2019.01.14

Kötelező biztosítás: Újabb drágulás van kilátásban

Három év alatt akár 20 százalékkal is drágulhatnak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjai. Ez a biztosítók és a szervizek szerint is reális. További, jelentős emelés viszont nem várható a következő években. A szakértők most a casco-biztosítások számának növekedésével számolnak.

Az autószerelők műhelyeiben szinte sosincs leállás. Időpontot azonban egyre nehezebb találni, hiszen egyre kevesebb az igazi szakember, az árak pedig jelentősen emelkedtek. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díjai azonban csak pár éve kezdtek el alkalmazkodni a piaci körülményekhez. A legtöbb autósnak idén az infláció feletti drágulással kel számolnia.

A CLB számításai szerint a 2016-ban kalkulált 37 ezer forintról idén átlagosan 42-45 ezer forintra nőhet a kötelező biztosítás átlagos éves díja. Ez 3 év alatt átlagosan 13-21 százalék közötti drágulást jelent.

Pátkai Miklós, autószerelő azt mondta kameránknak: „Szerintem ennyi benne van a piacban, tehát a 6-7 százalékos áremelés az benne lehet, mert a szakmának elég sokáig elmaradtak az áremelései, a szolgáltatási árai, a béroldalról elmaradások voltak. Szerintem ez reális lehet nagyjából, többet nem hiszem, hogy indokolt lenne.”

A biztosítási közvetítők a következő években hasonló mértékű emelkedésre már nem számítanak. A szabadon választható autóbiztosítások azonban továbbra sem népszerűek.

Németh Péter, CLB független biztosítási alkusz azt mondta: „Alig 15 százalékára van casco a magyarországi autóknak, ami egy bődületesen alacsony szám, és ez azért is van, mert az emberek még mindig nem gondolkodnak a casco biztosításban. Nyilván 10-11 éves korú, vagy afölötti autóra már nem is nagyon éri meg casco biztosítást kötni, mert már olyan drága ez, de azért a fiatalabb autók esetében simán lehetne ez a szám 40-50 százalék, akiknek még megérné.

Németh Péter szerint az autólopások számának drasztikus csökkenése ellenére főként a töréskárok miatt érné meg ezt a biztosítást választani. Ez utóbbi kárrendezését könnyítheti meg az új e-kárrendezési alkalmazás hét eleji bevezetése is.

Lambert Gábor, a MABISZ kommunikációs vezetője azt mondta: „Kevesebb, mint 48 óra alatt 44 ezren töltötték le az alkalmazást, és érkeztek már bejelentések is e-kárbejelentő révén a biztosítókhoz és az egyik biztosító ki is adott egy közleményt, hogy 24 óra alatt már az ügyfél számláján volt a pénz a bejelentést követően, egy kisebb, egyszerűbb koccanást követően.”

A taxiszolgáltatás díjai tavaly emelkedtek, most a kötelező biztosítás drágulása miatt a taxisok nem kezdeményeznek újabb tarifaemelést.

Forrás: atv.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze könnyedén különböző biztosítók ajánlatait a CLB kalkulátorában! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
  • Casco biztosítás
120 ezer kötelezőt cserélhetnek le az év végén
2016 november 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

120 ezer kötelezőt cserélhetnek le az év végén

Az idei év végi kgfb-kampányban az autósoknak már alig több, mint harmada érintett. Ennek megfelelően az érezhető díjemelés, illetve az MKB ügyfeleinek kényszerű biztosítóváltása ellenére sem vár 120 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Az idei váltási időszakban már az ügyfelek 85 százaléka vált szerződést alkuszon keresztül. Fontos ügyfélérdek, hogy a biztosítók tarifáiban általánossá váló károkozói pótdíj miatt az ügyfelek – alkuszaikon keresztül – megismerhessék központilag nyilvántartott kártörténeti adataikat.

Az idei kampány aktivitását erősítheti, hogy az előző évhez képest 10-12 százalék között alakul az átlagos díjnövekedés. Ráadásul minden MKB-s ügyfélnek megszűnik a szerződése – januárban ez mintegy 25 ezer autóst érint –, nekik mindenképpen új biztosító után kell nézniük. Ugyanakkor egy év alatt az autósok újabb 6-8 százaléka került ki az év végi váltók köréből. Emellett idén jelentősen esett a visszakötések száma ugyanahhoz a biztosítóhoz, miután azonos tarifálási feltételek esetén jogszabály tiltja az új ügyfelek kedvezőbb megkülönböztetését (tavaly az ilyen kötések tették ki az összes új szerződés mintegy harmadát).

Javában zajlik a kgfb-piac konszolidációja: míg 2015-ben a 15 szereplőből 14 volt komolyan versenyben, 2017-re gyakorlatilag 12 biztosító tarifái közül választhatnak az autósok. Ezzel párhuzamosan a lezajlott díjváltozások nyomán szektorban helyreállt a kár/díj egyensúly, és idén a piaci szereplők a tavalyi 90-nél jóval kevesebb alkalommal, összesen mindössze 62-szer módosították kisebb-nagyobb mértékben tarifáikat annak érdekében, hogy minél pontosabban elérhessék a megcélzott ügyfélkört.

Erre figyeljenek most az MKB ügyfelei
Az MKB Biztosító a következő egy év során fokozatosan mondja fel kgfb-szerződéseit. Ez a jelenlegi időszakban mintegy 25 ezer, az egész évet tekintve pedig mintegy százezer ügyfelet érint. A biztosító amellett, hogy a díjértesítő levele mellé elküldte a fennálló szerződés felmondását, a mai napon külön, tértivevényes levélben is értesíti ügyfeleit a felmondásról. Az érintett ügyfelek fontos teendői a következők:

  1. December 31-ig mindenképpen válasszák ki az új biztosítójukat (eddig ezt az érintettek mintegy harmada tette meg, átlagosan 4-5 százalékos díjemelkedés mellett)
  2. Ha negyedéves díjfizetési ütemet választottak, mielőbb rendezzék esetlegesen még fennálló díjtartozásukat. Ha ugyanis szerződésük befizetetlen díjrészlet mellett szűnik meg, kötelező lesz visszakötniük a szerződést az MKB-hoz a biztosítónak a piacinál jóval magasabb szinten meghirdetett, átlagosan 25-szörös díján.
  3. Ha az ügyfél is benyújtja december 1-jéig a felmondást, akkor esélye van rá, hogy kedvezőbb díjon talál másik biztosítást: néhány biztosító ugyanis pótdíjat ró azokra, akiknek a szerződése az előző biztosító felmondása miatt szűnt meg.

Elérhetővé kell tenni az ügyfelek számára saját kártörténeti adataikat!
A FBAMSZ tagvállalatainak tapasztalata szerint az ügyfelek közel 50 százaléka nincsen tisztában azzal, hogy az előző 3-5 év során mikor és mennyi kárt okozott. Mindez amiatt jelent problémát, mert míg tavaly még csupán öt biztosító alkalmazott károkozói pótdíjat, idén már szinte minden társaság alkalmazza ezt az alapdíj akár több száz százalékos mértékét is elérő tételt.
Egy pontatlan kártörténeti előzményekkel elvégzett kalkuláció az esetek többségében a valóstól teljesen eltérő díjakat és sorrendet eredményez, mely alapján az ügyfél rossz döntést hoz. Mindez kiküszöbölhető volna, ha a Központi Kárnyilvántartó Rendszernek (KKNYR) az adott ügyfélre vonatkozó adatait – az ügyfél meghatalmazása alapján – a nevében eljáró alkusz már a tarifálást megelőzően ellenőrizhetné, vajon a rendszerben szereplő adatoknak megfelelően zajlik-e a díjkalkuláció. Jelenleg ugyanis a KKNYR adataihoz kizárólag a biztosítóknak van hozzáférése.

Elsöprő az alkuszok részesedése az év végi váltásban
Az idei kampányban is a független alkuszok kínálják a legösszetettebb ügyféltámogatást. Kalkulátoraik megbízhatóan hasonlítják össze a biztosítók árajánlatait, a kalkulált díjra pedig árgaranciát is vállalnak. Más összehasonlító rendszerekkel szemben pedig olyan szolgáltatásokat is nyújtanak, mint az előző szerződések felmondása, az együttkötési kedvezmények bemutatása, képviselet a kárrendezés során, vagy éppen segítség az elakadt biztosítási adminisztráció előremozdításában. Ezért sem meglepő, hogy az időszak során kezdeményezett szerződésváltások mintegy 85 százalékát az alkuszokon keresztül intézik az ügyfelek.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Év végén van kötelező biztosításának évfordulója? Használja kalkulátorunkat az ajánaltok összehasonlításához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

150 ezer Forintos nyugdíjjal lenne elégedett a többség
2016 november 24.
Kategória:
Életbiztosítás

150 ezer Forintos nyugdíjjal lenne elégedett a többség

A népesség fele változó gyakorisággal, de viszonylag rendszeresen félretesz, de csak elenyésző része teszi ezt nyugdíjcéllal, de komoly gondok vannak a saját jövőbeli igényeink felmérésével is - derül ki a MABISZ és a Századvég "Nyugdíjas évek - Csak az orrunkig látunk?" címen nyilvánosságra hozott kutatásból.

Az eredményeket Hidvégi Áron, a Századvég közvélemény- és piackutatási igazgatója ismertette a MABISZ konferenciáján, ezek alapján bőven van még hová fejlődnie a magyar társadalomnak mind előregondolkodás, mind pénzügyi tudatosság terén. A megkérdezettek alig több, mint fele szokott megtakarítani, de csak 22 százalék rendszeresen, 30 százalék csupán esetenként, míg 48 százalék egyáltalán nem. Nincs eltérés az arányok között akkor sem, ha a válaszadók közül kiszűrjük a már nyugdíjas korba lépetteket, de jellemzően a megtakarítók között erősen felülreprezentáltak a gazdaságilag aktívabb, 30-49 év közé eső generációk.

Ami a megtakarítási célokat illeti, a legtöbben (45%) minden eshetőségre felkészülve egyfajta vésztartalékot képeznek, 20 százalék a gyermeke, gyermekei jövőjébe fektet, míg 16 százalék esetében valamilyen lakáscélhoz köthető a megtakarítás. Alig 6 százalékra (nyugdíjasok nélkül 7 százalékra) tehető azok aránya, akik kifejezetten a nyugdíjas éveikre gyűjtögetnek, még utazásra is majdnem kétszer annyian tesznek félre (10%). Azaz akárhonnan is nézzük, a legnépszerűbb megtakarítási célok elsősorban a mindennapok problémáit érinti, igazán hosszú távon nem szeretünk gondolkodni. Ez nem jelenti azt, hogy nem is tesszük, de az erre vonatkozó válaszok igen érdekes, már-már irreális képet festenek.

60 százalék szerint nem fenntartható az állami nyugdíjrendszer, ugyanakkor 66 százalék elsősorban továbbra is az államtól várja majd elsősorban nyugdíjas éveinek finanszírozását. Jellemzően minél idősebb generációkról van szó, annál inkább bíznak az államban, a fiatalok értelemszerűen a legbizalmatlanabbak. Különös eredmény, hogy a legfiatalabb generációk, a 18-29 év közé esők erősen felülreprezentáltak abban a 28 százalékos táborban, akik a családtól remélik majd a gondoskodást nyugdíjaskorukra. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ez valamilyen mérési hibából fakad-e, vagy valódi trendfordulót jelez-e előre, mindenképpen további kutatásokat igényel a felvetés. Az azonban kiderült, hogy a nyugdíjbiztosítást favorizálók 19 százalékos táborában a 30-49 évesek erősen felülreprezentáltak, azaz ők jelenthetik a legfontosabb célcsoportot a biztosítók számára.

