2016.02.01

A magyar biztosítók tavaly sem tétlenkedtek, de máris újabb fejlesztéseken dolgoznak az informatika területén. A biztosítók ügyfelei számára már elérhetők e-termékek, online tarifálók, fejlett ügyfélportálok, mobilappos biztosításkötés, és például olyan egzotikus fejlesztésre is akad példa, mint amikor egy műhold alapú nyilvántartás segíti a mezőgazdasági szegmensben a kárérték meghatározását. Idén olyan új mobilappra is lehet számítani, amelyben az időjárási vészhelyzet előrejelzésétől a casco szemlefotók feltöltésén át a befektetési egységek átváltásáig több szolgáltatást tesznek elérhetővé. És persze ez csak néhány azok közül az újítások közül, amelyekről a körkérdésünkre válaszoló 8 nagy biztosító beszámolt nekünk.

Amit az ügyfelek közvetlenül is láthatnak...
A magyar ügyfelek között is egyre nagyobb azok aránya, akik az online világ lehetőségeit szívesen kihasználják, vagyis például online kötnek biztosítást, így jelentik be, ha kár éri őket, vagy éppen szívesebben kommunikálnak a biztosítójukkal e-mailben, ügyfélportálon keresztül. A biztosítók is reagáltak az új igényekre, ezért számos fejlesztéssel kedveskedtek nekik.

Az Allianznál például a nem-élet üzletág minden jelentős terméke - beleértve a Gfb és Casco, a lakás, továbbá az utasbiztosítást is - elérhető online az ügyfelek számára. Az ügyfelek már a teljes biztosítási portfóliójukat kezelhetik a biztosító weboldalán az ügyfélportálon keresztül, és a kárszolgáltatásokat is igénybe vehetik az online csatornákon. Mára már több mint negyed millió lakossági szerződő partner használja kizárólagosan az online csatornákat a biztosítónál. A mezőgazdasági szegmensben létrehoztak egy növénybiztosítási szerződés megkötésére és karbantartására alkalmas központi elektronikus felületet, amely a területre vonatkozó műholdas képek feldolgozásával biomassza térképet készít. A területekhez rendelt műhold alapú nyilvántartással a korábbiaknál pontosabb kárértéket tudnak meghatározni.

A Generalinál a tanácsadók és az ügyfelek online kiszolgálásának javítása volt fókuszban tavaly. Folyamatosan fejlesztették webes alkalmazásaikat, illetve a szerződéskötés megkönnyítése érdekében online ajánlatkészítő és értékesítést támogató felületeiket, melyekkel a papírmentesség irányába még jobban elmozdultak. A Groupamánál a mobil megoldások bevezetése volt a leginnovatívabb fejlesztés mind ügyfélkiszolgálás, mind a belső üzletkötői támogatás terén. Az Aegon platformfüggetlen reszponzív felhasználói felületeket készített az értékesítést támogató rendszerükben. Ennek köszönhetően a tanácsadók laptop mellett tabletet is használhatnak az értékesítés során. Ehhez kapcsolódóan egyszerűsítették a papírmentes értékesítés folyamatát is.

Az Unionnál legfontosabb fejlesztések a tanácsadókat és az ügyfeleket kiszolgáló webes rendszerekre irányultak, erre példa az új lakásbiztosításuk online felülete, mely reszponzív módon működik, vagyis PC, tablet és mobil eszközökön is elérhető. Az NN kérdésünkre elmondta, hogy különböző ügyfeleket különböző helyzetben kell megtalálni, és ehhez az IT-nak is igazodnia kell. Valamelyik területen ez csak egy upgradet jelentett 2015-ben (SCCM, levelezés), de volt, hogy új eszközöket adtak partnereik kezébe (Lync, Mobile Iron).

A K&H Biztosítónál teljesen megújították a nem-életbiztosítási kárbejelentő felületet, illetve a nem-életbiztosítási termékek esetében elérhetővé tették a bankkártyás fizetési lehetőséget az ügyfélportálon és a direktbiztosítási front office rendszerben. Emellett bővítették a telefonos ügyfélszolgálat önkiszolgáló funkcióit az ügyfelek által leggyakrabban igényelt információk lekérdezésének lehetőségével. Korszerűsítették az életbiztosítási termékek értékesítésére szolgáló front office alkalmazást, továbbá a közvetítői portált használó banki tanácsadó és helyi képviselő kollégák számára elérhetővé, gyorsan és könnyen megjeleníthetővé tették a kárrendezéssel kapcsolatos információk és dokumentumok nagy részét.

A Magyar Posta Biztosító egy új call center rendszert vezetett be, amely már minden olyan ügyfélszolgálati folyamatot támogat, amelyek korábban csak a több száz fős call centereket kiszolgáló rendszerekben voltak elérhetőek; pl. tudás alapú híváselosztás, e-mail kezelés, kifelé irányuló kampányok végrehajtásának támogatása. Továbbfejlesztették a Postával közös hűségprogramot, így az - akár biztosítási szerződésekkel is gyűjtött - hűségpontok már biztosítások vásárlása során is beválthatók a postahelyeken. A Postával közös másik fejlesztés eredményeképpen utasbiztosítás is köthető a Posta mobil alkalmazásával a biztosító saját mobil alkalmazása mellett. A honlap működésének alapjául szolgáló Sitecore rendszerben egy komoly verzióváltásra került sor, aminek köszönhetően rugalmasabban és hatékonyabban tudják internetes oldalaikat fejleszteni, frissíteni.

...és ami rejtve marad előttük
Back-office terülten az Allianznál a belső ügyfelek (pénzügyi tanácsadók, alkusz partnerek, javító partnerek) teljes körű digitális információ ellátásán, az értékesítési folyamatok automatizálásán, továbbá az operációs háttérfolyamatok átalakításán és papírmentesítésén dolgoztak. A Generalinál elsősorban a folyamatok gyorsítására, további automatizálására fókuszáltak. Erre példa a kárrendezési folyamat gyorsítása, amelynek eredményeként az ügyfeleik akár egy napon, bizonyos esetekben akár pereceken belül is a kártérítési összeghez juthatnak.

A Groupamánál a legfontosabb háttérrendszerekhez kapcsolódó fejlesztés az adatminőség javítását célozta tavaly. A fejlesztés a több csatornás ügyfél-kommunikációhoz szükséges megfelelő minőségű adatkezelési hátteret, illetve a megfelelő minőségű adatokat biztosítja. Az Unionnál a back office területén folytatták a 2014-ben a papírmentesség elérése érdekében megkezdett lépéseket. Az Aegon új lakásbiztosításokkal kapcsolatos termékvonalat alakított ki a társaság fő portfóliós rendszerében. Ezzel konszolidálni tudják a portfóliós rendszereiket és növelni a szoftverfejlesztés hatékonyságát.

A K&H Biztosítónál 2015-ben elkezdték a nem-életbiztosítási nyilvántartó rendszer pénzügyi moduljának modernizálását és az erre a modulra épülő folyamatok újragondolását, egyszerűsítését. Az élet üzletágban 2015-ben az értékesítési folyamatok megújításán volt a hangsúly. Ezen felül folyamatfelmérés-, és optimalizációs feladatokat, valamint előkészítő tevékenységeket hajtottak végre egyrészt a 2016-ban induló, élet üzletági back office területeket érintő projektekkel kapcsolatosan, másrészt a jövőbeni digitalizációs fejlesztések és az életbiztosítási rendszerek ügyfélportálhoz történő integrálása céljából. Az NN-nél a folyamatok felülvizsgálatán, háttérrendszerek kommunikációjának professzionalizálásán és az interface-ek átláthatóságának növelésén volt a hangsúly.

A Magyar Posta Biztosítónál a back-office fejlesztéseket első sorban szabályozási változások és termékfejlesztések indukálták, míg a többi fejlesztés elsősorban a hatékonyságjavulást és a biztonságosabb üzletmenet biztosítását célozta. Több termék esetében is racionalizálták a levélküldési folyamatainkat, ezen kívül minden biztosítási ajánlatot és nyomtatványt intelligens vonalkóddal állítanak már elő, aminek köszönhetően a beérkező és elektronikussá konvertált dokumentumok automatikusan hozzárendelődnek az ügyfelek érintett szerződéseihez.

Mire készülnek idén a biztosítók?
Az Allianznál folytatódik az ügyfélkapcsolatok digitalizációja, és az év céljai közé tartozik a kárrendezési felületek, alkalmazások és folyamatok fejlesztése. Emellett az adatszivárgást megelőző és adatvédelmet szem előtt tartó intézkedésekre készülnek, és mivel 2016-tól az MNB elvárásai is változnak és több törvényi változás közeleg, a jogi környezetnek megfelelő működést is aktualizálni kell a rendszereikben. A biztosító fontosnak tartja a Big Data technológiákat, amelyekkel az ügyfelek igényeit pontosabban lehet megismerni, ez pedig segít a személyre szabott szolgáltatások és termékek fejlesztésében.

A Generali tervei között szerepel például az adatkezelés fejlesztésével a kárügyek nyomon követhetővé tétele az ügyfelek számára, illetve a Generali Ügyfélpont alkalmazás kibővítésével egy olyan mobilapplikációt vezetnek be, amelyben az időjárási vészhelyzet előrejelzésétől a casco szemlefotók feltöltésén át a befektetési egységek átváltásáig több szolgáltatást tesznek elérhetővé. Az ügyfelek számára idén létrehoznak egy ügyfélbokszot ahol bejelentkezés után az összes szerződésükkel kapcsolatos fontos dokumentumot egy helyen megtalálják. Idén az adatközpontot is elköltöztetik, amivel a várakozásuk szerint hosszú távon hatékonyabb informatikai kiszolgálást tudnak elérni. Az Aegon folytatja a portfóliós rendszerek konszolidációját, központosítja az ügyfelek kezelését. Lecserélik a jutalék számfejtő és nyilvántartó rendszereiket, illetve új mobil alkalmazás alapú biztosítást vezetünk be.

A Groupamánál idén az ügyfélszolgálati rendszer megújítása, a mobilitás továbbfejlesztése, illetve a hagyományos adattárházi kereteken túli komplex üzleti intelligencia megoldások lesznek fókuszban. A K&H Biztosító 2016-ban a nem-életbiztosítási nyilvántartó rendszer pénzügyi moduljának megújítására fókuszál, emellett a szerződésadminisztrációs és kárrendezési rendszereiket fejlesztik. Az élet üzletágban két nagy háttérrendszer és a rájuk épülő folyamatok modernizálását kezdik el egy több éven átnyúló projekt keretein belül. Az Union a front-office területén megkezdett megújulási folyamatot folytatja, ennek keretében a publikus webes felületek megújítására koncentrálnak. Az NN olyan célokat tűzött ki amivel, egyszerűsödik a háttérmunka, csökkenhetnek a papír alapon történő lépések számai és növelhetik az értékesítőik számára bárhol elérhető adatok és szolgáltatások listáját.

A Magyar Posta Biztosítónál hamarosan elindul az értékesítési pontokon a már szerződéssel bíró ügyfelek automatikus beazonosítását lehetővé tevő fejlesztés, aminek kiterjesztése az első félév során fog megtörténni. Az online és háttérrendszerek integrációja révén a lakásbiztosítási károk feldolgozási folyamata magasabb szintű automatizációval, gyorsabban fog működni. Március 1-től meg kell felelni az életbiztosítási szerződéskötéskor annak a felügyeleti elvárásnak, hogy az egész piacra vonatkozóan egységes ügyfél-igényfelmérés történjen, ez is informatikai fejlesztést is igényel. Az adatminőség biztosításra is különös figyelmet fordítanak, amivel kapcsolatban négy projekt is folyamatban van. A hatékonyabb és átláthatóbb IT működés érdekében egységes, elektronikus folyamattal támogatják majd az informatikai fejlesztések végig vitelét.

Mire számíthatunk a közeljövőben?
A szakma általános véleménye szerint a szektor még nagyobb hangsúlyt fektet majd az adatelemzési és technológiai innovációs fejlesztésekre, hogy a biztosítási termékek azon túl, hogy szinte bárhol bármikor megköthetővé válnak, még inkább személyre szabhatóak lehessenek, díjszabásuk pedig akár az ügyfelek viselkedése, magatartása, életvitele alapján meghatározhatóvá váljon. Emellett online ügyfél-kiszolgálási megoldások továbbfejlesztése és tökéletesítése, valamint az operációs folyamatok teljes körű automatizálása és a már működtetett rendszerek konszolidációja mellett a felhő alapú számítástechnikai megoldásoké és szolgáltatásoké lehet a jövő. Mindemellett a biztosítók a digitalizációt támogató workflow és front megoldásokkal, I/O (input-output) management támogató eszközökkel és az adatbiztonságot elősegítő eszközökkel jelennek meg a piacon.

Forrás: Portfolio

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Sok a betörő a környéken? Lakásbiztosítással talán jobban alszunk majd
2022 december 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Sok a betörő a környéken? Lakásbiztosítással talán jobban alszunk majd

Nem mindenki engedheti meg magának azt, hogy egy csendes, békés, tiszta, ápolt és biztonságos helyen lakjon. A legtöbben örülnek, ha egyáltalán találnak egy megvásárolható ingatlant, amelyet meg is tudnak engedni maguknak anyagilag.

Az ilyen helyzetekben szinte elengedhetetlen egy jól kiválasztott lakásbiztosítás, amely lehetőleg személyre szabott extra fedezetet is tartalmaz a helyi sajátosságok miatt.

Az alap lakásbiztosítás nem biztos, hogy mindig elég

A legtöbben nem az alap lakásbiztosítást kötik meg, hanem választanak hozzá egy kiegészítő csomagot is, amely figyelembe veszi az adott földrajzi elhelyezkedést, a környék típusát vagy épp az otthon lévő extra holmik védelmére ajánlj további fedezetet.

Léteznek már külön lakásbiztosítási kiegészítők arra, ha például készpénzt szeretnénk bebiztosítani. Egyes biztosítók külön adnak fedezetet arra, ha például áramkimaradás miatt megromlanak az élelmiszerek a fagyasztóban.

Ha nagy hűtőládánk van, akkor ez a kár igen nagyra felrúghat, mert egy ilyen típusú fagyasztót igen jól tele lehet pakolni fagyasztott élelmiszerekkel, amelyek akár egész éven át képesek kitartani - ha nem jön egy váratlan áramszünet.

Családi házakra is létezik külön plusz biztosítási csomag

Nem minden családi ház van szép, csendes környéken. Sajnos rengeteg olyan ingatlan van, ahol szinte mindennapos a rongálás, graffiti kár vagy akár a kertben lévő használati tárgyak lopása.

Ebben az esetben szintén jó döntés lehet az, ha az alap lakásbiztosítás mellé családi ház kiegészítő csomagot is választunk. Így például a kerti bútorok vagy a gyönyörű dísznövények is biztosítva lesznek egy esetleges rongálás vagy lopás esetén.

Ha nagyobb gazdaságunk van, akkor akár a haszonállatokra és a termésre is vehetünk fel extra biztosítást, hiszen egy jégverés óriási károkkal járhat, ha van egy nagyobb veteményesünk a hátsó udvaron.

Előzzük meg a bajt, hiszen évente néhány tízezer forint nem sok azért, ha hirtelen egy több milliós kárt kellene kifizetnünk egy nem várt helyzet miatt.

forrás: borsonline.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban egyszerűen összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Kezdődik a síszezon - ezekre figyelj, ha útnak indulsz
2022 december 05.
Kategória:
Utasbiztosítás

Kezdődik a síszezon - ezekre figyelj, ha útnak indulsz

A síelés vagy snowboardozás veszélyes sportnak számít, mivel könnyen és súlyosan meg lehet sérülni közben. Egy autó árát is bukhatjuk, ha nem készülünk fel rendesen.

Sokszor érdemes a környező országokba menni síelni, mert olcsók, korábban nyitnak és nagyok a pályák, ami nagy előny. Az viszont már hátrány, hogy ha egy másik országban ér minket baleset és nem vagyunk felkészültek, több havi fizetésünk bánhatja.

Idén is sokan mennek majd külföldre síelni

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) szóvivője szerint a meghosszabbított téli iskolai szünet kedvez a kiutazóturizmusnak, a január első hetében elérhető csoportos és egyéni utazási lehetőségek iránt az eddigiekkel ellentétben most családok is érdeklődnek. Bakó Balázs szerint a téli utazásról nem mond le a többség, legfeljebb olcsóbb és közeli helyre megy síelni- olvasható a Világgazdaság hasábjain. A szakértő szerint így idén a boszniai és szerbiai sípályák is felkerülnek a magyar sportturisták térképére, mivel a nyugat-európainál számottevően olcsóbbak a síbérletek és szállások is, ráadásul a közelségük miatt az utazási költségeken is lehet egy kicsit spórolni.

Ennyit drágultak a síutak tavalyhoz képest

A külföldi utazások ára a tavaly télihez mérten átlagosan 15-20 százalékkal emelkedett. Ehhez még hozzájön az a tény is, hogy tavaly még 360-370 forint volt egy euró, most 410-420 forint között mozog.

Mennyire veszélyesek a téli sportok?

A statisztikák alapján az európai sípályákon minden 10. sportoló szenved valamilyen balesetet. A potenciális veszélyt a felkészületlen, rossz kondícióban lévő, tapasztalatlan pályahasználók és a hüttéket, alkoholt kedvelők jelentik, de a legtöbb baleset esésből, megcsúszásból adódik.

Elég, ha magunkkal visszük az EU-s kártyánk?

Mivel láthatóan nagy egy baleset veszélye, felmerül a kérdés, hogy elég-e ha indulás előtt kiváltjuk az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK). A válasz az, hogy nem, ugyanis ez a kártya csak az alapellátásra jogosít fel a használóját. Nem állja például a hegyi mentés költségeit, a korházban töltött idő utáni önrészt vagy a gyógyszerek felírásának költségeit, ahogy felelősségbiztosítást sem tartalmaz. Vagyis, ha nem kötünk biztosítást, és úgy indulunk el, akkor egy legalább egy autó árát tesszük kockára, de volt olyan is, akinek a házát árverezték el azután, hogy biztosítás nélkül balesetet szenvedett külföldön.

Mindig kössünk biztosítást

A síelésre való felkészülés része a megfelelő utasbiztosítás megkötése is. A biztosítási szakemberek szerint viszont nem mindegy, milyet kötünk. Ellenőrizzük le, hogy az adott biztosítás mit fedez pontosan. Síeléshez olyan érdemes kötni, aminek része a felelősségbiztosítás is, mert a sípályán történt balesetek okozói ugyanúgy kötelesek helytállni az általuk okozott kárért, mint a közúti baleseteknél. Ezen kívül nézzünk utána, hogy az adott biztosítás fedezi-e

  • a helikopteres mentést és mekkora összeghatárig;
  • a kórházi költségeket teljes mértékben;
  • az elveszett, ellopott felszerelés pótlását;
  • a tolmácsot.

forrás: ripost.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban a síutazására is néhány perc alatt kiszámolhatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Autósok figyelem: csütörtökön fontos határidő jár le
2022 november 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Autósok figyelem: csütörtökön fontos határidő jár le

Alig több mint két napja maradt közel egymillió gépjármű, köztük félmillió személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem: a felmondásoknak csütörtök éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz. Átlagosan 15 százalékkal emelkedtek a díjak.

A piaci szereplőktől kapott visszajelzések azt mutatják, hogy az idei év végi kampányban megkötött új szerződések átlagdíja mintegy 15 százalékkal, vagyis közel kéthavi összeggel múlja felül a tavalyi hasonló értéket, amely a mai inflációs környezetben nem nevezhető túlzott mértékű korrekciónak. Az egyes járművekre vonatkozó lehetőségek azonban jelentősen eltérhetnek egymástól, ezért célszerű minden érintettnek a még rendelkezésre álló időben gyors egyedi kalkulációval megismerni a következő időszakra elérhető díjakat.

„A vonatkozó törvény úgy rendelkezik, hogy az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig be kell érkezniük az illetékes biztosítóhoz – figyelmeztet Papp Lajos, a FBAMSZ (Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége) gépjárműszekciójának elnöke. – Emiatt csütörtökön már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal, általában a nap első felében fogadnak be ilyen megbízásokat. Aki az utolsó pillanatban határoz a szerződése felmondásáról, akkor mehet biztosra, ha felkeresi az érintett biztosító valamelyik ügyfélszolgálatát, így szerezve igazolást a felmondás beérkezéséről.”

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a kampányban váltók mintegy 20 százaléka az utolsó 3-4 napra hagyja a döntést. Ez azért kockázatos gyakorlat, mert az az autós, akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. Ha ennek ellenére egy másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

A december 1-jei határidő ugyanakkor csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, Új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést az ügyfelek túlnyomó része egyidőben, az alkuszi összehasonlító oldalon megteszi. Ezt követően már csupán az új szerződés első díjrészletének megfizetésére kell figyelni: a március 1-jei fizetési határidő be nem tartása esetén a biztosítónak a törvény rendelkezése szerint törölnie kell a megkötött szerződést.

Mint ismeretes, az autósok 2010. január 1-je előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári kezdőnap, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van a biztosítót váltani. 2010 óta tehát évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya, ám az év végi kampány még idén is közel egymillió gépjárművet, köztük 500 ezer személygépkocsit érint.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Erre figyelj, ha kötelezőt váltasz és meg akarod tartani a bónuszod!
2022 november 28.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Erre figyelj, ha kötelezőt váltasz és meg akarod tartani a bónuszod!

Zajlik a kötelező biztosítási kampány, ami a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai mellett azokat érinti, akik kocsijának ebben az időszakban van az évfordulója. Ennek apropóján megnéztük, mit tehet az, aki autót cserél és bónuszkedvezményét átvinné a most vásárolt kocsira. Jöjjön hát a biztosítási kisokos!

Így működik a rendszer

A kötelező díjánál nemcsak az számít, hány éve vezet valaki, hol lakik, mennyit autózik egy évben, hanem az is, hogy az adott pillanat (például autóvásárlás vagy kötelezőváltás) megelőzően okozott-e kárt vagy nem. A bonus-malus rendszer a kármentes éveket és a káreseményeket tartja nyilván. A kezdőpont az A0-s, a kvázi semleges kategória. Itt nincs büntetés (malus) és kedvezmény (bonus) sem. Leegyszerűsítve, ha nem okozott kárt az illető, akkor a következő évben jobb osztályzatot kap, így lépkedhet egyre feljebb, a plafon a B10-es kategória, itt jár a legnagyobb kedvezmény. Ha viszont kárt okoz, akkor komoly a büntetés. Egy kár esetén 2-vel, 2 kárnál 4-gyel, 3 kárnál 6-tal rosszabb lesz az osztályzat. Ha 4 vagy több kárról van szó, akkor a legrosszabb, M4-es besorolás lesz érvényes.

Szólni kell, különben elköszön a kedvezmény

Ha megtörtént az eladás, akkor ezt rögtön jelezni kell a biztosítónknak, hiszen okafogyottá válik a díjfizetés. Ezt a szakzsargon érdekmúlásnak nevezi. Fontos, hogy az eladás napján is rendben kell lennie a biztosításnak, azaz az adott időszakra ki kell fizetni a díjat. Ha például november közepén cserélt gazdát az autó, az utolsó negyedéves díjat rendezni kellett jó eséllyel még októberben akkor is, ha már tudtuk, hogy máshoz kerül a kocsi. Ugyanakkor a biztosító a fennmaradó összeget a november közepétől december végéig terjedő időszakra visszaadja.

Azért fontos a biztosítónak jelezni az eladást, mert, ha az autós szimplán nem foglalkozik vele és abbahagyja a fizetést, akkor díjnemfizetés miatt szűnhet meg a szerződés, ilyenkor pedig nem lehet tovább vinni a bónuszt.

A megvásárolt autóra átvihető a korábbi B1-B10-es besorolás valamelyike, de ahogy az előbbiekből is kiderül, csak akkor, ha a régi autóra már megszűnt a biztosítás. Ezt az új autóra vonatkozó kötelező biztosítás megkötésénél kell kérni, illetve a szerződés megkötésekor kell megadni a korábbi szerződésben szereplő kategóriát.

Lényeges szabály, hogy az osztályzat az adott járműkategóriára szól, azaz ha egy B10-es biztosítással futó autó eladása után motorkerékpárra ül át a sofőr, akkor a motornál nem lesz érvényes a kedvezmény.

Persze olyan is van, hogy az autóeladás után nem egyből érkezik a következő. Ebben az esetben is megmarad a bónuszkategória, mégpedig 2 évig. Tehát ha az eladás után ennyi időn belül lesz másik autó, akkor arra is vonatkozik. Ennek letelte után viszont visszakerült a rajtkőre a sofőr, azaz A0-ról kezd majd.

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

A tévhitek, illetve az ismeretek hiánya a fő gond, a legtöbb tűzeset megelőzhető
2022 november 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás

A tévhitek, illetve az ismeretek hiánya a fő gond, a legtöbb tűzeset megelőzhető

A fűtési szezon kezdetével megszaporodnak az otthon történő tűzesetek, a legtöbb azonban megelőzhető lenne – derült ki a fustmentes.hu, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ), valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közös kezdeményezésére készült kutatásból, amely az égéssel és a füsttel kapcsolatos legelterjedtebb tévhitekre is rávilágított.

Magyarországon a lakosság ötödének volt már közvetlen vagy közvetett tapasztalata otthoni tűzesettel kapcsolatban, a megkérdezetteknek mégis csupán töredéke van tisztában a tűz keletkezésének okaival, valamint az égés során keletkező káros anyagok élettani hatásaival.

A legtöbb tűzeset nagyobb körültekintéssel és egyszerű jelzőeszközök használatával megelőzhető lenne, ezeket azonban jelenleg csupán a hazai háztartások kisebb hányadában alkalmazzák.

A magyar népesség meglepően magas hányadának, csaknem 20 százalékának van közvetlen vagy a szűkebb rokoni, baráti, ismeretségi köréből származó közvetett tapasztalata a lakástüzekkel kapcsolatosan. Bár az elmúlt 10-15 év során nem nőtt jelentős mértékben a tűzesetek száma, de a tapasztalatok a tűzzel, az égéssel, a gyulladással kapcsolatos ismeretek hiányosságait mutatják. A feltételezést alátámasztják a fustmentes.hu, a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ), valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) megbízásából a Technológiával a füstmentes otthonokért! kampány keretében készült országos reprezentatív kutatás eredményei is. A 18–70 évesek körében elvégzett vizsgálat adatai szerint a magyarok jól érzékelik, mi vezethet az otthonok kigyulladásához, mégsem tesznek meg mindent azért, hogy elkerüljék a baleseteket.

„A Magyar Tűzoltó Szövetség adatai alapján csak idén eddig majdnem 850-szer riasztották szén-monoxid miatt a tűzoltókat. A korszerűtlen fűtési rendszerek ugyanolyan körültekintést igényelnek, ugyanis az elmúlt 12 év statisztikái alapján a fűtési szezon hat hónapjában történik az otthoni tűzesetek okán bekövetkezett halálos esetek 80 százaléka. Januártól szeptemberig 5600 lakás gyulladt ki, és több mint 440 ember sérült meg, többségük füstmérgezést szenvedett, a tűzesetek pedig nagy számban konyhákban, hálószobákban és nappalikban keletkeztek. Ezek a terek az otthonunk biztonságosnak hitt helyiségei, ezért kiemelten fontos, hogy tisztában legyünk az égés és a füst okozta ártalmakkal” – hívta fel a figyelmet Dobson Tibor vezérőrnagy, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

A megkérdezettek közel egynegyede dohányzik, ezen belül minden harmadik valamilyen füstmentes alternatívát használ. Bár a válaszadók több mint fele tudja, hogy lehetséges égés és füst nélkül dohányozni, a technológiákat azonban nem pontosan ismerik, nem tudják, hogy mi a működésbeli különbség ezen alternatívák között.

Ezen a ponton mutatott rá a vizsgálat az egyik legelterjedtebb tévhitre: tízből négyen nem tudják, hogy míg a cigarettázás mindig nyílt láng használatával és füsttel jár, a füstmentes technológiák használatakor nem történik égés, így például a hevítés során füst sem keletkezik.

Ugyancsak téves információ – pedig minden ötödik honfitársunk így gondolja –, hogy az ember álmából is felriad a tűz első jeleire. Ez a valóságban sajnos nagyon ritkán történik így, mert a füst hang nélkül képes terjedni és kitölteni a rendelkezésre álló teret. Az égés során keletkező szén-monoxid (amelyről sokkal inkább tudjuk, hogy halálos veszélyt jelent) színtelen és teljesen szagtalan. Csak ez év szeptemberig több mint 300 embert mentettek ki a tűzoltók égő épületekből – hangsúlyozta a vezérőrnagy.

„A biztosítók tapasztalatai szerint a tűzesetek többnyire a konyhából, valamint a fűtő- és elektromos berendezések meghibásodásából indulnak ki, de gyakori kiváltó ok az ágyban dohányzás is. 2010 óta a társaságok már több mint 62 milliárd forintot fizettek ki tűzkárokra közel 77 ezer bejelentés nyomán. Az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra volt visszavezethető” – mutatott rá Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.

Az elméleti tudás és a gyakorlati cselekvés között azonban hatalmas eltérés látszik. Bár tízből nyolcan tisztában vannak vele, hogy a füst életet is veszélyeztethet, mégis csupán tízből négy otthonban van szén-monoxid-, illetve tízből mindössze egy otthonban található hő- és füstérzékelő berendezés – a Technológiával a füstmentes otthonokért! kampány többek között ezen is kíván változtatni.

„Szeretnénk kézzelfogható, gyakorlati tanácsokat adni a tűzmegelőzéshez, az otthonok biztonságának növeléséhez is. Ugyanilyen fontos cél annak a szemléletnek a terjesztése, hogy tudatos választással csökkenthetők a kockázatok: a saját döntésünkön is múlik, hogy a megfelelő technológiák használatával, illetve az ártalmas égéstermékek jelenlétét kimutató megoldásokkal, azok megfelelő elhelyezésével és használatával kizárjuk-e a tüzet az otthonunkból” – tett hozzá Hajdu Márton a fustmentes.hu nevében.

forrás: index.hu

CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban lakásra vagy családi házára is kiszámolhatja a biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Jelentősen drágulhat a kgfb, ha nem váltunk biztosítót
2022 november 21.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Jelentősen drágulhat a kgfb, ha nem váltunk biztosítót

Átlagosan csaknem 19 százalékkal lehet drágább jövőre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítása annak, aki az index díjban bízik. A CLB tesztelte az áremelkedés hatásait saját portfolióján.

A CLB saját állományban tesztelte az index díjemelkedés hatásait a kgfb-re. Az eredmény sajnos egyértelmű és fokozott elővigyázatosságra, előre gondolkodásra inthet mindenkit. Úgy tűnik ugyanis, hogy a korábbi viszonylag stabilan alacsonyan tartott index díjak újra elszabadultak – véli Németh Péter. A CLB alkusz kommunikációs és online értékesítési igazgatója szerint ezért nem érdemes az elmúlt évekhez hasonló nyugalommal „pihentetni” a kötelezőket a régi biztosítónál abban a tudatban, hogy úgysem emelkedik annyira, hogy foglalkozni kellene vele. Mostantól ismét sok múlhat azon, ha kgfb-fordulóhoz közeledő autósok nem figyelik a piacot, mert előfordulhat, hogy a saját biztosítójuktól megemelt díjról kapnak értesítést.

A CLB portfoliójába tartozó járművek 70 százalékának 10 százaléknál jelentősebb mértékben drágul jövőre a biztosítása. Ez a drágulás egyes szegmensekben elérheti a csaknem 19 százalékot is. A teszt során viszont az is kiderült, hogy ezek az ügyfelek, ha biztosítót váltanának jelentős részben elkerülhetnék a drágulást. Találtunk olyan autót is, aminek tízszeresére emelte korábbi kötelező díját a biztosítója, bár itt nyilván volt a korábbi előzményben károkozás is. Ez csak tovább erősíti azt a tényt, hogy annak aki kárt okozott, biztosan megéri biztosítót váltani a következő évfordulótól – mondta Németh Péter.

A novemberi váltás egyre kevesebb járműtulajdonost érint, a többségnek 60 nappal azt megelőzően kell a kgfb megújításával – vagy a régi megtartásával – foglalkoznia, amikor az autóját vette. A nagyobb online alkuszok már előre tájékoztatnak a várható díjalakulásról mindenkit időben, de az index díjat a biztosítóknak is kötelességük évforduló előtt 50 nappal kiküldeni. Legyünk figyelmesek, várjuk meg ezt a díjat és utána végezzünk kalkulációt, hogy kiválaszthassuk a leginkább megfelelő biztosítást. Érdemes a CLB internetes oldalán keresgélni, kalkulálni, kényelmesen összevetni a sok biztosító ajánlatát – figyelmeztet Németh.

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Nagyobb büntetésre számíthat, akinek nincs kötelező felelősségbiztosítása
2022 november 16.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nagyobb büntetésre számíthat, akinek nincs kötelező felelősségbiztosítása

Átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetniük azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kgfb-szerződés nélkül vesznek részt a közúti forgalomban.

Még több mint két hetük van azoknak, akiknek január 1-jén jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani Legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-ig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A több, mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer érintett, nekik a 12 piaci szereplő közül 11 biztosító hirdetett új tarifát a jövő év elejétől. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik érintett vált biztosítót ezekben a napokban.

Azoknak, akiknek nincs kötelező felelősségbiztosításuk, érdemes tanulmányozniuk a 2023-ra érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. Az ideihez képest a részben büntető jellegű díjak átlagosan 15,2 százalékkal emelkednek, így személygépjárművek esetében az üzemben tartónak az idei 600–1290 forint helyett jövőre 650–1400 forintot kell fizetniük azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősségbiztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 980–6670 forintot tesz ki, jelenleg 900–5570 forint. Tehergépkocsik esetében pedig akár a 5380 forintot is elérheti naponta a mostani 4560 forint után.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére. Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek.

A Belügyminisztérium adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül figyelembe vett magyarországi gépjárművek közül nagyjából 80 ezer gépjármű nem rendelkezik érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Az ilyen balesetek vétlen károsultjainak kártalanítását a Mabisz kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási Számláról intézik, a szövetség pedig az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón. Ezáltal évente nagyjából egymilliárd forint folyik be a Kártalanítási Számla részére, amely összeget a Mabisz teljes egészében a biztosítatlan és ismeretlen járművek által okozott károk megtérítésére fordítja. Tavaly a szervezet ügyfélszolgálatához 605, idén október végéig pedig 381 megkeresés érkezett a biztosítással nem rendelkező gépjárművek károkozása témájában.

forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Számolja ki a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait, hogy kiválaszthassa az Ön számára kedvezőbbet:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

MNB-FBAMSZ együttműködés a biztosítási rendszer stabilitásáért
2022 november 11.
Kategória:
Általános

MNB-FBAMSZ együttműködés a biztosítási rendszer stabilitásáért

Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a független biztosításközvetítők érdekképviseletét ellátó FBAMSZ és az MNB a biztosításközvetítői piac fejlesztése érdekében. Elsődleges cél, hogy a jövőben minél szélesebb körű szakmai közönség ismeretei hasznosuljanak a biztosításközvetítői piac működését javító intézkedések, módszertanok, útmutatók kialakításában.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) nevében Sebestyén László elnök, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről Matolcsy György elnök írta alá Budapesten a két intézmény együttműködési megállapodásáról szóló dokumentumot a biztosítási rendszer, valamint a biztosításközvetítői piac fejlesztése érdekében. A biztosításközvetítői piacon ez az első ilyen megállapodás.

Az együttműködés stratégiai célokat szolgálva, főként a hatékony és kétoldalú kommunikációt előtérbe helyezve segíti a piaci információk, tapasztalatok felügyelésbe történő integrálását, miközben az egycsatornás kommunikációt kihasználva biztosítja a felügyeleti elvárások egyértelmű közlését is a piac szereplői felé. Elősegíti egyúttal az elvárásokkal kapcsolatban esetlegesen felmerülő kérdések és észrevételek MNB felé történő visszacsatolását is.

Az együttműködés kiterjed többek között az MNB által készített szabályozó dokumentumok tervezetének FBAMSZ általi véleményezésére, a piacot segítő és formáló intézkedések, módszertanok, ajánlások, továbbá – a piac szakmai ismereteit összegyűjtve és felhasználva – útmutatók készítésére is. A két intézmény az együttműködés során felmerülő szakmai és gyakorlati kérdések esetén konzultációkat kezdeményezhet. Az MNB és az FBAMSZ együttműködése nem újkeletű, hiszen a felek korábban is számos, a piac hatékonyabb működését célzó kérdésben működtek együtt aktívan.

A jegybank kiemelt feladata a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartása, a pénzügyi közvetítőrendszerrel szembeni közbizalom erősítése, továbbá célja a fejlődő, versenyző, egészséges pénzügyi szektor fenntartása. Ezen célkitűzésekkel összhangban dolgozik, és azokat piaci oldalról támogatja az FBAMSZ, a szabályozói környezet előremutató változtatását, valamint – a piaci szereplők rendszeres tájékoztatásával – a magyar biztosítási kultúra fejlesztését szolgálva.

forrás: fbamsz.hu

Az aszály miatt a tavalyi négyszeresére rúg a növénykár
2022 november 08.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Az aszály miatt a tavalyi négyszeresére rúg a növénykár

Október végéig csak aszálykárokra négyszer akkora összeget fizettek ki a biztosítók, mint tavaly növénykárokra (döntően a jégverések miatt) összesen. Az elkövetkező időszakban ez a számla előreláthatólag még 1,2 milliárd forinttal nő, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményéből.

Október végéig a mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán. Ennek keretében az augusztusi, a kártérítések kifizetését, valamint a biztosítók kárrendezését gyorsítani hivatott kormányrendelet alapján 68 bejelentés érkezett, 138 millió forint kifizetéssel. Akadt biztosító, amely szemle nélküli végleges kárrendezési folyamatot is kialakított.

A kifizetések nagyságrendjét érzékelteti, hogy tavaly ugyanebben az időszakban az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot ért el, amiből majd nyolcmilliárd forintot tett ki a több mint négy és félezer jégkár. Most csak az aszálykárok ennek négyszeresénél tartanak, és a továbbiakban még további 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani.

A bejelentések alapján az aszálykárok tizenkét megyét érintettek különösen súlyosan. Szabolcs-Szatmár-Bereg kivételével valamennyi, a Dunától keletre fekvő megyét, valamint Fejért, Veszprémet és Győr-Moson-Sopront. Leginkább a kukoricát és a napraforgót, mellettük a búzát, árpát, repcét, tritikálét, szóját, valamint az almát, körtét, szilvát, szőlőt viselte meg a szárazság.

Jelenleg a mezőgazdasági biztosítást a 24 MABISZ tag biztosítóból csak 4 műveli országos lefedettséggel. Mellettük 8 helyi kisbiztosító egyesület is jelen van lokálisan. A mezőgazdaság ugyanis a MABISZ szerint nem túlzottan jövedelmező és nagy kockázatokkal járó ágazata a biztosításoknak. Az idei ágazati adatok összegzése áprilisra várható, a tavalyi adatok alapján a biztosítók mezőgazdasági díjbevétele 2021-ben összesen 22 milliárd forint volt, vagyis csak az idei aszálykároknak alig több mint a fele.

Ebből a növénybiztosításoknál a díjfizetés 19,2 milliárd forintot tett ki, amiből mintegy 17,2 milliárd forint (a befizetések közel 90 százaléka) után kívánták a termelők igénybe venni az utólagos állami díjtámogatást. Közel 20 ezer termelő kötött díjtámogatott biztosítást. A MABISZ által gyűjtött adatok szerint 9602 biztosítási szerződésben szerepel aszálykárra fedezet, mely 683.309 hektár termőterületre vonatkozik.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

10 százalékkal, 32-33 ezer forintra nőhet a kötelező biztosítás éves átlagdíja
2022 október 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás

10 százalékkal, 32-33 ezer forintra nőhet a kötelező biztosítás éves átlagdíja

Közel egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személygépkocsinak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója, az újítás pedig idén sem úszható meg drágulás nélkül. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint 10 százalékos átlagos emelésre számíthatnak az autósok, így az éves átlagdíj 32-33 ezer forint körül lehet majd az autósoknak, áll a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ez a 32-33 ezres év végi átlagdíj jelentősen elmarad az év más időszakaiban tapasztalható 48-49 ezer forintos átlagdíjtól. Az eltérés elsődleges oka az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis idősebb, 2010 előtt vásárolt autók biztosítására vonatkozik, ezek jelentős része pedig a legkedvezőbb, B10 bónuszfokozattal rendelkezik, és az üzemeltetők magasabb átlagéletkorához is kedvezőbb díjszorzók kapcsolódnak.

A szervezet megjegyzi, hogy ilyenkor általában 100 ezer autós vált biztosítót. Ők az érintett 12 biztosító legkésőbb november 2-ig kihirdetett tarifáit tudják összehasonlítani, a meglévő szerződés felmondására pedig legkésőbb december elsején éjfélig van lehetőségük.

forrás: telex.hu

CLB TIPP: Számolja ki a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait, hogy kiválaszthassa az Ön számára kedvezőbbet:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Oldalak