2017.04.13

Így kerüljük el a buktatókat a díjtámogatott mezőgazdasági biztosításoknál

Tavaly rekordszámú mezőgazdasági biztosítási szerződéskötésre került sor, de az adategyezőségi hibák, vagy a támogatás igénylés hiánya miatt közel 1000 gazdálkodó nem részesülhetett támogatásban. Lássuk, mit tehetünk, hogy ne járjunk így!

A támogatási forma kedvelt a gazdálkodók körében (néhány éve még nem érdeklődtek, tavaly viszont már a megemelt keretösszeget is túligényelték), ezért az adathibás szerződések csökkentése érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Magyarországi Nonprofit Biztosító Egyesületek Szövetsége együttműködése keretében az alábbi fontos szabályokra hívják fel a szerződő gazdálkodók figyelmét.

Ki köthet díjtámogatott növénybiztosítást?

Díjtámogatott növénybiztosítást csak MVH regisztrációs számmal rendelkező földhasználó termelő köthet, közvetlenül vagy integrátoron keresztül.

Hol és meddig lehet igényelni a támogatást?

A díjtámogatást a VP3-17.1.1-16 Pályázati Kiírásnak megfelelően kizárólag elektronikusan, a 2017. évi Egységes Kérelem felületén lehet igényelni. Fontos felhívni a gazdálkodók figyelmét arra, hogy az „igen” választása a nyilatkozatban nem jelent biztosításkötésre kötelezettséget. Amennyiben mégsem kap számára megfelelő ajánlatot, dönthet úgy, hogy nem biztosítja területeit a 2017-es évre vonatkozóan. A 2017. évre rendelkezésre álló támogatási összeg 4 Mrd Ft.

Az igénylés az Egységes Kérelem szankciós időszakának végéig tehető meg, várhatóan 2017. június első napjai.

Melyek a legfontosabb határidők?

Szerződéskötés és szokásos éves adatközlés (határozatlan idejű szerződés esetén): május 31-igFőszabály szerint a 2017. évben termelésbe vont területekre növénybiztosítást jellemzően május 31-éig lehet kötni, azonban egyes kockázatokra (pld. tavaszi fagy) koraibb dátumok érvényesek.
Támogatás igénylés: június 5.Az igénylés az Egységes Kérelem szankciós időszakának végéig tehető meg.
Szerződés módosítás: július 15.Az érvényes szerződéseken a területet július 15-ig lehet módosítani (a MEPAR vagy a támogatható terület változása miatt).
Fontos tudni, hogy a díjtámogatott biztosítási konstrukcióban, egy-egy növénykultúra esetén a MÁK a vonatkozó 2017. évi EK teljes területet adatairól tájékoztatást fog adni az MVH ügyfél szám, és növénykultúra alapján a Biztosítónak. Ezért ez alapján is módosulhatnak a biztosított területi adatok.
Teljes éves díj befizetési határidő: október 31.A támogatás utófinanszírozott, azaz a teljes biztosítás díj megfizetéséről kapott díjigazolást tudja csak figyelembe venni a MÁK. A biztosítók minden esetben írásban közlik a szerződőkkel a határidőt, ami általában október 31. A biztosítók, illetve integrátorok a díjigazolásokat november 15-ig kötelesek feltölteni a MÁK honlapjára.
2018. I. negyedév végeAz engedélyezett feltételek szerinti szerződésekre a támogatás a következő év első negyedév végéig érkezhet meg.

Milyen veszélynemekre, milyen támogatással köthető biztosítás?

A díjtámogatott biztosítások a következő kockázatokra köthetők: tűz, jég, vihar, őszi, téli, tavaszi fagy, aszály, árvíz, felhőszakadás.

A támogatás intenzitás az egyes módozatoktól és az igénylések mértékétől függ.

A piaci várakozások szerint a 4 Mrd Ft keret összeget, így a maximális 65%-os támogatási intenzitás lehetőségét valószínűleg olyan mértékben haladja meg a 2017-es támogatható szerződések díja, hogy a túligénylés miatt az egyes módozatokban az elmúlt évek tapasztalata alapján a támogatási mérték, „A”: 55%, „B”: 40%, „C” 40%-os szintre csökkenhet.

Mit kérnek a biztosítók?

A díjtámogatás feltétele a biztosítási szerződés és az Egységes Kérelem vonatkozó adatainak maradéktalan egyezése. Az adategyezőség biztosítása, a hibák számának jelentős csökkentése, az egymásnak ellentmondó adatok miatti hiánypótlási eljárások számának mérséklése céljából, a NAK falugazdász hálózata a gazdálkodó kérésére segítséget nyújt a támogatás igénybevételével összefüggő elektronikus ügyintézéshez, a támogatási kérelem beadásához, a szükséges nyomtatványok kitöltéséhez, a biztosítási szerződés-melléklet elkészítéséhez.

A legfontosabb, hogy a termelő MVH ügyfél azonosító száma és a biztosítani kívánt növények hasznosítási kódjai pontosan legyen megadva a biztosítási szerződésen.

A területi adatok elektronikusan kikérhetőek a 2017. évi Egységes Kérelemből, és az MKR felületén a Biztosítási Területi összesítő kérelemből.

Mire figyeljünk a biztosítók díjajánlatának értékelésekor?

A NAK, a MABISZ és a MANBESZ is javasolja, hogy szakemberhez forduljanak a gazdálkodók, hiszen az egyes növényi kultúrákra több féleképpen, ennek következtében eltérő díjon lehet növénybiztosítást kötni. A piacon működő 4 Biztosító társaság és a Növénybiztosító Egyesületek alkalmazott díjaiban a szerződési feltételeikben jelentős eltérések (záradékok, vállalási szabályok) vannak.

A legnagyobb különbségeket az önrészek és a kármentességi engedmények %-os mértéke, valamint számítási módjai okozhatják.

Forrás: www.piacesprofit.hu

Biztosítás fajta: 

  • Vállalkozói biztosítás
  • Általános
14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást kapnak a magyar gazdák
2023 december 18.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást kapnak a magyar gazdák

Idén decemberben több mint 23 ezer gazdálkodói kérelemhez kapcsolódóan csaknem 14 milliárd forint biztosítási díjtámogatást hagytak jóvá azon gazdálkodók számára, akik kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal egészítik ki - jelentette be Feldman Zsolt.

Az Agrárminisztérium célja a klímaváltozás okozta károk megelőzését szolgáló technológiai fejlesztések és termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett az, hogy a növénytermesztők, kertészek az öngondoskodás jegyében minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat mezőgazdasági biztosításokkal - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt rámutatott, hogy az Európai Unióban Magyarországon működik a legkiterjedtebb mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer. Ennek egyik pilléreként a gazdák hosszú évek óta igénybe vehetik az időjárási kockázatokra kötött mezőgazdasági biztosítási szerződések díjához nyújtott támogatást, amennyiben a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben azt igénylik.

Amíg 2016-ban még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig a 2023-ban már több, mint 23 ezer kérelem kapcsán csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá.

Az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai Stratégiai Tervét, amely alapján az agrártámogatási források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. A magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak - fogalmazott az államtitkár.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Ajánlást kaptak a biztosítók az MNB-től, zöld fordulatot vár tőlük a felügyelet
2023 december 07.
Kategória:
Általános

Ajánlást kaptak a biztosítók az MNB-től, zöld fordulatot vár tőlük a felügyelet

Fel kell készülniük a biztosítóknak a környezeti kockázatokra, ennek érdekében zöld biztosítói ajánlást tett közzé a Magyar Nemzeti Bank. Az ajánlás előírásai 2025. január 1-jén élesednek majd, a jövő év a felkészülés éve lesz – közölte szerdai sajtóeseményén a felügyelet.

Holczinger Norbert, a felügyelet Fenntartható pénzügyek főosztályának a vezetője elmondta: a biztosítóknak nagy tapasztalatuk van a környezeti kockázatok kezelésében, ezek jellege és számossága azonban megváltozott mára. A korábbi időjárási modellek például már nem adnak megbízható képet, az új kockázatok pedig a biztosítók eredményességére és tőkehelyzetére is kihatnak.

Az MNB a zöld mandátuma alapján támogatja a pénzügyi intézmények fenntarthatósági fordulatát, ennek érdekében már több lépést is tett az elmúlt években, többek között zöld ajánlást adott ki a hitelintézeteknek és zöld tőkekövetelményeket fogalmazott meg számukra. A biztosítók és biztosítások estében klímastressztesztet és zöld pénzügyi termékkeresőt indított, most pedig zöld biztosítói ajánlást adott ki.

A BIZTOSÍTÓK A MÉRLEG MINDKÉT OLDALÁN (ESZKÖZ ÉS KÖTELEZETTSÉG) ÉRINTETTEK A KLÍMAKOCKÁZATOKBAN.

Vannak fizikai kockázataik (pl. megváltozó éghajlat, biztosítás nélküli károk növekedése), átállási kockázataik (pl. értékpapírok mint biztosítói befektetések átértékelődése, szabályozási, fogyasztói és technológiai változások) és felelősségi kockázataik is (pl. a reputáció terén) is.

A klímaváltozás növeli a szélsőséges események gyakoriságát. Példaként említette Holczinger Norbert a 2011-es thaiföldi árvizet, amely a modern történelem egyik legsúlyosabbja volt, lerombolta a fővárost és lebénította a globális értékláncokat, így az ingó- és ingatlankárok mellett gyárleállásokat, bevételkieséseket és messze mutató gazdasági károkat okozott. Hasonlóan szélsőséges esemény volt a 2022-es magyarországi aszály is, amely 244%-os kárhányadot jelentett a biztosítóknak az egy évvel korábbi 8% után (41 milliárd forint kár 17 milliárd forint díjbevételre). Magyarországon 70 éve, Európában 500 éve volt a tavalyihoz hasonló aszály.

Szélsőséges esetben a privát biztosítók akár ki is vonulhatnak bizonyos vagyoni és felelősségi kockázatok fedezéséből, Floridában a viharkárok esetében már megfigyelhető a jelenség: brutálisan megdrágulnak a biztosítások, illetve bizonyos lakásokat már nem biztosítanak a magántársaságok. Sokak vélekedésével ellentétben az életbiztosítások is érintettek, hiszen a klímaváltozás a kockázatközösség tagjainak élettartamára és egészségi állapotára is hatással van. A Portfolio kérdésére válaszolva Holczinger Norbert elmondta: vannak példák a halandóság és az egészségügyi kockázatok növekedésére (mortalitás, kockázatok), ezek azonban most még egyedinek, illetve rövid távúnak tekinthetők, hosszú távú következtetéseket még nehéz levonni.

Az MNB közelmúltban lefolytatott klímastressztesztje az aktuális helyzetről azt mutatja, hogy a biztosítók átállási kockázata jelentős, mértéke azonban kezelhető. A felügyelet a stresszteszt során 2050-ig vizsgálta az eszközoldali átállási kockázatokat három forgatókönyv esetén. A biztosítók saját eszközértéküket rendezett átállás esetén tudják hosszú távon maximalizálni.

Felmérést is végzett az MNB tavaly ősszel arról, hogy 22 hazai biztosító miként gondolkodik a kérdésről. Csaknem minden második biztosítónál volt már felelőse a témakörnek a vállalatirányításban, és a döntésekben is megkezdődött az ESG-szempontok figyelembevétele (71% jelezte ezt), illetve a befektetések esetében is mintegy háromnegyedük figyelembe veszi e kockázatokat. A felmérés ugyanakkor arról is tanúskodik, hogy a biztosítók elköteleződése még nem minden területen kellően erős.

Az MNB friss ajánlása a zöld biztosítói fordulat érdekében három célra koncentrál:

  • hogy vegyék figyelembe a biztosítók a környezeti tényezőket,
  • álljanak át a fenntartható működésre,
  • készüljenek fel az ezzel kapcsolatos jogszabályi változásokra.

Az ajánlás olyan témákat tartalmaz, mint

  • az üzleti modell és stratégia – kockázatok és lehetőségek azonosítása legalább 10 éves időtávon;
  • a vállalatirányításban dedikált szervezeti egység vagy egyszemélyi felelős szükséges, az igazgatási, irányító vagy felügyeleti testületnek kellőképpen informáltnak és a kockázatokat értőnek kell lennie, emellett a belső kontroll funkciókat és a munkavállalók ezirányú képzését is elvárja az MNB;
  • a kockázatvállalás és –kezelés egyrészt az általános alapelvek, másrészt a működési kockázatok kezelése szintjén: ennek során többek között lehetőség szerint zöld / sötétzöld alapokat kell indítaniuk a biztosítóknak, a veszteségadat-gyűjtésnek ki kell terjednie az éghajlatváltozás okozta veszteségekre, fel kell mérni a jogi és reputációs kockázatokat. Az MNB szerint jó gyakorlatnak számít a környezeti irányítási rendszer működtetése;
  • a közzétételek és jelentések során a témáról megbízható adatokat, érdemi és jól értelmezhető információkat kell közzétenniük a biztosítóknak.

A Portfolio kérdésére a főosztályvezető elmondta: jelenleg nincs napirenden limit elvárások bevezetése a biztosítók számára arra vonatkozóan, hogy mennyi zöld befektetést tartsanak, mennyi zöld terméket kínáljanak.

EGY ÉVÜK VAN AZ INTÉZMÉNYEKNEK A FELKÉSZÜLÉSRE: AZ AJÁNLÁS ELŐÍRÁSAI 2025-TŐL ÉLESEDNEK, A JÖVŐ ÉV MÉG A FELKÉSZÜLÉS ÉVE LESZ

– jelezte Holczinger Norbert. Ez utóbbi részeként 2024. június 30-áig a biztosítóknak gap elemzést és akciótervet kell készíteniük.

Forrás: portfolio.hu

Lecsapott a jégkatasztrófa: hiába a biztosítás, ezeknek a magyaroknak nem jár kártérítés
2023 december 04.
Kategória:
Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

Lecsapott a jégkatasztrófa: hiába a biztosítás, ezeknek a magyaroknak nem jár kártérítés

Tegnap reggel intenzív havazásra ébredt a főváros, majd a nap későbbi részében az ország több területére is harmadfokú riasztást adtak ki ónos eső veszélye miatt. Ez az időjárási jelenség nem csak azért veszélyes, mert csúszóssá teszi az utakat, hanem azért is, mert a jégpáncélba zárt faágak nem bírják el a jég súlyát és leszakadnak – ez pedig személyi sérüléssel és anyagi károkkal járhat. Adódik a kérdés - számíthat a biztosító segítségére az, akinek így keletkezik kár az autójában, lakásában?

Tegnap este már számos vármegye területére adott ki ónos eső miatti figyelmeztető előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat. A helyzet Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben volt a legrosszabb, ahol a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztást adták ki, de érintett volt még Jász-Nagykun-Szolnok (másodfokú riasztás), Komárom-Esztergom, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg (utóbbiakban elsőfokú riasztás) vármegye is. Összességében tehát durván az ország harmada érintett volt valamilyen szinten az ónos eső által.

A szóban forgó természeti jelenség pedig több szempontból is veszélyes, hiszen nem elég, hogy a csúszóssá váló utak miatt már eleve nagyobb eséllyel történnek karambolok, de a faágakon, vezetékeken stb. keletkező jégpáncél súlya alatt is gyakran leszakadnak, letörnek a jégtől roskadozó ágak és egyéb tárgyak, berendezések. Ezek pedig nem csak az utcán parkoló autókban, de akár az ingatlanokban is kárt tehetnek, hogy a személyi sérülésekről most ne is beszéljünk.

Számíthatunk a biztosítóra?

Az ingatlanokat érintő rádőléses káresemények után jellemzően fizetnek a biztosítók, hiszen ezek a termékek alapvetően védelmet nyújtanak a természeti jelenségekből adódó elemi károkkal szemben. Ettől függetlenül időről-időre érdemes lehet átvizsgálni a biztosítást, hogy pontosan mekkora összeghatárokig is van védve az ingatlanunk. Ahogyan arról nyáron is írtunk, ezt akkor különösen fontos megtennünk, ha csak a biztosítás megkötése után telepítettünk napelemeket az ingatlanra – ez ugyanis több millió forinttal is megemeli az ingatlan értékét, másrészt vannak olyan biztosítások, ahol külön kiegészítő biztosítást kell kötni ezekre a berendezésekre.

És az autóknál?

Az autónkra rádőlő fák esetében a csak kötelező biztosítással rendelkező tulajdonosok nem számíthatnak a biztosítójukra, ám a cascóval rendelkezők már igen. Nyári, kifejezetten a jégkárokkal és viharkárokkal foglalkozó körképünkből kiderült, hogy a hasonló elemi károk esetén nincsenek olyan körülmények, melyek mentesítenék a biztosítókat a keletkezet károk megtérítése alól. Természetesen ennek ellenére is az a legjobb, ha sikerül megelőzni a bajt, tehát a lehetőségekhez mértén igyekezzünk a lehető legóvatosabban, legkörültekintőbben vezetni, illetve parkolni.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában a lakásbiztosításokat, a casco biztosítás kalkulátorában pedig a biztosítók casco ajánlatait hasonlíthatja össze, és kötheti meg a kiválasztottat.

Közel félmillió autósnak kell dönteni, pár nap maradt
2023 november 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Közel félmillió autósnak kell dönteni, pár nap maradt

Néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb); a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfői közleményében.

A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló értéket, az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke jelezte: a törvény szerint az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz, emiatt pénteken már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat.

A szövetség arra számít, hogy az érintettek közül az időszak végére 70-80 ezren váltják kgfb-szerződésüket egy kedvezőbbre.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kampányban váltók mintegy 20 százaléka a most következő 3-4 napra hagyta a döntését. Ez kockázatos gyakorlat, mert az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz - közölte a FBAMSZ.

A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egy időben teszi meg. A szövetség tájékoztatása szerint ezután már csak az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni, a jövő év február 29-re eső fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény rendelkezése szerint törölnie kell a megkötött szerződést.

A FBAMSZ felidézte: az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani, így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

20 kérdés, amit eddig senkinek nem mertél feltenni a lakásbiztosításodról
2023 november 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás

20 kérdés, amit eddig senkinek nem mertél feltenni a lakásbiztosításodról

Mitől függ a lakásbiztosításom díja? Mikor jön ki a kárfelmérő, és mikor elég, ha csak fotót küldök? Mennyit fizet a biztosító, ha alulbiztosított vagyok? Nekem kell fizetni, ha ráesik a virágcserepem az utcán parkoló autóra? Lakástulajdonosként vagy bérlőként bizonyára mindenkit foglalkoztattak már ehhez hasonló kérdések. Rácz István, a Biztosítási Elemző Központ vezető elemzője és Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz szakértője segítségével megválaszoltunk 20 kérdést, amelyek segíthetnek eligazodni a lakásbiztosítások világában.

1. Mennyit fizet a biztosító?

Jó esetben annyit, amennyi a kár összege (levonva persze az esetleges önrészesedést). Ebbe az alulbiztosítottság szólhat bele, amely azt jelenti, hogy a biztosítási összeg alacsonyabb, mint az ingatlan újjáépítési értéke (ennek ellenkezője a túlbiztosítás, de a magyarországi ingatlanokra inkább előbbi a jellemző). Az alulbiztosítottság azért veszélyes, mivel a biztosítónak megvan rá a lehetősége, hogy a kárt csak a biztosítási összeg újjáépítési értékhez mért arányában fizesse meg: azaz, ha például egy 50 millió újjáépítési értékkel bíró ingatlan csak 25 millió forintra van biztosítva, az 1 millió forintos kárnak csak a felére, 500 ezer forintra jogosult az ügyfél.

A hirtelen megemelkedett építkezési költségek (infláció) miatt előfordulhat, hogy ma sok ingatlan alul van biztosítva, de a kisebb károknál még így is ritkán fordul elő, hogy a biztosító figyelembe veszi az alulbiztosítottságot, tehát az üvegtörés vagy beázás esetén nem kell ettől tartanunk. A gyakorlat az újjáépítési költség általában abban az esetben játszik szerepet, ha az ingatlan egy totálkár (pl.: tűz) miatt jórészt, vagy akár teljesen elpusztul – ilyenkor ugyanis a szerződésben rögzített biztosítási összeget, négyzetméterárat fizeti ki a társaság.

2. Hogy számolja ki a biztosító lakásom értékét a szerződés megkötésekor?

A biztosító alapvetően az ügyfél által megadott adatokra támaszkodik: többek között a méretből, az elhelyezkedésből és a falazat típusából kalkulál egy újjáépítési értéket. Azt, hogy ezen adatok alapján pontosan mennyi lesz a végösszeg, építőipari cégektől beszedett ajánlatok, illetve a kárszakértők becslései alapján állapítják meg. Így gyakorlatilag kiszámolják, hogy az egyes épülettípusoknál mennyi lenne a költsége az ingatlan teljes újjáépítésének. Bár éves szinten infláció alapján a biztosító aktualizálja a biztosítási összegeket, a szerződés megkötése után azonban már az ügyfél felelőssége, hogy az újjáépítési költséget nyomon kövesse, és a biztosítási összeget aktualizálja.

3. Hogyan változik a helyreállítási költség és a biztosítási összeg?

A biztosítási összeget a biztosítók próbálják a piacnak megfelelően, azaz inflációval korrigálni, de ennek az alapértékét az ügyfél határozza meg a szerződéskötéskor. A biztosítók ehhez ajánlanak általában segítségképpen egy általuk elfogadhatónak ítélt négyzetméterárat, amit az ügyfél módosíthat (általában felfelé). Van ugyanakkor minimumár is, amelyet a biztosító határoz meg, ennél kevesebbért nem köthető meg a biztosítás (elkerülendő a nagymértékű alulbiztosítottságot).

4. Mitől függ a biztosítás díja?

Alapvetően a biztosítási összegtől, amely jó esetben megegyezik az újjáépítési értékkel. Ezt több tényező határozza meg: ilyen például az ingatlan elhelyezkedése, az építőanyaga, az alapterülete, kivitele – ezek azok a tényezők, amelyek a leginkább hatással vannak a díjra, de ezen kívül a biztosítani kívánt ingóságok értéke is fontos. Ezeken túl közrejátszik még a fizetési gyakoriság, a fizetési mód is, illetve szintén fontosak a biztosító által fedezett kockázatok is (vagyis a biztosítási események köre). Itt érdemes megjegyezni, hogy a teljeskörű laskásbiztosítások, amelyek minden lényegesebb fedezetet (tűz, elemi károk, betöréses lopás, baleset és felelősség biztosítást is) magukban foglalnak, drágábbak, mint a nem teljeskörű biztosítások, melyek közé például a csak ingóságokra vagy a csak épületekre kiterjedő lakásbiztosítások tartoznak.

5. Mi alapján változik a szerződéskötéskori biztosítási díj összege?

A biztosítási díj összegét a biztosító évente infláció alapján indexálhatja, ezen felül az előző kérdésben említett faktorok változása, vagyis a biztosítási összeg emelése vagy csökkentése változtathatja meg az ügyfél által fizetett díjat, illetve a vagyonértékekben történő jelentősebb változás.

6. Mikor lehet lakásbiztosítást váltani?

Alapvetően évfordulókor. A hatályos szabályok alapján minden szerződés évfordulója az a nap, amikor megkötötték az adott lakásbiztosítást. A biztosítást a fordulónap előtti 30. napig bezárólag lehet felmondani, írásban.

7. Milyen újdonságot fog hozni a jövő év ebben?

Jövő márciustól a fordulónap előtti felmondáson kívül március 1. és 31. között is lehetősége lesz az ügyfélnek felmondani a lakásbiztosítását. A biztosítási szerződések megszűnése a 2024. március folyamán történő felmondások esetén a felmondás biztosítóba történő beérkezésétől számított 30. nap lesz.

8. Mi az az MFO?

A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére megalkotott értékalapúságot és ügyfélközpontúságot célul kitűző, új “prémium” terméktípus. Az MNB hosszas vizsgálat után meghatározta azokat a termék és kárrendezési szempontokat, amely véleménye szerint az ügyfelek kiemelt érdekét szolgálja. Ezek összessége az MFO. Általában 5-20%-al drágább, mint a hagyományos lakásbiztosítás, de a 2024. márciusi kampányban ez is változhat.

9. Megéri egyáltalán MFO-ra váltani?

A szakértők szerint a lakásbiztosítások közül a legtöbb termék eddig is ügyfélbarát módon működött.. Így nem éri meg csak azért váltani, hogy a biztosításunk MFO, azaz “minősített fogyasztóbarát” legyen. Az összehasonlításnál azonban a jobb minősítést elérő termékek között ma már több az MFO, vagyis megfontolandó a kiválasztásuk. Természetesen a díjat és a biztosítási összeget is nézni kell, vagyis az ár/érték arányt.

10. Lakáshitel megkötésénél megmondhatja a bank, hogy hol kössem a biztosítást?

Röviden: nem. Kicsit hosszabban: a pénzintézet csak azt határozhatja meg, hogy az ügyfél milyen biztosítást kössön, azaz, hogy milyen fedezetekre kell kiterjednie a lakásbiztosításnak (és hogy annak kedvezményezettjeként a bank kerüljön megnevezésre). Ez általában teljeskörű biztosítást előírását jelenti. Emellett előny lehet, hogy a bank, a hitellel kapcsolatos kedvezményeket adhat, ha a biztosítást a banknál (vagy partnerénél) köti meg a hitelfelvevő.

11. Lakáshitelnél köthetek olyan biztosítást, amelyet az adott bank nem közvetít?

Igen, mint az előbbi válaszból is látszik, bár kicsit több lesz a papírmunka a hitelfelvevő részéről, de bármilyen lakásbiztosítást meg lehet kötni, akkor is, ha azt az adott bank nem közvetíti.

12. Kössek lakásbiztosítást, ha a társasház biztosítva van?

Amennyiben a társasház biztosítás a közös épületrészeken túl kiterjed a lakás falazataira is (a társasház-biztosítások jelentős többségénél így van), akkor elegendő csak az ingóságokra és a beépített bútorokra biztosítást kötni. Ehhez a “korlátozott” biztosításhoz is lehet (és kell is) ugyanakkor felelősség, baleset és betörés kiegészítőt kérni.

13. Mi van, ha eláztatom a szomszédot, leesik az utcán parkoló autóra a virágcserepem?

Erre a felelősségbiztosítás a megoldás. A felelősségbiztosítási elem a teljes biztosítási díj elenyésző részét teszi ki, tehát mindenképp érdemes ilyennel is rendelkezni a lakásbiztosítás részeként.

14. Mikor jön ki a kárfelmérő? Milyen károknál, milyen összegnél? Mi az a bagatellkár?

A bagatellkárokat általában néhány 100 ezer forint alá teszik. Régebben még élt az a felosztás, hogy kifejezetten a bagatellkároknál nem jön ki a biztosító szakembere, ez mára azonban már megváltozott: a biztosítóknak ugyanis rendkívül drága lett az élő munkaerő alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy a kárszakértő kiküldését általában nemcsak a kár összege alapján határozzák meg, hanem a kár fajtája, típusa alapján is. Ha egy kárról például könnyű fotót készíteni, az is elegendő lehet a biztosítónak, de itt figyelembe veszik az ügyfelet is (ha valaki túl sok kárt jelentett be korábban, azt nagyobb valószínűséggel ellenőrzik).

15. Mikor kér számlát a biztosító?

A kisebb károk nagy része úgynevezett megegyezéses alapon térül: ha az ügyfél a biztosító ajánlatát elfogadja, akkor számla nélkül megkaphatja a kártérítési összeget. Ha a szerződő ennél többet kér, a biztosítónak is megvan a joga, hogy azt csak a javítási számla ellenében fizesse ki.

16. Meddig jelenthetem be a kárt? Mi van, ha egy nem lakott ingatlanban, például a nyaralómban csak később veszem észre?

A feltételek alapján a lehető legrövidebb időn belül kell kárt a biztosítóhoz bejelenteni, erre általában 24-48 órát határoznak meg a biztosítók. Fontos azonban, a jogszabály azonban olyan kitételt is tesz, hogy a biztosító nem tagadhatja meg a kár kifizetését csak azért, mert az ügyfél azt későn (pl. egy hét múlva) jelentette be, csak akkor, ha a késedelem kideríthetetlenné teszi az eredeti kár mértékét.

17. Kössek az ingóságokra biztosítást? Mi van, ha ellopják a laptopomat, de nem tudom bizonyítani, hogy volt laptopom?

Az ingóságokra alapvetően érdemes biztosítást kötni. Jó, ha megvannak a számlák, vagy legalább fényképek az otthonunkról, de alapvetően nincs szükség arra, hogy számlákkal dokumentáljuk a biztosított vagyonunkat. Ma már elég részletesen megadható a szerződéskötésnél, hogy milyen vagyontárgyakkal (vagyoncsoportokkal) rendelkezünk, ezt a biztosító mindig elfogadja. Persze, ha irreálisan sok ellopott tárgyat jelent be egy károsult, megeshet, hogy a biztosítótársaság kételkedni kezd.

18. Kössek az albérletemre bérlőként biztosítást?

A válasz alapvetően: nem. A lakásra semmiképp, hiszen az a lakástulajdonos feladata, ha pedig a bútor is az övé, akkor arra sem. Azokra az ingóságokra azonban, amelyet a bérlő visz a lakásba, érdemes lehet biztosítást kötni.

19. Kössek a nyaralómra biztosítást?

A nyaraló is ingatlan, ami jelentős értéket képvisel, így érdemes erre is biztosítást kötni, pláne azért, mivel nem tartózkodik ott folyamatosan a tulajdonosa. A válasz tehát: igen, mindenképpen.

20. Fizet-e dugulásra vagy zárcserére a biztosító?

Az ilyen típusú károknál azt kell megnézni, hogy a biztosításban hol szerepel a biztosítani kívánt esemény. Ha az alapfedezetben is szerepel a dugulás vagy a zárcsere, nincs vele teendőnk, ha viszont nem, akkor kiegészítő biztosítást kötni, hiszen csak ekkor fogjuk tudni visszakapni a duguláselhárítás vagy a zárcsere költségét. Alapvetően minden kiegészítő biztosításra igaz, hogy kellő körültekintéssel kell eljárni: minden olyan eseményt érdemes bebiztosítani, amely veszélyeinek ki vagyunk téve. Az ilyen fedezeteket gyakran a biztosítók lakásbiztosításhoz köthető kiegészítő asszisztenciabiztosításai tartalmazzák, e károk javítására sok esetben saját alvállalkozó szakembert tudnak rövid idő alatt biztosítani.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Már emberrablás ellen is köthetünk biztosítást
2023 november 27.
Kategória:
Általános

Már emberrablás ellen is köthetünk biztosítást

Az emberrablás és váltságdíj-biztosítások Magyarországon is elérhetők már.

Miután a Hamász és más palesztin csoportok Izraelben élő magyarokat is túszul ejtettek, a CLB független biztosítási alkuszcég utánajárt, hogy milyen biztosítási lehetőségek állnak a rendelkezésünkre az emberrablás és a váltságdíj-biztosítások terén – derül ki a vállalkozás hétfői közleményéből.

Németh Péter, a CLB kommunikációs igazgatója szerint a magyarországi biztosítók kínálatában is megtalálhatók ezek az ajánlatok, amelyek fedezik az ilyen esetekben felmerülő költségeket, köztük a váltságdíjat is. Azonban ezek a termékek a váltságdíj mellett megtérítik a szakértői tanácsadók, a túsztárgyalók vagy akár a fogvatartott orvosi, pszichológiai ellátásának díját is, de akár egy esetleges katonai beavatkozás költségeit is.

Az emberrablás és váltságdíj ellen leginkább üzletemberek, multinacionális vállalatok vezetői kötnek biztosítást, de ezek a termékek népszerűek diplomaták vagy hírességek körében is, főként akkor, ha a biztosított politikailag instabil országba utazik vagy olyan régióban él és dolgozik, ahol jelentős az emberrablás kockázata a szervezett bűnözés és a terrorizmus miatt.

Leggyakrabban a Közép- és Dél-Amerikába, Afrikába, a Közel-Keletre és az Ázsiai országokba utazók kötnek ilyen biztosítást.

Ezeknek a biztosításoknak az ára soktényezős, így függ többek között az adott személy profiljától, beleértve korábbi és jelenlegi tevékenységét, az adott helyszín politikai és biztonsági helyzetétől és a kiválasztott fedezeti összegtől és opcióktól. Éppen ezért egy ilyen biztosítás ára akár több ezer vagy több tízezer dollár is lehet.

Németh elmondta azt is, hogy a legtöbb túszkiszabadítási akciót titkosan kezelik az emberrablás biztosítások történetében, ám ismert például egy 2018-as nigériai eset, amelynek során egy olasz olajipari munkás váltságdíját fizette ki a biztosítója, míg Mexikóban pedig egy amerikai nő kiszabadításáért fizetett a biztosító.

A CLB szakértője szerint bár ezek a biztosítások elérhetők a magyar piacon is, ez nem jelenti azt, hogy azokat könnyű megkötni, ugyanis ahhoz sokszor az anyacég hozzájárulása is szükséges.

forrás: vg.hu

Földrengés fenyegeti ezt az országrészt: vigyázat, ebben az esetben nem fizet a biztosító!
2023 november 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Földrengés fenyegeti ezt az országrészt: vigyázat, ebben az esetben nem fizet a biztosító!

Közel száz év alatt rengeteget fejlődtek a szeizmológiai műszerek, ezért könnyebb kimutatni a földmozgásokat. A Bükk-hegységben november 14-én kisebb, a Richter-skálán 2,7-esnek számító földrengés keletkezett Egertől észak-keletre. A rengést több vármegyénkbeli településen is érezni lehetett, köztük Bükkszentkereszten, Bükkzsércen, Kisgyőrben, Nekézsenyben és Répáshután.

Kevesebb mint másfél hónapja, október 9-én egy jóval erősebb, 5-ös magnitúdójú rengés keletkezett Szlovákiában, Kassától mintegy 60 kilométerre. Ezt Miskolcon, a Bodrogközben, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen is észlelték – számolt be róla a BOON.

Minden évben észlelhetünk rengéseket a Bükk környékén

Azt nem lehet elmondani, hogy napjainkban gyakrabban lenne földrengés, mint korábban volt. A Bükk-hegység környezetében minden évben megfigyelhető sok kicsi rengés. 1925-ben pedig Eger-Ostoros környékén 5-ös magnitúdójú földrengést mértek még analóg műszerekkel, amikor károk is keletkeztek ezen a területen -- nyilatkozta portálnak dr. Győri Erzsébet, a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának tudományos főmunkatársa.

A múlt héten mért 2,7-es szintű is érezhető volt a környéken lakók számára, de nem okozott nagyobb bajt. Ezt több, nagyon pici, az emberek által nem érzékelhető rengés követte. Mi azért tudunk a legkisebb földrengésekről is, mert az utóbbi években nagy számú szeizmológiai műszert telepítettünk és érzékenyebbé vált a hálózatunk. Az ország területén évente száz fölött van azoknak a rengéseknek a száma, amit látunk.

Ötös szintű rengéstől fizet a biztosító

Magyarországon már olyan földrengés is erősnek számít, amit Japánban vagy Kaliforniában még teljesen hétköznapinak mondható.

Magyarországon már a 4-es magnitúdójú földrengésektől keletkezhetnek az épületeken repedések, meglazulhatnak a cserepek, elferdülhetnek kémények és lehullhatnak téglák. Az 5-önél nagyobb magnitúdójúak pedig akár komolyabb károkat is okozhatnak. Ilyen előfordult az Északi-középhegységben például Egerben, a Jászságban, Dunaharasztiban és Kecskeméten. A legerősebb földrengés Magyarországon 1763-ban Komáromban következett be, ennek magnitúdója 6,3-ra becsülhető. Hogyha pedig a rengés, EMS-skálán mért intenzitása eléri az 5-ös szintet, akkor, ha volt biztosítás a káreseményt elszenvedett épületen, Magyarországon általában fizetnek a biztosítók – tájékoztatta a portált a szakértő.

forrás: hellovidek.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Sok pénzt buknak a magyarok, mert nem tudják, hogy a bankkártyák szolgáltatásai között szinte mindig van valamilyen kártérítési garancia
2023 november 20.
Kategória:
Lakásbiztosítás, Általános

Sok pénzt buknak a magyarok, mert nem tudják, hogy a bankkártyák szolgáltatásai között szinte mindig van valamilyen kártérítési garancia

Akár több helyről, több kártérítést is felvehetnek azok, akik itthon bármilyen balesetet szenvednek, csak át kell gondolniuk, mennyi bankkártyát használnak, s kötöttek-e például lakásbiztosítást. Mindezek mögött ugyanis jó eséllyel lapul legalább egy alap balesetbiztosítás is – hívja fel a figyelmet egyebek között a napokban történt vonatszerencsétlenség kapcsán is a CLB. A független biztosítási alkusz cég szerint sokan azért esnek el akár komolyabb kártérítési végösszegtől, mert nem is gondolják, mennyi helyen lehet a nevükre szóló balesetbiztosítás is.

Az emberek többsége bele sem gondol, hogy egy esetleges baleset kapcsán olyan helyről is kaphatna kártérítést, ami eszébe sem jut – írja a napokban egyebek között a Sápon történt vonatbaleset kapcsán is a CLB. A biztosítási alkusz cég a sérülteknek és a hozzátartozóiknak is üzeni: gondolják át, milyen típusú biztosításaik vannak, mert elképzelhető, hogy mindegyik, különösen a lakásbiztosítás mögött lapul egy balesetre szóló is, s így akár 3-4 helyről is kaphatnak kártérítést, ha kérnek. Ez utóbbi fontos feltétel – figyelmeztet Németh Péter, a CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója. Egy szerencsétlenségtől függetlenül is mindenkinek érdemes számba vennie, mennyiféle bankkártyája van, milyen fajta biztosítások lapulnak otthon, s azokat milyen plusz szolgáltatással fejelte meg az adott pénzintézet vagy éppen a biztosító – magyarázza. A kommunikációs igazgató szerint ma már olyan komoly balesetbiztosítási marketing zajlik, hogy például csaknem mindegyik bankkártya szolgáltatásai között lapul valamilyen kártérítési garancia. Ahány kártya, annyi potenciális baleseti kártérítés is lehet. Sok kicsi, sokra megy – jegyzi meg a szakértő.

Ez azonban még mindig nem minden – mondja. Elő kell venni a lakásbiztosítást is, s abban a szerződésben is keresni a balesetre szóló kitételt, hiszen a legtöbb tartalmaz valamilyen szintű baleseti fedezetet is. Ez is egy pluszforrás lehet. Ezeket a szétszórt biztosítási kártérítéseket ki kell használni, mert ha külön, külön nem is sok, de összejöhet egy komolyabb összeg, ami egy baleset után talán segít átvészelni, de mindenképpen megkönnyíti valamelyest a lábadozási időszakot.

Annak ellenére, hogy a biztosítók általában egyre több új szerződésre buzdítják az embereket, Németh úgy véli, első körben érdemes csak azt átnézni, ami van – a lakásbiztosítást mindenképpen –, mert kiderülhet, baleset esetén akár 4-5 helyről is lehet kártérítést kapni. Tudatosabban kell bánni legalább a meglévő biztosításokkal – szögezi le Németh. A CLB tapasztalatai szerint azt már tudják az emberek, hogy a tömegközlekedési járműveken bekövetkezett balesetért a szolgáltató biztosítása áll helyt – van, ahol az utazási jegy tartalmazza is ezt -, de arra nem gondolnak, hogy a zsebükben és otthon a szekrény aljában is lapulhatnak még olyan szerződések, amik alapján máshonnan is jogosultak pénzügyi segítségre.

A karácsony közeledtével különösen aktuális a balesetbiztosítással is foglalkozni, hiszen a hosszú ünnepi időszakban köztudottan sok otthoni sérülés történik. Többet és egyszerre többen vannak otthon, így a kisebb területen és az ünnepi sürgés-forgás közben a baleseti kockázat is nagyobb – magyarázza a kommunikációs igazgató. Németh Péter szerint egyébként megéri külön önálló balesetbiztosítást is kötni, mert havonta pár ezer forintért komoly garanciákat és kártérítést lehet kapni.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Kösse meg balesetbiztosítását a CLB kalkulátorán keresztül:
Balesetbiztosítás kalkulátor >>

Több mint 80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban
2023 október 30.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Több mint 80 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük közel 450 ezer személygépkocsit érint majd. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi váltási időszakban 10-15 százalékos átlagdíj-emelkedésre és 80 ezer szerződésváltásra számít.

Az év végére vonatkozó tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az érintett 12 biztosító. Az ezt követő kampányidőszakban egy hónapja van az év végi évfordulóval rendelkező ügyfeleknek arra, hogy a piacon elérhető lehetőségeket összehasonlítsák a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal. Ez utóbbit a biztosítónak november 11-ig kell megküldenie postai úton, e-kommunikációs szerződés esetén pedig e-mailben. A meglévő szerződést december elsején éjfélig lehet felmondani.

„A növekvő káresetszám és a magasabb szervizköltségek miatt a legtöbb autós díjemeléssel fog szembesülni, melynek átlagos mértéke 10-15 százalék között lehet – jelezte előre Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja a személygépkocsik esetében 36-38 ezer forint körül várható majd. Az előző évek tapasztalata alapján az idei év végi időszakban is meghaladja a 80 ezret a lecserélt kgfb-szerződések száma.”

Az év egyéb időszakaira vonatkozó kgfb-átlagdíj jelenleg 54 ezer forint körül alakul. Az év végi váltók átlagdíja ennek csaknem harmadával kisebb összeg, aminek elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autókra vonatkozik, ezek üzemeltetőinek túlnyomó része – közel 95 százaléka – pedig a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik (a teljes állománynak ugyanakkor alig több mint a harmada tartozik a legkedvezményesebb körbe).

Bár az új kötelező biztosítás kiválasztására egészen december 31-ig lehetőség van, a szakértő mégis azt javasolja, hogy azt a meglévő szerződés felmondásával együtt intézzék, mert így biztosan elkerülhető, hogy mulasztás, feledékenység miatt az autó az új évre biztosítás nélkül maradjon.

Az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta (akár újonnan, akár használtan) megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

2024 márciusában a hazai piacon bevezetik a lakásbiztosítási kampányt. A kgfb kampányhoz képest jelentős eltérés, hogy ebben az esetben az évfordulótól függetlenül minden lakástulajdonosnak lehetősége nyílik szerződésének értékelésére, módosítására, esetleg cseréjére. A lakásbiztosítási kampányban – a transzparens összehasonlíthatóság megteremtése révén – szintén jelentős szerep jut majd a független alkuszoknak. Fontos, hogy a lakásbiztosítás aktualizálásával nem érdemes a márciusi kampányra várni: az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a szükséges biztosítási fedezetek és a megfelelő biztosítási összegek meglétét érdemes mielőbb áttekinteni szakértő segítségével.

Az alkuszok szerepe az év végi kgfb-kampányban

A kgfb-kampányok során éves átlagban 100-ből mintegy 85 szerződésváltás már közvetítőkön, zömmel a független alkuszokon keresztül zajlik, ami annak is köszönhető, hogy ők kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. A hitelességet garantálja az is, hogy az alkuszportálok működését és kalkulációs pontosságát az MNB szúrópróbaszerű vizsgálatokkal is ellenőrzi.

Az alkuszok a kalkuláción túlmenően olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények és ingyenes kiegészítők bemutatása, segítség az esetlegesen elakadó biztosítási adminisztráció előremozdításában, vagy éppen – megfelelő meghatalmazás birtokában – a kárrendezési asszisztencia.

forrás: fbamsz.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

A bérlőnek vagy a tulajdonosnak kell lakásbiztosítást kötnie?
2023 október 16.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A bérlőnek vagy a tulajdonosnak kell lakásbiztosítást kötnie?

Sok esetben csak a károk bekövetkeztekor derül ki, hogy volt-e biztosítás az albérleten. De vajon a bérlőnek vagy a tulajdonosnak feladata biztosítást kötni a lakásra? Most kiderül!

1. Mindenki közös érdeke!

Bérleti szerződés megkötésekor gyakran nem foglalkozunk azzal, hogy az ingatlan megfelelően van-e biztosítva, pedig a lakásbiztosítás megléte ugyanúgy a tulajdonos és a bérlő érdeke is. Egy betöréses lopás vagy egy hevesebb vihar, akár egy tűzeset bárhol megtörténhet, és biztosítás nélkül saját költségből kell megtéríteni a károkat.

2. Tegyük fel a kérdést!

A bérleti szerződés feltételeinek tárgyalásakor érdemes tisztázni, hogy a tulajdonos kötött-e lakásbiztosítást az albérletre, és ha igen, pontosan mire terjed ki, milyen értékhatárral, valamint ki felel a biztosítás díjának befizetéséért. A lakásbiztosítás részleteit mindig rögzítsük a bérleti szerződésben is, hogy a későbbiekben, egy esetleges kár esetén elkerüljük a vitás helyzetet.

3. Óvjuk az értékeinket!

Többnyire a tulajdonos felel a lakásbiztosítás megkötéséért és annak díjának befizetéséért. Azonban bútorozatlan albérlet esetén a bérlő saját ingóságait külön ingóságbiztosítással is védheti. Érdemes erről is egyeztetni, hogy a bérlő ne kössön dupla biztosítást a már meglévőn túl.

4. Megoszlanak a költségek

Megoldás lehet az is, ha a költségeket megosztják a felek egymás között. Az ingatlanbiztosítás díja nem tartozik a bérleti díj és a rezsi költségeibe, így azt a főbérlő általában maga fizeti. Ha viszont a

biztosítási szerződés kiterjed az ingóságokra is, és ezek a vagyontárgyak a bérlő tulajdonában állnak, akkor célszerű megállapodni, ki milyen arányban viseli a díjat.

5. Évfordulótól függetlenül

Előfordulhat olyan eset is, amikor a tulajdonos nem rendelkezik biztosítással. Ebben az esetben a bérlő is jogosult a bérbeadóval előre egyeztetett feltételek mellett lakásbiztosítást kötni a bérelt ingatlanra. Arra érdemes figyelni, hogy a bérleti szerződés megszűnésével nem szűnik meg automatikusan a lakásbiztosítás, ilyenkor a bérlőnek kell lemondania a szerződést, amit az évforduló előtt is fel lehet mondani.

6. Mit fizet a társasház?

Sok esetben az ingatlan csak a társasház biztosítása keretében rendelkezik biztosítással, ami gyakran nem fedezi teljes mértékben a károkat. Ezért még a szerződés aláírása előtt egyeztessünk a közös képviselővel, hogy a társasház biztosítása mire terjed ki. Ha például csak a társasház közös tulajdonú helyiségeire nyújt fedezetet, érdemes kiegészítő biztosítást kötni.

7. Szerepeljen a lakcímkártyán

A hazai biztosítók általában nem tesznek különbséget abban, hogy a lakást a tulajdonos vagy annak bérlője lakja. Azonban a biztosítás megkötésekor fontos megjelölni, hogy a lakás bérbeadott. Egyes biztosítók azonban előírhatják, hogy a bérlő lakcímkártyáján az albérlet szerepeljen ideiglenes tartózkodási helyként.

1. Csupán néhány kattintás!

A lakásbiztosítást az igényeinknek megfelelően kell összeállítanunk, ezért mielőtt döntenénk, érdemes többet is összehasonlítani, mivel jelentős eltérések lehetnek a szolgáltatásokban és a díjakban. Az online felületen néhány perc alatt összevethetjük a biztosítók ajánlatait, a szűrők segítségével pedig áttekinthetjük a különböző feltételeket. Sőt, a legtöbb biztosítónál online szerződéskötés esetén kedvezményt is kaphatunk.

2.Díjazzák a hűséget

Általában sokat spórolhatunk, ha már meglévő biztosítónknál kötjük meg a szerződést. Azonban ez a lehetőség csak akkor előnyös számunkra, ha az általuk kínált ajánlat teljes mértékben megfelel azoknak a szolgáltatásoknak, amelyekre szükségünk van. Sőt, a legtöbb biztosítónál online szerződéskötés esetén kedvezményt is kaphatunk.

3. Vállaljunk önrészt

Dönthetünk úgy, hogy vállalunk egy meghatározott önrészt. Ennek hátránya, hogy ilyenkor a biztosító csak az önrész feletti részt téríti meg kár esetén, de egy 20-50 ezer forintos önrész fizetése mellett akár 15-30 százalékot is spórolhatunk a biztosítási díjból.

4. Fizessük ki előre

Ütemezzük a biztosítási díj befizetését hosszabb időszakra, például 6 vagy 12 hónapra. Minél több hónap díját egyenlítjük ki egy összegben, annál nagyobb kedvezményt kaphatunk. Mindig ügyeljünk arra, hogy a biztosítási díjak időben legyenek befizetve, ami általában a számla lejárta után 30 napig lehetséges.

5. Tegyük értékállóvá

Nincs annál rosszabb, mint amikor úgy gondoljuk, hogy valami biztosítva van, de amikor megtörténik a baj, a biztosító mégsem fizet. Különösen akkor, ha nagy értékű új ingóságokat, például napelemet vagy klímaberendezést vásároltunk, mindenképpen frissítsük a lakásbiztosításunkat, így nem kell az új tárgyak miatt aggódnunk.

6. Ne ragadjunk a múltban

A biztosítók minden évben automatikusan indexálják a szerződéseket. Ez azt jelenti, hogy emelik a biztosítási összegeket és ehhez kapcsolódóan a díjakat. Ha drágának találjuk a jelenlegi biztosítást, nézzük meg más biztosítók ajánlatait is, mivel lehet, hogy máshol olcsóbb vagy szélesebb körű biztosítást találunk, ha hajlandóak vagyunk váltani.

7. Kövessük nyomon a piaci értéket

Az ingatlanunk értéke egy korszerűsítés miatt is növekedhet, ezért fontos, hogy az ingatlanunk soha ne legyen alulbiztosítva. Ellenőrizzük, hogy a biztosítási összeg a lakásunk és a benne található ingóságok valós értéke legyen. Ha például az ingatlanunk újjáépítési értéke 50 millió forint, de csak 40 millió forintos biztosítást kötöttünk, akkor egy esetleges tűzkár esetén a biztosító csak a valós veszteségünk egy részét téríti meg.

forrás: www.metropol.hu

CLB TIPP: A lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak