2018.09.17

Nyaralóbiztosítás: most ugrik meg a kockázat

Az alkuszcégek kötési adatai szerint az őszi hónapokban 25 százalékkal haladja meg az éves átlagot a nyaralóbiztosítást kötők száma. Az óvatosság nem véletlen.
A nyaralóövezetek fokozatos elnéptelenedésével párhuzamosan nő a betörések kockázata, és a kései észlelés miatt növekszik az elemi károk és a meghibásodások által okozott károk átlagos helyreállítási költsége is – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A nyaralóbiztosításról célszerű időben, hetekkel az ingatlan téliesítése előtt gondoskodni – mondta Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja. A kiválasztott biztosító ugyanis 15 nap alatt döntheti el, valóban megköti-e az ügyfél által kívánt szerződést, kockázatviselése pedig csupán e döntést követően kezdődik el.

Pótdíj a nem állandóan lakott ingatlanoknál

Az állandó lakók hiánya, illetve a lakott területtől való távolság is jelentősen növeli a nyaralókkal kapcsolatos károk kockázatát. A magasabb kockázat magasabb díjjal jár: a biztosítók döntő többsége ilyen ingatlanokra is vállal fedezetet, ám ezért 30 és 100 százalék közötti mértékű pótdíjat számol fel.

Miközben egy siófoki 100 négyzetméteres ingatlanra átlagos paraméterek mellett már évi 18 ezer forinttól is lehet lakásbiztosítást kötni, ha ugyanezt az épületet nyaralóként használják, az egyes biztosítók éves díjai 30 ezer forinttól indulnak. A nyaralókban ugyanakkor általában kisebb értékű ingóságot kell biztosítani, ami mérsékli a fizetendő díjat.

A lakottság definíciója a biztosítási feltételekben általában minimum 180 nap ott tartózkodást jelent, ezt azonban az olcsóbb biztosítás reményében nem érdemes úgy kijátszani, hogy valamelyik családtag állandó lakosnak jelentkezik be a nyaralóba. Az állandó lakottság ugyanis könnyen ellenőrizhető például a közműszámlák alapján. Ha a kárvizsgálat során bebizonyosodik, hogy a biztosított lakóház valójában nyaraló, akkor a biztosító jogszerűen visszatarthatja akár a teljes kártérítés összegét is.

Speciális kockázatok

Nyaralók esetében a biztosítók általában kizárják kiemelt értékek (műtárgyak, ékszerek) fedezetét, és külterületen fekvő ingatlanok esetében jelentősen korlátozhatják az általános ingóságok biztosítását is.

Az állandó lakók hiánya, valamint a lakott területektől való távolság számos kár kockázatát jelentősen megnöveli. Egy természeti csapásról, egy betörésről, egy csőtörésről, de akár egy tűzesetről is a tulajdonosok gyakran csak hetekkel később értesülnek, ami jelentősen emeli a kárösszeget. Csőtörés esetén például az elfolyt víz díja is komoly tétel lehet, de például a vihar által megbontott tetőn keresztül történő további ázás is jelentősen súlyosbíthatja a károkat. Egy betörő pedig télen gyakran eleve nem is értékeket, hanem átmeneti szálláshelyet kereshet az ingatlanban, ami a nem rendeltetésszerű használat eredményeként akár teljes felújítást is szükségessé tehet.

Mindezek miatt a biztosítók a kárfelmérés során a nyaralóépületek esetében is szigorúan megvizsgálják, hogy a tulajdonosok minden elvárhatót megtettek-e a kármegelőzés érdekében: megfelelő vagyonvédelmi eszközöket alkalmaztak-e, fűtetlen épületekben megtörtént-e a téli víztelenítés. stb.

Magyarországon a lakásbiztosításoknak mintegy 10 százalékát kötik nem állandóan lakott ingatlanra. A nyaralók egy része eleve nem biztosítható, az ártéren található épületekre például a biztosítók eleve nem vállalnak fedezetet.

Forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Ne hagyja védelem nélkül nyaralóját, amíg üresen áll! Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Márciusi tömegbaleset az M1-en: közel 80 kárigény érkezett be eddig a biztosítókhoz
2023 április 20.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Márciusi tömegbaleset az M1-en: közel 80 kárigény érkezett be eddig a biztosítókhoz

Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) a közleménye.

Több mint egy hónappal a márciusi tömegszerencsétlenség után – amelynek egy áldozata, 39 sérültje volt és a 41 érintett gépjármű közül 19 szenvedett totálkárt – közel nyolcvan hazai kárigény érkezett be a biztosítókhoz, illetve a MABISZ-hoz. Kilenc kárigényt már sikerült lezárni és megkezdődtek a kifizetések is, amelyek összege már jóval meghaladja a tízmilliós nagyságrendet.

A hazai biztosítói közösség a tíz éve önkéntesen létrehozott tömeges kárrendezési szabályozását életbe léptetve indította el a kárügyintézéseket. Ennek értelmében a társaságok olyan tömegbalesetek esetén, ahol az érintett járművek száma eléri, vagy meghaladja a 20 darabot, közös hozzájárulással létrehoznak egy kártalanítási alapot, nem várják meg a hivatalos vizsgálatok végét, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kárrendezést.

Ahol pedig a felelősség kérdése nem tisztázható, ott jogcím nélküli előlegeket fizetnek a gépjárműkárok, valamint a személyi sérülések után.

A rendőrségtől kapott adatok alapján a biztosítók, illetve a MABISZ felvették a kapcsolatot valamennyi érintettel, akik tájékoztatást kaptak a tömeges kárrendezés szabályairól. (Ennek lényegi elemeit a szövetség a honlapján is közzétette.) A baleset résztvevői a kárszemlézés, illetve a szükséges dokumentumok, nyilatkozatok beérkezte után akár tízmilliós nagyságrendű előleg kifizetésére is számíthatnak tényleges kárigényeik alapján.

