Mi lesz a magyar biztosítókkal 2021-ben? Elmondták nekünk a biztosítóvezérek
A Portfolio hagyományainak megfelelően a legnagyobb hazai biztosítók első számú vezetőit arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2021-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2020-at saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2021-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2021 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?
Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz Hungária Biztosító
1. Év eleji terveink alapvetően arra fókuszáltak, hogy egyszerűsítsük a termékkínálatot, illetve folytassuk szolgáltatásaink és kínálatunk digitalizálását, ezzel is növelve az ügyfélélményt. A pandémia következtében életünk sokkal intenzívebb lett, és számos olyan fejlesztést vittünk véghez néhány hét alatt, amelyek azelőtt akár évekig is eltartottak volna, különösen a digitalizáció és az online szolgáltatások tekintetében. A koronavírus ideje alatt felgyorsítottuk ezeket a fejlesztéseket. Például az életbiztosítások területén a járvány első heteiben új digitális szolgáltatásokat vezettünk be, így ezek a folyamatok is teljes mértékben távolról kezelhetővé váltak, hasonlóan a nem-élet szegmenshez. A koronavírus hatása az üzletmenetünkre és az egész piacra vegyes volt: például az elmaradt események miatt a kárigények növekedése, illetve az utasbiztosítások területén teljes visszaesés volt tapasztalható. Másrészről azonban az a gépjármű- és otthonbiztosítási termékeink hamar kilábaltak a járványhelyzetből. Összeségében képesek voltunk mindezt kiegyensúlyozni, és jó eredményeket értünk el.
2. Míg az első hullámot a gazdaság egésze jól átvészelte, a kérdés 2021-ben az lesz, hogy a második hullám milyen sokáig tart és mennyire mély nyomot hagy. A biztosítási piac stabilabb, hosszabb távra fókuszál, így az alap erős. A növekedés mértéke és az új üzletek mennyisége a gazdasági helyreállás gyorsaságától függenek majd. A kihívások azonosak, és az irány ugyanaz marad, mint korábban – sőt az egész koronavírus helyzet katalizátorként hatott az Allianzra. A múltban túlságosan is bonyolultak voltunk, nem voltunk elég gyorsak, és a folyamataink pedig elég egyszerűek, ezek miatt pedig sok esetben elmaradtunk az ügyfeleink elvárásaitól. E tekintetben nagy előrelépés történt, azonban még mindig van lehetőségünk további fejlesztésekre. A kihívás az, hogyan miként váljunk még gyorsabbá.
3. Világos elképzelésünk van a termékeink és szolgáltatásaink egyszerűsítéséről, valamint a távoli ügyintézésről és a gyors ügyfélélményről. Ezeket 2021-ben további szegmensekre és termékekre, illetve folyamatokra is alkalmazni akarjuk. A moduláris Autóm és Otthonom termékek bevezetése során megszerzett tapasztalatainkat fogjuk felhasználni további szegmensek és termékek esetében is. Tovább fogunk egyszerűsíteni és fejleszteni annak érdekében, hogy más területeken, például az ajánlatkérés és a kárrendezés témakörében ugyancsak növeljük az ügyfélélményt. Célunk egy, még a jelenlegihez képest is radikálisan egyszerűsített, könnyen kezelhető rendszer kialakítása, amelyben az ügyfél valóban élményként éli meg a biztosításkötést.
Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Biztosító
1. Az idei év soha nem látott nehézségek elé állította nemcsak a biztosítási piac, hanem valamennyi iparág szereplőit. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a biztosítási területen a gazdasági hatások időbeli csúszással éreztetik hatásukat, így összpiaci szinten, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is mind az élet, mind a nem-életbiztosítási szegmensben várhatóan növekedéssel zárjuk majd az évet. Ez azt is jelzi, hogy az ügyfelek, a lakosság bizalma erős a biztosítási megoldások és a biztosítók, mint az öngondoskodást segítő partnerek iránt, amire éppen az ilyen helyzetek hívhatják fel mindenki figyelmét. A Generali Biztosító idei évéről szólva két kulcsszót szeretnék kiemelni. Az egyik természetesen a biztonság. A járványhelyzetben ügyfeleink, munkatársaink és értékesítő partnereink biztonsága az a legfontosabb szempont, ami meghatározta az idei év munkáltatói és üzleti döntéseit, fejlesztéseit. Nagyon fontos megerősítés volt számunkra, hogy a Generali 2021 stratégiánkban megfogalmazott céljainkon, megkezdett programjainkon ebben a helyzetben sem kellett módosítanunk, sőt, megerősítette a stratégiai célkitűzéseink és törekvéseink helyességét. A másik meghatározó érték a fenntarthatóság. Ez szűkebb értelemben jelenti a pillanatnyi eredményekre, piaci részesedésre koncentráló szemléleten túlmutató partnerséget minden érintettünk, ügyfeleink és munkatársaink számára, és jelenti az üzleti szempontokon túlmutató szélesebb értelemben vett felelősségvállalást is, amelyet a Generali Csoport minden piacán képvisel.
2. 2020 egyértelműen megmutatta az öngondoskodás, a kockázati védelem és az egészségügyi ellátások jelentőségét. Bár a fejlődés, ugyan kis mértékben, de idén is látható volt, az érettebb piacokkal összevetve még van tere a bővülésnek. Hiszem, hogy a lakosság, az ügyfelek edukációjában biztosítóként fontos szerepet tudunk játszani. A tudatos jövőtervezés, a váratlan helyzetekre való felkészülés megkerülhetetlen kérdések. Nekünk élethosszig tartó partnerként segítenünk kell ügyfeleinket ezen az úton. Az egyszerűség, a gyorsaság, a hatékonyság minden piaci szereplő számára, így nekünk is kiemelt cél, és ezen célok elérésében a digitalizációra kell építenünk. Egyre több önkiszolgáló tranzakciót, elektronikus megoldást, automatikus folyamatot fogunk jövőre is működésbe állítani. A járványhelyzet hatására az ügyfelek nyitottabbá váltak a digitális megoldások iránt, így ezen a téren jövőre, piaci szinten is jelentős bővülésre számítunk. A saját működésünkben már visszafordíthatatlan változás a hibrid (otthoni – irodai) munkavégzés meghatározóvá válása papírmentesen és az online felületek használatával.
3. A vagyonbiztosítások elmúlt években tapasztalt fejlődése jövőre is folytatódni fog. Már 2021-ben és hosszabb távon is ebben az üzletágban az okos megoldások térnyerése és az assistance szolgáltatások kínálatának bővülése hoz jelentős újdonságot, amikor egy biztosítás nemcsak a kárenyhítésben, de a megelőzésben is egyre nagyobb szerepet fog játszani. Az életbiztosítások, az öngondoskodás esetében még tere van az előrelépésnek. Ennek időbeli alakulását nagyban meghatározza majd a járványhelyzet hosszú távú gazdasági hatása, amit most még nem tudunk megbecsülni. Az egészségbiztosítások piacán érzékelhető az ügyfelek igényeinek növekedése, ami minden piaci szereplő számára lehetőséget jelent. A nemzetközi Generali Csoport 2021-ben ünnepli 190 éves jubileumát. Erre a hihetetlenül gazdag örökségre, a Generali válságokon átívelő stabilitására és folyamatos megújulási képességére építve jövőre is szeretnénk tovább erősíteni kapcsolatainkat ügyfeleinkkel, értékesítési partnereinkkel és munkatársainkkal.
Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon Biztosító
1. Idén olyan történelmi pillanatot éltünk meg, amikor az emberek kockázati érzékenysége egyik napról a másikra példátlanul megváltozott. A „velem ez úgysem fog megtörténni” érzés egycsapásra átalakult, és sajnos mindenki a saját bőrén érezhette a veszélyt. Teljesen újfajta, felfoghatatlan félelemmel szembesültek az emberek, így sokaknak eszébe jutott, hogy a biztosítóhoz forduljanak segítségért. Igyekeztünk többféle megoldással - átmeneti díjfizetés szüneteltetés, biztosítási összeg csökkentés, kötvénykölcsön - segítséget adni az ügyfeleinknek, hogy ebben az olykor egzisztenciálisan is bizonytalanabbá váló helyzetben meg tudják tartani biztosítási védelmüket. A működésünk szempontjából az azonnali digitális átállás jelentette a legnagyobb kihívást. A munkatársaink közötti példátlan összefogás és együttműködés kellett ahhoz, hogy mind az értékesítésben, mind az ügyfélkiszolgálásban és termékfejlesztésben gyorsan tudjunk reagálni a megváltozott lehetőségekre. Évek óta jelentős technológiai befektetéseket tettünk annak érdekében, hogy egyre inkább digitális vállalattá váljunk. Most bebizonyosodott, hogy ez a stratégia igencsak előrelátó volt. Ügyfeleink egy részével már eddig is digitálisan tartottuk a kapcsolatot, így jó alapokkal indultunk a veszélyhelyzet kialakulásakor. Az ügyfeleink mellett kiemelt figyelmet fordítottunk munkatársaink biztonságára. Március közepe óta kollégánk 95-98% otthonról dolgozik. Büszkék vagyunk arra, hogy az átállás zökkenőmentesen történt meg, és azóta is sikeresen menedzselünk minden folyamatunkat home office-ból. A Covid-19 második hulláma tehát már teljesen felkészülten érte a vállalatot. Ennek következtében év végére sikerült behoznunk a kezdeti elmaradást, maximálisan teljesítjük a terveinket, és közel 2019-es szinten hozunk minden mutatót.
2. A koronavírus-helyzetben felértékelődött a biztosítások szerepe. Egyre többen szeretnének felkészülni a váratlan helyzetekre, így megfigyelhető némi kereslet-növekedés, legalábbis bizonyos kockázati termékek tekintetében. Az igényeknek ugyanakkor határt szabnak a családok egyre szűkülő pénzügyi lehetőségei. A biztosítási szektor teljesítménye szorosan függ a gazdaság állapotától, így mindenképpen számítani lehet a pandémia elhúzódó gazdasági hatására. A munkanélküliség, és az alacsony hozamkörnyezet jelentheti a jövő évben a legnagyobb kihívást a szektor számára. A saját biztosítónk előtt álló legnagyobb kihívás pedig az ügylet jóváhagyása esetén a tulajdonosváltás, és az akvizíciós folyamat menedzselése.
3. A biztosítási szektorban éppúgy, mint a saját biztosítónknál a digitalizáció további lépései - AI támogatott kockázatelbírálás és az algoritmizált kárrendezés – hozhatnak előrelépést. A járványhelyzet által kikényszerített digitális világ jó része velünk marad a továbbiakban is, hiszen az ügyfeleink, üzleti partnereink számára sokkal kényelmesebb és gyorsabb megoldásokat tesz lehetővé. Úgy tapasztaltuk, hogy az idősebb ügyfeleink sem idegenkednek a technikai eszközök - pl. videós kárfelmérés, online ügyfélszolgálat - használatától. Termékfejlesztésben a pandémia által előhozott új kockázati fedezetek – pl. világjárvány, munkanélküliség - bevonása jelenthet növekedést. Illetve évek óta nagy talán: az egészségbiztosítás.
Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama Biztosító
1. Ahogy mindannyiunk életére, természetesen a gazdasági élet szereplőire, így a biztosítási szektorra és társaságunk működésére is hatással volt a világméretű koronavírus-járvány. A nehézségek arra is alkalmat adtak, hogy bebizonyítsuk, a megváltozott feltételekhez gyorsan tudunk alkalmazkodni, közel tudunk maradni ügyfeleinkhez, sőt még új szolgáltatások bevezetésével is tudjuk őket segíteni. Az idei évben még jobban fókuszba került partneri kapcsolatunk ügyfeleinkkel, és ezt nagyon előre mutatónak érzem. A lakossági biztosítások területén nem meglepő, hogy ez az év a személyek védelmét érintő biztosításokról szólt. Egyik legfőbb feladatunknak azt tekintettük, hogy fedezeteinkkel, vagy azok kiterjesztésével megfelelően kezelhessék ügyfeleink a pandémiás helyzetet, ezért az új kockázatok fedezésére különböző többletszolgáltatásokat építettünk be termékeinkbe - például abban az esetben, ha valaki koronavírus miatt kórházba kerül, egy egyszeri plusz összeget fizetünk számára. Ami a vállalati ügyfeleket és a mezőgazdasági területet illeti, szoros kapcsolatban tudtunk maradni ügyfeleinkkel és partnereinkkel, így az új helyzethez igazított folyamatainkkal megfelelő megoldásokat és védelmet tudtunk kínálni számukra. Mindezeknek köszönhetően a gazdasági lassulás ellenére is egy enyhe növekedést tudtunk elérni a vagyon- és balesetbiztosítások területén.
2. Az idei év bebizonyította, hogy a biztosítási szektor válságálló. Természetesen lehetnek begyűrűző hatások, a gazdaság visszaesése a biztosítások területén is éreztetheti majd a hatását, de bízom abban, hogy az ügyfelek bizalma, ami ebben a nehéz évben mindvégig kitartott, jövőre, amikor már remélhetőleg kilábalhatunk a járványból, továbbra is megmarad. Sőt, azt látjuk, hogy a pandémia bizonyos értelemben pozitív folyamatokat is beindított, felhívta például az emberek figyelmét az öngondoskodás fontosságára. A személyes biztonság előtérbe került, kiemelkedően megnőtt például a keresletet a kockázati életbiztosításokra vagy a startégiai partnerünknél, az OTP Bankban elérhető, munkanélküliségre, keresőképtelenségre vonatkozó biztosításainkra is. Szándékunk az, hogy az új igényekre innovatív termékfejlesztéssel egyre magasabb szintű, és rugalmas megoldásokkal válaszoljunk az előttünk álló évben is.
3. Bár nehéz év áll mögöttünk, de nem állunk le a szolgáltatásaink fejlesztésével, több újdonsággal is készülünk a jövő évre. Az egyik legjelentősebb innovációnk talán az új platformra helyezett élet és nyugdíjbiztosításunk, mely egyszerűsége, rugalmassága, alacsony költségei révén várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd. A lakásbiztosítások terén a mi kínálatunkban is elérhető lesz a minősített fogyasztóbarát termék, és természetesen ezen kívül is lesznek fejlesztéseink. A termékfejlesztések mellett új alapokra helyezzük kárrendezési, szolgáltatási területünket is. Olyan folyamatok kialakításán dolgozunk, mely nemcsak érezhetően gördülékenyebbé, könnyebbé teszik az ügyintézést ügyfeleink számára, de egyúttal olyan élményt is szeretnénk nyújtani, mely meghaladja az ügyfelek várakozásait.
Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító
1. A biztosítási szektor véleményem szerint kiválóan vizsgázott a koronavírus járvány kapcsán. Azt gondolom, sok területen sikerült megugrani azt a kihívást, amelyet az jelentett, hogy a biztosításokatmindenki egy nagyon szoros, személyes bizalmi kapcsolaton alapuló és ilyen módon értékesíthető terméknek tartotta. A pandémia rákényszerített bennünket arra, hogy a folyamatainkat átgondoljuk és azokon a területeken, ahol erre lehetőség van, digitálissá tegyük azokat. Azt gondolom, hogy a jövő egyik legnagyobb kihívása az, hogy megtaláljuk az ügyfelek igényeinek megfelelő egyensúlyt a digitális térben könnyen skálázható, s ilyen módon személyre szabható termékek, illetve a továbbra is komoly tanácsadói hátteret igénylő személyes vagy hibridtermékértékesítés között. Visszatérve a teljesítményre, továbbra is úgy gondolom, hogy középtávon a pandémia a biztosítói eredményekben is nyomott fog hagyni: az MNB harmadik negyedéves adatai már egyértelműen visszajelezték azt, hogy lassult a díjbevétel növekedés dinamikája. Nagy kérdés, hogy a piac hogyan tudta az általában komoly eredményeket hozó IV. negyedévet teljesíteni úgy, hogy épp a második hullám korlátozó intézkedései között kellett volna felfuttatni az értékesítést. Ez egy olyan piaci környezetben rendkívül komoly kihívás, ahol a lakossági megtakarítási potenciált egyre jobban nyomja a válság okozta negatív gazdasági hatás.
2. A vírusjárvány első időszakában még újfent igazolva láthattuk annak az axiómának az igazságát, hogy a bajban az emberekben felértékelődik a biztonság iránti vágy – ez magyarázhatta, hogy bizonyos, objektíven visszaeső területeket (utasbiztosítások) leszámítva nem éreztünk számottevő gyengülést. Ha az év első felében valóban rendelkezésre áll már a vakcina és legkésőbb a második félévtől elindul a gazdasági felemelkedés, akkor a szektornak várhatóan azzal kell majd szembesülnie, hogy a lakosság jelentős része az elmaradt fogyasztást próbálja majd pótolni. Ilyen időszakban ugyan nehezebb feladatot jelent az öngondoskodásra, az előre tervezésre való figyelemfelhívás, de a gyors fellendülés mindannyiunk érdeke. Jövőre is komoly kihívást jelent és sok erőforrást köt le a folyamatosan változó szabályozói környezetnek való megfelelés. Az immár szokásosnak mondható megfelelési feladatokon túl a 2021-es évben március 10-től az ESG (Environmental, Social, Governance) - implementáció okoz majd többletfeladatot az egész szektornak.
3. Azt már korábban jeleztem, hogy egyértelműen jól vizsgázott a szektor a digitális ügykezelés területén, ezen a téren minden szereplő komolyan előrelépett a 2020-as évben, s a végrehajtott fejlesztések a jövőben is segítenek majd az ügyfelek még színvonalasabb kiszolgálásában. Szűkebb környezetünkben úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy a piacon azon szereplő között volt a Posta Biztosító, akiknek sikerült a járvány okozta hatásokra választ adó, speciális termékeket megjelentetni: a home office biztosításunk jó eséllyel szolgálni tudja majd a vírus utáni időszakot is, hiszen jól látható az a trend, hogy az élet rendes kerékvágásba zökkenése után is – a jelenleginél persze visszafogottabb formában – fennmarad majd az otthoni munkavégzés. Ugyancsak szép jövőt jósolok a belföldi utasbiztosítási termékünknek is, mivel arra számítunk, hogy a hazai turizmust támogató intézkedések – pl. a SZÉP-kártyára történő juttatások kedvezőbbé tétele – miatt a következő években is jelentékenyen emelkedik majd a belföldi turizmus. A hello márkánk kerékpáros biztosítására pedig a pandémiás helyzet pozitív hatással volt, hiszen sokan választották a tömegközlekedés helyett a kerékpárt elsődleges, vagy másodlagos közlekedési eszközként, ami várhatóan a válság után is így marad.
Almássy Gabriella elnök-vezérigazgató, Union Biztosító
1. A biztosítási szektor minden szereplője ugyanazon a nehezített pályán mozgott 2020-ban. Minden társaság kereste a gyors válaszokat a COVID-19 okozta új helyzetre ill. ezen túlmutató, a jövőt megalapozó új megoldások is születtek, felgyorsultak a digitális fejlesztések. Az UNION kapcsán arról tudok beszámolni, hogy bebizonyítottuk, képesek vagyunk gyorsan, rugalmasan és bátran reagálni a kihívásokra. Ez fókuszált csapatmunka eredménye, amire én is, mindannyian nagyon büszkék vagyunk.
2. Tovább kell dolgoznunk a még nagyobb ügyfélélmény érdekében, ma már rég nem csak a termék milyenségéről szól a biztosítás. De ugyanilyen fontos a munkáltatói márkaépítés, munkavállalóink elkötelezettsége is. Az idei év is bebizonyította, hogy elhivatott munkatársakkal hegyeket tudunk megmozgatni.
3. Az UNION kompozit biztosító, széles palettán kínál magas színvonalú termékeket, szolgáltatást ügyfelei számára. 2021-ben az UNION Biztosító tovább erősíti piaci pozícióját mind az élet mind a nem élet szegmensben és továbbra is piacformáló szerepet kíván betölteni az egészségbiztosítások terén. Fókuszban lesz továbbá – ahogy az előbb kiemeltem – a még nagyobb ügyfélélmény és munkatársaink elégedettsége, támogatása.
Holló Bence leendő vezérigazgató, NN Biztosító
1. Egy soha nem látott válságot élünk meg, amelynek egészségügyi és gazdasági hatásai gyakorlatilag minden család életét érintik. Ilyen helyzetekben a biztosítókra kiemelt szerep hárul, hiszen a feladatunk azoknak a fokozott kockázatoknak a csökkentése, amelyekkel ilyenkor az emberek szembesülnek. Az NN Biztosítónál mind az egészségügyi, mind pedig az anyagi védelem erősítésében ott állunk ügyfeleink mellett. Először is a koronavírust már a kezdetek óta sem kezeltük kockázatkizárási tényezőként, a COVID-19 fertőzéshez kötődő káreseményeknél is változatlanul állunk ügyfeleink rendelkezésére. Sőt, május elején 6 hónapról 2 hétre rövidítettük a szerződéskötéstől számított türelmi időt koronavírusos megbetegedés miatti kórházi ápolás esetén, hogy ezzel is könnyítsük a bajba jutott családok helyzetét. Emellett fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt években az NN-nél nagy hangsúlyt fektetettünk saját működésünk fejlesztésére, ezek az invesztíciók pedig a járvány kapcsán is meghozták a gyümölcsüket. A pandémia teljes ideje alatt stabilan, változatlan minőségű kiszolgálással tudtuk kiszolgálni ügyfeleinket, gyakorlatilag zökkenőmentesen tudtunk átállni az online üzemmódra, bevezettük a 100 százalékban online értékesítési megoldásunkat és kiterjesztettük az online ügyintézési lehetőségeinket. Ennek köszönhetően az NN Biztosító idén is nagyon jól teljesített a fontos kulcsmutatókban, a sikeres ügyfélmegtartás mellett pedig sikerült tovább erősítenünk a pozíciónkat az életbiztosítási üzletágban.
2. Idén a szektor megmutatta, hogy rendkívüli időkben is változatlanul számíthatnak ránk az ügyfelek, és jelentős újításokat is képesek vagyunk záros időn belül megvalósítani az érdekükben. Ez annál is fontosabb, mert a pandémia – bár remélhetőleg más dinamikával, de – 2021-ben is befolyásolni fogja az életünket, így számolnunk kell ennek gazdasági hatásaival is. Úgy gondolom, jövőre megint egy újfajta működésre kell tudnunk átállni, ami nem lesz még ugyanolyan, mint a korábbi életmódunk, de már jelentősen el fog térni az idén megszokottaktól is. Az emberek vélekedése is átrendeződik: teljesen máshogy állunk a betegséghez, illetve az egészségünk és a megélhetésünk védelme érdekében megtehető lépésekhez. Ezekre az új igényekre és az újból változó környezetre kell tudnunk biztosítóként jól reagálni, és releváns támogatást nyújtani a családoknak.
3. Ezekhez az igényekhez alkalmazkodva tervezzük a további fejlesztéseinket a termékek és az értékesítési csatornáink terén. Termékoldalon máris látható, mennyire megnőtt a lakosság körében a jövedelempótló, a hitelbiztosítási, valamint az egészségügyi biztosítási termékek iránti igény. Ennek megfelelően ezeken a területeken fontos újításokra készülünk már az év elejétől. Emellett tovább erősítünk az életbiztosítási területen is, hogy segítsük az embereket felkészülni a váratlan helyzetekre. Mindezek megvalósításában tovább haladunk az ügyfelek kényelmét és biztonságát segítő digitális megoldásainkkal is, ideértve az értékesítést, ügyfélkiszolgálást és az ügyféligények pontosabb megismerését, hogy igazán igényre szabott ajánlattal állhassunk rendelkezésükre. Az NN jövőre ünnepli magyarországi történelme 30 éves évfordulóját, így ennél is nagyobb lendülettel készülünk 2021-re, hogy ezeket a céljainkat megvalósíthassuk.
Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító
1. 2020 egy különleges év volt. A terveinket kivétel nélkül megvalósítottuk, viszont szinte mindent kicsit máshogy, ahogy eredetileg terveztük. Tovább folytattuk az ügyfélalapú struktúrára való átállásunk, és már nem csak Magyarországon hanem az UNIQA Biztosító tapasztalatain alapulva az összes UNIQA leányvállalat is hasonló struktúrára állt át az év végével. Itthon mi olyan dolgokat vittünk véghez home officeból, amik a normál körülmények között is kiemelkedő eredménynek számítanának. Idén a CHERRISK lett Magyarország első olyan nemzetközi insurtech vállalkozása, amely tavasz óta külföldön is online értékesít lakossági biztosításokat. Ráadásul úgy, hogy ezt egy magyarországi fejlesztési központtal tesszük. Mára több mint 60 ezer user van Németországban és több mint 110 ezer Magyarországon az ecosystemában. Mindeközben az UNIQA Biztosítóban tovább növeltük az ügyfélelégedettségi mutatóinkat, köszönhetően azoknak a digitális fejlesztéseinknek amelyek lehetővé tették az ügyfélszolgálatunk számára is az otthonról való munkavégzést, értékesítésben pedig a digitálisan támogatott eladásokat. A legnagyobb eredmény vagy sokkal inkább élmény számomra az, hogy az elmúlt évek során egy olyan csapatot építettünk aki az ilyen nehezen tervezhető körülmények között is mindent megtesz azért, hogy az előzőket elérhessük. 2020-ban a pénzügyi mutatóink is az elvárások szerint alakultak, várhatóan idén érjük el az elmúlt évek lenagyobb adózás előtti eredményét is. Idén felkészültünk a következő évekre melynek vezetői oldalról egyik oszlopa a biztosító Elsőszámú vezetői feladatait 2021. januárjától átvevő Dinsdale Julianna, én pedig a biztosító felügyelőbizottság elnökeként támogatom stratégiailag a további fejlődésünket.
2. A biztosítási iparág mindig egy 10-15 hónapos lemaradással követi le a gazdaság változásait. Jellemzően ha megvizsgáljuk az elmúlt évtizedek tapasztalatit, a gazdasági válságok első éve – így a 2020 is – mindig egy jobb év a biztosítóknak általában, mint a gazdaság többi szereplőjének. Ez az üzlet alapvetően hosszútávú portfolió építési logikájából adódik. A „fekete leves” mindig a 2.-3. évben következik be. A mi esetünkben a 2. év pedig a 2021-es év lesz. Ilyenkor van az amikor a gazdaság lassulásból adódó hatások utolérik a biztosítási szakmát, és az általános költségcsökkentési törekvések miatt - mind a lakossági mind a vállalati szektorban - nyomás nehezedik a biztosítási díjakra. Ez a nyomás egy alacsonyabb új értékesítési volumen mellett egy komolyabb feladat elé állítja a társaságokat. Kalandos évek lesznek a következők, nem beszélve az elmúlt időszak akvizíciói miatt végbemenő változásokról. A szektor folyamatosan koncentrálódik, ez a menedzsment és vezető pozíciók csökkenését és koncentrálódását is jelenti mind értékesítési mind biztosítástechnikai oldalon, ez a hatás közép és hosszútávon egy különös csavart is adhat majd a következő éveknek.
3. Az előzők miatt 2021-ben a hatékonyság és díjbevétel növelő innovációk fognak előtérbe kerülni, az árakra nehezedő nyomás miatt. Az UNIQA Biztosítónál mi is ezeket célozzuk meg. Új értékesítési csatornák fejlesztése és új partnerek bevonása lesz a fókuszban, szerencsések vagyunk hiszen a CHERRISK-en keresztül mi egy jóval nagyobb piacon is ott vagyunk Németországban. A hatékonyság növelés pedig elsősorban a kötvényadminisztrációs és kárrendezési területeken lesz jellemző. Véleményem szerint a klasszikus termékek „hatékonyabb előállítására” fokuszálnak majd a fejlesztések.
A nyolc legnagyobb hazai biztosítót 2019-es díjbevételük alapján állítottuk sorrendbe.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>
Biztosítás fajta:
- Általános
Elektromos autók biztosításai: típusfüggő lehet a kgfb, árarányos a casco
Tavaly nem egészen egy év alatt több mint másfélszeresére emelkedett a közúti forgalomban lévő tisztán elektromos gépkocsik száma. Bár számtalan anyagi és egyéb érv szól az elektromos autók vásárlása mellett, a vásárlás mérlegelésekor nem szabad megfeledkezni az olyan költségekről sem, mint a gépjármű biztosításai, illetve, hogy a casco egyes esetekben kötelező is lehet – emlékeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A kormány 2016 óta több program keretében összesen közel 15 milliárd forint összegben támogatta új elektromos autók beszerzését. Emellett a 4-5 éve elektromos autók is kezdenek megjelenni a használtautó piacon, ami szintén sokkal elérhetőbbé teszi ezeket a gépkocsikat. Ez meg is látszik a forgalomba helyezési adatokon: 2021 első 11 hónapjában több, mint másfélszeresére, 20 022-re nőtt a tisztán elektromos gépkocsik száma Magyarországon a Belügyminisztérium adatai szerint. A Jövő Mobilitása Szövetség előrejelzése alapján 2022 végén már 30 ezer, három év múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó közlekedik majd a magyar utakon.
Bár az elektromos autók vásárlása mellett szólnak a pályázati források, az egyes számítások szerint alacsonyabb fenntartási költségek, az adókedvezmény, a parkolási kedvezmény, ugyanakkor a vásárlás mérlegelésekor nem szabad megfeledkezni az olyan költségekről sem, mint a gépjármű biztosításainak a díjai, amelyek a hagyományos járművekénél jellemzően magasabbak lehetnek, főként a casco esetében. Ez nem is meglepő, hiszen az elektromos autók javítási költsége is magas. Ezért is érdemes teljes körű cascot kötni, ami egyébként az állami támogatással vásárolt elektromos autók esetén a sikeres pályázat feltétele is.
A hazánkban gépjárműbiztosítást kínáló 12 társaság nagyobb hányada kínál kgfb, illetve casco biztosítást a hazai újautó kínálatban elérhető elektromos modellek döntő többségére. Vannak biztosítók, amelyek azokra a típusokra nem adnak ajánlatot, amelyek hivatalos javítása Magyarországon nem megoldható. Más társaságok egyes modellekre csak egyedi kockázatelbírással, eseti döntés alapján vállalnak fedezetet. A társaságok portfoliójában pár százalékos az elektromos meghajtású járművek aránya.
A casconál a mindenkori kockázati tényezők figyelembevételével történik a díjak megállapítása. A hajtóanyag és akár a modell is több dimenzióban megjelenik a díjszabásban, így végeredményben a gépjármű pontos kivitele és ezen keresztül az üzemanyag is befolyásolja a casco díjat. Az elektromos autók árai magasabbak, mint a hagyományos társaiké, és az alkatrészek is többe kerülnek, amely árkülönbség a casco biztosításban is megmutatkozik.
Az elektromos autókra jellemző fejlett vezetéstámogató rendszerek (vészfékasszisztens, intelligens hajtáselosztás stb.) biztonságosabbá tehetik a közlekedést. Ezen rendszerek jelenléte kedvezően befolyásolhatja a casco biztosítás díjképzését. Azzal is számolni kell ugyanakkor, hogy kármegelőzésre vagy a károk nagyságára gyakorolt hatása nem mutatható még ki ezen rendszereknek, ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy a biztonsági berendezések károsodása, helyreállítása, cseréje jelentősen növeli az átlagos kárnagyságot. Óvatosan kell kezelni a vezetést támogató rendszereket. A jelenlegi jogi szabályozás szerint a jármű vezetője viseli a teljes felelősséget. Semmit nem lehet „rákenni” a vezetéstámogató rendszerre! Még akkor sem, ha a neve alapján úgy gondolnánk, hogy önvezetésről van szó!
Az elektromos- vagy hibrid autó javítási költségei magasabbak a hagyományos járművekhez viszonyítva. Ennek több oka is van: javításukhoz a technológiai háttér és szakértelem szűkebb körben áll rendelkezésre, ami magasabb óradíjat jelenthet. Emellett a villanyautókból még viszonylag kevés van az utakon, ezért a javításhoz az olcsóbb, utángyártott vagy bontott alkatrészek száma is sokkal korlátozottabb. Valamint az elektromos hajtáslánc miatt szükségesek olyan munkalépések (pl. a rendszer áramtalanítása), ami belső égésű motoroknál nem jelentkezik. A Tesla javítását idén őszig az is drágította, hogy hivatalos márkaszerviz csak Bécsben volt. Meg kell említeni az esetleges akkumulátor sérülések miatt bekövetkező károk és tűzveszély kockázatát is. Egy ilyen sérülés után 48 óráig karanténba kell tenni az autót, amíg kiderül, hogy az akkumulátorban nem katalizálódik-e egy robbanás vagy tűz. A hagyományos kialakítású autó átlagkára 400-450 ezer forint körüli, egy elektromos autóé pedig 600-700 ezer forint körül lehet.
Mindezek alapján tanácsolt, hogy elektromos autó vásárlásakor olyan modellt válasszunk, amelyre köthető casco. Érdemes alaposan átolvasni a jármű kézikönyvét és betartani minden gyári előírást a jármű karbantartása és használata során is, hiszen ezek feltételei lehetnek a casco szolgáltatás nyújtásának.
Javasolt a szerződési feltételek szokásosnál gondosabb áttanulmányozása, hogy az ajánlattétel előtt az ügyfél megismerjen minden olyan speciális szabályozást (például a töltésre vonatkozó korlátozás), ami esetlegesen az elektromos járművekre vonatkozik. Érdemes meggyőződni róla, hogy a biztosító feltételei milyen kártérítést biztosítanak elektromos járművekre, valóban kiterjed-e a biztosítás minden alkatrészre, tartozékra, biztosítási eseményre – például töltés közbeni töltőkábel lopásra –, vannak-e az elektromos járművekre vonatkozó különleges megkötések, rendelkezések.
Gyakran előfordul, hogy a jármű forgalmi engedélyében, a teljesítmény mezőben tévesen az akku kapacitása szerepel a névleges teljesítmény helyett. Mivel a teljesítmény díjképző paraméter, ilyenkor a biztosítási díj sem lesz helyes. Javasolják, hogy a hibás adatot javíttassák ki, hogy a későbbi kellemetlenségeknek elejét vegyék. Legyen gyanús, ha a teljesítmény mezőben 50-nél kisebb szám szerepel egy villanyautónál.
Bár szerződéskötés tekintetében nincs különbség az elektromos és a hagyományos gépkocsik között, érdemes közvetlenül érdeklődni a biztosítónál, hogy van-e bármilyen egyedi, interneten még nem elérhető konstrukció az adott típusra.
forrás: mabisz.hu
CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező és casco biztosítási ajánlatait akár elektromos gépjárművére is:
Kötelező + casco biztosítás ajánlatok>>
Kegyetlen viharokkal támad január: átlagosan ekkora értékű kárt okoznak a házakban a gigaszelek
Átlagosan 50 ezer forintos kárt okozott a január közepén Magyarországon végigvonuló szélvihar. A heves szél ablakokat tört be és tetőket rongált meg főként Győr-Moson-Sopron, Pest és Komárom-Esztergom megyében.
Már jóval a nyári viharszezon előtt, január közepén komoly gondokat okozott az időjárás Magyarországon. Január harmadik hétvégéjén nagyon erős szélvihar söpört végig az országon. A K&H-hoz a viharos napokat követő hétfőn a szokásosnál 20 százalékkal több kárbejelentés érkezett. Elsősorban a heves szél miatt betört ablakok és megrongálódott tetők miatt fordultak a lakóingatlan-tulajdonosok a biztosítóhoz - írja közleményében a biztosító.
Főként Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyében okozott komolyabb károkat a vihar. Bár a károk összesítése még folyamatban van, az előzetes adatok szerint átlagosan 50 ezer forint kártérítést kaphatnak az érintettek: ez megfelel az eső nélküli viharokhoz köthető összegnek. A biztosító szakértői kiemelték, hogy minden időjáráshoz köthető káreseménynél nagyon fontos a pontos dokumentáció a gyors ügyintézés érdekében.
forrás: penzcentrum.hu
CLB TIPP:Lakásbiztosítás kalkulátorunkban megnézheti az egyes ajánlatok tartalmát és összehasonlíthatja azokat:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>
Utasbiztosítás (2. rész): mire ügyeljünk, ha síelni indulunk?
A síelés szórakoztató, ám csöppet sem veszélytelen téli sport. Célszerű ugyanakkor körültekintően áttekinteni a síelés időtartamára kötött utasbiztosítás feltételeit, s meggyőződni arról, hogy a számunkra leginkább megfelelő biztosítást kötöttük meg. A D.A.S. JogSzerviz szakértője kétrészes írásának második részét olvashatja, az első itt érhető el.
Január-február környékén a téli sportok szerelmesei egyre gyakrabban fordulnak meg a hazai és a külföldi sípályák környékén. Indulás előtt szerencsére egyre többen gondolnak arra is, hogy megfelelő utasbiztosítással rendelkezzenek, ha síelni indulnak – mondta el dr. Bálint Boglárka.
A szerződés megkötésekor feltétlenül jelezzük, hogy utazásunk célja a sípályák felkeresése, ugyanis nem minden utasbiztosítás terjed ki a téli sportok kapcsán felmerülő kártérítési igények rendezésére. A legtöbb biztosítótársaság ma már többféle terméket kínál ügyfeleinek, így érdemes pontosan átbeszélni, hogy mire, milyen esetekre szeretnénk biztosítást kötni.
Az utasbiztosítások általában kettős funkcióval bírnak: egyrészt védenek minket, mint balesetbiztosítás, másrészt felelősségbiztosításként segítséget nyújtanak akkor is, hogyha mi okozunk balesetet.
Az utasbiztosítások balesetre vonatkozó részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Vagyis ebben az esetben a magánkórházakban, magánrendelőkben elvégzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítóra.
Amennyiben biztosításunk ilyen kitételt tartalmaz, úgy feltétlenül szükséges tisztázni, hogy milyen jellegű intézményben kapunk gyógykezelést. A biztosítási termékek piacán igen nagy eltérés mutatkozik abban is, hogy baleset esetén milyen szolgáltatásokat térít meg a biztosító és milyen összegben.
Tipikusnak nevezhető szolgáltatások a gyógykezelés költségeinek, a gyógyszerköltségeknek, a mentési költségeknek, a családtagok utazási költségeinek, a hazaszállításnak, legrosszabb esetben pedig a holttest hazaszállításának költségeinek átvállalása. A biztosítók azonban szinte minden esetben meghatározzák azt a felső összeghatárt, ameddig átvállalják ezen költségeket.
Az utasbiztosítások felelősségbiztosítási részénél kiemelt jelentőséggel bírnak a biztosítási összeghatárok.
Amennyiben ugyanis felelősségünk a balesetért megállapítható, úgy a károsult velünk szemben kártérítési igénnyel léphet fel, sőt, a külföldi társadalombiztosítási szerv még a sérült személy gyógykezelésének költségeit is követelheti tőlünk.
Ezen túlmenően akár büntetőjogi vagy szabálysértési eljárást is indíthatnak velünk szemben, így külföldi jogi képviselő megbízása is szükségessé válhat. Érdemes tehát még az utasbiztosítás megkötése előtt alaposan áttekinteni, hogy az általunk választott biztosítás ezen költségeket fedezi-e és ha igen, akkor milyen összeghatárig.
Adott esetben érdemes lehet megfontolni azt is, hogy több biztosítást kötünk, s ezzel megtöbbszörözzük a rendelkezésünkre álló biztosítási összegeket.
Fontos megjegyezni, hogy a téli sportokra köthető biztosítás esetén a biztosító mentesülését okozhatja azt, hogyha a baleset idején alkoholt fogyasztottunk. Saját testi épségünk, a balesetek bekövetkezésének kockázatának csökkentése és a biztosítóval szembeni vitás helyzetek elkerülése érdekében célszerű kerülni a síelés közbeni alkoholfogyasztást.
A síelés szórakoztató, ám csöppet sem veszélytelen téli sport. Célszerű ugyanakkor körültekintően áttekinteni a síelés időtartamára kötött utasbiztosítás feltételeit, s meggyőződni arról, hogy a számunkra leginkább megfelelő biztosítást kötöttük meg.
Az önfeledt sportolás közben pedig mindig tartsuk magunknál az utasbiztosítás kötvényét, illetve a biztosító elérhetőségét annak érdekében, hogy baj esetén a lehető leghamarabb segítséget kapjunk.
forrár: origo.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás ajánlatok>>
Utasbiztosítás (1. rész): tippek a télen útra kelőknek
A téli sportok szerelmeseinek számtalan előkészületre van szükségük utazás előtt: a sportfelszerelés átvizsgálása, a gépjármű felkészítése és az utasbiztosítás megkötése is ide tartozik. Ez utóbbival kapcsolatosan szerencsére sokan már rendkívül tudatosan keresik a megfelelő biztosítást. A D.A.S. JogSzerviz szakértője azoknak próbál néhány szemponttal segíteni, akik a biztosítások világában kevésbé rutinosan mozognak. Most a kétrészes írás első részét olvashatja.
Dr. Bálint Boglárka szerint fontos már az elején leszögezni, hogy minden biztosítás (utasbiztosítás is) más és más, éppen ezért az egyes biztosítási termékeket sokszor nagyon nehéz összehasonlítani egymással.
Lehet, hogy az egyik biztosítás tartalmaz valamit, amit a másik nem, avagy éppen fordítva. Szerencsére ma már az interneten böngészve könnyen áttekinthetjük az egyes biztosítótársaságok kínálatát és kiválaszthatjuk a számunkra leginkább megfelelőt.
Érdemes a tervezéssel kezdeni
Amolyan „nulladik" lépésként célszerű átgondolni, hogy pontosan mi utazásunk célja, milyen tevékenységeket fogunk végezni. Nem feltétlenül célszerű például extrém sportokra is kiterjedő utasbiztosítást kötni arra a családtagunkra, aki úgy tervezi, hogy amíg mi síelünk, addig a hotel wellness részlegében piheni ki magát.
Fordítva is igaz ez az állítás, egy alapszintű utasbiztosítás több mint valószínű, hogy nem lesz elegendő egy síbaleset esetén. Semmi nem tiltja ugyanis, hogy a család egyes tagjainak különböző utasbiztosítást kössünk.
Szintén érdemes átgondolni, hogy milyen vagyontárgyakat viszünk magunkkal nyaralás során. Egyes biztosítások kiterjednek például a sífelszerelésünkben esett károkra is, míg mások nem. Fontos továbbá úti célunk is, hiszen ez is jelentőséggel bírhatnak abban a tekintetben, hogy melyik biztosítótársaságnál tudunk biztosítást kötni.
Az utasbiztosítások kettős funkciója
Az utasbiztosítások általában kettős funkcióval bírnak: egyrészt védenek minket, mint balesetbiztosítás, másrészt felelősségbiztosításként segítséget nyújtanak akkor is, hogyha mi okozunk balesetet.
Az utasbiztosítás balesetbiztosítási része
Az utasbiztosítások ezen részével kapcsolatban jó tudni, hogy egyes biztosítások csak az állami egészségügyi intézményekben történő kezelés költségeit térítik meg. Az ilyen kitételt tartalmazó szerződések esetén a magánkórházakban, magánrendelőkben végzett gyógykezelések költségeit nem lehet áthárítani a biztosítótársaságra.
Kisebb baleset esetén lehet ez fontos, amikor saját magunk térünk be egy rendelőbe. Nagyobb baleset esetén ugyanis a kiérkező mentő ugyanis állami intézménybe fogja beszállítani a beteget.
A bevezetőben is említettük, hogy a biztosítási termékek igen nagymértékben eltérhetnek egymástól. Eltérés lehet abban is, hogy egy konkrét baleset esetén mit és milyen összegben térít a biztosító.
Általában a biztosítótársaságok a gyógykezelés költségeinek, a gyógyszerköltségeknek, a mentési költségeknek, a családtagok utazási költségeinek, a hazaszállításnak, legrosszabb esetben pedig a holttest hazaszállításának költségeinek megtérítését vállalják. A legtöbb esetben ugyanakkor a biztosítók meghatározzák azt a felső összeghatárt, ameddig átvállalják ezen költségeket.
Fontos megemlíteni továbbá, hogy amennyiben úti célunk Európán belül található, akkor az utasbiztosítás megkötése mellett érdemes kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát is. Ezen kártya birtokában ugyanis egy másik tagállamban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetünk igénybe – orvosilag szükséges – egészségügyi szolgáltatásokat.
Ugyan ezen kártyával is csak az államilag finanszírozott szolgáltatóknál vehetünk igénybe számunkra ingyenesen ellátást, ám az utasbiztosítással szemben előnye, hogy már a helyszínen sem kell az ellátásért fizetnünk.
Az utasbiztosítás felelősségbiztosítási része
Az utasbiztosítások ezen részénél kiemelt jelentőséggel bírnak a korábban már említett biztosítási összeghatárok. Ezen része a biztosításoknak arra szolgál, hogyha mi okozunk balesetet, kárt, a biztosítótársaság megtéríti ezt helyettünk.
Ezen részre azért érdemes kiemelt figyelmet fordítani, mert nem csak a károsult kártérítési igényét rendezheti helyettünk a biztosító, hanem akár a külföldi társadalombiztosítási szerv által támasztott, a sérült személy gyógykezelésének költségein alapuló követelését is.
Amennyiben balesetet okozunk, úgy akár büntetőjogi vagy szabálysértési eljárást is indíthatnak velünk szemben, ami miatt szükséges külföldi jogi képviselőt megbíznunk. Ez is jelentős költséggel járhat, így érdemes még az utasbiztosítás megkötése előtt alaposan áttekinteni, hogy az általunk választott biztosítás ezen költségeket fedezi-e.
Mindig figyeljünk a kizárásokra, mentesülési esetekre is
Az „apróbetűs" részek áttanulmányozása ugyan a legtöbb ember számára nem kellemes feladat, de mindenképpen érdemes azt tisztáznunk, hogy milyen esetekben nem köteles a biztosítótársaság téríteni. Igen gyakori, hogy a szerződési feltételek szerint a biztosító mentesülését okozhatja azt, hogyha a baleset idején alkoholt fogyasztottunk.
Saját testi épségünk, a balesetek bekövetkezésének kockázatának csökkentése és a biztosítóval szembeni vitás helyzetek elkerülése érdekében éppen ezért célszerű kerülni a síelés közbeni alkoholfogyasztást. A további kizárások már nagyobb változatosságot mutatnak, éppen ezért javasoljuk azok alapos áttekintését.
Egy utolsó tanács
Miután megtaláltuk és megkötöttük a számunkra leginkább megfelelő utasbiztosítást, meg kell kapnunk az utasbiztosítási kötvényt. Ezt a dokumentumot és a biztosítótársaság elérhetőségét mindig érdemes magunknál tartani, még síelés közben is. Így biztosítható ugyanis, hogy baj esetén a leghamarabb tudunk érdemben is egyeztetni a biztosítótársasággal.
forrás: origo.hu
CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Utasbiztosítás ajánlatok>>
Ezek voltak tavaly a legdrágább természeti katasztrófák a világon
A legnagyobb német viszontbiztosító összegezte, hogy a világon mekkora károkat okoztak 2021-ben a természeti csapások. A végső összeg eléri a 280 milliárd dollárt.
A Munich Re szerint a biztosítók által kifizetett kárérték döntő többségéért a természeti katasztrófák tehetők felelőssé. A tavaly júliusi áradások Nyugat-Európában globálisan a második legdrágább csapásnak számítottak. A német viszontbiztosító közzétette azt a jelentését, amelyben összegzik a katasztrófák után a világon kifizetett biztosítások összegét. Ez mintegy 280 milliárd dollárt tesz ki, és pontosan illeszkedik abba az emelkedő trendbe, amely évről évre egyre nagyobb összeg kifizetését teszi szükségessé a klímaváltozásnak betudható természeti csapások nyomán.
A klímaváltozás eredményeként egyre gyakrabban fogunk szembesülni extrém, pusztító időjárási körülményekkel - mondta a biztosítótársaság tudományos munkatársa.
A legdrágább természeti csapások 2021-ben
A jelentésből kiderül, hogy a biztosítási összeg egy jelentős része az Egyesült Államokban keletkezett hurrikánok, tornádók és áradások eredményeként.
TAVALY EGYÉBKÉNT AZ IDA NEVŰ HURRIKÁN OKOZTA A LEGNAGYOBB PUSZTÍTÁST, A NYOMÁBAN A KÁROK ELÉRTÉK A 65 MILLIÁRD DOLLÁRT.
Úgy becsülik, hogy összességében mintegy 145 milliárdos kár érte az USA-t mind az összkárokat, mind pedig a biztosított károkat tekintve. Ez arányaiban jóval több, mint az azt megelőző éveké volt. 2019-ben például az összes kár értéke 52 milliárd dollárt tett ki.
Nem szabad megfeledkeznünk arról a ritka hideghullámról sem, amely februárban csapott le az Egyesült Államokra, és beterítette még a déli Texas államot is, ahol Houstonban mínusz 8 fokot mértek. Bár hasonló fagy évtizedenként egyszer jellemző Texasra, az állam energiahálózata, infrastruktúrája és épületei nincsenek felkészülve ilyen extrém terhelésre. Milliók maradtak napokig áram nélkül. A károk értéke harmincmilliárd dollárt tett ki, amelynek azonban csak a fele volt biztosítva.
Európa nyugati felét júliusban érte el kiterjedt esőzés, aminek hatására nagyon sokfelé alakultak ki villámáradások – ez az Ahr folyó esetében volt kritikus –, aminek nyomán számtalan épületet mosott el az ár, és nagy károk keletkeztek az infrastruktúrában; hidak és autóutak semmisültek meg. 220 ember vesztette életét.
Szeptemberben a Kanári-szigeteken tört ki a Cumbre Vieja-vulkán. A lávaömlés csak három hónappal később, december 25-én szűnt meg. A lávafolyam háromezer ingatlant pusztított el, a károk értéke eléri az egymilliárd dollárt, ám ennek csak töredéke volt biztosítva.
Ázsia még viszonylag jól megúszta a tavalyi évet. A természeti károkat ötvenmilliárd dollárra becsülik, ebből kilencmilliárdnyi volt biztosítva. Nyáron Kína középső részén a heves esőzések nyomán megáradt folyók átléptek a gátakon, és főleg Henan tartományban okoztak jelentős károkat, mintegy 16 milliárd dollár értékben, azonban ennek talán a tíz százalékára kötöttek biztosítást. Februárban Japán keleti partjainál regisztráltak egy, a Richter-skála szerinti 7,1-es erősségű földrengést, amely 7,7 milliárd dolláros kárt hagyott maga után, ennek hetven százaléka nem volt biztosított.
forrás: index.hu
CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>
A károkozói pótdíjjal kapcsolatos jogviták - MNB Pénzügyi sarok
A biztosítók a kgfb szerződéseikre meghirdetett díjtarifájukban a károkozásokat pótdíjjal is „büntethetik" a bonus-malus besorolás alkalmazása mellett. Bár ez a magyar fogyasztók széles körét érinti, részleteit mégis sokan nem ismerik. A pótdíjként alkalmazott díjkorrekció ugyanis a bonus-malus besorolás során alkalmazott feltételektől eltérő kártörténeti adatokat, időszakokat is figyelembe vehet, így olyankor is befolyásolhatja a biztosítás díját, amikor a bonus-malus besorolás nem változik. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fellépésére a biztosítók megkezdték a károkozói pótdíj mértékének csökkentését. Dr. Nagy Olga, az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testület tagjának cikke.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keretein belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) előtt is előfordulnak károkozói pótdíj alkalmazásával kapcsolatos pénzügyi fogyasztói jogviták.
Ezekben a fogyasztók a pótdíj mértékét, a figyelembe vett időszak hosszát, vagy azt kifogásolják, hogy a biztosítónak a kárt megtérítették, így a bonus-malus besorolásuk nem változik, a károkozói pótdíj miatt a biztosítási díjuk mégis jelentősen növekszik.
A PBT előtti egyik lezajlott eljárásban a kérelmező például kifogásolta, hogy az alkusz által kalkulált kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjhoz képest a biztosító egy öt évvel ezelőtt kifizetett kárra hivatkozva többszörösére emelte felelőségbiztosítása díját. A kérelmező az előző biztosítási időszakban nem okozott kárt. Ezt beírta az ajánlati dokumentációba is, a biztosító azonban az előzményi káradatok lekérdezése után a kockázatviselés kezdetére visszamenőleges hatállyal mégis megemelte a kgfb díjat.
A meghirdetett díjtarifában foglalt károkozói pótdíjra vonatkozó rendelkezései alapján a biztosító ezt megtehette. Szerinte a kérelmező tévesen adta meg az előzménykárokra vonatkozó adatokat, az ajánlaton ez alapján számolták az alacsonyabb biztosítási díjat, majd a biztosító - az előző öt évben kifizetett károkat figyelembe véve - azt jogszerűen módosította.
A PBT eljárásban a biztosító és az ügyfél végül egyezséget kötött, közös megegyezéssel megszüntették a kérelemmel érintett szerződést.
A megszüntetés időpontját követő időszakra befizetett biztosítási díjat a biztosító visszafizette a kérelmező részére. A fogyasztó így azután a piacon kedvezőbb díjú ajánlatot tudott keresni.
Egy másik békéltetési ügyben a kérelmező azt kifogásolta, hogy kgfb szerződése terhére a biztosító kártérítést fizetett, amit az ügyfél a biztosító felhívására 45 napon belül visszafizetett azért, hogy bonusbesorolása ne változzon hátrányosan. Ennek ellenére a következő biztosítási időszakra a biztosító jelentősen megemelte a „kötelező" díját. Ezt panaszban kifogásolta az ügyfél, mire a biztosító tájékoztatta, hogy bonusfokozatát visszaállította, azonban a káreseményre tekintettel - függetlenül a kárösszeg megtérítésétől – pótdíjat alkalmazott.
Ezt ebben az esetben is megtehette saját díjtarifa rendelkezéseinek megfelelően a díj következő biztosítási időszakra történő kiszámításánál. A PBT eljárásában a felek – az első ügyhöz hasonlóan – viszont egyezséget kötöttek: az érintett szerződést közös megegyezéssel megszüntették, a kérelmező ez esetben is kedvezőbb díjú biztosítást kereshetett.
A példaként hozott ügyekben tehát a biztosítók a kérelmezők szerződésének díját a meghirdetett, a biztosítási időszak, illetve tartam kezdő napján alkalmazandó díjtarifájuk alapján alakították ki, amelynek szabályaitól – jogszabályi tilalom miatt -utólag nem térhettek el. Fontos tehát, hogy kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kötésekor a fogyasztók a biztosítójuk díjtarifájának a károkozói pótdíjra vonatkozó rendelkezéseivel is tisztában legyenek.
A károkozó pótdíjak mértékében az elmúlt években jelentős eltérés volt az egyes biztosítóknál:
Az alapdíjra vetítve 10 százaléktól akár 400 százalékig is terjedtek, a kárkifizetés szempontjából figyelembe vett időszak hossza pedig akár a 7 évet is elérheti.
Az MNB 2020-ban a biztosítóknak szóló vezetői körlevelében rögzítette, hogy nem tartja jó gyakorlatnak a károkozói pótdíj túlzott, akár az alapdíj többszörösét (két-háromszorosát) is kitevő, ezért nagy valószínűséggel a kárstatisztikától elszakadó mértékű alkalmazását. Ez ugyanis a teljes kockázatalapú díjkalkulációt felülírhatja, illetve végső soron a bonus-malus rendszer kiüresedéséhez vezethet. A károkozói pótdíj alkalmazásának jogszabályi lehetősége ugyan 2021-ben is megmaradt, a biztosítók éltek is vele, azonban a piac a károkozói pótdíjak szabályozását tekintve kiegyensúlyozottabb lett.
A kgfb szerződés megkötése előtt, illetve biztosítóváltásnál a fogyasztóknak tehát érdemes tüzetesen tanulmányozni a biztosítók kínálatát. Ezeket nemcsak a biztosítók által megállapított alapdíjak, hanem a díj meghatározásánál alkalmazható valamennyi korrekciós tényező, így a károkozói pótdíjra vonatkozó rendelkezések alapján is célszerű összehasonlítani, és így kiválasztani a legkedvezőbb ajánlatot.
forrás: origo.hu
CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítási ajánlatait gépjárművére, és kösse meg biztosítását egyszerűen, online:
kötelező biztosítás ajánlatok>>
Figyelmeztetés az autósoknak a biztosítóktól: lejárt a műszaki? Az csak egy dolog
Az nem gond, ha lejárt az igazolás, de ha az autó műszaki állapota nem megfelelő, saját zsebből fizetheti a kártérítést a károkozó - figyelmeztetnek a biztosítók.
A Mabisz már a 2020-ban hatályba lépett kormányrendelet megjelenését követően közleményben tudatta, hogy a biztosító társaságok veszélyhelyzet idején akkor is elfogadják a kárrendezéshez szükséges okmányokat, ha azok időközben lejártak.
Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a veszélyhelyzet alatt lejáró hivatalos okmányok – ideértve különösen a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényesség igazolását, - a veszélyhelyzet alatt és annak megszűnését követő 60 napig érvényesek. A veszélyhelyzetet nemrég hosszabbították meg 2022. június 1-ig, vagyis 2022. július 31-ig nem kötelező megújítani a lejárt műszaki vizsgát az autókon. Emiatt lehetnek olyan autók, amelyek akár már több mint két éve lejárt műszakival közlekednek majd a veszélyhelyzet végefelé.
Hiába érvényes a műszaki, ha elhanyagolt az autó
Az utóbbi időszakban a szövetséghez és az egyes társaságokhoz mégis számos olyan megkeresés érkezett, amely szerint a lejárt műszakival közlekedő autós okozta balesetet nem térítette volna meg a gépjármű kötelező felelősségbiztosítását (kgfb) kezelő biztosító. A Mabisz és a biztosítók is leszögezték: ennek nem az okmányok lejárta volt az oka.
Miután azonban a biztosító kifizette a kártérítést, úgynevezett regressz eljárást indíthat a károkozó autóssal szemben a kártérítési díj visszafizetésére, ha a balesetet okozó gépjármű súlyosan elhanyagolt műszaki állapota miatt történt a karambol. Ez független attól, hogy az okozó gépjármű rendelkezett-e érvényes műszaki vizsgával, vagy sem a baleset időpontjában, érvényes műszaki mellett is indulhat ilyen eljárás, ha a vizsga óta az autó állapota leromlott. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény rendelkezései alapján erre van lehetőségük a biztosítóknak, és a törvény alkalmazása független a veszélyhelyzettől és az okmányok érvényességétől.
forrás: napi.hu
CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítási ajánlatait gépjárművére, és kösse meg biztosítását egyszerűen, online:
kötelező biztosítás ajánlatok>>
Mit fizet a biztosító a személyi sérüléses balesetek károsultjainak? Útmutatást adott ki az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben adott útmutatást a biztosítóknak, hogy a nem-életbiztosításoknál felmerülő – leggyakrabban a kötelező gépjármű-biztosítási balesetekhez (kgfb) kötődő – személyi sérüléses károknál miképp járjanak el a kárrendezésnél, ha például a sérültté, rokkanttá váló károsultaknak (vagy az elhunyt károsultak hátramaradt özvegyeinek, árváinak) nem járadékszolgáltatást kínálnak, hanem annak egy összegű megváltását kezdeményezik.
A biztosítási törvény idén június 26-án hatályba lépett módosítása az eddiginél részletesebben szabályozza a nem-életbiztosítási termékek kárrendezését. A törvény szerint a biztosítónak tájékoztatnia kell a járadékmegváltást kérő károsultat a megváltási tőkeösszeg jelenértékéről, amelynél kisebb összegért nem válthatja meg a járadékot.
Az MNB vezetői körlevelének értelmezése szerint e jelenérték a járadék tőkeösszegével azonos. A jegybank ez alapján elvárja, hogy a folyamatos - sokszor hosszú távra szóló - járadékszolgáltatás helyett megajánlott - tőkésítési összeg megfelelően tükrözze a járadék értékét. A tőkésítéskor alkalmazott diszkontfaktornak igazodni kell egy kockázatmentes befektetés várható hozamához. Követendő gyakorlat, hogy a tőkésítési összeg kiszámításakor a diszkontfaktorok meghatározásához használt hozamgörbe ne haladja meg (a járadékszolgáltatás pénznemére vonatkozó) az Európai Biztosítás- és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság (EIOPA) által legutoljára közzétett kockázatmentes hozamgörbét.
Az (olykor élethosszig tartó) járadék kiszámításához a biztosítóknak halandósági adatokat, a nők és férfiak közti egyenlő bánásmódra, illetve az esélyegyenlőségre vonatkozó uniós szabályozásokat is figyelembe kell venniük.
Az MNB szorgalmazza, hogy az ügyfelek döntésük előtt gondosan mérlegeljék az egyösszegű járadékmegváltás előnyeit és hátrányait.
Ehhez a biztosítónak minden szükséges információt meg kell adnia. Fel kell hívnia az érintett ügyfelek figyelmét arra, hogy ha az egyösszegű megváltást választják, annak összege után a továbbiakban nem teljesít részükre kifizetést. A jegybank azt is elvárja, hogy a biztosítók is körültekintően járjanak el az egyösszegű megváltás kezdeményezésekor, s a rendelkezésre álló információk alapján mérlegeljék, hogy a megváltás nem veszélyezteti-e a járadékos további életvitelét.
A piaci szereplőkkel való konzultáció nyomán kiadott vezetői körlevél a jegybanknak az utóbbi időszakban a kgfb-szabályozása kapcsán tett szabályozó intézkedéseinek újabb eleme (az MNB 2020 szeptemberi díjkalkulációs vezetői körlevele, illetve ez évtől indult KGFB indexe után). A jegybanki lépések célja a kgfb-piac pénzügyi stabilitásának szavatolása mellett az ügyfélérdekek figyelembevétele is - közölték.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Ilyen helyzetben érintett ügyfeleinknek azt javasoljuk, hogy döntésük előtt kérjenek tanácsot szakembertől a kérdésben!
kötelező biztosítás ajánlatok>>
MNB: 11 százalékot esett Budapesten a kötelező biztosítás díja
11 százalékkal esett a budapesti személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja az idei harmadik negyedévben 2020 azonos időszakához képest. Az országos átlagos állománydíj 44 ezer forint, ami megegyezik az előző negyedéves értékkel, az előző évi adathoz képest viszont 3 százalékkal alacsonyabb. Az országos szinten mérsékeltebb csökkenés hátterében a Budapesten kívüli átlagdíj változatlansága áll, de ott korábban nem is történt a budapestihez hasonló emelkedés. Emellett a taxik átlagdíja is csökkent 22 százalékkal – olvasható az MNB friss negyedéves KGFB-indexében.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (KGFB) átlagos állománydíja 2021. III. negyedévének végén az előző negyedévben mért 44 ezer forint maradt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexéből. Az előző év azonos időszakához képest
országos szinten 3 százalékkal mérséklődtek a díjak, ami a budapesti személyautók átlagdíjának 11 százalékos esésével és a fővároson kívüli díjszint stagnálásával magyarázható.
A budapesti átlagdíjak mozgásában megjelenhetett a korábbi negyedévek emelkedésének korrekciós hatása is.
Az egyéb járműkategóriákban átlagdíjai esetében továbbra is csökkenés tapasztalható. A mérséklődésben az MNB tavaly szeptemberi körlevelében foglaltokon túl szerepet játszhat az is, hogy a biztosítók az árazás során egyre inkább figyelembe veszik a megváltozott közlekedési szokásokat. A segédmotorok és a nagyobb buszok kivételével az egyedi szerződések esetében 3-10 százalékkal mérséklődtek a díjak. A legnagyobb elmozdulás a teherautók, vontatók és nehézpótkocsik piacán történt. A taxik esetében az átlagdíjak az előző negyedév visszaesését követően ismét jelentősen, 22 százalékkal csökkentek. Ezt részben a taxisok számának csökkenése okozhatja (a tavalyi első negyedévhez képest több, mint 1000 darab szerződéssel hétezres nagyságrendre csökkent).
A személyautóknál folytatódott az előző negyedévben indult folyamat, azaz
a kárráfordítások növekedése. Ennek hátterében valószínűleg az autóhasználat növekedése, valamint a nyári utazásokból fakadó fokozott forgalom áll.
Ennek és a stagnáló átlagdíjaknak köszönhetően tovább csökkent az MNB által számított Korrigált díjindex a 2021 I. negyedéves csúcsról.
A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a KGFB díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) adatainak segítségével. A KGFB-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény minél pontosabb és átláthatóbb tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő.
A most közzétett friss adatok (is) az átlagos változást mutatják, az egyedi KGFB-szerződéseknél ettől eltérhetnek a díjváltozások. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve esetleg nincs megelégedve KGFB díjával vagy/és a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.
forrás: portfolio.hu
CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók kötelező biztosítási ajánlatait gépjárművére, és kösse meg biztosítását egyszerűen, online:
kötelező biztosítás ajánlatok>>
Lakásbiztosítási kisokos: ezekre érdemes figyelni szerződéskötéskor
Nincs lakásbiztosításod vagy épp van, de nem vagy vele megelégedve? Albérletben élsz, és nem tudod, mitévő legyél? Lakásbiztosítási kisokosunkban minden lényeges kérdésre megtaláljátok a választ.
Egy lakás vagy egy családi ház akkor válik igazán otthonná, amikor a személyes tárgyainkkal, emlékeinkkel csordultig töltjük. Olykor azonban előfordulhat, hogy hőn szeretett lakásunknak baja esik, amit a pénztárcánk és mi magunk is nehezen heverünk ki. Egyesek számára már egy beázás is nagy lelki és anyagi terhet jelenthet, a betörésről vagy tűzkárról nem is beszélve. Éppen ezért különösen fontos, hogy felkészüljünk a lehetséges káreseményekre!
Új lakást vásároltál és még nincs biztosításod, vagy van már saját otthonod, de elvesztél a lakásbiztosítás útvesztőjében és még nem kötöttél szerződést? Segítünk, mire figyelj:
- A biztosítás megkötésekor tartsd szem előtt, hogy a megfelelő mértékben, és minden eshetőségre felkészülve legyél biztosítva.
- Egy lakásbiztosítással nemcsak az otthonodat biztosíthatod be, hanem a benne lévő értékeket is, sőt akár családtagjaidról is gondoskodhatsz.
- A lakásbiztosítási piacon számos különböző lakásbiztosítási termék érhető el, melyek fedezeti körükben eltérnek. Általában azonban a termékekben megtalálható fedezet a tűz vagy a robbanás, az olyan meteorológiai események, mint a vihar, a jégverés vagy a villámcsapás. A lakásbiztosítások védelmet nyújthatnak még beázás, árvíz vagy egyéb külső vízkár ellen is. Ezenkívül rendszerint kiterjednek a rablás és betöréses lopás esetén keletkezett károkra, valamint tartalmaznak felelősségbiztosítást is.
- Fontos, hogy a lakásbiztosítás az ingatlanunk és ingóságaink értékének megfelelő védelmet nyújtson, kár esetén fedezze a helyreállítás, az újraépítés költségeit. Ehhez szerződéskötéskor pontosan meg kell határoznunk a biztosítani kívánt vagyontárgyak értékét, a biztosítási összeget, amely a kártérítés felső határa. A szerződéskötés követően évente érdemes vagyonleltárt készíteni az otthonodban található holmikról, vagyontárgyakról és ha szükséges, érdemes módosítani a lakásbiztosítási szerződést vagyontárgyaink aktuális értékének megfelelően. Az ingatlanod és a benne lévő vagyontárgyak más értékkel bírhatnak akár egy év elteltével is, mint amikor a lakásbiztosítást megkötötted.
- Egy lakásfelújítás/hozzáépítés esetén is indokolt az aktuális lakásbiztosítás felülvizsgálata, hiszen az ingatlan értékesebbé vált, és ha káresemény történik, minden bizonnyal a keletkezett kárt is más összegből lehet fedezni, mint a szerződéskötés pillanatában.
Albérletben élsz? Köss biztosítást, és aludj nyugodtan!
Az emberek rendszerint csak akkor kezdenek el foglalkozni a lakásbiztosítás fontosságával, mikor saját ingatlanra tesznek szert. Azonban ha albérletben élsz bérlőként, akkor is lehetőséged van arra, hogy az ingóságaidra biztosítást köss, így a különböző károkra, amelyek érhetnek, akár lopás vagy rablás esetére is biztosíthatod okos eszközeidet, egyéb vagyontárgyaidat. Betöréskor nem a falakat, hanem a könnyen mozdítható értékeket fogják elvinni, ez pedig többnyire a bérlő, azaz a te tulajdonod.
Summa summárum: Ne légy saját magad ellensége, tájékozódj az aktualitásokról, és a kedvező lakásbiztosítási ajánlatokról. Ne ijedj meg, ma már gyorsan, sorban állás nélkül, otthonodban is köthetsz lakásbiztosítást vagy épp válthatsz biztosítót egy számodra kedvezőbb ajánlat miatt.
forrás: nlc.hu
CLB TIPP: Lakásbiztosítás kalkulátorunkban pár perc alatt megnézheti és összehasonlíthatja az egyes biztosítók ajánlatait:
Lakásbiztosítás ajánlatok>>

