán elkezdik felhalmozni. Fiatalabbak között gyakran előfordul, hogy tartós kapcsolatot is csak akkor alakítanak ki, ha már önállóak.
  4. A 30 év körüli fiatalok közül sokan már tesznek félre és nem élik fel a teljes keresetüket, a harmincas éveinek az elején a többség már gondolkozik a nyugdíjas évein is, huszonéves korban ez még nem jellemző.
  5. A kutatás résztvevőinek 10 százaléka tesz félre nyugdíjbiztosításba, 20 százalékuk önkéntes nyugdíjpénztárba, 12 százalékuk állampapírba, befektetési alapba. Legtöbben lakásbiztosítást fizetnek, 51 százalékban, emellett az adósság volumene is jelentős.

Szvetelkszky Zsuzsanna szociálpszichológus szerint azért alakult ki jobban a fiatalokban a megtakarítási fegyelem, mert látták szüleik példáján, milyen következményei lehetnek annak, ha valakinek nincs félretett vagyona. Itthon még nem annyira szoktak hozzá az emberek, hogy a saját generációjukhoz kell viszonyítania az életútját, nem a szüleikhez. Ma már a fiatalok is tudják, hogy minőségi életutat kell kialakítaniuk, nem pedig úgy kell élni, hogy a munkás évekre, mint szükséges rosszra gondolnak, majd a nyugdíjas évekre úgy, hogy azok, ahol jól érezheti magát az ember. A mai fiataloknak fontosabb a mobilitás, mint például az, hogy házuk legyen.
Jakupcsek Gabriella, aki a beszélgetést moderálta, elmondta, hogy ma már mások a fiatalok prioritásai, míg korábban mindenki először lakásra tett félre, majd ezután minden másra, ez ma már nem így van.

A mai fiatalok arra számítanak, hogy amint nyugdíjba mennek, meg is halnak
A 20 és 29 év közötti magyar fiatalok várható élettartamukat és nyugdíjba vonulásuk időpontját egyaránt 68,8 évre teszik, vagyis egyáltalán nem számítanak nyugdíjas évekre - derül ki az NN Biztosító reprezentatív kutatásából. A tények ugyanakkor mást mutatnak: a KSH adatai alapján a magyar 65 évesek már ma is átlagosan 16 nyugdíjban eltöltött életévvel számolhatnak, és várható élettartamuk az elmúlt negyedszázadban csaknem három évvel emelkedett. A fiatalabb korosztályoknak tehát égető szükségük lenne nyugdíjmegtakarításra, mégsem tesznek lépéseket ennek érdekében.

Egyre többen takarítanak meg nyugdíjas korukra
Bár a hazai lakosság nagyobb része még mindig az állami ellátásra épít majdani nyugdíja első számú forrásaként, növekszik azoknak az aránya, akik tervezik, hogy hosszú távra félretesznek a jövőben - mondta az Aegon Prémium Üzletág Ügyfélklubjában tartott előadásán Horváth Gyula, az Aegon Biztosító vezérigazgató-helyettese. Véleménye szerint a nyugdíjcélú megtakarítások - így a nyugdíjbiztosítások - növekedéséhez hozzájárulhatnak az állami ösztönzők is.

Forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Használja kalkulátorunkat az ajánlatok összehasonlítására! Életbiztosítás kalkulátor >>
 

Adóemeléssel tartható csak fent a magyar nyugdíjrendszer?!
2016 október 12.
Kategória:
Életbiztosítás

Adóemeléssel tartható csak fent a magyar nyugdíjrendszer?!

Bár a hazai lakosság nagyobb része még mindig az állami ellátásra épít majdani nyugdíja első számú forrásaként, növekszik azoknak az aránya, akik tervezik, hogy hosszú távra félretesznek a jövőben. Szakértők szerint a nyugdíjcélú megtakarítások - így a nyugdíjbiztosítások - növekedéséhez hozzájárulhatnak az állami ösztönzők is.

A nyugdíjcél még mindig alulértékelt a megtakarítások között, és a magyar lakosság időskori évekre való felkészültsége sem megfelelő - jelentette ki az Aegon Prémium Üzletág Ügyfélklubjában tartott előadásán Horváth Gyula, az Aegon Magyarország Biztosító Zrt. pénzügyi vezérigazgató-helyettese.