A bennük rejlő potenciál kiaknázásáre azonban többre lesz szükség, mint puszta promócióra, felük egyáltalán nincs tisztában a nyugdíjbiztosítás fogalmával, a többiek pedig csak nagyon általános definíciókat tudnak mondani. Az edukáció szükségességét támasztja alá az is, hogy a primér célok mellett (az állam nem képes ellátni, csak magamra számíthatok) elenyésző a részesedése a kötésre serkentő motivációk között. A lakosság nem ismeri a termékeket, és nem képes különbséget tenni köztük, nem érti az egyes termékek előnyeit másokéval szemben.

Akkor is bajban vagyunk azonban, ha meg kell modani, mekkora összegre lenne szükségünk a jelenlegi életszínvonalunk megtartásához, legalábbis akkor, ha rögzített összeghatáronként adjuk meg a válaszlehetőségeket. A pénzügyi tudatosság hiányát jelzi, hogy nagyon egyik napról a másikra él a lakosság jelentős hányada, ritkán lát messzebb az aktuális számlák, költségek befizetési kötelezettségein túl. A többség - 58% - mindenesetre 100-200 ezer forint nettó közé tenné azt az összeget, amire havi szinten nyugdíjaskorban elégedett lenne. Mindössze 18 százalék az, aki kötne is nyugdíjbiztosítást, jellemzően az urbánus, felsőfokú végzettséggel rendelkező, 30-49 év közötti értelmiségi réteg, de nekik is csak a harmaduk lenne hajlandó ennek érdekében havi 10-20 ezer forintot félretenni.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: A biztosításók nyugdíjbiztosítási ajánlatainak összehasonlításaihoz használja kalkulátorunkat! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

8 tuti tipp: így lehetsz te is boldog nyugdíjas
2016 november 21.
Kategória:
Életbiztosítás

8 tuti tipp: így lehetsz te is boldog nyugdíjas

Ahhoz, hogy nyugdíjasként mi is boldogan élhessünk, nem árt már a munkába állástól kezdve megtervezni az idős éveket. Nem ez az egyetlen, amiről érdemes előre gondoskodni, összeszedtük, hogy mi kell ahhoz, hogy te is boldog nyugdíjas legyél.

Tervezd meg előre!
Már a nyugdíjba vonulásunk előtt kezdjük el felépíteni későbbi életünket. Egy nemzetközi tanulmány szerint nyugdíjas éveket más országban töltők 81 százaléka boldogabb. Persze nem feltétlenül kell másik országba költözni, egy vízparti nyaralóhely is több nyugalmat adhat, mint egy nyüzsgő, városi lakás.

Egyeztessétek a terveket!
Nem érdemes egyedül tervezgetni, ha a feleség vagy a férj máshogy képzeli el a nyugdíjas éveket, akkor nem árt közös nevezőre jutni azzal kapcsolatban, hogyan töltsük az időskort.

Tegyünk félre!
A nyugdíj célra való takarékoskodás elengedhetetlen, mivel az állam szép lassan kihátrál a nyugdíjrendszerből. Ahhoz viszont, hogy ne kopjon fel az ősz évekre az állunk, mindenképp szükség van a nyugdíjtervre. Jelenleg három termékkel is 20 százalékos adójóváírást kaphatunk, ha nyugdíjra teszünk félre, a nyugdíj elő-takarékossági számla, az önkéntes nyugdíjpénztár és a nyugdíjbiztosítás egyaránt alkalmas a céljaink eléréséhez.

Tervezzük meg a nyugdíjba vonulást!
Ugyan Magyarországon van nyugdíjkorhatár, azonban sok foglalkozásban lehetőség van a korai nyugdíjazásra. Emellett persze olyan szakma is van, amit a korhatár elérése után is szoktak folytatni. A tervek ugyan nem mindig jönnek össze, azonban érdemes előre gondolkodni azon, hogy mikor szeretnénk visszavonulni és próbáljuk meg ehhez tartani magunkat.

Maradj egészséges!
Az egészség érték -szokták mondani, azonban nemcsak a jó közérzet miatt, hanem az időskori kiadások féken tartására is érdemes egészségesen élni. Az étkezések mellett a rendszeres testmozgással tarthatjuk magunkat fitten, ezek segíthetnek abban, hogy a nyugdíjas évek javát ne a kórházban kelljen tölteni.

Vállalj kisebb munkákat!
A korábbi foglalkozásunkat részmunkaidőben, vagy alkalmi munkák vállalásával folytathatjuk. Persze a hobbink mostantól "teljes munkaidőben" művelése sem ördögtől való. Ez elsőre nem tűnhet vonzónak, azonban az agyunk egészségének megőrzése miatt akár sokkal hosszabb élethez is hozzásegíthet minket.

Továbbra is táblázd be magad!
Lehet, hogy örülsz a terhek leadásának, azonban sokan nem tudnak mit kezdeni a felszabaduló szabad idejükkel. Érdemes tehát minél több programot csinálni magunknak, amivel lefoglalhatjuk magunkat.

Tölts több időt a családdal!
Ugyan a gyerekek valószínűleg el vannak havazva a munkával, azonban az unokákra így sokkal több időt fordíthatunk. Vigyázhatunk rájuk, amikor a szüleik megkérnek rá, ezzel pedig az ő vállukról is nagy terhet vehetünk le.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Tervezzen Ön is előre, nyugdíjbiztosítási lehetőségeiről informálódjon kalkulátorunkban! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Mi az? Kétszer annyi időt szánnak rá a férfiak, mint a nők
2016 november 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Mi az? Kétszer annyi időt szánnak rá a férfiak, mint a nők

A férfiak közel kétszer annyit autóznak, mint a nők, a közlekedési eszközök közül pedig az autót használják leggyakrabban a magyarok. Ez az utazási forma egyébként nem a legbiztonságosabb, a tömegközlekedési eszközök többségével kevesebb baleset történik. Ennek ellenére csak minden negyedik autós rendelkezik cascóval, 23 százalék pedig nincs tisztában azzal, hogy pontosan milyen kockázatokra nyújt védelmet a casco. Mennyit autóznak a nők a férfiakhoz képest, mennyi idősek az autók, biztonságos-e az autózás - többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a K&H biztos jövő indexének harmadik negyedéves felmérése.

Többet vezetnek a férfiak
A közlekedési eszközök közül messze az autózás a legnépszerűbb: a megkérdezettek 60 százaléka ül autóba hetente többször, míg a második helyen végzett helyi tömegközlekedést a magyarok 32 százaléka használja hetente többször. A autózás népszerűségét mutatja az is, hogy a tavalyi 79 százalékról 82 százalékra nőtt a jogosítvánnyal rendelkezők aránya. A jogosítvány a férfiaknak fontosabb: körükben 91 százalékos a jogosítványosok aránya, míg a nőknél ez az arány csak 76 százalék. Ezzel összefügg, hogy a férfiak többet is vezetnek, évente átlagosan 18 ezer kilométert, míg a nők beérik 10 ezer kilométerrel.
Országos átlagban az emberek 76 százalékának van autója, a nyugati országrészben, a kisebb településeken élőknél magasabb ez az arány. Egyébként javult az autózás biztonságosságának megítélése is: minden negyedik magyar biztonságos közlekedési módnak tartja. Ennek ellenére biztonsági szempontból az autózást még mindig megelőzi a vonat, a helyi tömegközlekedés és a távolsági busz, és még a repülőgép is.

Mi a helyzet az autóbiztosításokkal?
Cascobiztosítással csak az autósok negyede rendelkezik, és a megkérdezettek 23 százaléka tudja pontosan, hogy milyen kockázatok ellen nyújt védelmet. Pedig a casco teljes körű védelmet nyújt a saját hibából bekövetkező károkért (persze ha a szerződés önerőt ír elő, azt nekünk kell állni).
Az autó kora nagyban befolyásolja azt, hogy van-e casco az autón: a legfiatalabb és legidősebb kocsik csoportja között négyszeres eltérés volt. Előbbieknél 40 százalékos volt a casco aránya, utóbbiaknál azonban mindössze 9 százalékot tett ki. Az autóhasználat is szerepet játszik a cascóban: a 20 ezer kilométernél többet autózók 33 százaléka kötött ilyen biztosítást, ezzel szemben a kevesebbet autózóknál 18 százalékos a casco aránya.
Egyre tudatosabbak az autósok, a kötelező felelősségbiztosítást 10-ből 6-an tudatosan választják, azaz mindig megnézik a piaci kínálatot a biztosítás évfordulóján. A kutatásból az is kiderül, hogy ki, honnan tájékozódik: a saját autóval rendelkezők 86 százaléka az internetes összehasonlító oldalakról informálódik, 60 százalék a biztosítók honlapján nézi meg a kötelező felelősségbiztosítási díjakat, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a családtagok, ismerősök kerültek, az ő véleményükre majdnem minden második magyar hallgat.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosításait kalkulátorunkban! Kötelező és casco biztosítás kalkulátor >>
 

A magyarok 36 százaléka egyáltalán nem spórol a nyugdíjas éveire
2016 november 17.
Kategória:
Életbiztosítás

A magyarok 36 százaléka egyáltalán nem spórol a nyugdíjas éveire

Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, vagyis egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról. A magyarok 36 százaléka azonban még mindig semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással sem rendelkezik.

Ma már kisebbségben vannak Magyarországon is azok, akik úgy gondolják, csak és kizárólag az állam feladata lesz a nyugdíjukról gondoskodni - ez derül ki az Aegon Magyarország legutóbbi reprezentatív kutatásából, amelyben 3000 válaszadót kérdeztek meg online módon a nyugdíjmegtakarításaikról. A válaszokból kiderül, csak a magyarok 35 százaléka gondolja, hogy a nyugdíj kizárólag az állam feladata, míg 43 százalék közös feladatnak tartja, 21 százalék pedig úgy gondolja, csak magára számíthat majd ebben a kérdésben.

Különbség van a pályakezdők és a nyugdíjhoz már közeledő korosztály, azaz a 19-29 év közöttiek és a 40-59 év közöttiek gondolkodásában ebben a kérdésben. Míg a 19-29 éves korosztályban a legmagasabb azok aránya, akik szerint magunknak kell gondoskodniuk nyugdíjukról, mert az állam ezt nem fogja tudni a jövőben biztosítani, addig ez fokozatosan csökken az egyre idősebb korosztályok irányába. Ezzel fordítottan arányosan változik azok aránya, akik szerint közös feladat a nyugdíjra való felkészülés, ők úgy gondolják, hogy az állam mellett maguknak is gondoskodniuk kell jövőbeni anyagi biztonságukról.