A biztosítói közösség eredeti belső megállapodása szerint csak a gépjárműben bekövetkezett károkra, illetve a személyi sérülésekre vonatkoznának az előlegek. A tömegszerencsétlenséget követő, rendszeres biztosítói egyeztetéseken azonban a társaságok kiterjesztették az előlegeket a gépjárművek elszállításának költségeire is. Továbbá úgy döntöttek, hogy a károkat a casco-szerződésükre rendezők sem járhatnak rosszabbul, mint a csupán kötelező biztosítással rendelkezők. Ezért az előlegek a tízmillió

Továbbra is arra lehet számítani, hogy a tömeges szerencsétlenség ügyében indított hatósági vizsgálatok, illetve az azt követő jogi procedúrák hónapokig, vagy akár évekig elhúzódhatnak. A jogcím nélküli előlegeket meghaladó, vagy más, a tömeges kárrendezési eljárásban meg nem térülő kárigényeket ezt követően lehet csak rendezni, miként ha valamelyik gépjármű vezetőnél közrehatás állapítható meg a baleset létrejöttében, akkor kell majd csak elszámolni a kapott összegekkel is. A gépjárművek utasai természetesen minden esetben vétlen károsultnak minősülnek, és a casco-biztosítások szerződésszerű teljesítése sem lehet utólagos elszámolás tárgya.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait:
Gépjármű biztosítás kalkulátor >>

Óriási fagykárok vannak tavasszal
2023 április 11.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Óriási fagykárok vannak tavasszal

A 2023. kárenyhítési évben eddig a termelők több mint 400 hektárra kiterjedő területre jelentettek be tavaszi fagykárt, ez a szám április első hetének fagyos éjszakái miatt egész biztosan jelentősen nőni fog - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.

A tárca a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy a kárenyhítő juttatások mértékének megállapításában fontos szerepe van a mezőgazdasági biztosítások meglétének.

A korábbi gyakorlati tapasztalatok alapján az idei esztendőtől változtatás történt, a kárenyhítő juttatás összegének megállapításánál csak az a mezőgazdasági biztosítás fogadható el, amelyet már az első káresemény bekövetkezése előtt megkötöttek - írták, azt javasolva mindenkinek, hogy "időben kösse meg a szükséges növénybiztosítását, amelynek díjához az állam jelentős mértékű támogatást nyújt".

A minisztérium a közleményben hangsúlyozta: mindenképpen érdemes az elektronikus kárbejelentést megtenni az agrárkár-megállapító szerv (vármegyei kormányhivatal) részére annak érdekében, hogy - az egyéb támogatási feltétel teljesülése esetén - a termelői károk a későbbiekben kompenzálhatóak legyenek. A kárenyhítő juttatás iránti jogosultság érdekében már a kárbejelentéskor körültekintően kell eljárni a mezőgazdasági termelőnek.

Tavaszi fagy akkor valósul meg, ha a kockázatviselés helyén a tavaszi időszakban a talajszinttől számított kettő méter magasságban mért mínusz 2 °C vagy annál alacsonyabb hőmérséklet áll fenn. Erről a termelő az OMSZ honlapján tájékozódhat. Fontos, hogy a termelő az OMSZ adat helyességét - ellenkező bizonyításig - vélelmezze és a kárenyhítési eljárásban kötelezően alkalmazza - ismertette a tárca.

Jelezték azt is, hogy "a termőre fordult és szakszerűen művelt gyümölcsösöknél a kárbejelentést alapesetben a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésétől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb a jogszabályban megállapított, tárgyév május 31-ei véghatáridőig szükséges megtenni".

A közlemény szerint "a hozamcsökkenést okozó tavaszi fagy esetén a mezőgazdasági káresemény bekövetkezésének azt az időpontot kell tekinteni, amikor az időjárási jelenség a károsodással érintett területen bekövetkezik".

A kárbejelentés elektronikus felülete a https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/ linken érhető el - tájékoztattak.

A tárgyévben bejelentett károk után kárenyhítő juttatásra az a károsult termelő lehet majd jogosult, aki a jogszabályban foglaltak szerint határidőben, elektronikusan benyújtotta a kárbejelentését; akinél a növénykultúra - tárgyévet megelőző ötéves időszakból a legmagasabb és a legalacsonyabb hozammal rendelkező kettő év elhagyásával képzett három év hozamának számtani átlagához képest - 30 százalékot meghaladó terméskiesését és 15 százalékot meghaladó termelésiérték-kiesését az agrárkár-megállapító szerv igazolta; a kárenyhítési hozzájárulást szeptember 15-ig megfizette és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmét november 30-ig, a novemberben nyíló elektronikus kérelmező felületen benyújtotta - olvasható a közleményben.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Erre érdemes figyelni síeléskor: milliókkal is beljebb lehetünk
2023 március 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Erre érdemes figyelni síeléskor: milliókkal is beljebb lehetünk

2021-ben a novembertől március végéig tartó síszezonban már 587 ezer magyar kereste fel a legnépszerűbb európai sípályákat; a tavalyelőtti évben pontosan 40 ezerrel több honfitársunk csatolta fel a sílécét vagy a snowboardját, mint a 2017-es szezonban – derül ki Laurent Vanat svájci gazdasági elemző évente megjelenő, a nemzetközi síturizmusról készített tanulmányából. A becslések szerint a hazai síelők és snowboardozók több mint kétharmada köt utasbiztosítást, ráadásul az óvatosság most különösen indokolt: a legfrissebb statisztikák szerint ugyanis a biztosító átlagosan harmadával többet, mintegy 200 ezer forintot fizetett ki idén a síbiztosítással rendelkező károsultak számára. Egy extrém síbaleset költsége azonban akár duplájára, közel 4 millió forintra is drágulhatott.

Az elmúlt egy évben felpörgő infláció a síbiztosítások piacát sem kímélte. A tavalyi szezonban az UNION Biztosító átlagosan 150 ezer forintot fizetett ki a síelés során megbetegedő vagy balesetet szenvedő ügyfelek ellátására, illetve a különböző anyagi károkra (például a poggyász vagy sífelszerelés eltűnésére vagy az autó meghibásodására), addig a biztosító legfrissebb statisztikái szerint
AZ IDEI SZEZONBAN MÁR 50 EZER FORINTTAL TÖBBET, ÁTLAGOSAN 200 EZER FORINTOT TELJESÍTETT AZ UNION MINDEN EGYES KÁRBEJELENTÉS UTÁN.

Az egyes esetek között persze milliós különbségek is lehetnek, és időnként még ennél is nagyobb volt az infláció mértéke.

„Ausztriában például extrém áremelkedésekkel találkozhatunk: az a helikopteres mentés, ami 2019-ben még 4 ezer euró, azaz mai árfolyamon mintegy másfél millió forint volt, az idén februárban már 8-10 ezer euróba, azaz akár közel 4 millió forintba is kerülhetett. Nyugati szomszédunknál a magánellátók is drágultak 2019-hez képest, igaz, az előbbinél kisebb mértékben, mintegy 25-30 százalékkal – mondta Szabó Tamás, az UNION utasbiztosítási üzletágának vezetője. – Amennyiben nincs Európai Egészségbiztosítási Kártyánk – és azt kiegészítő síbiztosításunk –, különösen drága hely Ausztria: egy járóbeteg-ellátás 500-700 euróra, míg egy műtét átlagosan 16 ezer euróra rúg.”

Erre érdemes figyelni a legnépszerűbb síterepen

A magyar síelők és snowboardozók körében Ausztria a legnépszerűbb, amit Olaszország, Szlovákia, Franciaország pályái követnek, és mostanában kezd népszerűvé válni Szlovénia is. Ausztriában jellemzően állami ellátók üzemelnek a sípályák mellett, ezek kisebb összegű – 500 euró alatti – ellátások esetén az ingyenesen kiváltható Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK) részesítik előnyben, ezért az utasbiztosítás mellett érdemes ezt is magunknál tartani.

„Nyugati szomszédunknál azonban a helikopteres mentés sok helyen magánkézben van, ami miatt gyakran indokolatlan esetben is így viszik le a síelőket a hegyről. Nemrég például egy fiatal fiúnak leesett a vércukra a sípályán, a magánszolgáltató helikoptere pedig 5500 euróért (mintegy kétmillió forintért) vitte le a hegyről, hogy adjon neki egy kólát és egy szelet csokit. Egyre gyakoribb az is, hogy a sízők a pályák hivatalos zárása után, utolsó csúszásként eltévednek. Egy ilyen esetben a sífelvonót üzemeltető társaság akár több százezer forintot is elkérhet azért, hogy a bajba jutott síelőt lehozza a hegyről” – fogalmazott Szabó Tamás.

Franciaországban a komolyabb sérülések esetén állami intézmények látják el a sérülteket, tehát ott is hasznát vehetjük az EEK-nak, viszont az ellátás költsége 30 százalék önrészt tartalmaz, amit csak az utasbiztosítás fedez. Szlovákiában pedig idén jelentek meg a síterepek mellett a magánellátók, amelyek nem fogadják el az EEK-t, ráadásul északi szomszédunknál a költségek nemzetközi viszonylatban is igen magasak.

Súlyos összegek vándorolhatnak ki a zsebünkből, ha nincs biztosításunk. De mit fizethetnek a biztosítók akkor, ha van?

Ha a hüttéből a (magán)kórház felé lejt a pálya...

Egy súlyosabb sérülés esetén például egy Ausztriában – gyakran a már említett magánszolgáltatók által – elvégzett helikopteres mentés díja 3-4 millió forint, de még a mentővel vagy a motoros szánnal történő szállításra is kifizethet a biztosító kétszázezer forintot.

Az UNION Biztosítónál az egyik legnagyobb biztosítási kártérítés a január–márciusi időszakban heti 4-8 alkalommal előforduló kórházi sürgősségi ellátás (például egy válltörés vagy egy térdsérülés után); az egyik korábbi szezonban egy felkartörés miatt elvégzett azonnali műtétre 17 ezer eurót, azaz több mint 6 millió forintot fizetett ki erre a biztosító a magánellátó részére.

A Magyarországra történő hazaszállítás díja körülbelül 300 ezer forint.

A sípályán is kell a kgfb

Idén januárban nagy visszhangot váltott ki itthon, hogy a hírek szerint a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) arra figyelmezteti az Olaszországba készülő síelőket, hogy ne utazzanak felelősségbiztosítási kiegészítés nélkül, mert az olasz síterepeken 2022. január 1-jétől bevezették a síelők számára kötelező felelősségbiztosítást. A legtöbb síbiztosítás azonban már tartalmaz felelősségbiztosítást.

Ugyanis nemcsak elszenvedői, de okozói is lehetünk egy síbalesetnek, ebben az esetben pedig előfordulhat, hogy valaki megsérül miattunk. Ekkor ugyanúgy anyagi felelősség terhel minket, mint ha vezetés közben okozunk balesetet. Erre az esetre találták ki a felelősségbiztosítást, amely a kgfb-hoz hasonló.

Ha elveszítjük a kütyüt, vagy megsérül a felszerelés

A téli sportok nem tartoznak a legolcsóbb hobbik közé: a sí- vagy snowboard-felszerelés a lécektől a védőeszközökön át a kiegészítőkig és a ruházatig simán belekerül több százezer forintba. Ráadásul a legtöbben már ki se teszik a lécüket a pályára különböző műszaki cikkek – mobiltelefon, GoPro fejkamera vagy akár egy táblagép – nélkül. Ha a saját vagy bérelt felszerelést, ruházatot vagy a nálunk lévő műszaki cikket valamilyen kár éri – például egy síbalesetben megsérülnek, vagy az utazás alatt ellopják őket –, a megfelelő síbiztosítás ezekre is fizet.

Ha előbb véget ér, vagy el sem kezdődik a síszünet

A gyerekkel utazók jól tudják, hogy a régóta várt szabadság akár az utolsó pillanatban is meghiúsulhat, vagy előbb véget érhet – egy betegség vagy egy baleset miatt. Az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban kártalanít minket, így nem bukjuk el a síbérletre vagy a szállásra kifizetett több száz eurót. Arról nem is beszélve, hogy rajtunk kívül álló ok – például az extrém időjárás vagy a lavinaveszély – miatt a sípálya üzemeltetője lezárhatja a pályát, az útlemondás-védelmet is tartalmazó síbiztosítás azonban ekkor is kártalanít.

Ha cserben hagy az autó

Az is előfordulhat, hogy útban a sípálya felé balesetet szenvedünk, vagy lerobban az autónk. Az autó assistance birtokában ilyenkor a biztosítónk megszervezi és fizeti helyettünk többek között a helyszíni javíttatást vagy a szervizbe szállítást, a csereautó bérlését vagy a hazautazást, sőt, akár még a szállást is a javítás idejére.

Pár perc alatt lehet biztosításunk

Az utasbiztosítást okostelefonon vagy tableten is pár perc alatt megköthetjük, akár indulás előtt is. A biztosítás pedig azonnal érvényes, miután bankkártyával kifizettük a díját. Mindenképp figyelembe kell vennünk, hogy

A BIZTOSÍTÓ MINDIG A KONKRÉT UTASBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSBEN FOGLALTAK SZERINT TÉRÍT, EZÉRT AZ ÁLTALUNK VÁLASZTOTT CSOMAGTÓL, AZ UTASBIZTOSÍTÁSRA VONATKOZÓ BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSI FELTÉTELEKTŐL FÜGG, HOGY PONTOSAN MIRE ÉS MILYEN ÖSSZEGBEN TERJED KI A BIZTOSÍTÁSUNK.

forrás: index.hu

CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Azonnali előleget kaptak az M1-es tömegszerencsétlenség károsultjai
2023 március 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Azonnali előleget kaptak az M1-es tömegszerencsétlenség károsultjai

Négy nappal ezelőtt 5 kamion és 37 személyautó ütközött az M1-es autópályán, 19 kocsi kiégett. A haláleset és a sebesülések mellett az anyagi kár is jelentős, több száz millió forintra rúg. De ki fizeti ki a tetemes kárt?

Jó hír, hogy a biztosítók rendkívüli előleggel segítik a károsultakat – tudta meg a Ripost.

"A hazai biztosítói közösség már tíz éve megállapodott a szombatihoz hasonló katasztrófák kezelését illetően, és a hétfői napon aktiválta is erre vonatkozó tömeges kárrendezési szabályozását" – mondta el a lapnak Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője. Hozzátette: „A baleset áldozatával, sérültjeivel és károsultjaival együttérezve a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz), valamint a gépjármű-felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók a jogszabályi kötelezettségeket megelőzően is igyekeznek a károsultak segítségére lenni.

"Ennek értelmében a biztosítók nem várják meg a hivatalos rendőrségi vizsgálatok végét, illetve a felelősség kérdésének tisztázását, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kártalanítást"

A kárigényeket tömegszerencsétlenségben érintett károsultak saját gépjárműveik biztosítóinál vagy a Mabisznál jelenthetik be. Mindez pedig a megszokott ügyrendtől eltérő pluszszolgáltatás a hazai biztosítók részéről. A jogcím nélküli előlegek kifizetésének gyorsasága attól függ, hogy mikor érkeznek be a biztosítókhoz a szükséges rendőrségi igazolások.

"Ez az ügy a magyar biztosítási szakma valószínűleg eddig ismert legbonyolultabb ügye lesz" – mondta el Németh Péter, a értékesítési és kommunikációs igazgatója. A nehéz munka majd csak az előlegek kifizetése után kezdődik meg.

„A történtek miatt nagyon nehéz lesz az úgynevezett kártérképet felállítani, megállapítani, hogy ki felelős, ki nem. A KRESZ kimondja, hogy mindig, minden körülmények között úgy kell vezetni, hogy időben meg tudjon állni a sofőr. Végül is azt is lehetne ennek alapján mondani, hogy minden autós hibás, aki nem tudott megállni. Ezért aki belefutott az előtte lévőbe, az mind károkozó lesz, akibe meg belefutottak hátulról, az káreseményt szenvedett el” – fejtette ki Németh Péter.

Ennek megállapítása nagyon bonyolult, akár hónapokig, pereskedés esetében akár évekig elhúzódó folyamat lesz valószínűleg. Meg kell ugyanis állapítani, hogy ki károsult és ki nem az. Mindehhez azt is tudniuk kell, hogy kik a vétkesek ebben a balesetben. Mivel minden irányból egymásba csapódtak a járművek, ez nagyon nehezen megállapítható.

"Nagyon elhúzódó és nagyon bonyolult esetre számítunk" – tette hozzá a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója. „Az autósok közül most azok járnak a legjobban, akiknek cascójuk is van. A cascóra a javítás ugyanis azonnal elkezdhető, ott nem kell majd várni. Ott is meghatározzák majd a felelősöket később, de ott addig a cascóra megjavíttathatja a károsult az autóját, és úgy tovább tudja használni. Akinek nincs cascója, annak viszont várnia kell a kötelező biztosítójának az úgynevezett jogalapjára, és ennek a jogalapnak a megállapítása, ez húzódhat el nagyon sokáig” – jegyezte meg a szakértő.

Az autó biztosítása kapcsán egyébként minden egyéb biztosítás is bevonható, így érdemes tehát utánajárni, hogy pontosan milyen tételeket tartalmaznak egyéb biztosításaink, így az élet- és baleset-biztosítások, a biztosítással kombinált megtakarítások.

forrás: metropol.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait:
Gépjármű biztosítás kalkulátor >>

Támogatással egybekötött biztosítást köthetnek ezek a magyar vállalkozók: ezt kár kihagyni
2023 március 16.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Támogatással egybekötött biztosítást köthetnek ezek a magyar vállalkozók: ezt kár kihagyni

A mezőgazdaságot sújtó, szélsőségesebbé vált időjárás miatt érdemes mezőgazdasági biztosításokat kötni a termelést nehezítő kockázatok kezelésére, amelyhez az idei esztendőben is az egységes kérelem keretében igényelhetnek a gazdálkodók támogatást. Az Agrárminisztérium javasolja, hogy a gazdálkodók vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.

Az Agrárminisztérium célja, hogy a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzése mellett a növénytermesztők, és a kertészek minél nagyobb számban egészítsék ki kockázatkezelési eszköztárukat a kárenyhítési alapban való részvétel mellett.

A tavalyi, 2022. évhez kapcsolódóan több, mint 23 ezer kérelemre csaknem 14 milliárd forint támogatást hagytak jóvá a gazdálkodók számára. Az „A” módozatú biztosítások díjának 57%-a, míg a „B” és „C” módozatoké 40-40%-ban részesült támogatásban. A biztosítási díjtámogatásnak köszönhető, hogy a biztosítók 40 milliárd forint feletti összeget fizettek ki az aszálykárok után 2022-ben.

Az olyan mezőgazdasági biztosítási szerződések díja támogatott, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.

A Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága az idei esztendőben is közleményt ad majd ki, amelyben közzéteszi azon biztosító társaságok, illetve biztosító egyesületek nevét, amelyek jogosultak díjtámogatott biztosítási szerződések kötésére. A Magyarországon működő legjelentősebb társaságok közül több évről-évre kínál díjtámogatott biztosítási szolgáltatást. A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ők jogosultak a kárenyhítő juttatás maximális, 80%-os összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.

Az intézkedés töretlen sikerét és az Agrárminisztérium elhivatottságát bizonyítja, hogy amíg a 2016-os évben még 4 milliárd forint volt az éves felhasználható támogatási keretösszeg, addig mára ez 14,3 milliárd forintra emelkedett és az elmúlt 7 év alatt 100 ezer kérelem kapcsán több, mint 37 milliárd forint kifizetésére került sor.

Az Európai Unió Bizottsága 2022. november 7-én elfogadta Magyarország Közös Agrárpolitikai (KAP) Stratégiai Tervét, amely alapján az agrártámogatási források 2023. január 1-től felhasználhatóvá váltak. A magyar stratégiai terv továbbra is kiemelt helyen kezeli a kockázatkezelési eszközök támogatását, ennek megfelelően a biztosítási kedv, az öngondoskodás megtartása és növelése érdekében a biztosítási díjhoz kapcsolódó támogatásra a termelők hosszú távon számíthatnak.

Az Agrárminisztérium is felhívja a gazdálkodók figyelmét az öngondoskodás fontosságára és azt javasolja a gazdáknak, hogy vegyék igénybe a támogatási lehetőséggel összekötött mezőgazdasági biztosítást.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Kérjen biztosítási ajánlatot vállalkozására a weboldalunkon található űrlap segítségével:
Vállalkozói biztosítás ajánlatkérés >>

Tömegbaleset az M1-esen: a magyar biztosítási szakma legbonyolultabb ügye lehet ebből
2023 március 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Tömegbaleset az M1-esen: a magyar biztosítási szakma legbonyolultabb ügye lehet ebből

A magyar biztosítási szakma talán legbonyolultabb ügye lehet az M1-es autópályán a napokban történt tömeges ütközés. Az eset teljes körű feltárása és a felelősök felderítése miatt a kárrendezés akár hónapokig is eltarthat, és a végén bírósági perek tucatjaira is számítani lehet. Amennyiben ugyanis nem lesznek felelősök, sok károsult még ennél is rosszabbul járhat, mert a biztosítók megtagadhatják a kártérítés kifizetését. Az eset legnagyobb károsultjai azok lehetnek, akik kötelező biztosítás nélkül futottak bele a karambolba, ráadásul utas is volt, aki megsérült – írja közleményében a CLB biztosítási alkusz.

Vakarhatják a fejüket a biztosítási szakértők, szakmai szempontból hogyan is bogozzák ki az ismert, sajnálatos tragikus esetet, s hogyan különítsék el a tömeges szerencsétlenség vétlen károsultjait, károkozóit és a helyzet kialakulásának a felelőseit. Annak ellenére, hogy sokan azt gondolják, ilyen tragikus helyzetben a biztosítók szinte azonnal a károsultak segítségére sietnek, a helyzet nem ilyen egyszerű, előfordulhat, hogy hónapokig kell várni a kártérítésre, ha egyáltalán úgy döntenek a szolgáltatók, hogy fizetnek – közölte Németh Péter.

A CLB biztosítási alkuszcég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint ugyanis, ha nem lesznek az esetnek bizonyított felelősei, a biztosítók megtagadhatják a kifizetést. Az ilyen helyzetben nehéz felállítani egy felelősségtérképet, amely alapján bizonyítani lehet, hogy ki vezetett a látási viszonyoknak megfelelően és ki nem, hiszen a hírek és több videós felvétel szerint is voltak hosszú másodpercek, amikor szinte semmit nem lehetett látni az úton. Azt a biztosítási szakértőknek is tudniuk kell, hogy kinek a hibájából alakult ki ez a tragédiába torkolló kaotikus helyzet. Még az is lehet, hogy végül úgynevezett kármegosztás miatt marad el a kártérítés, ami nagyjából azt jelenti, hogy a szerencsétlenül járt autósok mindegyike vétlen és egyben vétkes is. Nem tartotta be a követés távolságot, nem a látási viszonyoknak megfelelően vezetett, belefutott az előtte fékezőbe, miközben hátulról vagy oldalról az ő autójába is belecsapódott egy másik – magyarázza a szakértő.

Németh felidézte a 2015-ös emlékezetes tavaszi hózivatart, amikor autók százai rekedtek az autópályák magyar szakaszán – családjával, két kislányával ő maga is 18 órát töltött a kocsijában – a hó fogságában. Akkor is hónapokig tartott a felelősök kiderítése, s csak utána kezdődött meg az eset kapcsán balesetet is szenvedett járművek jogos igényének a feldolgozása.

Így lesz ez most is, sőt! – véli a kommunikációs igazgató. A hosszú eljárás végén perekre is lehet számítani, mert valószínűleg sokan méltatlannak fogják tartani, ha nem kapnak kártérítést vagy esetleg a vártnál jóval kevesebbet. Az viszont biztos, hogy az a járműtulajdonos fog a legrosszabbul járni, akinek összetört a kocsija, utasa is volt, aki megsérült és nincs kötelező biztosítása sem. A sérült utas a Magyar Biztosítók Szövetségétől kaphat kártalanítást, a kifizetett összeget azonban a MABISZ behajtja a jármű tulajdonosán akkor is, ha az milliós tétel. Ez esetben tehát marad az ellentételezés nélkül összetört autó és még a MABISZ számláját is ki kell fizetni. A CLB szakértője szerint viszont azok, akiknek cascójuk is van, viszonylag gyorsan pénzhez fognak jutni, ez a biztosítási forma ugyanis ebben a bonyolult helyzetben is fedezetet nyújt.

Az alkusz cég többször figyelmeztetett a szélsőséges időjárásra, s annak beláthatatlan, pontosabban előre nem kalkulált, gyakran tragikus következményeire. A cég állítását a gyakorlat is igazolja: átlagban szinte minden hónapra jut egy olyan elemi csapás, ami súlyos károkat okoz, s egyre több az ilyen esetekre kifizetett kárösszeg.

Németh Péter felhívta a figyelmet egy fontos és most nagyon hasznos információra: azok, akik megsérültek a tömegkarambolban, tanulmányozzák át a lakásbiztosításukat és azt is, hogy a bankkártyájuk mögött van-e bármilyen biztosítás. Jó esetben ugyanis legalább valamelyiken van balesetre vonatkozó kártérítési kitétel is.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait:
Gépjármű biztosítás kalkulátor >>

KGFB: továbbra is gyorsabban nőnek a kárkifizetések, mint a díjak
2023 március 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás

KGFB: továbbra is gyorsabban nőnek a kárkifizetések, mint a díjak

A tavalyi IV. negyedévben 8 százalékkal emelkedett a személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási állománydíja 2021 azonos időszakához képest. A kárráfordítások eközben egy év alatt 13 százalékkal nőttek, a szervíz- és alkatrészköltségek drágulása és a devizaárfolyam-változás hatásaként – áll az MNB friss KGFB-indexében.

Tavaly év végén 47,3 ezer forint volt a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (KGFB) éves átlagos állománydíja, ami 1 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexéből. A vidéki autósok átlagos állománydíja (kb. 43,9 ezer forint) több mint 22 ezer forinttal marad el fővárosi társaikétól (közel 66,5 ezer forint). Éves alapon 8 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj. Mind a fővárosi, mind a nem budapesti szerződéseknél 8 százalékos növekedés tapasztalható az előző évhez képest.

Ezt lényegesen meghaladó mértékben, 13 százalékkal emelkedtek a kárráfordítások egy év alatt. A jelenség hátterében már kevésbé azonosítható a koronavírus miatti lezárásokat követő intenzívebb járműhasználat hatása (vagyis a megnőtt járműforgalom miatti több káresemény), sokkal inkább a szervíz- és alkatrészdíjak drágulása, és (külföldi alkatrészek beszerzésénél) a devizaárfolyam-változás játszhatott szerepet.

Az enyhén növekedő díjak és a magasabb ütemben bővülő kárkifizetések eredményeként az MNB személyautókra számított korrigált KGFB-indexe (amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be) csak enyhén változott. A korrigált index 2021. I. negyedévében állt a csúcson, azóta jobbára csökkenés tapasztalható, 2022. IV. negyedévére visszatért a járvány előtti szintre. Ez az index szolgál arra, hogy az árváltozások indokoltságát mérje.

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél emelkedtek a díjak. Az egyedi szerződéses taxiknál 9 százalékos, míg a flottáknál 18 százalékos növekedés látható. Díjcsökkenést csak a kisebb szerződésszámú vontatóknál (-2 százalék), nehézpótkocsiknál (-1 százalék) és a kisebb buszoknál (-1 százalék) lehetett feljegyezni. A nagyobb buszoknál (42 fő feletti férőhelyes) egyedi (15 százalék) és flottás szinten is (30 százalék) díjemelkedés látható.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a KGFB-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik állománydíja, illetve a többi járműosztály átlagdíjai éves és negyedéves változását.

A KGFB-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi KGFB-szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve KGFB-díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

forrás: mnb.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Alattomos ellenség leselkedik az autónkra, biztosítással megúszhatjuk a bajt
2023 február 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Alattomos ellenség leselkedik az autónkra, biztosítással megúszhatjuk a bajt

A kátyúkárok kétharmadát az első negyedév során jelentik a gépjármű-tulajdonosok, ezért továbbra is időszerű gondoskodni a kátyúbiztosításról: az évi néhány ezer forintért elérhető kátyúbiztosítás jelentősen növeli a veszélyes úthibák által okozott károk megtérítésének esélyét – figyelmeztetett közleményében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A télies időjárás, a jegesedés és a nagy napi hőingás hatására az elmúlt két hét során robbanásszerűen megnövekedett az országban található kátyúk száma, akár százezres nagyságrendben fordulhatnak elő kockázatos úthibák az ország útjain. Forgalmasabb utakon ilyenkor órák alatt akár egy nagyobb kátyú is kialakulhat: általános tapasztalat, hogy az adott útszakaszt jól ismerő autós is gyanútlanul fut bele olyan gödörbe, amely előző nap még nem volt ott - hívta fel a figyelmet a közlemény.

A legtöbb kátyúkár defekt, ám ezek egy részében a felnit is javítani kell. Gyakran előfordul azonban olyan eset is, hogy sérül a futómű is, sőt, szélsőséges esetben személyi sérüléses baleset is lehet a kátyúba futás következménye, ami már milliós nagyságrendű kártérítéssel is járhat. Kátyúbiztosítás híján az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Nonprofit Zrt, míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.

Az elbírálás során ezek az útkezelők általában a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket utasítják el, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvednek ilyen balesetet. Fentiek miatt az elmúlt évek tapasztalatai szerint a pórult járt autósok az esetek jelentős részében nem tudják érvényesíteni kárigényeiket.

A kátyúbiztosításnak számos előnye van

Bár az útkezelők folyamatosan dolgoznak az úthibák kijavításán, az autósok várhatóan májusig még emelt számban találkozhatnak kátyúkkal az utakon, ezért továbbra is célszerű kátyúbiztosításban gondolkodni, amelynek számos előnye van az útkezelővel intézett kártérítéssel szemben:

Már évi 3 ezer forintos díj ellenében található megfelelő kátyúbiztosítás, amit általában kgfb vagy casco mellé kötik kiegészítő biztosításként. Egyes biztosítók azonban önálló termékként is kínálják. A kátyúbiztosítás kedvezményezettjei nem az útkezelő felé, hanem közvetlenül a biztosítójuk felé jelentik a kárt, ami eleve megnöveli a sikeres kárrendezés esélyeit. Egyes módozatok ráadásul a figyelmeztető táblával ellátott útszakaszokra is fedezetet nyújtanak.

A biztosítók ebben a biztosítási konstrukcióban általában nem számítanak fel önrészt, ami azért is fontos, mert egy átlagos kátyúkár összege még ma is belefér 100 ezer forintba, ami miatt a leggyakrabban 100 ezer forintos minimális önrésszel megkötött casco biztosítások ilyen esetekben nem jelentenek megoldást.

A káreseményt minden esetben megfelelően rögzíteni kell

„A megfelelő dokumentációra kátyúbiztosítás esetében is szükség van – hívja fel a figyelmet Papp Lajos, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke. – Fontos, hogy az autós maradjon a helyszínen, mert tanúkat vagy hatósági jegyzőkönyvet csak így tud szerezni. Autópályán lehetőség szerint a legközelebbi biztonságos helyszínen kell megvárni az útellenőrt. Célszerű minél több fényképet készíteni a kátyúról és a sérülésről, ügyelve arra is, hogy a helyszín ezek alapján jól beazonosítható legyen. A fényképek mellett érdemes az esetleges tanúk elérhetőségét is megszerezni, a kártérítés folyósításáig pedig meg kell őrizni a sérült alkatrészeket is.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait is:
Gépjárműbiztosítás kalkulátor >>

Lambert Gábor: a biztosítónál is sokba kerül, ha nincs bekötve a biztonsági öv
2023 február 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Lambert Gábor: a biztosítónál is sokba kerül, ha nincs bekötve a biztonsági öv

Az egyik leggyakrabban előforduló közlekedési szabálysértés, hogy az autóban ülők nem kapcsolják be a biztonsági övüket. A Mabisz kommunikációs vezetője szerint ezzel nemcsak a súlyos balesetek kockázata nő meg, hanem baleseti sérülés esetén a biztosítás összege is csökkenhet.

"Évente kilencszáz haláleset lenne elkerülhető az Európai Unióban, ha mindenki bekötné a biztonsági övét, vagy ha legalább 98-99 százalékos lenne a biztonsági öv használata" – mondta el az InfoRádióban Lambert Gábor, a Mabisz kommunikációs vezetője.

Magyarországon a rendőrségi felmérések alapján még jóval e szint alatt van a biztonsági öv használata, különösen a hátul ülők nem kötik be magukat. Ez nemcsak hogy veszélyes, de még a biztosítási kockázata is nagy, mivel a Kresz szabályai alapján kötelező lenne becsatolni az övet. A biztosító a személyi sérülés esetén azt vizsgálja, hogy mi lett volna, ha be lett volna kötve a biztonsági öv. Ez az úgynevezett károsulti közrehatás, így esettől függően akár 20-50 százalékkal is kisebb lehet a kártérítése annak, aki a balesetkor nem volt bekötve. A sérült ugyanis jó eséllyel könnyebben megúszta volna a balesetet.

A felnőtteknek nemcsak a saját övük bekötésére kell figyelniük, hanem a gyermekek biztonságos utazására is. A statisztikák alapján a gyereksérülések 50-60 százalékos szintje csökkenthető lenne, ha megfelelő biztonsági eszközöket használnának a bekötésükre. Lambert Gábor megjegyezte: ez is egy kiemelt terület, ahol a biztonsági eszközöket megfelelően kell használni.

A biztosítók a személyi sérüléses balesetnél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás keretében mindig vizsgálják, hogy a sérült vagy adott esetben az elhunyt be volt-e kötve. Emellett a Casco biztosítások alapvetően töréskárra vonatkoznak, erre nem térnek ki. Viszont van olyan Casco biztosítási termék, ami a személyi sérülésre kiegészítő biztosítást tartalmaz, és kizárásnak minősül, ha az illető nem volt bekötve. Ebben az esetben a biztosítótársaság mentesül a kártérítés alól.

forrás: infostart.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait is:
Gépjárműbiztosítás kalkulátor >>

Vihar után: nagy bajok vannak a magyar lakásbiztosításokkal
2023 február 09.
Kategória:

Vihar után: nagy bajok vannak a magyar lakásbiztosításokkal

A magyarok többsége nem tudná biztosítási kártérítésből újjáépíteni a viharban, tűzben vagy éppen földrengésben tönkrement házát, mert annyira régi a szerződése, hogy az a jelenlegi értéke töredékét tartalmazza. Kártérítést pedig csak a biztosított összeg alapján lehet kapni. Gyakori, hogy egy ma 100 millió forintot érő ház még mindig a régi vásárlási áron szerepel a szerződésben – figyelmeztet a napokban lezajlott vihar után is a CLB független biztosítási alkusz.

Az értékkövetés legalább olyan fontos a biztosításban, mint maga a szerződés – írja közleményében a CLB. A független biztosítási alkusz kommunikációs igazgatója, Németh Péter szerint a szerződések aktualitásának fontosságát az érti meg igazán, akinek súlyosan megrongálódik a nagyjából 80-100 millió forintos forgalmi értékű háza, ám ennek mindössze a töredékét kapja meg kártérítésként a biztosítójától. Legfeljebb annyit, amennyiért vette egykor az ingatlant.

Az emberek többsége ugyanis a ház vagy lakásvásárláskor gondosan bebiztosítja az értékét, s ebben megnyugodva évekig, évtizedekig rá sem néz a szerződés tartalmára. Időközben azonban, aki csak tehette, korszerűsítette a háztartását, drágább berendezések kerültek a lakásokba, az ingatlanok is az egykori vételár sokszorosát érik már, de a biztosítási szerződésekben maradt minden a régi áron.

Az ingatlanbiztosítások viszont nem követik automatikusan azt az áremelkedést, ami a lakáspiacon, illetve az építőiparban lezajlott az elmúlt években. Így például a mai, négyzetméterenkénti akár 5-600 ezer forintos újjáépítési költségek helyett a szerződésekben foglalt értékek alapján átlagosan alig 200-250 ezer forintot fizetnek a biztosítók.

Vagyis, egy ingatlan teljes újraépítéséhez a kártérítésből legfeljebb a munkálatok és az anyagár felére futja, hiszen a kifizetés alapját az egykor rögzített érték határozza meg.  A reméltnél lényegesen kevesebb kártérítési összeg tragikus helyzetbe hozhatja azokat a családokat is, ahol egyébként rendesen fizetik a valamikor régen megkötött biztosítást. A folyamatosan ketyegő biztosítási bomba éppen akkor robbanhat, amikor a legnagyobb szükség lenne a segítségre, a minél nagyobb kártérítési össz

Az igazgató szerint az értékkövetés fontosságára nem lehet elég gyakran figyelmeztetni az embereket – saját érdekükben –, mégsem válik általános gyakorlattá a szerződések legalább 3-5 évenkénti megújítása. Pedig az értékkövetés nem feltétlenül jelenti a biztosítási díj drágulását – vagy legfeljebb csak minimálisan –, viszont egy tragikus „káreseménykor” felbecsülhetetlen segítség.

Nem is kell a legtragikusabb kimenetelű esemény ahhoz, hogy valaki csalódjon a kártérítési összegben, elég az, ha a mostanában gyakori viharos szél ledönti a kéményt, elviszi a fél tetőt a házról vagy fákat dönt rá a lakóépületre. A régóta nem frissített és a jelenlegi értékhez nem igazított szerződés alapján kifizetett kártérítési összegből nem lehet ma egy új kéményt vagy tetőt építtetni.

Németh szerint ilyenkor a károsultak a biztosítókat szidják, pedig egyszerűbb lenne időnként átnézni a szerződésbe foglalt értéket, s amennyiben az változott az elmúlt időszakban, akkor módosítani. Ilyenkor egyébként érdemes szétnézni a biztosítók kínálata között, mert gyakran változatlan díjért szélesebb körű biztosítást is lehet találni.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a lakásbiztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak