2024.03.11

Pálinkafőző felrobbanása miatt is lehet kártérítéssel élni

A hűség és az árengedmények kombinációja a sláger az új lakásbiztosítási kampányban. A hűségidő vállalást egyes biztosítók akár 20 százalék kedvezménnyel is jutalmazzák – közölte a kampány első 8 napjának tapasztalatai alapján a CLB. A független biztosítási alkusz szerint, az eddig szinte kizárólag biztosítási ügynökökön keresztül megkötött és ápolt lakásbiztosítási állomány fokozatosan átkerül az online felületekre. Határozottan érződik az is, hogy tovább növekszik a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) aránya. A biztosítók különféle új kiegészítő kedvezményekkel is igyekeznek ügyfeleket szerezni, van, amelyik pálinkafőző robbanásra is hajlandó kártérítést fizetni.

A hűség és árengedmények kombinációja a vezető irányvonal a biztosítók ajánlatai között az új lakásbiztosítás kampányban. A kampány első 8 napján a hűségidő vállalásért kapható kedvezmény látszik igen hatékony akciónak. Ez pontosan azt jelenti, hogy az, aki 3 év hűséget vállal az általa választott biztosítónál, akkor erre az időtartamra komoly, akár 20 százalék díjkedvezményt kaphat.

Ezzel a társaságok igyekeznek nemcsak megszerezni, de a jövőben maguknál is tartani az ügyfeleket. – magyarázta Németh Péter a CLB Független Biztosítási Alkusz kommunikációs igazgatója.

A kampány kezdete óta eltelt bő egy hét alatt a CLB weboldalán már több ezer lakásbiztosítást kötöttek és csaknem ötvenezer kalkulációt végeztek eddig az ügyfelek. Az adatokból az látszik – mondta Németh –, hogy bár erős az érdeklődés az új díjak iránt, eddig a kalkulációt végzők 10 százaléka talált kedvezőbb ajánlatot, vagy egyéb okból döntött úgy, hogy biztosítót vált. Korai lenne azonban most levonni a végső következtetést, de az már most, az első időszakban is határozottan látszik, hogy nagy az érdeklődés. A weboldalon tömegesen elmentett kalkulációt márciusig még sokan fogják véglegesíteni - véli a CLB szakértője.

Az időtartam, vagy hűség kedvezmények mellett hangsúlyosak a kiegészítő biztosítások is, amelyek között tallózva találni több megmosolyogtató ajánlatot is. Ilyen például a pálinkafőző robbanásra, a dioptriás szemüveg eltörésére, kisállat orvosi ellátására, vagy például kórházi lopásra, illetve kifejezetten combnyaktörésre szóló kártérítés.

A kiegészítők között kutakodva lehet találni még hat hónapos díjátvállalást munkanélküliség esetére, vagy a hűtő leolvadás miatt tönkrement a fagyasztott élelmiszerek kártérítésére is – sorolta az érdekesebb újdonságokat a szakértő. Németh hozzátette, ezekből a kicsit furcsa kiegészítőkből is látszik, hogy a biztosítók igyekeznek az ügyfelek kedvében járni, ezért is érdemes a részleteket is alaposan tanulmányozni.

Ráadásul az internetes felületen – például az alkuszi weboldalon – ezt 20-25 perc alatt meg lehet tenni. A lakásbiztosítás kiválasztásakor a minőség továbbra is legyen fontos szempont, nem érdemes feltétlenül az olcsóság alapján választani – tanácsolta Németh. Szerinte egyébként az, aki nem akar nagyon elmerülni a részletekben, nyugodtan választhatja az ajánlatok közül az MNB Minősített Fogyasztóbarát Terméke védjeggyel jelzett biztosítást. Ezek ugyanis egy alap- és középkategóriás biztosítás esetén is megfelelő védelmet és mozgásteret nyújtanak mindenkinek.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Biztosítás fajta: 

  • Lakásbiztosítás
Mabisz: Jelentősen növelik a szeptemberi viharkárok a biztosítók kifizetéseit
2024 szeptember 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Lambert Gábor ismertette: mintegy 8500 kárbejelentés érkezett, így az átlagos kár több mint 120 ezer forint. Néhány évvel ezelőtt ez a tétel még 80-100 ezer forint között volt, az adatok jelzik a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségeket.

A kommunikációs vezető felhívta a figyelmet az alulbiztosítottság veszélyére. Elmondta: érdemes évente felülvizsgálni a szerződéseket, hogy a biztosítottak az ingatlanok, ingóságok tényleges értéke után rendelkezzenek megfelelő biztosítási fedezettel.

A viharszezon, valamint árvízi kárkifizetések miatt a biztosítók kárráfordítása idén nagyon magasnak ígérkezik. Ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint az idei második negyedévben alacsonyabb volt az átlagos díj, mint az előző negyedévben, ami a márciusi lakásbiztosítási kampány eredménye – mutatott rá.

A kommunikációs vezető jelezte: biztosítói tapasztalatok szerint egy-egy nagyobb vihar után megemelkedik a biztosításkötési kedv.