Kerüljük a kockázatot
Nem meglepő, de ha a nyugdíjukról van szó, a magyarok kerülik a kockázatokat, 62 százalékuk úgy nyilatkozott, inkább a biztos megtakarítási formákat választják. Csak közel 7 százalék gondolja úgy, hogy kockáztatna, ha a magasabb kockázat magasabb hozammal is párosul. Érdekesség, hogy Heves és Jász-Nagykun megye lakói bátrabbak ebből a szempontból, itt 10 százalék körül van a magasabb kockázatot vállalók aránya.
A befektetési formákban is megjelenik ez a kockázatkerülő magatartás, a legtöbben, 22 százalék önkéntes pénztári tag, ezt követi az életbiztosítással (19%) és a nyugdíjbiztosítással (6%) rendelkezők száma.

A magyarok 36 százaléka azonban még mindig semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással sem rendelkezik. Közel ugyanennyien, 37 százalék azt mondja, jelenlegi anyagi helyzetében nem tud félretenni. A legtöbben havi 5 és 10 ezer forint között (42 százaléka) tesznek félre nyugdíjcélra, 15 és 20 ezer forint között 14,5 százalék, míg havi 20 ezer forint felett csak a magyarok alig 7 százaléka tud megtakarítani nyugdíjas éveire. Nem meglepő, de a legkevesebbet a pályakezdők (15-29 évesek) és a nyugdíjhoz nagyon közel állók (60 évnél idősebbek) tudnak félretenni, ebben a két korosztályban közel 45 százalék azok aránya, akik semennyit nem tesznek félre nyugdíjcélra. A 40 és 60 év közöttiek nagy része 5 és 10 ezer forint között tud megtakarítani.

Saját adatainkból is azt látjuk, ha lassan is, de nő az öngondoskodást választók aránya - mondta el Marosvölgyi Péter, az Aegon Magyarország Online értékesítési vezetője. A cég online ügyfeleinél az átlagos havi megtakarítás 12 ezer forint. Egyre többen online kötnek nyugdíjbiztosítást, ebben is a 40 és 55 év közöttiek a legaktívabbak: 72 százalékuk köt ilyen módon biztosítást, míg a fiatalabbaknak csak 23 százaléka, az idősebbeknek pedig csupán 5 százaléka.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Tervezzen Ön is előre, melyhez kalkulátorunkkal percek alatt kiszámolhatja nyugdíjbiztosítását! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

Ezt most azonnal nézd meg a lakásbiztosítási szerződésedben
2016 november 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Ezt most azonnal nézd meg a lakásbiztosítási szerződésedben

Megkezdődött a fűtési szezon, és mint minden évben, idén is fokozott veszélyforrást jelentenek ezek a hónapok az otthonainkban.

Az őszi és a téli időszakban mindig megnő a tűzesetek kockázata. "Őszig közel 850 db tűzkárt rögzített társaságunk" - hívja fel a figyelmet dr. Borsányi Gábor, az Allianz Hungária Zrt. kárrendezési igazgatója. Az utóbbi öt év tapasztalata alapján átlagosan több mint 1200 db ilyen típusú kárt regisztrálunk évente. Az összes bejelentett lakáskárt figyelembe véve viszonylag kisebb arányt képviselnek a tűzkárok, azonban az átlagos kárösszeg annál magasabb - egy-egy esetben akár több millió forintos - összeget is elérheti.

A legtöbb tűzesetet decemberben és januárban jelentik, de már októberben és novemberben megugrik a tűzkárok száma, s a kiemelkedő tendencia a tavasz kezdetéig megmarad.
Míg októberben és novemberben a fűtési rendszerekkel és a tüzeléssel összefüggésbe hozható tűzesetek aránya növekszik meg, addig a decemberi és januári tűzkár bejelentések az adventi és a karácsonyi tüzekkel állnak összefüggésben. A fűtési szezonban a statisztikák alapján több mint 100 db tűzeset fordul elő havonta, így az éves tűzkármennyiség fele ebben az időszakban történik.
"Fontos, hogy a megfelelő óvintézkedéseket elvégezzük a fűtési szezon kezdetekor, s emellett ellenőrizzük, hogy lakásbiztosításunkban a tűzkár fedezet megtalálható-e" - hangsúlyozta Szőke Tamás, az Allianz Hungária Zrt. termék- és portfoliómenedzsment igazgatója.

A fűtéssel és tüzeléssel összefüggésbe hozható lakástüzek és egyéb károk - például szénmonoxid mérgezés - jó része elkerülhető, ha betartunk néhány alapszabályt:

  1. A fűtési szezon kezdetén ellenőriztessük szakemberrel a kéményjáratok tisztaságát, átjárhatóságát és a fűtési berendezés állapotát.
  2. Amennyiben a fűtőkészülék az égéshez szükséges levegőt a lakótérből használja fel, győződjünk meg arról, hogy a levegő utánpótláshoz biztosított és megfelelő méretű a szellőzőnyílás. A szellőzőnyílásokat mindig hagyjuk szabadon, ne tömítsük el azokat.
  3. Ha jól záródó műanyag nyílászáróink vannak, akkor fokozottan ügyeljünk arra, hogy megfelelő mennyiségű égési levegő álljon rendelkezésre a fűtés és főzés céljára.
  4. Ne legyenek gyúlékony anyagok nyílt láng és sugárzó hő közelében, hiszen a kicsapó láng vagy szikra tüzet okozhat.
  5. Ha a fűtési készülékünk meghibásodott, javítását bízzuk szakemberre.

Ha szilárd, pl. szén vagy fa tüzelésű rendszerünk van, akkor az alábbiakat tartsuk szem előtt:

  1. A fűtési készülék közvetlen környékére szilárd, nem éghető burkolatot helyezzünk.
  2. A fa égése során több füst és korom képződik, mint a gázzal való fűtés esetében, ezért fokozottan figyeljünk a kémény tisztítására.
  3. Ne fűtsünk nedves fával, mert a kéményben megnő a korom- és kátránylerakódás.
  4. Ne fűtsünk műanyaggal, festett vagy lakkozott fával, mert ezek égése során mérgező gázok keletkeznek, belélegzésük egészségkárosodást okozhat, illetve a fűtési készülékünket is rongálhatják. Fontos, hogy kizárólag a tüzelőberendezéshez engedélyezett tüzelőanyagot használjuk.
  5. Cserépkályha esetén soha ne égessünk dió vagy mandula héjat, mert a hirtelen felszabaduló hőenergia robbanáshoz vezethet.
  6. A fűtési berendezés levegőszabályozóját akkor szabad csak zárt állásba helyezni, amikor a készülékbe rakott fa teljesen leégett és már a parázs sem izzik benne. Cserépkályha esetében, amennyiben ez a lezárás előbb történik meg, akkor a még el nem égett gázok a levegővel keveredve robbanó elegyet alkothatnak, ami az egész cserépkályhát szétvetheti.
  7. Az égés során keletkezett friss égésterméket (pl. hamut), a fokozott tűzveszélyessége miatt ne helyezzük szemetesbe. Mivel a hamu kiváló hőszigetelő, ezért akár 24 óra elteltével is lehet benne még izzó parázs.
  8. A készüléket csak lehűlés után lehet tisztítani, forró állapotban balesetveszélyes, és annak meghibásodásához is vezethet.

Gáztüzelésű rendszerekhez kapcsolódó tanácsok:

  1. A régi falazott, bélés nélküli kéményeket acél, alumínium vagy speciális műanyagból készült béléscsővel kell kibélelni, amely ellenáll a csőben lecsapódó megkötött savakat tartalmazó kondenzvíz maró hatásának.
  2. Tanácsos naponta több alkalommal is szellőztetni.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Amennyiben lakásbiztosítását 2-3 évvel ezelőtt kötötte, érdemes átnézni és aktualizálni! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
 

KGFB-kampány - Érdemes még hajtani?
2016 november 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

KGFB-kampány - Érdemes még hajtani?

Évről-évre rohamosan veszít jelentőségéből a szokásos KGFB-kampány, idén már csak alig 100.000 ügyfél kegyeiért folyik a harc az előzetes várakozások szerint. Hol vagyunk már a 2010-ben mért mintegy 1,3 millió biztosítást váltótól, vagy a többtíz oldalas újságmellékletektől. A biztosítási szakma egykor egyik legnagyobb csörteváltása lassan az érdektelenség mocsarába süllyed.

A KGFB igen sajátos darabja a biztosítási palettának, lévén mint neve is mutatja, minden gépjárműre kötelező ilyet kötni. Mitöbb, más biztosítási termékektől eltérően a biztosítóknak sincs mérlegelési lehetősége, amennyiben az ügyfél jelzi náluk igényét, kötelezően szerződniük kell vele. A „kötelező” jelzőhöz a legtöbb dolognál az „agyonszabályozott” is társul, ez a KGFB tekintetében sincs másképp, éppen ennek folyományaként született meg gyakorlatilag az év végi KGFB-kampány jellegzetes intézménye, hiszen minden gépjármű tulajdonos számára évente egyetlenegyszer, jól körülhatárolt időszakban nyílt lehetőség a váltásra, a biztosítónak pedig díjtarifái megváltoztatására. Így jött létre gyakorlatilag a piac, ahol az erőviszonyok átrendeződésére törvény által előírt időpontig kellett várni.

A szabályozás azonban időközben több ponton is megváltozott. Mindközül a legjelentősebb, és a jelenlegi helyzet kialakulásáért legnagyobb mértékben felelős módosulás a 2009. évi LXII. törvény megszületése volt. Ennek életbelépésekor már azonnal módosult az év végi kampányban érintettek köre, mivel bevezette a kockázatviselés kezdetétől számított egy éves évforduló fogalmát, így az év közben vásárolt autók esetében már nem a december 31. volt a biztosítási évforduló. A tarifák ettől függetlenül változatlanok maradtak, vagyis az év közben kötött szerződések esetén is az adott év január 1-től érvényes díjak vonatkoztak. Mindenesetre a hatás nem maradt el, a kampányidőszakban váltók száma szinte azonnal meredek zuhanásba fordult, minden évben egyre kevesebben vették igénybe ezt a lehetőséget. Míg a 2010-es kampány eredményeképp 1,3 millióan voltak, addig a tavalyi évben már a legoptimistább becslések szerint is alig 200 ezren váltottak. 2016-ra nézve még nincsenek kézzelfogható adatok, de egyes szakemberek szerint alig 100 ezer váltóra lehet számítani.

Elviekben pedig nem lenne lehetetlen legalábbis a 2011-es eredmények megismétlése, ha azt az irreális helyzetet vesszük alapul, hogy valamennyi érintett vált. Továbbra is a jelenleg forgalomban lévő gépjárművek valamivel kevesebb mint harmada érintett az év végi kampányban, ugyanakkor az árverseny már közel sem olyan gyilkos, mint annak idején. Ez elsősorban egy újabb szabályozásbeli módosításnak köszönhető, 2013-tól ugyanis a biztosítók már év közben is módosíthatják díjszabásukat, azaz nem egy évre előre konzerválódnak a piaci állapotok. Nem véletlenül 2013 a fordulat évének tekinthető éppen emiatt, ekkor kezdett ugyanis kimászni a KGFB piac a folyamatos díjcsökkenés ásta gödörből, a folyamat pedig idén is nagyon jó eséllyel folytatódni fog.

