Mi lesz a magyar biztosítókkal 2020-ban? Itt a biztosítóvezérek válasza
A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2020-ra. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2019-et saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2020-ra?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2020 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?
Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz
- Az Allianz Hungária rendkívül sikeres évet zár 2019-ben, valamennyi szegmensben kiemelkedő eredményeket értünk el. Tevékenységünkben jóval egyszerűbb, könnyen érthető termékek kerülnek folyamatosan előtérbe, amelyek a digitális technológiák alkalmazásával gyorsabb szolgáltatást tesznek lehetővé. A biztosítási ágazat példa nélküli – a 2018-ban elért mutatókat 15 százalékkal meghaladó – számokat produkált 2019-ben, elsősorban a gépjármű üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhetően. Ugyanakkor kihívást jelent, hogy az érettebb biztosítási piacokhoz hasonlóan a szektor mérete elérje a GDP 3 százalékát.
- A biztosítási terület egészét tekintve a legnagyobb kihívás az, hogy egyszerűbbek és gyorsabbak legyünk. Ez az ágazat évtizedeken és évszázadokon keresztül megbízhatóan, stabilan és jelentős változások nélkül működött, ám a digitális korszak beköszöntével a környezet most gyorsan és drámai módon változik. Ezen kívül túlságosan is bonyolultak vagyunk, a szerződési feltételek túl hosszúak, a termékek pedig összetettek. Az ügyfelek egyfajta „mobiltelefon-szerű élményt” várnak el: olyan megoldást, ami egyszerűen használható, gyors, megbízható, annak ellenére, hogy összetett szoftver és hardver erőforrásokra épül. Igazodnunk kell a kor újfajta kultúrájához. Ami pár éve még bevett gyakorlatnak számított– például, hogy akár hetekig kellett várakozni a kárrendezésre - ma már nem elfogadható: az ügyfelek elvárják, hogy gyorsan reagáljunk, és azonnali visszacsatolásokat adjunk. A piaci szereplők számára a legnagyobb kihívás az, hogy milyen gyorsan és hatékonyan tudják a modern, digitális világhoz igazítani működésüket.
- Ha figyelembe vesszük a teljes gazdasági bővülést, és a biztosítási ágazat piaci részarányát más, érettebb piacokkal hasonlítjuk össze, úgy vélem, Magyarországon az ágazat további jelentős növekedési potenciállal rendelkezik, mivel még mindig alacsony a penetráció a nyugdíj-, élet- és nem életbiztosítási ágakban. Az Allianz Hungária esetében különösen a magán egészségbiztosítások terén látom a legnagyobb potenciált. Ezt a területet még vonzóbbá kell tennünk az ügyfelek, az egészségügyi szolgáltatók és a biztosítótársaságok számára. 2020-ban a célunk, hogy tovább haladjunk a pozitív fejlődési útvonalon, innovatív technológiák alkalmazásával tovább javítsuk az ügyfélélményt, és tovább egyszerűsítsük az általunk kínált termékeket és szolgáltatásokat.
Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali
- A hazai biztosítási szektor díjbevételeinek a gyarapodása 2018-ban is meghaladta a GDP növekedését. A növekedés motorja a nem életbiztosítási ágazat volt, illetve jelentősen bővült a nyugdíjcélú konstrukciók aránya. Idén is ezen tendenciák folytatására számítunk. A Generali Biztosító szempontjából a folyamatos, stabil építkezést szeretném kiemelni, ami az idei munkánkat is jellemezte. Tovább bővítettük ügyfélkörünket, és nagy örömünkre szolgál, hogy ügyfeleink egyre nagyobb százalékban több szerződéssel kötődnek hozzánk. Tovább haladtunk ügyfélélményt növelő fejlesztéseinkkel, illetve folyamataink automatizálásával. Nagyon fontosnak tartom, hogy tovább tudtuk növelni értékesítési hálózatunk vonzerejét, és egyre több fiatal tanácsadó köteleződik el a tanácsadói hivatás és a Generali mellett. Azt gondolom, hogy ez kulcsfontosságú a fiatal ügyfelek megszólítása, a fenntartható fejlődés érdekében. Az idei év kiemelt eseménye volt számunka az a nemzetközi cégcsoport szintű megállapodás, melynek értelmében a Generali Magyarországon is átvette az ERGO biztosítók állományát. Ez óriási feladatot rótt ránk, egyrészt a technikai megvalósítás vonatkozásában, másrészt az ügyfélkiszolgálás gördülékenységének fenntartásában. Végül, de nem utolsósorban a Generali idén ünnepelte a magyar piacra történő visszatérésének 30. évfordulóját.
- A Generali ambíciója ma nem kevesebb, minthogy élethosszig tartó partnerként állhassunk ügyfeleink mellett, hogy életük és álmaik megóvásával biztonságosabb jövőt építhessenek. A megvalósítás azonban nem könnyű feladat. A biztosítókat általában véve bürokratikus, személytelen intézménynek gondolják. Mi szeretnénk, ha a Generaliról az emberi hang, a személyes élmény jutna az emberek eszébe. Hiszen a biztosítás egy bizalmi viszony, amely alapvetően a személyes kapcsolatokra épül. Még akkor is, ha közben egyre több digitális megoldást kínálunk. Jövőre is folytatjuk a Generali 2021 stratégia céljainak megvalósítását. Ez a folyamatok, rendszerek újragondolását, megújítását, sok-sok tanulást és kreatív alkotómunkát jelent majd. Büszke vagyok arra a kísérletező szemléletre, ami az elmúlt években még inkább jellemző ránk: bele merünk vágni teljesen új megközelítésű projektekbe, programokba – mert az ezekből nyert tapasztalatok hosszú távon építenek minket. Szeretnénk, ha az ügyfelek mindebből még gördülékenyebb, gyorsabb ügyintézést, egyszerűbb kapcsolattartást, érthetőbb nyelvezetet, egy közvetlenebb viszonyt érzékelnének. Egy olyan Generalit, ami még emberközpontúbb, még jobban figyel az igényeikre, aktuális élethelyzetükre. A piac vonatkozásában további bővülést várok, hiszen hazánkban a biztosítási penetráció, EU-s összehasonlításban még mindig alacsonynak mondható, 2018-ban 2,43%-os volt, szemben az EU15 átlagával, de még régiós összehasonlításban is elmaradást tapasztalunk. Tehát még mindig van tere a fejlődésnek, amit mind a kedvező gazdasági folyamatok, mind a lakosság egyre fokozódó pénzügyi tudatossága is támogatnak.
- Az üzletágak megoszlásában a nem élet szerződések további bővülésére számítunk, hosszabb távon azonban, a megtakarítási célú életbiztosítások elterjedésével az élet ág erősödését várjuk. A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítások terén is fokozódó érdeklődésre számítunk. Vállalatunk az elmúlt években kiemelt figyelmet szentelt a szolgáltatás és az ellátásszervezés fejlesztésének, így meg tudunk felelni a fokozott elvárásoknak. A digitalizáció, az ügyfélkiszolgálás új útjainak kiépítése minden biztosítónál napirenden vannak. Hiszen azt, hogy mi lehetséges a szolgáltatóiparban, ma nem a biztosítók diktálják, hanem olyan iparágak szereplői, akik ezen az úton már előrébb járnak. Az azonnali információk, a folyamatos elérhetőség és rendelkezésre állás ma már alapelvárások a fogyasztók, főleg a fiatal generáció részéről. Ez párhuzamos feladatokat ró szektorunk szereplőire, hiszen az új ügyfélutak, megoldások mellett a hagyományos csatornákat is fejleszteni kell, a meglévő ügyfelek megtartása, magas szintű kiszolgálása érdekében.
Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon
- Ismét sikeres évet zártunk, szinte minden területen növekedni tudtunk. Stabilan tartjuk piacvezető pozíciónkat a lakásbiztosításban, és nagyon jól teljesítettünk élet-és nyugdíjbiztosításban is. Utasbiztosításban pedig a piaci növekedésen túl is tudtunk nőni, évvégére elértük a 2 milliárd forint díjbevételt, ami magasan túlszárnyalta az elképzeléseinket. Károkban sajnos idén sem volt hiány: az időjárásnak köszönhetően megemelkedtek a lakossági kárkifizetéseink, illetve egy milliárdos nagyságrendű vállalati káreseményünk is volt az év utolsó napjaiban. A gépjármű-biztosítások tekintetében több, egy irányba ható okból adódóan emelkedtek a kárköltségek (ilyen pl. az alkatrész árak emelkedése, szakemberhiány, munkabér – így javítási költség – növekedés, árfolyam romlás, stb.). Ezek hatása nyilván lecsapódik a kgfb díjakban is. A szűkülő marginok ellenére a támogatásainkat tovább folytattuk. Az Aegon Irodalmi Díjat jövőre adjuk át a 15. alkalommal.
- A biztosítási szektor előtt álló legnagyobb kihívás az IT terület megújítása mellett a szabályozói intézkedéseknek való megfelelés, az alacsony hozamkörnyezet, valamint a pénzügyi edukáció. Ez utóbbi tekintetében előrelépés lehet a jövő márciusi Pénz7 rendezvény, amelyet a teljes szektor támogat, és a rendezvényeken képviselteti magát. Egy olyan világban, ahol az emberek felelőssége eldönteni, mennyit tesznek félre a nyugdíjukra, és miként fektetik be megtakarításaikat, így elengedhetetlen a pénzügyi műveltség javítása, valamint a szükséges pénzügyi alapok átadása már a gyerekkorban. A széles körű pénzügyi műveltség hiánya riasztó. A törvényhozók, az oktatás, a munkáltatók, és a társadalom egyéb intézményeinek kiemelt feladata ennek kezelése. Ezeken túlmenően, mi elsősorban az ügyfélkapcsolatok tekintetében szeretnénk áttörést elérni, az adatelemzés és a legmodernebb technikai eszközök használatának köszönhetően. Idén tovább fejlesztettük az alternatív kárrendezésünket és az online ügyfélszolgálatunkat, amelyek mind az ügyfélélmény növelése irányába hatnak.
- A digitalizáció hatására az ügyfélkiszolgálásban egyre inkább előtérbe kerülnek az online csatornák, illetve a chatbot-ügyintézés. Ezek segítik az erőforrásaink optimalizálását: számos adminisztratív folyamatot tudunk automatizálni, a felszabaduló idő pedig az ügyfelekre fordítható. A kiváló ügyfélkiszolgálás a biztosítási piacon továbbra is egyértelmű versenyelőnyt jelent. A termékek tekintetében az adatbányászat segítségével tovább javul a kockázatelbírálásunk és méginkább testreszabott ajánlatot tudunk kínálni ügyfeleinknek. Növekedést – a technológiai fejlesztéseken túl - új veszélynemek biztosításai jelenthetnek, illetve a biztosításon túlmutató szolgáltatások – mint pl. assistance. Örök délibábként ott lebeg a szektor előtt az egészségbiztosítás kérdése, az állami és a magánegészségügy együttműködésének megteremtése és fejlesztése. Az egészségbiztosítási rendszerek szerte a világon évtizedek óta finanszírozási problémákkal küzdenek. A reformokat több tényező teszi sürgetővé: az egyre drágább gyógyító eljárások és gyógyszerek okozta költségrobbanás, a népesség elöregedése, amely csökkenti az egészségügyi hozzájárulást fizetők, illetve növeli a szolgáltatásokat igénybe vevők számát és arányát. Erre a piacra azonban csak akkor érdemes belépni, ha valódi értéket tudunk adni az ügyfeleknek: azaz garantálni tudjuk a megfelelő orvosi ellátást éppen akkor, amikor szükség van rá. A jelenlegi körülmények között meglátásom szerint ezt nem tudjuk maradéktalanul teljesíteni.
Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító
- A biztosítási piac és a Posta Biztosító is egyértelműen előrelépett 2019-ben. A szektor az elmúlt évek szabályozási zuhataga után kicsit megpihenhetett, s bár most is szép számmal akadtak előírások, elvárások, amelyekhez alkalmazkodni kellett, ezek teljesítése nem jelentett akkora extra leterheltséget, mint korábban. A piac így a belső folyamatok egyszerűsítésére, a termékek szükséges korszerűsítésére, az ügyfélbarát megoldások megalkotására tudott koncentrálni. Ez utóbbira kiváló példa A Mabisz online e-kárbejelentő applikációja, amely ma már 240 ezer letöltésnél tart, s már több mint 5000 káresemény rögzítésében és gyors kárrendezésében nyújtott segítséget. Azt gondolom, a megoldással ismét meg tudta mutatni a szakma, hogy képes együtt dolgozni, hiszen a sikerhez az kellett, hogy minden, a kgfb-üzletágban érdekelt biztosító hozzáigazítsa saját rendszerét az alkalmazáshoz. Másrészt az e-kárbejelentővel ismét igazolva látom azt a korábbi véleményemet, hogy a szektor igenis élen jár a digitalizáció lehetőségeinek kiaknázásában. Eredményesség szempontjából ugyanakkor vízválasztó lehet 2019. Az első háromnegyedévi adatok azt mutatják, hogy a piac növekedése lassul: bár az év első kilenc hónapjában a díjbevétel 11 százalékkal bővült, ám ez jórészt a biztosítási adó kgfb-díjba történő beolvadásának hatásának tudható be. Az életágon csak a nyugdíjbiztosítások tudnak húzni, a hagyományos életbiztosítások száma és díjbevétele is folyamatosan csökkenő trendet mutat. A nem életágban is vannak siker sztorik – hosszú évek után az új autók értékesítésének felfutásával pozitív elmozdulás látszik például a casco-piacon és továbbra is növekedést látunk a felelősség-, az utas- és az egészségbiztosítások piacán is. A Posta Biztosító 2019-ben eredményes és sikeres évet zárt. Bízom abban, hogy minden fő termékkategóriában teljesítjük a terveinket, s ennek eredményeképpen magasabb díjbevételre és eredményre számítok. Ez pedig jól mutatja stratégiánk sikerét: az ügyfelek értékelik, hogy ügyfélbarát termékeket, valamint áramvonalas és innovatív ügyfél-kiszolgálási folyamatokat alakítunk ki. Legújabb, 2019-ben bevezetett termékünk, a Posta Családi Balesetbiztosítás sikere is visszatükrözi ezt a filozófiát.
- Annak ellenére, hogy a 2019-es év szerencsére nem a hatalmas természeti katasztrófáktól volt hangos, a szektor kárráfordításai alaposan megugrottak, ami egyenes következménye - az alkatrészek, beépített anyagok folyamatosan emelkedő árai mellett – a markánsan jelentkező szakemberhiánynak és a bérek megugrásának. Ez a tendencia bizonyosan tovább fog folytatódni 2020-ban is, s bár mára már a biztosítók lényegében kivétel nélkül előreléptek kárrendezési folyamataik digitalizálásában, a hatékonyság növelésére még vannak lehetőségek. A 2020-ban debütáló Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) mindenképpen komoly kihívást jelentenek a következő évben a szektor számára: üzletpolitikai, termékfejlesztési és folyamatfejlesztési kérdések és kihívások egyaránt felmerülnek.
- A felmérésekben rendre visszaköszön, hogy az emberek egyre tudatosabban gondolkodnak a hosszú távú jövőjükről, ráadásul a bérdinamika is fennmarad, így a nyugdíjbiztosítások terén további előrelépést várunk. E területen komoly kérdés lehet, hogy valóban debütál-e s ha igen, milyen kondíciókkal az állami nyugdíjkötvény. Önmagában előnyt lehet kovácsolni abból, hogy immár az állam is ráirányítja majd a figyelmet az öngondoskodásra. A Posta Biztosítónál 2020-ban is több újdonsággal készülünk, ezek előkésztése már zajlik, ugyanakkor még korai lenne fellebbenteni a fátylat.
Sztanó Imre elnök-vezérigazgató, NN
- Több szempontból is nagyon sikeres évet futottunk. Az értékesítés terén az első három negyedévben 20 százalék körüli növekedést értünk el a rendszeres díjas termékeinknél, illetve közel 40 százalékra tudtuk emelni a kockázati életbiztosítások arányát. Ebben nagy szerepet játszott a kedvező piaci környezet, valamint az elmúlt években véghez vitt digitális fejlesztéseink is, mint például az elektronikus aláírás, a CRM és az automatikus kockázatelbírálás bevezetése. Az említett digitalizációs törekvéseink kapcsán szintén fontos mérföldkő, hogy ügyfeleinknek már közel fele az NN Direkt online felületünkön keresztül intézi folyó ügyeit. Ezen túlmenően idén óriási mérföldkőhöz érkeztünk: a napokban jelentettük be, hogy elindítjuk az NN Biztosító nem-életági termékcsaládját. A célunk, hogy a kibővített termékpalettával még több családot támogassunk pénzügyi biztonsága megteremtésében.
- A teljes szektornak, így nekünk is változatlanul az a legfőbb kihívás, hogy hogyan tudjuk minél több ügyfélhez eljuttatni a biztosítási védelmet. Ezért is fontos lépés az NN Biztosító részéről a nem-életági tevékenységünk, azon belül is a hitelfedezeti és jövedelempótló, a lakás- és az utasbiztosításaink elindítása, hiszen egy markánsan új értékajánlattal jóval több ügyfelet szólíthatunk meg a jövőben. Számunkra tehát ennek a három új termékcsoportunknak a sikeres bevezetése lesz 2020 nagy kihívása. Ebben segítségünkre lesz, hogy az NN-nél az elmúlt években is bizonyítottuk, képesek vagyunk az ügyfélélményt erősítő, hazai vagy akár nemzetközi téren is ritkaság számba menő újításokat sikerrel bevezetni. Az értékesítési folyamat digitalizációja mellett jó példa erre a protect.me, telefonon ki-be kapcsolható, óraalapú biztosításunk. Ezekre a tapasztalatainkra és az ügyfelek kezdettől való bevonására építünk az előttünk álló kihívások teljesítésében.
- Mind a hitelfedezeti, mind a lakás-, mind pedig az utasbiztosítási termékcsaládunknál markánsan új értékajánlattal tervezünk előrukkolni, amiben meghatározó szerepet szánunk a digitalis megoldásoknak. Ebben számíthatunk az NN Csoport támogatására és gyakorlatainak megosztására, ezzel nemzetközi téren is bizonyított újításokat kínálhatunk leendő ügyfeleinknek. Illetve nagy előny az is, hogy már a kezdetektől az új ügyféligényeknek megfelelően tudjuk kiépíteni a rendszereinket ahelyett, hogy egy korábbi infrastruktúrát kellene átalakítanunk. Illetve erős pozitív hatást várunk a Magyar Nemzeti Bank új kezdeményezésétől, a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítástól (MFO) is. Az új üzletág kiépítése mellett pedig tovább haladunk a társaság digitalis átállásában. Ennek keretében több fontos újítást tervezünk az életági termékeinknél, valamint a teljes működésünk továbbfejlesztésénél is.
Lehel Gábor vezérigazgató (2019. december 31-ig) és Almássy Gabriella igazgatóság tag (vezérigazgató 2020. január 1-től), Union
- Lehel Gábor: Összességében elmondható, hogy mind az UNION mind a biztosítási szektor pozitív évet zár 2019-ben. A szektor növekedése magyarázható az általánosan kedvező makrogazdasági környezettel, érezhető javulás a tudatosság tekintetében, ill. a kgfb esetében a piac növekedését statisztikailag tovább növelte a baleseti adó helyett bevezetett biztosítási adó. Ugyanakkor a biztosítótársaságoknak kihívásokkal is meg kellett birkózniuk. Gondolok itt a szabályzói, piaci változásokra, az alacsony kamatkörnyezetre és a megtakarítási piacon újonnan megjelent attraktív befektetési formákra, melyek jelentős konkurenciát jelentenek az életbiztosítások terén. A sikerért tehát az idei évben is tenni kellett. Az UNION tekintetében kiemelném, hogy a hármas fúziót követő első teljes üzleti év zárul 2019-ben. Jelentős fegyvertény, hogy az egészségbiztosítás terén piacvezető az UNION, 2019-ben, a további növekedés érdekében, saját ellátásszervező vállalatot (UNION Érted Kft.) hoztunk létre. Ezen túlmenően további lépéseket tettünk, hogy a vállalat még élhetőbb, még szerethetőbb, még vonzóbb munkahellyé váljon. Változást jelent az UNION jövője szempontjából a 2020. január 1-ei - már 2019. szeptember elején bejelentett - vezető váltás a vállalat élén, de stratégiai változásokról nincs szó. Az UNION jó pályán halad, a saját és a tulajdonosi elvárásoknak is megfelelően. Almássy Gabriella személyében biztos kezekbe kerül a „kormánykerék”.
- Almássy Gabriella: 2020-ban a biztosítási szektorban és az Union-ban is a munkaerő piaci helyzet kezelése lesz a legnagyobb kihívás. Az UNION-ban ezért még nagyobb hangsúlyt kap a folyamatok optimalizálása, automatizálása, az online megoldások továbbgondolása, az egyszerűsítés. De természetesen sok más ötlettel, megoldással is készülünk 2020-ra, azon dolgozunk kollégáimmal, hogy továbbra is profitábilis növekedés mentén erősítsük az UNION piaci pozícióját, ügyfeleink megelégedésére.
- Almássy Gabriella: 2020-ban, a biztosítási szektor tekintetében továbbra is a nem-életbiztosítások erősödésére számítok. A lakásbiztosítási piacon a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások hozhatnak változást. Az Union-ban stratégiai szempontból továbbra is kiemelt hangsúlyt fektetünk az egészségbiztosításra. Piacvezetőként a szegmensben természetesen nem maradunk adósok a további innovációkkal sem, különösen ellátás szervezési és ügyfélélmény oldalon.
Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító
- Rendkívül sikeres év az UNIQA Biztosító Zrt. számára a 2019-es. A Biztosító minden fontos mutatója folyamatosan javult az elmúlt négy évben. Várhatóan nem csak az elmúlt időszak egyik legsikeresebb pénzügyi éve lesz a 2019-es, de a legfontosabb mutatónk, az ügyfélelégedettség közel százezer ügyfél egyedi visszajelzése alapján idén is tovább javult. A szektor biztosítási díjbevétel dinamikája rendszerint megegyezik a gazdaság dinamikájával, ennek lehettünk tanúi az elmúlt időszakban is. Ahogy növekedtek a beruházások, az új autóértékesítés és bővült a hitelezés, ezzel együtt bővült a biztosítási szektor is.
- Az egyik legnagyobb kihívást a 2020-as évben továbbra is a munkaerőpiac tendenciái jelenthetik. A magas foglalkoztatottságnak köszönhetően egyre nehezebb feladat az új munkaerő felvétele. Az UNIQA Biztosító Zrt. szerencsésnek mondhatja magát, mert trendsetter stratégiánkkal azt tapasztaltuk, hogy vonzók lettünk a szektoron kívülről érkező tehetségek számára is. Mindezektől függetlenül azonban mi is nagy kihívásként éljük meg a munkaerőhiányt, kiváltképp az IT területen.
- Az online megoldások előtérbe kerülésével a biztosítási vásárlók tudatossága is növekszik. Ezt a tendenciát nagyon jónak ítéljük meg, amit igyekszünk minden eszközzel támogatni. Ezért is törekszünk arra, hogy minél egyszerűbb és jól érthető termékkínálattal és szolgáltatásstruktúrával legyünk jelen a piacon. A 2020-as év egy új stratégiai időszak kezdete az UNIQA Group és Társaságunk számára is. Ebben az időszakban az elmúlt évek eredményeinek köszönhetően az UNIQA Biztosító Zrt. munkatársai komoly szerepet játszhatnak az UNIQA Group átalakulásában. Reményeink szerint olyan innovációs kompetenciák kerülhetnek Társaságunkhoz, melyek nem csak Magyarországon, hanem más országokban is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a biztosítási szektor megújuljon és vonzó legyen a fiatalabb generációk számára is.
A nyolc legnagyobb biztosítót 2018-as díjbevételük alapján állítottuk sorrendbe. Bertrand Woirhaye, a díjbevétele alapján 4. helyen álló Groupama vezérigazgatója ezúttal sajnos nem tudott rendelkezésünkre állni.
forrás: porfolio.hu
CLB TIPP: 2020-ban is kössön biztosítást okosan!
Biztosítás fajta:
- Általános
Nagy esemény jön pénteken, több mint 1 millió magyar autóst érint
November 2-áig, vagyis péntekig teszik közzé a biztosítók új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjaikat. 1,26 millió olyan gépjármű rója még a hazai utakat, amelynek január 1-jén van a fordulónapja, ezek üzembentartói számára lesznek érdekesek az új tarifák. Az év végi kampány kapcsán megnéztük, hogy fest ma a magyar kgfb-piac. A károk növekedésével és a biztosítók közötti év végi verseny jelentőségének visszaesésével igencsak megugrottak a díjak, és a drágulásnak valószínűleg nincs vége.
Tavaly először nemcsak elérte, de meg is haladta a válság előtti csúcsot a magyar kgfb-piac bruttó díjbevétele, vagyis az az összeg, amennyit a magyar autósok fizettek biztosításukért. A szerződésekbe kódolt éves díj (állománydíj) azt mutatja, hogy idén valószínűleg még tovább emelkedik a díjbevétel, az első félév díjbevétele egyébként 13%-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál.
A biztosítók díjbevétele részben a szerződésszám, részben az átlagdíj emelkedése miatt nő. Az elmúlt egy évben közel 5%-kal emelkedett a szerződésszám, vagyis a biztosítói díjbevételek emelkedése elsősorban a biztosítások díjának növekedéséből származik, ami messze meghaladja az inflációt. Ahogy az alábbi ábrán látható egyébként, a kgfb-szerződéssel rendelkező hazai gépjárművek darabszáma másfél évtized alatt kétharmadával, az elmúlt egy évtizedben harmadával emelkedett.
Évente átlagosan csaknem 30 ezer forintot költünk a kgfb-re, amiben az idén még fizetendő 30%-os baleseti adó nincsen benne. A jövő évi díjbefizetés során már nem kell baleseti adót fizetni, viszont a díjba kalkuláltan meg kell fizetniük az autósoknak ugyanazt a terhet (baleseti adóból biztosítói különadó lesz), így ettől az adóváltozásból autósok terhe nem változik, az átlagdíj-statisztikában viszont közel 30%-os emelkedés várható emiatt.
Mint a fenti ábra mutatja, a biztosítók egy szerződésre jutó kgfb-díjbevétele messze nem jár még ott, mint a válság előtt, csupán a baleseti adó miatt fizetünk ma többet a kötelező biztosításért, mint bármikor korábban. Az online alkuszok, a válság alatti alacsonyabb kárhányad és az év végi kgfb-kampány által generált biztosítói árverseny hatásai még mindig látszódnak az átlagdíjon, csak fokozatosan érik el válság előtti szintjüket. A díjak emelkedése a károk és a biztosítói működési költségek emelkedését követi, előbbi részben a több megtett kilométerrel (elmúlt a válság), részben a gépjármű-állomány öregedésével magyarázható.
Ugyanakkor ez nem elégséges magyarázat a díjemelkedésre. A drágulásban komoly szerepe lehet annak is, hogy az év végi kgfb-kampány hosszú évek óta már csak azokat érinti, akik 2010 előtt vásárolták meg (helyezték üzembe) mostani autójukat. A többiek számára a szerződéskötés évközbeni évfordulója vált irányadóvá, így a biztosítók közötti gyilkos verseny igencsak lecsengőben van. Az alacsonyabb intenzítású verseny a díjak emelkedése mellett azt is jelenti a biztosítóknak, hogy szektorszinten most már ismét nyereséges számukra a kgfb-tevékenység.
A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatai alapján öt évvel ezelőtt még a személygépjárművek 69%-ára volt érvényes az év végi kgfb-kampány, mára ez 25%-ra csökkent. Esetükben a január 1-jei fordulónapot megelőzően 60 nappal, vagyis november 2-án érvényes díjak az irányadók.
A MABISZ adatai szerint tavaly a kampányidőszakban 160 ezer szerződést mondtak fel a gépjármű-tulajdonosok, ebből 100 ezret személyautóval rendelkező magánszemélyek szüntettek meg. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarország Szövetsége (FBAMSZ) arra számít, hogy idén 140-150 szerződésváltó lehet a piacon, a díjak pedig az elmúlt egy évhez hasonló, 10-15%-os mértékben növekedhetnek.
A legutóbbi kgfb-kampányban egészen extrém díjemelkedést is tapasztaltak egyes autósok, ami idén is előfordulhat, így mindenképpen érdemes lesz összehasonlítani a különböző biztosítóknál elérhető új díjakat a meglévő szerződés jövő éves díjával.
A tavalyi adatok alapján egyébként a kgfb-piac több mint 50%-át mindössze három biztosító, az Allianz, a K&H és a Wáberer uralja.
Forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Vesse össze egy oldalon különböző biztosítók aktuális kgfb díjait, hogy okosan köthessen biztosítást! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
ADÓSEMLEGES A BIZTOSÍTÁSI ADÓ TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA
A parlament által pénteken elfogadott törvénymódosítás eredményeként átalakul a KGFB-hez kapcsolódó adózás. Megszűnik az eddigi baleseti adó, helyét egy 23 százalékos biztosítási adó veszi át. A biztosítási adót az eddigiekkel ellentétben nem a díjon felül, hanem – egyéb adóvonzataival együtt - a díj részeként kell megfizetni. Nem változik, hogy a KGFB-hez kapcsolódó adóeljárási feladatokat a jövőben is a biztosítók látják el. A változás, amely 2019 folyamán lépcsőzetesen, a szerződések évfordulójától lép majd hatályba, az autósok szempontjából adósemleges - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A biztosítási adóról szóló törvény (Btv) pénteken elfogadott módosítása értelmében kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szolgáltatás nyújtása esetén a biztosításai adó mértéke a jövőben az adóalap 23 százaléka lesz. Mértéke ugyanakkor limitált: a biztosító kockázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű lehet. Ezzel párhuzamosan megszűnik az eddig fizetett, 30 százalékos baleseti adó.
A folyamatban lévő szerződéseket a törvény nem érinti, a változás csak január elsejétől esedékes, és a már meglévő biztosítási szerződésekre csak az évfordulót követően alkalmazandó. Aki tehát mondjuk, idén december 30-án vásárolna gépjárművet és kötné meg aznap a kgfb-t, az jövőre egész évben az eddig érvényben lévő szabályok szerint fizetné az adót. Akinek viszont 2019 január elsejével vagy azt követően lejár a szerződése, már csak az új rendelkezéseknek megfelelően tud újrakötni vagy átszerződni másik biztosítóhoz.
A biztosítási adót, adóvonzataival együtt a kgfb-díjakban kell megfizetni. Az eredeti javaslathoz képest a nagyobb gépjárművek tulajdonosai számára viszont kedvező változás, hogy az adó mértéke nem haladhatja meg a napi 83 forintot. A kieső baleseti adó helyébe lépő biztosítási adó a törvény indoklása szerint a költségvetés szempontjából adósemleges, nem jár sem bevételi többlettel, de nem is esik el forrásoktól a büdzsé.
A MABISZ arra számít, hogy az egyéb feltételek változatlansága (például egyénileg a bonus-malus díj vagy ágazati szinten a kárhányad) esetén az autósok terhei alapvetően nem változnak. Ugyanakkor társaságonként eltérő hatással lehet a kárhányadra az alkatrész- és szervízdíjak, valamint a munkaerőköltségek további emelkedése.
Tavaly őszi adatok szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül számított, 4,7 millió magyarországi gépjármű közül 98,2 százalék rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. A több mint 86 ezer, kgfb-nélküli gépjármű tulajdonosa azt kockáztatja, hogy a díjjal nem fedezett időszakra - a törvény rendelkezései szerint - fedezetlenségi díjat kell fizetnie. Az ebben az időszakban okozott kárt pedig a MABISZ-nál vezetett Kártalanítási Számla megfizeti, de azt vissza kell követelnie a károkozótól. A fedezetlenségi díj felszámítását 2010. január 1-je óta törvény írja elő, annak kiszámítása napi díjszámítással történik, amely személygépkocsik esetében – a gépjárművek teljesítményétől függően - 300-800 forint naponta. Nagyobb tehergépjárművek, vontatók esetében pedig a napi 2100-2600 forintot is elérheti.
Forrás: biztositasiszemle.hu
CLB TIPP: Kötelező biztosítással kapcsolatos további információkat oldalunkon talál: Kötelező biztosítások >>
Több százezer forintos csapdát rejthet a pincéből előbányászott, kopott téli gumi
A magyarok 40%-a tévesen úgy gondolja, hogy itthon kötelező a téli gumi használata, 70%-uk pedig nincs tisztában a gumiabroncsokra vonatkozó szabályokkal, rendeletekkel - derült ki az Apollo Vredestein Kft. 2552 fővel készített friss felméréséből. A válaszadók többsége a kötelező biztosításra vonatkozó szabályokat sem ismerte maradéktalanul.
Bár az Apollo Vredestein Kft. tavalyi felméréséből kiderült, hogy az autósok 75%-a kötelezővé tenné a téli gumiabroncsok használatát, Magyarországon még most sem kötelező telente téli gumira váltani és berakni a hóláncot az autóba, általános közlekedésbiztonsági követelmény azonban, hogy az autóvezetők kizárólag az út- és időjárási viszonyokra felkészített gépjárművel induljanak útnak.
Ezzel szemben több szomszédos országban, például november 1-től Ausztriában kötelező téli gumikkal közlekedni, és már a határátkelőkön ellenőrizhetik a téli gumi és a hólánc meglétét. Az évszaknak nem megfelelő gumiabroncs használatának veszélyeivel a magyar gépjárművezetők is tisztában vannak, a válaszadóknak jelentős része (64%) október közepéig mégsem cserélte le a nyári gumikat.
Fizet-e a biztosító?
A jelenleg hatályos törvények szerint nem szabható ki büntetés vagy figyelmeztetés, ha egy autós az évszaknak nem megfelelő abroncsot használ. Ez természetesen nem vonatkozik a minimum profilmélységet (1,6 mm) el nem érő, sérült vagy szakadt abroncsokra. Az autós még abban az esetben sem vét a hatályos törvények ellen, ha télen nyári gumival, de nem a gumi miatt szenved balesetet.
Az viszont lehetséges, hogy a kötelező biztosító egy szakértői véleményre támaszkodva, a 2013-as 72/2013. (XII. 2.) NFM rendelet alapján úgy ítéli meg, hogy a még szabályos, de biztonságosnak nem igazán tekinthető, 4 mm-nél kisebb profilmélységű gumiabroncsok is szerepet játszottak a balesetben, és megpróbálja behajtani a kifizetett kártérítést.
Érdemes annak is utánanézni, hogy a CASCO biztosítás esetén nincs-e olyan kitétel a szerződésünkben, ahol a biztosító előírta a téli gumi használatát bizonyos időszakokban, például november és február között. Ebben az esetben, ha az adott időszakban az autós nyári gumival szenved balesetet, a biztosító mentesül a kár kifizetésétől.
Hiába nem kötelező Magyarországon a téli gumi, a biztosítási szabályok nem feketék és fehérek, ez pedig a kérdőívre adott válaszokban is tükröződik. A válaszadók 80%-a úgy vélekedett, hogy a telente nyári gumival balesetet szenvedőknek nem fizet a biztosító, ráadásul 85%-uk szerint az autós akár még felelősségre is vonható.
Elegendő, ha csak a hajtott tengelyre kerül téli gumi?
Ha csak a meghajtott tengelyre szereltetünk téli gumit, az az elindulást segítheti, de a fékezésnél már komoly gondot jelenthet. „Egy erőteljesebb fékezés esetén az autó nyári gumival felszerelt tengelye kevésbé fog tapadni, tartani, így az autó megcsúszhat, sőt akár irányíthatatlanná válhat és kitörhet a haladási irányából, akár a szembejövő sávba, vagy az árokba. Az ilyen fékezéseknél keletkező különbséget még a legújabb menetstabilizáló elektronikával felszerelt autók sem tudják korrigálni" – mondta Mikolai Béla, az Apollo Vredestein Kft. szakértője.
Forrás: origo.hu
CLB TIPP: Ellenőrizze meglévő CASCO biztosítása feltételeit, hogy ne érhesse kellemetlen meglepetés! CASCO biztosítás terméktájékoztatók >>
Mindenkinek drágább lesz a kötelező biztosítása
A jövő héten kezdődik a szerződésüket év végén megújító autósok versenyfutása az alacsonyabb díjakért
November elején mintegy tucatnyi biztosítótársaság kezdi meg a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítási (kgfb) kampányát. A biztosítási szakemberek előrejelzése szerint átlagosan 10-15 százalékkal kell majd többet fizetniük azoknak, akiknek év végén van a biztosítási évfordulójuk. Így ők jövőre nagyjából 26-28 ezer forint éves kgfb díjat fizetnek majd. Az év közben kötött kgfb szerződések átlagos díja átlagosan jelenleg 40-42 ezer forint, ami 10 százalékkal emelkedhet 2019 folyamán. Ez kisebb mint korábban tapasztalt évi majd' 20 százalékos drágulás. Az év végi évfordulós szerződések esetében 2500-2600, az évközi szerződéseknél 4000-4500 ezer forint emelésre lehet számítani. Az idén a Netrisk indexe szerint 37-38 ezer forint között mozog az átlagos kgfb-díj, ami a díjemelés és a váltások után 10 százalékkal nőhet. Biztosítási szakemberek mindkét váltás-típusnál később is átlagosan évi 10 százalékos díjnövekedést várnak.
A januári évforduló 700 ezer személygépkocsi tulajdonost érinthet, hiszen a 2010-ben született rendelet óta az év végi forduló már csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló - mondta Németh Péter, a CLB kereskedelmi és kommunikációs igazgatója. Az autósok többsége az alkuszcég tapasztalatai szerint 10 százalékos díjkülönbségnél kezd el gondolkodni a biztosítóváltáson. Becslések szerint 2018. januárjáig 140-150 ezer autós válthat biztosítót.
Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a 30 százalékos baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba. A biztosítási díjak emelkedését egyebek mellett a károk növekvő számával, a helyreállítási költségek emelkedésével is indokolják a biztosítók. A munkaerőhiány miatt a szervizekben a folyamatosak a béremelések, a tartósan gyenge forint miatt pedig drágulnak az alkatrészek – magyarázzák miért nőnek a javítási költségek.
Németh Péter elmondta, korábban a kgfb kárérték aránya a bevételek 107-110 százalékára rúgott, vagyis a biztosítók számára ez az üzletág veszteséges volt. Ez elmúlt 2-3 évben süllyedt 100 százalék alá, azaz a befizetések már fedezik a kárkifizetéseket. Csak látszólag volt előnyös az autósok számra az alacsony díjszabás, hiszen az átlagosan 15-20 ezer forintos díj mellett halmozódó veszteség a kevésbé tőkeerős biztosító társaságokat bedőléssel fenyegette. Ez néhány esetben, mint például 2015-ben a romániai székhelyű Astra Biztosító esetében be is következett, és több tízezer ügyfél került nehéz helyzetbe – emlékeztetett a szakember.
Szigorú határidők
A biztosítók idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat, emellett november 11-ig kell postán, vagy elektronikus levélben értesíteniük ügyfeleiket az új tarifáról - tájékoztatott a menetrendről az MTI-n keresztül Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának elnöke. Az érintettek ezután hasonlíthatják össze a biztosítók ajánlatait a saját biztosítójuk ajánlotta díjjal. Érdemes átböngészni a tarifákat, mert egyes esetekben éves szinten akár több tízezer forintot is megtakaríthat az autós.
Ugyancsak ajánlatos az évforduló dátumára rápillantani, mert az érvényes szerződést csak a lejárat előtti 30. napig lehet felmondani. Aki ezt elmulasztja, automatikusan a jelenlegi biztosítójánál marad. Jelentős eltérések vannak és maradnak a budapesti és nagyvárosi, illetve a kistelepüléseken élő autósok tarifái között. Életkortól és az autó típusától függően akár 4-5-ször is alacsonyabb kgfb díjat fizethet egy kistelepülésen élő.
Forrás: nepszava.hu
CLB TIPP: Amennyiben váltani szeretne, hasonlítsa össze több biztosító ajánlatát is, majd mérlegeljen az Önnek fontos kritériumok szerint! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Erre a 10 dologra is kiterjedhet a lakásbiztosítás
A Groupama Biztosító legutóbbi országos lakásbiztosítási kutatása során utánajárt többek között annak is, hogy a magyarok mennyire ismerik lakásbiztosításukat.
Tíz speciális biztosítási helyzetet tárt a megkérdezettek elé a Groupama Biztosító, akiknek meg kellett mondaniuk, hogy szerintük térítené-e a biztosító a felmerült költségeket a szerződés alap vagy kiegészítő fedezete alapján.
Az emberek 31 százaléka nem is tudott válaszolni a feltett kérdésekre,
de a „legjobban teljesítő” káreseményről is csak a válaszadók 42 százaléka tudta, hogy bizony vonatkozhat rá a lakásbiztosítás. További érdekesség, hogy az átlagnál éppen csak pár százalékkal teljesítettek jobban azok, akik rendelkeznek biztosítással.
Nézzük sorban, hogy az alábbi elképzelt esetekről a válaszadók hány százaléka tudta, hogy egy lakásbiztosítás alap vagy kiegészítő fedezete is nyújthat anyagi segítséget:
- Egy villámcsapás miatt megsérült gázkazánt az EU-s követelmények miatt már csak korszerűbbre lehet kicserélni, ez többlet költséggel jár: 42%
- A kertben parkoló autóra ráesik egy cserép a házunkról, és betörik a szélvédője: 36%
- Zárt és magas kerítésen bejutva idegen személy elviszi a kerti bútort: 35%
- Villámcsapás során nem csak a számítógép ment tönkre, hanem a családi fotók is eltűntek, melyet egy adatmentő cég helyre tud állítani: 30%
- Ónos eső miatt jéggé fagyott növényzet kidőlve összetöri a kerti sütőt: 26%
- A gyerek biciklivel komoly kárt okoz egy értékes autó karosszériájában: 24%
- A család Balatonra utazik és az autó zárható tetőcsomagtartójáról ellopták a felszerelt kerékpárt: 18%
- Az összetört akváriumba újra kell a halakat telepíteni, és az akvárium üvegét pótolni: 16%
- Az iskolás gyerekünktől az iskolában idegen elkövető ellopta a hátizsákot és kabátot: 14%
- Kórházi ápolás során, a kórházból ellopták a bevitt váltóruhánkat: 13%
Kádár Péter, a Groupama Biztosító termékmenedzsment igazgatója elmondta: „az, hogy a magyar otthonok háromnegyede biztosítva van, nagyon jó arány. Ezen felül az embereknek mélyebben kellene ismerniük a szerződésük részleteit ahhoz, nehogy százezrekkel rövidítsék meg magukat. Mi most direkt olyan esetekre hívtuk fel a figyelmüket, amelyek bárkivel előfordulhattak, mégis csak kevesen tudták, hogy járhat ilyenkor is kártérítés. A kutatásunkból kiderült, sokaknak újdonság, hogy az ingóságok javíttatását vagy pótlását akkor is fizethetjük, ha az ingatlan falain kívül történt a káreset. Érdemes tehát újra elővenni és átolvasni a lakásbiztosítást, hogy tudjuk, miben számíthatunk a biztosító segítségére.”
Forrás: vg.hu
CLB TIPP:Tájékozódjon oldalunkon a biztosítók lakásbiztosítási ajánlatainak pontos részleteiről, és válassza ki a saját igényeinek megfelelőt! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
Váratlan dolog derült ki a gyorshajtásról, íme a biztosítók titkai
A biztosítók kárbejelentései alapján a hazai utakon a legsúlyosabb probléma az elsőbbségadási kötelezettség megszegése, illetve a rossz követési távolság.
Évről évre a gyorshajtást nevezi meg a közlekedési balesetek legfőbb kiváltó okaként a rendőrség, a Vezess ezért megkérdezte hat hazai biztosítótól, hogy az ő ügyfeleik között „mi az a 3-4 leggyakoribb szabálytalanság, baleseti ok, ami miatt személyautós károkozás történik".
Három, a hazai piacon közepes méretűnek tekinthető biztosító elküldte a saját tapasztalatai alapján a rangsort.
Generali
- elsőbbségadási kötelezettség megszegése
- kanyarodási szabályok be nem tartása
- nem megfelelő követési távolság
Aegon
- elsőbbségadási kötelezettség megszegése
- nem megfelelő követési távolság
Groupama
- „figyelmetlen vezetés"
- nem megfelelő követési távolság
- elsőbbségadási kötelezettség megszegése
A három cég listája nem reprezentatív, de együttesen durván 7-800 ezer személyautó tartozhat hozzájuk, azaz jelentős a járműállományuk. A gyorshajtás egyik biztosítónál sincs a vezető helyeken.
Forrás: origo.hu
CLB TIPP: Vezetés és kötelező biztosítás kötés közben is legyen körültekintő, válogasson egyszerre több biztosító ajánlata közül oldalunkon! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
Itt a legjobb biztosítók rangsora
Ötből négy kategóriában a Generali bizonyult a legjobb biztosítónak, egy díjat pedig az Európai Utazási Biztosító vihetett haza. A biztosítókat a független alkuszok rangsorolták.
Hétfőn csaknem nyolcszáz résztvevő jelenlétében megnyílt a Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás Siófokon. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett kétnapos rendezvény gálaestjén átadták az elmúlt évben legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítóknak járó, immár jelentős hagyománnyal rendelkező díjakat.
A független biztosítási alkuszok 2004 óta minden évben díjazzák azokat a biztosítókat, amelyek az elmúlt év során a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtották. A szakmai berkekben régóta nagy elismerésnek számító Biztosítási Nagydíjat idén is öt kategóriában ítélték oda az alkuszok. A szavazáson résztvevő szakemberek a különféle értékelő kérdésekre összesen több mint 26 ezer választ adtak, melyek alapján 2018-ban az alábbi biztosítók bizonyultak a legjobbnak:
- a lakossági, valamint vállalati vagyonbiztosítások, a személybiztosítások, illetve a gépjármű-biztosítás kategóriában a Generali Biztosító,
- az utasbiztosítás kategóriában pedig az Európai Utazási Biztosító
kapta meg az alkuszszövetség első díját. A biztosítói összteljesítményt értékelő Biztosításszakmai Nívódíjat az idei évben ugyancsak a Generali Biztosító vehette át.
BIZTOSÍTÁSI NAGYDÍJ 2018
Lakossági vagyonbiztosítás
1. Generali
2. Aegon
3. Groupama
Vállalati vagyonbiztosítás
1. Generali
2. Aegon
3. Uniqua
Személybiztosítás
1. Generali
2. MetLife
3. Aegon
Gépjárműbiztosítás
1. Generali
2. Genertel
3. Uniqua
Utasbiztosítás
1. EUB
2. Mapfre
3. Mondial
BIZTOSÍTÁSI NÍVÓDÍJ 2018: Generali
Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ)
A szövetség 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött létre, jelenleg közel 90 teljes jogú, illetve pártoló taggal rendelkezik. E tagok a teljes alkuszi piac teljesítményének mintegy 60 százalékát biztosítják, az általuk közvetített és kezelt állomány alapján ma a szervezet az ország második legnagyobb biztosítótársasága lehetne.
Forrás: azenpenzem.hu
CLB TIPP: biztosításkötéseit megelőzően mindig hasonlítsa össze több különböző biztosító ajánlatát kalkulátoraink segítségével!
8 dolog, amit mindenképpen tegyünk meg, ha kár ért minket
A betörésektől, a tűzesetektől, a villámcsapástól és a vihar okozta károktól félve kötünk elsősorban biztosítást. Pedig vagyontárgyainkban legtöbbször csőtörés és beázás okoz kárt. És nem feledkezhetünk meg a baleseti kockázatokról sem. Ha már megtörtént a baj, nem árt tudni, mit is tegyünk.
Igencsak meglepődtek néhány éve, karácsony szentestéjén a járókelők, amikor az egyik hatodik emeleti ablakból eléjük zuhant egy égő karácsonyfa. Mint később kiderült, miután egy család csillagszórókkal és gyertyákkal díszítette fel a fáját, majd a kamerát előkészítette az ünnepi jelenet megörökítésére, a fények meggyújtását követően lángra lobbant a fa, amit aztán a pánikba esett apuka kétségbeesésében kidobott az utcára. Szerencsére ott senkinek nem esett baja, a családfő azonban másodfokú égési sérüléseket szenvedett, ezen kívül kigyulladt a függöny, és a lakást korom borította be.
Hogy érzékeljük az egyes kártípusok valószínűségét, érdemes egy pillantást vetnünk a számokra. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint a vezetékes vízkárok idézték elő a lakóingatlanoknál bekövetkezett biztosítási események 30-40, míg a nyaralóknál a 90 százalékát. Komoly veszélyforrásnak tekinthetők a téli fagyok, illetve a nyári viharok. Hogy ez utóbbi volumenét érzékeltessük: még a korábbi évekhez képest viharok szempontjából nyugodtabbnak mondható május 1. és augusztus 31. közötti időszakban is mintegy 57 ezer bejelentést kaptak idén a biztosítók vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén. És ennél a számnál valójában jóval több kárt okozhatott a viharszezon a lakosságnak, hiszen az ingatlanok közel negyede nem rendelkezik biztosítással. Ehhez képest – a MABISZ adatai szerint – a köztudatban talán a legnagyobb félelemként élő betörésekből kevesebb, körülbelül 50 ezer történik egy évben Magyarországon. A tűzkárok ehhez képest az alacsonyabb valószínűségű károk közé tartoznak, a KSH felmérése szerint 2016-ban 7449 regisztrált lakástűz volt az országban.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2018 első félévében több mint 7500 baleset történt, 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az autólopások száma azonban jóval kevesebb volt, 2018 első félévében mindössze 384 személygépkocsira adtak ki körözést Magyarországon – derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adataiból. Ez időarányosan csökkenés az utóbbi évekhez képest, hiszen 2017 egészében az összes személygépkocsira 1125 körözést rendelt el az ORFK, míg 2014-ben 3562-t.
De mindenki tisztában van azzal, mit tegyen, ha már megtörtént a baj? Érdemes mindig a probléma előtt járni egy lépéssel, és biztosítást kötni. De hogyan tudjuk mi magunk is segíteni a minél gyorsabb és gördülékenyebb biztosítói ügyintézést? Mutatjuk a leghasznosabb tudnivalókat!
1. Fontos a megelőzés
A teljes kárösszeg kifizetésének a feltétele, hogy a biztosított minden tőle jogosan elvárható intézkedést tegyen meg annak érdekében, hogy megelőzze, vagy csökkentse a kár mértékét. Így például törekedni kell az épületek megóvásra, folyamatos karbantartására. Télen, a hosszú időre magára hagyott ingatlanoknál gondoskodni kell a megfelelő téliesítésről (többek között, ahol lehet, érdemes vízteleníteni a vezetékrendszert). A betörésék kockázatát korszerű nyílászárókkal csökkenthetjük, de arra is figyeljünk, hogyha elmegyünk otthonról, még bukó állapotban se hagyjunk nyitva könnyen megközelíthető ablakot. A közúti balesetek megelőzése érdekében elengedhetetlen, hogy mindig az évszaknak megfelelő, és jó állapotú gumival közlekedjünk.
2. Próbáljuk meg enyhíteni a kárt
Nagyon fontos, hogy a károk enyhítéséért az észlelésüket követően próbáljunk mindent megtenni. Ez az ingatlanok esetében a biztosítottnak kötelezettsége is. Csőtörésnél például azonnal el kell zárni a vizet, és vízvezeték-szerelővel kijavíttatni a hibás csőszakaszt, csak egyet nem szabad: visszafalazni a károsodott részt addig, amíg a biztosító kárszakértője azt nem szemlézte! Lehetőleg a vízre érzékeny berendezéseket, ingóságokat is ki kell menekíteni az érintett helyiségekből. De egy nagyobb katasztrófa, például árvíz idején is nehezen fogadná el a biztosító, ha a legértékesebb műszaki cikkeinket az elárasztott alagsorban tárolnánk.
3. Dokumentáljuk, amit lehet
Fotózzuk le a kárt, lehetőleg úgy, hogy a helyszín felismerhető legyen. Közúti balesetnél például magát a helyszínt és a járművek elhelyezkedését is. Emellett ki kell tölteni az ingyenesen beszerezhető európai baleseti bejelentőt, és a balesetben részt vevő feleknek aláírásukkal kell igazolniuk az adatok valódiságát. Nem szabad elfelejtkezni az esetleges tanúk nevének és lakcímének feltüntetéséről sem.
A fotók lakáskárnál is segítik a kárszakértők munkáját. Arra azonban figyeljünk, hogy a kárszemle előtt a szükséges kárelhárításon túl további javítási munkákat ne végezzünk. Hiszen ha a káresemény szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehetetlenné válik, akkor a biztosító nem lesz köteles fizetni.
4. Balesetnél ne hagyjuk el a helyszínt
Autós balesetek esetén mindig álljunk meg, még a jelentéktelennek tűnő ütközéseknél is. Meg kell ugyanis állapítani, hogy indokolt-e rendőrt hívni. Ez személyi sérülés esetén nem opció, hanem kötelező, vitatott baleseti helyzetben pedig ajánlott. A nyomok megőrzéséről, a lehetőségekhez képest, gondoskodni kell, de úgy, hogy az a forgalmat ne akadályozza.
Személyi sérülésnél, ha az indokolt, azonnal ki kell hívni a mentőket. Emellett is törekedjünk a maximális segítségnyújtásra, hiszen akár szabadságvesztéssel is járhat, ha magára hagyunk valakit, akinek az élete vagy testi épsége komoly veszélybe került.
5. Értesítsük a hatóságokat
Autólopás felfedezése után azonnal értesítsük a rendőrséget, és tegyünk feljelentést, majd jelentsük be a kárt. Ilyenkor a biztosítónak le kell adni az ellopott gépkocsi kulcsait (vagy indító kártyáit), valamint be kell mutatni a jármű forgalmi engedélyét. Betöréses lopásnál a rendőrséget, tűzkárnál pedig a tűzoltóságot hívjuk, a kárrendezésnél ugyanis szükség lehet a rendőrségi, illetve a tűzoltósági jegyzőkönyvre.
6. Őrizzük meg a számlákat
Ha biztosított ingatlanunkban nagy értékű ingóságainkban keletkezett kárunk megfizetését kérjük a biztosítótól, akkor szükség lehet a vásárlást igazoló számlákra, ezért azokat mindig érdemes eltenni, illetve megőrizni a garancia lejárta után is, hiszen nagyban segíthetnek a kárrendezés lebonyolításában.
7. Menjünk orvoshoz
Ha egy közlekedési baleset után gyanús tünetet észlelünk magunkon, mindenképpen menjünk orvoshoz. Hiszen a látszólag jelentéktelen vagy egyáltalán nem látható sérülések később veszélyesnek, sőt, akár életveszélyesnek bizonyulhatnak. Ha van balesetbiztosításunk – akár kiegészítőként casco vagy lakásbiztosításhoz –, akkor például csonttörés esetén is számíthatunk fix összegű szolgáltatásra.
8. Időben jelentsük be a kárt
És végül az egyik legfontosabb tudnivaló! A kárigényt minél előbb érdemes bejelenteni: telefonon, interneten, applikáción vagy személyes ügyfélszolgálaton keresztül. Ha valakinek egy közlekedési balesetben okoz kárt egy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező személy, akkor azt 30 napon belül kell közölnie a biztosítójával.
Forrás: hvg.hu
CLB TIPP: Tájékozódjon biztosítási lehetőségeiről kalkulátorunk segítségével! Lakásbiztosítás kalkulátor>>
Letarolták az országot a viharok: fizethet a biztosító
Jelentős károk maradtak az augusztusi viharok után, ugyanakkor az idén nyáron kevesebb volt a viharkár-bejelentések száma, mint 2017 és 2016 nyarán.
Az augusztusi viharos időjárás országszerte jelentős károkat okozott. A K&H Biztosító összegzése szerint eddig 859 kárbejelentés érkezett a társasághoz.
A károk becsült értéke összesen 29 millió forint, így az egy káreseményre jutó átlagos kár értéke 58 ezer forintra rúgott.
A legtöbb kárt a villámcsapások okozták, de sok tetőbeázás, jégeső okozta eset is volt. A cég adatai szerint idén - a szeptember elejéig feldolgozott adatok alapján - a viharok miatt a lakás- és vagyonbiztosításokhoz köthetően összesen 5234 kárbejelentés érkezett, ezen belül a lakásbiztosításoknál átlagosan 48 ezer forint volt a tényleges károk értéke.
Kaszab Attila, a társaság vezérigazgató-helyettese, a nem-életbiztosításokért felelős vezetője elmondta, hogy az idén nyáron kevesebb volt a viharkár-bejelentések száma, mint 2017 és 2016 nyarán. A szakember a lakásbiztosítási piacról általánosságban megemlítette, hogy a lakásépítési boom eredményeként használatba vett új ingatlanok élénkülést hozhatnak a piacon. Szerinte a lakásbiztosítás díj mellett nagyon fontos a lakástulajdonosok számára, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt nekik a biztosító.
Forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP: Készüljön fel a szeszélyes őszi időjárásra, hasonlítsa össze egyszerre több biztosító ajánlatát, majd válassza ki az Önnek leginkább megfelelőt! Lakásbiztosítás kalkulátor >>
15 ezer gyerek tanult a baleset-megelőzésről
Több mint 15 ezer gyerek és 4 ezer felnőtt vett részt a múlt heten rendezett Biztonság Hete rendezvénysorozaton. A cél az volt, hogy a baleset-megelőzés fontosságára és lehetőségeire felhívják a figyelmet.
Idén második alkalommal, immár országos rendezvénysorozattal tartották meg a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ), valamint az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság közös kezdeményezéseként a Biztonság Hetét, szeptember 17-22 között. A tavaly még csak Budapesten és Pest megyében megrendezett témahét idén már országossá nőtte ki magát. Akkor 11 helyszínen ötezer gyerek, most 25 helyszínen több mint 15 ezer 9-14 éves gyerek és 4 ezer felnőtt vett részt a programokon – adta hírül a MABISZ. A programhét távlati célja, hogy a baleset-megelőzést segítő tudatos magatartás és gondolkodásmód fokozatosan beépüljön az oktatásba, és szeptemberben egy hét a közoktatási intézményekben a biztonságtudatosság elmélyítéséről is szóljon.
A tematikus hét időzítése igazodik ahhoz, hogy szeptember harmadik hetére esik a gyermekek világnapja, a biztosítás világnapja és az EDWARD nap. Utóbbit a közúti rendőrség nemzetközi szervezete (TISPOL) kezdeményezte, s az a célja, hogy legalább ezen a napon senki ne veszítse életét Európa útjain. Ebben az évben az EDWARD nap szeptember 19-re esett, és sikerült teljesíteni a célt: ez a 24 óra halálos baleset nélkül telt el Magyarországon. Ám ez sajnos valóban kivételes napnak számít, hiszen az idei év első 8 hónapjában – az ORFK adatai alapján – 11 058 személyi sérüléssel járó baleset történt az ország útjain.
Az országos rendezvénysorozat lehetőséget biztosít arra, hogy a baleset-megelőzés fontosságára és lehetőségeire más területeken is felhívja a figyelmet. Így például nem árt tisztában lenni azzal, hogy az otthoni balesetek aránya az összes baleseten belül magasabb, mint a közútiaké. A leggyakoribbak a az esések, ezt követik az égés okozta sérülések, majd a vágások és szúrások. Előfordulnak mérgezések vagy áramütés okozta balesetek is.
A Biztonság Hetén az általános iskolás gyerekek és tanáraik a mindennapok biztonságát szolgáló-segítő és a közlekedési balesetek esetén érintett szakmai szervezetek képviselőivel találkozhattak. A rendőrség és katasztrófavédelem, illetve a vöröskeresztes szakdolgozók látványos bemutatói mellett biztosítási szakemberek hívták fel a gyerekek figyelmét a mindennapi kockázatokra, veszélyekre, azok helyes kezelésére, a balesetek megelőzésének fontosságára és módjára. A Biztonság Hetén szó volt élelmiszer-biztonságról, biztonságos hulladékkezelésről, erdőtüzek megelőzéséről is.
Forrás: azenpenzem.hu
CLB TIPP: Tájékozódjon a gyermekére szabható balesetbiztosítási lehetőségekről a biztosítók ajánlatainak összehasonlításával! Balesetbiztosítás kalkulátor >>

