Kár esetén sokba kerülhet az alulbiztosítottság
Az alulbiztosítottság jelenti a vagyonbiztosítások legnagyobb kockázatát. Márpedig mind a vállalkozói, mind a lakásbiztosítási szerződések esetében gyakran fordul elő, hogy a vagyontárgy tényleges értéke meghaladja a szerződésben rögzített biztosítási összeget, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A lakás- és társasház biztosításoknál szerződéskötéskor a biztosítók rendszerint felajánlják azt a minimális biztosítási összeget (négyzetméter árat), amit, ha az ügyfél elfogad, legtöbbször mentesül az alulbiztosítottság következményei alól.
Vállalati biztosításoknál azonban nincs ilyen lehetőség, mert az épületek, valamint az ingóságok tekintetében sem homogén a biztosított állomány. Pedig nagyon jelentős értékekről van szó: jóllehet a vállalati vagyonbiztosítások száma a lakossági vagyonbiztosításoknak alig hat százalékát érik el, de az előbbiből származó díjbevételek megközelítik az utóbbinak a felét.
Az alulbiztosítás következménye az úgynevezett pro rata (aránylagos) kártérítés, amikor a biztosított (károsult) a keletkezett kárnak csak egy részét kapja meg a biztosítótól. Például tegyük fel, hogy a biztosított épület tényleges értéke 150.000.000 Ft, ám a megkötött vagyonbiztosításban a biztosítási összege csak 75.000.000 Ft.
Ez esetben teljes kár esetén a biztosító legfeljebb ezt az összeget fogja kifizetni a károsult részére, és részkár esetén is mindig a kárösszeg 50 százalékát.
Azaz a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, amilyen mértékben a vagyontárgy tényleges értékét biztosították, hiszen a társaság a vagyontárgynak csak egy része után szedett biztosítási díjat.
(A biztosítási összeg a kár esetén fizethető legmagasabb szerződés szerinti összeg, a vagyontárgy tényleges értéke pedig az az összeg, amelyre a biztosításnak szólnia kell. A teljes körű kártérítéshez fontos tehát, hogy ez a két dolog egyezzen.)
A vagyontárgyak értékével, biztosítási összegével ráadásul nem csak szerződéskötéskor kell foglalkozni, hanem érdemes időt szentelni a folyamatos felülvizsgálatra, a biztosítási összegek aktualizálására.
Ennek elmaradása kellemetlen következményekkel járhat: sokan csak a káreseményt követően szembesülnek azzal, hogy a biztosító nem a teljes veszteséget téríti meg, mert a szerződés nem követte például az ingatlan bővítését vagy az ingóságok körének bővülését.
A helyes biztosítási összegnek, azaz a vagyontárgyak tényleges értékének a megállapításához többféle értékelési mód is használható. E tekintetben is jó tanácsokkal szolgál a MABISZ Ipari- és Technikai Biztosítási Bizottságának a tájékoztatója, amely a vállalati, közép- és kisvállalkozói szféra szereplői részére tartalmaz hasznos ismereteket az alulbiztosítás témájában.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a tájékoztató csak általánosan foglalkozik a témakörrel.
Az egyes társaságok biztosítási feltételei a jogszabály által meghatározott körben eltérhetnek. Bármely konkrét kérdésben teljes eligazítást csak az adott biztosítónál érvényesen megkötött vagy javasolt szerződés feltételeinek ismerete nyújt.
A tájékoztatóban összegyűjtött biztosítási ismeretek alkalmazása mindenesetre fontos lehet a közbeszerzési pályázatok biztosításra vonatkozó részeinek kiírásakor is. Segíthet ugyanis abban, hogy a projekthez leginkább illeszkedő biztosítás megkötését írják elő.
Forrás: vg.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre

