A napokban hatalmas port kavart a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése, amelyben egy kifejezetten idős korúakat megcélzó biztosításokat áruló ügynökséget, a 4Life Directet és gibraltári partnerét, a Red Sands biztosítót közel százmillió forinttal büntették meg. Utánanéztünk, hogy mi volt a trükk és mi indokolja a hatalmas bírságot.
Időskori Biztonság?
Több TV-csatornán, rádióban találkozhattunk a 4Life Direct biztosításközvetítő reklámjával, amelyben Szilágyi János hosszasan taglalva megosztja nézőivel, hogyan készülhet fel a biztosító szolgáltatásaival az időskori elmúlásra; miképp tud úgy meghalni, hogy nem hárít a családjára hatalmas temetési költségeket.
A 4Life Direct a reklám szerint:
- 45 és 85 év közti ügyfeleknek,
- mindössze napi 100 forintos biztosítási díjért,
- akár 3 500 000 forintos haláleseti biztosítást nyújt,
- orvosi vizsgálat nélkül,
- a díjakat sosem emelve, a biztosítási összeget nem csökkentve.
"Jelentkezését garantáltan elfogadjuk, függetlenül egészségügyi panaszaitól, fájdalmaitól" - hangzik Szilágyitól a reklámban. A magyarázós reklámok mellett találhatunk olyat is, amelyben idős hölgyek osztják meg férjük elhalálozásának tragédiáját és 4Life korrekt helytállását a biztosítások kifizetésében.
A cég célkitűzése látszólag nemes: az idősebb korosztálynak, akiknek gyakran hátat fordítanak más biztosítók, nyújt életbiztosítást, amely haláluk esetén temetési költségeik fedezésében segítséget nyújt, olcsón, egészségi állapotuktól függetlenül. A 3 500 000 forintos biztosítási összeghez a 36500 forintos éves biztosítási díj nem is tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak középkorú ügyfelek esetében, ráadásul ez az összeg sok más dologra is hasznos lehet egy temetésen kívül.
Mi volt a gond?
A GVH bebizonyította, hogy a reklám túl szép, hogy igaz legyen, ezért 99 millió forintos bírsággal vágta nyakon a 4Life Direct Kft.-t és a biztosítást ténylegesen szolgáltató partnerét, a Red Sands Assurance Ltd.-t.
Mint kiderült:
- A biztosítást nem a 4Life Direct Kft., hanem a magyar székhellyel nem rendelkező gibraltári biztosító, a Red Sands Assurance Ltd. nyújtja, a 4Life függő ügynökként csak értékesíti a Red Sands termékeit,
- napi 100 forintért csak 50 000 forintot fizet a biztosító, ami nem érdemi segítség egy temetésben, ami köszönőviszonyban sincs a reklámban lehetőségként említett 3 500 000 forintos összeggel.
A GVH továbbá súlyosbító körülményként értékelte azt is, hogy idősebb ügyfeleket céloztak meg a reklámokkal, akik jellemzően kevésbé tájékozottak az életbiztosításokkal kapcsolatosan és készpénznek vehetik a magas összegű szolgáltatást.
Még a bírság előtt levette a 4Life a reklámjait és a problémás részeket orvosolva hasonlóakat szerkesztett.
Két másik kifogásolható elem van a reklámban, amire a GVH nem tért ki a közleményében:
Az első az, hogy a reklám felhívja a figyelmet arra, hogy orvosi vizsgálatok és egészségügyi kérdések nélkül bárki köthet biztosítást a céggel. Ez igaz is, az orvosi vizsgálatok ugyanis utólag, a biztosított halálakor következnek be. A reklámból viszont nem derül ki az, hogy ha a kötéstől számított hat hónapon belül baleseten kívül akármilyen más módon hal meg a biztosított, a biztosítási összeget nem fizeti ki a cég, csak a befizetett díjakat. Azzal is kevesen lehettek tisztában, hogy ha a biztosítás életbe lépése előtt fennálló állapot okozza a biztosított halálát az életbelépést követő két évben, a biztosító nem fizet.
Tehát, gyakorlatilag teljesen lényegtelen, hogy nem kell orvosi vizsgálat, mert ha visszamenőlegesen derül ki, hogy a biztosított halálos beteg volt, a biztosító nem fizeti ki a biztosítási összeget.
Az orvosi vizsgálat elmaradása tehát kifejezetten hátrányos, mert fizetjük a biztosítás díját, de szolgáltatást nem kapunk cserébe.
A GVH hosszabb határozatából kiderül, hogy mielőtt a biztosító kivezette volna a terméket, elsősorban a napi 100 forintos verziót vették igénybe az ügyfelek, ez a biztosítás kockázati eseménykor 50 000 forintot fizet.
Utánaszámoltunk: 1 év 4 hónap alatt többet fizet be ebben a esetben a biztosításba az ügyfél, mint amennyi a biztosítási összeg.
Ez különösen fura, mivel a biztosító csak hat hónap után fizet a baleseti halálon kívül másnemű halálra is, másfél év után viszont már nem éri meg az ügyfélnek a kockázati szolgáltatás. Tehát, gyakorlatilag egy idősebb ügyfél csak úgy tud "nyerni" a biztosításon, ha meghal a biztosítási időszak kezdetétől számított hatodik és tizenhatodik hónap között. És csak abban az esetben, ha nem szerződéskötés előtt "előzetesen fennálló állapot" okozta a halálát. Így borzasztóan jól kellett "időzíteni" a biztosított halálát, hogy minden kritériumnak megfeleljen.
Kisebb részletkérdés, de a GVH kifogásolta azt is, hogy a biztosító a napi 100 forintos verzióval nem nyújt érdemi segítséget egy temetéshez, mivel 50 000 forintból nem lehet kihozni egy temetést. Főleg úgy nem, hogy a biztosításközvetítő a reklámban felhívja a figyelmet arra, hogy egy temetés akár 1 000 000 forintba is kerülhet.
Vicces, hogy a 4Life és a Red Sands a védelmében mégis összeszedte, hogy az interneten fellelhető adatok alapján ténylegesen mennyibe kerül egy hamvasztás, temetés is, szerintük egy hamvasztás 55 700 és 65 500 forint között, egy temetés pedig 78 500 és 341 000 forint között mozog. Eszerint bizonyos esetben még az 50 000 forintos szolgáltatás is jelentős segítséget jelenthet. A GVH szerint viszont ez sem helytálló, egy vidéki kiskoporsós vagy urnás temetés ára körülbelül 200 000 forint.
Az 1 000 000 forintos biztosítási díj, ami tényleg érdemi segítséget nyújt egy temetésben, 65 éves kor fölött több mint havi 10 000 forint, ami egy átlagos nyugdíjas költségvetésébe aligha fér bele.
A GVH döntése ellen egyébként többek közt ezekkel érvelt a 4Life és a Red Sands:
- A 4Life szerint a kapcsolatba lépés arányában nagyon alacsony számú panasz érkezett be a reklámok félreértésével kapcsolatosan.
- A cégcsoport más országokban is hasonló reklámokat vetít le a nézőinek (ugyanígy, idősebb hírességekkel reklámozzák, idősebb ügyfeleknek a terméküket, itt például a lengyeleknek értékesít biztosítást Stanis³awa Ryster, újságíró, televíziós személyiség), itt nem találta egyik felügyeleti szerv sem kifogásolhatónak a gyakorlatot.
- Továbbá kiemelték, hogy az ügyfelek teljes körű tájékoztatást kapnak személyesen, a reklám csak a telefonhívásra invitálja az ügyfeleket, nem ez alapján döntik el, hogy szeretnék-e a biztosítást.
- Ügyfeleik nagy része még nem nyugdíjas.
- A két társaság együttműködött a hatóságokkal, a reklámokat levették, a céges prospektusokat átírták még a határozat megszületése előtt, az 50 000 forintos terméket kivezették, július 1-től 100 000 forint a minimum biztosítási összeg.
Nincs kockázat?
A GVH egyik legnagyobb gondja a helyzettel az volt, hogy a 4Life megpróbálta beadni, hogy a biztosítást ők szolgáltatják Magyarországon, holott valójában a gibraltári Red Sands Assurance-é a termék. A 4Life csak mint függő biztosításközvetítő tevékenykedik.
A 4Life szerepe tehát teljesen lényegtelen ebben a képletben: mint közvetítő, nem ők foglalkoznak az ügyfelek kárbejelentéseinek elbírálásával, a biztosítási összegek kifizetésével, a panaszkezeléssel. Ha valami probléma adódik a 4Life-fal (csődbe megy, kivonul, stb.), mehetünk Gibraltárra pereskedni.
A Red Sands egyébként végezhet biztosítási tevékenységet az EU-n belül, mivel Gibraltár az Egyesült Királysághoz tartozik, ezért EU-tag. A Red Sands a Virgin-szigeteki Manzillo Holdings Limited teljes tulajdonában áll. A Jaap t'Hooft Trust liechtensteini cég ellenőrzi a működését. Tehát, ha a Red Sands működésében is probléma merül fel, irány az offshore-paradicsom; a Virgin-szigetek!
Bár ez valóban nem lényeges, a 4Life Direct anyacége, a 4Life Direct International egyébként egy máltai székhelyű cég.
Még egy érdekesség: 2013-ban 562 millió forint, 2014-ben 741,3 millió forint volt a 4Life nettó értékesítési árbevétele. A cég 2013-ban 114,45, 2014-ben 198,7 millió forintot költött marketingre és reklámokra.
Ez azt jelenti, hogy a cég éves bevételének 20,5 és 26,8 százalékát költötte a szilágyis reklámok megrendezésére, sugárzására.
A GVH elsősorban emiatt döntött a tetemes bírság kiszabása mellett.
Ha nem ezt, akkor mit?
Számos más biztosító van, amelyik hasonló szolgáltatást nyújt, olyan nemzetközi cégek, amelyek Magyarországon hatalmas piaci jelenléttel rendelkeznek.
Ilyen szolgáltatást nyújt a GVH felsorolása szerint:
- A Groupama Szelence,
- a Generali Nyugalom (egy jóval sejtelmesebb, kevésbé szájbarágós reklámmal)
- az Aegon Gondviselés,
- a Signal Testamentum.
Azonban mindegyik biztosítás jellemzője, a Red Sands Időskori Biztonság termékéhez hasonlóan, hogy minél idősebb a biztosított, annál drágább a biztosítás.
A 4Life jelenlegi reklámjában szereplő 5700 forintos havidíj egy 54 éves biztosított 1 000 000 forintos biztosításához nagyjából már megfelel a piaci átlagnak.
Nyugdíjas korunkban azonban jobban megérheti egy megtakarítást, vagy befektetést indítani egy ilyen termék helyett:
- Egy értékpapírszámlán vásárolt befektetési alap esetében minimális költségek mellett a befektetett pénz dolgozik,
- ha pedig kifejezetten a biztosítások által nyújtott haláleseti öröklési illetékmentesség, örökösödési eljárás mentességet akarjuk megcélozni, érdemes lehet inkább egy unit-linked termékben gondolkozni (itt azonban a költségek magasabbak). Általában az UL-ek esetében is van biztosítottra vonatkozó korhatár, ezért érdemes megjelölni biztosítottnak az örököst és szerződőként elindítani a megtakarítást, mivel ha meghal a szerződő, a biztosított lép be a helyére. Persze itt is lehet rosszul időzíteni, mivel az új szerződőnek döntenie kell, hogy tovább fizeti-e a megtakarítást, vagy visszavásárolja, az utóbbi jelentős tőkevesztést jelenthet.
Forrás: Portfolio
Biztosítás fajta:
- Életbiztosítás
Egyre gyűlnek a káresetek és a csalódott emberek
Egyelőre egyetlen fillér kártérítés sem érkezett a csőd előtt álló Astra biztosítótól, de még a kártalanítási alapok sem nyíltak meg a magyar ügyfelek számára. Azt sem tudni, hogy a romániai káralap felveszi-e a kapcsolatot a magyarokkal, miközben egyre csak gyűlnek a kártérítéses ügyek és a kétségbeesett ügyfelek. Csaknem háromezer olyan autó vár javításra, amelyet Astrás ügyfél tört össze. A rossz hír az, hogy ugyanez a helyzet az itt kötött lakásbiztosításokkal is: az Astrás felelősségbiztosítás már semmire nem jó.
Annak ellenére, hogy egyre többen kérik a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) felajánlott segítségét a „bezárt” Astra biztosító kártérítési eljárásához, egyelőre senki nem tudja, fizet-e valaha is a magyar ügyfeleknek a romániai cég, a MABISZ által kezelt kártalanítási alap vagy a román garancia alap (FGA). Csak az a biztos, hogy meg kell várni, amíg a „kinti” bíróság elrendeli a biztosító elleni csődeljárást és a felszámolást, mert csak ezt követően kezdődhetnek kifizetések. Azt viszont végképp nem tudni, hogy a magyar káreseményeket hányadik helyre rangsorolják majd a kifizetésre várók kígyózó sorában. Félő, hogy előbb a romániai károsultak kapják meg a pénzüket, s a magyarok csak a legvégén.
Miközben telik az idő, egyre több a csalódott ügyfél, s a kárrendezésre váró ügy – mondja Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. Csak a sérült járművekből mostanra legalább háromezer gyűlt fel úgy, hogy addig nem javítják meg, amíg nincs garancia arra, hogy valahonnan kifizetik a költségeket. Ha más nem, akkor maga a tulajdonos, ha van cascója, akkor azon keresztül, ha nincs, akkor készpénzért. Németh a CLB-s ügyfelek visszajelzésére alapozva állítja, egyre többen félnek, hogy Astrás autóval ütköznek, ezért azt tanácsolja, most az is kössön cascót, aki ezt korábbam csak pénzkidobásnak gondolta.
A szakember azonban az Astra biztosítóval kapcsolatban felhívja a figyelmet arra is, hogy ugyanez a helyzet az ott kötött lakás- és felelősségbiztosítással kapcsolatban is. Bárki, bárkinek, bárhol okoz kárt, az Astra már senki helyett és semmiért sem fizet. Ebben a helyzetben a szakma is tehetetlen, mert ilyen még nem volt Magyarországon – ismeri el Németh. Miközben a MABISZ segítő szándéka megkérdőjelezhetetlen, egyelőre a szövetség sem tud érdemben intézkedni. Egyelőre még azt sem tudni – véli –, hogy érkezik-e valamikor akár csak hivatalos visszajelzés Romániából a magyarok ügyintézési kezdeményezésére. A szakértő szerint csak egyetlen jó megoldás létezik: minél előbb elhagyni az Astra biztosítót és új biztosítást kötni más társaságnál. Ugyanis a károkozó autósokat a károsultak akár később be is perelhetik, amennyiben a kártérítés elmarad, hiába van érvényes és befizetett Astra felelősségbiztosítása.
Elkezdte elengedni ügyfelének egy részét az Astra Biztosító, amelynek működési engedélyét visszavonta a román pénzügyi felügyelet. Figyelem: továbbra sem lehet automatikusan szabadulni, kérvényezni kell az elengedést, amelyről végül a cég dönt – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. Csaknem kétszázezren kereshetnek mostantól új biztosítót. Azoknak azonban, aki a díjat egy évre előre kifizették, ki kell várniuk a fordulójuk idejét, mert az Astra nem tudja a pénzt visszaadni.
Elkezdte elengedni ügyfeleit az Astra Biztosító, amely ellen a napokban csődeljárás indult – tudta meg a CLB biztosítási alkusz abból – is –, hogy már javában intézi az ügyfelek szerződésbontási kérelmeit, s azok továbbítását. A folyamat tehát nem automatikus, minden Astra-ügyfélnek kérnie kell a szabadulást, csak így tud másik biztosítóhoz szerződni. Ez csaknem kétszázezer embert és szerződést érint a kötelező gépjármű felelősség-biztosítás (kgfb), a casco, a lakás és minden egyéb kategóriában. Vagyis, ügyfelek tömegei kezdhetnek mostantól új biztosítót keresni, amennyiben az Astra ehhez hozzájárul azzal, hogy elengedi az ügyfelét. A szerződésbontási kérelmeket egyenként, megfontoltan fogják elbírálni, s csak azt engedik el, akinek nincs díjhátraléka. Fontos az is, hogy az ügyfél által aláírt, közös megegyezés megszűnéséről szóló kérelem legkésőbb egy héttel – egészen pontosan 7 nappal – az utolsó díjjal rendezett nap előtt beérkezzen az Astrába. Az új szerződés pedig a soron következő díjfizetés esedékességi időpontjától indulhat – figyelmeztet Németh Péter. A CLB kommunikációs és értékesítési vezetője arra is felhívja a figyelmet, hogy pontosan össze kell hangolni a kgfb-s szerződések megszűnését és az újak megkötését egy másik biztosítónál, mert a folytonosság megszakadásának igen költséges következményei vannak. Ez az úgynevezett fedezetlenségi időszak, amely miatt kiemelten magas díjait kell fizetni, s előfordulhat, hogy az ekkor okozott kár teljes összegét is az ügyfélnek kell megtérítenie. Azoknak viszont, akik az éves díjat előre kifizették, továbbra is várniuk kell a szerződési határidő leteltére – fordulóra -, mert az Astra nem téríti vissza a pénzt, s addig nem is lehet másik biztosítóval szerződni. Akik szerződése pedig nem érte el a 270 napos időtartamot az Astra kötelékében, azoknak az idei bónusz fokozati ugrása elmarad. Az ehhez szükséges napok számítása az új biztosítónál induló szerződéssel egy időben újrakezdődik.
A CLB a weboldalán is folyamatosan tájékoztatja az ügyfeleit, és segít az átkötések pontos lebonyolításában is – hívja fel a figyelmet Németh, aki elismeri: az Astra biztosító ügyfélszolgálata is feszített tempóban dolgozik azért, hogy a megszűnés minél kisebb kényelmetlenséget okozzon az ügyfeleknek. Ez az „ügyfélbarát” hozzáállás ilyen helyzetben példátlan – szögezi le a szakértő.
A hiányzó díjakat még be kell fizetni
Többszázezer ügyfelet és még ennél is több szerződést hagyhat maga után Magyarországon a romániai Astra biztosító, amennyiben a napokban kezdődött csődeljárás végén „bezárják” a céget. A még hiányzó díjakat mégis be kell fizetni, mert baleset, vagy egyéb káresemény után csak így jár kártérítés. Kgfb évfordulón pedig érdemes biztosítót váltani – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz.
Százezrek érintettek a napokban nyilvánosságra került hír kapcsán: visszavonták a romániai Astra biztosító működési engedélyét. Annak ellenére, hogy a céghazai képviselete közölte, a károsultakat két irányból is – a romániai állami garancia alapból és a magyarországi kártérítési alapból (KALAP) – ki tudják fizetni, egyes szerződések esetében nem árt más biztosító után is nézni – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz. Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs vezetője azonban arra is felhívja a figyelmet, hogy a kgfb-s ügyfelek csak a szerződésük fordulóján válthatnak szolgáltatót. Azok viszont, akiknek nincs díjhátralékuk, egy esetleges baleset kapcsán változatlanul számíthatnak kártérítésre, az ügyfélszolgálat és a kárrendezés ugyanis továbbra is működik – hivatkozik az Astra hivatalos tájékoztatására Németh.
A casco, a lakás- és a vagyonbiztosításokat szintén az évfordulókon, a szerződésre érvényes feltételek szerint lehet felmondani az Astránál. Vagyonbiztosításra azonban, aki megteheti, párhuzamosan másik céggel is szerződhet. Korábban erre a duplikálásra nem volt lehetőség, de a tavaly életbe lépett új Ptk. azonban már megengedi ezt a formát. Kárrendezéskor azonban ez nem jelent majd dupla kifizetés, hiszen a biztosítás továbbra sem szolgálhat vagyonosodást és változatlanul csak a kár utáni helyreállítás lehet a cél. Abban az esetben, ha a károsultak mindkét biztosítónak jelentik az esetet, a társaságoknak joguk van a részarányos, vagy részvállalásos kártérítésre – tájékoztat a szakértő. Ez azt jelenti, hogy a kárösszeget az adott biztosítók megoszthatják egymás között. Igaz, ez a megoldás kétszeres díj befizetését feltételezi, ám ebben az esetben csak így lehetnek biztosabb fedezetben az Astra-ügyfelek vagyontárgyai.
A szakértő szerint az érintetteknek mostantól érdemes minden eddiginél jobban figyelni az Astrával kapcsolatos híreket, elsősorban az MNB hivatalos közleményeit, mert napról, napra változhat az ügyintézéssel kapcsolatos tudnivaló.
A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, befektetési szabadságot élvez, viszont szigorú rend szerint kell fogadnia ügyfelei panaszait – egyebek mellett ezeket tartalmazza az új biztosítási törvény tervezete. A tervek szerint több, az ügyfelet védő kitétel lesz.
A biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait. A személyesen előadott panaszt minden munkanapon 8 és 16 óra között, a telefonon közöltet pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között is, míg az elektronikus levélben közölteket folyamatosan köteles fogadni. Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszról jegyzőkönyvet kell felvenni és ezzel írásbeli panasszá alakul át. Erre pedig 30 napon belül érdemi választ kell adnia a biztosítónak.
Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül – indoklás nélkül – felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti- és a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást.
Egy életbiztosítás megkötése előtt a biztosítónak kötelessége felmérni az ügyfél igényeit. Ez a kötelezettség átszáll az alkuszra, amennyiben ő köti a szerződést.
Ha a biztosító az eszközalapját hozamgarantáltnak nevezi, akkor ez automatikusan magában foglalja a tőkegaranciát is. A tervezet felsorolja, hogy az eszközalap mikor tekinthető tőke-, illetve hozamgarantáltnak. Így például ha az erre szolgáló biztosítékot hitelintézet, biztosító vagy viszontbiztosító nyújtja. A biztosító pedig közvetlenül a biztosítéknyújtónál válthatja be a garanciát.
A biztosító a tevékenysége bármely elemét kiszervezheti, ugyanakkor az irányítási és ellenőrzési jognak, illetve a kockázat-vállalásnak a biztosítónál kell maradnia. Amennyiben a kiszervezés miatt az ügyfelet kár éri, akkor a biztosító köteles sérelemdíjat fizetni. Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) így nevezi a régi Ptk. szerinti nem vagyoni kárt.
A biztosítókat megilleti a befektetés szabadsága, vagyis bármilyen eszközbe befektethetnek. Ezt az általános szabályt azonban szigorítják a későbbi részletes szabályok. Így a biztosító nem vásárolhat saját maga által, illetve a kapcsolt vállalkozása által kibocsátott értékpapírt. Ez a megszorítás azonban nem vonatkozik a szabályozott piacra bevezetett papírokra.
A biztosítástechnikai tartalékot úgy határozza meg a tervezet, hogy annak nagysága megegyezik azzal az összeggel, amelyet akkor kellene fizetnie a biztosítónak, ha a biztosítási kötelezettségét egy másik biztosítóra ruházná át.