Az ártérre épült ingatlanokra kitérve a szakember közölte: az ártérben lévő épületekre is lehet biztosítást kötni, ugyanakkor a szerződések szerint a hullámtérben, ártérben, nagyvízi mederben épült ingatlanok esetében az árvízkárok nem minősülnek biztosítási eseménynek, tehát ezekért nem fizet a biztosító.


forrás: magyarhirlap.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítás ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Árvíz: most vizsgáznak az új lakásbiztosítások, óriási károkra figyelmeztetnek
2024 szeptember 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Az árvíz és az extrém időjárás miatt kimagaslóan nagy kártérítésre készülhetnek a biztosítók. A napokban a gyakorlatban ki fog derülni, hogy a kormány márciusi, nagy lakásbiztosítási kampányának az óriási figyelem és az akkori, a várakozásoktól kissé elmaradt kötésszámok mellett milyen eredménye lett. Vagyis jól döntöttek-e azok, akik maradtak a régi biztosítójuknál vagy mégis azok jártak jobban, akik váltottak – idézi a közlemény Németh Pétert.A CLB online értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint ezek a napok, hetek a lakásbiztosítások vizsgaidőszaka. Annyi vihar, orkán erejű szél és monszunszerű eső söpör végig az országon, hogy – úgy tudni – , már most is legalább tízmilliárd forintra tehető a bejelentett kár összege. És még egyáltalán nincs vége a természetikatasztrófa-sorozatnak, hiszen az árvíz a napokban érkezik hazánkba. Az ingatlanokba alul, felül, sőt a legváratlanabb helyekről – akár a kéményen, az elektromos vezetékeken keresztül is – nagy erővel betörő víz és a helyenként 100 kilométeres erősségű szél elképzelhetetlenül nagy pusztításra képes hazánkban is. A klímaváltozás miatt az elmúlt években egyre határozottabban szélsőségesre váltott az időjárás az eddig átéltek, a kárbejelentések, valamint az előrejelzések alapján is.
 

A CLB szakértője felhívja a figyelmet: a felsorolt viharveszélyek pusztító hatásának csökkentésére fel kell készülni, ezt a biztosítók is elvárják. Az ingatlanok és ingóságok megrongálódása elleni fizikai védekezés mellett az anyagi veszteség ellentételezésére is gondolni kell. Utóbbira a lakásbiztosítás az egyetlen lehetőség, erre hívta fel a figyelmet a kormány a márciusi, nagy kampányával is, amellyel legalább azt elérte, hogy tömegek foglalkoztak a biztosításaikkal. Az, hogy végül jó szerződést kötöttek-e, éppen ebben az időszakban fog kiderülni.
 

A napokban is szinte szünet nélkül érkeznek a kárbejelentések a biztosítókhoz

ám egyelőre nem tudni, hogy mindenki elégedett lesz-e a kártérítéssel. Ez ugyanis a szerződések minőségétől, tartalmától függ. Vagyis attól, hogy ki mennyire pontosan állította be az ingatlan, a benne lévő ingóságok vagy egyéb vagyontárgyak, kerti eszközök stb. értékét – magyarázza. Németh Péter szerint a magyaroknak is be kell látni, hogy az eddigieknél lényegesen tudatosabban kell védeni az értékeiket.
 

Azok, akik most döbbennek rá, hogy nem elég korszerű vagy éppen nem aktuális a meglévő lakásbiztosításuk, már csak a szerződésük évfordulójakor vagy jövő márciusban tudnak váltani.
 

Futamidő közben viszont bárki kérheti a meglévő biztosítása átdolgozását, javítását,

amivel ugyan a díjat nem lehet csökkenteni, de baj esetén legalább megfelelő anyagi védelmet tud nyújtani.

forrás: 24.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítás ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Tovább drágult a kötelező biztosítás
2024 szeptember 09.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Tovább drágult a kötelező biztosítás

Éves összehasonlításban 10 százalékkal, 57 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja. Negyedéves összehasonlításban a díjnövekedés mérséklődött, a kárráfordítás kisebb ütemű emelkedése is várhatóan visszafogja majd a díjemelkedést.

2024 II. negyedévének végén 57 ezer forint volt a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja. Ez 1,6 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves kgfb-indexében. A budapesti autósok átlagos éves díja (80 ezer forint) közel 27 ezer forinttal több, mint az ország többi részén lévő társaiké (53,3 ezer forint). Éves szinten 10 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 6, a nem budapesti szerződéseknél pedig 11 százalékkal.

Az éves kárráfordítás növekedése folytatódott, 4 százalék, negyedéves alapon azonban stagnál, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már öt negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké, várhatóan ez a díjemelkedés növekedését is mérsékelni tudja a következő negyedévekben.

Az MNB személygépkocsikra számított korrigált kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 133 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva a II. negyedévben. Az index 2021. I. negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.
Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél – az egyedi nagy buszokat és a flottás vontatókat kivéve – jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és segédmotoros kerékpárok díjai növekedtek 50 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.

A kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a kötelező biztosítás ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor>>

Nem kapkodnak a biztosítók a rolleresekért
2024 szeptember 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás

A társaságok többsége a 80-as években használt korszerűtlen, személyes ügyintézéssel, vagy drága, 100-150 ezer forintnál magasabb éves díjjal igyekszik elvenni az ügyfelek kedvét attól, hogy velük kössék meg a július óta a rollerekre is kötelező biztosítást. Már iskolába is egyre több diák megy elektromos rollerrel, miközben a KRESZ még mindig nem szabályozza ennek használatát. A biztosítók ezért attól tartanak, hogy jelentősen megugrik az amúgy sem kevés rolleres balesetek és ezzel együtt a kártérítések száma és összege is. Ki fizet, ha nincs biztosítás, s ki a felelős a gyerek okozta balesetért? A CLB biztosítási alkuszcég közleményében ezekre a kérdésekre is válaszol.

Nem könnyítik meg az elektromos rollerekre kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) megkötését a biztosítók, úgy tűnik, a legtöbb nem akarja rolleresekkel növelni az ügyfelei számát – számol be a CLB biztosítási alkusz tapasztalatairól Németh Péter. A cég online értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint néhány üdítő kivételtől eltekintve a legtöbb biztosító túlárazással riasztja el magától a rollereseket vagy úgy viselkedik, mintha a 80-as években lennénk: csak személyesen, a fiókirodákban lehet szerződést kötni.
 

Ez online világban eléggé nehézkes megoldás és lényegesen megnehezíti az ügyfelek dolgát. Valószínűleg ez a cél – szögezi le Németh. A rollerek elterjedésével egyre a több a KRESZ ismeretei, védőfelszerelés és minden tapasztalat nélkül vezethető elektromos kétkerekűekkel okozott baleset, s félő, a helyzet a tanév kezdetével tovább romlik majd. Úgy tűnik ugyanis, hogy státuszszimbólum lett elektromos rollerrel suliba járni, egyre több diák cseréli le a korábbi bejárós biciklit a gyorsmozgású kétkerekűre, amit egyre vakmerőbben, veszélyesebben használnak.
 

A helyzetet csak tovább bonyolítja, hogy bár kötelező biztosítást kötni a 25 kilónál nehezebb vagy az óránként 25 kilométeres sebességre is képes elektromos rollerekre, közúti használatukat semmi nem szabályozza. Valószínűleg ettől, pontosabban a várható, ám egyelőre felbecsülhetetlen mértékű kártérítéstől, és a balesetek körülményes helyzetfeltárástól ódzkodnak azok a biztosítók, amelyek igyekeznek adminisztrációs eszközökkel vagy szándékosan drága, akár évente 100-150 ezer forintos díjjal távol tartani maguktól a rollereseket. Érdekes tapasztalat, hogy a cégek tulajdonában lévő rollerekre az egyébként is nehezített körülményeknél még bonyolultabban lehet kgfb-t kötni. Ez pontosan az a helyzet, amikor érdemes alkuszi oldalon, vagyis egy online felületen átnézni az igen eltérő ajánlatokat – jegyzi meg a szakértő.
 

forrás: piacesprofit.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a kötelező biztosítás ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Több mint 1,7 milliárd forintos kárösszeggel indult a viharszezon
2024 június 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Több mint 1,7 milliárd forintos kárösszeggel indult a viharszezon

A biztosítók több mint 1,7 milliárd forintot fizettek már ki vagy tartalékoltak a kárkifizetésekre májusban, a viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 16 ezer bejelentés érkezett – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.

A bejelentések száma negyedével volt több, mint a tavalyi hasonló időszakban, amikor a kifizetések és tartalékolt összegek az egymilliárd forinthoz közelítettek.

A szövetség jelezte, hogy az adatokban még nincsenek benne a legutóbbi hétvége viharkárai, amelyek már a júniusi statisztikákban jelennek meg, illetve nincsenek benne a mezőgazdasági és az ipari létesítményekben, valamint a közintézményekben keletkezett károk sem.

A bejelentések számát leginkább május 17-25-i, valamint a május 31-i viharok, beázások, jégverések, felhőszakadások, villámcsapások növelték. Leginkább Budapest, valamint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Nógrád, Vas, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, főként Dunakeszi, Érd, Eger és a Tápióság térsége volt érintett.

A Mabisz felidézte, hogy tavaly a viszonylag nyugodtabb május után a júniusi és az augusztusi időjárás is súlyos károkat okozott; a négy viharhónap után 13 milliárd forintnál állt meg a biztosítói károk összege, ami évtizedes rekordot döntött meg.

Június első napjainak viharjelentései, valamint az árvízi előrejelzések alapján idén is további nehéz hónapok előtt állnak a biztosítók – tették hozzá.

A májusi, százezer forint feletti átlagkár nagyjából megfelel a tavalyinak, ugyanakkor 20-40 százalékkal haladja meg a néhány évvel korábbiakat, ezt főként a megemelkedett építkezési, újjáépítési költségek okozzák. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az ügyfelek ne váljanak alulbiztosítottakká – közölte a biztosítók szövetsége.

A Mabisz felhívta a figyelmet, hogy a kárszemléig csak a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat végezzék el a károsultak, és lehetőleg készítsenek mindenről fényképeket.

forrás: telex.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a lakásbiztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Ennyibe kerül az e-rollerekre a biztosítás, ha egyáltalán kell
2024 június 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Ennyibe kerül az e-rollerekre a biztosítás, ha egyáltalán kell

Már több biztosító is közzétette, mennyit kell fizetni a kgfb körébe frissen bevont rollerekre július 16-ától. Területtől és életkortól függően az árak egy évre vetítve jellemzően 5-25 ezer forint között vannak, de extrém esetek is előfordulnak. Az új szabályozás azonban a ma az utakon használt eszközök többségét nem is érinti.

Az idén július 16-ától kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni az úgynevezett mikromobilitási eszközökre, köztük az e-rollerekre. Az új szabályozás azonban – nyomatékosította a Groupama – a ma az utakon használt eszközök többségét nem érinti. Ezek ugyanis nem érik el a feltételül szabott tömeget vagy sebességet. A nagyobb városokban elterjedt rollermegosztó szolgáltatók által üzemeltett járművek többségére sem vonatkozik az új biztosítási kötelezettség.

Mivel a kötelező felelősségbiztosítás a másoknak okozott, személyi sérüléssel járó károkat is fedezi, az e-rollerekre köthető felelősségbiztosítás díjaira is jelentős hatással lesz – hangsúlyozta a Groupama. A napokban több biztosítótársaság publikálta az „Egyéb gépjárművek”-re vonatkozó, július 16-ától hatályos díjtarifáit. Több társaság is az eddig ismeretlen kategória esetében a segédmotorkerékpár árazásából indult ki, ugyanakkor már most jelentősen eltérő díjszintek tapasztalhatók. Területtől és életkortól függően az árak egy évre vetítve jellemzően 5-25 ezer forint között vannak, de extrém esetek is előfordulnak.

A Groupama fontosnak tartja, hogy az e-rollerek használatát még nem szabályozza a KRESZ, így a hiányos keretrendszer miatt nagy szabadság vonatkozik az életkorra vagy az előírt ismeretekre. A biztosító a díjak megállapításánál a saját adatok mellett figyelembe vette a nemzetközi kárstatisztikákat is. A nemzetközi statisztikák szerint 10-ből 9 rolleres baleset a rolleres sérülésével jár. A leggyakoribb eset pedig a fejsérülés.

Nem csak az e-rollerrel közlekedőket fenyegetheti veszély az utakon, hanem a járókelők is egyre gyakrabban szenvednek balesetet a rollerezők miatt. Ezek többsége abból fakad, hogy a rolleresek nem elég körültekintők és elsodorják, elütik a gyalogosan közlekedőket. Ahogy egyre több az ilyen eszköz az utakon, úgy nő az e-rollerrel okozott és elszenvedett balesetek száma. Az e-rollerek száma az utóbbi 5-6 évben évről évre meredeken emelkedett, jelenleg mintegy 80-100 ezer lehet használatban és számuk várhatóan a jövőben is tovább növekszik.

forrás: azenpenzem.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a biztosítók kötelező biztosítás díjait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Kgfb: az infláció mérséklődésével a díjak növekedésének konszolidációja várható
2024 május 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Kgfb: az infláció mérséklődésével a díjak növekedésének konszolidációja várható

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, amely a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható – olvasható az MNB friss Kgfb-indexében.

2024 I. negyedévének végén 56 ezer forint volt a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) átlagos éves díja. Ez 7 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest, amely egy része szezonális hatásból ered – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves Kgfb-indexében. A vidéki autósok átlagos éves díja (52,4 ezer forint) bő 27 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (79,8 ezer forint). Éves szinten 11 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 7, a nem budapesti szerződéseknél pedig 12 százalékkal. Az infláció mérséklődése látszik, 2024 márciusában az év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, ennek hatására a díj emelkedés ütemének csökkenése várható.

A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Ez jelezheti, hogy a díjak növekedését teljes egészében nem indokolja a károk emelkedése.

Az MNB személygépkocsikra számított korrigált Kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 130 százalékon áll, kisebb emelkedést mutatva az I. negyedévben. Az index 2021. I. negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél – a flottás segédmotoros kerékpárokat kivéve –jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és kisebb buszok díjai növekedtek 20 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi Kgfb Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. Az MNB honlapjának külön felületén színes infografika segítségével mutatja be a friss adatokat, amelyek 2016 I. negyedévéhez viszonyítva jelzik a személygépkocsik éves díjának, illetve a többi járműosztály átlagdíjainak éves és negyedéves változását.

A Kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél a folyamatokat, s egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

forrás: mnb.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

MNB: Csökkenhet a kötelező biztosítás díja
2024 május 29.
Kategória:
Kötelező biztosítás

MNB: Csökkenhet a kötelező biztosítás díja

Éves összehasonlításban 11 százalékkal, 56 ezer forintra emelkedett a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) átlagos éves díja, ami a 2023-as éves átlagos infláció utóhatása, de az alatt alakult. Az infláció csökkenésével, a biztosítói kárráfordítások mérsékelt, 8 százalékos emelkedésével a díjak konszolidációja várható - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Kgfb-indexében.

Az első negyedév végén 56 ezer forint volt a személygépkocsik kgfb átlagos éves díja. Ez 7 százalékos növekedést jelez az előző negyedéves értékhez képest, amelynek egy része szezonális hatásból ered - írták. A vidéki autósok átlagos éves díja (52,4 ezer forint) bő 27 ezer forinttal marad el budapesti társaikétól (79,8 ezer forint).

Megjegyezték:

az infláció mérséklődése látszik, 2024 márciusában az év/év alapú infláció 3,6 százalék volt, ennek hatására a díjemelkedés ütemének csökkenése várható.

A kárráfordítások egy év alatt 8 százalékkal emelkedtek, ami azt jelenti, hogy a kárráfordítás növekedési üteme már négy negyedéve alacsonyabb, mint a díjaké. Ez jelezheti, hogy a díjak növekedését nem indokolja teljes egészében a károk emelkedése - jegyezte meg az MNB.

A jegybank személygépkocsikra számított korrigált kgfb-indexe (ami az árváltozások indokoltságának mérésére szolgál és a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva mutatja be a nettó díjváltozást) 130 százalékon áll, kisebb emelkedést mutat az első negyedévben. Az index 2021. első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll.

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél - a flottás segédmotoros kerékpárokat kivéve - jelentős mértékben emelkedtek a díjak. A flottás járművek esetén a taxik és kisebb buszok díjai növekedtek 20 százalék felett, míg a nehéz pótkocsik csak minimálisan 3 százalékkal emelkedtek.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét.

Az MNB közölte, hogy ha egy ügyfél az egyedi szerződését áttekintve nincs megelégedve kgfb-díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

forrás: novekedes.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a biztosítók kötelező biztosítás díjait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Fontos határidő közeleg, újabb járművekre kell kötelező biztosítást kötni
2024 május 13.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Fontos határidő közeleg, újabb járművekre kell kötelező biztosítást kötni

Bővül azon járművek köre, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni. Ez az érintettekre 2024. július 16-tól vonatkozik majd - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009.évi LXII. törvény 2024. április 30-án kihirdetett új rendelkezései szerint az egyes mikromobilitási eszközökre is kiterjed a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb).

A gépjármű nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e kgfb-t kötni az adott járműre. Az alábbi ábra segítséget nyújt az érintett járművek tulajdonosai, üzemben tartói vagy használói számára, hogy vonatkozhat-e rájuk ez a kötelezettség.

Az ábra azonban csupán tájékoztató jellegű, vagyis nem helyettesíti, nem egészíti ki és nem írja felül a hatályos jogszabályok rendelkezéseit. Így minden üzemben tartó saját felelőssége, hogy ellenőrizze gépjárműve nettó tömegét, illetve tervezési sebességét - hívta fel a figyelmet a MABISZ.

Tekintettel arra, hogy egy teljesen új jogszabályi rendelkezésről van szó, a biztosítók jelenleg, de legkésőbb június 8-ig állítják össze a mikromobilitási eszközökre vonatkozó díjtarifájukat, és az érintetteknek július 16-tól kell rendelkezniük érvényes kgfb-vel.

így ebben a pillanatban megbecsülni sem lehet, milyen biztosítási díjjal köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás a szóban forgó járművekre.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény szerint olyan gépjármű esetében, amit nem vettek hatósági nyilvántartásba, (vagyis nincs rendszáma,) a mindenkori használó is üzemben tartónak minősül. Ezért használat előtt mindenképpen meg kell győződni arról, hogy a járműnek kell-e, illetve van-e kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása.

forrás: portfolio.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a CLB kalkulátorában a biztosítók kötelező biztosítás díjait a gépjárművére, és kösse meg a kiválasztottat néhány kattintással:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Húzós időszak vár a magyar családiház-tulajokra: keményen fizethet, akinek ilyen tető van a feje fölött
2024 május 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Húzós időszak vár a magyar családiház-tulajokra: keményen fizethet, akinek ilyen tető van a feje fölött

Május 1-jével veszi kezdetét a hazai viharszezon, az év azon szakasza, amelyben a legnagyobb eséllyel fordulnak elő különösen heves viharok. Az augusztus 31-ig tartó időszakban évente sok tízezer, egy-egy különösen viharos évben akár a 100 ezret is meghaladó számú viharkár keletkezik a hazai biztosítók adatai alapján. Az alábbiakban bemutatjuk, melyek voltak az elmúlt évek legsúlyosabb viharidőszakai, melyek a leggyakoribb és a legdrágább viharkárok, valamint kitérünk arra is, hogy mit tehetünk ezek megelőzése érdekében.

Bár az utóbbi években a tavaszi és az őszi időszakban is akadt példa erőteljesebb viharokra, a biztosítási szakma mégis a május 1. és augusztus 31. közötti időszakot nevezi viharidőszaknak, amit a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) 2010 óta egységes metodika szerint monitoroz is. Természetesen a szövetség jó okkal fordít fokozott figyelmet éppen erre az időszakra, hiszen a kérdéses négy hónapban évről évre több tízezerre rúg a regisztrált viharkárok száma, amik összességében több milliárd forintos kárkifizetéseket vonnak maguk után.

A kárkifizetések szempontjából különösen súlyos volt a tavalyi év, amikor is évtizedes rekordot döntöttek meg a viharszezon kárkifizetései – a Mabisz adatai alapján 2023-ban a társaságok közel másfélszer annyi pénzt fizettek ki, mint a korábbi csúcstartó 2021-es évben. Ez számszerűsítve közel 110 ezer bejelentést és több mint 13 milliárd forintot jelentett.

A viharárok szempontjából tehát azt mondhatjuk, kritikus hónapok elé nézünk.

A korábbi évek tapasztalatai

A viharkárok jelentette probléma mértékének feltérképezéséhez megkerestük a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát, árulják el, melyek voltak az elmúlt évtized legsúlyosabb viharai, illetve melyek a kérdéses időszak legjellemzőbb káreseményei. Az előbbi kérdés megválaszolásának egyik módja, ha megnézzük, hogy melyek voltak a legtöbb tűzoltói beavatkozást igénylő viharok az elmúlt évtized során. Nos, a katasztrófavédelem adatai szerint ebből kettő is 2023-ban volt:

1. 2023. 08. 04-06. között egymás után több vihar is átvonult az országon. Az augusztus 5-i szombati vihar Budapestet érintette a leginkább. Ez volt az elmúlt tíz év legtöbb tűzoltói beavatkozást igénylő vihara. Összesen 5 868 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 4 493 esetben kidőlt fák, letört ágak miatt hívták a tűzoltókat. 843 esetben víz alá került pincékhez, alagsorokhoz, 195 alkalommal magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 271 esetben épületkárokhoz, 66 alkalommal pedig vízben elakadt járművekhez riasztották a tűzoltókat.

2. 2023. 02. 04-én erős széllel járó vihar miatt 2 930 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 2 276 esetben kidőlt fák, letört ágak, 533 esetben épületkárok miatt, 120 esetben pedig magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt hívták a tűzoltókat. Összesen 561 épületben keletkezett kár.

3. A 2017.10. 29-i, több megyét és a fővárost érintő vihart követően összesen 2 808 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 2 490 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, 91 esetben sérült, meglazult, magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 224 alkalommal épületkárok és 3 esetben elakadt, árokba csúszott járművek miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 250 épületben keletkezett kár.

4. A 2014. 05. 14-15-i vihar miatt 2 255 alkalommal avatkoztak be a tűzoltóegységek. 1 851 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, 53 esetben nagy mennyiségben felgyülemlett víz, 95 esetben sérült, meglazult, magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 244 alkalommal épületkárok és 12 esetben elakadt, árokba csúszott járművek miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 307 épületben keletkezett kár. A vihart követően a Hernádon árhullám vonult le.

5. A 2022. 01. 30-i vihar miatt 2 088 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 1 322 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, 344 esetben sérült, meglazult, magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 420 alkalommal épületkárok és két esetben elakadt, árokba csúszott járművek miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 420 épületben keletkezett kár.

6. A 2020. 02. 04-i vihart követően 2 072 alkalommal avatkoztak be a tűzoltók. 1 471 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, 168 esetben sérült, meglazult, magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 428 alkalommal épületkárok és két esetben elakadt, árokba csúszott járművek miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 428 épületben keletkezett kár.

7. A 2021. 08. 01-i vihar miatt 1 911 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 1 678 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, 4 esetben nagy mennyiségben felgyülemlett víz, 73 esetben sérült, meglazult magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 155 alkalommal épületkárok és egy elakadt jármű miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 187 épületben keletkezett kár.

8. A 2015. 07. 08-i vihar miatt 1 881 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 1 539 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, 31 esetben nagy mennyiségben felgyülemlett víz, 73 esetben sérült, meglazult, magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 223 alkalommal épületkárok és 15 esetben elakadt, árokba csúszott járművek miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 322 épületben keletkezett kár.

9. A 2019. 06. 27-i vihar miatt 1 665 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 685 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, egy esetben nagy mennyiségben felgyülemlett víz, 192 esetben sérült, meglazult magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 787 alkalommal épületkárok miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 1 039 épületben keletkezett kár.

10. A 2018. 06. 08-i vihar miatt 1 600 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. 1 136 esetben kidőlt fák és letört ágak miatt, 348 esetben nagy mennyiségben felgyülemlett víz, 14 esetben sérült, meglazult, magasból veszélyesen lógó tárgyak miatt, 98 alkalommal épületkárok és 4 esetben elakadt, árokba csúszott járművek miatt riasztották a tűzoltókat. Összesen 118 épületben keletkezett kár.

A viharok súlyosságát az is jól jelzi, hogy egy-egy ilyen eseményt követően a károk felszámolása a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint napokat, akár egy hetet is igénybe vett. A viharok nyomán a legtöbb tűzoltói beavatkozásra kidőlt fák, sérült épületek és víz alá került pincék miatt van szükség.

A fenti felsorolásból egyébként kitűnik egy másik, már évek óta megfigyelhető jelenség, nevezetesen, hogy a klímaváltozás következtében már a viharszezonon kívül eső időszakban sem példa nélküliek a különösen erős viharok. A felsorolt 10 eseményből csupán 6-ra került sor a viharszezonban, míg a többi 4-re az év azt megelőző, vagy azt követő időszakában került sor.

Viharszezon a biztosítók szempontjából

Ahol a katasztrófavédelem munkája véget ér, ott kezdődik a biztosítóké – a legsúlyosabb, sürgős helyzetek elhárítását követően kezdetét veszi a károk beazonosítása, felmérése, majd sor kerül a kárkifizetésekre is. Éppen ezért a viharszezon a biztosítók számára is az év kritikus időszakának számít, hiszen – mint írtuk – a biztosítókkal szerződésben lévő ügyfelek évente akár 100 ezernél is több káresemény által érintettek. A társaságok tehát a bőrükön érzik ezeknek a természeti csapásoknak a következményeit, amik egyébként súlyosbodó tendenciát mutatnak:

Az utóbbi évek szokatlanul heves viharai jelentős változást hoztak abban a tekintetben, hogy egyre gyakoribbak és nagyobb méretűek. Nem ritka, hogy egymást követően rövid időn belül következnek be

– mondta el kérdésünkre a Groupama Biztosító.

A károk típusait nézve az utóbbi években kétségtelenül a vihar okozta a legtöbb kárt az ingatlantulajdonosoknak. A viharos időjárás okozta károk közel felében kisebb-nagyobb mértékben megrongálódtak a biztosított épületek. A beázás-típusú károk aránya a viharkárok mintegy negyedét-ötödét teszik ki. A jégverés ill. a villámcsapás másodlagos hatása, más néven indukciós villámkárok (amely károk a villám becsapódásának környezetében, túlfeszültség következtében alakulnak ki, pl tönkrement elektronikai készülékek) volumene évről évre változik, arányuk 10-25 százalék közötti a viharos időjárás okozta károkon belül. Mivel egyre több és többféle elektronikai készüléket használunk, a másodlagos villámkárok is egyre gyakoribbak lehetnek

– ezt már az Allianz Biztosító árulta kérdésünkre.

A biztosítók szakértői azt is elárulták, hogy a viharok mellett a jégverések és a felhőszakadások okozzák a legtöbb kárkifizetést:

Ha a gépjárműveket nézzük, akkor a casco-károk esetében a természeti károkon belül a jégverés aránya a legnagyobb, eléri a károk 80-90 százalékát. A lakossági vagyon kárrendezésünkben a viharkárok okozzák a legtöbb kifizetést. A darabszámukhoz képest magasabb arányt képviselnek a kifizetés összegében a felhőszakadás ill. jégverés károk

– mondta el az Allianz Biztosító.

Ezzel kapcsolatban a Groupama szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy az időjárási jelenség fajtája mellett annak hevessége is fontos tényező:

Jellemzően a viharkárokra történnek a legmagasabb összegű kárkifizetések, de jelentős összegeket térítünk jégverés károkra is. A kárösszeg nem az időjárási tevékenység fajtájától (szél, eső, jégeső, villám) függ, hanem annak nagyságától, mértékétől. Pl. a 120 km/h-s szél képes levinni épületek teljes tetejét. A dió, vagy azt meghaladó nagyságú jégeső képes tönkre tenni az épületek tetőfedését.

A legmagasabb összegű kárkifizetésekre vonatkozó kérdésünkre a Groupamától az alábbi választ kaptuk:

Egyes káreseményekben 100 millió forintot meghaladó szolgáltatást is nyújtottunk, éppen a fent említett szél által "elfújt" társasházi tetőre. Összességében egy időjárási tevékenységgel (intervallummal) összefüggően nyújtott szolgáltatások összege nem egy esetben haladta meg az egymilliárd forintot.

Az Allianz Biztosító külön kiemelte a villámcsapásokat, melyek közvetlen becsapódás esetén a legmagasabb átlagkárt képesek okozni:

Legmagasabb átlagkárral mind a gépjármű mind pedig az otthonbiztosításoknál a villámcsapások (közvetlenül becsapadódó villám) jelentenek, azonban ezekből a károkból szerencsére kevesebb van. A gyakoribb károk közül a legmagasabb átlagkárt a jégverés károk esetén tapasztaltunk mind a gépjármű, mind a lakossági vagyon esetében. A legmagasabb összegű kárkifizetéseink természeti károkra meghaladják az egyenként több tízmillió forintos nagyságrendet. Az öt legnagyobb összegű kifizetésünk között 3 esetben villámcsapás okozta kárra fizetett biztosítónk, 1-1 esetben jégverés és felhőszakadás okozott kimagaslóan nagy kárt.

Ezek a házak vannak a legnagyobb veszélyben

Arról is megkérdeztük a biztosítókat, hogy a viharok milyen jellegű házak, épületek számára jelentik a legnagyobb veszélyt.

Általánosságban elmondható, hogy a régi, 40 évnél korábbi építésű házak jobban kitettek a nagy viharok pusztításának. Családi házak esetén a szigetelés nélküli pala- vagy cserépfedésben jelentősebbek és gyakoribbak a vihar és a jégverés okozta károk. Lapostetős többszintes lakóépületek (legyenek panel vagy tégla falazatúak) esetén az elöregedett tetőszigetelés, vízelvezetés fokozza a károk mértékét

– árulta el az Allianz. Ezzel a Groupama szakértői is egyetértettek, ugyanis ők is az elhanyagolt, illetve a nem megfelelően kivitelezett épületeket nevezték meg, mint a leginkább veszélyeztetettek.

A viharkárok megelőzésével kapcsolatban az alábbi tanácsokat adta az Allianz Biztosító:

A viharkárok megelőzésében elengedhetetlen az épületek rendszeres karbantartása, ugyanis nagyobb eséllyel sérülhetnek az épület azon elemei, amelyek eleve rosszabb állapotban vannak. Ezért otthonunk védelme érdekében érdemes szakember segítségét kérni a ház nagyobb értékű elemeinek – például a tető vagy a nyílászárók – rendszeres vizsgálatához. Egy nagyobb vihart követően is érdemes ellenőriztetni a tető állapotát, mert könnyen lehet, hogy az akkor csak kissé sérült tetőszerkezetet egy következő viharnál súlyosabb kár éri. Természetesen tudatos felkészülés mellett is számolnunk kell a viharkárokkal, ám jelentősen kisebb a kockázat és enyhébbek az anyagi következmények, ha megfelelően karbantartjuk az ingatlanunkat. Sajnos 100 százalékos védelem egy káreset ellen sem létezik, így a viharkárokat vagy villámkárokat sem tudjuk teljes mértékben megelőzni. Emiatt is fontos, hogy rendelkezzünk érvényes lakásbiztosítással, amelyet időről időre vizsgáljunk felül, hiszen a modernebb lakásbiztosítási termékek egyre szélesebb körű fedezetet nyújtanak, például másodlagos villámkárokra vagy akár a kerti növényeinkre.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg a Groupama Biztosító is:

A leggyakoribb viharkárokat az építési szabályok betartásával, gondos gazdaként állapotmegóvással, karbantartással (pl.: kémények felújítása, tetők hiányosságainak pótlása), villám tevekénység esetén – ha lehetséges – áramtalanítással, illetve az udvaron tárolt eszközök rögzítésével (pl. trambulin, kihajtható árnyékoló) előzhetjük meg.

További óvintézkedések

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságát is megkérdeztük azzal kapcsolatban, ők milyen óvintézkedéseket javasolnak a viharkárok elkerülése érdekében.

Vihar előtt:

Érdemes figyelemmel kísérni a meteorológiai előrejelzéseket. Ha erős szél várható, vigyük be a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket fedett helyre. Ha felhőszakadás várható, áramtalanítsuk a pincét és vigyük a pincéből magasabbra azokat a tárgyakat, amelyekben a víz kárt tehet. A pincében ne tároljunk fontos papírokat, elektromos eszközöket, vegyszereket, hígítókat, oldószereket, festékeket, mert a pince víz alá kerülhet. A kocsival, ha tehetjük, parkoljunk épületektől, fáktól távolabb. Ha elmegyünk otthonról, csukjuk be az ablakokat. Készítsünk ki egy gyertyát, arra az esetre, ha este áramszünet lenne

– javasolja a katasztrófavédelem.

Vihar közben:

Ha megjött a vihar, jöjjünk ki mindenféle tóból, folyóból, medencéből és egy közeli épületben keressünk menedéket. Ne tartózkodjunk a pincében, mert felhőszakadásnál víz alá kerülhet. Ha víz alá kerül a pince, csak akkor kezdjük kiszivattyúzni, ha már megszűnt a víz befolyása. Ha hamarabb távolítjuk el a vizet, csak alámossuk az épületet. Érdemes számolni a villámlás és a dörgés között eltelt időt. Ha ez 15 másodpercnél kevesebb, a vihar nagyon közel van, húzzuk ki az elektromos eszközöket a konnektorból. Kerüljük a vizesblokkokat, ne fürödjünk, zuhanyozzunk, mossunk kezet. Ne fogjuk meg a csöveket, radiátorokat, fémszerkezeteket.

Vihar a szabadban:

Ha a szabadban ér minket a vihar, ne álljunk fa alá, ha erdőben ér bennünket, álljunk a fák törzsétől messzebb. Ha kerékpáron kap el bennünket a vihar, fektessük le és menjünk tőle néhány méterre. Ha semmilyen menedék nincs a villámlás elől, guggoljunk le és érintsük össze a két sarkunkat. Ne használjunk esernyőt, mert abba belecsaphat a villám. Autóban, tömegközlekedési eszközön védve vagyunk a villámoktól, de fontos, hogy ne fogjuk meg ezek fém alkatrészeket. Az erős szél fákat dönthet ki, ágakat törhet le, amelyek gyakran elektromos vezetékeket szakítanak el. Ha elszakadt elektromos vezetéket látunk, ne közelítsük meg, hívjuk a 112-es segélyhívó számot. Ha egy fesztiválon ér minket a vihar, kövessük a biztonsági személyzet utasításait.

Vihar okozta villámárvíz:

A különösen heves és gyors lefolyású esőzések hatására akár villámárvíz is kialakulhat, amely esetőségre külön felhívta a figyelmet a katasztrófavédelem, amely az alábbiakat javasolja erre az esetre:

Ha villámárvíz keletkezik, kerüljük el, akár gyalog, akár járművel vagyunk úton. A villámárvizek könnyen elmozdíthatják a csatornafedeleket is. Mivel nem lehet látni, mi van a felgyülemlett víz alatt, néhány centiméteres vízbe se menjünk bele. Ha az autó légszűrője vizet kap, a kocsi tönkre fog menni. Már bokáig érő vízfolyás is ledöntheti a lábáról az embert. Villámárvíz idején ne mentsük a kerti bútorainkat, kocsinkat, egyéb tárgyainkat. Minden érték pótolható, az életünk nem. Menjünk egy épületbe, annak is az emeletére. Villámárvíz esetén a sok eső szennyvizet is hozhat magával, ezért utána fertőtlenítsük az épületet. Kerüljük a katasztrófaturizmust. Sem a károsultaknak, sem a készenléti szerveknek nincs szükségük bámészkodókra.

Vihar után:

Végezetül a vihar elvonultával érdemes felmérni, keletkezett-e kár otthonunkban, lakókörnyezetünkben:

Vihar után járjuk körbe az otthonunkat és mérjük fel, hogy keletkeztek-e károk. Ha sérült közművekkel találkozunk, értesítsük a szolgáltatót. Ha gázvezeték sérült és szivárog a gáz, vagy elszakadt elektromos vezetékkel találkozunk, hívjuk a 112-es segélyhívó számot. Az épületben keletkezett károkat érdemes minél hamarabb helyreállítani, nehogy a következő vihar még komolyabb károkat okozzon. A ház előtti vízelvezető-árkokból a vihar vagy villámárvíz után szedjük ki az összegyűlt vizet, iszapot, szemetet, hogy a következő felhőszakadásnál is el tudja látni a feladatát. Ha nem áll benne a víz, szúnyogok sem fognak benne fejlődni

– zárta válaszát a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Összegzés

Bár az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy szinte az év bármely szakában kialakulhatnak heves, jelentős károkat okozó viharok, az elmúlt évtized 10 legsúlyosabb viharának többsége mégis a május 1. és augusztus 31. közötti viharszezonban csapott le Magyarországra. A viharszezonban évről évre több tízezer káreseményt regisztrálnak, melyek összességében évi több milliárd forintos kárkifizetéseket vonnak maguk után.

forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában néhány kattintással összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak