2018.01.02

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2018-ban? Megszólaltak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2018-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

  1. 1. Hogy értékeli 2017-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
  2. 2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2018-ra?
  3. 3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést 2018 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató, Allianz

1. A magyar gazdaság erősödése 2017-ben tovább folytatódott, mely egyértelműen kedvező hatást gyakorol a biztosítási szektor működésére és további bővülésére is, ami a gépjármű-biztosítási piac gyarapodásán túl többek között a lakásbiztosítási piac fellendülésében, a vállalati -és a nyugdíjbiztosítási konstrukciók folyamatos térnyerésében öltött testet. Az Allianz Hungária Zrt. az egyre virágzó magyar biztosítási piac vezető biztosítótársaságaként újabb eredményes évet zárt, díjbevétel-növekedésünk az egész évet tekintve meghaladta a tervezettet is, ugyanígy működési eredményünk is terv felett bővült, mely profitábilis növekedésnek és egyben kimagasló eredménynek tekinthető. Számainkat és teljesítményünket tekintve külön kiemelném még, hogy az idei évben kiegyensúlyozottan növekedtünk minden biztosítási szegmensben, ezek közül is hangsúlyos növekedésről tudok beszámolni a lakossági gépjárműszerződéseink terén, ahol jelentős a növekedésünk az előző évhez képest is, így még több ügyfél bizalmát tudhatjuk a magunkénak. Piacvezető biztosítóként ekképpen az is a célunk, hogy ügyfeleink lojalitásáért cserébe a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást nyújtsuk, így éllovasai legyünk olyan átfogó, rendszerszintű fejlesztéseknek, amelyeknek a bevezetésével és használatával a megszokottnál is gyorsabbak és egyszerűbbek a kárrendezési folyamataink. 2017-ben ezáltal több olyan újítást is bevezettünk, amely jelentősen növelte az ügyfeleinknek és partnereinknek nyújtott szolgáltatási élményét, így például decembertől kezdve a magyar biztosítási piacon elsőként az Allianznál már a legnépszerűbb közösségi oldal chatjéből is könnyedén meg tudjuk kötni az utasbiztosításunkat.

2. A nemzetközi szabályozási környezet 2018-ban is kihívások elé állítja a biztosítási szektor egészét: 2018 februárjában kerül bevezetésre az új európai uniós biztosítás értékesítési direktíva, az IDD, májusban pedig hatályba lép az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR), így az ezekre való felkészülés és a megfelelés a jövő év egyik nagy feladata lesz számunkra. 2018-ra nézve továbbra is kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy az Allianz Hungária egyet jelentsen a biztonsággal és a stabilitással. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor arra is törekszünk, hogy ügyfeleink az innovatív jelzőt is egyre inkább hozzánk tudják társítani, továbbá igényeiket a digitális kornak, valamint elvárásaiknak megfelelően beépítsük működésünkbe. A jövőben is követjük a fogyasztói trendeket, figyeljük az új lehetőségeket, majd ezeknek megfelelően optimalizálunk, fejlesztjük termékeinket és szolgáltatásainkat, mindemellett folyamatosan invesztálunk a digitalizációba, melyet alapvető eszköznek látunk mind ügyfeleink, mind pedig partnereink életének könnyedebbé és biztonságosabbá tételéhez, ily módon a nagyobb ügyfélélményhez. Innovatívnak maradni, folyamatosan digitális újdonságokkal a piacra lépni és kiváló ügyfélélményt nyújtani ugyanakkor valódi kihívást is jelent nem csupán nekünk, de a biztosítási piac egészének is, hiszen azt érzékeljük, hogy a korábbinál gyorsabb ütemben változnak az ügyféligények, így egyre rövidebb időtávra szükséges stratégiai döntéseket hoznunk a digitalizációt és az innovációt érintő, valamint az ügyfélélményt jelentő szolgáltatások bevezetésével kapcsolatosan.

3. A gazdasági növekedés jótékony hatása társaságunknál 2017-ben a nem-életbiztosítások területén az ipari vagyon- és felelősségbiztosítások, valamint a mezőgazdasági biztosítások, azon belül is a díjtámogatott növénybiztosítások jó teljesítményében mutatkozott meg leginkább, míg az életbiztosítások területén továbbra is jelentős szerepe volt az évben a hosszú távú nyugdíjcélú megtakarításoknak, melyek jelenleg is az Allianz Hungária Zrt. értékesítési fókuszában állnak. A motor szegmenst vizsgálva is érzékelhető növekedésről tudok beszámolni a naptári évben, köszönhetően a használt gépjárművek importjának folytatólagos sikere és az új típusú támogatott gépjárműbeszerzési lehetőségek megjelenésének is. Úgy vélem, hogy a tendencia 2018-ban is hasonló lesz és a már említett területek további dinamikus fejlődését irányozzuk előre a magunk számára. Ami a biztosítási szakma egészét illeti, a fent említetteken túl a növekvő öngondoskodási hajlandóság nyomán a nyugdíjbiztosítások értékesítésének további erősödésére, valamint az életbiztosítási piac növekedésére számítok a 2018-as évben. Mindemellett az építési beruházások az utóbbi években tapasztalt ugrásszerű növekedése és a lakásbiztosítások piacán továbbra is jelentős alulbiztosítottság fennállása folytán a jövő évre nézve is sok lehetőséget látok a növekedésre a lakásbiztosítási piacon. Végül jelentős növekedési potenciált érzékelek az infokommunikációs vívmányoknak a biztosítási szektor szolgálatába állításában a legkülönbözőbb területeken, kiemelten pedig a gépjármű-és a lakásbiztosítások kapcsán, melyekkel kapcsolatban tapasztalatunk szerint egyre nagyobb igényt támasztanak a fiatalabb generációk tagjai.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali

1. Ha csak két szóban foglalhatnám össze az elmúlt évet, a változás és a megfelelés szavakat választanám. Hosszú története során a biztosítási szektor megélt jó és rossz időszakokat egyaránt, volt már mélyrepülésben és szárnyalt is: képes volt átalakulni, alkalmazkodni és megfelelni. Most mégis úgy látszik, a legnagyobb transzformáció előtt állunk; ennyire volatilis még nem volt a változás, és soha nem volt ilyen gyors sem - felvesszük a versenyt. 2017-ben elindultunk egy egyszerűbb, okosabb és gyorsabb úton. Például a jogi környezet változására gyorsan reagálva társaságunk az elsők között lépett piacra az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység tervezői és kivitelezői felelősségbiztosítással január elsejével. A termék kialakításánál a gyorsaság mellett fontos volt az is, hogy minél egyszerűbben megfeleljünk a jogszabályi előírásoknak. Egy kiváló ár-érték arányú termékkel tudtunk megjelenni, amit a kiváló értékesítési teljesítmény, az ügyfelek fokozott érdeklődése is visszaigazolt. Az etikus életbiztosítási koncepciónak megfelelő új termékcsaládunk rajtja némiképp elmaradt az előzetes várakozásainktól, de ez megfelel a referenciának tekintett piaci tendenciának. A tavaly év végi kiváló teljesítménynek köszönhetően, valamint a nyugdíjbiztosítások jó megmaradási arányából fakadóan azonban nőtt az élet állománydíjunk, ennek következtében a folyamatos életbiztosítási díjbevételünk is magasabb. A gépjármű- és lakásbiztosítások körében mind a lakossági biztosítások, mind a flotta illetve társasházi szerződéseink körében darabszám és díjbevétel-növekedést realizáltunk. Kihasználva a kínálkozó piaci lehetőségeket biztosítónk egy újabb eredményes év zárása előtt áll. Kitűzött céljainkat elértük, mind a tervezett eredmények, mind a cégcsoportunk stratégiája mentén megfogalmazott fejlesztések tekintetében - egyszerűbben, okosabban, gyorsabban működünk: fontos lépéseket tettünk például az önkiszolgáló tranzakcióink bővítése, illetve az ügyfelek naprakész tájékoztatása terén is.

2. A már említett felgyorsult transzformáció, a gyors változás mentén a digitalizáció adta lehetőségeket említeném a szektorunkra váró kihívásokról szólva. Várakozásaink szerint a digitalizáció a biztosítási szektort is ki kell, hogy mozdítsa a komfortzónájából. Hiszen a jövőben arra számíthatunk, hogy új szereplők is megjelennek a szektorunkban, merőben új megoldásokkal. Ugyanakkor a biztosítás továbbra is egy személyes üzlet, ami a bizalomra épül. Így a technológia adta lehetőségeket annak a szolgálatába kell állítanunk, hogy tovább erősítsük az ügyfeleink bizalmát és munkatársaink elhivatottságát. Az új technológia megoldások mellett azonban azt is látjuk, hogy az egyes generációk elvárásai eltérők, és nekünk tudnunk kell minden igénynek megfelelő megoldásokat kínálunk. Így például az önkiszolgáló online tranzakciók, vagy a chat funkciók fejlesztése mellett a személyes és telefonos ügyfélszolgálati területen is törekednünk kell a legmagasabb szintű ügyfélkiszolgálásra, párhuzamosan fejlesztve a területeket.

3. Változás és megfelelés: vállalatunk működésének kulcsa egyértelműen az ügyfélközpontúság, ügyfeleink elvárásainak való megfelelés. Büszke vagyok arra a szemléletbeli változásra, amelyet ez a fókusz az elmúlt időszakban eredményezett minden területünkön. Ügyfél-elégedettségi felmérésünk keretében immár több mint 43 ezer ügyfelünket kérdeztünk meg, hogy pontosabban megértsük a vállalatunkkal kapcsolatos vélekedésük okait. A kapott visszajelzések alapján már számos fejlesztést indítottunk el, és ezt a dinamikát a továbbiakban is szeretnénk megőrizni. Fő törekvéseink között szerepel az ügyfeleinkkel való kommunikáció további egyszerűsítése és gyorsítása. Termék oldalon azt látjuk, hogy a moduláris, egyedi igényekre szabható módozatok nagyon népszerűek az ügyfelek körében, mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben. Továbbá egyre nagyobb a különböző asszisztencia típusú megoldások iránti igény, és ez a tendencia a várakozásaink szerint erősödni fog, hiszen az anyagi segítségnyújtáson túl az ilyen típusú termékekkel azonnali, gyors vészhelyzet-elhárítással állhatunk ügyfeleink rendelkezésére. A kiegészítő magán-egészségbiztosítási piacban óriás potenciál van: itt az egyre fokozódó kereslethez kell a biztosítóknak vonzó ár-érték arányú megoldásokat kidolgozniuk mind a lakossági, mind a vállalati szegmens számára. És ezekkel a termékekkel szintén edukációs hatásunk lehet, hiszen a megelőzés, a prevenció, az egészséges életmód jutalmazása meg kell, hogy jelenjen ezekben a biztosítási megoldásokban.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama

1. 2017 sikeres év volt a Groupama Biztosító és az egész biztosítási piac számára. Az egyéni személy-, és vagyonbiztosítások területén is erősíteni tudtuk helyzetünket. A vállalati biztosítások területén a javuló növekedési számok is visszaigazolták azon erőfeszítéseinket, amellyel fejlesztettük a kockázatvállalási képességinket és az értékesítési csatornák és partnereink kiszolgálási színvonalát. Mivel életbiztosítási termékeinket már tavaly az etikus termékkoncepciónak megfelelően alakítottuk át, így számunkra 2017 inkább igazolása volt annak, hogy helyes volt az irány, amit tavaly választottunk, azaz a teljes transzparencia és termékeink megemelt értéke ügyfeleink számára. Ennek a korai döntésünknek is köszönhető, hogy az értékesítési partnereink is felkészülten várták a változást, és ezeket visszaigazolták értékesítési eredményeink is. A pénzügyi folyamatokat tekintve elmondható, hogy a károk növekedését figyelhettük meg piaci szinten és társaságunknál is. A megfelelően diverzifikált biztosítási portfoliónknak köszönhetően még így is tartani tudtuk magas szolvencia megfelelésünket és továbbra is szolid, biztos pénzügyi hátteret nyújtunk ügyfeleink számára.

2. 2018-ban a biztosítási piac további fejlődését várjuk, amelyet egyrészt a gazdasági növekedés táplál, másrészt a személyes biztonság iránti növekvő igény (nyugdíj, előtakarékosság, egészség). A Groupama szándéka az, hogy növelje piaci szerepét és erősítse ismertségét azáltal, hogy 1. magas minőségű tanácsadást és szolgáltatásokat nyújt ügyfelei számára, illetve 2. megbízható és innovatív partnere marad értékesítési csatornái számára. A fő kihívást jövőre az jelenti számunkra, hogy biztosítsuk munkavállalóinknak azt az ideális munkakörnyezetet, amelyben ők minden energiájukat és tehetségüket arra tudják fordítani, hogy társaságunk megfelelő megoldást adjon a személyes, családi és üzleti biztonságukat megteremteni kívánó ügyfeleink igényeire. Az IDD irányelvek hatályba lépése 2018-ban ismét egy igazolása lehet annak a stratégiánknak, amelyben a magas színvonalú személyes tanácsadást tűztük ki célunkként minden ügyfelünk számára.

3. 2018-ban nem számítunk a piacot gyökeresen megváltoztató innovációra vagy változásra. A kihívás ehelyett az lesz, hogy miképpen fogják a piaci szereplők elsajátítani és használni a már rendelkezésre álló új technológiákat, annak érdekében, hogy minél jobban leírják és leképezzék az egyéni ügyféligényeket, és ezáltal jobb tanácsadást adjanak, és megfelelőbben mutassák be az ügyfelek számára javasolt és részükre összeállított biztosítási megoldásokat. A Groupama Biztosító 2018-as új termékeit és szolgáltatásait már mind ennek megfelelően alakítottuk és meggyőződésem, hogy ügyfeleink ugyananolyan nagy kedvvel fogják fogadni őket, mint amilyennel mi fejlesztettük azokat számukra.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon

1. A biztosítási piacon az elmúlt években nagyon enyhe bővülést tapasztalhattunk, de ezzel együtt most vagyunk ott, ahol a válság előtt voltunk. A növekedés lehetséges okai között mindenképpen meg kell említenünk a megváltozott fogyasztói magatartást, amely a vagyon- és élet- (elsősorban nyugdíj) biztosítások tekintetében egyaránt megjelent. A biztosítótárasságok folyamatos edukációs programjainak, kampányainak is köszönhető, hogy társadalmi szinten fokozott tudatosság, tudatosabb tervezés és előrelátás érzékelhető. Kockázati életbiztosítások tekintetében még mindig alulbiztosítottak vagyunk, erre érdemes jobban koncentrálnunk. A vagyonbiztosítási piac bővülését tapasztalatunk szerint a gfb biztosítások díjkorrekciója, valamint a meglévő vagyonbiztosítások (lakossági és vállalati egyaránt!) esetében a biztosítási fedezetek növekedése vagy új kockázatok fedezése - úgy, mint szakmai felelősségbiztosítások, D&O, kiterjesztett garancia biztosítások - együttesen okozták. Meg kell említenünk még az egyszerű, online köthető termékek folyamatos előretörését, különösen a fiatalabb generációk esetében, ami mindenképpen iránymutató a jövőre nézve. Az Aegon Magyarország ismét nagyon jó évet zárt. Szinte minden termékeladás tekintetében növekedtünk. A legnagyobb növekedést a vállalati vagyon-, és utasbiztosításból hoztuk, de életbiztosításból is a piaci átlagnál jobban teljesítettünk. Annak kifejezetten örülünk, hogy évek óta tartani tudjuk vezető pozíciónkat a lakásbiztosítások piacán. Nagy előnyünk, hogy miénk az ország legnagyobb hálózata. Ugyanakkor az alternatív csatornák - alkuszi /banki partnerek, áruházláncokkal való együttműködések, call-center, online - szintén nagyon jól teljesítenek.

2. Körülbelül 10 éve indult el a pénzpiacokon a szabályozói környezet folyamatos változása, ami a biztosítási piacot is egyre kiélezettebben érinti. A Solvencia I., II. után most itt a GDPR, IDD, PRIIPS, és még sorolhatnám a mozaikszavakat. Az tisztán látszik, hogy ezek az új, kockázatalapú szabályok radikális változást eredményeznek, de összetettségük okán nagyon nehéz előre felmérni, miként befolyásolják majd üzleti folyamatainkat, hogyan hatnak az ügyfélkapcsolatainkra. Az előírások miatt szükséges fejlesztések iszonyatos mennyiségű erőforrást kötnek le, hiszen általában rendkívül kevés idő áll rendelkezésünkre a felkészülésre és az átállásra. A mennyiségi szempontokra való összpontosítás miatt sokszor úgy érezzük, hogy kevesebb idő jut a szabályozások valódi céljának megértésére. A legtöbb szabályozás ugyanis az üzletmenet szempontjából hasznos, kockázatalapú szemlélet átvételére ösztönöz, növeli a transzparenciát, ami hosszú távon minden piaci szereplő számára előnyös.

3. A jövő évben a nyugdíjbiztosítás mellett a kockázati életbiztosítások piacára érdemes jobban koncentrálnunk. Számtalan példát tudnék hozni arra, amikor egy-egy kockázati életbiztosítás életet ment, illetve hozzásegíti a családokat egzisztenciájuk megőrzéséhez egy sajnálatos tragédia után. Ebben a tekintetben tovább kell folytatnunk azt az edukációs tevékenységet, amelyet pár éve a biztosítók közösen indítottak. A lakásbiztosítások terén piacvezetőként szinte kötelességünk évről évre megújulni és ezzel utat mutatni a versenytársainknak. Folyamatosan frissítjük lakástermékünket, újabb és újabb kiegészítőket ajánlunk, jövőre pedig új termékkel jövünk ki, amitől a piac élénkülését várjuk. A világ arra halad, így a hosszú távú ügyfél-kiszolgálási stratégiai célunk is a digitális átállás folyamatának elősegítése, és áttérés a kézi vezérelt folyamatokról a teljesen automatizált, de személyre szabott szolgáltatásokra. Ehhez teljesen átalakítjuk az informatikai rendszerünket, illetve továbbfejlesztjük az ügyfélkiszolgálás minőségére ható folyamatainkat. Az ügyfelekkel való jobb kapcsolattartás és az ajánlataink differenciálása érdekében nagy lehetőséget látunk az IoT-ben. Európa vezető biztosítóinak többsége már "connected-" megoldásokat is kínál, ami feltétlenül iránymutató számunkra. Arra készülünk, hogy először a gépjármű biztosítások piacán fog megjelenni ez az innováció.

Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN

1. Az NN Biztosítónál sikeres évet zárunk mind pénzügyi, mind stratégiai szempontból. Majdnem két éve köteleztük el magunkat a digitalizáció mellett, mert hisszük, hogy ezáltal még relevánsabbá válhatunk az ügyfeleink szemében. Nagy öröm számomra, hogy a digitalizációs programunk első gyümölcsei beértek az idei évben. Számos, a piacon jelenleg egyedülálló megoldást vezettünk be. 2017-ben az értékesítés folyamat során az ajánlatok mintegy 90%-át már papírmentesen, elektronikus aláírás segítségével vettük fel. Nagyot léptünk előre a kockázatelbírálás automatizálásban is. Ma már minden ötödik életbiztosítási ajánlat esetében emberi beavatkozás nélküli a kockázatelbírálás, melynek eredményeként az ajánlat elfogadása után akár öt perc alatt is megkaphatja ügyfelünk a kötvényét. Ezeknek - és számos egyéb kezdeményezésnek - köszönhetően ügyfeleink elégedettsége jelentősen nőtt a 2017-es évben. Az innováció szempontjából meghatározó lépés volt idén a Sparklab nevű inkubátor programunk elindítása is. Olyan ötleteket és együttműködéseket keresünk, amelyek hozzájárulnak az emberek életminőségének javításához. Szélesre tártuk az ajtókat az innováció előtt; az inkubátor programban ugyanúgy szívesen látjuk a startup-ok kezdeményezéseit, mint a nagyvállalati együttműködéseket és a saját kollégáink ötleteit.

2. A legfontosabb kihívás, hogy hogyan tudjuk szélesebb tömegekhez eljuttatni az üzenetet az öngondoskodás szükségességéről. Különösen a fiatalokhoz kell hatékonyabban szólnunk, hiszen minél korábban kezdi valaki az öngondoskodást, annál könnyebb dolga van. Ehhez nem csak érthetőbbé és átláthatóbbá kell tennünk a szolgáltatásainkat, máshogy is kell megszólítanunk a fiatalokat. Számos lépést tettünk ezen a téren már az idei évben is. Például májusban léptünk piacra a runaddict mobilalkalmazással, amely a futók számára kitűzött kihívások teljesítését vásárlási kedvezményekkel és ingyenes biztosítással jutalmazza. Az applikáció mára huszonkétezer letöltésen van túl. De említhetném üzleti szimulációs versenyünket, az NN InsuRace-t is, amellyel szintén újfajta módon igyekszünk közelebb hozni a biztosítási iparág működését a fiatalokhoz. A 2018-as év további nagy kihívása (és egyben lehetősége) a saját működésünk átalakítása. Az ügyfélközpontú, digitális megoldások létrehozásában nem elsősorban az új technológia jelenti a kihívást. Sokkal inkább az, hogy olyan szervezetet és belső működést kell kialakítanunk, amely valóban képes a mai technológia által teremtett lehetőségeket kihasználni. Ehhez a jelenleginél gyorsabb, rugalmasabb, az ügyfelek igényeit mindenkor szem előtt tartó működésre van szükségünk. Ezért kezdtük el 2017-ben az agilis munkamódszer bevezetését, amelyből rengeteget tanultunk. A jövő évben ezen tapasztalatokat felhasználva szeretnénk az agilis módszertant szélesebb körben kiterjeszteni. Hiszem, hogy ezáltal - a jobb, hatékonyabb működésen túl - vonzóbb munkahely is leszünk.

3. Az NN Biztosító hagyományosan nagy fókuszt helyez a kockázati életbiztosításokra. Ebben továbbra is nagy lehetőséget látunk. Számos olyan kezdeményezésünk van, amely reményeink szerint jelentős növekedést hozhat a kockázati életbiztosítások terén. Emellett a növekedéshez véleményünk szerint továbbra is stabilan hozzá fognak járulni a nyugdíjbiztosítások. Növekedésünk másik motorja a már nagyjából két éve zajló digitális átállásunk további kiterjesztése lesz. Egyrészt a jelenlegi működésünk digitalizációjában szeretnénk tovább lépni. Szélesítjük az automatikus kockázatelbírálást, valamit nagyságrendileg egyszerűsítjük fő folyamatainkat, például a kárrendezési folyamatot. Emellett ügyfeleink számos új funkcióval találkozhatnak majd NN Direkt személyes oldalukon. Rengeteget invesztálunk adatelemzési képességeink fejlesztésébe is. Ezzel összefüggésben például partnereinket teljesen új címanyag mechanizmussal támogatjuk. Tovább folytatjuk kezdeményezéseinket az ügyfelek új módon történő megszólítására. Ebben a "dolgok internete" rengeteg új lehetőséget kínál. Jó példa erre a prototípus fázisban lévő - Vodafone-nal közösen fejlesztett - Diablog mobilalkalmazásunk, amely a cukorbetegséggel élők életét könnyíti. A célunk az, hogy azok a cukorbetegséggel élők, akik megfelelősen karbantartják állapotukat és a Diablog applikáció segítségével rögzítik mérési eredményeiket, ne fizessenek magasabb biztosítási díjat, mint nem diabéteszes társaik. További innovatív kezdeményezéseket várunk a Sparklab februárban induló következő inkubációs programjától is. Itt már javában folyik a résztvevők toborzása. Bár a jelentkezési határidő még nem zárult le, már eddig is ígéretes ötletekkel találkoztunk.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A piac az idei évben organikusan fejlődött, sőt, a nyugdíjbiztosítások terén az új kötésekkel (az év végére 250 ezer darab felett lehet a szerződéses állomány) és a közel 220 ezer forint/éves átlagdíjjal a szektor bebizonyította, hogy nem alaptalanul érvelt amellett, hogy messze a legszélesebb rétegeket tudja majd elérni az öngondoskodási termékek közül. Jól sikerült az átállás az etikus életbiztosítási koncepcióra: a termékek száma ugyan megfeleződött, de az MNB-vel közösen kidolgozott új koncepció valóban növelte a bizalmat a termékek iránt, s így az átlagdíj-növekedés ellensúlyozta a szerződések számában tapasztalt visszaesést. A nem életágban a kgfb-piacon megszűnt a 100% feletti combined ratio - az üzletág immár nem okoz szektor szintű veszteséget. A fentiek ellenére nem lehetünk teljesen elégedettek: a díjbevétel-növekedés dinamikája még mindig csak alkalmi jelleggel haladja meg a GDP bővülését, ami azt mutatja, hogy a szektornak magasabb fokozatra kell kapcsolnia. A Posta Biztosító szempontjából komoly fegyverténynek tartom, hogy idén is sikerült túlteljesítenünk a terveinket, és számos új termékkel léptünk piacra. Megújítottuk a lakásbiztosításunkat, a PostaÉdesOtthon a piac egyik legkorszerűbb terméke lett, és emellett a kárrendezés területén is sok ügyfélkényelmi megoldást kínál. A mobilapplikáción keresztüli fotós kárbejelentés és a videós kárrendezés mellett ehhez a biztosításunkhoz a piacon egyedülálló 5 napos kárügyintézési garanciát is bevezettünk. A PostaGyógyír termékünkkel az egészségbiztosítás irányába tettünk egy lépést. Ez a biztosításunk a rákos megbetegedések esetén nyújt anyagi segítséget ügyfeleinknek. Az utolsó negyedévben nagy sikerrel debütált PostaNyugdíj Prémium éves díjfizetésű nyugdíjbiztosításunk. Idén indítottuk útjára a kerékpárosoknak szánt baleset-, vagyon- és felelősségbiztosítást kínáló, Hello Bringás termékünket. A Hello Bringás biztosítás az ugyanezen a néven futó mobilapplikáción és weboldalon köthető. Az appban a biztosításon kívül más funkciók is megjelennek, amelyek segíthetik a kerékpárosok mindennapi életét, pl. bringakereső, kárbejelentő, vagy szervizkereső szolgáltatás.

2. A legnagyobb kihívások talán nem is piaci jellegűek: az épphogy átélt Szolvencia II. szabályozás gyakorlatba állítását követően 2018-ban újabb uniós elvárások teljesítése köti majd le a szektor kapacitásainak jelentős részét. Az üzleti oldalon egyértelműen az alacsony kamatkörnyezet jelenti az egyik fő kihívást. Különösen nehéz ebből a szempontból a hazai környezet, hiszen az MNB jelezte: hosszú évekig akár negatív maradhat a reálkamat. Ahogy idén is, jövőre is folyamatos téma lesz a digitalizáció kérdése, ami akár új termékeket, új szolgáltatásokat hozhat a piacra. Ezek a változások a mi mindennapjainkra is hatással lesznek.

3. Természetesen a nyugdíjbiztosításban hiszünk - meggyőződésem, hogy a piac legtranszparensebb és az átlagdíjra vetítve egyik legolcsóbb konstrukcióját alkottuk meg és vezettük be novemberben. Szeretnénk növekedést elérni a kockázati biztosítások terén is, itt is készülünk meglepetéssel. A lakáspiac élénkülésével párhuzamosan lakásbiztosítási piacon is növekedést várok. Sokan kérdeznek bennünket az Insurtech lehetőségekről is: igen, teret nyer a digitalizáció, de látni kell, hogy a biztosítási piac eddig is jól teljesített ezen a téren. Ugyanis nálunk már korábban is lehetővé vált az online szerződéskötés, a kárakták már minden biztosítónál elektronikusak, és azt se felejtsük el, hogy mind a mai napig a biztosítás az a termék, ahol érdemi díjkedvezmény jár az elektronikus szerződésért és díjfizetésért. Ha a digitalizáció szempontjából keresünk kitörési pontot a piacon, akkor azt gondolom, az ügyfélélmény javításában nagy lehetőségek rejlenek, így mi is több újdonság bevezetését tervezzük 2018-ban ezen a téren.

Lehel Gábor elnök-vezérigazgató, Union

1. Az idei év egyrészt kedvező környezetet biztosított a gazdasági szereplők számára, másrészt januártól az etikus életbiztosításokkal új szabályozás lépett életbe, ami év elején még nehezen prognosztizálhatóvá tette az üzleti eredmények alakulását. Összességében a biztosítási piac kedvező évet tudhat maga mögött: az MNB adatai szerint a szektor díjbevétele szeptember végéig több mint 6 százalékkal bővült. Ráadásul mind az életbiztosítási, mind a nem-életbiztosítási ág kiegyensúlyozott növekedést mutatott, ami azt jelenti, hogy nem csupán egyszeri hatások eredményeképpen fejlődött a terület. Az Union Biztosító ebben a környezetben sikeresen tudta kihasználni az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményét, és várhatóan a teljes évet is a piaci átlagot meghaladó eredménnyel zárja. Természetesen 2018-ban kiemelt feladat számunkra a három hazai VIG biztosító várhatóan áprilisban megvalósuló egyesülése.

2. A teljes piacot tekintve elmondható, hogy az elmúlt időszakban a működésünk szabályozása egyre inkább szigorodott, folyamatosan egyre több és egyre komplexebb elvárásnak, előírásnak kell megfelelnünk. Ez a tendencia tovább folytatódik a következő években is. Lesznek olyan új szabályozások, amelyeknek már 2018-ban meg kell felelnünk. Emellett várhatóak olyanok, amelyeket ugyan később kell teljesíteni, ám az üzleti modellekre, a működésre gyakorolt jelentős hatásaik miatt már most komoly elemzéseket, előkészületeket és nem utolsósorban stratégiai döntéseket igényelnek. 2018-ban meg kell felelnünk például az IDD és a PRIIPSs előírásainak, ugyanakkor már foglalkoznunk kell többek között az IFRS17 bevezetésével is, amely újraírja szinte az összes játékszabályt. A megfelelés, bevezetés komoly erőforrásokat köt le, ugyanakkor a nagy kihívások, projektek, háttérmunka közben sem felejthetjük el egy percre sem, hogy a fő fókuszba az ügyfélnek kell kerülnie. Az új, integrált Union biztosítónak arra kell törekednie, hogy a vele kapcsolatba lépő ügyfél egyre magasabb színvonalú kiszolgálást kapjon az értékesítéstől kezdve a kapcsolattartáson át egészen a szolgáltatásnyújtásig. Ez folyamatos és tudatos igényfelmérést, termékfejlesztést, sok esetben a core-tevékenységen túlmutató szolgáltatásokat, folyamatoptimalizálást, és minden téren megjelenő ügyfélközpontú kultúrát jelent. Az idei év kulcsfeladata számunkra a Vienna Insurance Group (VIG) három hazai biztosítótársasága egyesülésének előkészítése volt. Az Erste Biztosító, az UNION Biztosító és a Vienna Life Biztosító együttesen mintegy egymillió ügyfelet szolgál ki, így az erőforrások egyesítése és az új, optimalizált értékesítési struktúrának a sikeres megteremtése különös gondot igényel valamennyi egyesülő tagvállalat részéről.

3. A jelenlegi pozitív piaci tendenciák folytatódása a nem-életbiztosítási ágon mind lakossági, mind vállalati szinten kedvez a vagyonbiztosítások gyarapodásának. Emellett a privát egészségbiztosítások jelenthetnek továbbra is kitörési pontot. Mi ezen a területen újabb termékmegoldásokat illetve a háttérterületek folyamatainak optimalizálását tervezzük. Személybiztosítási területen továbbra is a kockázati, valamint a folyamatos díjas termékekre helyezzük a hangsúlyt, és jövőre is szeretnénk hatékonyan kielégíteni a nyugdíjbiztosítási területen érzékelhető keresletet. Mindkét nagy területen erőteljesen igyekszünk támaszkodni a biztosítási piacon is felhasználható technológiai fejlesztésekre, megoldásokra. Folyamataink optimalizálásának keretében - kihasználva a VIG-cégek egyesülése kapcsán amúgy is jelentkező átalakítási lehetőségeket - új lendületet adtunk a digitalizációs fejlesztéseknek a működés legkülönbözőbb területein.

Forrás: www.portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Drágult a kötelező biztosítás, tovább nyílik a károlló
2021 május 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Drágult a kötelező biztosítás, tovább nyílik a károlló

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás átlagos állománydíja négy százalékkal, 44 ezerről 46 ezer forintra nőtt az idei első negyedévben 2020 azonos időszakához képest – derül ki az MNB KGFB-indexéből. A növekedés főképp a fővárosi személyautókat érinti, míg a koronavírus miatt a közlekedési forgalom visszaesésének jobban kitett (például nem flottás buszok, taxik) díja jelentősen esett. Bár a kárráfordítások csökkenése fékeződik, az átlagos díjnövekedés miatt tovább nyílt a díjak és a károk alakulása közti olló.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (KGFB) átlagos állománydíja 2021. I. negyedévének végén 44 ezer forintról 46 ezer forintra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) immár második alkalommal közzétett negyedéves KGFB-indexében.

A mintegy 1800 forintos, azaz 4 százalékos növekedés főként a budapesti személygépkocsis szerződések díjváltozásaival magyarázható.

Az egyéb járműkategóriákban – néhány kisebb létszámú járműkategória kivételével – jellemzően 1-10 százalékkal mérséklődtek az átlagdíjak. A legnagyobb díjcsökkenés elsősorban azokat a járműcsoportokat – például nem flottás buszok, taxik – érintette, amelyek esetében a koronavírus-járvány miatt vélhetően jelentősen csökkent a közúti forgalom, ami visszavethette a károk mértékét is. A díjak mérséklődésében szerepet játszhatott az MNB 2020 szeptemberében kiadott körlevele is, mely a biztosításmatematikai szempontból megalapozatlan pótdíjak és kiárazó tarifák felülvizsgálatára hívta fel a biztosítókat.

Noha a kárráfordítás csökkenése összességében megállni látszik, az átlagdíj növekedése miatt az MNB által számított – az adóhatástól és kárváltozástól megtisztított, a legnagyobb létszámú ügyfélcsoportot kitevő személyautókra vonatkozó – Korrigált díjindex tovább nőtt.

Ezáltal a 2020. IV. negyedévben látottnál is szélesebbre nyílt a díjak és a károk alakulása közötti olló.

Az MNB az idei évtől negyedévente teszi közzé a KGFB díjak és károk alakulását bemutató indexét,az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló tételes KGFB szerződés- és káradatbázis (KKTA) adatainak segítségével. A jegybank honlapján a külön e célra létrehozott felületén mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzi a személygépkocsik díjszint változását, illetve információt ad a negyedéves elmozdulásról is.

A KGFB index rendszeres publikálása az átláthatóság növelését és a verseny élénkülését segíti elő.

A most közzétett friss adatok (is) az átlagos változást mutatják, az egyedi KGFB-szerződések esetében természetesen ettől eltérő díjváltozások történhetnek. Amennyiben egy ügyfél a folyamatokat, illetve egyedi szerződését áttekintve esetleg nincs megelégedve kötelező biztosítási díjával vagy/és a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére, áll az MNB közleményében.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Számolja ki néhány kattintással kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait járművére, és kösse meg az Önnek megfelelőt:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Agrárbiztosítási díjtámogatások: aki ezt nem teszi meg, teljesen elesik idén a pénztől
2021 május 12.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Akár 70 százalékát is visszakaphatják idén befizetett agrárbiztosításai díjaiknak azok a gazdálkodók, akik ezt az igényüket a Magyar Államkincstárhoz benyújtott egységes támogatási kérelemben külön feltüntetik. Bár az igénylésre június 10-ig lehetőségük van, a május 15-i határidőt követően már késedelmi szankcióra kell számítaniuk: a támogatási összeg minden napnyi késedelem után egy százalékkal csökken - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A díjtámogatási igény feltüntetésének elmulasztása az egységes kérelemben később már nem pótolható, aki ezt a lépést nem teszi meg legkésőbb a júniusi határidőig, az teljes mértékben elesik idén a támogatástól - írja közleményében a FBAMSZ. A támogatott agrárbiztosítások díjállománya öt év alatt több mint két és félszeresére emelkedett: 2015-ben 5,7 milliárd forint volt az állomány nagysága, tavaly pedig már meghaladta a 14,5 milliárd forintot. Csak az elmúlt évben 28 százalékos volt a növekedés, amely az előzetes adatok szerint idén is tovább folytatódik majd.

A konstrukció vonzerejét a közelmúltban két kedvező változás is növelte. Egyrészt ezeknek a biztosításoknak az önrésze tavaly 30-ról 20 százalékra csökkent, így a biztosítások már 20 százalékot meghaladó hozamcsökkenés esetén is térítenek. Másrészt a 2019-es 5 milliárdról két lépcsőben idénre már 11 milliárd forintra emelkedett a díjtámogatás keretösszege, így a gazdák többsége idén a maximális, 70 százalékos díjvisszatérítésre számíthat

- magyarázza Póczik András, a FBAMSZ szakértője.

A biztosítási díjtámogatás a többpilléres mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer egyik eleme, amelyet 2012 januárjában vezettek be:

  • az első pillér a már korábban is létező kárenyhítési alap
  • a második pillér a biztosítási díjtámogatás, melynek során a gazdálkodók a támogatott körbe tartozó biztosítások díjának bizonyos százalékát (2021-ben 30-70 százalék közötti részét) támogatásként visszakapják. További ösztönző elem a rendszerben, hogy csak a második pillérben részt vevők válnak jogosulttá az első pillérben megítélt kárenyhítő juttatás teljes összegére, amennyiben biztosításuk a megművelt terület referencia-hozamának legalább felére kiterjed. A többiek csupán a megítélt kárenyhítés 50 százalékához jutnak hozzá
  • a harmadik pillér a jégkármérséklés. A Nemzeti Agrárkamara 2018 óta működteti országos szinten a talajgenerátoros Jégkármérséklő Rendszerét (JÉGER)
  • a negyedik pillér, az állam által nyújtott mezőgazdasági krízisbiztosítás idén februárban jelent meg. Ennek bevezetését követően a gazdálkodóknak immár lehetősége van a piaci zavarokból, áresésekből, vagy állat- és növénybetegségekből fakadó veszteségeiket is lefedezni.

A támogatott mezőgazdasági biztosításokat immár nyolcadik éve négy biztosító (az Allianz, a Generali, a Groupama, illetve az osztrák Hagelversicherung fióktelepeként működő Agrár Biztosító) mezőgazdasági biztosítási termékei közül választhatják a gazdálkodók. E biztosítások három típusba sorolhatók: A legfontosabb szántóföldi növényekre, valamint a szőlőre, az almára és a körtére, illetve csonthéjas és héjas kultúrákra kötött csomagbiztosítások az „A”, a jórészt ültetvény. és zöldségkultúrákra köthető biztosítások a „B”, míg a többi szántóföldi kultúra biztosításai a „C” típusba tartoznak. A gyakran eltérő fedezeteket és kárrendezési sajátosságokat, illetve speciális kockázatokat és nyújtó ajánlatok közti eligazodásban meghatározó szerepet kapnak az optimális ár-érték arányú döntést segítő, biztosítóktól független alkuszok.

További, a támogatott növénybiztosításokhoz kapcsolódó határidők

  • Az idei támogatotti körbe bevont növénybiztosítási szerződés kötésére egészen május 31-ig lehetőség van (itt is feltétel az igény bejelölése a kérelmen). Természetesen, aki nem kötötte meg időben például a tavaszi fagykárra vonatkozó biztosítását, utólag erre már nem kaphat térítést a biztosítótól.
  • A biztosításokkal kapcsolatos változások bejelentését július 30-ig kell megtenni. Ilyen lehet például a termelési érték változásának jelentése a takarmánynövényeknél, melyeknek ára az elmúlt hónapokban az egekbe szökött.
  • A biztosítás díját legkésőbb október 31-ig teljes mértékben rendezni kell.

Noha a támogatott agrárbiztosítások rendszere évről évre egyre vonzóbb megoldást jelent a gazdálkodóknak, továbbra is komoly hiányossága, hogy az állattenyésztésre egyáltalán nem terjed ki. Az e területeken fellépő kockázatok mérséklése, valamint a gazdálkodói öngondoskodás ösztönzése érdekében indokolt volna ebben az ágazatban is fokozatosan bevezetni a díjtámogatások körét. Első a kiemelt kockázatú, úgynevezett karanténbetegségek (például száj- és körömfájás, sertéspestis, madárinfluenza, kelet-európai marhavész) esetében lenne a legsürgetőbb a támogatás kiterjesztése

- mutat rá a FBAMSZ szakértője.

Forrás: agrarszektor.hu

CLB TIPP: Oldalunkon vállalkozói biztosítás ajánlatokat is kérhet:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Szinte mindene odalett a tűzben Ónodi Gábornak és családjának
2021 május 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Szinte mindene odalett a tűzben Ónodi Gábornak és családjának

A tűzoltók keltették hétfő hajnalban a Szigligeti Színház művészét, amikor már lángokban állt a család többszintes, budapesti háza. Ónodi Gábor nagymamáját a konyhaablakon menekítették ki, szülei a teraszon várták meg, míg eloltják a lángokat. A házban szinte minden használhatatlanná vált, a kár óriási.

– Hajnali háromkor a tűzoltók keltettek, az ablakon át kiabálták, hogy azonnal hagyjam el a házat, mert tűz van – idézte fel a szörnyű pillanatokat Ónodi Gábor. XI. kerületi családi házuk akkor már hatalmas lángokkal égett, a tűz a földszinti előszobában keletkezett, valószínűleg elektromos hiba okozta a bajt.

A színész alagsori lakásából még időben ki tudott menekülni.

A Szigligeti Színház művésze szüleivel és nagymamájával él a többszintes házban. A nagymamát a konyhaablakon keresztül mentették ki a tűzoltók, miközben szülei egy szinttel feljebb, az erkélyen várták, míg eloltják a kijárati ajtónál pusztító lángokat. A kiérkező mentők füstmérgezés miatt mindhármukat a helyszínen ellátták, az idős asszony oxigént is kapott, jelenleg kórházban ápolják. A család többi tagja most a ház viszonylag épen maradt helyiségeiben él.

– Sajnos az áramellátás megszűnt, mindent újra kell majd vezetékelni. Meleg víz nincs, a hűtőszekrények, fagyasztóládák, használati tárgyak és ruhaneműk mind odalettek. A nyílászárók teljesen tönkrementek, az ajtókból csak az üszkös fa maradt, az ablakok vagy szétrobbantak a hőtől, vagy a tűzoltók voltak kénytelenek betörni a mentés során – részletezte a károkat a színész, akinek családját nagyon megviselték a történtek.

Mivel volt biztosítás a házon, azt remélik, hogy a biztosítási összeg nagyrészt fedezi majd a felújítás költségeit.

forrás: szoljon.hu

CLB TIPP: Az otthont fenyegető, ehhez hasonló veszélyekre mindenképpen javasoljuk lakásbiztosítás kötését, amelyet kalkulátorunkban néhány perc alatt kiszámolhat és meg is köthet:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

Rossz hír az autósoknak: megmaradnak a pótdíjak a kötelező biztosításnál
2021 május 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Rossz hír az autósoknak: megmaradnak a pótdíjak a kötelező biztosításnál

Az MNB ugyan tavaly szeptemberi körlevelében közölte: július 1-től fokozottan ellenőrzi majd a biztosítók díjképzését. Csakhogy a sokak szemét szúró károkozói pótdíj több nagy biztosítónál is megmaradt.

Július 1-től új korszak köszönt be a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacán. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ekkortól ígérte, hogy fokozottan az érintett cégek körmére néz majd, hogyan alkalmazzák a díjszabásaikat, ezen belül is a károkozói pótdíjat.

Az MNB a tavaly szeptemberben kiadott körlevél alapján egy évek óta tartó, autósok százezreit sújtó gyakorlatnak kívánt véget vetni, amelyet az autós szervezetek és az ombudsman is kifogásolt már. Az MNB közölte: a kárstatisztikától elszakadó, nem jó gyakorlatnak minősülnek a túlzott, akár a kgfb-alapdíj két-háromszorosát is kitevő károkozói pótdíjak. Ezek ugyanis felülírhatják a teljes kockázatalapú díjkalkulációt, s végső soron kiüresíthetik a bonus-malus rendszert. Ugyanilyen problémák merülhetnek fel az egyéb (a taxis) pótdíjak esetében is.

Kemény tiltás nincs

Teljesen azonban nem tiltotta meg az MNB a károkozói pótdíjat, csak annyi elvárása volt, hogy ne legyen túlzott, így sok biztosító továbbra is alkalmazza ezt a szorzót. "A nagy biztosítók közül a Generali, a Genertel, az Allianz, az Uniqa és az Aegon sem vették ki a károkozói pótdíjat a tarifáikból, 1,3-1,9 szeres szorzók vannak. Az alapdíjhoz képest ennyivel nőnek a pótdíjak még mindig július 1-től is" - mondja Németh Péter, a CLB Biztosítási Alkusz értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Van olyan piaci szereplő is, amelyik viszont úgy döntött: nem alkalmazza tovább károkozói szorzót. A Köbe például a fogyasztói szegmensben teljesen eltörölte a károkozói pótdíj alkalmazását 2021. február 1-től. "Reméljük, hogy nem maradunk egyedül ezzel a jelentős módosítással a piacon, és valóban strukturális átalakulás követi majd az MNB által megfogalmazott elvárásokat" - nyilatkozta a cég korábban a Napi.hu-nak.

Díjemelkedés lesz az idén is

Jelenleg a személyautóra kötött kgfb-k átlagdíja kevéssel 50 ezer forint alatt ingadozik: az év elejéhez képest minimális csökkenést látunk, és az előző év hasonló időszakához képest is mindössze 2-3 százaléknyi az emelkedés mértéke. A stagnáló átlag mögött persze az húzódik meg, hogy bizonyos szegmensekben nőttek, másutt csökkentek az átlagdíjak, de szembetűnő változásról egyik szegmensben sem tudunk beszámolni - mondja Marschalek Péter, a Netrisk kereskedelmi területért felelős ügyvezető igazgatója.

A CLB-nél 52-54 ezer forint körüli átlagdíjakat látnak, és ennél nagyobb díjemelkedésre számítanak, a járvány miatt ugyanis a használt autók külföldről történő behozatala visszaesett. A nagyobb használt autók ára pedig felment, illetve sokan új autót vásároltak, mivel nem találtak megfelelőt a használt piacon. Az értékesebb, nagyobb autók biztosítási díjai pedig magasabbak.

A díjak alakulását persze mindig is sok, gyakran ellentétes hatás befolyásolja. Jelenleg úgy tűnik, hogy a lefelé ható tényezők egy árnyalattal nagyobb hatást gyakorolnak a tarifákra. A kárstatisztikák például kedvezően alakultak, mert bár nincsenek lezárások, az emberek valamivel kevesebbet utaznak autóval, sokan otthonról dolgoznak, a gyerekek jó részét továbbra sem kell iskolába vinni, így kicsit kedvezőbbek a káradatok is. Emellett a forint árfolyama is erősödött az elmúlt az időszakban, ami kedvezően hat az alkatrészárakra. "A nagy kérdés az, hogy ha nyáron az emberek újra tömegesen autóba ülnek, belföldre és külföldre egyaránt megindul az autós turizmus, mindez milyen hatással lesz majd a díjakra" - mondja Marschalek Péter.

Van-e értelme a pótdíjnak?

A károkozói pótdíj megtartása mellett az egyik legfontosabb érv az volt, hogy így a biztosítók a kármentes autósoknak kedvezőbb díjat tudnak kínálni, a károkozókkal fizettetik meg ugyanis a nagyobb kockázatot. A Netrisk szakértője szerint azonban ez nincs feltétlenül így. Az alacsony, 5 százalék körüli kárgyakoriság miatt ugyanis a károkozói pódíjat szinte észrevétlenül el lehet porlasztani a teljes ügyfélkör díjaiban.

Az a veszély viszont fennáll, hogy a pótdíjat nem alkalmazó piaci szereplőknél gyűlnek össze előbb-utóbb a korábbi években figyelmetlenül, agresszívan, másoknak kárt okozva vezető sofőrök. Az ilyen rossz ügyfelek elszaporodása miatt pedig ha az adott biztosítónál romlani kezdenek a kárstatisztikák, akkor a cég nem tehet mást, mint megemeli a többi autós díját is, hogy fedezni tudja a károkat, vagyis általánosságban véve emelkedni fog nála a kötelező biztosítás ára.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Számolja ki néhány kattintással kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait járművére, és kösse meg az Önnek megfelelőt:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Így változtak a biztosítási feltételek a járvány miatt
2021 április 30.
Kategória:
Utasbiztosítás, Életbiztosítás

Így változtak a biztosítási feltételek a járvány miatt

A biztosítók is megérezték a koronavírus-járvány harmadik hullámát, válaszaik szerint emelkedett a betegséggel és a halálesetekkel összefüggő kárkifizetések száma az idén.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma a biztosítói adatokban is megmutatkozik – derült ki a Világgazdaságnak adott biztosítói válaszokból. Az első negyedévben, ha szignifikáns növekedésről nem is beszélhetünk, a legtöbb társaságnál nőtt a haláleseti kifizetés az életbiztosítói portfóliókban. Konkrét számokat az Aegon Biztosítótól kaptunk, a társaságnál 2021 első három hónapjában 311 halálesettel többet jelentettek a hozzátartozók, és a társaság 403,7 millió forinttal többet fizetett ki ilyen címen, mint egy évvel ezelőtt. Polányi Zoltán, a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. vezérigazgatója szerint azoknál a termékeknél, amelyeknél egészségügyi kórházi napi térítést nyújt a biztosítás, szintén növekedést látnak a kifizetésekben.

Bár időről időre felmerül, hogy a biztosítók kizárásokat alkalmaznak a Covid-esetek kapcsán, az egyéni élet- és a hozzájuk kötött kiegészítő biztosítások esetében általában nem tartozik a kizárások közé a világjárvány, azaz a legnehezebb időkben is ugyanúgy lehet számítani a térítésre, mint általában.

Van olyan biztosító, amelynek a szerződési felté­telei eleve nem tartalmaznak járványhelyzetre vonatkozó kizárásokat. A lapunknak nyilatkozó társaságok közül az Aegon, a CIG, a Groupama és az Uniqa sem alkalmaz kizárást. Az Allianz értelmezése szerint nem kizáró ok a koronavírus, mivel nem minősül sem heveny fertőző, sem kritikus betegségnek.

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) összegzése szerint a hazai életbiztosítási piac szinte teljes egészét lefedő tizenegy Mabisz-tag társaság kockázati életbiztosításaiban nem tartozik a kizárások közé a koronavírus-fertőzés. Ugyanakkor van olyan társaság, amelynél elvben az utóbbi években értékesített kockázati életbiztosítás szerződéses feltételei szerint kizárt eseménynek minősülhetne a koronavírus-járvány, ám most nem él ezzel a kizárással, egy másik biztosító pedig egyedi méltányosságot ígért a kizárások esetén.

A Generalinál azt is jelezték, hogy a keresőképtelenségi kockázatra is fizet a biztosító, ha a biztosított koronavírus-fertőzése miatt nem tudja ellátni a munkáját, és emiatt táppénzre kerül.

A biztosítók egy része még kedvezett is a koronavírus-járványban érintetteknek.

Az utasbiztosítások esetében sok társaság annak ellenére vállalta a térítést, hogy a jogszabályok értelmében mentesülnek a kártérítési felelősség alól, ha az érintett ország szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának tiltólistáján – márpedig jelenleg a világ minden országa tiltólistán van.

Az Aegon lényegében az összes élet-, nyugdíj- és egészségbiztosítási termékénél hat hónapról 30 napra csökkentette a szerződéskötést követően kötelező várakozási időt a koronavírus-betegséggel összefüggő halálra vonatkozó szolgáltatás esetében. Az NN Biztosítónál már az ajánlattétel után két héttel igényelhető térítés megfertőződésből eredő kórházi kezelés esetén. A Groupamánál a 2020 áprilisa után megkötött kockázati biztosításoknál azoknak az ügyfeleknek, akik Covid-fertőzés miatt egy napot meghaladó kórházi ellátásra szorulnak, egyszeri összeget is fizetnek.

A Generalinál és az Uniqánál bizonyos feltételek esetén a PCR-teszt árát megtérítik a biztosítottaknak.

Bár az Uniqa egyik összegtípusú egészségbiztosítása esetében limitálta a Covid–19-fertőzéssel kapcsolatosan a kórházi térítési napok számát, ám a biztosító megjegyezte, hogy a kártapasztalat szerint szerencsére bőven a limitnapok alatt van a károsultaknak kifizetett napok száma.

A CIG-nél arra hívták fel a figyelmet, hogy a kockázati életbiztosításoknál viszontbiztosítási oldalról a nagyobb biztosítási összegek esetében a Covid-érintettség megjelent kockázati elemként. Ez azonban kizárólag az új szerződésekre vonatkozik, a meglévő portfóliót nem érinti.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban kockázati életbiztosítás ajánlatokat is számolhat és meg is kötheti az Önnek megfelelőt:
Életbiztosítás ajánlatok>>

Izzanak a vonalak a Mabisznál az autós kötelező biztosítás miatt
2021 április 21.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Izzanak a vonalak a Mabisznál az autós kötelező biztosítás miatt

Megugrott a fedezetlenségi díjakkal kapcsolatos érdeklődés a Mabisz ügyfélszolgálatánál. Tavaly is több mint 20 ezer alkalommal keresték meg fogyasztóvédelmi célból, hiteles információk közvetítésére létrehozott ügyfélszolgálatát, főleg az autós biztosítások miatt – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A megkeresések száma minden évben stabilan meghaladja a 20 ezret, és ez a tendencia a járványhelyzet idején sem változott. Ellenben a személyes megkeresések száma kevesebb, mint a felére csökkent a megelőző évhez képest. Míg a leggyakrabban továbbra is telefonon keresztül keresik fel az ügyfélszolgálatot, tavaly a beérkező hívások száma is jóval alacsonyabb volt, mint korábban.

Postai úton pedig évről évre egyre kevesebb megkeresés érkezik, tavaly kevesebb, mint kétszáz. Ezzel szemben az e-mailen beérkező megkeresések száma az előző évekhez képest növekvő tendenciát mutat: vagyis a koronavírus miatti korlátozások a szövetségi ügyfélszolgálat munkájában is a digitalizációt erősítette fel.

Két éve a károkozói pótdíj volt a slágertéma

Tavalyelőtt az akkor kiemelkedően sok telefonhívás főként a díjakkal és a károkozói pótdíjakkal kapcsolatos megkeresésekhez kötődött, de az E-kárbejelentő alkalmazás 2019. eleji indulása és használata is rengeteg megkeresést generált. A tavalyi év sem hozott trendfordulót, a legtöbben változatlanul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) témáival összefüggésben érdeklődtek.

A leggyakoribb felmerülő kérdések a kárrendezés ügymenetével kapcsolatosak, igaz ezen megkeresések száma – vélhetően a korlátozások miatt lecsökkent forgalomnak köszönhetően – a korábbi éveknél alacsonyabb volt 2020-ban. A megszűnt kgfb-szerződések miatt fizetendő fedezetlenségi díjjal kapcsolatban ugyanakkor 35 százalékkal többen keresték fel tavaly a Mabisz ügyfélszolgálatát. (A 2021-re érvényes fedezetlenségi díjtáblázat szerint – személygépkocsi-kategóriától függően – 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű felelősség biztosítási szerződéssel.) Az ismeretlen, valamint biztosítatlan károkozóval kapcsolatos ügyek száma együttesen meghaladta az ezret.

Kevesebb a panasz

A biztosítókat érintő panaszok száma évről évre csökken, tavaly mindössze 1332 darab futott be a Mabiszhoz, szemben a három évvel korábbi 2323 panaszesettel. Az ügyfelek leginkább azt róják fel, hogy megítélésük szerint nem kapnak teljes körű tájékoztatást a biztosítóknál folyó gépjármű-, vagy lakásbiztosítást érintő kárügyeikkel, illetve a kgfb-szerződéseik díjrendezettségével kapcsolatosan. A szövetség a biztosítókat érintő panaszokat az érintett társaságokhoz továbbítja, illetve hozzájuk irányítja azokat az ügyfeleket is, akiknek a kérdésével, problémájával kapcsolatban valamelyik biztosító az illetékes. Ilyenek például a casco, az élet- és lakásbiztosítási, valamint az utasbiztosítási szerződésekkel kapcsolatos megkeresések. A 2020-as évben közel negyedével csökkent ezeknek a száma.

2018 ősze óta az ügyfélszolgálat látja el a belföldi és nemzetközi fedezetkérések kezelését, az igényeket írásban válaszolja meg. 2020-ban mind a belföldi, mind a nemzetközi fedezetkérések száma jelentősen csökkent az előző évekhez képest. A járványhelyzetből adódó korlátozások, a határok lezárása és a kismértékű átmenő forgalom következtében a nemzetközi fedezetkérések számában volt a lényegesen nagyobb csökkenés.

2017. január 1-je óta a nemzetközi kártörténeti igazolások kiadása is a Mabisz törvény szerinti feladata, de ezt az ügyfelek saját biztosítójuktól is kérhetik. A Mabisz az igazolásokat angol vagy német nyelven állítja ki, írásbeli kérelem alapján. A többség német nyelven kéri az igazolások kiállítását. Tavaly összesen 459 igazolást adott ki a szövetség, ami valamivel alacsonyabb a 2019-es 526 darabnál.

forrás: napi.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a biztosítók ajánlatait és kösse meg gépjárműve kötelező biztosítását:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Hamarosan otthon hagyhatod a forgalmit és a jogosítványodat
2021 március 30.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Hamarosan otthon hagyhatod a forgalmit és a jogosítványodat

A rendőr most még mérlegelhet ha otthon hagyod a menetokmányaidat és ha a bírság mellett dönt, öttől ötvenezer forintig terjedő összeget fizethet, aki otthonfelejti a jogosítványát, vagy a forgalmi engedélyt. A szabályok változni fognak, az ezt előkészítő törvénycsomag pedig már tavaly tavasz óta hatályos. A részletekről kérdeztük a Belügyminisztériumot.

Évek óta feleslegesnek tűnik magunknál tartani az autó forgalmi engedélyét és a jogosítványunkat, hiszen a rendőrség bármilyen közúti ellenőrzés során percek alatt kiderítheti ezek nélkül is, hogy vezethetünk-e, illetve pusztán a rendszám alapján azt, hogy az autónak érvényes-e a műszaki vizsgája, nem körözik-e, van-e rajta kötelező biztosítás, forgalomban van-e. Mindezt bárki megteheti Ügyfélkapu-regisztráció birtokában, a Jármű Szolgáltatási Platformon.

A gyakorlat mégis az, hogy akár a forgalmit, akár a jogosítványt nem tudjuk felmutatni igazoltatáskor, azzal a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése szabálysértést követjük el. Ilyen esetekben a rendőr dönthet úgy, hogy szóbeli figyelmeztetéssel továbbenged, de ha a helyszíni bírságot választja, minimum 5, vagy akár 50 ezer forintot fizettethet. Aki nem fogadja el ezt, azzal szemben szabálysértési eljárást indítanak és úgy a bírság felső határa akár 150 ezer forint lehet. Az eljárás során persze bárki hivatkozhat a személyi körülményeinkre, így a végső döntés és összeg is változhat.

Hamarosan új szabályok jönnek, amelyeknek köszönhetően, Magyarországon közlekedve nem kell majd magunknál tartanunk a forgalmit és a jogosítványt. Ahogy a Belügyminisztérium, az ügyben feltett kérdéseinkre adott válaszaiban írja, 2020. május 28-óta hatályos a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítása, illetve a közúti közlekedéshez kapcsolódó jogszabályok is változtak, amely széleskörű elektronizálást engedett meg, magyarán kevesebb papír, több kattintás.

2023. január 1-től a rendőrök a helyszínen elsősorban elektronikus eszközzel fogják ellenőrizni, hogy a megállított jármű (itt, az egyszerűség kedvéért autó) részt vehet-e a forgalomban, illetve vezetőjének érvényes-e a jogosítványa, valamint megfelelő kategóriára vizsgázott-e.

A könnyítés az okmányok kiállításának dátumától független, de kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik majd. Tehát hiába vezet magyar egy külföldi rendszámú autót, a jogosítványát a jövőben nem, az autó forgalmiját viszont meg kell majd mutatnia a rendőrnek, és fordítva. A külföldiek jogosítványait sem fogják tudni távolról ellenőrizni a rendőrök, így nekik is fel kell majd mutatniuk azt. Mindebből az is következik, hogy ha külföldre utazunk, az ottani rendőröknek továbbra is fel kell majd mutatnunk a saját és járművünk okmányait, illetve a biztosítási igazolást.

Azokban az esetekben, amikor a jelenlegi szabályok szerint a jogosítványt vagy a forgalmit a helyszínen elvenné a rendőr, 2023-tól az okmányok elvétele helyett vagy mellett elektronikusan bevonhatja az előbbit, rögzítheti ezt a nyilvántartásban, illetve szintén ilyen módon vonathatja ki a forgalomból az autót, így az ezekre vonatkozó bejegyzések a következő ellenőrzéskor már szerepelni fognak az elektronikus rendszerben is. Teljesen mindegy lesz tehát, hogy a vezető át tudta-e, illetve akarta-e adni az okmányokat az igazoltatáskor, ez csak abban a tekintetben számít majd majd, hogy azokat el is veszi-e a rendőr, vagy csupán nem lesznek érvényesek az eltiltás vagy kivonás időtartamának végéig.

forrás: totalcar.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze kalkulátorunkban a biztosítók ajánlatait és kösse meg gépjárműve kötelező és casco biztosítását:
Kötelező és casco biztosítás ajánlatok>>

Félmillió robogó fut kötelező nélkül az utakon
2021 március 24.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Az alkuszok becslése szerint mintegy 600 ezer robogó üzemel az országban, azonban mindössze 15-20 százalékuk után fizetik rendszeresen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) évi 5-6 ezer forintos átlagos díját.

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerint a tulajdonosok egy része vélhetően nem is tudja, hogy a biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem valamennyi, a közúti forgalomban részt vevő segédmotoros kerékpárra kiterjed. A néhány ezres biztosítás hiányának közúti ellenőrzés során mulasztási bírság a következménye, a baleset során okozott kárt pedig az okozónak saját zsebből kell megtérítenie.

Az MNB legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 420 ezer, míg a 13-35kW közötti kategóriában 463 ezer forint volt a motoros balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós szintet is. Fontos könnyebbség a károsultaknak, hogy amennyiben biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a MABISZ Kártalanítási Számlája fizeti ki a kárösszeget, majd utólag behajtja a károkozón.

A díjfizetést eddig elmulasztó robogósoknak biztosításkötéskor a korábbi mulasztásuk miatt nem kell retorziótól tartaniuk – mondta Cselovszki Zsolt, a FBAMSZ elnökségi tagja. Hozzátette: ellentétben a gépjárművekkel, esetükben nincsen fedezetlenségi díj, amit visszamenőleg ki kellene fizetniük. A kgfb azonban természetesen ebben az esetben is csupán a megkötés időpontja után okozott károkra nyújt fedezetet.

A robogók kártörténetét nem tartják nyilván, így a fizetendő díjat bonus-malus besorolás sem befolyásolja. Magyarországon segédmotoros kerékpárokra rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, ilyenkor a biztosítás meglétét a járműre kiragasztott matrica igazolja.

Sok előnnyel járna a rendszám

Európa szinte minden országában vagy az állam, vagy a biztosító látja el rendszámmal ezeket a járműveket. Egy jól látható azonosító jel bevezetése Magyarországon is számos problémát küszöbölhetne ki. Gyakori eset például, hogy a károkozó robogó elhagyja a baleset helyszínét, és ilyenkor szinte lehetetlen az elkövető beazonosítása.

A biztosításkötési arányon is jelentősen javíthatna a kötelező rendszám, hiszen így ránézésre is beazonosíthatóvá válnának azok, akik elmulasztották a kötelezőt befizetni.

Ugyancsak könnyebben lehetne kiszűrni azokat a járműveket is, amelyeknek – 50 cm3 feletti motortérfogatuk vagy 45 km/óránál nagyobb potenciális sebességük miatt – már ma is rendszámmal kellene rendelkezniük, és amelyek vezetéséhez motoros jogosítvány is szükséges. Ezen járművek esetében behajthatóvá válna az első hazai forgalomba helyezéskor fizetendő regisztrációs adó is.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt megkötheti lakásbiztosítását, hogy felkészüljön az elemi károkra:
Kötelező biztosítás ajánlatok>>

Közel kilencezer kárbejelentés érkezett a horvátországi földrengés miatt
2021 március 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Közel kilencezer kárbejelentés érkezett a horvátországi földrengés miatt

Az előzetes gyorsbecsléseket jóval felülmúlja a több mint 8700 kárbejelentés, ami a biztosítókhoz érkezett a tavaly év végi horvátországi földrengés okozta károk miatt. A kár közel 830 millió forint – adták hírül a biztosítók.

A december 28-29-i horvátországi rengések nyomán az év végi gyorsbecslések még csak százmillió forintos károkról szóltak, január első napjaiban azonban már 500 millió forintra ugrott a számla. Végül a tényleges kifizetések és az elkülönített tartalékok összege megközelítette a 830 millió forintot – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). Míg január elején háromezer bejelentés kapcsolódott a földrengésekhez, a véglegesnek mondható statisztika szerint a károk száma meghaladja a 8700-at. Ez több mint a horvátországi kárbejelentések száma.

A közölt adatok nem is annyira egy-egy nagyobb hazai időjárási vagy természeti katasztrófa nyomán kifizetett biztosítói összegekhez mérten tűnnek jelentősnek, hanem akkor is, ha összevetjük a horvát biztosítói szövetségnek a MABISZ-hoz eljuttatott összegzésével. Decemberben a Zágrábtól alig 50 kilométerre délre fekvő Petrinját több, köztük a Richter-skála szerint 6,4-es erősségű földrengés is sújtotta, a híradók egy romokban heverő település képeit mutatták. A horvát biztosítók a szövetség becslése szerint tavaly év végéig mintegy 33 millió eurónak megfelelő (mintegy 11,5 milliárd forint) kunát fizettek ki, és 10-13 milliárd forintnyi tartalékot különítettek el a károkra, 7430 bejelentés nyomán. Ehhez januárban további ötmillió eurónyi (1,75 milliárd forint) kifizetés társult.

Kevesen biztosítottak Horvátországban

Az átlagkár tehát jóval magasabb, mint Magyarországon, viszont a képek alapján feltételezett pusztulás mértékéhez képest viszonylag kevesen fordultak a biztosítókhoz. Mindez azért lehet, mert Horvátországban nagyon alacsony, alig harminc százalékos a lakásbiztosítási penetráció, és ezen belül is a szerződések nagyobb része nem fedezi a földrengések okozta károkat. Tavaly ugyan a megelőző évhez képest közel negyven százalékkal nőtt az ilyen típusú lakásbiztosítások száma, de így is alig haladja meg a száznegyvenezret. Idén januárban viszont már több mint 26 ezer új szerződést kötöttek – háromszor annyit, mint a múlt év hasonló időszakában. Déli szomszédunknál egyébként a biztosítók az MSC vagy a Richter skála szerinti 5-ös erősségű, illetve annál nagyobb rengések után térítenek.

Itthon széleskörű a fedezet

Magyarországon többek között a 72-73 százalékos lakásbiztosítottsági arány is hozzájárul ahhoz, hogy a társaságok már az egyszerűbb lakásbiztosításokban is széles körű fedezetet tudjanak vállalni a tűz, valamint az elemi károkra, így a földrengésekre is. (A hazai szerződések úgynevezett többkockázatú biztosítások: egyetlen szerződés keretein belül egyidejűleg többféle káreseményre is fedezetet nyújtanak, így a tűz- és elemi károkra, például robbanás, földrengés, vihar, villám, felhőszakadás stb). Földrengés esetén a kárigények megalapozottságának megítéléséhez a társaságok (saját szakértőik szakmai felkészültsége mellett) a magyarországi földrengési információs rendszer nyilvános, interaktív adatbázisára támaszkodnak. Ez pontosan mutatja, hol voltak olyan rengések, amelyek biztosítási eseménynek minősülő károkat okozhattak.

Tavaly óta a választék új termékcsoporttal bővült, a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással (MFO). Az MNB által megvizsgált és jóváhagyott lakásbiztosításokban minden biztosító azonos alapfedezeteket kínál (amelyek magukban foglalják például a földrengést is,). Így ezek a termékek összehasonlíthatók. Ezt segíti a jegybank weboldalán a közeljövően induló kalkulátor is. A társaságok az árakkal, valamint a kiegészítő fedezetek széles választékával versenyeznek egymással, amelyekkel a biztosítás személyre szabhatóvá válik. A napokban már az ötödik társaság terméke kapta meg az MNB-től a minősítést, és további igénylések várnak elbírálásra.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt megkötheti lakásbiztosítását, hogy felkészüljön az elemi károkra:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

Óriási tévhit, hogy az idős emberek sok balesetet okoznak
2021 február 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Casco biztosítás

Óriási tévhit, hogy az idős emberek sok balesetet okoznak

Eloszlat egy tévhitet a CLB biztosítási alkusz: a fiataloknál semmivel sem okoznak több balesetet az idős autóvezetők. A biztosítók tapasztalata szerint a közúti balesetek legfeljebb 10 százalékáért felelősek a korosabb – 65 éven felüli – járművezetők. Az alkusz ezt a Vitray Tamás balesetét követő idős járművezetők ellen indult támadássorozat miatt tartja fontosnak tényszerűen leszögezni.

Az ismert újságíró és riporter, Vitray Tamás balesete kapcsán érezhetően az idősek ellen fordult a közhangulat, a közösségi médiában tömegével állítják: miattuk van a legtöbb baleset az utakon. Ez óriási tévedés – szögezte le tapasztalatokra és statisztikákra is hivatkozva Németh Péter. A CLB független biztosítási alkusz kommunikációs igazgatója ezt az alkalmat is megragadja, hogy eloszlassa az aggasztó tévhitet: nem az idősek miatt van a legtöbb baleset, sőt! A biztosítók statisztikája szerint az összes közúti balesetnek mindössze a 10 százalékában játszik szerepet az előrehaladott életkor. - A „hiba” inkább bennünk, fiatalabb emberekben van, mert gyakran türelmetlenek vagyunk az óvatosan, figyelmesen vezető idősebb emberekkel, ezért kapkodunk, esetleg meggondolatlanul hirtelen nagy gázzal sávot váltunk, aminek gyakran koccanás, rosszabb esetben komoly baleset a vége – magyarázza a szakértő. A biztosítók tapasztalata szerint az idős emberek fegyelmezettek: nem vezetnek alkoholos állapotban, nem drogoznak, nem okoznak diszkó balesetet – amiből az utóbbi években sajnálatosan sok volt -, nem utaznak sokad magukkal, szigorúan betartják a sebességet és a közlekedési szabályokat éppen azért, hogy biztonságosan közlekedjenek.

Németh Péter egy sebészorvos korábban megjelent nyilatkozatára hivatkozva emlékeztet: közlekedési szempontból az orvosi szakirodalom 25 éves korig minősíti fiatalnak az autóvezetőt, 65 év felett pedig idősnek. Szerinte ezt azért is fontos felidézni, mert a fiatalok hajlamosak már az 50 éveseket is idősnek minősíteni, s ennek a korosztálynak az eseteit is az „öregekéhez” sorolni. A biztosítási szakértő is példaként említi azt a néhány éve történt budapesti esetet, amikor egy vidéki fiatalember a Rákóczi hídra hajtott fel a forgalommal szemben, és nekiütközött egy szabályosan közlekedő teherautónak. Öten ültek az autóban, mindannyian meghaltak. Nem egy 80 év körüli, figyelmetlen, alkalmatlan ember hajtott a forgalommal szemben.

Németh az idősek elleni hangulatért az információközlést is felelősnek tartja. Amikor egy korosabb ember okoz balesetet, akkor a járművezető életkorát pontosan megjelölik – lásd Vitray 88 –, a fiatalok balesetéről viszont sokszor csak annyit: „a jármű vezetője”. Sajnos, ilyen apróságok is az idősek ellen hangolják a közvéleményt, s valószínűleg ez az oka a Vitray Tamásra zúduló haragnak is.

A CLB kommunikációs igazgatója azonban nem állja meg, hogy ne "szakmázzon": szintén Vitray Tamás balesete és a rommá tört autója kapcsán érdemes mindenkinek elgondolkodnia, ilyenkor mennyire hasznos a teljeskörű casco biztosítás. Amennyiben az ismert tévériporternek is van cascója, neki is nagy segítséget fog nyújtani.

Hasznos infó

  1. Az autóvezetésnek nemcsak Magyarországon, de az egész világon nincs életkori korlátja.
  2. Az idős vezetők száma az átlagéletkor emelkedésével növekszik, hiszen minél több az idős ember, annál több az idős sofőr is.
  3. A jogosítványt Magyarországon 65 éves kor felett kétévente kell meghosszabbítani, de vannak olyan országok, ahol erre egyáltalán nincs szükség.

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt kiszámolhatja és összehasonlíthatja a biztosítók casco biztosítás ajánlatait, majd egyszerűen meg is kötheti az Önnek megfelelőt:
Casco biztosítás ajánlatok>>

Oldalak