Forrás: logisztikama.hu
Kártérítési roham várható a biztosítók vidéki kirendeltségein, az árvíz okozta károkat ugyanis mielőbb, 5-10 napon belül érdemes bejelenteni. Az értékmentést viszont addig is, haladéktalanul meg kell kezdeni, ezt a biztosítók legalább annyira megkövetelik az ügyfelektől, mint a megfelelő védekezést – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. Tapasztalatok szerint ilyenkor akadnak ügyeskedők, akik megpróbálnak vesztegetésével, a valóságos kár „felturbózásával” több pénzt kicsikarni a biztosítókból. Ez csalásnak minősül, nem éri meg kockáztatni, mert mindent el lehet bukni – figyelmeztet a szakértő.
Becslések szerint összesen 600 millió forintos kárt okozott 15 megyében az elmúlt napok viharsorozata, s mivel már nincs közvetlen veszély, az ingatlanokban, ingóságokban keletkezett kárt a lehető leggyorsabban, legkésőbb 5-10 napon belül célszerű bejelenteni a biztosítóknak – tanácsolja Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója azonban figyelmeztet: a víz alá került értékeket a lehetőségekhez képest azonnal menteni kell, a biztosítók ugyanis a szándékosan napokig áztatott vagyontárgyakban keletkezett kárt nem fizetik ki, a kárfelmérők viszonylag pontosan felismerik a szándékosságot. Nem érdemes felturbózni a valós veszteségeket, de szerénykedni sem szabad, mert annak később nagy ára lehet – figyelmeztet a szakértő. A kárlistára érdemes a legapróbb tételt is felvetetni, mert egy most keletkezett hajszálrepedés a falon később komoly problémát is okozhat, s utólag nem fogja árvízkárnak minősíteni a biztosító, ezért nem is fog fizetni. Nem szabad viszont erőn felül próbálkozni, hiba lenne például egy régi spontán állagromlást a friss káresemény számlájára írni, mert ha ez kiderül, akkor megeshet, hogy egyetlen fillért sem kap a károsult. Ezt ugyanis a biztosítók csalásnak minősíthetik, s elállhatnak minden további kártérítési kötelezettségtől.
A biztosítók azonban elvárják, hogy az ügyfelek a biztosítás mellett megfelelően védjék is az értékeiket, ezért a kárfelméréskor vizsgálják azt is, hogy ennek eleget tettek-e a károsultak. A kárfelmérők mérlegelik például azt is, hogy ahol minden évben kiszámíthatóan megérkezik a pincékbe a víz, ott van-e homokzsák, felvitték-e a ház magasabban fekvő részeibe az értékes gépeket, szerszámokat, s kivitték-e még időben – ha volt rá idő – például olyan mélygarázsból a kocsit, amelybe rendszeresen, minden évben betör a víz. A biztosító az ilyen óvintézkedéseket elő is írhatja a kiemelten rizikós térségekben, a különösen veszélyeztetett ingatlanokra.
Tapasztalatok szerint még ilyen tragikus helyzetben is mindig akad olyan, aki a kárszakértők megvesztegetésével próbál több kártérítéshez jutni. Németh óva int mindenkit ettől a próbálkozástól, mert ha kiderül, akkor biztosítási csalás lehet a vád, s ennek súlyos jogi következménye van. Németh szerint az teszi jól, aki betartja az előírásokat, de kihasználja a biztosítási lehetőségeket, mert így legalább hozzájut a biztosítási szerződése alapján jogos kártérítéshez.
Forrás: hirportal.clb.hu
Egyre inkább érdeklődnek a magyarok a nyugdíjbiztosítások iránt, de az új Ptk.-ban meghatározott ügyvezetői felelősség témaköre is megdobta a biztosítások piacát, miközben emelkedik a kgfb-biztosítások díjbevétele is.
2014 első félévében kismértékben, 1,25 százalékkal gyarapodott a biztosítási piac, ám ezen belül a gépjármű-, illetve a nyugdíjbiztosítások területe intenzívebb növekedést mutatott. A szektor összesített díjbevétele 441,3 milliárd forint volt az idei első hat hónapban. A vizsgált időszakban a teljes díjbevételhez az életbiztosítási üzletág 229 milliárd, míg a nem élet terület 212,3 milliárd forinttal járult hozzá.
Az életbiztosítási piacon az egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítások növekedtek számottevően az idei első hat hónapban: a díjbevételek összege 10 millió forintról közel 860 millió forintra emelkedett, miközben a szerződések darabszáma csaknem hússzorosára nőtt az idei első félévben.
A január óta hatályos adószabály-változások megszüntették a nyugdíjbiztosítások versenyhátrányát, így – évi legfeljebb 130 ezer forint összegben – adókedvezményt vehetnek igénybe a nyugdíjbiztosítással rendelkezők. A piac várakozásai szerint ezzel új lendületet kaphat a hazai lakosság időskorra történő öngondoskodása.
„A kedvezménytől azt várjuk, hogy jelentősen növelheti az időskorra történő öngondoskodási hajlandóságot, és azon belül a biztosítások szerepét is. Örömmel látjuk, hogy az első féléves adatok alapján a nyugdíjbiztosítások valóban egyre népszerűbbek az ügyfelek körében. Az új kedvezmény bevezetése jelentős lépés, mivel a társadalom széles rétegei számára biztosítja a támogatott öngondoskodás lehetőségét” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.
A nem életbiztosítási üzletág összesen közel 4 százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, ehhez a gépjármű-biztosítások területe mellett az általános felelősségbiztosítások bevételeinek növekedése járult hozzá. E terület több mint 15 százalékkal bővült 2013 azonos időszakához képest, amiben valószínűleg szerepe lehet a Polgári Törvénykönyv vezetői felelősségre vonatkozó passzusai változásának is. (Még akkor is, ha a biztosítás díja is adóköteles.)
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokból (kgfb) származó bevételek meghaladták az 52 milliárd forintot. A kgfb-szerződések darabszáma mintegy 3,4 százalékkal gyarapodott az egy évvel korábbihoz képest. Szerényebb mértékben, de erősödött a casco-piac is: a díjbevételeket tekintve 0,7 százalékkal, közel 33 milliárd forintra nőtt, a szerződések darabszáma pedig csaknem 7 és fél ezerrel emelkedett – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A gépjármű-biztosítások területén tapasztalt bővülés elsősorban az újautó-értékesítések, illetve a magyarországi forgalomba helyezések volumenének növekedésével magyarázható. Friss statisztikák szerint az idei első félévben összesen 32 992 személyautót és 7022 kishaszon-gépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, ami a tavalyi első félévhez képest 21,4, illetve 50,8 százalékos növekedést jelent.
Forrás: piacesprofit.hu
Utoljára a 2011-es végtörlesztési hullámban vettek ki annyi pénzt az életbiztosításokból, főként a megtakarítást is tartalmazó, vagy befektetésnek is tekinthető konstrukciókból –, mint az elmúlt néhány hónap alatt – közölte a biztosítási tendenciákat áttekintve Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs és értékesítési igazgatója. Akkor az egyszeri gyors, nagyobb összegű készpénzhez jutás volt a cél, s azoknak az ügyfeleknek a többsége azóta már új szerződést kötött. A mostani tendencia egyértelműen a megélhetési gondokkal függ össze, tapasztalatok szerint ugyanis a pénzügyi hozamot is garantáló, főleg az úgynevezett unit linked – az ügyfél által választott befektetést tartalmazó – életbiztosításokból és a hasonló elv szerinti nyugdíjbiztosításokból kivehető összeget egyszerűen felélik. Most úgy tűnik, azok, akik a túlélés miatti kényszerből mondják fel a szerződéseket, egyhamar nem fognak újat kötni. Ennek a folyamatnak jelenleg az említett unit linked konstrukció a nagy vesztese, elsősorban a 10 évnél régebbi, az ügyfél által meghatározott befektetésekre – nemzetközi vagy belföldi kötvények, részvények, pénzpiaci alapok – fordított változatból veszik ki a hasznot, szinte tömegével.
Hasonló a helyzet az úgynevezett elérési nyugdíjbiztosítás terén is, amely szinte valamennyi biztosító ajánlatában szerepel hagyományos és választható befektetési módon, unit linked formában. Ezekre jellemző a magas megtakarítási rész és a viszonylag alacsony haláleseti kockázat.
Németh egy, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) összeállítására hivatkozva megjegyzi, a befektetési típusú életbiztosítás az elmúlt években egyébként is folyamatosan csökkent: míg 2007-ben még csaknem 3 millió 300 ezer szerződésből, 511 milliárd forint bevétel volt, idén alig 2 és fél millió kötvény, eddig összesen 231 milliárd forintot hozott a biztosítóknak. Ez a tendencia tökéletesen ellenkezik a nemzetközi gyakorlattal, számos úgynevezett nyugati országban általános és természetes gyakorlat életbiztosítást kötni. Meglepő ugyanakkor, s némi kedvező változást jelent a magyar biztosítási kultúrában, hogy hazánkban is egyre nagyobb az érdeklődés a tisztán kockázati életbiztosítások iránt – hívta fel a figyelmet az értékesítési igazgató. Hozzátette ugyanakkor, hogy ezekben a konstrukciókban nincs megtakarítás, viszont viszonylag alacsony díj ellenében nagy biztonságot jelentenek, különösen a hitellel rendelkező családok számára, főként egy váratlan tragédia esetére.
Érdekes megfigyelni – jegyzi meg a CLB szakértője -, hogy ha egyelőre nem is tömegével, de egyre többen keresik a korszerű egészségbiztosítást is, ám erre a hazai biztosítók még nem készültek fel, nincsenek igazán jó ajánlatok.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) folyamatot vizsgálva kiderül, hogy a szerződések száma alig változott, összességében mégis kevesebb díjbevétel várható idén – is – ebből a „termékből”, ám erre a piaci verseny, a biztosítók egymást túllicitálva aláígért tarifa a magyarázat. Németh érdekességéként idéz egy számsort, miszerint a kgf-ből 2007-ben még csaknem 120 milliárd forint bevétel, 3 millió 700 ezer szerződés volt, tavaly összesen csaknem 83,5 milliárd forintot fizettek be a hat évvel ezelőttihez képest 200 ezerrel több szerződés alapján.
A kommunikációs igazgató szerint annak ellenére, hogy tavaly több biztosító határozottan állította, véget értek a hajdani nagy kgfb-kampányok, mivel lazultak a díjhirdetés szabályai – akár naponta új tarifa jelenhet meg a piacon -, idén sem marad el a versengés. A mostani azonban már egyáltalán nem a díjak csökkenéséről fog szólni, mert az már szinte totális mélyponton van, hanem a kapcsolódó szolgáltatásokról. Ezeket sem lehet azonban a végtelenségig és korlátlanul alkalmazni, a pénzügyi felügyelet ugyanis szigorúan szabályozza az árukapcsolást: tavaly több céget is megbüntettek a kiegészítő szolgáltatások szabálytalan alkalmazása miatt.
Forrás: hirportal.clb.hu
A szülők felelőtlensége miatt biztosítás nélkül sportolnak a magyar gyerekek, miközben akár már a 6 évesek is komoly edzéseken vesznek részt. Ezekben a napokban lehet sportágat választani az iskolákban, a lehetőségek tucatjaival bombázzák a szülőket, ám a pluszbiztosításról szó sem esik. Igaz, tanulóbiztosítás mindenkinek jár, ám a 3 ezer forintos kártérítés például egy törésért, még a benzinköltségre sem elég. Egy felmérés szerint naponta hatvan gyerek sérül meg, zömében sportolás közben.
Most kell sportágat választani az iskolákban, a lehetőségek tucatjaival bombázzák a szülőket és a gyerekeket ezekben a napokban, a labdajátékoktól a művészi tornán át a küzdősportokig szinte minden szerepel a palettán. Vélhetően ennek az erős sportlobbinak is köszönhető, hogy ma már csaknem minden második gyerek sportol valamit, minden ötödik, komoly fizikai terheléssel járó edzéseken vesz részt, fokozottan kitéve magát a sérüléseknek. Tapasztalatok szerint azonban a biztosításra senki nem gondol, a legtöbb szülő azt hiszi, a mindenre kiterjedő tanulóbiztosítással az állam ezt a problémát is megoldotta helyette. A hidegzuhany azonban a kártérítés kifizetésekor éri őket, ugyanis a leggyakoribb sérülésért, a csonttörésért járó 3 ezer forint gyakran a biztosítóig tartó út benzinköltségére sem elég, nemhogy a gyerek esetleges rehabilitációjára, a szülő táppénzének a kiegészítésére, nem is beszélve egy nagyobb korrekciós műtétről – ismertette egy gyors közvélemény kutatás eredményét Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója egyértelműen jónak tartja, hogy egyre több családban fontos a gyerekek egészséges életmódra, sportolásra való nevelése, azt viszont továbbra is sajnálattal tapasztalták a közelmúltban végzett felmérés során, hogy még a komoly fizikai megterhelésnek, esetleges sérüléseknek kitett sportpalántákra sem kötnek külön biztosítást a szülők. Pedig egyre olcsóbb és egyre korszerűbbek konstrukciókat kínálnak a biztosítók.
Németh szerint ez a felelőtlenség a megélhetési gondok mellett a magyarok alacsony biztosítási kultúrájával is magyarázható. Jellemző, hogy a még viszonylag stabil anyagi körülmények között élő családokban sem tervezik be a sportoló gyerek havonta 5-600 forintos biztosítási költségét – szögezi le a szakértő. Pedig a biztosítás teljes éves díja sem kerül annyiba, mint általában egyhavi edzés. Ez sok más országban, például Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy Angliában elképzelhetetlen gyakorlat. A szakértő jónak tartaná, ha ezekben a napokban a tanévkezdéskor szokásos – egyébként dicséretes – sportlobbi mellett a sportbiztosításra is hangsúlyosan felhívnák a szülők figyelmét.
Idén 1,6 millió gyereknek jár a tanulóbiztosítás, ebből – becslések szerint – legalább 800 ezren sportolnak az oktatási intézményeken kívül is, az iskolákban pedig, mint ismert naponta van testnevelés óra. Mégis alig néhány ezer gyereknek van sportbiztosítása. Holott például az erre kidolgozott Junior Sportbiztosítás a tanulótarifának a sokszorosát fizeti a sérülésekre. A leggyakoribb balesetért, a csonttörésért például a 3 ezer forintos tanulói alappal szemben 25 ezer forintot lehet kapni, míg a baleseti műtétre 200 ezer, a kórházi ápolás idejére - 5-60 nap között - naponta 3 ezer, gyógyulási támogatás címén 100 ezer, s a szülő táppénze alatt 15 naponként 50 ezer forint a kártérítési tarifa.
Forrás: hirportal.clb.hu
Átlagosan minden tízedik magyar turista rossz műszaki állapotú járművel vág neki a világnak megkockáztatva, hogy esetleg tréleren hozzák vissza az autót, vagy külföldi szervizben vagyonokért javíttatják – derül ki egy gyors felméréséből. Nyáron havonta csaknem tízezren hívják a világ minden tájáról a hazai segélykérő vonalakat. Akinek van rá biztosítása, annak akár a benzint is a helyébe viszik, sőt telefonos tolmács segíthet még a shoppingolásban is. Az viszont, aki megfelelő biztosításról sem gondoskodik egy hosszabb útra, nagy árat fizethet a gondatlanságáért.
Ennek ellenére a magyar turisták jelentős része nincs tisztában kocsija műszaki állapotával, ezért derült égből villámcsapásként éri, ha a városi körülmények között még viszonylag jól működő járműve az országúton felmondja a szolgálatot, s már nem „lábon”, hanem trailerrel jön haza, vagy kinti szervizben köt ki. A felkészületlenség következménye mindkét esetben kisebb vagyon, több százezer forintnyi javíttatási vagy szállítási költség – hivatkozott a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. tapasztalataira Németh Péter kommunikációs vezető. A cég a közelmúltban gyors felmérést végzett ügyfelei körében, s kiderült, még a rutinos külföldre járók között sincs mindenkinek úgynevezett assistance biztosítása, holott az egy évre köthető, valamivel több, mint 13 ezer forintos szolgáltatás ára az említett műszaki problémák esetében busásan megtérül.
A CLB felmérése szerint azok, akik mindig is használt, kevésbé jó kocsival jártak, óvatosabbak, sokkal gondosabban készítik a kocsijukat is a nagy útra, mint azok, akik megélhetésük érdekében a luxuskocsiból ültek át egy használtba. Ők ugyanis megszokták, hogy mindig tökéletes autó gurul alattuk, s teljesen felesleges egy hosszabb út előtt alaposabb átvizsgálásra vinni. Őket különösen váratlanul éri, ha a kocsi külföldön felmondja a szolgálatot. A helyzetet tovább komplikálják a nyelvi nehézségek - köztudott, hogy a magyarok egy jelentős része semmilyen idegen nyelven nem beszél -, s ez újabb megpróbáltatást jelent annak az egyébként is szerencsétlenül járt autósnak, akinek egy idegen országban, egyedül kell intézkednie. Tapasztalatok szerint még mindig nem elegen tudják, hogy az, akinek van assistance szerződése – különösen a Europ Assistance új, AutoSOS szolgáltatása - annak, a biztosító minden műszaki hibával kapcsolatos költségét megtéríti, ráadásul a nap 24 órájában telefonos tolmácsot is garantál. Üdítő kivétel az olyan utas – meséli Németh -, aki nemcsak megköti a szerződést a szolgáltatásra, hanem indulás előtt ki is próbálja: például felhívja a tolmácsot induláskor, hogy meggyőződjön róla, számíthat-e rá.
A segélyvonalat egyébként idén már szokatlanul sokan, 11 ezernél többen hívták, aminek elsősorban a március 15-i emlékezetes havazás az oka, amikor autók ezrei rekedtek az autópályákon a hó fogságában. Abban a helyzetben sokan kérték a
Europ Assistance munkatársainak a segítségét – nyilatkozta Kalmár László a cég ügyvezető igazgatója. Volt, aki benzint kért, mert a hóban rekedve 24 óráig fűtött, elfogyott az üzemanyag, s legnagyobb meglepetésére kapott is, hiszen a segélyszolgálat munkatársai akár 10 liter benzint is kiszállítanak a pórul járt autósnak. Nyáron viszont országúton rekedt autókhoz riasztják legtöbbször az AutoSOS-t, csaknem minden szezonban előfordul, hogy a rekkenő hőségben kisgyerekes családok rekednek valahol az országúton a kocsiban. Ilyen esetekben a segélyközpont munkatársai különösen gyorsan intézkednek azért, nehogy a gyerekek bármiféle veszélybe kerüljenek – összegezte Kalmár László.
Az Europ Assistance adatai szerint a legtöbb segítséget – évente több ezerszer – a hazai utakon kérnek az autósok, de egyre többször hívják a segélyvonalat a környező országokból, például Romániából, Szerbiából, Horvátországból és Ausztriából, de Európán belül mindenhol működik a szolgáltatás. Az AutoSOS-t egyébként kevesebb, mint havi 700 forintért is meg lehet rendelni, s ezért egy éven belül többször is jár a segítség. A központban 24 órás ügyelet van, a bajbajutott autósokon a nap bármely órájában segítenek.
Forrás: hirportal.clb.hu
A rekordnagyságú árvízre rekordkifizetéssel készülnek a biztosítók, ám a kártérítés majdani végösszege még így is messze elmaradhat a valós veszteségtől. Egy független alkusz arra biztatja az árvíz által veszélyeztetett, de még szárazon álló ingatlanokban élőket, hogy gyorsan nézessék át, újítsák meg a lakásbiztosításukat, mert a kártérítéskor százezreket nyerhetnek vele még most, az utolsó pillanatban is. Újak kötésére is van még lehetőség, de be kell kalkulálni azt, hogy a legtöbb biztosító 15 napos moratóriumot alkalmaz, vagyis arra a kárra, ami ez idő alatt történik, nem fizetnek.
A biztosítókat is megrengetheti a rekordméretű áradás; amennyiben ez a mostani valóban az évszázad legnagyobb árvízi tragédiája, akkor a cégek is minden eddiginél nagyobb kártérítés, több milliárd forint kifizetésére számíthatnak. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a valós kárnak megfelelő összeget fogják megítélni, hanem csupán annyit, amennyi a biztosítási érték alapján jár. Márpedig ez messze elmaradhat a valódi veszteségtől, a károsultak többsége ugyanis csak most fog szembesülni azzal, hogy a szerződése elavult, a kötvény mélyen a jelenlegi érték alatti összegre szól, mert az elmúlt években a biztosításával nem követte a vagyon növekedését, nem frissítette a szerződés tartalmát – figyelmeztet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója. Ennek ellenére elképzelhető, hogy az árvíz utáni kifizetések is rekordot döntenek majd, de lesznek olyan károsultak, akiknek mindenét elviszi í víz, mégsem lesz elég az újrakezdéshez a biztosítási pénz. Sőt olyanok is vannak, akik csak a szerencsében bízhatnak, hogy talán nem veszítik el a lakásukat, s minden ingóságukat az elsöprő árhullámban, hiszen egyáltalán nincs biztosításuk. A CLB tapasztalatai szerint ugyanis még azok közül sem mindenki kötött szerződést, akit egyszer már lenullázott a természeti katasztrófa, mert úgy gondolják, ilyen kétszer nem eshet meg velük.
Németh felhívja a veszélyeztetett településen élők, főleg a még szárazon állóingatlanok tulajdonosainak a figyelmét arra hogy talán még nem késő, azokhoz, akikhez még nem ért el a víz köthetnek biztosítást, vagy frissíthetik a meglévőket, hogy minél aktuálisabb érték szerepeljen a szerződésben, s minél több pénzt kaphassanak majd a biztosítóktól. Az intézkedésre azonban már csak „percek” vannak, a legtöbb biztosító ugyanis 15 napos moratóriummal védi magát. Ez azt jelenti, hogy csak azokra a káreseményekre fizet, amelyek a szerződéskötéstől számított 16. napon történnek. Az előrejelzések szerint még legalább 18 napig tart az árhullám levonulása, jó néhány településen még jó eséllyel köthetnek biztosítást úgy, hogy akár már erre az árvízi katasztrófára is fizet. Érdemes azonban szétnézni, melyek azok a cégek, amelyek nem kötöttek ki türelmi időt a szerződések érvénybe lépésére – javasolja Németh. A CLB ebben minden hozzájuk forduló ügyfélnek soron kívül segít azért, hogy gyorsan, szakszerűen és időben bebiztosíthassák magukat azok, akik biztosak benne, hogy hamarosan az ő kertjükben is megjelenik az árvíz. A szakértő azonban arra is figyelmeztet, hogy az ajánlat csak az árvízre vonatkozik, belvízre ugyanis továbbra sem lehet biztosítást kötni.
A CLB-nél úgy tudják, némelyik biztosító hétvégi ügyeletet is tart majd, hogy a lehető leggyorsabban megkezdődjön a kárfelmérés, s a kártérítések kifizetése.
Forrás: hirportal.clb.hu