2022.11.16

Nagyobb büntetésre számíthat, akinek nincs kötelező felelősségbiztosítása

Átlagosan 15,2 százalékkal kell többet fizetniük azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kgfb-szerződés nélkül vesznek részt a közúti forgalomban.

Még több mint két hetük van azoknak, akiknek január 1-jén jár le a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésük, és szeretnének biztosítót váltani Legkésőbb december 1-jén éjfélig kell eljuttatniuk az aktuális szerződésük felmondását a jelenlegi társaságukhoz, majd mielőbb, legkésőbb december 31-ig kell megkötniük új szerződésüket az új biztosítóval. Aki elégedett a társaságától kapott ajánlattal, annak nincs tennivalója – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A több, mint 5,8 millió kgfb-szerződésből még mindig 925 ezer érintett, nekik a 12 piaci szereplő közül 11 biztosító hirdetett új tarifát a jövő év elejétől. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyjából minden tizedik érintett vált biztosítót ezekben a napokban.

Azoknak, akiknek nincs kötelező felelősségbiztosításuk, érdemes tanulmányozniuk a 2023-ra érvényes fedezetlenségi díjtáblázatot. Az ideihez képest a részben büntető jellegű díjak átlagosan 15,2 százalékkal emelkednek, így személygépjárművek esetében az üzemben tartónak az idei 600–1290 forint helyett jövőre 650–1400 forintot kell fizetniük azokra a napokra, amelyeken a gépjármű nem rendelkezett érvényes kötelező felelősségbiztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 980–6670 forintot tesz ki, jelenleg 900–5570 forint. Tehergépkocsik esetében pedig akár a 5380 forintot is elérheti naponta a mostani 4560 forint után.

A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló díjfizetési kötelezettségének. A jogszabály nem ad lehetőséget a fedezetlenségi díj elengedésére. Az a tény, hogy a jármű hosszabb ideig nincs használatban, nem mentesít a törvény szerinti biztosítási kötelezettség alól. Azok, akik hosszabb ideig nem használják járművüket, és nem szeretnének erre az időszakra biztosítási díjat fizetni, a forgalomból történő – ideiglenes – kivonás lehetőségével élhetnek.

A Belügyminisztérium adatai szerint a segédmotoros kerékpárok nélkül figyelembe vett magyarországi gépjárművek közül nagyjából 80 ezer gépjármű nem rendelkezik érvényes kgfb-szerződéssel. Ők nemcsak a fedezetlenségi díj megfizetését kockáztatják, ám ha balesetért felelősek, úgy az okozott, akár több millió forintos kárt is meg kell téríteniük.

Az ilyen balesetek vétlen károsultjainak kártalanítását a Mabisz kezelésében lévő, elkülönített Kártalanítási Számláról intézik, a szövetség pedig az úgynevezett regressz eljárás keretében hajtja be a kérdéses összeget a károkozón. Ezáltal évente nagyjából egymilliárd forint folyik be a Kártalanítási Számla részére, amely összeget a Mabisz teljes egészében a biztosítatlan és ismeretlen járművek által okozott károk megtérítésére fordítja. Tavaly a szervezet ügyfélszolgálatához 605, idén október végéig pedig 381 megkeresés érkezett a biztosítással nem rendelkező gépjárművek károkozása témájában.

forrás: hvg.hu

CLB TIPP: Számolja ki a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait, hogy kiválaszthassa az Ön számára kedvezőbbet:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Kötelező biztosítás
Garázsban sem biztonságos
2013 április 02.
Kategória:
Általános

Garázsban sem biztonságos

A löszfal külön kockázat lehet

Garázsban tartott járművek ezrei úszhatnak el a napokban az ár- és belvízzel, mert csak kevesen tudják: még a külön megvehető garázsbiztosítás is csak limitált fedezetet nyújt a bent tárolt kocsikra és motorokra. A garancia a teljes körű casco, akinek nincs ilyen, az jobban teszi, ha áradáskor a garázsánál védettebb helyre állíja a járművét – figyelmeztet egy biztosítási alkusz. Friss tapasztalat szerint a löszfalak közelsége is kiemelt kockázat lehet a jövőben a biztosítók szemében, mert elképzelhető, hogy a nagy esőben megcsúszott föld miatt idén különösen sok káresetet jelentenek.

Árvízkárosultak tömegeinek okozhat csalódást a napokban a biztosítási kártérítési összeg, mert tapasztalatok szerint általában csak ilyenkor szembesülnek azzal, hogy a legjobb ingatlanbiztosítás sem nyújt fedezetet mindenre, például a garázsban tartott járművekben esett tetemes kárra, miközben például az ugyancsak itt tárolt fűnyíró vagy a megrozsdásodott kéziszerszámok értékét megtérítik a társaságok – figyelmeztet Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési igazgatója figyelmeztet, hogy az autókra és a motorokra még a külön megvehető „garázsban tárolt járművekre” szóló „csomag” is csak limitált anyagi kártérítést garantál. Tapasztalatok szerint azonban a részletekkel még azok sincsenek tisztában, akik megfizetik a melléképületi felárat, így aztán gyakran már csak a „kasszánál”, vagyis a kárszemle során szembesülnek a lesújtó hírrel: a garázsban elárasztott járművekre egyedül a teljes körű casco nyújt fedezetet. Akinek nincs ilyen, s már a kapujában a víz, az jobban teszi, ha mielőbb biztonságos helyre menekíti az autót vagy a motort, mert pótolhatatlan kár érheti őt – tanácsolja Németh. Igaz, ez a fajta gondoskodás minden járműtulajdonostól elvárható és saját érdeke is – szögezi le a biztosítási szakember.

Annak ellenére, hogy hazánkban a környező országokéhoz képest kiemelkedően magas, 79 százalékos a biztosított ingatlanok aránya, az árvíznek kitett térségekben még mindig vannak fehér foltok. Ez a szakma számára azért érthetetlen, mert családok ezrei válhatnak néhány perc alatt földönfutóvá csupán azért, mert a havi 1-2 ezer forintos biztosítási díjon spórolnak. Németh szerint még most sem késő biztosítást kötni, legalábbis azoknak, akikhez egyelőre nem tört be a víz, de vélhetően minden bizonnyal be fog, ha árterületen élnek. Jó lesz azonban sietni a megállapodásokkal, mert a biztosítók 15-30 napos moratóriummal élhetnek. Ez azt jelenti, hogy egy ma megkötött szerződés csak a meghatározott türelmi idő letelte után lép életbe. Ez időn belül a biztosító megtagadhatja a kárkifizetést.

Az idén különösen súlyos a helyzet, hiszen minden oldalról támad a víz, a húsvéti nagy esőzésben megcsúsztak a löszfalak, sorra kilépnek medrükből a folyók és az elmúlt évekhez képest szokatlanul nagy területet veszélyeztet a belvíz. Az utóbbi jelenségre egyetlen hazai biztosító sem vállal kockázatot, mert egyik sem rendelkezik elég statisztikai adattal, hogy megfelelően kikalkulálhassa ezt az egyértelműen nagy kockázatot. Ez azt jelenti, hogy a belvizes területen élők különösen kiszolgáltatottak az időjárási viszonyoknak. Hasonló sorsra juthatnak azok is, akiknek a háza löszfalak tövében vagy annak közelében áll, a napokban ugyanis különösen nagy kárt tettek az ingatlanokban a földcsuszamlások. Elképzelhető, hogy a biztosítók átértékelik a jövőre szóló ajánlataikat, s a löszös, szakadékos környezet bekerül a kizáró okok, de legalábbis a nagyon kockázatos, feláras tényezők közé – latolgat a CLB szakértője. Németh éppen ezért azt tanácsolja azoknak, akik ilyen területen élnek, s nincs még biztosításuk, hogy addig kössék meg, amíg nem szigorítanak a feltételeken.

Egyértelműen látszik – véli az értékesítési igazgató –, hogy a társaságok is igazodnak a megváltozott időjáráshoz és készülnek a váratlan vagy akár az évszakok jellegéből adódóan előre látható természeti jelenségekre, csapásokra. A valaha bürokratikusan és lassan reagáló rendszerekből gyors, mobil, akcióegységként is működő szolgáltatás lesz, a cégeknek ugyanis elemi érdekük egymást túllicitálva minél jobban kiszolgálni ügyfeleiket.

A tavaszi, nyári zivatarok idejére kifizetett kártérítés is évek óta folyamatosan emelkedik. Tavaly a nyár első két hónapjában csaknem 7 milliárd forint volt az elemi kár címén kifizetett összeg, ami összesen több mint 101 ezer időjárás okozta kár fedezete volt. Ez kétszer annyi, mint 2011-ben egész nyáron, vagyis három hónap alatt – idéz Németh a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) statisztikájából.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

Átírt biztosítási gyakorlat
2013 március 28.
Kategória:
Általános

Átírt biztosítási gyakorlat

Totálisan átrendezte az elmúlt egy-két évtized biztosítási, kártérítési gyakorlatát a drasztikusan megváltozott időjárás: míg korábban árvízre, villámcsapásra csak elvétve kellett fizetni, most az egyik legnagyobb tétel éppen ezeknek a természeti katasztrófák okozta károknak az ellentételezése. Egymásba érnek az elemi csapások, még fel sem ocsúdott az ország a tavaszi havazás drámai következményeiből, hamarosan az árvíz pusztításától kell tartani. A biztosítók extrákkal kiegészített ajánlatokkal készülnek, teljesen új, extrém esetekre kidolgozott csomagot azonban még mindig nem tartanak indokoltnak.

Az elmúlt néhány évtizedben lezajlott drasztikus időjárás változás totálisan átrendezte a biztosítási, kártérítési gyakorlatot hazánkban. Alig 10-20 évvel ezelőtt egyetlen hazai biztosítónál sem gondolták volna, hogy milliárdos kártérítéseket kell majd egyszer kifizetni egy 24 órás havazás után, mint ahogy akkoriban még arra sem készültek a szakemberek, hogy tomboló szél, villámcsapás vagy éppen hosszú szárazság okozta másodlagos károkért is több milliárd forint jár majd az ügyfeleknek. Igaz, azt sem hitték, hogy ezekre az elemi csapásokra valaha is bármilyen formában fel kell készülniük a Magyarországon működő biztosítóknak.

Márpedig évek óta egyértelműen növekedett az elemi csapások okozta károk gyakorisága és értéke, s egyre szélesebb körű biztosítási szolgáltatást igényelnek az ügyfelek. Bár teljesen új, extrém ajánlat bevezetését egyelőre nem tartják indokoltnak a biztosítók, a mostani tavaszi katasztrofális havazás, a hamarosan megérkező, évente egyre súlyosabb árvíz, a szélsőséges tavaszi, nyári időjárás tanulságos a kockázatviselőknek is – mondta Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője. Míg 5-10 évvel ezelőtt is csak elvétve volt olyan biztosítási konstrukció, amely az elemi csapásokban keletkezett úgynevezett másodlagos károkra nyújtott fedezetet, ma egyre bővül az ajánlat, az extrém időjárás különféle extra szolgáltatást is kikényszerít a biztosítókból. Németh az elmúlt napok eseményeiből példaként említi a porhó hatását, amely a március 14-i havazásban különösen nagy kárt tett egyes településeken úgy, hogy csak néhány nappal később derült ki, a hatása: jelentősen megrongálta a házak tetőszerkezetét.  Erre korábban biztos, hogy nem volt fedezet, most viszont csak ebből a tételből több tízmillió forintnyi kártérítés is összejöhet.. És ma már sokan tudják, másodlagos kárnak számít az is, hogy a havazásban áramkimaradás miatt kiolvadt és megromlottak az ételek a hűtőkben. Erre is fizet a biztosító, holott néhány évvel ezelőtt ez is elképzelhetetlen volt.

Egyértelműen látszik – véli Németh -, hogy a biztosítók is igazodnak a megváltozott időjáráshoz és készülnek a váratlan vagy akár az évszakok jellegéből adódóan előre látható természeti jelenségekre, csapásokra. A valaha bürokratikusan és lassan reagáló rendszerekből gyors, mobil, akcióegységként is működő szolgáltatás lesz, a cégeknek ugyanis elemi érdekük egymást túllicitálva minél jobban kiszolgálni ügyfeleiket. A folyamatosan erősödő szélsőséges időjárás és az ügyfeleik igénye kényszerítette ki a biztosítókból egyebek mellett a villámcsapás okozta másodlagos károk fedezetét is. Az igény azonban még ennél is nagyobb: egyre többen kötnének biztosítást belvízkárokra, a talajvíz okozta rombolások kompenzálására is. A biztosítók azonban még nem rendelkeznek elég statisztikai adattal ahhoz, hogy megfelelően kikalkulálhassák ezt az egyértelműen nagy kockázat. Ezért jelenleg erre a „tételre” még nem vállalnak fedezetet.

A tavaszi, nyári zivatarok idejére kifizetett kártérítés is évek óta folyamatosan emelkedik. Tavaly a nyár első két hónapjában csaknem 7 milliárd forint volt az elemi kár címén kifizetett összeg, ami összesen több mint 101 ezer időjárás okozta kár fedezete volt. Ez kétszer annyi, mint 2011-ben egész nyáron, vagyis három hónap alatt – idéz Németh a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) statisztikájából. A CLB szakértője szerint azonban a biztosítóknak mostantól a váratlan téli elemi csapásokra is fokozottan számítaniuk kell, ismeretei szerint készülnek is új tervek az ajánlatok kiegészítésére.

Forrás: hirportal.clb.hu

 

Életveszélyes csajozás
2012 május 07.
Kategória:
Általános

Életveszélyes csajozás

Utasok bukósisak nélkül

10+1 jó tanáccsal látja el Facebook oldalán is a motorosok utasait, főleg a lányokat egy biztosítási alkusz cég. Tapasztalatok szerint ugyanis a hátsó ülésen utazó lenge ruhás nőknek még bukósisakban is jóval kisebb a túlélési esélyük egy bukásban, mint a vagány, „brahizó”, talpig védőfelszerelésben repesztő motorosnak. Intő jel, ha a „csak egy körre” invitáló srác a korábbi eséseivel, a gyorsaságával és hajmeresztő történeteivel dicsekszik. Pest-megyében a motoros balesetben elhunyt nők 70 százaléka utas volt.

Miközben a női motorosok a férfiaknál biztonságosabban száguldoznak, utasként kisebb esélyük van egy nagy bukás túlélésére. Tapasztalatok és a statisztikák szerint is a motoros balesetben következtében elhunyt nők 70 százaléka a hátsó ülésen utazott – hívja fel a figyelmet a motorozással járó egyre erősödő jelenségre Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója. Szakértők úgy vélik, a lányok körében egyre népszerűbbek a mutatós járgányokon száguldozó, vagány srácok, akik mögé szívesen felpattannak egy gyors, rövid körre, „csak ide a közelbe”. Érdemes azonban meggondolni, ki mögé és milyen körülmények között ülnek fel a lányok – véli Németh.

Motoron ugyanis még az utasnak is észnél kell lennie, mert egyetlen rossz mozdulat tragédiához vezethet – figyelmeztet Fótos József rendőr alezredes, a Pest-megyei Rendőr Főkapitányság közlekedésbiztonsági osztályvezető-helyettese, aki hivatalból és hobbiból is naponta motorozik. Sokan azt gondolják, hogy az utasnak nincs más dolga, csak élvezni az utat, ám a szorongó, első alkalommal motorozónak gyakran ez a legnehezebb, különösen akkor, ha nem alkotnak összeszokott párost a jármű vezetőjével – hívja fel a figyelmet a szakértő. Az alezredes szerint különösen veszélyes párperces ismeretség után felpattanni valakinek a járgányára, főleg úgy, hogy ha az utas védőfelszerelését legfeljebb egy bukósisak alkotja. Gyakori, ijesztő látvány a forgalomban cikázó motor, amelyen a talpig védőruhás férfi mögött lenge ruhás hölgy ül. Igaz, ugyanez a látvány az országúton sem megnyugtató, mert ilyen körülmények között egy bukás a védőruha nélküli utas életébe is kerülhet. De még egy kisebb borulás is, néhány méteres csúszás a földön, komoly sérülést okoz annak, akin nincs profi öltözet – figyelmeztet a tapasztalt hivatásos motoros, aki szerint a fokozatosság, rövid, kényelmes utakon szerzett tapasztalat lehet a biztonság kulcsa. A páros motorozás lényege, hogy az utas ne tegyen hirtelen mozdulatokat hátul, ne rángassa a vezetőt, ne tartson ellen a járműnek, csak kapaszkodjon, s lehetőleg vegye fel az elöl ülő fiú és a motor ritmusát. Ha veszélyt érez és leszállna, akkor ezt óvatosan jelezze, veregesse meg a vezető hátát vagy kiabáljon előre neki. Fótos József egyébként azt javasolja a lányoknak, hogy ne üljenek fel vagánykodó, a merészségükkel, a sebességgel kérkedő fiúk motorjára, mert egyetlen rossz tapasztalat egy életre elveheti a kedvüket az egyébként szép élménytől.

A CLB saját tapasztalatai és a szakértő tanácsai alapján összeállította azt a 10+1 fontos szempontot, amelyet érdemes szem előtt tartaniuk a lányoknak, mielőtt felpattannának egy csajozós srác motorjára. Az alkusz szerint azonban a gyakorlati tanácsok megfogadása mellett érdemes beleset biztosításra is gondolni, mert egy kisebb esés is hosszas betegállományhoz, munkából való kieséshez vezethet.

 

10 + 1 arra utaló jel, ami miatt ne ülj fel a fiúd mögé a motorra

1.         Ha azt mondja, nincs szükséged semmilyen védőfelszerelésre, mert csak gyorsan gurultok egyet           az utcában

2.         Ha állítja: a sebesség egyenlő a szabadsággal

3.         Ha este van, és az aznapi buliban találkoztatok először

4.         Ha ő sem visel teljes motoros védőfelszerelést

5.         Ha végig kellett hallgatnod, miként meséli a barátainak az őrült motoros kalandjait és közben többször hallottad a „200 kilométer”-t

6.         Ha a motorját nem találod bizalomgerjesztő műszaki állapotban

7.         Ha a ruhája és a sisakja csupa sérülés, de azt mondja a versenypályákon szerezte (a profik az

utcán nem a versenyszerelésüket használják)

8.         Ha a haverjai szerint ő a legőrültebb motoros a bandában

9.         Ha nincs érvényes jogosítványa motorra

10.      Ha szerinte a motoros vezetéstechnikai képzések csak a „mazsoláknak” való

+ 1      Ha nem bízol meg benne

 Öt jel, ami alapján felülhetsz mögé:

 1.         Ha úgy invitál motorozni, hogy pontosan elmondja, hogyan öltözz fel és biztosít számodra több védőfelszerelést is

2.         Ha kifejezetten megnyugtat, hogy nagyon óvatosan fog menni

3.         Ha van érvényes motorvezetői engedélye és esetleg volt is már valamilyen vezetéstechnikai tréningen

4.         Ha a motorozáshoz ő maga is teljes védőfelszerelésben érkezik

5.         Ha rá mered bízni, akár az életedet is

Forrás: hirportal.clb.hu

Átrendezi a biztosítási piacot a Széll Kálmán-adó
2012 április 25.
Kategória:
Általános

Átrendezi a biztosítási piacot a Széll Kálmán-adó

CLB: Sokan megúszhatják veszteség nélkül

Átrendezheti a biztosítási piacot a Széll Kálmán-tervben megszellőztetett biztosítási adó, rivalizálás és díjcsökkentés is várható. A legnagyobb mozgás a lakásbiztosítás terén lehet, mert itt van a legtöbb passzív, elavult szerződés, amit az adóemelés hatására érdemes majd olcsóbbra váltani. Elképzelhető, hogy ezek az ügyfelek az adó ellenére is spórolnak majd egy új szerződéssel – latolgat egy biztosítási alkusz, aki szerint a biztosítási piac csaknem minden szegmensén tömeges átszerződések kezdődhetnek.  

Alig van olyan ember, akinek ne lenne valamilyen biztosítása, s ezért ne érintené a Széll Kálmán-terv 2.0-ás változatában tervezett adó bevezetése. Az újabb fizetnivaló egyértelműen arra ösztönözheti az embereket, hogy a lehető legolcsóbb, de még megbízható csomagra váltsanak. Vagyis, az adó bevezetésével megkezdődhet egy dinamikus átrendeződés a biztosítási piacon – véli Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz kft. kommunikációs igazgatója. Az alkusz szakemberei gyors felmérést végeztek a várható hatásokról, s arra jutottak, hogy a lakásbiztosítás a leggyengébb láncszem, legalábbis, itt van a legtöbb olyan szerződés, amelyhez évek, sőt évtizedek óta nem nyúltak az ügyfelek, ezért korszerűtlen és esetleg drága is. Nagyon sok a tíz évnél régebbi díj, amely a mai árakkal már nem versenyképes, holott ezen a területen is ma már igen nagy az ár- és a szolgáltatási kínálat. Elképzelhető, hogy ezek a passzív ügyfelek most, a pluszteher hatására megmozdulnak, szétnéznek a piacon, s kiderül, hogy a jelenlegi díjuk töredékéért a mostaninál sokkal jobb, korszerűbb szolgáltatást kaphatnának. Ezen a gondolatmenet elindulva kiderülhet, hogy éppen az adó hatására várható kényszerkeresgélés és átszerződés eredményez nekik megtakarítást, s egy új szerződésben a pluszköltséggel együtt is a jelenleginél kevesebbet fognak majd fizetni.

A szakember szerint azonban az emberek minden más kategóriában is meg fogják keresni a lehető legolcsóbbat, hogy megspórolják az adót. Legalábbis annyiban, hogy ne kelljen a korábbinál többet fizetniük. A CLB-nél úgy vélik, veszélybe kerülhet esetleg néhány  casco-szerződés, de a felbontást nem szabad elkapkodni, hiszen jobbnál jobb ajánlatok vannak kedvező áron a piacon, csak hozzáértőkkel meg kell kerestetni ezeket. Németh elképzelhetőnek tartja, hogy a szakmán belül is megindul egy nagy rivalizálási hullám, még az is lehet, hogy az adó lenyomja bizonyos biztosítási tételek díját.

A CLB számításai szerint felbojdul a biztosítási piac, a kötelező gépjárműfelelősség biztosítási kampányhoz hasonló mozgás kezdődhet minden kategóriában. A szakember szerint azonban nem érdemes kapkodni, ha itt az ideje, akkor szakértőkkel kell megkerestetni a lehető legjobb megoldást. Még az is elképzelhető – latolgat a 25 biztosítóval szerződött alkusz cég illetékese -, hogy az adó bevezetése miatt az alkuszoknak lesz a legtöbb feladatuk ezen a területen, hiszen tapasztalatok szerint egyre többen felismerték, mennyire kényelmes és gyors egy szakértő közreműködésével megtalálni a lehető legjobb és legolcsóbb megoldást. 

Forrás: hirportal.clb.hu

Feltört, elázott nyaralók
2012 április 03.
Kategória:
Általános

Feltört, elázott nyaralók

Vihar előtti kapkodás a biztosításban

 

Hiányos, elavult a nyaralókra kötött biztosítások többsége, s ezekkel ilyenkor tavasszal szembesülnek tömegével a tulajdonosok. Ekkor derül ki ugyanis, hogy a régi, rossz szerződés miatt például a téli elfagyásokat sem fedezi a kártérítés. De az sem jó, ha túl friss a biztosítás, mert az aláírástól számított 30 napon belül bekövetkezett esetleges elemi kárra nem fizet a szolgáltató. Elkezdődött a tavaszi szélsőséges időjárás közeledtével szokásos kapkodás a biztosítás terén – állítja egy biztosítási alkusz.

 

Ötmillió forintos kárt okozott egy többemeletes ház egyik nyaralólakásában a télen szétfagyott vízcső. Az esettel a tulajdonos a napokban, az ingatlan tavaszi ellenőrzésekor szembesült: a lakásban térdig állt a víz, gyakorlatilag minden tönkrement. A többmilliós veszteségből a biztosító csak minimálisat téríthetett meg, a lakásra ugyanis nem, csak a többemeletes épületre volt biztosítás. Miután az elázott lakás kapcsán kiderült a hiba, a ház többi tulajdonosa fejvesztve kereste a biztosítókat, s megkötötték a saját szerződésüket is, ugyanis az épület több tucat ingatlantulajdonosa közül senkinek nem volt. Amennyiben szerencséjük van, addig nem történik hasonló eset az épület más lakásában, míg a szolgáltató által megszabott, átlagosan 30 napos moratórium tart. Ez idő alatt ugyanis a kockázatviselők többsége a legjobb biztosításra sem fizet – figyelmeztet Németh Péter, a huszonöt biztosítóval szerződött CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs vezetője.

A szakember felhívja a figyelmet a nyaralók meglévő, ám elavult, hiányos biztosítására is, amellyel általában már csak az utolsó pillanatban, vagy annál is később, egy esetleges természeti csapás után szembesülnek a károsultak. Tapasztalatok szerint hamarosan számolni kell az idei árvízveszéllyel, valamint az ugyancsak a szezonhoz köthető villámcsapással járó szélsőséges viharokkal is, amelyek külön-külön is több millió forintos kárt tehetnek az ingatlanokban. De meglepetés érheti a nyaralótulajdonosokat a tavaszi szezonnyitáskor is, mert akkor derül ki, hogy esetleg elfagyott a vízvezeték, feltörték, kirabolták télen a nyaralót, vagy egyéb kárt tett a házakban a tél. Ilyenkor nagy veszteség éri azokat, akiknek nincs biztosításuk. Németh tipikus hibaként említi a tavaszi kapkodást a biztosítás terén, ami az árvíz és a viharok közeledtével érezhetően erősödik. A baj csak az – mondja a szakértő –, hogy késő akkor elszaladni a legközelebbi biztosítóhoz egy jó szerződésért, amikor már a falu határában van a víz, mert a szolgáltatók többsége – éppen az ilyen gyakorlat kivédése miatt – ebben az esetben is többhetes moratóriummal dolgozik. Vagyis: a ma megkötött szerződés csak a kockázatviselő által meghatározott idő múlva lép életbe. Németh úgy véli, ezek az utolsó „pillanatok” arra, hogy a kora tavaszi viharok, a villámcsapás és vízbetörések ellen még biztonsággal lehessen szerződni úgy, hogy abból még legyen kártérítési pénz, ha szükséges.

Forrás: hirportal.clb.hu

Átfogó kutatás: ilyen hatással volt a zord tél egészségünkre, és vagyonunkra!
2012 március 29.
Kategória:
Általános

Átfogó kutatás: ilyen hatással volt a zord tél egészségünkre, és vagyonunkra!

 

A természeti katasztrófák és a rendkívüli hideg időjárás még mindig hatással van Kelet-Közép-Európa biztosítási piacára.

Szibériai hideg az Adrián és Budapesten, hófúvások és iskolabezárások Bulgáriában, több száz ember életét követelő fagy. Idén Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa lakosainak is szembe kellett nézniük egy rövid, de annál zordabb téllel. A Generali PPF Holding (GPH) leányvállalatai, melyek 14 közép- és kelet-európai országban vannak jelen, és a biztosítási piac terén vezető szerepet vívtak ki maguknak, átfogó kutatást készítettek arról, hogy a rendkívüli időjárás milyen hatással volt az emberek tulajdonára és egészségére. Február első felében egy átlagos télhez viszonyítva a bejelentett biztosítási kárigények akár 40 százalékkal is emelkedtek. A GPH egyes leányvállalatai a kárrendezés során több millió eurót fizettek ki ügyfeleik részére.

„Az elmúlt években a biztosítási cégek több olyan természeti katasztrófával is találkoztak, amelyek nem csak a kárigényekre, de a biztosítási kötvények fizetési feltételeire is hatással voltak. A legtöbb ügyfelünknél váratlan és heves időjárási viszonyok okozta károkkal kell szembe néznünk, ezeket figyelembe véve változtatunk üzleti gyakorlatunkon is” – mondta Tomas Hrbek, a GPH Kárbejelentési központjának igazgatója.

Magyarországon, Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban a tél nem volt olyan kemény – leszámítva az erősebb fagyokat, – és főleg kisebb anyagi károkat okozott, vízvezetékek és vízórák rongálódtak meg, de fűtési problémákról és megfagyott dízelmotorokról is érkeztek bejelentések. Hazánkban a legkomolyabb kár Budapesten, a XIV. kerületben történt, ahol egy hűtőház rongálódott meg, amikor a szellőzőkön át bezúduló hó miatt leszakadt a mennyezet egy része. A balesetben a gépek és a raktáron lévő anyagok nagy része megrongálódott, illetve megsemmisült, összesen mintegy ötmillió forintos kárt okozva a vállalat számára. Emellett a tűzesetek számában vehető észre egy növekvő tendencia, ami főleg a spórolásból fakad, hiszen a régi, használaton kívüli gáz- és elektromos fűtőberendezések okozzák a legtöbb balesetet. Szerbiában például a Delta Generali biztosító társaság háromszor több bejelentést kapott hasonló káresetekről, miközben Szlovákiában az ezekből fakadó károk értéke elérte a 135.000 eurós összeget február első hetében.

A tél Romániában, Bulgáriában és Szerbiában volt a legdrámaibb – szinte teljesen megbénította az országot pár napra, - több kisebb város és község elektromos áram nélkül maradt, így több mint egy hétre be kellett zárni a hivatalokat és az iskolákat is. A fagy, az erős szél és a hóesés 6 méter magas hullámokat okozott a Fekete-tengeren (a helyi média „cunamiként” hivatkozott az esetre), és több halászfalut is teljesen elárasztott. Romániában pedig a Fekete-tenger vize egy 400 méteres partszakaszon befagyott. Szerbiában a Dunán úszó jégtáblák elsodorták az egyik legnagyobb kikötőt és tönkretettek több száz hajót is. Az ország gazdaságának mindez 500 millió eurós kárt okozott.

Néhány biztosítási adat 2012 teléről Közép-Kelet-Európában:

  • Február első két hetében Bulgáriában a Generalihoz közel 60 százalékkal több kárbejelentés érkezett, mint 2012 januárjában összesen.
  • Romániában a lakásbiztosítási kárigényekre 21.000 euróval kellett többet kifizetni február első két hetében, mint januárban.
  • Magyarországon a kárbecslők számára a leginkább megterhelő nap 2012. február 10. volt, amikor 169 gépjárműre vonatkozó kárigény érkezett be a biztosító társaságokhoz.
  • A Ceska pojistovana, a legnagyobb Cseh biztosítási cég körülbelül 2.000, az időjárási körülmények okozta anyagi káresetről kapott bejelentést február első két hetében. Az előző évhez képest ez 100 százalékos emelkedést jelent, amiért az erős fagy okolható, ugyanakkor az erős havazás miatti kárigények összege viszonylag csökkent.
  • Néhány inkább mulatságos káresetet is produkált a zord időjárás: a balatoni páros Hummer-beszakadás Magyarországon, egy a nyelvével a közlekedési táblához fagyott fiatalember Csehországban, és a téli pásztorórát a jéghideg autóban eltöltő, majd oda beragadt és a rendőrség által kiszabadított szerelmespár pedig Romániában csalt mosolyt az elfoglalt kárrendezők arcára.

Forrás: biztositasszemle.hu

 

Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére
2012 február 14.
Kategória:
Általános

Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére

Kis boltok veszélyben 

A rablótámadások célpontjai leggyakrabban kis üzletek, ám az eladókat a multikkal ellentétben senki nem készíti fel az ilyen esetekre – véli bűnmegelőzési felmérésre hivatkozva egy független biztosítási alkusz, amely a napokban a honlapján is megjelenteti a Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére című összeállítását. A CLB jellemzőnek tartja, hogy a „kicsiket” annyira felkészületlenül éri mindenfajta támadás, hogy biztosítással sem vértezik fel magukat, a viszonylag gyakori esetek ellenére is kevés a kártérítési igény.

 Ne hősködj! Engedelmeskedj!  Maradj higgadt! – egyebek mellett ilyen viselkedési tanácsokkal látja el hamarosan a facebookon és hírlevelében is a kisboltok üzemeltetőit a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. – jelentette be Németh Péter kommunikációs igazgató. Egy felmérés szerint legtöbbször az 1 – 2 személyes üzletek a rablótámadások potenciális célpontjai, miközben az ott dolgozókat érik a legfelkészületlenebbül az ilyen esetek. A mini abc-ék eladóit a vészjelző megnyomásán kívül, a multikkal ellentétben minimális biztonsági és viselkedési  tanácsokkal sem látják el.  A veszélyeztetett üzletek tulajdonosai egyáltalán nem számítanak rablásra, csak ez lehet a magyarázat arra, hogy a viszonylag gyakori esetek ellenére elenyésző a kártérítési igény – véli a szakember. Ez azt jelenti, hogy ilyen kockázatra csak igen kevés kereskedő köt biztosítást, pedig a szolgáltatók tárgyi veszteség ellentételezésére és személyi sérülésre szóló kártérítésre is jó konstrukciókat kínálnak.

A CLB állítását, miszerint a kereskedelemben a kis üzletek a leginkább veszélyeztetettek, egy bűnmegelőzés céljából készült felmérés is megerősíti. E szerint ebben a kategóriában a leggyakrabban – a vizsgált esetek 81 százalékában – a fővárosi, forgalmas helyen lévőket próbálják kirabolni, bár a vidékiek sincsenek teljes biztonságban. A bűncselekmény túlnyomó többségét, több mint 80 százalékát 12 és 24 óra között, jellemzően a kora esti órákban követik el. A rablók ugyanis feltételezik, hogy ebben az időszakban már a kasszában van a napi bevétel nagy része.  A támadások során jellemzően – a vizsgált esetek több mint a felénél – fegyverrel, vagy annak látszó tárggyal fenyegették meg, vagy bántalmazták az eladókat.

A tendencia ellenére az árusok felkészítésére senki nem fordít kellő gondot – véli Turóczi Bálint, nyugalmazott rendőrezredes, rendőrségi tanácsadó. Pedig vannak olyan viselkedési alapszabályok, amelyek betartásával jó esély van ép bőrrel megúszni azokat a támadásokat, amelyeknek eredetileg„csak” a készpénz megkaparintás a célja. Turóczi szerint a kis boltokban dolgozóknak ajánlott figyelni a környezetüket, s minden gyanús jelre – például ólálkodó, cél nélkül az üzletben lődörgő, álarccá alakítható sísapkát viselő személyre, viselkedésre, rendkívüli jelenségre – reagálni, biztonsági szolgálatot, polgárőrt hívni vagy rendőri segítséget kérni. Különösen ébernek kell lenni a kisebb forgalmi időszakban, nyitáskor, záráskor és ebédidőben, az eladó ilyenkor ne maradjon egyedül az üzletben.  

A CLB a rendőrségi szakértő segítségével tíz pontba foglalta azokat az alap viselkedési szabályokat, amelyekkel meg lehet úszni egy rablótámadást, ha annak csak a készpénz megszerzése a célja.

Viselkedési egyszeregy rablótámadás esetére  

- Ne kapkodj!

- Figyeld a rabló utasításait és engedelmeskedj!

- Vonakodás nélkül add át a pénzt!

- Ne tegyél hirtelen mozdulatot!

- Ne hősködj!

- Beszélj higgadtan, barátságosan!

- Mondd el, hogy kamera van az üzletben, ami mindent rögzít!

- Figyelj minden apróságra, ami később segíthet a nyomozásban!

- Ne próbáld a rablót leszerelni vagy a menekülését megakadályozni!

- A rablás után azonnal hívd a rendőrséget, s amíg kiérnek, írd le az eseményt, mert később elfelejthetsz olyan apró, de fontos részleteket, amelyek segíthetik a felderítést!

Forrás: hirportal.clb.hu

A biztosítók is Szibériára készülnek
2012 február 03.
Kategória:
Általános

A biztosítók is Szibériára készülnek

Életmentő takaró és keksz

Megerősített ügyelettel készülnek a biztosítók is a szokatlanul nagy hidegre, szükséghelyzetben, tömeges igény esetén egyes szolgáltatók rendkívüli ügyintézést is vállalnak. Tapasztalatok szerint ugyanis havazáskor nemcsak a baleseti ügyeleteken, hanem a biztosítási kirendeltségekben is ugrásszerűen megnő a forgalom, naponta több ezren jelzik kárigényüket. Az ilyenkor szokásos leggyakoribb esetek mellett most érdemes a vízvezetékek és a kültéri berendezések szétfagyására is gondolni, s megelőzni a bajt – hívja fel a figyelmet egy biztosítási alkusz cég.  Adott esetben akár életmentő is lehet az elakadt kocsikban a meleg takaró, tartalék üzemanyag, tartós enni- és innivaló. Ezeket már most be kell készíteni a csomagtartóba.

Ne parkoljon fa alatt, havas szűk utcában vagy hóborította zsúfolt parkolóban, mert a csúszkáló autók, vagy a vastag hó és jég súlyától letörő ágak komoly kárt tehetnek a kocsikban. Legyen meleg takaró, tartalék üzemanyag, plusz téli ruha, tartós enni- és innivaló is a csomagtartóban, mert a szibériai hidegben, havas időjárásban kellemetlen meglepetés érheti az autósokat. Előfordulhat, hogy még egy rövidre tervezett utazás is hosszúra sikeredik, mert átmenetileg elakadnak a járművek, ezért nem árt már most, még a nagy havazás előtti órákban meggyőződni az autó megfelelő műszaki állapotáról, legalább arról, hogy az akkumulátor megbízhatóan működik-e – hívja fel a figyelmet a rendkívüli időjárási helyzettel kapcsolatos egyszerű, de adott esetben életmentő tennivalókra Németh Péter. A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója szerint az emberek általában felesleges elővigyázatosságnak tartják ezeket az óvintézkedéseket, ám szorult helyzetben biztonságot jelenthet, szélsőséges esetben életet menthetnek ezek a praktikus intézkedések, amelyeket még a nagy havazás előtti utolsó pillanatokban is meg lehet tenni.

Nem lehet azonban minden káresetet kivédeni, a jeges lerakódás alatt roskadozó fák rádőlhetnek a kocsikra, a tetőkről lezúduló hó a járókelőkre, vagy a parkoló autókra eshetnek, a szűk utcákban csúszkáló járművek koccannak és különféle károkat okoznak, amelyeket csak a megfelelő gépjármű-, baleset-, felelősség- és vagyonbiztosítással lehet enyhíteni,

Németh azonban az általánosságok mellett felhívja a figyelmet a közművezetékekre is, amelyek közül ebben a rendkívüli hidegben elsősorban a vízhálózat ingatlanon belüli szakaszát fenyegeti elfagyás. Legalábbis ennek a javítási költsége terheli az ingatlantulajdonost, legalábbis azokat, akiknek nincs biztosításuk. A szakértő szerint általános tapasztalat, hogy sok nyaralótulajdonos egyáltalán nem téliesíti a házat, vagy ha mégis, akkor sem elég alaposan, s az ilyen szélsőséges hidegben szétfagynak a vezetékek, sőt a kerti díszek, berendezések is. Ezeket most még ki lehet védeni – víztelenítés, fagyásgátló, takaró fóliák –, de ha mégsem, akkor legalább a helyreállítási költségeket csökkenteni lehet egy megfelelő, párezer forintos biztosításból. Ezt még most sem késő megkötni.

Minden télen visszatérő kérdés: kinek a kötelessége a társasházak tetejéről lezúduló hó, vagy a jégcsapok okozta károk megtérítése. A felelősség minden esetben a kár okozójáé – adott esetben egy soklakásos társasházi közösség egyetemleges terhe -, ám a kárigényt a károsult biztosítójánál kell jelezni, a kártérítést is onnan kapja az ügyfél. A fizető biztosító azonban kivizsgálja az esetet, s a vétkes kockázatviselőjén be fogja hajtani a kifizetett összeget. Ez esetben a biztosítók egymás között rendezik a pénzügyeket a vétkes ügyfél számlájára. jó tudni azonban, hogy ha a kár okozójának nincs felelősségbiztosítása, akkor utólag rajta fogja behajtani a kifizetett kártérítést a biztosító. Németh szerint ezért a legkisebb költségvetésből gazdálkodó társasháznak is elemi érdeke, hogy legyen felelősségbiztosítása, mert egy rosszul feltakarított járdán, vagy a tetőről lecsúszó hótömb miatt  történt baleset is többe kerülhet a közösségnek, mint egy egész éves biztosítás.

Németh Péter úgy tudja, a rendkívüli időjárásra a biztosítók is felkészültek, s ha szükséges megerősített létszámmal, akár ügyeletben is várják a bejelentéseket. Az elkövetkező napokban a CLB-nél online ügyeletet tartanak és hétköznap soron kívül fogadják a társasházi közös képviselőket, hogy együtt átnézzék a ház biztosítását, s ha kell, az utolsó pillanatokban is korszerűsítsék az elavult, drága szerződéseket.

Forrás: hirportal.clb.hu

Sebestyén Balázsék 12 milliót gyűjtöttek egy gyermekklinikának
2012 január 27.
Kategória:
Általános

Sebestyén Balázsék 12 milliót gyűjtöttek egy gyermekklinikának

Új év, újabb nagyszabású jótékonykodások: Sebestyén Balázs, Rákóczi Feri és Vadon Jani 2012-ben sem áll meg. A Class FM ébresztő show-jának műsorvezetői még novemberben indítottak el hirtelen ötlettől vezérelve egy gyűjtést, amelynek lényege az volt, hogy a rádióhallgatók biztosításainak átkötéséből származó összeg felét egy alkuszcég a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának ajánlja fel. A közös akcióban végül 12 millió forint gyűlt össze.

Mesebeli jótündérként 12 millió forintot gyűjtöttek össze Sebestyén Balázsék. A rendkívül sikeres akció még múlt év novemberében indult, amikor a rádiósok a biztosítóváltásról beszéltek. Akkor tették fel a kérdést a fiúk: vajon létezik-e olyan biztosító, amely a befolyt összeget jótékony célra fordítaná? És innentől kezdve valóban mesébe illő, ami történt: jelentkezett egy alkuszcég, amellyel közös gyűjtésbe kezdett a rádió. A Class FM honlapján bárki megválthatta vagy átköttethette kötelezőjét, a biztosító pedig ezekből az átkötésekből származó összeg felét a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinikájának ajánlotta fel. Ehhez adódtak hozzá további nagyobb cégek felajánlásai. A Morning Show műsorvezetői remélték, hogy összegyűlik annyi pénz, amelyből meg tudják venni a kórház számára szükséges életmentő műszereket.

„Annál szomorúbb nincs, mint amikor egy csecsemő betegszik meg. A felnőttek jobban viselik a fájdalmat, igyekeznek feldolgozni a betegséget, de egy kisgyerek ezt nehezebben éli meg. Szülőként óhatatlanul is eszedbe jut, hogy milyen rossz szenvedni látni a gyermeked, ha például egy védőoltást kap. Ezért is jó, hogy egy olyan készülék megvásárlásához tudtunk hozzájárulni, amely mindenféle tűszúrás és fájdalom nélkül méri a vér oxigén szintjét.” – árulta el Rákóczi Feri. „A vártnál több pénz érkezett, hihetetlenül sikeres akciót zártunk, de üzenem a multiknak, hogy lesz még alkalom, amikor adakozhatnak!” – tette hozzá a rádiós.

A Tündérfátyol Alapítvány a befolyt összegből már vásárolt is egy 8 millió Ft értékű készüléket, amellyel a kisbabák véroxigén szintjét tudják mérni a test bármely részén, ezáltal megkönnyítve az orvosok munkáját, akik az adatokból jobban fel tudják mérni a kis betegek állapotát. Az Alapítvány a fennmaradó összegből egy 4 millió forintos különleges hűtőberendezést szeretne vásárolni, amely nélkülözhetetlen az oxigénhiányos csecsemők kezelésében.

„Az agy oxigén ellátását folyamatosan mérni képes spketroszkópiás műszer és a Magyarországon elsőként alkalmazásra kerülő terápiás hűtőberendezés az újszülöttek oxigénhiányos agykárosodása ellen folytatott küzdelem fegyvertárát gyarapítják majd. Nagyon hálásak vagyunk a betegek nevében is mindazoknak, akik áldozatot hoztak, hogy beszerezhessük a gyógyulás esélyét növelő berendezéseket.” - fejezte ki háláját Dr. Szabó Miklós a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekklinika Újszülött Intenzív Osztályának vezetője.

Forrás: Napi ász online.hu

Fizetne a biztosító, ha lezuhan egy műhold
2012 január 17.
Kategória:
Általános

Fizetne a biztosító, ha lezuhan egy műhold

A legegyszerűbb lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak arra, hogy a repülő eszközök – például egy űrszonda – lezuhanása miatt keletkező károkat megtérítik. A szakértő szerint ennek olyan kicsi a valószínűsége, hogy a biztosítók vállalják a kockázatot. A feltételeket persze bármikor újragondolhatják.

Ha Magyarországon zuhant volna le vasárnap a Phobos-Grunt űrszonda – amely felett röviddel a felbocsátása után elveszítette az irányítást az orosz űrügynökség –, a biztosítók az emiatt bekövetkező károkért helytálltak volna – tudtuk meg Németh Pétertől, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. marketing- és kommunikációs vezetőjétől.

A szakértő hangsúlyozta: miután a repülő eszközök meghibásodása, összeütközése, lezuhanása csak igen ritkán okoz károkat, erre a legegyszerűbb ingatlan- és lakásbiztosítások is fedezetet nyújtanak. Ez egy extrém káresemény, de éppen ezért terjed ki rá szinte minden szerződés. Akinek tehát az ingó javaiban vagy ingatlanaiban egy műhold lezuhanása miatt keletkeznének károk, joggal számíthatna azok megtérítésére.

Ugyanez igaz a teljes körű casco-biztosítással rendelkező gépjármű-tulajdonosokra vonatkozóan is – mondta Németh Péter. Arra persze figyelni kell – tette hozzá –, hogy a szerződésben nem szerepel-e valamilyen korlátozás. Van ugyanis olyan biztosítási módozat, amely például csak a lopáskárra terjed ki.

Az élet- és balesetbiztosítások ugyancsak tartalmazzák a biztosítók kockázatvállalását a repülő eszközök okozta sérülés vagy halál esetére – közölte a szakértő. Jó tudni azt is – hívta fel a figyelmet egy további szempontra –, hogy miközben egy-egy vagyontárgyra csupán egyetlen érvényes biztosítás köthető, balesetbiztosítást viszont mindenki annyit köthet, amennyi pénze van, s ha sérülés éri, a biztosítóknak mindegyik szerződés után fizetniük kell.

Ha azonban valakinek nincs biztosítása, nemigen számíthatna rá, hogy a házára eső műhold okozta károkat bárki megtérítené. Ebben az esetben Németh Péter szerint az érintettnek csak egyetlen esélye lenne: közvetlenül perelni a károkozót, akinek a római jog egyik fontos alapelve szerint fizetnie is kellene.

Ezzel kapcsolatban felvetődik, vajon rendelkezik-e felelősségbiztosítással egy olyan veszélyes üzem, mint a Roszkoszmosz vagy a NASA. A szakértő konkrét információk híján úgy véli, valószínűleg nem. Egy baleset ugyanis – ha például egy űreszköz valamelyik nagyvárosra zuhan – szinte felmérhetetlen károkat okozhat.

Egy ilyen esemény bekövetkezésének valószínűsége persze rendkívül csekély, ám ha mégis megtörténik, nincs az a biztosító, amely képes lenne ezért jótállni. Németh Péter úgy gondolja, baleset esetén valószínűleg az űrhivatalok mögött álló kormányoknak kellene fedezniük egy esetleges balesettel kapcsolatos költségeket.

Az elszabadult orosz űrszonda esete arra is felhívja a figyelmet, hogy a világűrből lezuhanó tárgyak valós kockázatot jelentenek. A szakértő nem kívánt jóslásokba bocsátkozni, de nem vitatta: ha valamilyen káresemény bekövetkezésének valószínűsége nő, a biztosítók változtatják a szerződési feltételeket.

Erre Magyarországon például a viharkárok kockázatának növekedése kapcsán volt már példa, és bevezették az oldalról eső jég fogalmát. De változtak a szélvihar meghatározásával kapcsolatos szerződési feltételek is, és van olyan biztosító, amely kikötötte, hogy a földrengés okozta károkra kiegészítő biztosítást kell kötni.

Németh Péter azonban nem számít rá, hogy a repülő eszközök okozta károk esetében is ez történne. Maga inkább úgy gondolja, hogy a biztosítók marketingmegfontolásokból megerősítik: ha lezuhanna egy műhold, kifizetnék az emiatt keletkezett károkat.

Forrás: nol.hu

Oldalak