2016.02.01

A napokban hatalmas port kavart a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése, amelyben egy kifejezetten idős korúakat megcélzó biztosításokat áruló ügynökséget, a 4Life Directet és gibraltári partnerét, a Red Sands biztosítót közel százmillió forinttal büntették meg. Utánanéztünk, hogy mi volt a trükk és mi indokolja a hatalmas bírságot.

Időskori Biztonság?
Több TV-csatornán, rádióban találkozhattunk a 4Life Direct biztosításközvetítő reklámjával, amelyben Szilágyi János hosszasan taglalva megosztja nézőivel, hogyan készülhet fel a biztosító szolgáltatásaival az időskori elmúlásra; miképp tud úgy meghalni, hogy nem hárít a családjára hatalmas temetési költségeket.

A 4Life Direct a reklám szerint:
- 45 és 85 év közti ügyfeleknek,
- mindössze napi 100 forintos biztosítási díjért,
- akár 3 500 000 forintos haláleseti biztosítást nyújt,
- orvosi vizsgálat nélkül,
- a díjakat sosem emelve, a biztosítási összeget nem csökkentve.

"Jelentkezését garantáltan elfogadjuk, függetlenül egészségügyi panaszaitól, fájdalmaitól" - hangzik Szilágyitól a reklámban. A magyarázós reklámok mellett találhatunk olyat is, amelyben idős hölgyek osztják meg férjük elhalálozásának tragédiáját és 4Life korrekt helytállását a biztosítások kifizetésében.

A cég célkitűzése látszólag nemes: az idősebb korosztálynak, akiknek gyakran hátat fordítanak más biztosítók, nyújt életbiztosítást, amely haláluk esetén temetési költségeik fedezésében segítséget nyújt, olcsón, egészségi állapotuktól függetlenül. A 3 500 000 forintos biztosítási összeghez a 36500 forintos éves biztosítási díj nem is tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak középkorú ügyfelek esetében, ráadásul ez az összeg sok más dologra is hasznos lehet egy temetésen kívül.

Mi volt a gond?
A GVH bebizonyította, hogy a reklám túl szép, hogy igaz legyen, ezért 99 millió forintos bírsággal vágta nyakon a 4Life Direct Kft.-t és a biztosítást ténylegesen szolgáltató partnerét, a Red Sands Assurance Ltd.-t.

Mint kiderült:
- A biztosítást nem a 4Life Direct Kft., hanem a magyar székhellyel nem rendelkező gibraltári biztosító, a Red Sands Assurance Ltd. nyújtja, a 4Life függő ügynökként csak értékesíti a Red Sands termékeit,
- napi 100 forintért csak 50 000 forintot fizet a biztosító, ami nem érdemi segítség egy temetésben, ami köszönőviszonyban sincs a reklámban lehetőségként említett 3 500 000 forintos összeggel.

A GVH továbbá súlyosbító körülményként értékelte azt is, hogy idősebb ügyfeleket céloztak meg a reklámokkal, akik jellemzően kevésbé tájékozottak az életbiztosításokkal kapcsolatosan és készpénznek vehetik a magas összegű szolgáltatást.

Még a bírság előtt levette a 4Life a reklámjait és a problémás részeket orvosolva hasonlóakat szerkesztett.

Két másik kifogásolható elem van a reklámban, amire a GVH nem tért ki a közleményében:

Az első az, hogy a reklám felhívja a figyelmet arra, hogy orvosi vizsgálatok és egészségügyi kérdések nélkül bárki köthet biztosítást a céggel. Ez igaz is, az orvosi vizsgálatok ugyanis utólag, a biztosított halálakor következnek be. A reklámból viszont nem derül ki az, hogy ha a kötéstől számított hat hónapon belül baleseten kívül akármilyen más módon hal meg a biztosított, a biztosítási összeget nem fizeti ki a cég, csak a befizetett díjakat. Azzal is kevesen lehettek tisztában, hogy ha a biztosítás életbe lépése előtt fennálló állapot okozza a biztosított halálát az életbelépést követő két évben, a biztosító nem fizet.

Tehát, gyakorlatilag teljesen lényegtelen, hogy nem kell orvosi vizsgálat, mert ha visszamenőlegesen derül ki, hogy a biztosított halálos beteg volt, a biztosító nem fizeti ki a biztosítási összeget.

Az orvosi vizsgálat elmaradása tehát kifejezetten hátrányos, mert fizetjük a biztosítás díját, de szolgáltatást nem kapunk cserébe.

A GVH hosszabb határozatából kiderül, hogy mielőtt a biztosító kivezette volna a terméket, elsősorban a napi 100 forintos verziót vették igénybe az ügyfelek, ez a biztosítás kockázati eseménykor 50 000 forintot fizet.

Utánaszámoltunk: 1 év 4 hónap alatt többet fizet be ebben a esetben a biztosításba az ügyfél, mint amennyi a biztosítási összeg.

Ez különösen fura, mivel a biztosító csak hat hónap után fizet a baleseti halálon kívül másnemű halálra is, másfél év után viszont már nem éri meg az ügyfélnek a kockázati szolgáltatás. Tehát, gyakorlatilag egy idősebb ügyfél csak úgy tud "nyerni" a biztosításon, ha meghal a biztosítási időszak kezdetétől számított hatodik és tizenhatodik hónap között. És csak abban az esetben, ha nem szerződéskötés előtt "előzetesen fennálló állapot" okozta a halálát. Így borzasztóan jól kellett "időzíteni" a biztosított halálát, hogy minden kritériumnak megfeleljen.

Kisebb részletkérdés, de a GVH kifogásolta azt is, hogy a biztosító a napi 100 forintos verzióval nem nyújt érdemi segítséget egy temetéshez, mivel 50 000 forintból nem lehet kihozni egy temetést. Főleg úgy nem, hogy a biztosításközvetítő a reklámban felhívja a figyelmet arra, hogy egy temetés akár 1 000 000 forintba is kerülhet.

Vicces, hogy a 4Life és a Red Sands a védelmében mégis összeszedte, hogy az interneten fellelhető adatok alapján ténylegesen mennyibe kerül egy hamvasztás, temetés is, szerintük egy hamvasztás 55 700 és 65 500 forint között, egy temetés pedig 78 500 és 341 000 forint között mozog. Eszerint bizonyos esetben még az 50 000 forintos szolgáltatás is jelentős segítséget jelenthet. A GVH szerint viszont ez sem helytálló, egy vidéki kiskoporsós vagy urnás temetés ára körülbelül 200 000 forint.

Az 1 000 000 forintos biztosítási díj, ami tényleg érdemi segítséget nyújt egy temetésben, 65 éves kor fölött több mint havi 10 000 forint, ami egy átlagos nyugdíjas költségvetésébe aligha fér bele.

A GVH döntése ellen egyébként többek közt ezekkel érvelt a 4Life és a Red Sands:
- A 4Life szerint a kapcsolatba lépés arányában nagyon alacsony számú panasz érkezett be a reklámok félreértésével kapcsolatosan.
- A cégcsoport más országokban is hasonló reklámokat vetít le a nézőinek (ugyanígy, idősebb hírességekkel reklámozzák, idősebb ügyfeleknek a terméküket, itt például a lengyeleknek értékesít biztosítást Stanis³awa Ryster, újságíró, televíziós személyiség), itt nem találta egyik felügyeleti szerv sem kifogásolhatónak a gyakorlatot.
- Továbbá kiemelték, hogy az ügyfelek teljes körű tájékoztatást kapnak személyesen, a reklám csak a telefonhívásra invitálja az ügyfeleket, nem ez alapján döntik el, hogy szeretnék-e a biztosítást.
- Ügyfeleik nagy része még nem nyugdíjas.
- A két társaság együttműködött a hatóságokkal, a reklámokat levették, a céges prospektusokat átírták még a határozat megszületése előtt, az 50 000 forintos terméket kivezették, július 1-től 100 000 forint a minimum biztosítási összeg.

Nincs kockázat?
A GVH egyik legnagyobb gondja a helyzettel az volt, hogy a 4Life megpróbálta beadni, hogy a biztosítást ők szolgáltatják Magyarországon, holott valójában a gibraltári Red Sands Assurance-é a termék. A 4Life csak mint függő biztosításközvetítő tevékenykedik.

A 4Life szerepe tehát teljesen lényegtelen ebben a képletben: mint közvetítő, nem ők foglalkoznak az ügyfelek kárbejelentéseinek elbírálásával, a biztosítási összegek kifizetésével, a panaszkezeléssel. Ha valami probléma adódik a 4Life-fal (csődbe megy, kivonul, stb.), mehetünk Gibraltárra pereskedni.

A Red Sands egyébként végezhet biztosítási tevékenységet az EU-n belül, mivel Gibraltár az Egyesült Királysághoz tartozik, ezért EU-tag. A Red Sands a Virgin-szigeteki Manzillo Holdings Limited teljes tulajdonában áll. A Jaap t'Hooft Trust liechtensteini cég ellenőrzi a működését. Tehát, ha a Red Sands működésében is probléma merül fel, irány az offshore-paradicsom; a Virgin-szigetek!

Bár ez valóban nem lényeges, a 4Life Direct anyacége, a 4Life Direct International egyébként egy máltai székhelyű cég.

Még egy érdekesség: 2013-ban 562 millió forint, 2014-ben 741,3 millió forint volt a 4Life nettó értékesítési árbevétele. A cég 2013-ban 114,45, 2014-ben 198,7 millió forintot költött marketingre és reklámokra.

Ez azt jelenti, hogy a cég éves bevételének 20,5 és 26,8 százalékát költötte a szilágyis reklámok megrendezésére, sugárzására.

A GVH elsősorban emiatt döntött a tetemes bírság kiszabása mellett.

Ha nem ezt, akkor mit?
Számos más biztosító van, amelyik hasonló szolgáltatást nyújt, olyan nemzetközi cégek, amelyek Magyarországon hatalmas piaci jelenléttel rendelkeznek.

Ilyen szolgáltatást nyújt a GVH felsorolása szerint:
- A Groupama Szelence,
- a Generali Nyugalom (egy jóval sejtelmesebb, kevésbé szájbarágós reklámmal)
- az Aegon Gondviselés,
- a Signal Testamentum.

Azonban mindegyik biztosítás jellemzője, a Red Sands Időskori Biztonság termékéhez hasonlóan, hogy minél idősebb a biztosított, annál drágább a biztosítás.

A 4Life jelenlegi reklámjában szereplő 5700 forintos havidíj egy 54 éves biztosított 1 000 000 forintos biztosításához nagyjából már megfelel a piaci átlagnak.

Nyugdíjas korunkban azonban jobban megérheti egy megtakarítást, vagy befektetést indítani egy ilyen termék helyett:
- Egy értékpapírszámlán vásárolt befektetési alap esetében minimális költségek mellett a befektetett pénz dolgozik,
- ha pedig kifejezetten a biztosítások által nyújtott haláleseti öröklési illetékmentesség, örökösödési eljárás mentességet akarjuk megcélozni, érdemes lehet inkább egy unit-linked termékben gondolkozni (itt azonban a költségek magasabbak). Általában az UL-ek esetében is van biztosítottra vonatkozó korhatár, ezért érdemes megjelölni biztosítottnak az örököst és szerződőként elindítani a megtakarítást, mivel ha meghal a szerződő, a biztosított lép be a helyére. Persze itt is lehet rosszul időzíteni, mivel az új szerződőnek döntenie kell, hogy tovább fizeti-e a megtakarítást, vagy visszavásárolja, az utóbbi jelentős tőkevesztést jelenthet.

Forrás: Portfolio

Biztosítás fajta: 

  • Életbiztosítás
A ravatalozó is megrongálódott: alulbiztosított önkormányzatok
2010 június 22.
Kategória:
Általános

A ravatalozó is megrongálódott: alulbiztosított önkormányzatok

A levonulóban lévő árvíz az önkormányzati vagyonban is százmilliós károkat okozott. A vihar, felhőszakadás és árvíz gyakorlatilag minden piaci szereplő alaptermékeiben is megtalálható kockázat, így szinte minden vagyonbiztosítási termék fedezi ezeket a kockázatokat - írja a Napi Gazdaság.

Nincs pontos összegzés arra, hogy a közösségi intézmények, például a polgármesteri hivatalok vagy az iskolák mekkora százalékát biztosítják a helyhatóságok. Hajas Gábor, a Generali vagyonbiztosítási üzletágának igazgatója szerint kevés önkormányzat rendelkezik biztosítási védelemmel, Cserkuti Nándor, az Aegon vállalati vagyon üzletágának vezetője viszont úgy véli, 70-75%-ra becsülhető a biztosított önkormányzatok, vidéki közintézmények aránya, és az igény évről évre növekszik. A szakember szerint jellemzően a helyi önkormányzatok kötnek biztosítást, a polgármesteri hivatalon kívül a kezelésükben vagy üzemeltetésükben lévő egyéb intézményekre is (óvoda, orvosi rendelő, gimnázium vagy akár ravatalozó).

Ebben a szférában is előfordulnak a bankok által előírt, hitelfedezetként kötött vagyonbiztosítások, sőt több kistérségben az önkormányzatok összeállnak és alkuszokon keresztül közösen vásárolnak biztosítási fedezetet, ezáltal komoly díjengedményt tudnak elérni - mondta el Kaszab Attila, K&H Biztosító nem életbiztosítási üzletágának vezetője. Lázár István, a Groupama Garancia vagyon-, felelősség- és mezőgazdasági biztosítási főosztályvezetője úgy véli, a biztosítottság arányában nincs látványos különbség az árvíz sújtotta és az egyéb területek között.

Egyes hírek szerint ahol van biztosítás, sok helyen ott is inkább csak jelképes a védelem, gyakran a könyv szerinti értékre biztosították az épületeket. Kaszab Attila szerint ez már a múlté, ma inkább valós értéken vagy új értéken kötik a biztosításokat, Lázár István pedig úgy véli, ez akkor áll fenn leginkább, ha a szerződés már többéves, ilyenkor valószínűbb, hogy alulbiztosítottak a vagyontárgyak.

Cserkuti Nándor szerint 3-5 éve még valóban általános tendencia volt a könyv szerinti nettó értéken kötött biztosítás, ami az infláció miatti értékkövetés helyett az értékcsökkenési leírással csökkentett összegen határozta meg egy-egy biztosított ingatlan vagy vagyontárgy értékét (biztosítási összegét). A korábbi évekre jellemző volt az önkormányzati szektorban az alulbiztosítottság, hiszen a települések jó részénél az alacsonyabb biztosítási összegek alacsonyabb díjat jelentettek, ami a szerződés megkötésekor még ma is fontos szempont.

Az Aegon vállalati vagyon üzletágának vezetője az elmúlt évek változó tendenciáinak tudja be, hogy már "csak" 30-40%-ra becsülhető az önkormányzati szektor alulbiztosítottsága. Piaci szakértők szerint az előrelépést hátráltatja az is, hogy a kormányzat szereplői a mostani árvíz kapcsán is kilátásba helyezték: teljes mértékben átvállalják az intézményekben keletkezett károkat.

Alulbiztosításnak nevezzük, amikor a biztosított ingatlan újraépítési értéke nagyobb a biztosítási szerződésben meghatározott összegnél. Ebben az esetben egy esetleges kárra a biztosító csak arányos kártérítést alkalmazhat.

Forrás: Pénzcentrum.hu

Újabb munkanélküliségi biztosítás a piacon
2010 június 22.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Újabb munkanélküliségi biztosítás a piacon

A Groupama Garancia Biztosító havi 70 illetve 90 ezer forintos, szabadon felhasználható szolgáltatású munkanélküliségi biztosítással lépett piacra - közölte a biztosító az MTI-vel, ezzel újra két társaság kínál ilyen terméket.
 
A magyar piacon sok biztosító vállalja, hogy a hitelhez kötött életbiztosítást kiegészíti olyan modullal, amely megkötésével munkanélküliség esetén néhány hónapig a biztosító fizeti a banknak a törlesztő részletet. Más biztosítók önállóan is kötnek olyan munkanélküliség biztosítást, amelyben átvállalják a hitel törlesztő részletének fizetését.

Szabadon felhasználható - bármire elkölthető - szolgáltatású munkanélküliségi biztosítást a biztositas.hu internetes alkusz kezdett értékesíteni két évvel ezelőtt. Ennek a kockázatát az ACE European Group vállalta, de egy év után a kockázatvállaló kiszállt a további üzletből, így csak a régi biztosítások élnek tovább. Itt a 80-90 ezer forintos szolgáltatás volt a jellemző, mivel ennek a havi díja alatta maradt 3 ezer forintnak. Az értékesítés 10 ezer eladott biztosítás után szűnt meg.

A következő piacra lépő az April CEE Development Kft. volt. Ez a cég is szabadon felhasználható szolgáltatású munkanélküliségi biztosítást kínált, és kínál, ennek a kockázatát az AXA vállalta. Francois Maresquier vezérigazgató korábban elmondta az MTI-nek, hogy 10-20 ezres értékesítésre számít. E célból bevonta az értékesítésbe az internetes alkuszokat, így a biztositas.hu is ezt a terméket árusítja ma már.

A CLB pedig közleményben tudatta, hogy a szerződők a 6, illetve a 9 hónapra választható szolgáltatás közül a hosszabb idejűt keresik. A leggyakrabban választott 100 ezer forintos szolgáltatás egyúttal azt jelenti, hogy nem a minimálbéres, hanem a jobban kereső réteg köt ilyen biztosítást, hiszen a szolgáltatás nem lehet több mint a nettó jövedelem 70 százaléka. A másik gyakorlati tapasztalat, hogy 10 munkavállalóból 7-8 tud megfelelni a biztosítási feltételeknek.

A Groupama Garancia magasabb, havi 90 ezer forintos szolgáltatású munkanélküliségi biztosításának a havi díja nem éri el a 4 ezer forintot.

 
 
Cégautós vakáció: mire figyeljünk?
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Cégautós vakáció: mire figyeljünk?

Különösen külföldi út esetén érdemes előre meggyőződni arról, mire terjed ki a céges autó biztosítása, illetve a kocsi tartozékai, engedélyei rendben vannak-e - hívja fel a figyelmet a KBC Autolease.

Megkezdődött a nyári szabadságok időszaka, sokan pedig nyaralásuk alatt is a céges autót használják. A vállalkozások cégautókra vonatkozó szabályozása határozza meg, lehetséges-e, és ha igen, milyen mértékben magáncélokra is igénybe venni a vállalati gépkocsikat – olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A képet tovább árnyalja, hogy van, ahol a belföldi utat igen, de a határátlépést már nem engedélyezik a munkatársaknak. A flottakezelők – akik lízingkonstrukció esetén a gépjármű tulajdonosai – külföldre utazáshoz kiviteli engedélyt adnak ki az autóhoz. A schengeni határok létrejötte óta ugyan kisebb a jelentősége ennek az engedélynek, de vannak olyan európai országok, ahol a határátlépéskor szigorúan ellenőrzik a meglétét. Közúti ellenőrzés során pedig bárhol kérhetik az igazolást arról, hogy a vezető jogosult használni az autót. Érdemes indulás előtt áttekinteni azt is, miről szól a használati engedély. Vezető beosztású munkatársak esetén az autópark-kezelők igény szerint már az autó átadásakor kiadnak egy meghatalmazást, ami a házastárs részére is lehetővé teszi a gépjármű használatát - jelzik.

Az üzemanyagkártyák többnyire országhatáron belül érvényesek, a flottakezelők az autókat a magyarországi előírásoknak megfelelő tartozékokkal adják át a cégeknek. A külföldre utazó munkatársnak kell arról gondoskodniuk, hogy az adott ország egyedi előírásainak megfelelően készítsék fel az autót az útra. A kézi poroltó például hazánkban nem kötelező tartozék, egyes európai országokban viszont ezt is kérik az autósoktól - hívják fel rá a figyelmet.

Céges flották esetén a biztosításokat rendszerint az autópark-kezelők kötik meg, az autóvezetőknek azonban ajánlatos tájékozódni a biztosítási és az assistance szolgáltatások részletes feltételeiről: baleset esetén mire kell figyelni, milyen segítséget vehetnek igénybe, számíthatunk-e például csereautóra. Európában az ún. rendszámegyezményhez csatlakozott országokban – az Európai Unió országai, valamint Izland, Norvégia és Liechtenstein – a zöldkártya bemutatása nem szükséges, a rendszám és az országjelzés is  igazolja a felelősségbiztosítás meglétét.  Ha más ország az úti cél, a cégek a flottakezelőtől vagy a biztosítótársaságtól kérhetik a zöldkártya kiállítását.

Forrás: Privátbankár.hu

 

 

Tetőzik a magyar munkanélküliség
2010 június 22.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Tetőzik a magyar munkanélküliség

A munkanélküliség 11,8 százalékon tetőzött, a foglalkoztatottak száma viszont 14 ezerrel nőtt az utóbbi három hónapban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Az elemzők szerint az adatokat óvatosan kell kezelni.

Ezer fővel, 496,8 ezerre csökkent a munkanélküliek száma a februártól április végéig tartó időszakban az 15 és 74 év közötti munkaképes lakosság körében. A foglalkoztatottaké eközben 13,9 ezerrel, 3 millió 731 ezer főre gyarapodott. Mindez azt jelenti, hogy a január-márciusi 11,80 százalékos munkanélküliségi ráta 11,75-re csökkent, a 15–64 éves korosztályban pedig 11,89-ről 11,83 százalékra módosult.

Kétségtelen, hogy az egy évvel korábbi adatoknál minden téren rosszabbak a maiak. A mostani tárgyidőszakban a 15-64 éves korosztály 62 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon, míg egy éve arányuk 61,2 százalék volt. A foglalkoztatottak létszáma ebben a korcsoportban 34 ezerrel, a munkanélkülieké pedig 85 ezerrel volt kevesebb, mint 2009 áprilisának végén. A korcsoport foglalkoztatási rátája 54,7 százalék volt, 0,4 százalékponttal kisebb, mint a tavalyi ugyanezen időszaki érték.

A munkanélküliség legerősebben a fiatalokat sújtja: a 15-24 éves korosztályban 27,6 százalékos az állástalanok aránya, ami egy év alatt 2,5 százalékponttal romlott. Az álláskeresés időszaka is megnyúlt, az elhelyezkedéshez átlagosan egy héttel többre, azaz 16,9 hónapra van szükség. Az egy évnél is hosszabb ideje állást keresők tábora 230 ezer fős.

Az adatokat Szollár Domokos kormányszóvivő búcsútájékoztatóján figyelemre méltónak nevezte, különösen európai összevetésben. A válságkezelő Bajnaikormány az Út a munkához program keretében százezer ember foglalkoztatásához járult hozzá, igaz, a válság eközben más területeken csaknem ugyanennyi munkahely megszüntetését követelte - tette hozzá. Szerinte a növekedés alapjainak lerakása eredményes volt, s erre építkezhet az új kormány.

Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő szerint viszont hamisak azok a kormányzati megnyilatkozások, amelyek arról szólnak, hogy Magyarország elindult kifelé a gödörből. Ő a munkanélküliségi adatokból azt olvassa ki, hogy a magyar gazdaság továbbra is rendkívül mély válságban van. A szóvivő másfél hónapja a nyilvántartás hiányosságaira hivatkozva 16-17 százalékos valós munkanélküliségről beszélt. Az elemzők szakmai oldalról közelítik meg az adatokat, amelyek szerintük kétségtelenül kedvezőek, ám a messzemenő következtetések levonására egyelőre nem alkalmasak, ahhoz még egy-két hónap munkaerő-piaci fejleményeinek ismeretére is szükség lesz. Utóbbi álláspontra helyezkedtek az MKB Bank elemzői, akik 2010 végére egy kedvező forgatókönyv, fellendülés estén 11,4 százalékra sülylyedő munkanélküliséget vetítenek előre, míg „nyögvenyelős” világgazdasági növekedés esetén akár 12,4 százalékig is felfuthat a ráta. Kondrát Zsolt vezető elemző úgy véli, az igazi fordulat még nem érkezett el a munkaerőpiacon, noha kétségtelen, hogy a bejelentett beruházások növekvő száma ebbe az irányba mutat.

Suppan Gergely szerint pozitív a foglalkoztatottak számának emelkedése, amit a Takarékbank Zrt. elemzője egyrészt a szezonális munkák beindulásával, másrészt az exportra termelő cégeknél megnőtt munkaerőigénnyel magyaráz. A foglalkoztatottak száma tovább nőhet a következő hónapokban, sőt, az év második felében tovább stabilizálódhat a munkaerőpiac annak kapcsán, hogy a magyar gazdaság "magára találásával" párhuzamosan a belső piacra termelő cégek sem bocsátanak már el - idézi az MTI az elemzőt, aki szerint júliusig 10,6-10,7 százalékra csökkenhet a munkanélküliségi ráta.

Forrás: Nol.hu

Tanulságos balesetek: nem mindegy, kié a felelősség!
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Tanulságos balesetek: nem mindegy, kié a felelősség!

Itt a nagy utazások szezonja, ám ha az embert külföldön autóbaleset éri, nem könnyű a maga igazát érvényesítenie. A biztosítási szaktanácsadónak azért van néhány segítő tippje.

Mi magyarok gyakran utazunk külföldre saját autónkkal, érthető módon elsősorban nyáron. Nem árt tudni azonban, hogy külföldön, de különösen a kelet-európai országokban egy esetleges baleseti helyszínelésnél gyakoriak a nyelvi nehézségek, ezért Vinkelman István igazságügyi gépjármű-szakértő azt tanácsolja, ha nem értünk valamit a külföldi rendőrök által felvett jegyzőkönyvben, akkor ne írjuk azt alá, ragaszkodjunk tolmács előkerítéséhez. Mint ugyanis a szakember közel három évtizedes tapasztalata mutatja, előfordul például, hogy a pórul járt autós az általa aláírt jegyzőkönyvvel a kezében hazaérkezik, és megpróbálja kárát rendezni, ám csak ekkor derül ki, hogy bizony a jegyzőkönyv szerint ő volt a balesetben a vétkes fél, így a kötelező gépjármű-biztosításból nem tudja kocsiját megjavíttatni.

- Nem kételkedek a külföldi rendőrök jóhiszeműségében, de olyan eset is előfordult, amikor a két autó haladási irányát a jegyzőkönyvben felcserélték! Így pedig már nem sok remény van a kár rendezésére - hívja fel a figyelmet a tizenhat évvel ezelőtt alapított Biztosítási Ügyintéző és Szaktanácsadó Iroda  (BÜSZI) vezetője, aki szerint a másik fontos dolog, hogy valamilyen igazolást, például a nemzetközi biztosítási zöldkártyát és a vétkességet elismerő nyilatkozatot kérjük el a másik autó tulajdonosától, mert ez nagyban megkönnyíti az ügyintézést, hiszen a jog szerint nekünk kell majd bizonyítani a felelősséget. 

- Egy, országhatáron kívüli baleset után a legnehezebb azt eldönteni, szállíttassa-e haza az autót a tulajdonos, vagy bízza inkább annak megjavítását egy helyi műhelyre, esetleg erősen totálkárosnak tűnő kocsi esetén engedje, hogy a maradványt bezúzzák külföldön. Az igazságügyi kárszakértő  szerint ilyenkor érdemes "telefonos segítséget" kérni, azaz egy hazai szakértőt felhívni. Ő maga például a tanácsadást ingyen végzi, azaz ha valaki átküldi neki telefonon a roncsról készült képet, segíteni tud a legjobb döntést meghozni. Ilyenkor ugyanis mérlegelni kell, különösen az idősebb jármű  esetében, hogy annak értéke fedezi-e a javítás költségeit, mert előfordulhat, hogy a külföldi javítás jelentősen többe kerül, mint amennyi az autó értéke alapján még gazdaságosnak tekinthető, és a biztosító nem fogja a javítási költséget kifizetni. Az is előfordulhat, hogy nem a teljes javítás összegét térítik, mivel az új alkatrészek beépítésével a kocsi felértékelődik, amit a törvényi káron gazdagodásra hivatkozva a biztosítók levonnak javítási összegből.  Fontos tudni, hogy ha el is ismeri a másik fél a felelősséget  - és ez már a belföldön történt balesetekre is vonatkozik -,  az még nem jelenti azt, hogy a biztosító szintén így dönt. Elképzelhető, hogy a felelősséget például ötven-ötven százalékban állapítja meg, azaz így kevesebbet hajlandó fizetni a pórul járt autósnak. Vinkelman István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta,  ilyen esetekben lehetőség van kikérni a rendőrségi jegyzőkönyvet. Nem egy esetben sikerült is  bebizonyítani, hogy a baleset nem pontosan úgy történt, mint azt a rendőrség a helyszíni nyomokból vélelmezte, így a felelősség arányai is módosíthatóak, ami pedig egy kár kifizetésénél bizony nem jön rosszul. Persze lehetőség van arra -  és ez a gyakoribb  -, hogy  a kárrendezés szempontjából fontos felelősség kérdését a büntetőeljáráson kívül tisztázzuk.

És persze azt sem árt tudni, hogy amikor utasként ülünk autóban, és balesetet  szenvedünk, minden esetben biztosítva vagyunk, még ha a mi sofőrünk is a vétkes: ilyenkor a saját gépjármű-felelősségbiztosítója köteles az utas kára, sérülése miatt fizetni. Az utasok kára akkor is térül, ha a károkozónak nincs biztosítása, ilyenkor a MABISZ (Magyar Biztosítók Szövetsége)  rendezi a kárt.

Forrás: FMH.hu

PSZÁF: a TIR Biztosító Egyesületnek fel kell töltenie a szavatoló tőkéjét
2010 június 22.
Kategória:
Általános

PSZÁF: a TIR Biztosító Egyesületnek fel kell töltenie a szavatoló tőkéjét

A minimális biztonsági tőke nagyságáig, legfeljebb fél év alatt kell feltöltenie a TIR Biztosító Egyesületnek a szavatoló tőkéjét - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) határozata a hatóság honlapján jelent meg.

A feltöltendő összeg minimális, de a felügyeletnek határozatot kellet hoznia a hiány rendezéséről - mondta Binder István a PSZÁF szóvivője. A TIR-nek 30 napon belül - ütemezést tartalmazó - pénzügyi tervet kell benyújtania a felügyelethez.

A TIR már nem köt kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződést, ezért a tevékenysége leszűkült. A múlt évet 711 millió forint díjbevétellel zárta, ezzel a piaci szereplők listáján az utolsó előtti volt a rangsorban. Az idei első negyedévi 115 milliós díjbevétellel pedig már az utolsó helyen áll.

 

Az időjárás kikényszeríti a katasztrófabiztosítást
2010 június 22.
Kategória:
Általános

Az időjárás kikényszeríti a katasztrófabiztosítást

Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárás miatt szükség lenne egy katasztrófabiztosítási rendszerre, ilyen a világ harminc országában működik már, s bevezetését hazai szakemberek is évek óta szorgalmazzák - írta a Napi Gazdaság hétfői számában.

Asztalos László, a biztosításfelügyelet korábbi vezetője a lapnak elmondta: nem mindegy, hogy a kockázatok viselése az adók, járulékok vagy illetékek "szétterítéséből" származik, vagy ösztönző-kikényszerítő biztosítási konstrukciókból.
   
A világszerte működő 32 rendszer többsége "üzleti" modell, de több országban alkalmazzák az úgynevezett szociális rendszert is. Utóbbiban az állam szerepe a meghatározó, de minden ingatlan tulajdonosának minimális biztosítási díjat kell fizetnie - Asztalos szerint ez az összeg Magyarországon évi 2400 forint lenne -, amit az illető járandóságából automatikusan vonnának le. Ennek ellentételezéseként minden ingatlanra lenne biztosítás, az ártérben levőkre maximum 5 millió forint. A befizetésekből keletkező évi 7 milliárd forintot egészítené ki az állam 30 százalékos garanciával, amelynek lehívására azonban csak a viszontbiztosítások igénybevétele után kerülhetne sor. Ezt a rendszert további önkéntes biztosítások egészítenék ki, ezek szolgálnának a nagyobb értékű ingatlanok kárának fedezésére.

A tisztán üzleti modell döntően önkéntes biztosításokra épül, de évi 12 ezer forintos díjért 15 milliós értékhatárig nyújtana fedezetet az ingatlanokat ért károkra. Az állam itt is vállalhatna garanciát, mégpedig a másik modellel megegyező mértékben.
  
A két modell körül sürgősen kellene választani, hiszen a jelenlegi állapot az állam szinte korlátlan felelősségére épít, a természeti károk bekövetkeztekor mindenki az államtól vár segítséget - írja a Napi Gazdaság.

Forrás: Privátbankár.hu

Mennyibe kerül valójában az Ön biztosítása? Most megtudhatja!
2010 május 12.
Kategória:
Általános

Mennyibe kerül valójában az Ön biztosítása? Most megtudhatja!

Újabb bűvös hárombetűs kombinációt kell megtanulnunk: a hiteleknél szereplő THM mintájára a biztosításoknál a Teljes Költségmutató nyújthat egyfajta támaszt. Így például, ha valaki nagyon magas TKM-mel találkozik, akkor jobb, ha azonnal tárcsázza biztosítója számát. Bár a szakértők szerint az ügyfelek jó része nem ez alapján fog döntést hozni, mégis jelentős termékfejlesztéseket indíthat be egyes cégeknél.

A következő hónapokban már a biztosítási ajánlatokon is szerepelni fog az úgynevezett Teljes Költségmutató (TKM). Ennek segítségével könnyebb lesz összehasonlítani a hazai biztosítók legnépszerűbb termékeinek, a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknak a költségeit. 

A TKM annál magasabb, minél nagyobb hozamot várunk az adott biztosítástól. A szektor szereplői egyébként a mutató önkéntes kialakításával és bevezetésével a jelentősebb piacvesztést akarják megelőzni.

A MABISZ hétfőn jelentette meg a biztosítótársaságok által közölt TKM-ek összehasonlító táblázatát. A számokból kiderül: a hosszabb (20 éves) unit-linked biztosítások Teljes Költségmutatója 3-6 százalék között mozog, míg a rövidebb futamidővel jellemzően 6-9 százalékos TKM-ek társulnak. Ebből kiderül: a biztosítási szerződések futamideje igen nagy hatással van a TKM-re, ahogy az egyes biztosítások lényegét jelentő mögöttes befektetésekkel (eszközalapokkal) járó költségek is.

Általános szabályként megállapítható: minél nagyobb hozammal kecsegtető, távoli, egzotikus befektetési alap jegyeiből vásárolunk, annál magasabb lesz biztosításunk TKM-je. A hazai kötvényekbe, bankbetétekbe fektető alapok TKM mutatója alacsonyabb, igaz, ezek hozama általában kisebb is, mint az egzotikus befektetéseké.

Mi az a TKM?

A TKM azt mutatja meg – szól a meglehetősen bonyolultra sikeredett hivatalos magyarázat –, hogy egy adott befektetési termék elméleti, költségmentes (bruttó) hozamához képest mekkora hozamveszteség éri az ügyfelet. Ha például egy 15 éves futamidőre kötött unit-linked várt éves hozama 10 százalék 3 százalékos TKM mellett, akkor az ügyfél által elért reálhozam átlagban 7 százalék lesz.

Egy egyszerűbb megfogalmazásban ugyanez így hangzik: a TKM azt mutatja meg, hogy mekkora minimális hozamot kell az adott befektetésnek évente elérnie ahhoz, hogy az ügyfélnek ne legyen vesztesége.

Akik veszik a fáradtságot, és a MABISZ összehasonlító táblázatából kikeresik termékük nevét, megtudhatják, hogy biztosítási szerződésük minimális-maximális TKM-je milyen sávban mozoghat. Ha egy adott befektetés egy évben pontosan ekkora nyereséget érne el, akkor az praktikusan azt jelenti, hogy a mi zsebünkbe semmi nem kerül – tehát befektetési egyenlegünk év végén ugyanott lesz, ahol év elején volt –, befektetésünk ugyanis csupán saját működési költségeit tudta kitermelni.

Standardizáld mutató: előny vagy hátrány? 

Első nekifutásra minden biztosító egy 35 éves férfival számolva határozta meg a mutatókat, 5-20 év közötti biztosítási futamidőkkel kalkulálva, azt feltételezve, hogy a szerződés a biztosítási tartam alatt mindvégig élő lesz, valamint a biztosítási díjakat maradéktalanul megfizeti az ügyfél.

Más TKM-et módosító paraméterek is felmerülhetnek egy adott unit-linked biztosítás megkötésekor. Nem mindegy a biztosított kora, neme, éves befizetéseinek nagysága. A TKM-et jelentősen módosíthatja az egyes unit-linked biztosítások mögöttes termékeinek költségszerkezete is. 

A magasabb összegre kötött – például halálesetre vagy balestre vonatkozó – úgynevezett kockázati biztosítás díja is jelentősen befolyásolhatja a TKM-et. A standardizált mutató egy piaci átlagnak nevezhető kockázati díjjal számol, ha azonban valaki ezt magasabbra vagy alacsonyabbra állítja be, akkor a TKM máris magasabb vagy alacsonyabb lesz.

Összességében megállapítható, hogy a TKM-et az egyes ügyfelek konkrét szerződési paraméterei, igényei miatt jelentősen eltérhetnek a biztosítók által kiszámolt standardizált TKM mutatóktól. Így a mutató csak a szerződéskötés előtti tájékozódást segíti, csak hozzávetőleg adja meg a biztosítással járó valós kiadásokat.

A standardizált mutató is hasznos lesz? 

A jellemzően magyarországi eszközökbe fektető, alacsonyabb hozamlehetőséggel kecsegtető alapokra épülő biztosítások TKM-je alacsonyabb, míg, a távoli, egzotikus, nagy hozamlehetőséggel járó termékek TKM-je magasabb – mondta a Hírszerzőnek az Allianz életüzletágért felelős vezérigazgató helyettese. Kozek András az egyes termékek eltérő mutatóiról – azt, hogy minden eszközalapnál "tól-ig" TKM intervallumot adtak meg a biztosítók – azzal magyarázta, hogy a mögöttes eszközalapoknak eltérő költségei vannak. 

Kozek ezzel kapcsolatban figyelmeztetett: vásárláskor a termékre megadott legmagasabb TKM értéket érdemes figyelembe venni, hiszen jellemzően az ezek mögött levő hosszabb távon magasabb kockázatú és hozamú alapokat érdemes választani. A kevés alapot használó, kizárólag pénzpiaci eszközökbe fektető termékek gyakran alacsony TKM-jét a magasabb hozamlehetőséggel kecsegtető alapok hiánya okozza.

A szakember szerint a standardizált TKM mutató hasznos lesz, a termékek összehasonlíthatósága ugyanis a jellemzően évtizedes elköteleződést jelentő biztosítások megvásárlása előtt jóval egyszerűbbé válik.

Bár a TKM nem tartalmazza a biztosítással járó összes kiadást, azonban minden közvetett és közvetlen költség megjelenik benne, ami ahhoz kell, hogy az egyes ügyfél pénze a nagybani tőkepiacra kerüljön – magyarázta Kozek. 

Ha valaki  kiegészítő kockázatokat is vásárol - tehát magasabb haláleseti vagy baleseti kifizetést kér -, akkor az az egyéni TKM értékét növeli, de ez a döntés az ügyfél számára a befektetési döntéstől elkülönül, így nem okoz félreértést, hogy nem jelenik meg a standardizált TKM mutatóban. Ráadásul azok a kiadások, melyek néhány tized százaléknál jobban befolyásolják a TKM-et, mind benne vannak a mutatóban - magyarázta Kozek.

A jövőben könnyebb lesz általános értelemben megismerni egy termék alaptulajdonságait. A biztosítói modellszámítások szerint a piaci átlagdíjon megkötött más korú és nemű ügyfelek TKM-je néhány tized százaléknál jobban nem tér el a mintaszerződéstől – figyelmeztetett Kozek. 

Mit jelent a magasabb TKM?
Az egy százalékos TKM emelkedés 20 éves távlatban 5-8 százalék körüli visszavásárlási értékkülönbséget eredményez. Ez például azt jelenti: az egy százalékos TKM mellett működő szerződés lejáratkor durván 7 százalékkal magasabb kifizetést eredményez majd, mint egy olyan szerződés, aminek 2 százalékos TKM-je van.

Három dolog, ami eltérítheti a TKM mutatót 

A Generali Biztosító TKM kidolgozásban részt vevő ügyvezető igazgatója, Paál Zoltán a Hírszerzőnek három olyan tényezőt mondott, ami jelentősen módosíthatja a standardizált TKM-et. 

Az egyik, amit feljebb már említettünk: a kockázati biztosítás díja. Ha a biztosított a kötelező szint fölött vásárol mondjuk baleseti biztosítást, vagy megemeli a haláleseti szolgáltatás díját, akkor ennek többlet díja van, amit meg kell fizetnie. Ezzel a TKM is emelkedik, az így felhasznált pénz pedig nem kerül befektetési alapokba, így hozamokat sem termel majd.

A következő eset, ami emelheti a hivatalosan közölt standard TKM-et, ha az ügyfél a szerződésben szereplő alapok között sokszor átcsoportosítja a pénzét, ezek egyszeri díjai is emelik a szerződés teljes költségét, ami miatt a valós TKM nagyobb lehet a standard, előre jelzett mutatónál.

A befizetett díj nagysága is befolyásolhatja a valós TKM-et. A unit-linked szerződéseknek ugyanis vannak nem százalékos jellegű, hanem fixen fizetendő díjai. Azok az ügyfelek, akik az átlagosnál jóval alacsonyabb összegű éves szerződést kötnek, a fix díjak miatt végül magasabb TKM mutatókkal szembesülnek majd. Az átlagnál jóval nagyobb éves díjra szerződök TKM-je pedig alacsonyabb lesz. Példa: egy fix ezer forintos díj a százezer forintra szerződő ügyfélnél egy százalékos költséget jelent, míg egy ötszázezer forintos szerződés esetén ennek csak az ötödét; így végül a TKM is alacsonyabb lesz. 

Hasonló termékeknél segíti az összehasonlítást

A TKM tehát valóban nem egy pontos, személyre szabott költséget jelez, csupán általánosítva, a piaci átlagok alapján mutatja meg a unit-linked szerződések díját. Paál szerint a közeljövőben nem vezetnek be kötelező jelleggel személyre szabott TKM mutató számítást, ez azonban minden biztosítónak reális – bár meglehetősen drága – lehetőség. A személyre szabott mutató létrehozásának, bevezetésének igénye egyelőre nem merült fel a biztosítási szakmában, így arra rövid távon vélhetően nem fog sor kerülni - mondta lapunknak az Erste Biztosító termékfejlesztő matematikusa, Kozák Ádám.

Paál nem hisz abban, hogy ügyfelek tömegei hoznak döntést a TKM mutatóra támaszodva, de szerinte a biztosításközvetítők, alkuszok reagálni fognak, ami jelentős termékfejlesztéseket indíthat be egyes cégeknél.

Paál a magas TKM mutatóval szembesülőknek azt javasolja: vegyék fel a kapcsolatot a biztosítóval és próbálják meg átdolgoztatni a szerződésüket, ha megéri. Például a díjfizetés összegének módosításával vagy a futamidő megváltoztatásával lehet változtatni a TKM-en.

Az alacsonyabb TKM mutatókat közlő ING senior termékmenedzsere, a Mabisz életbiztosítási tagozatának elnökhelyettese, Hronszky Imre a Hírszerzőnek azt monda: cége költséghatékonysággal és a fair trade elveinek alkalmazásával tud alacsony TKM mutatókat felmutatni. Hronszky szerint a mutató csak két azonos eszközhátterű unit-linked esetében ad pontos képet a költségekről. Ilyen esetekben a TKM alapján érdemes az olcsóbb terméket választani, más esetekben, különböző termékeknél azonban nem szabad csak a TKM alapján dönteni.

Forrás: Hírszerző.hu

Maradt a piacon munkanélküliségi biztosítás
2010 május 12.
Kategória:
Munkanélküliség biztosítás

Maradt a piacon munkanélküliségi biztosítás

Az ACE European Group Limited Magyarországi Fióktelepe jövő év első napjával átruházza a munkanélküliségi biztosítási állományát az April Cee Development Kft.-re, akik viszont az idén lettek munkanélküliek, azok számára az ACE szolgáltatja továbbra is a havi kifizetést - mondta az MTI-nek Rácz István, a megszűnő terméket értékesítő és az átkötést menedzselő biztositas.hu internetes alkusz ügyvezetője.

(A kivonulásról a Magyar Rádió egyik adója adott hírt.) Nyár óta új szerződést ennek a cégnek a nevében nem kötöttek, viszont azóta az April hasonló termékét értékesítik. Az alkusz elektronikus levélben is értesítette az ügyfeleket, akik egy kattintással átszerződhetnek az Aprilhoz.

A CLB Független Biztosítási Alkusz immár negyedik hónapja kínálja a továbbra is a piacon maradó biztosító termékeit, amelyeket az eddigi kötések adatainak tanúsága szerint jellemzően a maximális kilenc hónapra kötnek havi százezer forint térítésére - tájékoztatott a társaság. Noha a munkaerő-piaci helyzet romlásával párhuzamosan a munkanélküliségi biztosítás iránti kérelmek elbírálása is szigorodott valamelyest, a CLB tapasztalatai szerint 10 alkalmazottból átlagosan 7 továbbra is megfelel a munkanélküliségi biztosítás feltételeinek.

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. lett az év alkusza
2010 május 12.
Kategória:
Általános

A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. lett az év alkusza

2010. február 4-én immár második alkalommal rendezték meg a Generali-Providencia Biztosító Partner Gáláját.

A gála alkalom a biztosítótársaság számára arra, hogy külső értékesítési partnereit elismerje, és az Év Alkusza, illetve az Év Partnere díjakat ünnepélyesen átadja.

A Generali évek óta elismerésben részesíti egy-egy év kiemelkedő alkuszi tevékenységét. Ezzel nemcsak az értékesítési teljesítményeket értékelik, hanem az ügyfeleik döntéseit is, hiszen tudják, hogy ezek a teljesítmények mögött sok tízezer ügyfél döntése áll, azáltal, hogy ők az adott alkuszcéget választották partnerként szerződéseik kezeléséhez. Az Év Alkusza elnyeréséhez azonban szükség van az értékesítési teljesítményen túlmutató, az adott alkuszcég folyamat- és szolgáltatásfejlesztésének területén elért eredményekre és az alkusztársadalom fejlődéséért végzett munkára is.

A Generali Providencia Biztosító a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft.-t, a BiztosításTipp.hu weboldal üzemeltetőjét díjazta az Év Alkusza díjjal.

 

Oldalak