A díjak csökkenő trendjének megfordulása persze nem csupán a szabálymódosításnak tudható be. A KGFB díjszámítást jellemzően meghatározza a gépjárműpiac dinamikája, a gépjárműállomány illetve a finanszírozási piac állapota, illetve a káralakulás, vagyis a balesetek száma és összetétele egyaránt. A teljes állomány továbbra is növekszik, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a forgalomban lévő járművek átlagéletkora is, ami nem éppen pozitív tényező. Sajnos 2013 a baleseti statisztikák szempontjából is a fordulat éve, itt azonban ez negatív irányú, ekkor állt meg ugyanis a balesetek számának 2006 óta tartó csökkenés, és bár 2016-ra nézve még csak az első félév adatai állnak rendelkezésre, 2015-el összehasonlítva emelkedésre kell számítani az év végi összesítés során is. Ennek következtében a biztosítók kárráfordítása is növekedésnek indult, ezt pedig a díjaknak is tükröznie kell.

Mindezek mellett a potenciális váltók száma ellen hat az is, hogy nem lehet már különbséget tenni régi és új ügyfél között 2016 márciusa óta, azaz mindenkinek ugyanakkora mértékű kedvezmény jár. A KGFB helyzet érdekes hozadéka azonban, hogy az árverseny mérséklődésével hogyan kerülnek előtérbe a fizetendő díj mellett egyéb döntési szempontok is. Természetesen az ár továbbra is elsődleges, a legjelentősebb réteg továbbra is a legjobb ajánlatot keresi, ez a hajlandóság azonban egyre mérséklődik az elérhető árelőny csökkenésével. Sok esetben a kötés mellé járó ajándékok döntenek, ugyanakkor egyre többen ismerik fel az online csatorna kényelmét, illetve követelik meg a korszerű csatornák meglétét, az egyszerű ügyintézést választott biztosítójuktól. Természetesen szolgáltatásalapú versenyről még nem lehet beszélni, de az ügyfélkör attitűdjeinek változását jól mutatja, ha már egy ilyen relatíve korlátozott piacon is megjelennek az új igények, mint amilyen a KGFB.

Forrás: biztositasiszemle.hu

CLB TIPP: Amennyiben Önnek is év végén van kötelező biztosításának évfordulója, használja kalkulátorunkat a biztosítók ajánlatainak összehasonlításához! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

A fiatalok reálisnak tartanak egy nyugdíjkatasztrófát
2016 november 14.
Kategória:
Életbiztosítás

A fiatalok reálisnak tartanak egy nyugdíjkatasztrófát - Döbbenetes nyugdíjkörkép

Hihetőnek tart egy esetleges nyugdíjkatasztrófát a fiatalok többsége, ezért sokan nem is számolnak elfogadható időskori állami ellátással. A mostani idősebbek közül viszont sokan úgy gondolják, nyugdíjasként is dolgozniuk kell vagy pénzzé kell majd tenniük az évtizedek alatt megszerzett értékeik nagy részét, hogy meg tudjanak élni – közölte gyors, nem reprezentatív felmérésének eredményét a CLB.

Néhány évtizeden belül a teljes magyar társadalom egyharmada szorul majd időskori és egyéb ellátásra – vonták a következtetést minisztériumi szakértők a hazai népesedésváltozás negatív folyamatából. A CLB ennek kapcsán kérdezte ügyfelei egy részét a várható helyzetről. A nem reprezentatív gyorsfelmérés lesújtó eredménnyel zárult: a megkérdezett fiatalok lemondtak a nyugodt nyugdíjas évekről, már a 35-40 évesek is számolnak a kockázattal, hogy olyan minimális nyugdíjjáradékot kapnak majd – a korhatár kitolása miatt egyre idősebb korukban -, amiből szinte lehetetlen lesz megélni. A válaszadók nagy többsége reálisnak tartja az esélyét egy hazai nyugdíjkatasztrófának, amelyet annak kapcsán kérdeztek ügyfeleik egy részétől az alkusz szakértői, hogy éppen az öngondoskodási kampányuk kezdetén megjelent a hír: negatív demográfiai változások miatt Magyarországon akár 1-2 évtizeden belül három millió olyan inaktív nyugdíjas korú – és krónikus betegségben szenvedő – ember lesz, akinek az ellátását az országnak valahogyan meg kell majd oldania.

A beszélgetések során kiderült, a fiatalok többsége irigyli az utazgató nyugati turistákat, akiknek – szerintük – futja a nyugdíjukból akár egész télre máshová költözni, s a hideg tél elmúltát valami kellemes mediterrán vagy nyári égöv alatti országban kivárni – ismertette az ügyfelekkel való beszélgetésből is levont friss tapasztalatokat Németh Péter. A CLB értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint a megkérdezettek többsége meglepődött az információn, miszerint a magyar átlagnyugdíj most 120 ezer forint, s például a sokat utazó, irigyelt angoloknak is mindössze 20 ezer forinttal több időskori járadékból, hetente 121 – vagyis havonta 484 – euróból kell megélniük. A nemzetközi összehasonlításból az is kiderült, hogy egyetlen közeli országban sincsenek csillagászati nyugdíjjáradékok, bár tény, hogy például az osztrák és a holland kisnyugdíjasoknak 302 és 334 ezer forintnak megfelelő járadékot kell beosztaniuk, míg Olaszországban több millió nyugdíjas él a szegénységi szint alatt – hivatkozott nemzetközi összehasonlító adatokra a szakértő.

Németh szerint meglepő azonban, hogy a magyar fiatalok közül egyre többen tudják, az irigyelt külföldi nyugdíjasok nem az állami járadékból élnek gondtalanul, hanem abból, amit fiatal korukban valamilyen szervezett, biztonságos formában félretettek erre az élethelyzetre. Magyarországon azonban az öngondoskodási forma éppen csak éledezik, s elsősorban a középkorúak érdeklődnek iránta – szögezi le a szakértő.
Azoknak az idősebbeknek viszont, akik eddig nem tartalékoltak valamilyen formában a nyugdíjas éveikre, már nincs is idejük hosszas öngondoskodási programba fogni. Őket is kérdezte a CLB, s kiderült, legtöbben keserűen arra készülnek, hogy az évtizedek során megszerzett értékeiket – kényelmes ház, autó, nyaraló, stb. – el kell majd adni, kénytelenek lesznek feladni a megszokott kényelmet. Sokan abban is biztosak, hogy nyugdíjasként is dolgozniuk kell, ha nem akarnak kuporgatni, nélkülözni.

CLB TIPP: Ha Ön is szeretné nyugodtan tölteni nyugdíjas éveit, tervezzen előre és kössön nyugdíjbiztosítást! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>
 

MABISZ konferencia: A klímaváltozás hatása a biztosítási piacokra
2016 november 11.
Kategória:
Általános

MABISZ konferencia: A klímaváltozás hatása a biztosítási piacokra

Immár hetedik alkalommal rendezi meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a hazai biztosítási szektor egyik legjelentősebb éves rendezvényén, a MABISZ Konferenciát. A november 21-én megrendezésre kerülő esemény témája idén a környezettudatosság lesz, a fenntartható fejlődés témaköre, illetve a klímaváltozás hatásai a biztosítási piacokra.

A fenntarthatóság mára a gazdasági fejlődés megkerülhetetlen alapkérdésévé vált, új kihívások elé állítva a gazdaság valamennyi szereplőjét. A megváltozott körülményekhez a biztosítási piacoknak is alkalmazkodniuk kell, ennek módjai és lehetőségei az egyik legaktuálisabb problémakör, amellyel a biztosítási szakmának világszerte szembe kell néznie. Nem véletlen tehát, hogy az idei rendezvény a „Környezettudatosság, fenntartható fejlődés – a klímaváltozás hatása a biztosítási piacokra“ címet viseli.

A rendezvény nyitó előadását Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tartja. Szabó Zsolt, a Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár „Párizs után: a klímaváltozás tétje - hazai és nemzetközi finanszírozási lehetőségek” címmel tart előadást. Az esemény első részének előadója V. Németh Zsolt környezetügyekért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár is.
A konferencia második részét Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Monetáris Tanácsa tagja nyitja meg, ezt követően Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének elnöke beszél a magyarországi biztosítási piacról, a hazai biztosításügy aktuális kérdéseiről. A konferencián előadást tart Thomas Hladky, nemzetközi hírű klímakutató is.
Az rendezvényen két kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül: mind az életbiztosítási, mind a nem életbiztosítási kerekasztal-beszélgetés középpontjában a fenntarthatóság témaköre áll.

A klímaváltozás mellett olyan témák is terítékre kerülnek, mint az „etikus biztosító” követelményrendszere, a Szolvencia-II. bevezetésével kapcsolatos kihívások, illetve a digitalizáció biztosítási szektorra gyakorolt hatásai.

„Az új, a korábbiaknál offenzívabb, erőteljesebb társadalmi jelenlétet hirdető MABISZ 2010-ben döntött a konferencia megszervezéséről. Az I. MABISZ Konferenciát még abban az évben meg is rendeztük. Az eddigi konferenciáinkon mások mellett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Gabriel Bernardino, az európai biztosításfelügyelet, az EIOPA elnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, illetve Németh Zsolt parlamenti államtitkár nyitotta meg, és előadást tartott mások mellett Michaela Koller, az európai biztosítási szövetség, az Insurance Europe vezérigazgatója is. Reméljük és hisszük, hogy a MABISZ konferenciák megszervezésével olyan hagyományt teremtettünk, amely hosszú távon fennmarad és a hazai és nemzetközi biztosítási szakma egyik legfontosabb találkozója és vitafóruma lesz a jövőben is” – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára a VII. MABISZ Konferencia alkalmából.

Forrás: biztositasiszemle.hu

Fontos dátum a mezőgazdasági károsultak számára
2016 november 11.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Fontos dátum a mezőgazdasági károsultak számára

A 2016. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelem 2016. november 30-ig nyújtható be. Azon károsultak tudják benyújtani a kérelmet, akiknek a kárbejelentését az agrárkár-megállapító szerv a kárenyhítési évben korábban már jóváhagyta - írja a kormany.hu.

A károsult termelők 2016-ban is elektronikus úton tudják benyújtani a kárenyhítő juttatás iránti kérelmüket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) erre szolgáló internetes felületén, amely itt érhető el. A kérelmet a benyújtási határidőn belül többször lehet módosítani, az MVH és az agrárkár-megállapító szerv a 2016. november 30-i nap végi állapot szerinti kérelmet ellenőrzi. A kárenyhítő juttatás iránti kérelemről 2017. március végéig születik döntés és eddig kapják meg kárenyhítő juttatásukat a károsultak.

A kárenyhítő juttatás alapját a tárgyévi hozamérték és a referencia hozamérték különbsége, a hozamérték-csökkenés jelenti. A kárenyhítő juttatás összege legfeljebb a hozamérték-csökkenés 80%-áig terjedhet, amennyiben a károsult gazda rendelkezik megfelelő mezőgazdasági biztosítással. Biztosítás nélkül az egyébként járó kárenyhítő juttatásnak csak a fele nyújtható.

A teljes hír itt olvasható: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/agrargazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/a-2016-evi-karenyhito-juttatas-iranti-kerelem-benyujtasahoz-megjelentek-a-referenciaarak-es-atlaghozam-adatok 

Forrás: biztositasszemle.hu

CLB TIPP: Kérjen ajánlatot a mezőgazdasári biztosításra vállalkozása számára! Vállalati biztosítás ajánlatkérés>>
 

Oldalak