A vezérigazgató-helyettes szerint az egyik oldalról egy sor objektív körülménnyel is számolni kell, amelyek befolyásolják a nyugdíjhelyzetet Magyarországon: ilyen például az 1980 óta csökkenő népesség, a folyamatosan öregedő társadalom, amelynek következtében 2050-re - ha nem következik be jelentősebb változás - 20-ról 30 százalékra növekszik az időskorúak aránya, és egy aktív korúra már egy nyugdíjas fog jutni. Mindennek következtében 2050-re a bruttó hazai termék 13 százalékát kell majd nyugdíjra fordítani Magyarországon, szemben a mai 9 százalékkal. Amennyiben a különbözetet nem tudja a társadalom adóemeléssel finanszírozni, a nyugdíjak átlagos szintje a jelenlegi kétharmadára csökken.

A nyugdíjrendszer emellett több, alig kezelhető kockázattal is küzd: ilyen a rugalmatlanság a már fizetett járadékoknál - amelyeket nominálisan nem lehet, vagy politikailag nagyon veszélyes csökkenteni -, a rendkívül erős függés a demográfiai helyzettől, a hosszú távú gazdasági változásoktól, illetve a rövidtávon is erős kitettség a gazdasági ciklusoknak.

Az objektív tényezők kezelésére több eszköz is rendelkezésre áll, ám azt látni kell, hogy ezek önmagukban nem elegendők a rendszer ellentmondásainak kezelésére. Ilyen a nyugdíjkorhatár emelése, a helyettesítési ráta csökkentése, vagy a felosztó-kirovó rendszer módosítása. Utóbbi egyik eleme lehet az alapnyugdíj bevezetése, amelynek lényege, hogy az alacsony összegű, ám alanyi jogon járó járandóságon felüli részt a munkáltató, illetve a munkavállaló feladata előteremteni. A gyermekvállalás és a bevándorlás ösztönzése szintén a rendelkezésre álló eszköztárhoz tartozik.

A magyar lakosság viszont az objektív összetevőkön túl a szubjektív paramétereknél sem áll túlságosan jól. Az Aegon 2012-től végzett, 15 országra kiterjedő nyugdíjkutatása szerint Magyarország az alsó harmadban jár a nyugdíjfelkészültségi index (ARRI) értéke alapján: ennek értéke nálunk 5 pont a lehetséges 10-ből, miközben a legjobb országok 7 pont feletti értékeket produkálnak, míg a 15 vizsgált piac átlaga 5,8. Figyelemre méltó emellett, hogy a klaszteranalízis alapján - amelyben a hasonló paraméterekkel rendelkező országokat próbálták csoportokba rendezni - Magyarország kilóg a sorból. Ennek leginkább kulturális okai vannak: például az, hogy a személyes felelősség érzése, nyugdíjtervezési ismeretek és a megtakarítások mennyisége alapján is utolsó helyen állnak a magyar háztartások. A magyarok 55 százalékban az államtól várják a nyugdíját, 19 százalékban a munkáltatói programoktól, és 29 százalékban a saját nyugdíjcélú megtakarításokból. Magyarországon alacsonyabb az átlagnál azoknak az aránya, akik elfogadható megoldásnak tartanák a nyugdíjkorhatár emelését, vagy az adók növelését, illetve az állami kifizetések mérséklését.

Ami pedig a nyugdíjcélú megtakarításokat illeti: Magyarországon mindössze 25 százalék azoknak az aránya, akik rendszeresen előtakarékoskodnak, és 19 százalék azoké, akik időnként tesznek félre. Biztató ugyanakkor, hogy növekszik azoknak a tábora, akik ugyan még nem tettek félre, ám tervezik ezt: az Aegon pontosan erre a körre céloz, amelyet segít az is, hogy az állam 20 százalékos adókedvezményt kapcsol a nyugdíjbiztosítási befizetésekhez is.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Tervezzen előre, válassza ki kalkulátorunkban az Ön számára megfelelő nyugdíjbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Idén ön is gyakran tárcsázta a biztosítókat? Nincs egyedül!
2016 október 06.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Idén ön is gyakran tárcsázta a biztosítókat? Nincs egyedül!

A szokásosnál jóval eseménydúsabb volt az idei esztendő az agrárbiztosítási piac számára. Sok volt a viharkár, de nőtt a szerződések száma is. Az állami támogatást az utolsó fillérig elvihetik.

Sokkal rosszabbul alakul az idén a mezőgazdasági biztosításoknál a kárhányad, mint az elmúlt években. „Az elmúlt öt év legeseménydúsabb évét láttuk az idén a káresetek darabszámában” – mondják az Allianznál. „Ennek oka a nyári huzamosanextrém időjárás” – teszi ehhez hozzá Füzesi Dániel, a Groupama Biztosító mezőgazdasági szakértője. Az ország legtöbb térsége megszenvedte az egész nyáron át tartó heves viharokat, esőzéseket és jégesőket, de a legnagyobb károk Kelet-Magyarországon keletkeztek. A másik nagy agrárbiztosítási szereplőnél, a Generalinál is megnőtt a káresemények száma az idén. A tavaszi fagy is „megdolgozta” a gyümölcs- és szőlőültetvényeket, emellett komoly jégkárok voltak Szabolcsban, Békésben, Vas megyében és a Balaton környékén. A jég válogatás nélkül minden növénykultúrában tetemes kárt okozott, a viharok a legnagyobb pusztítást a mák- és a napraforgó-ültetvényekben végezték.

Hogy pontosan mennyi volt eddig a károk értéke, azt nem árulták el a piaci szereplők. A mezőgazdasági biztosításoknál mindenesetre a kárkifizetések évről évre durván ingadozhatnak, az utolsó, károk szempontjából katasztrofális évben, 2010-ben például a díjbevétel másfélszeresét is meghaladta a tárgyévi kifizetés. Az idei szezonnak egyébként a károk szempontjából még koránt sincs vége. „A kukorica- és napraforgóföldek jégveréskárának megállapítása még folyamatban van” – mondja Póczik András, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnökségi tagja. A kárhányadot pedig tovább növelheti a következő napokban várható őszi fagy, amely főleg a másodvetésű csemegekukoricát és a zöldbabot teheti tönkre – teszik ehhez hozzá a Generalinál. Ezt követően a téli fagy is kárt tehet még az őszi káposztarepcében és az őszi vetésű kalászosokban.

A szokásosnál több kárt hozó évben egyébként több gazdának volt biztosítása is, mint tavaly. A piaci szereplők szerint különösen a jégkár elleni biztosítást kötötték meg sokan, és ezek a konstrukciók jövőre is népszerűek maradnak az idei tapasztalatok után. Az agrárbiztosítások piacának fejlődésében fontos szerepet játszik az ezekre igényelhető állami támogatás is. „A gazdák egyre inkább választanak díjtámogatott konstrukciókat a nem támogatottakkal szemben” – mondja Füzes Dániel. A Generalinál a 8500 agrárbiztosítás közül 3500-hoz igényeltek díjtámogatást. Az Allianz úgy nyilatkozott: „jelentős” darabszám- és díjnövekedést láttak elsősorban a támogatott konstrukcióknál.

Póczik becslése szerint egyébként az idén a teljes piacon a támogatott növénybiztosítási díjbevétel összesen 7 milliárd forint körül lesz. Tavaly ez az összeg csupán 5,7 milliárd forint volt. Mindehhez 4 milliárd forintnyi támogatást nyújt az állam, egymilliárd forinttal többet, mint tavaly. A gazdák a biztosítási díj legfeljebb 65 százalékát kaphatják vissza az államtól, az eddigi díjbevételadatok alapján így a 4 milliárd forintos keret ki fog merülni. Póczik úgy kalkulál, hogy a háromféle támogatott módozat közül a legkomplexebb, „A” típusú biztosítást kötők 55, a „B” és „C” típust kötők 40 százalék körüli visszatérítést kaphatnak. A Generalinál is azt várják, hogy legalább a „B” és „C” típusú, olcsóbb, kevésbé átfogó biztosításoknál csökkentett támogatásra kell számítani.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Készüljön fel a téli extrém időjárásra is! Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>
 

Autóval mész dolgozni? Ekkor érhet a legkönnyebben baleset
2016 október 04.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Autóval mész dolgozni? Ekkor érhet a legkönnyebben baleset

Jóval több veszélyes közlekedési helyzet alakulhat ki az őszi átállás időszakában. A ködös reggelek és a hajnalban csúszósabb utak mellett ugyanis a rövidebb nappalokkal is számolni kell, amely több terhelést jelent egy fárasztó munkanap előtt és után. A csökkent látási viszonyok mellett akár másfélszeresére is megnőhet a reakció idő, amely már a közlekedés biztonságát kockáztathatja. A rutinból való vezetés mellett a technika elengedhetetlen ahhoz, hogy megelőzzük a baleseteket.

Csapadékos időjárással indít az október, így a szeptemberi nyár után egyre jobban megmutatkozik az ősz igazi arca, amely hajnalban sűrű köddel és deres utakkal jár. Ahogy rövidülnek a nappalok, egyre többet kell sötétben vezetni, amely különösen megterhelő, és intenzívebb figyelmet kíván meg.

Ezek a legnagyobb ellenségeink az utakon
Kevés autóvezető veszi komolyan azt, hogy mennyivel nagyobb koncentrációt és terhelést jelent rosszabb látási viszonyok mellett közlekedni. A köd és a csapadék megszokott jelenség, azonban kevesen veszik figyelembe a sebesség, vagy a megfelelő követési távolság megválasztásakor.
"A hajnali és esti sötét még kevésbé tudatosul az emberekben, nem érzik potenciális veszélyforrásnak. Pedig olyannyira megnehezíti az észlelés és felismerés folyamatát, hogy az ember reakcióideje akár másfélszeresére is megnőhet. Mindez féktávolságban mérve akár több tíz métert is jelenthet, amely a vezető cselekvési lehetőségeit is befolyásolja" − mondta Kőrös András, a Groupama Tanpálya vezetéstechnikai instruktora.
A másik gyakori hibaforrás az őszi hajnali köd által okozott "vakság". Óriási tévhit, hogy az első lámpák reflektorfénye, vagy a ködlámpa megoldást jelent erre, ugyanis nagyon rövid látótávolságot adnak csak. A köd apró vízcseppek sokaságából áll, amelyek görbe felületéről visszacsapódik a fény. Ezért láthatunk vezetőként gyakran magunk előtt tejfehér falat, amely miatt a látótávolság még tovább romlik. Ennek oka, hogy a ködlámpa fénye által bevilágított teljes úthossz mindössze 8-10 méter, a normál tompított fénynyaláb alig negyede-ötöde. A sebesség csökkentése és a nagyobb figyelem ilyenkor józanabb döntést jelenthet.

Érdemes a hét napjaira is figyelemmel lenni
"Az idei és elmúlt évi adatai azt mutatják, hogy a gépjárműbiztosítási kárbejelentések többsége a munkanapokon történt balesetek miatt érkezik, ezen belül is a hétfői és a pénteki adatok mutatnak kiugró értékeket" - mondta el dr. Máhig Attila, a Groupama Biztosító szolgáltatási ügyvezető igazgatója.
A tapasztalatok alapján a legtöbb balesetet a sebesség túllépése, a gondatlan sávváltás és kanyarodás okozza, amelyek tovább növelik a balesetek kockázatát a rosszabb látási viszonyok, csúszós utak és sűrű köd mellett. A hajnali és reggeli órák során láthatóan számos körülményre kell figyelnie az autósnak, amelyek önmagukban is komoly veszélyeket rejtenek, így vezessünk körültekintőbben, különösen hétfőn és pénteken.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Vezessen körültekintően és gondoljon a biztosításra is! Kötelező és casco biztosítás kalkulátor >>
 

Összeomlás: hiába dolgozol évtizedeken át, nem kapsz nyugdíjat
2016 október 03.
Kategória:
Életbiztosítás

Összeomlás: hiába dolgozol évtizedeken át, nem kapsz nyugdíjat

"Október 1-jén, az Idősek Világnapján fel kell hogy hívjuk a figyelmet az adókedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás jelentőségére" - jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára. Mutatjuk azokat az élethelyzeteket, amelyekben különösen magas a kockázata az időskori elszegényedésnek, még úgy is, hogy adott esetben nincsenek a jelenben megélhetési problémáik az érintetteknek.

25 évvel ezelőtt nyilvánította az ENSZ közgyűlése október 1-jét az Idősek Világnapjává. Az azóta eltelt időben a Föld összlakossága "csak" 48 százalékkal nőtt az ENSZ adatai szerint, ugyanez idő alatt 166 százalékkal, 800 millió fő fölé bővült a 60 év felettiek száma. A fejlett nyugati társadalmakban még sokkal gyorsabb volt az ütem: csak 2000 óta 64 százalékkal bővült a 60 fölöttiek létszáma a magasabb jövedelmű országokban, miközben a teljes népesség száma mindössze 20 százalékkal bővült. Magyarországon ez idő alatt 19-ről 25%-ra nőtt a 60 éven felüliek aránya, és a társadalom további idősödése valószínűsíthető.

"Miközben fontos megemlékezni az elmúlt 25 évben az idősek kényelméért és boldogulásáért tett erőfeszítések eredményeiről, nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a következő 25 évben egyre nagyobb kihívásokkal szembesülnek a társadalmak közösségi és egyéni szinten is az idősek méltányos életkörülményeinek biztosításáért" - hívja fel rá a figyelmet Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.

A közvélekedés általában az, hogy minél többet dolgozunk és minél több a bérünk, annál jobbak a nyugdíjjal kapcsolatos kilátásaink. Az ideális az lenne, ha minden munkavállalót - valós bérszintjének megfelelően - bejelentene munkaadója, s így az jövedelme alapján az állami nyugdíj mellett igénybe vehető adókedvezményhez is hozzájutna.

Bőven akadnak azonban olyan élethelyzetek, amikor a felszínes becsléstől és várakozásoktól messze elmaradhat az illető valós nyugdíja. Egyes becslések szerint ezekkel a problémákkal az aktív lakosság közel felének szembe kell majd néznie. Még ha valaki úgy is tekint vissza, hogy egész életében dolgozott, az elismert évek száma és a járulékfizetés mértéke ezt nem feltétlenül tükrözi vissza.

Melyek ezek az élethelyzetek?

  1. Háztartásbeliként dolgozók: Bár számos nemzetközi kutatás és javaslat szól ma már arról, hogy a házimunka, a gyereknevelés komoly fizikai munkával ér fel és anyagilag is nélkülözhetetlen a családok számára, ezért egyedi elbírálás alá kellene esnie. Mivel azonban ez esetben nincs bejelentett jövedelem, nincs járulékbefizetés, ezért nem képződik nyugdíjjogosultság sem.
  2. Vállalkozók: Akik vállalkozóként dolgoznak, hajlamosak a cég érdekében a közterhek minimalizálása érdekében alacsonyabb bért megítélni maguknak, esetleg részidős foglalkoztatásban bejelenteni magukat. Eközben szükségleteiket a cégben elszámolva vagy a házipénztár terhére, esetleg más módon fedezik. Noha természetesen a KSH szerinti közel 300 ezer egyéni vállalkozó és a több mint 150 ezer társas vállalkozásban közreműködő tulajdonos nem mindegyike jár el így, a szakértők becslése szerint 100 ezerre tehető azok száma, akik nem fordítanak kellő figyelmet jövendő nyugdíjukra.
  3. Külföldön munkát vállalók: A külföldön fizetett járulékok révén külföldi nyugdíjra talán jogosultságot szerezhetnek, a magyar nyugdíjuk számítása során viszont nem vehető majd figyelembe semmilyen olyan kereset, amely után nem itthon fizettek nyugdíjjárulékot.
  4. Szürkén vagy feketén foglalkoztatottak: A bejelentés nélkül vagy "borítékkal kiegészített" minimálbérrel honorált munkavállalók igen nehéz helyzetben találhatják majd magukat, ha elérik a nyugdíjkorhatárt.
  5. Tőkejövedelemből élők: Legyen szó tőzsdézésről, kisvállalati üzletrészekbe fektetésről vagy akár lakáskiadásról, az ilyenformán szerzett jövedelmek és az ezekből fenntartott élet nem garantálja automatikusan a nyugodt és felhőtlen időskort. A tőkejövedelmek után nem kell nyugdíjjárulékot fizetni, viszont így a nyugdíjszámítás során sem számítanak. Amennyiben a forgatott tőke mértéke jelentősen csökken, esetleg komolyabb kiadásokra szorul az ember, akkor már a remélhető hozam is visszaesik, és bevételek híján egy lefelé tartó spirálba kerülhet a nyugdíjas.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Tervezzen előre nyugdíjas éveire is! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Oldalak