Jelentősen növekedett a támogatott agrárbiztosítások összege
Csaknem harmadával, 7,5 milliárd forintra nőtt a támogatott agrárbiztosítások összege, bár idén 3-ról 4 milliárd forintra emelkedett a díjtámogatási keretösszeg, a túligénylés mértéke idén is eléri a 22 százalékot, 900 millió forintot - közölte összegzését a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) szerdán az MTI-vel.
Az uniós támogatás-kifizetési rendszereknek megfelelően jövő év márciusig minden gazdálkodó hozzájut a támogatáshoz a szövetség közlése szerint. Idén mintegy 12 milliárd forint növénybiztosítási díjat fizettek be a gazdálkodók Magyarországon - írták. A kétpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszert 2012 januárjában vezették be, az egyik pillér a már korábban is létező kárenyhítési rendszer, míg a másik a biztosítási díjtámogatás, amelynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának legfeljebb 65 százalékát támogatásként visszakapják. Ösztönző elem a rendszerben, hogy csak az üzleti agrárbiztosítást kötők válnak jogosulttá a megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, a többiek csupán annak 50 százalékából részesülnek. A konstrukció népszerűsége egyre nő, ráadásul idén újra visszatérhettek a rendszerbe egyes nagyvállalatok, valamint állami és önkormányzati szereplők is, a támogatandó díjak összege a tavalyi 5,7 milliárdról 7,5 milliárd forintra emelkedett.
A túligénylés miatt a díjtámogatás felosztása biztosítási típus szerint az alábbi séma szerint történik: a legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre az almára és a körtére kötött csomagbiztosítások (A típus) esetében továbbra is 65 százalék a visszatérítés mértéke. A jórészt zöldség- és gyümölcskultúrára, illetve a legfontosabb szántóföldi kultúrákra köthető jégeső, fagy-, vihar- és tűzkárbiztosítások (B típus) esetén 50 százaléknyi a támogatás, míg a többi növény (C típus) esetén 40 százalékos visszatérítés várható. A tájékoztatás szerint a kiírás során idén első alkalommal határoztak meg garantált visszatérítési alsó küszöbarányt: az A típusú biztosítások esetén minimum 41, míg a többi biztosítástípus esetén legalább 30 százaléknyi visszatérítés mindenképpen jár a gazdálkodóknak.
Póczik András, a FBAMSZ elnökségi tagja a közlemény szerint elmondta, a támogatást igénybe vevők döntő többsége szántóföldi növényekre kíván elsősorban biztosítást kötni, ugyanakkor a szőlő- és gyümölcsültetvények esetén ez a biztosítási hajlandóság jóval kisebb az elvárhatónál. Hozzátette, az értékesebb növénykultúrákra magasabb a díj, ugyanakkor a kártérítés is jóval nagyobb összegű. Biztosítás nélkül tehát jóval nagyobb kockázatot vállal a termelő - mutatott rá.
Forrás: profitline.hu
CLB TIPP: Készüljön fel a kiszámíthatatlan időjárásra! Kérjen ajánlatot Vállalkozói biztosításra online! Vállalkozói biztosítás >>
Biztosítás fajta:
- Vállalkozói biztosítás
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre