Hiába van több biztosítóval szerződésünk, nem járhat haszonnal a kár
A kifizetések nem adódnak össze, annyit kapunk, amennyi jár.
– Elfelejtettem, mikor jár le a lakásbiztosításom, így kötöttem egy másikat. Most a tetőbeázás után az egyik nem akar fizetni. Ez jogtalan, ugye? – érdeklődött S. Géza Érdről a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szakértőinél. Kérdésére Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője, a Blikk jegybankára válaszol.
Törvényi szabályozás
A Polgári Törvénykönyv tiltja a „káron gazdagodást”, vagyis hogy a (pl. a lakásunkat védő) vagyonbiztosításnál ne csak az elszenvedett veszteség összegét kapjuk meg, hanem azon felüli pénzt is. Pár éve már megengedett, hogy ugyanarra az ingatlanra vagy/és ingóságra egyszerre több biztosítónál is legyen biztosításunk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy több pénzhez jutunk az otthonunkat ért baj esetén.
Egymás között is elszámolnak
Ha több biztosításunk volt egyszerre, a bekövetkezett kárt az érintett biztosítók egyikéhez, de akár egyszerre többhöz is benyújthatjuk. A biztosítók saját vállalt fedezetük mértékéig fizetik ki a kárt, de úgy, hogy egymás között is elszámolnak (a másikkal szemben is arányos megtérítési igényt nyújtanak be). Az ugyanolyan típusú kárra így a kifizetések nem adódnak össze, annyit kapunk valós tehervállalásuk arányában a biztosítóktól, amennyi jár nekünk.
Nem kérhetjük vissza az eltelt időszakra a második, esetleg további biztosítóknak már befizetett díjainkat sem. Valamennyi biztosító ugyanis, amelyikkel szerződést kötöttünk, kockázatban állt.
30 nap a felmondási idő
Lakásbiztosításainkat szabályosan a biztosítás évfordulója előtti 30. napig mondhatjuk fel. Írjuk fel az évforduló napját, nehogy elfelejtsük! Ha kicsúszunk az időpontból, egy év múlva lesz rá megint lehetőségünk. A Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításokat viszont már bármelyik naptári negyedév végével is megszüntethetjük majd (a megkötésük utáni első háromnegyed év után).
Lakásbiztosításunkat biztosítónknak küldött aláírt írásos nyilatkozattal vagy az ügyfélszolgálaton tett írásbeli nyilatkozat útján, személyesen mondhatjuk fel (e-mailben nem). E nyilatkozatban írjuk le a szerződő nevét, lakcímét – ha ezzel nem azonos, a biztosított otthon címét –, s a biztosítási szerződésünk (kötvényünk) azonosítószámát. Jelezzük egyértelműen, hogy felmondjuk a szerződést! A biztosítóknál elérhető e célra szolgáló nyomtatvány, de bármilyen levél is megfelel.
Kivételes esetek
Év közben csak akkor szűnhet meg a lakásbiztosításunk, ha eladtuk otthonunkat. Ha az adásvételt igazoljuk, a biztosító visszaadja az előre befizetett díjunkat. Ha pedig a lakásbiztosítást megkötött szerződő ügyfél elhunyna, az örökös(ök)nek ezt célszerű minél hamarabb tudatni a biztosítóval, illetve átvenni a díjfizetés terhét. Előfordulhat az is, hogy a lakásunk egy káresemény során teljesen elpusztul (pl. ne adj’ isten!, porig ég). Ilyenkor a biztosító a teljes kárkifizetés után nyomban megszünteti a szerződést, ezt a feltételt általában minden piaci szereplő beleírja szerződéses feltételeibe.
forrás: blikk.hu
CLB TIPP: Válogasson az elérhető lakásbiztosítások közül, és válasszon saját igényei szerint! Oldalunkon azonnal kalkulálhat: Lakásbiztosítás ajánlatok >>
Biztosítás fajta:
- Lakásbiztosítás
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre