Így igazolja, hogy kátyú okozta a kárt az autójában
A téli idővel megszaporodtak a kátyúk, amelyek kárt tehetnek a gépjármûvében, amit csak akkor kártalanítanak, ha megfelelően igazolja az eseményt. A Bors megmutatja, mit kell pontosan tennie, hogy ne legyen ebben hiányosság.
Ha van tábla, esélytelen a kártérítés
A kátyúkárok kétharmadát az első negyed évben jelentik a gépjármű-tulajdonosok – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szervezet közleménye szerint a téli időjárás jelentősen megnövelte az országban található kátyúk számát, már százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák a közutakon. A gödrös, kátyús utak a legnagyobb óvatosság mellett is komoly kihívás elé állítják még a rutinos sofőröket is.
Az őszi-téli csapadékos időben elég egy pocsolya ahhoz, hogy az úthiba mélységét ne tudjuk felmérni, és így súlyos károkat szenvedjünk el. A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, és szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet. Kátyúbiztosítás hiányában az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Zrt., míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.
Az elbírálás során az útkezelők a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket általában elutasítják, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvedtek ilyen balesetet.
Ezt kell tennie
- Ha valaki kátyúkárt szenved el, azonnal álljon félre az autójával. A megfelelő dokumentáció a bizonyítás kulcseleme.
- Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni.
- Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt.
- Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen.
- A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is.
- A bizonyítási teher a bejelentőké, tehát a károsultnak kell igazolnia, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti.
- Pontosan le kell írni, hogy hol, mikor, mi történt, ezért ajánlott alapfelszerelésként tollat és papírt is berakni az autóba.
- Nagy segítség az okostelefonra letölthető kárbejelentő applikáció.
Gyorsabban segít a biztosítás Létezik a Kátyúkár biztosítás, mindössze pár ezer forintos díj ellenében. Ez évente több eseményre is térít egy, a szerződésben lefektetett, igen magas összegű felső limit eléréséig. Fontos tudnivaló, hogy aki kátyúkár elszenvedője, és nincs még Kátyúkár biztosítása, a készített fotókat a kártérítési igény kíséretében elküldheti ugyan az érintett közút kezelőjének, és kérheti kárának megtérítését, de ez ilyenkor akár több hónap átfutási időt is igénybe vehet, és a kártérítés megítélése még így sem biztos. Ezért ajánlják minden gépjárművezetőnek, hogy a kötelező biztosítása mellé kössön mindjárt kiegészítő Kátyúkár biztosítást is, mert így megelőzhető a kellemetlen helyzet. Az előnyök között említik, hogy a kátyúbiztosítások egyes módozatai a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuknak jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli. Azonban a megfelelő dokumentáció ebben az esetben is fontos feltétel.
forrás: borsonline.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunkban könnyen összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait és a köthető kiegészítő biztosításokat is megtalálja:
Kötelező és casco kalkulátor >>
Biztosítás fajta:
- Casco biztosítás
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre