2021.01.04

Mi lesz a magyar biztosítókkal 2021-ben? Elmondták nekünk a biztosítóvezérek

A Portfolio hagyományainak megfelelően a legnagyobb hazai biztosítók első számú vezetőit arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2021-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:
1. Hogy értékeli 2020-at saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2021-re?
3. Mely termékek, szolgáltatások és innovációk területén hozhat növekedést, előrelépést 2021 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Alexander Protsenko elnök-vezérigazgató, Allianz Hungária Biztosító

1. Év eleji terveink alapvetően arra fókuszáltak, hogy egyszerűsítsük a termékkínálatot, illetve folytassuk szolgáltatásaink és kínálatunk digitalizálását, ezzel is növelve az ügyfélélményt. A pandémia következtében életünk sokkal intenzívebb lett, és számos olyan fejlesztést vittünk véghez néhány hét alatt, amelyek azelőtt akár évekig is eltartottak volna, különösen a digitalizáció és az online szolgáltatások tekintetében. A koronavírus ideje alatt felgyorsítottuk ezeket a fejlesztéseket. Például az életbiztosítások területén a járvány első heteiben új digitális szolgáltatásokat vezettünk be, így ezek a folyamatok is teljes mértékben távolról kezelhetővé váltak, hasonlóan a nem-élet szegmenshez. A koronavírus hatása az üzletmenetünkre és az egész piacra vegyes volt: például az elmaradt események miatt a kárigények növekedése, illetve az utasbiztosítások területén teljes visszaesés volt tapasztalható. Másrészről azonban az a gépjármű- és otthonbiztosítási termékeink hamar kilábaltak a járványhelyzetből. Összeségében képesek voltunk mindezt kiegyensúlyozni, és jó eredményeket értünk el.

2. Míg az első hullámot a gazdaság egésze jól átvészelte, a kérdés 2021-ben az lesz, hogy a második hullám milyen sokáig tart és mennyire mély nyomot hagy. A biztosítási piac stabilabb, hosszabb távra fókuszál, így az alap erős. A növekedés mértéke és az új üzletek mennyisége a gazdasági helyreállás gyorsaságától függenek majd. A kihívások azonosak, és az irány ugyanaz marad, mint korábban – sőt az egész koronavírus helyzet katalizátorként hatott az Allianzra. A múltban túlságosan is bonyolultak voltunk, nem voltunk elég gyorsak, és a folyamataink pedig elég egyszerűek, ezek miatt pedig sok esetben elmaradtunk az ügyfeleink elvárásaitól. E tekintetben nagy előrelépés történt, azonban még mindig van lehetőségünk további fejlesztésekre. A kihívás az, hogyan miként váljunk még gyorsabbá.

3. Világos elképzelésünk van a termékeink és szolgáltatásaink egyszerűsítéséről, valamint a távoli ügyintézésről és a gyors ügyfélélményről. Ezeket 2021-ben további szegmensekre és termékekre, illetve folyamatokra is alkalmazni akarjuk. A moduláris Autóm és Otthonom termékek bevezetése során megszerzett tapasztalatainkat fogjuk felhasználni további szegmensek és termékek esetében is. Tovább fogunk egyszerűsíteni és fejleszteni annak érdekében, hogy más területeken, például az ajánlatkérés és a kárrendezés témakörében ugyancsak növeljük az ügyfélélményt. Célunk egy, még a jelenlegihez képest is radikálisan egyszerűsített, könnyen kezelhető rendszer kialakítása, amelyben az ügyfél valóban élményként éli meg a biztosításkötést.

Erdős Mihály elnök-vezérigazgató, Generali Biztosító

1. Az idei év soha nem látott nehézségek elé állította nemcsak a biztosítási piac, hanem valamennyi iparág szereplőit. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a biztosítási területen a gazdasági hatások időbeli csúszással éreztetik hatásukat, így összpiaci szinten, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is mind az élet, mind a nem-életbiztosítási szegmensben várhatóan növekedéssel zárjuk majd az évet. Ez azt is jelzi, hogy az ügyfelek, a lakosság bizalma erős a biztosítási megoldások és a biztosítók, mint az öngondoskodást segítő partnerek iránt, amire éppen az ilyen helyzetek hívhatják fel mindenki figyelmét. A Generali Biztosító idei évéről szólva két kulcsszót szeretnék kiemelni. Az egyik természetesen a biztonság. A járványhelyzetben ügyfeleink, munkatársaink és értékesítő partnereink biztonsága az a legfontosabb szempont, ami meghatározta az idei év munkáltatói és üzleti döntéseit, fejlesztéseit. Nagyon fontos megerősítés volt számunkra, hogy a Generali 2021 stratégiánkban megfogalmazott céljainkon, megkezdett programjainkon ebben a helyzetben sem kellett módosítanunk, sőt, megerősítette a stratégiai célkitűzéseink és törekvéseink helyességét. A másik meghatározó érték a fenntarthatóság. Ez szűkebb értelemben jelenti a pillanatnyi eredményekre, piaci részesedésre koncentráló szemléleten túlmutató partnerséget minden érintettünk, ügyfeleink és munkatársaink számára, és jelenti az üzleti szempontokon túlmutató szélesebb értelemben vett felelősségvállalást is, amelyet a Generali Csoport minden piacán képvisel.

2. 2020 egyértelműen megmutatta az öngondoskodás, a kockázati védelem és az egészségügyi ellátások jelentőségét. Bár a fejlődés, ugyan kis mértékben, de idén is látható volt, az érettebb piacokkal összevetve még van tere a bővülésnek. Hiszem, hogy a lakosság, az ügyfelek edukációjában biztosítóként fontos szerepet tudunk játszani. A tudatos jövőtervezés, a váratlan helyzetekre való felkészülés megkerülhetetlen kérdések. Nekünk élethosszig tartó partnerként segítenünk kell ügyfeleinket ezen az úton. Az egyszerűség, a gyorsaság, a hatékonyság minden piaci szereplő számára, így nekünk is kiemelt cél, és ezen célok elérésében a digitalizációra kell építenünk. Egyre több önkiszolgáló tranzakciót, elektronikus megoldást, automatikus folyamatot fogunk jövőre is működésbe állítani. A járványhelyzet hatására az ügyfelek nyitottabbá váltak a digitális megoldások iránt, így ezen a téren jövőre, piaci szinten is jelentős bővülésre számítunk. A saját működésünkben már visszafordíthatatlan változás a hibrid (otthoni – irodai) munkavégzés meghatározóvá válása papírmentesen és az online felületek használatával.

3. A vagyonbiztosítások elmúlt években tapasztalt fejlődése jövőre is folytatódni fog. Már 2021-ben és hosszabb távon is ebben az üzletágban az okos megoldások térnyerése és az assistance szolgáltatások kínálatának bővülése hoz jelentős újdonságot, amikor egy biztosítás nemcsak a kárenyhítésben, de a megelőzésben is egyre nagyobb szerepet fog játszani. Az életbiztosítások, az öngondoskodás esetében még tere van az előrelépésnek. Ennek időbeli alakulását nagyban meghatározza majd a járványhelyzet hosszú távú gazdasági hatása, amit most még nem tudunk megbecsülni. Az egészségbiztosítások piacán érzékelhető az ügyfelek igényeinek növekedése, ami minden piaci szereplő számára lehetőséget jelent. A nemzetközi Generali Csoport 2021-ben ünnepli 190 éves jubileumát. Erre a hihetetlenül gazdag örökségre, a Generali válságokon átívelő stabilitására és folyamatos megújulási képességére építve jövőre is szeretnénk tovább erősíteni kapcsolatainkat ügyfeleinkkel, értékesítési partnereinkkel és munkatársainkkal.

Zatykó Péter elnök-vezérigazgató, Aegon Biztosító

1. Idén olyan történelmi pillanatot éltünk meg, amikor az emberek kockázati érzékenysége egyik napról a másikra példátlanul megváltozott. A „velem ez úgysem fog megtörténni” érzés egycsapásra átalakult, és sajnos mindenki a saját bőrén érezhette a veszélyt. Teljesen újfajta, felfoghatatlan félelemmel szembesültek az emberek, így sokaknak eszébe jutott, hogy a biztosítóhoz forduljanak segítségért. Igyekeztünk többféle megoldással - átmeneti díjfizetés szüneteltetés, biztosítási összeg csökkentés, kötvénykölcsön - segítséget adni az ügyfeleinknek, hogy ebben az olykor egzisztenciálisan is bizonytalanabbá váló helyzetben meg tudják tartani biztosítási védelmüket. A működésünk szempontjából az azonnali digitális átállás jelentette a legnagyobb kihívást. A munkatársaink közötti példátlan összefogás és együttműködés kellett ahhoz, hogy mind az értékesítésben, mind az ügyfélkiszolgálásban és termékfejlesztésben gyorsan tudjunk reagálni a megváltozott lehetőségekre. Évek óta jelentős technológiai befektetéseket tettünk annak érdekében, hogy egyre inkább digitális vállalattá váljunk. Most bebizonyosodott, hogy ez a stratégia igencsak előrelátó volt. Ügyfeleink egy részével már eddig is digitálisan tartottuk a kapcsolatot, így jó alapokkal indultunk a veszélyhelyzet kialakulásakor. Az ügyfeleink mellett kiemelt figyelmet fordítottunk munkatársaink biztonságára. Március közepe óta kollégánk 95-98% otthonról dolgozik. Büszkék vagyunk arra, hogy az átállás zökkenőmentesen történt meg, és azóta is sikeresen menedzselünk minden folyamatunkat home office-ból. A Covid-19 második hulláma tehát már teljesen felkészülten érte a vállalatot. Ennek következtében év végére sikerült behoznunk a kezdeti elmaradást, maximálisan teljesítjük a terveinket, és közel 2019-es szinten hozunk minden mutatót.

2. A koronavírus-helyzetben felértékelődött a biztosítások szerepe. Egyre többen szeretnének felkészülni a váratlan helyzetekre, így megfigyelhető némi kereslet-növekedés, legalábbis bizonyos kockázati termékek tekintetében. Az igényeknek ugyanakkor határt szabnak a családok egyre szűkülő pénzügyi lehetőségei. A biztosítási szektor teljesítménye szorosan függ a gazdaság állapotától, így mindenképpen számítani lehet a pandémia elhúzódó gazdasági hatására. A munkanélküliség, és az alacsony hozamkörnyezet jelentheti a jövő évben a legnagyobb kihívást a szektor számára. A saját biztosítónk előtt álló legnagyobb kihívás pedig az ügylet jóváhagyása esetén a tulajdonosváltás, és az akvizíciós folyamat menedzselése.

3. A biztosítási szektorban éppúgy, mint a saját biztosítónknál a digitalizáció további lépései - AI támogatott kockázatelbírálás és az algoritmizált kárrendezés – hozhatnak előrelépést. A járványhelyzet által kikényszerített digitális világ jó része velünk marad a továbbiakban is, hiszen az ügyfeleink, üzleti partnereink számára sokkal kényelmesebb és gyorsabb megoldásokat tesz lehetővé. Úgy tapasztaltuk, hogy az idősebb ügyfeleink sem idegenkednek a technikai eszközök - pl. videós kárfelmérés, online ügyfélszolgálat - használatától. Termékfejlesztésben a pandémia által előhozott új kockázati fedezetek – pl. világjárvány, munkanélküliség - bevonása jelenthet növekedést. Illetve évek óta nagy talán: az egészségbiztosítás.

Bertrand Woirhaye vezérigazgató, Groupama Biztosító

1. Ahogy mindannyiunk életére, természetesen a gazdasági élet szereplőire, így a biztosítási szektorra és társaságunk működésére is hatással volt a világméretű koronavírus-járvány. A nehézségek arra is alkalmat adtak, hogy bebizonyítsuk, a megváltozott feltételekhez gyorsan tudunk alkalmazkodni, közel tudunk maradni ügyfeleinkhez, sőt még új szolgáltatások bevezetésével is tudjuk őket segíteni. Az idei évben még jobban fókuszba került partneri kapcsolatunk ügyfeleinkkel, és ezt nagyon előre mutatónak érzem. A lakossági biztosítások területén nem meglepő, hogy ez az év a személyek védelmét érintő biztosításokról szólt. Egyik legfőbb feladatunknak azt tekintettük, hogy fedezeteinkkel, vagy azok kiterjesztésével megfelelően kezelhessék ügyfeleink a pandémiás helyzetet, ezért az új kockázatok fedezésére különböző többletszolgáltatásokat építettünk be termékeinkbe - például abban az esetben, ha valaki koronavírus miatt kórházba kerül, egy egyszeri plusz összeget fizetünk számára. Ami a vállalati ügyfeleket és a mezőgazdasági területet illeti, szoros kapcsolatban tudtunk maradni ügyfeleinkkel és partnereinkkel, így az új helyzethez igazított folyamatainkkal megfelelő megoldásokat és védelmet tudtunk kínálni számukra. Mindezeknek köszönhetően a gazdasági lassulás ellenére is egy enyhe növekedést tudtunk elérni a vagyon- és balesetbiztosítások területén.

2. Az idei év bebizonyította, hogy a biztosítási szektor válságálló. Természetesen lehetnek begyűrűző hatások, a gazdaság visszaesése a biztosítások területén is éreztetheti majd a hatását, de bízom abban, hogy az ügyfelek bizalma, ami ebben a nehéz évben mindvégig kitartott, jövőre, amikor már remélhetőleg kilábalhatunk a járványból, továbbra is megmarad. Sőt, azt látjuk, hogy a pandémia bizonyos értelemben pozitív folyamatokat is beindított, felhívta például az emberek figyelmét az öngondoskodás fontosságára. A személyes biztonság előtérbe került, kiemelkedően megnőtt például a keresletet a kockázati életbiztosításokra vagy a startégiai partnerünknél, az OTP Bankban elérhető, munkanélküliségre, keresőképtelenségre vonatkozó biztosításainkra is. Szándékunk az, hogy az új igényekre innovatív termékfejlesztéssel egyre magasabb szintű, és rugalmas megoldásokkal válaszoljunk az előttünk álló évben is.

3. Bár nehéz év áll mögöttünk, de nem állunk le a szolgáltatásaink fejlesztésével, több újdonsággal is készülünk a jövő évre. Az egyik legjelentősebb innovációnk talán az új platformra helyezett élet és nyugdíjbiztosításunk, mely egyszerűsége, rugalmassága, alacsony költségei révén várhatóan nagy népszerűségnek örvend majd. A lakásbiztosítások terén a mi kínálatunkban is elérhető lesz a minősített fogyasztóbarát termék, és természetesen ezen kívül is lesznek fejlesztéseink. A termékfejlesztések mellett új alapokra helyezzük kárrendezési, szolgáltatási területünket is. Olyan folyamatok kialakításán dolgozunk, mely nemcsak érezhetően gördülékenyebbé, könnyebbé teszik az ügyintézést ügyfeleink számára, de egyúttal olyan élményt is szeretnénk nyújtani, mely meghaladja az ügyfelek várakozásait.

Pandurics Anett elnök-vezérigazgató, Posta Biztosító

1. A biztosítási szektor véleményem szerint kiválóan vizsgázott a koronavírus járvány kapcsán. Azt gondolom, sok területen sikerült megugrani azt a kihívást, amelyet az jelentett, hogy a biztosításokatmindenki egy nagyon szoros, személyes bizalmi kapcsolaton alapuló és ilyen módon értékesíthető terméknek tartotta. A pandémia rákényszerített bennünket arra, hogy a folyamatainkat átgondoljuk és azokon a területeken, ahol erre lehetőség van, digitálissá tegyük azokat. Azt gondolom, hogy a jövő egyik legnagyobb kihívása az, hogy megtaláljuk az ügyfelek igényeinek megfelelő egyensúlyt a digitális térben könnyen skálázható, s ilyen módon személyre szabható termékek, illetve a továbbra is komoly tanácsadói hátteret igénylő személyes vagy hibridtermékértékesítés között. Visszatérve a teljesítményre, továbbra is úgy gondolom, hogy középtávon a pandémia a biztosítói eredményekben is nyomott fog hagyni: az MNB harmadik negyedéves adatai már egyértelműen visszajelezték azt, hogy lassult a díjbevétel növekedés dinamikája. Nagy kérdés, hogy a piac hogyan tudta az általában komoly eredményeket hozó IV. negyedévet teljesíteni úgy, hogy épp a második hullám korlátozó intézkedései között kellett volna felfuttatni az értékesítést. Ez egy olyan piaci környezetben rendkívül komoly kihívás, ahol a lakossági megtakarítási potenciált egyre jobban nyomja a válság okozta negatív gazdasági hatás.

2. A vírusjárvány első időszakában még újfent igazolva láthattuk annak az axiómának az igazságát, hogy a bajban az emberekben felértékelődik a biztonság iránti vágy – ez magyarázhatta, hogy bizonyos, objektíven visszaeső területeket (utasbiztosítások) leszámítva nem éreztünk számottevő gyengülést. Ha az év első felében valóban rendelkezésre áll már a vakcina és legkésőbb a második félévtől elindul a gazdasági felemelkedés, akkor a szektornak várhatóan azzal kell majd szembesülnie, hogy a lakosság jelentős része az elmaradt fogyasztást próbálja majd pótolni. Ilyen időszakban ugyan nehezebb feladatot jelent az öngondoskodásra, az előre tervezésre való figyelemfelhívás, de a gyors fellendülés mindannyiunk érdeke. Jövőre is komoly kihívást jelent és sok erőforrást köt le a folyamatosan változó szabályozói környezetnek való megfelelés. Az immár szokásosnak mondható megfelelési feladatokon túl a 2021-es évben március 10-től az ESG (Environmental, Social, Governance) - implementáció okoz majd többletfeladatot az egész szektornak.

3. Azt már korábban jeleztem, hogy egyértelműen jól vizsgázott a szektor a digitális ügykezelés területén, ezen a téren minden szereplő komolyan előrelépett a 2020-as évben, s a végrehajtott fejlesztések a jövőben is segítenek majd az ügyfelek még színvonalasabb kiszolgálásában. Szűkebb környezetünkben úgy gondolom, büszkék lehetünk arra, hogy a piacon azon szereplő között volt a Posta Biztosító, akiknek sikerült a járvány okozta hatásokra választ adó, speciális termékeket megjelentetni: a home office biztosításunk jó eséllyel szolgálni tudja majd a vírus utáni időszakot is, hiszen jól látható az a trend, hogy az élet rendes kerékvágásba zökkenése után is – a jelenleginél persze visszafogottabb formában – fennmarad majd az otthoni munkavégzés. Ugyancsak szép jövőt jósolok a belföldi utasbiztosítási termékünknek is, mivel arra számítunk, hogy a hazai turizmust támogató intézkedések – pl. a SZÉP-kártyára történő juttatások kedvezőbbé tétele – miatt a következő években is jelentékenyen emelkedik majd a belföldi turizmus. A hello márkánk kerékpáros biztosítására pedig a pandémiás helyzet pozitív hatással volt, hiszen sokan választották a tömegközlekedés helyett a kerékpárt elsődleges, vagy másodlagos közlekedési eszközként, ami várhatóan a válság után is így marad.

Almássy Gabriella elnök-vezérigazgató, Union Biztosító

1. A biztosítási szektor minden szereplője ugyanazon a nehezített pályán mozgott 2020-ban. Minden társaság kereste a gyors válaszokat a COVID-19 okozta új helyzetre ill. ezen túlmutató, a jövőt megalapozó új megoldások is születtek, felgyorsultak a digitális fejlesztések. Az UNION kapcsán arról tudok beszámolni, hogy bebizonyítottuk, képesek vagyunk gyorsan, rugalmasan és bátran reagálni a kihívásokra. Ez fókuszált csapatmunka eredménye, amire én is, mindannyian nagyon büszkék vagyunk.

2. Tovább kell dolgoznunk a még nagyobb ügyfélélmény érdekében, ma már rég nem csak a termék milyenségéről szól a biztosítás. De ugyanilyen fontos a munkáltatói márkaépítés, munkavállalóink elkötelezettsége is. Az idei év is bebizonyította, hogy elhivatott munkatársakkal hegyeket tudunk megmozgatni.

3. Az UNION kompozit biztosító, széles palettán kínál magas színvonalú termékeket, szolgáltatást ügyfelei számára. 2021-ben az UNION Biztosító tovább erősíti piaci pozícióját mind az élet mind a nem élet szegmensben és továbbra is piacformáló szerepet kíván betölteni az egészségbiztosítások terén. Fókuszban lesz továbbá – ahogy az előbb kiemeltem – a még nagyobb ügyfélélmény és munkatársaink elégedettsége, támogatása.

Holló Bence leendő vezérigazgató, NN Biztosító

1. Egy soha nem látott válságot élünk meg, amelynek egészségügyi és gazdasági hatásai gyakorlatilag minden család életét érintik. Ilyen helyzetekben a biztosítókra kiemelt szerep hárul, hiszen a feladatunk azoknak a fokozott kockázatoknak a csökkentése, amelyekkel ilyenkor az emberek szembesülnek. Az NN Biztosítónál mind az egészségügyi, mind pedig az anyagi védelem erősítésében ott állunk ügyfeleink mellett. Először is a koronavírust már a kezdetek óta sem kezeltük kockázatkizárási tényezőként, a COVID-19 fertőzéshez kötődő káreseményeknél is változatlanul állunk ügyfeleink rendelkezésére. Sőt, május elején 6 hónapról 2 hétre rövidítettük a szerződéskötéstől számított türelmi időt koronavírusos megbetegedés miatti kórházi ápolás esetén, hogy ezzel is könnyítsük a bajba jutott családok helyzetét. Emellett fontos hangsúlyozni, hogy az elmúlt években az NN-nél nagy hangsúlyt fektetettünk saját működésünk fejlesztésére, ezek az invesztíciók pedig a járvány kapcsán is meghozták a gyümölcsüket. A pandémia teljes ideje alatt stabilan, változatlan minőségű kiszolgálással tudtuk kiszolgálni ügyfeleinket, gyakorlatilag zökkenőmentesen tudtunk átállni az online üzemmódra, bevezettük a 100 százalékban online értékesítési megoldásunkat és kiterjesztettük az online ügyintézési lehetőségeinket. Ennek köszönhetően az NN Biztosító idén is nagyon jól teljesített a fontos kulcsmutatókban, a sikeres ügyfélmegtartás mellett pedig sikerült tovább erősítenünk a pozíciónkat az életbiztosítási üzletágban.

2. Idén a szektor megmutatta, hogy rendkívüli időkben is változatlanul számíthatnak ránk az ügyfelek, és jelentős újításokat is képesek vagyunk záros időn belül megvalósítani az érdekükben. Ez annál is fontosabb, mert a pandémia – bár remélhetőleg más dinamikával, de – 2021-ben is befolyásolni fogja az életünket, így számolnunk kell ennek gazdasági hatásaival is. Úgy gondolom, jövőre megint egy újfajta működésre kell tudnunk átállni, ami nem lesz még ugyanolyan, mint a korábbi életmódunk, de már jelentősen el fog térni az idén megszokottaktól is. Az emberek vélekedése is átrendeződik: teljesen máshogy állunk a betegséghez, illetve az egészségünk és a megélhetésünk védelme érdekében megtehető lépésekhez. Ezekre az új igényekre és az újból változó környezetre kell tudnunk biztosítóként jól reagálni, és releváns támogatást nyújtani a családoknak.

3. Ezekhez az igényekhez alkalmazkodva tervezzük a további fejlesztéseinket a termékek és az értékesítési csatornáink terén. Termékoldalon máris látható, mennyire megnőtt a lakosság körében a jövedelempótló, a hitelbiztosítási, valamint az egészségügyi biztosítási termékek iránti igény. Ennek megfelelően ezeken a területeken fontos újításokra készülünk már az év elejétől. Emellett tovább erősítünk az életbiztosítási területen is, hogy segítsük az embereket felkészülni a váratlan helyzetekre. Mindezek megvalósításában tovább haladunk az ügyfelek kényelmét és biztonságát segítő digitális megoldásainkkal is, ideértve az értékesítést, ügyfélkiszolgálást és az ügyféligények pontosabb megismerését, hogy igazán igényre szabott ajánlattal állhassunk rendelkezésükre. Az NN jövőre ünnepli magyarországi történelme 30 éves évfordulóját, így ennél is nagyobb lendülettel készülünk 2021-re, hogy ezeket a céljainkat megvalósíthassuk.

Kurtisz Krisztián vezérigazgató, Uniqa Biztosító

1. 2020 egy különleges év volt. A terveinket kivétel nélkül megvalósítottuk, viszont szinte mindent kicsit máshogy, ahogy eredetileg terveztük. Tovább folytattuk az ügyfélalapú struktúrára való átállásunk, és már nem csak Magyarországon hanem az UNIQA Biztosító tapasztalatain alapulva az összes UNIQA leányvállalat is hasonló struktúrára állt át az év végével. Itthon mi olyan dolgokat vittünk véghez home officeból, amik a normál körülmények között is kiemelkedő eredménynek számítanának. Idén a CHERRISK lett Magyarország első olyan nemzetközi insurtech vállalkozása, amely tavasz óta külföldön is online értékesít lakossági biztosításokat. Ráadásul úgy, hogy ezt egy magyarországi fejlesztési központtal tesszük. Mára több mint 60 ezer user van Németországban és több mint 110 ezer Magyarországon az ecosystemában. Mindeközben az UNIQA Biztosítóban tovább növeltük az ügyfélelégedettségi mutatóinkat, köszönhetően azoknak a digitális fejlesztéseinknek amelyek lehetővé tették az ügyfélszolgálatunk számára is az otthonról való munkavégzést, értékesítésben pedig a digitálisan támogatott eladásokat. A legnagyobb eredmény vagy sokkal inkább élmény számomra az, hogy az elmúlt évek során egy olyan csapatot építettünk aki az ilyen nehezen tervezhető körülmények között is mindent megtesz azért, hogy az előzőket elérhessük. 2020-ban a pénzügyi mutatóink is az elvárások szerint alakultak, várhatóan idén érjük el az elmúlt évek lenagyobb adózás előtti eredményét is. Idén felkészültünk a következő évekre melynek vezetői oldalról egyik oszlopa a biztosító Elsőszámú vezetői feladatait 2021. januárjától átvevő Dinsdale Julianna, én pedig a biztosító felügyelőbizottság elnökeként támogatom stratégiailag a további fejlődésünket.

2. A biztosítási iparág mindig egy 10-15 hónapos lemaradással követi le a gazdaság változásait. Jellemzően ha megvizsgáljuk az elmúlt évtizedek tapasztalatit, a gazdasági válságok első éve – így a 2020 is – mindig egy jobb év a biztosítóknak általában, mint a gazdaság többi szereplőjének. Ez az üzlet alapvetően hosszútávú portfolió építési logikájából adódik. A „fekete leves” mindig a 2.-3. évben következik be. A mi esetünkben a 2. év pedig a 2021-es év lesz. Ilyenkor van az amikor a gazdaság lassulásból adódó hatások utolérik a biztosítási szakmát, és az általános költségcsökkentési törekvések miatt - mind a lakossági mind a vállalati szektorban - nyomás nehezedik a biztosítási díjakra. Ez a nyomás egy alacsonyabb új értékesítési volumen mellett egy komolyabb feladat elé állítja a társaságokat. Kalandos évek lesznek a következők, nem beszélve az elmúlt időszak akvizíciói miatt végbemenő változásokról. A szektor folyamatosan koncentrálódik, ez a menedzsment és vezető pozíciók csökkenését és koncentrálódását is jelenti mind értékesítési mind biztosítástechnikai oldalon, ez a hatás közép és hosszútávon egy különös csavart is adhat majd a következő éveknek.

3. Az előzők miatt 2021-ben a hatékonyság és díjbevétel növelő innovációk fognak előtérbe kerülni, az árakra nehezedő nyomás miatt. Az UNIQA Biztosítónál mi is ezeket célozzuk meg. Új értékesítési csatornák fejlesztése és új partnerek bevonása lesz a fókuszban, szerencsések vagyunk hiszen a CHERRISK-en keresztül mi egy jóval nagyobb piacon is ott vagyunk Németországban. A hatékonyság növelés pedig elsősorban a kötvényadminisztrációs és kárrendezési területeken lesz jellemző. Véleményem szerint a klasszikus termékek „hatékonyabb előállítására” fokuszálnak majd a fejlesztések.

A nyolc legnagyobb hazai biztosítót 2019-es díjbevételük alapján állítottuk sorrendbe.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunk segítségével az összes biztosító ajánlatát kiszámolhatja és összehasonlíthatja egy helyen:
Biztosítási kalkulátorok >>

Biztosítás fajta: 

  • Általános
A kátyúszezon is korábban kezdődik idén: még nem késő biztosítást kötni
2023 január 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

A kátyúszezon is korábban kezdődik idén: még nem késő biztosítást kötni

A kátyú okozta károk 70 százaléka jellemzően az első negyedévben történik. Védekezni sehogy nem lehet ez ellen, de fel lehet rá készülni. Ez a teendő, ha kártyúkárt szenvedtél.

A szakemberek szerint, aki sokat jár kátyús utakon, kössön kátyúbiztosítást, aki pedig kátyúkárt szenved, a következőt tegye.

Mitől alakulnak ki a kátyúk?

Egyrészt az úthálózat nagy része majd 40 éves, a teherbírásuk pedig jóval kisebb forgalomra lett tervezve. Emiatt az útburkolat megtörik, a kocsik kereke pedig kátyúvá formálja a repedéseket. A másik fő ok az időjárás. Az aszfaltba beszivárog a csapadék, ami télen megfagy és szétfeszíti a burkolatot. Amikor enyhül az idő, a víz kiolvad, a szétrepedt útburkolati darabokat az autók kerekei pedig meglazítják, kimozgatják a helyükről. Idén a fagy helyett az enyhe időjárás és sok csapadék miatt lehet majd több kátyú az utakon.

Milyen kárt okoznak a legtöbbször a kátyúk?

Leggyakrabban defektet, felni sérülést, de előfordul futómű-károsodás és akár baleset, személyi sérülés is. A kár összege jellemzően 20.000-40.000 Ft körül mozog.

Kihez fordulhatunk kártérítésért kátyúkár esetén?

Akinek nincs erre külön biztosítása, az a közút fenntartójához fordulhat. A településeket összekötő utakért a Magyar Közút, lakott területen az illetékes önkormányzat, a fővárosban pedig a Budapest Közút felel az utakért. Nekik kell jelezni az igényünket. Akinek van biztosítása, a saját biztosítója felé jelentheti be a kárt. A biztosító kifizeti a kártérítést, majd utólag rendezi azt az illetékes közútkezelővel. Kátyúbiztosítást jelenleg önállóan, illetve kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) vagy casco mellé kiegészítő biztosításként köthetnek az autósok, akár évi 2-3 ezer forintért- hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Mi a teendő kátyúkár esetén?

A kátyú által okozott káreseményt ugyanolyan balesetként kell kezelni, mintha egy ismeretlen autós ütközne nekünk, így rendőrt kell hívni. Azt is fontos tudni, hogy bár az utak állapotáért az út fenntartója felel, a káreseményt viszont mindig a kárt szenvedett autósnak kell bizonyítania. Ehhez a következőket kell benyújtani az út fenntartójának:

  • rendőrségi jegyzőkönyv;
  • lehetőleg tanúvallomás;
  • helyszíni fotók;
  • az esemény pontos ideje, helye, körülményei;
  • a sérülés jellege;
  • a becsült kár mértéke vagy a kár összegét igazoló javítási számla;
  • személyi sérülés esetén az orvosi dokumentáció;
  • az emailcímünk;
  • a bejelentő személyi igazolványának másolata;
  • a kocsit vezető személy jogosítványának másolata;
  • a gépjármű forgalmi engedélyének másolata;
  • kgfb igazolás.

Ha több kocsi is károsodott, azokat külön-külön is be kell jelenteni, az autók sérüléseit ugyanis egyenként fizetik ki.

Mikor utasíthatják el a kár megtérítését?

A statisztikák alapján az esetek felében visszautasítják a kárigényeket, főleg a nem megfelelő dokumentáció miatt. A visszautasítás másik oka az lehet, hogy ha az adott útszakaszon kátyúra, rossz útviszonyra figyelmeztetőt táblát, sebességkorlátozó táblát helyeztek ki, amit nem vettünk figyelembe. Ezen kívül akkor sem fizetnek, ha nem bizonyítható, hogy a sérülést a kátyú okozta. A saját biztosítónk pedig akkor nem fizet, ha nem dokumentáltuk alaposan a történteket, vagy ha a megengedettnél gyorsabban mentünk, illetve, ha az úthibát tábla jelezte.

forrás: ripost.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait is:
Gépjárműbiztosítás kalkulátor >>

Mabisz: drága lehet a síelés, több millióba kerül egy helikopteres mentés
2023 január 18.
Kategória:
Utasbiztosítás

Mabisz: drága lehet a síelés, több millióba kerül egy helikopteres mentés

Lambert Gábor szerint a téli sportok kedvelőinek érdemes biztosítást kötni, mert könnyen rémálomba fordulhat a kikapcsolódás.

"A tapasztalat azt mutatja, hogy aki nem rendelkezik megfelelő biztosítással, annak a helikopteres mentés, illetve a kórházi költségek több millió forintot is kitehetnek. Ha nincs a biztosításunknak felelősségbiztosítási része, akkor a sípályán okozott balesetek – amennyiben mi vagyunk az okozói – ugyancsak nagyon komoly összegeket tehetnek ki" – mondta az InfoRádióban Lambert Gábor, a Mabisz kommunikációs vezetője.

Az ellátás menete attól is függ, hogy mi áll a szerződésben, mire kötöttek biztosítást. A biztosítók is az ügyfélnek kedvezőbb anyagi megoldással számolnak. Lambert Gábor szerint elképzelhető, hogy adott esetben érdemesebb kiküldeni egy mentőkocsit és hazaszállítani az ügyfelet, mint kint fizetni a gyógyítás költségeit.

A kommunikációs vezető tapasztalatai szerint a külföldre utazó síelők 60 százaléka köt utasbiztosítást, ami jobb arány, mint általában a külföldre utazók körében. A korábbi években ugyanis azt lehetett látni, hogy csak minden második utazó kötött utasbiztosítást.

Hangsúlyozta: akkor érdemes speciális biztosítást kötni, ha a síelést extrém sportként fogjuk fel, tehát elhagyjuk a sípályát és a pályán kívüli síelés kedvelői vagyunk.

A kommunikációs vezető szerint nehéz általánosságban beszélni a biztosításokról, hiszen erőteljes a verseny a piacon, és nagyon különböző termékek közül válogathatunk. Van olyan biztosító, mely kifejezetten síbiztosítást ajánl, mások általános feltételei kiterjedhetnek akár a síelési körülményeinkre is. Ha nem extrém sportolásra vágyunk, akkor az európai uniós országokban egy egyhetes síelés biztosítása öt-hatezer forintba kerül.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Számolja ki kalkulátorunkban a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösse meg a kiválasztott csomagot néhány perc alatt:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Egyre kiszámíthatatlanabbak a természeti katasztrófák Magyarországon
2023 január 17.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Egyre kiszámíthatatlanabbak a természeti katasztrófák Magyarországon

A tavalyi aszály után az idei év csapadékosan indult. A múlt heti esőzések nyomán 3,7 ezren jelentkeztek a biztosítóknál kárigényükkel, derül ki a MABISZ adataiból.

A januári országos esőzések elsősorban a fővárosban, valamint Pest, Fejér, Veszprém, Baranya és Somogy vármegyékben, valamint Pécsett, Kecskeméten és Tatabányán társultak beázásokkal, főként a tetőkön keresztül. Ennek nyomán a biztosítókhoz több mint 3,7 ezren fordultak kárbejelentéssel, a társaságok pedig közel 340 millió forintot fizettek már ki ezekre vagy különítettek el büdzséjükben. Tekintettel arra, hogy az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban akár kéthavi csapadékmennyiség is lezúdulhat, a kárkifizetések januári számlája aligha áll meg ennyinél.

Tavaly a hagyományos, májustól augusztusig tartó viharszezon viszonylag csendesnek bizonyult, annál pusztítóbb volt az aszály. Az elmúlt évek tapasztalata szerint azonban az időjárási anomáliák egyre kevésbé korlátozódnak ezekre a hónapokra. Tavaly is például a január 30-i orkán következményei voltak a legsúlyosabbak, amikor huszonhétezer lakossági bejelentésre közel hárommilliárd forintot fizettek ki a biztosítók. A korábbi években februárban és októberben is voltak kirívó viharok, vagy éppen a 2020 decemberi horvátországi földrengések okoztak Magyarországon is súlyos károkat.

A kiszámíthatatlanná váló természeti katasztrófák egyre magasabb átlagos kárkifizetésekkel társulnak, köszönhetően a folyamatosan emelkedő építkezési, újjáépítési költségeknek. A viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni – vagyis egyre erősebben érződik a kárinfláció jelensége. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy ne váljunk alulbiztosítottakká. (Erről akkor beszélünk, ha lakásunk, házunk újjáépítésének, ingóságaink újrabeszerzésének költségei meghaladják a szerződésben rögzített un. biztosítási összegeket. A biztosítási összeg ugyanis a kártérítés felső határa. Alulbiztosítottsághoz vezethet az erősödő inflációs környezeten kívül az is, ha a szerződésünkben házunk, lakásunk alapterülete helytelenül van megadva.)

A jelenségre a MABISZ január közepétől egy hónapos kampányban hívja fel az ügyfelek figyelmét a közösségi médiában. A lakossági és üzleti ügyfeleket egyaránt érintő alulbiztosítottság elkerülése érdekében a szövetség a honlapján is alapos tájékoztatást nyújt a teendőkről, valamint hasznos tanácsokkal szolgál a lakásbiztosítási szerződések megkötéséhez.  Így többek között felhívja a figyelmet arra, hogy a biztosítási szerződés megkötésekor a lehető legpontosabban adjuk meg a biztosító által kért adatokat, különösen a ház, lakás alapterületét és a biztosítási összeget. Ha a lakás, ház bővítésen, jelentős korszerűsítésen esett át, vagy nagy értékű ingóságokat vásároltunk, akkor gondoskodnunk kell a biztosítási szerződés felülvizsgálatáról, a biztosítási összeg emeléséről. A biztosításközvetítők segítenek ennek ügyintézésében. Szerződéseinket pedig érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni, hogy ingatlanunk esetleges korszerűsítése, ingóságaink gyarapodása után, illetve az erős inflációs környezetben is megfelelő biztosítási fedezettel rendelkezünk-e - írja a közlemény.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Számolja ki otthonára a biztosítók ajánlatait a CLB lakásbiztosítás kalkulátorában:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

A lakásunkra és a járműveinkre kötünk leggyakrabban biztosítást
2023 január 12.
Kategória:
Általános

A lakásunkra és a járműveinkre kötünk leggyakrabban biztosítást

A vagyonvédelem céljából fordulnak legtöbbször biztosítóhoz a magyarok. Az utasbiztosítások is népszerűnek számítanak.

A magyarok kétharmadának van valamilyen típusú biztosítása; a többségnek vagyonvédelmi biztosításai vannak, ezeket leginkább ingatlanokra és gépjárművekre kötik – derült ki az Uniqa Biztosító országos lefedettségű felmérésének eredményeiből.

A biztosítótársaság által készített összefoglalóból kiderül, hogy az online kutatás során megkérdezett 18–50 évesek fele életbiztosítást is kötött. A diplomások zömének legalább három biztosítása van, a tapasztalatok szerint az iskolázottság emelkedésével növekszik a biztosítást kötők aránya.

A megkérdezettek csaknem negyede vett igénybe utasbiztosítást az elmúlt egy évben, a párok és családok esetén főleg a nők kötik meg ezeket.

A diplomások között magasabb az arány, elsősorban azért, mert ők többet utaznak.

Az elmúlt hat hónapban a megkérdezettek negyede mondott le bármilyen biztosítási terméket.

A bizonytalan gazdasági környezetben általában megnő az igény a megtakarítási jellegű termékek iránt, főként a diplomások részéről, akik eleve nagyobb arányban vesznek igénybe biztosításokat.

Emellett a fiatalabb korosztály is az átlagnál élénkebben érdeklődik a különböző vagyonbiztonsági termékek iránt – jelezte az Uniqa a felmérés eredménye alapján.

forrás: vg.hu

Nem kötelező váltani, de így lehet spórolni az autók biztosítási díján
2022 december 28.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Nem kötelező váltani, de így lehet spórolni az autók biztosítási díján

December elejéig körülbelül százezer autós mondta fel kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését. Nekik csupán néhány napjuk maradt, hogy a határidőt betartva, december 31-ig új szerződést kössenek, áll a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének közleményében.

A szervezet nagyrészt azokra a járműtulajdonosokra vagy üzembentartókra céloz, akik régóta nem vásároltak másik járművet, ezért biztosítási szerződésüket a 2010-ig érvényes szabályok értelmében csak a november-decemberi biztosítóváltási időszakban bonthatják fel, hogy olcsóbb díjért új szerződést kössenek egy másik társaságnál.

A szövetség felhívja a figyelmet arra is, hogy aki lemondta eddigi szerződését, de nem kötött újat, az január 1-től fedezet nélkül maradhat. Hasonló helyzetbe kerülnek azok is, akik az év végi biztosítóváltást követően, legkésőbb 2023 március 1-ig nem fizetik ki az éves díjat, vagy annak első részletét.

A hasonló mulasztások nagyon költségesek lehetnek, hiszen a forgalomban lévő, de biztosítás nélkül használt járművek után úgynevezett fedezetlenségi díjat számít fel a Magyar Biztosítók Szövetsége. Ennek összege a motor teljesítményétől függően, idén napi 600, vagy akár 1290 forint lehet, és az így beszedett pénzből térítik meg a kötelező biztosítás nélkül közlekedő autósok által okozott károkat, de később be is hajtják rajtuk a kárösszegeket.

Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz munkatársa szerint mostanra körülbelül 400-500 ezer olyan rendszámos jármű, (a személyautókon kívül teherautó, motorkerékpár vagy éppen utánfutó) lehet forgalomban Magyarországon, amelyre a régi szerződési szabályok vonatkoznak.

A mintegy ötmillió darabos járműállomány zömének esetében évente egyszer, a vásárlás időpontjához igazodva lehet biztosítót váltani, mondja a szakember. Így például, ha valakinek 2021 március 10-én került a nevére egy új vagy használt autó, annak 2022 február 10-ig meg kellett megkötnie az új szerződést. Biztosítóváltáskor át kell vezetni a bónuszfokozatot is, ha az autó üzembentartója korábban nem okozott kárt és ezzel kedvezőbb besorolást ért el az úgynevezett a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerben.

Németh szerint azért fontos ezt jelezni az új biztosítónak, mert a társaságok sokszor automatikusan a friss belépők számára fenntartott A0-kategóriába sorolják új ügyfeleiket, így azok többet fizetnek az indokoltnál. A cégek általában 2-3 hónap késéssel ellenőrzik a nyilvántartásban az autósok által megadott bónuszadatokat, majd szükség esetén fölfelé, vagy lefelé módosítják a biztosítási díjat, ha előzőleg pontatlan információk alapján kötöttek szerződést.

A teljes magyar kötelezőbiztosítás-állomány esetében, átlagosan 50-52 ezer forintos éves díjra számít a szakértő az idei évben, a tavaly regisztrált 48 ezer forintos átlaggal szemben. Eközben a november-decemberi váltási időszak esetében 30-35 ezer forintra tehető az átlagos kgfb-díj, mivel a régi szerződések sokszor utánfutókra és idős autókra szólnak.

Németh úgy látja, évről-évre egyre többen váltanak biztosítót, mert sokan rájöttek, hogy akkor is emelkedik a biztosítási díjuk, ha nem tesznek semmit és ezzel automatikusan elfogadják a meglévő szerződés meghosszabbításakor kalkulált új tarifát, az úgynevezett indexdíjat. Egy drágább, vagy nagyobb hengerűrtartalmú személyautó, illetve teherautó esetében akár 40-50 százalékot spórolhat, aki új szerződést köt, míg egy átlagos autó esetében 10-15 százalék lehet a megtakarítás.

A régió átlagához képest Magyarországon kedvezőek a kötelező biztosítási díjak, de Németh Péter jelentős emelkedésre számít a következő években, így az átlag néhány éven belül megközelítheti a 90 ezer forintot.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak folyamatos növekedésének hátterében a magas infláció, a gyenge forint, az ezek következtében emelkedő javítási- és alkatrészköltségek, illetve munkadíjak, továbbá a biztosítókra kivetett, majd megemelt különadó áll. Mivel a Magyar Nemzeti Bank folyamatosan ellenőrzi a biztosítókat, azok átmenetileg sem működtethetik veszteségesen kötelező biztosítási üzletágukat.

forrás: telex.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Milyen okmányokra van szükségünk januártól a közúti baleseteknél?
2022 december 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Milyen okmányokra van szükségünk januártól a közúti baleseteknél?

Január elsejétől nem kell magunknál tartani a forgalmit és a jogosítványt, amennyiben érvényesek és szerepelnek a hatósági nyilvántartásokban. Ha azonban baleset szereplői vagyunk, továbbra is meg kell adnunk a kárrendezéshez szükséges adatokat, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A jövő év elejétől életbe lépő jogszabálymódosítás alapján többé nem szükséges, hogy mindig magunkkal hordjuk jogosítványunkat és forgalminkat – amennyiben azok érvényesek és szerepelnek a vonatkozó magyar nyilvántartásokban. A rendőrség ezen utóbbi feltételeket adott esetben a helyszínen, elektronikusan tudja ellenőrizni. De mi a helyzet akkor, amennyiben egy rendőri intézkedést nem igénylő közúti közlekedési baleset részeseivé válunk?

A kérdés abban az esetben merülhet fel, amikor nem történik személyi sérülés (mivel akkor kötelező rendőrt hívni) és az érintettek nem tartják szükségesnek a rendőrség értesítését. Jó tudni, hogy a mostani jogszabálymódosítás nem változtat azon a törvényi rendelkezésen, hogy a balesetben érintettek a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szükséges adatokat. A kártérítési eljárás lefolytatásához jellemzően elegendő a káreseménnyel érintett jármű rendszámának (esetleg bizonyos esetekben az alvázszámának) megadása, mivel ez alapján mind a jármű, mind annak üzemben tartójának biztosítója beazonosítható. (Igaz, a biztosítói tapasztalatok szerint a frissen vásárolt használt járművek biztosítási fedezete nem minden esetben jelenik meg azonnal a nyilvántartó rendszerekben.) A jogosítvánnyal kapcsolatban is érdemes felhívni a figyelmet arra: a kárbejelentésnek és a kártérítésnek ugyan nem elengedhetetlen feltétele, hogy a balesetben részes gépjárművezetők vezetési jogosultságukat a baleset helyszínén igazolják. Ám az okmány esetleges hiánya vagy érvénytelensége a biztosító visszkeresetét (vagyis a kifizetett kártérítési összeg visszakövetelését) eredményezheti. Az érvényes vezetői engedély megléte a casco biztosítások döntő többségében feltétele is a kártérítésnek. A biztosítók ezért arra hívják fel a figyelmet, hogy amennyiben egy baleset során a károkozó vagy a károsult mégsem tudja a szükséges adatokat megadni, úgy a felek eldönthetik: hívjanak-e rendőrt annak érdekében, hogy valós adatok kerüljenek a kárbejelentőre. Így a kárrendezési eljárás nem húzódik el indokolatlanul hosszan.

A törvények értelmében a feleknek meg kell adniuk a baleset lényeges körülményeire vonatkozó információkat is, amelyek alapján a balesethez vezető folyamat megállapítható. A hatóság álláspontja szerint önmagában még nem indokolja a rendőrség értesítését, ha valamelyik fél nem nyilatkozik a felelősség tekintetében. Sőt, a balesetben részes feleknek akár eltérő (saját meggyőződésük szerinti) történeti tényállás rögzítésére is módjuk van a kárbejelentés során. A biztosítók ugyanakkor mindezt kiegészítik azzal, hogy a felek erre vonatkozó nyilatkozata elősegítheti a gyorsabb biztosítói kárrendezést. A tapasztalatok szerint a balesetben résztvevők sok esetben nyilatkoznak is a felelősség kérdésében, s a biztosítók egyéni kárbejelentő nyomtatványai általában tartalmazzák a felelősségre vonatkozó konkrét kérdést is. A mind népszerűbb biztosítói ingyenes online alkalmazásnak, az E-kárbejelentőnek – amely segítséget nyújt a szükséges információk, körülmények rögzítésében is – ugyancsak szerves része a felelősség kérdésében történő nyilatkozat. Itt lehetőség van az osztott felelősség rögzítésére is: “Mindkét járművezető felelős”, illetve a “Nem sikerült megegyezni a felelősségben” jelöléssel. Az E-kárbejelentőben magánszemélynél elegendő beírni a szerződő születési dátumát és a jármű rendszámát, jogi személy esetében pedig a szerződő adószámát és a jármű rendszámát. Ezt követően az alkalmazásban automatikusan kitöltődnek a jármű és a biztosítás adatai. A címadatok prediktív bevitel segítségével adhatók meg. (Elkezdjük beírni a címet és az alkalmazás automatikusan kitölti a mezőt.) Az applikáció végig vezet a kárbejelentési folyamaton, fényképeket, videót tudunk vele rögzíteni és a helyszínről beküldeni a biztosítónak. Már olyan helyzeteket is kezelni tud, amikor a baleset egyik résztvevője külföldi biztosítóval áll szerződéses viszonyban, vagy épp nem rendelkezik érvényes biztosítással.

A kártérítési eljárás eredményeként beszerzett, majd az abból levonható következtetésként a baleset bekövetkezéséért (a károkozásért) való felelősség megállapítása azután már a biztosító feladata. A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. Az E-kárbejelentő használata esetén ez automatikusan megtörténik.

Abban az esetben, ha a rendőrség értesítése nem kötelező (azaz nem történt személyi sérülés vagy halál), de valamelyik érdekelt a baleset miatt rendőri intézkedést kíván, és a rendőrséget haladéktalanul értesíti, úgy a balesettel érintett járművek vezetőinek a rendőri intézkedést meg kell várniuk.

forrás: mabisz.hu

CLB TIPP: Számolja ki a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait, hogy kiválaszthassa az Ön számára kedvezőbbet:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Százezer autósnak kell új biztosítási szerződést kötnie az év végéig
2022 december 27.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Százezer autósnak kell új biztosítási szerződést kötnie az év végéig

Aki nem köt új szerződést, az újév első napjától biztosítási fedezet nélkül marad.

Piaci becslések szerint csaknem 100 ezer gépjárműtulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását, nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A szervezet közleményében hangsúlyozta: aki az új szerződés megkötését elmulasztja, már január elsejétől fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, emellett a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint.

Az első díjrészlet befizetésére a szerződést váltó autósoknak március elsejéig van lehetőségük. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.

A szövetség szerint célszerű utánajárni a szerződés sorsának abban az esetben is, ha valaki időben intézkedett az új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéséről, de a szerződéskötésről nem kapott visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.

forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Síelők, figyelem: akár több millió forintot is bukhat az, aki biztosítás nélkül szenved balesetet
2022 december 20.
Kategória:
Utasbiztosítás

Síelők, figyelem: akár több millió forintot is bukhat az, aki biztosítás nélkül szenved balesetet

A kedvelt síparadicsomokat egyre több magyar látogatja, és a meghosszabbított téli iskolai szünet miatt január első hetére is sokan terveznek külföldi utakat. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) információi szerint az emberek az utazásokkal kapcsolatban is költségtudatosabbak, így a mostani szezonban a közeli és olcsóbb síközpontok a legnépszerűbbek. Mielőtt azonban útnak indulunk, fontos, hogy akár az utolsó pillanatban is kössünk utasbiztosítást, hiszen ellenkező esetben akár hatmillió forintot is bukhatunk.

Ne essünk el a megfelelő védelemtől

A téli sportok közül leggyakrabban a síelés és a snowboardozás miatt választunk külföldi terepet, egy amerikai tanulmány szerint viszont egyúttal ezek a legveszélyesebb téli sportok. A legtöbb ilyen balesetet esés okozza, de a pályán való ütközés sem ritka. Az Allianz Hungária statisztikái szerint a jellemző sérülések közé tartozik a lábszártörés, a keresztszalag-szakadás, valamint a vállat, hátat és kezet érő ficamok és rándulások. Az ilyen balesetek önmagukban is éppen elég kellemetlenek, de még nagyobb stresszel járnak, ha egy hegy tetején történnek meg, ráadásul külföldön, ahol a társadalombiztosításunk nem érvényes. Pont ezért kiemelten fontos, hogy utasbiztosítással a zsebünkben vágjunk neki az utazásnak, hiszen bár a baleseteket nem előzhetjük meg vele, a megfelelő sürgősségi orvosi ellátás finanszírozásához életmentő segítséget nyújt, amiről sokan még mindig megfeledkeznek.

Nem mindegy azonban, hogy milyen típusú utazásbiztosítást választunk, mert léteznek kifejezetten a téli sportolási igényekre szabott opciók. Ezeken belül is különbséget kell tenni a kijelölt pályán síelő hobbisportolóknak, a pályán kívüli izgalmakat keresőknek, illetve a versenysportolóknak szóló szolgáltatások között. A téli sportbiztosítások számos szolgáltatást tartalmaznak: többek között a választott csomagnak megfelelő limitig fedezik a baleset esetén szükséges helikopteres mentést és sürgősségi ellátást, illetve a fel nem használt síbérlet költségét. De olyan elemeket is tartalmaznak, mint például poggyászbiztosítás – ideértve a sportfelszerelések biztosítását –, továbbá jogvédelmi és felelősségbiztosítás, illetve utazási segítségnyújtási szolgáltatások. Emellett autós utazás esetén autó asszisztencia, vagy légi utazás esetén járatkésés vagy járattörlés esetére automatikus szolgáltatás is választható.

Drága mulatság

Az Allianz adatai alapján az egyik jellemző baleset az esés miatti lábtörés. Egy konkrét esetet nézve, ha például Ausztriában kijelölt pályán síelés közben elesünk és lábszártörést szenvedünk, az alábbi költségek merülhetnek fel kórházi ellátás esetén (forintra átszámolva):

  • Helikopteres mentés: 2 288 900 Ft
  • Orvoshoz szállítás: 66 500 Ft
  • Sürgősségi orvosi ellátás: 3 219 000 Ft
  • Gyógyszer: 52 550 Ft
  • Beteg Magyarországra szállítása az illetékes gyógyintézetig: 338 000 Ft

Összesen tehát egy ilyen szerencsétlenség következtében akár hatmillió forintunkba is kerülhet, ha nincs megfelelő utasbiztosításunk.

Fontos megemlíteni, hogy az európai egészségkártya nem helyettesíti az utasbiztosítást, így nem téríti meg a hegyi mentés és a szállítás költségeit sem, és a turistaközpontokban működő egészségügyi intézmények küzöl nem mindegyik fogadja el.

Abban az esetben, ha nem csak síelni akarunk, válasszunk olyan biztosítást, ami többféle téli sportra is kiterjed. Azoknak pedig, akik pályán kívül, versenyen vagy funparkban szeretnek téli sportolni, alaposan utána kell nézniük a lehetőségeknek, hiszen a legtöbb utasbiztosítás ezekre nem nyújt fedezetet.

Ezenkívül amennyiben autó helyett inkább repülővel utaznánk, az Allianz egyes termékeinél opcionálisan választható a menetrendszerinti légi járat késése, törlése és útvonalának módosítása esetén nyújtott automatikus szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy a blokklánc-technológiának és okosszerződésnek köszönhetően nincs szükség a biztosítási esemény bejelentésére, annak elbírálása és kifizetése automatikusan megtörténik, amennyiben a szerződéskötéskor megadjuk a menetrendszerinti járatok számát, indulási dátumát és időpontját, valamint a bank nevét és a bankszámlaszámunkat.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Utasbiztosítás kalkulátorunkban néhány kattintással kiszámolhatja a biztosítási díjakat a téli síelésre:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Rengeten követik el ezt a hibát a lakásfelújításnál: óriási baj lehet belőle
2022 december 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Rengeten követik el ezt a hibát a lakásfelújításnál: óriási baj lehet belőle

A lakásbiztosítást megkötjük, és többet nem is foglalkozunk vele. Ez a gyakran elkövetett hiba sokba kerülhet számunkra egy esetleges káresemény bekövetkezésekor. Ha egy-egy jelentős értéknövekedéssel járó beruházást követően nem frissítjük szerződésünket, akkor előfordulhat, hogy a biztosítási összeg nem fedezi egy nagyobb kár helyreállítását.

A gazdasági nehézségek ellenére is töretlen a felújítási kedv

Az év végéhez közeledve egyre többet gondolkodunk a jövő évi terveinkről és arról, hogyan tudjuk megvalósítani azokat. Az ilyen projektek közé tartozik például egy lakásfelújítás vagy -korszerűsítés is, amit a GKI és a Masterplast közös kutatása alapján közel 800 ezer magyar háztartás tervez megvalósítani 2023 nyaráig. Ez százezerrel több, mint egy évvel ezelőtt – írja közleményében az Allianz.

Talán pont az ellenkezőjét feltételeznénk, de a lakásfelújításra fordított összeg a jelenlegi infláció sújtotta gazdasági helyzetben is megtérülhet, hiszen egy energetikai korszerűsítéssel, napkollektorok felszerelésével vagy csupán a szigetelés modernizálásával is jelentősen csökkenthetjük a havi rezsikiadásainkat. Azonban fontos észben tartani, hogy egy felújítás növeli az ingatlanunk értékét, ezért a lakásbiztosításunkat is célszerű felülvizsgálni annak érdekében, hogy elkerüljük az alulbiztosítottságot. Az Allianz Hungária szakértője tanácsokat ad, hogy mit érdemes átgondolnunk ezzel kapcsolatban.

Egy-egy nagyobb volumenű beruházás, mint például hozzáépítés, tetőtér beépítés, emeletráépítés, energiatakarékos megoldások alkalmazása, felújítás vagy korszerűsítés olyan mértékű ingatlan értékemelkedést jelenthetnek, amelynek megfelelő lekövetésére és érvényesítésére az évenkénti indexálás[1] nem feltétlenül elegendő. Hasonló a helyzet az újabb műszaki cikkek vagy a korábbinál értékesebb berendezések, bútorok, egyéb ingóságok vásárlása miatti értéknövekedés esetén is, így fennállhat az alulbiztosítottság veszélye.

Átlagosan 3, 4 lakásban éljük le az életünket

„Tapasztalatunk szerint a lakásbiztosítások többségét az ingatlanokba való beköltözéskor kötik, és évről-évre automatikusan hosszabbítják érdemi változtatás nélkül, holott egy ingatlan a benne lévő ingóságainkkal együtt a legértékesebb vagyonunk. Gondoljunk csak bele, átlagosan mennyi ideig lakunk egy helyen életünk során (statisztikák szerint átlagosan 3,4 lakásban élünk életünk során), és a beköltözéshez képest mennyi mindennel gazdagítjuk azt az évek alatt, legyen szó akár ingóságokról vagy az épület felújításáról, bővítéséről. Ha ezt nem követjük a biztosításunk rendszeres átvizsgálásával, akkor az otthonunk alulbiztosítottá válhat. Vagyis a biztosítási szerződésben meghatározott összeg alacsonyabb, mint az ingatlan helyreállítási értéke, illetve a biztosított vagyontárgy újra beszerzési értéke. A problémára viszont az esetek többségében csak a káreset megtörténte után, a kárszakértői felmérés során derül fény” – magyarázza Tollmayer György, az biztosító lakossági vagyon termék-és portfólió menedzsment osztályának vezetője.

Egy, az otthonunkban bekövetkező káresemény ügyintézésekor pedig a biztosító az aktuális szerződésben szereplő fedezetek és értékek alapján téríti meg a kárunkat. Tehát, ha például egy-egy jelentős értéknövekedéssel járó beruházásokat követően nem frissítjük szerződésünket, vagy az éves indexálás során a létrejött szerződés biztosítási összege és díja nem tudja követni a piaci árak és az infláció miatt megnövekedett helyreállítási költségeket, akkor előfordulhat, hogy a biztosítási összeg nem fedezi egy nagyobb kár helyreállítását.

„Éppen ezért nagyon fontos, hogy szerződéskötéskor pontosan meghatározzuk a biztosítani kívánt ingatlan paramétereit és a vagyontárgyak értékét, illetve felújítástól függetlenül is évente legalább egyszer érdemes felülvizsgálni, és szükség esetén megújítani az érvényben lévő szerződésünket. Hiszen az életmódunk, az otthonunk, ezzel együtt pedig az igényeink, illetve az elérhető biztosítási konstrukciók is változhatnak” – teszi hozzá a szakember.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók lakásbiztosítási csomagjait:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Öt százalékkal nőttek a kötelező biztosítási díjak a III. negyedévben
2022 december 08.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Öt százalékkal nőttek a kötelező biztosítási díjak a III. negyedévben

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek. A biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként – áll az MNB friss KGFB-indexében.

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak (KGFB) átlagos állománydíja 46,7 ezer forint volt 2022. szeptember végén, ami 5 százalékkal magasabb az előző év III. negyedévi adatával összevetve. Ezen belül a fővárosi autósok KGFB-díja 6 százalékkal, míg a nem budapesti üzembentartóké 5 százalékkal nőtt éves bázison. A vidéki autósok átlagos állománydíja (kb. 43,4 ezer forint) több mint 22 ezer forinttal marad el fővárosi társaikétól (közel 65,6 ezer forint) – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2022. III. negyedévi KGFB-indexében.

A biztosítói kárkifizetések a díjaknál nagyobb mértékben, 12 százalékkal emelkedtek egy év alatt. A növekedés oka egyrészt az, hogy ezt az időszakot már nem érintette a koronavírus miatti lezárások hatása (vagyis a megnőtt járműforgalom miatt immár több lehetett a káresemény). Másrészt a devizaárfolyam-változás (külföldi alkatrészek beszerzésénél), illetve a szerviz- és alkatrészdíjak drágulása is szerepet játszhatott.

Az enyhén növekedő díjak és a magasabb ütemben bővülő kárkifizetések eredményeként az MNB személyautókra számított, korrigált KGFB-indexe (amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be) csak enyhén változott. A korrigált index 2021. I. negyedévében állt a csúcson, azóta jobbára csökkenés tapasztalható.

Az egyéb járműkategóriákban vegyesen alakultak az átlagdíjak, az egyedi szerződéseknél azonban jellemzően egy számjegyű emelkedés történt. Az egyedi szerződéses taxinál – amelyeknél nem folytatódott a szerződésszám bővülése – megállt a díjcsökkenés, sőt 8 százalékos növekedés látható. Díjcsökkenést (-1 százalék) csak a kisebb szerződésszámú nehéz pótkocsiknál lehetett feljegyezni. A flottás szerződéseknél a nehéz pótkocsik és a vontatók díjai estek erősen vissza (-9, illetve -7 százalék). Az egyéb teherautóknál egyedi (8 százalék) és flottás szinten is (11 százalék) díjemelkedés látható.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a KGFB-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik állománydíja, illetve a többi járműosztály átlagdíjai éves és negyedéves változását.

A KGFB-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi KGFB-szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve KGFB díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

forrás: magyarhirlap.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Oldalak