2020.01.24

Robotok álltak munkába a legnagyobb magyar biztosítónál, 12-szer gyorsabbak az embernél

A legnagyobb hazai nem-élet biztosítónál, vagyis az Allianznál már a mindennapok része, hogy az alkalmazottak robotokkal dolgoznak együtt, akik pontosan ugyanazt csinálják, mint amit ők. Amit az ember 4 perc alatt végez el, azt a robot 20 másodperc alatt befejezi, és az alkalmazottak ezt ma már el is fogadják. Ugyanakkor a biztosító digitalizációs startégiája nem csak erről szól: az elektronikus termékcsaládok kialakítása, a kárrendezés és a kárbejelentés digitalizációja, a papírmentesítés, a kiberbiztonság megerősítése mind ide tartozik, ráadásul a világ egyre inkább elmozdul a belső hálózatok által uralt működésből a cloud alapú működés irányába - véli Végh István, az Allianz informatikáért felelős vezérigazgató-helyettese.

Hogy néz ki az Allianz digitalizációs stratégiája, melyek voltak az elmúlt időszak legfontosabb digitalizációs projektjei?

A digitalizációs stratégia egyik fő eleme a termék, ugyanis a biztosítók tradicionális, komplex megoldásait nagyon nehéz digitálisan kezelni. A mi esetünkben minden termékcsaládra vonatkozóan lehetőség van a klasszikus kommunikációs csatornákat előnyben részesítő termékverziók eladására, és emellett e-termékek is szerepelnek a repertoárunkban, amelyek kifejezetten a digitális értékesítést és kiszolgálást könnyítik meg. Ezek tipikusan egyszerűbb felépítésűek, kizárólag a digitális kommunikációt engedik szerződéses feltétel szintjén is az ügyfeleknek. A digitalizáció fontos alapfeltétele a technológiai háttér megléte: ebbe beletartoznak az értékesítési felületek, az ügyfélportál felületek és funkciók, a webservice-ek, a munkafolyamat-vezérlő rendszerek, de ide sorolhatjuk a dokumentumkiküldést és tárolást is. Mi jó pár évvel korábban teljes mértékben eltüntettük a papírt a belső folyamatainkból: vagy áttereltük a csatornákat a digitális irányba, ahol a kommunikáció már alapjaitól digitális; vagy pedig, ami mégis papír alapon érkezik hozzánk, azt teljes egészében digitalizálja egy partnerünk, majd így kerül a belső feldolgozási folyamatba. A stratégia fontos része, hogy a digitális kiszolgálás a GDPR-nak és az IT-biztonsági szabályoknak is megfeleljen, biztosítani kell az ügyféladatok védelmét, a dokumentumok integritásvédelmét, főleg ha arra gondolunk, hogy a világ egyre inkább elmozdul a belső hálózatok által uralt működésből a cloud alapú működés irányába.

Milyen technológiákat alkalmaznak a digitalizációban?

A kiszervezett tevékenység jelen pillanatban még a szkennelésen alapul, de a partner ezentúl már elsőszintű adatfeldolgozást is végez. A papírról kinyerhető adatokat rögzítik, és ha ezek értékelhető adatokat tartalmaznak, azokat a robotok nagyon szépen fel tudják dolgozni, nem kell hozzá manuális interakció.

Az elmúlt két évben mintegy félmillió anyagot kapott meg a nálunk dolgozó hat robotfej, melyek átlagosan 70 százalékos feldolgozási sikerarányt értek el.

A teljes tranzakciós volumenünk éves szinten megközelítőleg 1,5 millió, vagyis a robotokat még jobban is kihasználhatnánk. Ezért elkezdtünk egy nagyon mély analízist annak érdekében, hogy kiderítsük, miért áll meg ott, ahol elvileg még tudna működni. Nagyon érdekes felfedezéseket tettünk, mert volt, ahol a mi belső szabályrendszereink voltak olyan rosszul beállítva, hogy a robot nem tudta elvégezni a munkát. Egy ember nemes egyszerűséggel átlépte volna ezt a pontot, de egy kódolt robot erre nem képes. Voltak továbbá olyan pontok is, ahol a robot szabályai voltak helytelenül megfogalmazva. Ahogy az üzlet változik, a belső folyamatainkat és a saját működési szabályainkat is rendre felül kell vizsgálni. Ennek eredményeként azt várom, hogy egy éven belül megduplázzuk ezt a feldolgozási volument.

Néhány évvel ezelőtt a robottechnológia még olyan drága volt, hogy sok területen egyszerűen nem érte meg kiváltani vele az emberi munkaerőt. Most hol tartunk ebben?

A technológia valóban nem olcsó, de messze nem olyan drága, mint például a mesterséges intelligencia alkalmazása. Mi a robotot nem tiszta adatok feldolgozására akartuk használni. Amikor egy szabad szöveg alapján azt vártuk, hogy a robot találja meg, mit kellene megcsinálnia, a tapasztalatok alapján nem működött. Nálunk az ügyfélküldemények egy jelentős része nem sztenderd. Nagyon drága lett volna megtanítani a robotot arra, hogy ezeket képes legyen értelmezni, és nagyon drága lett volna ellenőrizni, hogy a feladatot, amit a maga tudása alapján feltételezett, valóban helyesen választotta-e ki. Ehelyett megmondjuk a robotnak, hogy mit csináljon meg.

Megkapja az adatokat, lépked a feldolgozó rendszerek képernyői között, végezze el a tranzakciót részben vagy egészében, ha levelet kell kiküldeni, indítsa el a folyamatot. Azt csinálja, mint amit az ember.

A mostani fázisban ezt fejlesztjük tovább az elmúlt közel másfél év tapasztalatai alapján.

Melyek a robotok legnagyobb előnyei?

Amíg egy embernek egy adott típusú változásjelentés feldolgozása példaként megközelítőleg 4 perces feladat, ez a robotnak nagyjából 20 másodpercet vesz igénybe. A másik előnye, hogy nem 8 órában dolgozik, hanem 0-24-ben. A robotjainkat a korábbi csúcsterhelésre optimalizálva vettük meg: a hat robotfej helyett a mostani optimalizáció mellett kettő is bőven elég lenne. A kompozit motorbiztosítóknál az éves csúcsidőszak az év utolsó negyedéve a mai napig. Abban az időszakban a feldolgozandó volumen nagyjából a háromszorosa a megszokottnak, mi a csúcsra lőttünk, ez volt a tanulópénz, most megpróbáljuk munkával ellátni a robotokat.

A csúcsidőszakokat hogyan kezelik a biztosítók, ilyenkor kiszervezik a munkát, felvesznek diákokat?

Ezeknek a feladatoknak egy része viszonylag könnyen megtanulható, de a tapasztalatok vegyesek. Ahhoz, hogy betanítsuk az új kollégákat a csúcsterheléses időszakra, fel kell venni őket szeptemberben, de a normál fluktuáció következtében egy részük hamar elhagyja a vállalatot, míg a diákok esetében pontosan erre az időszakra esik a vizsgaidőszak is, ami szintén korlátozza a rendelkezésre állást. Korábban irattárazásra, kampányhívások kezelésére és más nagyon egyszerű feladatokra vettük fel a diákokat, de ezek a feladatok jelentős része az iratkezelés kiszervezésével megszűnt, a tranzakció-feldolgozáshoz pedig mélyebb üzleti tudásra van szükség. Miután a kollégák jelentős része teljesítménybérben dolgozik, nem ütközött nagy ellenállásba, hogy túlórával oldjuk meg a feladatot: ebben az időszakban sokan simán keresnek meg a havi átlagot jelentősen meghaladó bért. Ezzel párhuzamosan jelentek meg nálunk a robotok, melyek ezeken a területeken szép eredményeket értek el. Ezzel a két hatással elég jól tudtuk kompenzálni a csúcsterhelést. Ettől függetlenül továbbra is alkalmazunk ideiglenes munkaerőt, és el kell mondjam, hogy nagyon ügyes és használható munkatársakra is sikerült szert tennünk ebből a körből.

Az alkalmazottak hogyan viszonyulnak a robotokhoz?

Az elején a robotok bevezetésének és optimalizációjának belső támogatottsága elég csekély volt, de mára elfogadták őket. Mi azt mondtuk, hogy innentől kezdve, ha a robot megcsinál egy feladatot, akkor is fizetünk az alkalmazottnak, például a feltöltési feladatokért is. Azok az esetek, amiket a robot valamiért visszadob, komplexebbek, ezért ezekre felemeltük a benchmark-értéket. Nyilván a robotok miatt voltak negatív létszámbeli hatások rövidtávon, ami fájdalmas, de ez a szervezetben hosszú távon nem okozott tartós hatást.

A digitalizáció mekkora költségcsökkentést jelent a cégnek, ezt hogyan lehet mérni?

2019-ben a digitalizált forgalom, beleértve az e-maileket, a portálforgalmat, az elektronikus küldeményeket, az sms kommunikációt, nagyjából a teljes forgalom 80 százalékát tette ki, papír alapon a maradék megközelítőleg 20 százalék zajlott. Az operációs költségek megoszlását tekintve viszont a működési költségeinknek már több mint a 40 százaléka kapcsolódik papírhoz. Sajnos a papíralapú működéshez kapcsolódó költségek folyamatos emelkedése a digitalizáció eredményének egy részét felemészti. Magyarországon sajnos az a tendencia, hogy a papíralapú kiszolgáláshoz kapcsolódó, részben monopol szolgáltatói kör üzleti volumene csökken, ezzel szemben folyamatosan emelkednek a költségek a bevételi célok teljesítése érdekében. Ezen kívül a digitalizációból fakadó költségmegtakarításból tudtuk fedezni a jelentős béremelkedést.

További ráfordítást indukál, hogy beruházás nélkül nincs digitalizáció. De úgy gondolom, ha valaki tudatosan halad előre, akkor nem lineárisan, hanem exponenciálisan tudja csökkenteni a költségeit.

Honnan jönnek az új ötletek, insurtech fejlesztések egy nagy hagyományos biztosítónál? Csoportszintről kapják a támogatást vagy inkább magyar cégekkel dolgoznak?

A régióban egy nagyon határozott egységesítési stratégiát követünk, elmozdultunk abba az irányba, hogy a csoport kész eszközöket ad a lokális vállalatoknak. Tapasztalataim alapján korábban megközelítőleg 80-20 százalékos arányban lehetett azt mondani, hogy lokális/csoportszintű fejlesztések zajlanak, ez az arány most megfordult. Az a megfigyelésem, hogy a biztosítók nagyon tradicionálisak és prudens működési modellt követnek, ha összehasonlítom a bankokkal, itt kevesebb az innováció. A biztosítás egy hosszú, tartós ügyfélkapcsolat. Nem az a jellemző, hogy az ügyféllel minden hónapban akár többször kapcsolatba kerülünk, hanem csak akkor, amikor megkötik a biztosítást, és amikor káruk van. Ebből a szempontból a biztosítói üzletmenet egy lassabb üzletmenet, a biztosítók innovációs affinitása is lassabb. Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem az egész világon is igaz. Az Allianz sok szempontból piacvezető Magyarországon a digitalizációban, de ha összehasonlítom egy fintech vagy egy telekommunikációs céggel, ahhoz képest mi egy tartályhajó vagyunk. Ennek megfelelően ugyan magabiztosan megyünk előre, de az innovációs képességünk jóval lassabb. Ugyanakkor, ha van egy kialakult megoldás, ami jól használható, arra vevő a biztosítói kör. A jövőben ez mindenképpen változni fog véleményem szerint, ebben az iparágban is gyorsulást várok az innovatív megoldások keresése és bevezetése terén.

Mely területeken működik a távoli kárfelmérés szolgáltatás?

A folyamatot októberben élesítettük, nagyjából november eleje óta működik konszolidáltan. Ez egy teljesen új technológia, melyet az egész kárrendezési üzletmenetben, a szakértői munkában is be kellett vezetni. Három területen használjuk: a lakossági vagyon, illetve a lakossági gfb és casco biztosításoknál. Jelenleg az elvégzett szemlék kétharmada a lakossági vagyonbiztosítási károkhoz kapcsolódik. Ez nem okozott meglepetést, mert itt egyrészt kisebb kárösszegek jellemzők, nagy a tranzakciószám, és a motor-kárrendezés jelentős része javítói körhöz kapcsolódik. Ezekben az esetekben a javítók gyakran maguk végzik el a kárfelmérést. Az összes alkalmas kárnak jelen pillanatban megközelítőleg 10 százaléka zajlik távoli kárfelméréssel, ami kezdő aránynak nem rossz, de minimum az arány duplázását várom ebben az évben.

Hogyan zajlik a távoli kárfelmérés folyamata?

Az ügyfél a kárbejelentési folyamat során a rendszer által vezérlet feltételek alapján kiválasztja ezt az innovatív megoldást és a számára alkalmas időpontot a szemléhez. Ezt követően kiküldünk neki egy linket, ami temporálisan letölt egy kisebb alkalmazást. Amikor az előre egyeztetett időpontban elindul a szemle, onnantól kezdve a károsult mobil eszközén futó alkalmazás segítségével a szakértő élőben látja a helyszínt, és tud fix képeket rögzíteni, melyek a rendszerben tárolódnak. A munkatársunk a szemle alapján el tudja végezni az automata kalkulációt. Az alkalmazással sikeresen rendezett károk száma már ezer felett van. Mivel a kár bekövetkezése után nagyon gyorsan ott vagyunk az ügyfélnél, nem kell kimenni, akár másnap el lehet végezni a szemlét, ráadásul a hagyományos kárrendezéshez viszonyítva lényegesen magasabb az egyezségi arányunk is. Az első tapasztalatok nagyon jók, tanulunk belőlük, és a motor-üzletág esetében abban látjuk a további potenciált, ha a nem szerződött javítói oldal is bekapcsolódik ebbe a folyamatba.

A kék-sárga baleseti bejelentő lapnak is van már digitális verziója, mennyien használják ezt, és milyenek a visszajelzések ezzel kapcsolatban?

A letöltési arány nagyon jó, viszont a használati arány tekintetében még bőven van fejlődési lehetőség. Úgy gondolom, hogy ennek két oka van. Az egyik, hogy motor-kárrendezéshez kapcsolódik, és ott nagyon sok esetben a szervizek indítják a kárbejelentést. Benne van az is, hogy hiába tölti le 200 ezer ember, a baleseti kárgyakoriság relatív alacsony, így évek kellenek, amíg ez felfut.

Mindezekkel együtt az ügyféltapasztaltok kedvezőek, a MABISZ koordinációja mellett már ebben az évben további, a használatot jelentősen könnyítő fejlesztési javaslatok vannak napirenden.

forrás: portfolio.hu

Biztosítás fajta: 

  • Általános
Drágulnak az online utasbiztosítások, de így sem érdemes ezen spórolni
2023 június 19.
Kategória:
Utasbiztosítás

Drágulnak az online utasbiztosítások, de így sem érdemes ezen spórolni

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége jelezte, hogy 7 százalékkal emelkedik a szerződések díja. A külföldre készülő magyarok harmada nem köt biztosítást, annak ellenére, hogy az széles körben segítséget nyújtana a problémákra a nyaralás során. Érdemes átolvasni a feltételeket, illetve tájékozódni arról, hogy mire is terjed ki a biztosítás.

A május végéig megkötött online utasbiztosítások díja 7 százalékkal drágult a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva – közölte az MTI-vel pénteken a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ), egyben felhívta a figyelmet: az átlagosan napi 665 forintos díjon nem érdemes spórolni, mert a biztosítások nagyban mérséklik az utazások kockázatait.

A külföldre készülők harmada ennek ellenére továbbra sem gondoskodik biztosításról,
noha a megfelelő ajánlatot gyorsan ki lehet választani a biztosítási alkuszok összehasonlító oldalain. Ilyen védelem annak is jól jöhet, aki egyébként rendelkezik Európai Egészségbiztosítási Kártyával vagy bankkártyához kapcsolódó utasbiztosítással, ugyanis ezek mellett is szükség lehet kiegészítő biztosításra – jelezték.

Külföldön is szinte mindig elektronikusan fizetnének a magyarok

A külföldön nyaraló magyarok több mint négyötöde az elektronikus fizetési csatornákat használná az utazása során is, ebben az élen állunk a régióban. Egyre többen veszik igénybe a mobiltárcát is.

Kiemelték, hogy

a biztosítók egy részének előírása szerint még Magyarország területéről kell megkötni az utasbiztosításokat.

Utazás előtt is fennálló betegség általában nem biztosítható, a várandóssággal kapcsolatos problémákat sem fedezi minden utasbiztosítás, számos sporttevékenységre kiegészítő biztosítást kell kötni, az értékesebb személyes tárgyakra pedig igen eltérő poggyászbiztosítási feltételek vonatkoznak. Hozzátették, hogy nem lehet utasbiztosítást kötni olyan országba, amelyet háború vagy fegyveres zavargások miatt veszélyesnek, utazásra nem javasolt államnak minősít a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Emiatt például egy kárpátaljai látogatásra sem lehet biztosítást kötni – olvasható a közleményben.

forrás: vg.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Változások jönnek a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szabályozásában
2023 június 15.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Változások jönnek a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának szabályozásában

Az Európai Uniós jogalkotást tekintve 1972-től léteznek egységes szabályok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozóan. Az ekkor elfogadott 72/166/EGK irányelv egyik nagy újdonsága volt, hogy a gépjárművek üzemben tartásához biztosítási kötelezettséget írt elő. Az idők folyamán aztán másik négy irányelvet is megfogalmaztak a témával összefüggésben, míg végül 2009-ben az öt irányelvet egységes keretbe foglalták és megalkották az úgynevezett konszolidált gépjármű-biztosítási irányelvet. 2021-ben azonban sor került a konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv felülvizsgálatára. A tagállamoknak a módosítások nemzeti jogszabályokban való elfogadásáról főszabály szerint 2023. december 23-ig – egyes rendelkezések tekintetében 2023. június 23-ig – kell gondoskodniuk.

A módosítások által érintett területek

A konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv felülvizsgálata során a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás közös szabályozásának négy kritikus területét azonosították. Ez a négy terület pedig az alábbi:

  • a biztosító fizetésképtelensége esetén a balesetek károsultjainak nyújtott kártérítés
  • a biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegei
  • a járművek biztosításának tagállamok általi ellenőrzése
  • egységes tartalmú kártörténeti igazolások.

A biztosítók fizetésképtelensége, a károsultak védelme

A négy témakör közül a legnagyobb érdeklődésre talán az első tarthat számot. Az irányelv módosításának célja, hogy a károsultak lakóhelyük szerinti tagállamban igényelhessék az őket ért károk megtérítését akkor, hogyha a károkozó fél más állambeli biztosítója csődeljárás vagy felszámolási eljárás hatálya alatt áll. E körben tehát a tagállamoknak kötelességük létrehozni vagy felhatalmazni egy olyan szervezetet, amelynek feladata lesz a külföldi biztosító elleni csődeljárás vagy felszámolási eljárás esetében kártérítést nyújtani a tagállamban lakóhellyel rendelkező károsultak számára. Ezen szervezet tehát a fent említett eljárásokkal érintett külföldi biztosító helyett nyújtja a kártérítést a belföldi lakóhellyel rendelkező károsult számára. E tekintetben a baleset bekövetkezésének helye irreleváns, a kártérítés igénylésének lehetőségét attól függetlenül kell biztosítani, hogy a baleset a lakóhely szerinti vagy attól eltérő tagállamban történt.

Fontos szabály továbbá, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy az erre a feladatra kijelölt vagy létrehozott szervezetnek a kárigény benyújtásától számított három hónapon belül indokolással ellátott kártérítési ajánlatot vagy indokolással ellátott választ kell adnia a károsultnak. E szabály mindenképpen a károsultak védelmét, a károsultak kártérítési igényének gyorsabb elbírálását hívatott szolgálni.

Bár első ránézésre a fenti szabályok kivételes eseteket szabályzó rendelkezéseknek tűnhetnek, mindazonáltal napjainkban egyáltalán nem tekinthetők ritkának azok a balesetek, amelyek esetén segítséget tud nyújtani az egységes európai szabályozás. Egyáltalán nem életidegen például az az eset, amikor magyar rendszámú gépjárművünkkel egy németországi autópályán balesetet szenvedünk, a károkozó fél pedig egy olyan osztrák biztosítótársasággal áll szerződéses kapcsolatban, amely épen csődeljárás alatt áll. Ilyen esetekben a jövőben a hosszadalmas nemzetközi eljárás helyett közvetlenül Magyarországon, egy jogszabályok által kijelölt magyar szervezettel tudjuk rendezni kártérítési igényünket.

A biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegei

Az irányelv módosításának célja továbbá, hogy balesetek sérültjei Európa-szerte méltányos kárkifizetésre váljanak jogosulttá. Éppen ezért a jelenlegi módosítás megemeli a biztosítási fedezet kötelező legkisebb összegeit. A módosítás értelmében a jövőben a biztosítási fedezet minimum összege személyi sérülés esetén 1,30 millió euró károsultanként vagy 6,45 millió euró balesetenként (a károsultak számától függetlenül). Anyagi kár esetén biztosítási fedezet minimum összege 1,30 millió euró balesetenként. Ez azt jelenti tehát, hogy a tagállamoknak olyan szabályokat kell alkotniuk, amelyek biztosítják, hogy a károsultak számára meghatározott maximális kártérítési összegek legalább elérik a fenti 1,30 millió vagy 6,45 millió eurós összeghatárt. Ennek az előírásnak egyébként a hazai szabályozás 2022. augusztusa óta megfelel.

A járművek biztosításának tagállamok általi ellenőrzése

A gépjárművek biztosításának ellenőrzésére vonatkozó szabályok módosításának szükségessége leginkább a technológia fejlődésére vezethető vissza. Főszabály szerint tagállamoknak tartózkodniuk kell az olyan gépjárművek felelősségbiztosításának ellenőrzésétől, amelyek szokásos üzemben tartási helye egy másik tagállamban van vagy, ha az egy harmadik országban van, de a jármű egy másik tagállam területéről lépett be. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a tagállamok egyáltalán nem végezhetnek ilyen ellenőrzéseket. Ennek azonban feltétele, hogy az ellenőrzés mentes legyen a hátrányos megkülönböztetéstől, és az szükséges és az elérendő céllal arányos legyen. A biztosítások megléte tehát egy közúti ellenőrzés keretében szúrópróba-szerűen ellenőrizhető, amennyiben az nem kifejezetten csak a biztosítás meglétére irányul, illetve érvényesül a megkülönböztetésmentesség, a szükségesség és az arányosság elve. A jelenlegi módosítás e gyakorlatot egészíti ki azzal, hogy lehetővé teszi a tagállamok számára a biztosítások új technológiai eszközökkel (pl. automatikus rendszám-felismerés), a gépjárművek megállítása nélküli ellenőrzését.

Az egységes tartalmú kártörténeti igazolás

A kártörténeti igazolás az a dokumentum, amely tartalmazza, hogy a biztosítási szerződéses jogviszony utolsó öt évében milyen, a biztosított gépjárművet érintő, harmadik személyek által támasztott kártérítési igény merült vagy, vagy éppen azt, hogy ilyen kártérítési igény nem merült fel. Az irányelv módosításának célja ezzel kapcsolatosan, hogy a jövőben a kártörténeti igazolások tartalma és formája egységessé váljon, megkönnyítve ezzel azok ellenőrzését és hitelesítését. A biztosítóknak a jövőben pedig a más tagállamban kiállított kártörténeti igazolásokat a belföldi igazolásokkal egyenértékűként kell kezelniük, a biztosítók nem tehetnek különbséget állampolgárság, vagy a biztosított korábbi lakóhelye szerinti tagállam alapján.

Összegzés

A konszolidált gépjármű-biztosítási irányelv módosítását előíró szabályoknak való megfelelés határideje hamarosan lejár, az Európai Unió összes tagállamának feladata nemzeti szabályait azokkal összhangba hozni. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokkal kapcsolatosan pedig különösen fontos, hogy azonos szabályok vonatkozzanak a különböző tagállamban élőkre, hiszen a határok „eltűnésével" igen gyakran előfordulhat az, hogy lakóhelyünktől eltérő államban szenvedünk közlekedési balesetet, vagy kötünk kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.

dr. Bálint Boglárka

forrás: origo.hu

CLB TIPP: Kalkulátorunkban néhány perc alatt összehasonlíthatja a biztosítók kötelező biztosítás ajánlatait:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Sokat bukhat, aki nem teszi: a szakértő szerint két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is

„És még közel sem ért véget a csapadékos időjárás” – mondta Németh Péter biztosítás szakértő a Reggeliben. Bár a vízkárok ellen minden biztosított védve van, fontos, hogy az elmúlt években nagyon sokat drágultak az ingatlanok, ez pedig a biztosításokat is érinti – tette hozzá a szakértő. Mivel megdrágultak az ingatlanok és az építési költségek is, a szakértő szerint lehetséges, hogy egy vízkár után nem annyit fizet a biztosító, mint szeretnénk. Fontos ugyanis, a megkötött biztosítások a megkötéskor érvényes négyzetméterárakat fedezik, így egy újjáépítés kifizetése lehet, hogy költségesebb, mint pár éve. A szakértő szerint éppen ezért két-három évente át kellene nézni a lakásbiztosításokat is.

forrás: rtl.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók lakásbiztosítás csomagjait a CLB kalkulátorában és kösse meg a kiválasztottat online, néhány perc alatt:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Kulcs a biztonsághoz
2023 június 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Kulcs a biztonsághoz

Kihívásokkal és váratlan eseményekkel számtalanszor találkozhatunk életünk bármely területén. Természetesen mindig próbáljuk a lehető legjobbat kihozni ezekből a helyzetekből, de a legideálisabb, ha előre fel tudunk készülni. Különösen igaz ez értékeink, azon belül is az otthonunk védelme esetén, hiszen életünk egy sarokkövéről van szó, amelyet nem lehet kellőképpen biztonságban tudni.

A legtöbbünk számára az otthon nem csak egy hely, ahol lehajtjuk a fejünket nap, mint nap, hanem egy érzelmi bástya, mentális egészségünk egy fontos színtere, a pihenés, a nyugalom, a boldogság helyszíne. Ebből adódóan kulcsfontosságú, hogy ez a hely védelem alatt álljon, amelyet egy megfelelően, alapos utánajárással kiválasztott otthonbiztosítás jelentősen elősegíthet.

A számunkra leginkább testhezálló biztosítás megtalálása érdekében elengedhetetlen, hogy részletesen tájékozódjunk a piacon elérhető lehetőségekről, hiszen az igényeinkhez mérten megfelelő választás akár több millió forint értékű különbséget is jelenthet egyes káresetekben. A személyre szabott csomagokban az ingatlan és ingóságok védelmére egyaránt lehetőség van, így ezeknek a részleteknek a feltérképezésére is szenteljünk kellő figyelmet.

Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás

A számunkra leginkább megfelelő biztosítás kiválasztása tehát alapos munkát igényel, amelynek megkönnyítése érdekében a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben létrehozta a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást (MFO), amelyet immár több, mint 26 ezer ügyfél vett igénybe.

Az MFO elsődleges célja, hogy az ügyfelek a pénzükért magas színvonalú szolgáltatást kapjanak. Ezt a díj és szolgáltatás egyensúlyával, a biztosítási összeg meghatározása során az értékelvűséggel, a konstrukció érthetőségével (szerződéskötéstől a kárrendezésig), a kárrendezés élethelyzethez igazodó és gyors folyamatával, és a családbarát, zöld és digitális szempontok fókuszba helyezésével biztosítják a termékek.

A jegybank a leginkább testhezálló MFO-csomag kiválasztását egy online elérhető összehasonlító oldallal is támogatja, amely pártatlanul jeleníti meg a programban jelenleg résztvevő 11 biztosítótársaság ajánlatait.

A jegybank az MFO-nál a káresemények pontos meghatározását, a mentesüléseket és kizárásokat illetően is egységes feltételrendszerű, széleskörű biztosítási védelmet határozott meg. Ennek keretében – a piacon megszokotthoz képest – az MFO egy bővített alapcsomagot tartalmaz, amely kiterjed valamennyi, a háztartást egzisztenciálisan fenyegető kockázatra, miközben más piaci termékekhez képest minimális kizárásokat enged.

forrás: origo.hu

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a lakásbiztosítási ajánlatokat, többiek között MFO termékeket is:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon
2023 június 08.
Kategória:
Lakásbiztosítás

Milliárdos károkkal rúgta be az ajtót a viharszezon

A biztosítók mintegy egymilliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kárkifizetésekre májusban, a hagyományos viharszezon első hónapjában, a társaságokhoz több mint 12 ezer bejelentés érkezett – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel.

A szervezet szerint idén viszonylag csendes volt a május, míg tavaly éppen ez a hónap volt erős lakásbiztosítási szempontból, akkor 2,4 milliárd forintnyi kárkifizetés történt, és mintegy 18 ezer kárbejelentés érkezett.

Az idén a májusi esőt kevésbé kísérték a tavalyihoz hasonló erősségű szélviharok, de egy-egy kisebb területen így is súlyos károk keletkeztek. Különösen Budapest, valamint Pest, Békés, Komárom, Heves, Baranya, Veszprém, Somogy és Nógrád vármegye, ezeken belül is Gyula, Kétegyháza, Bogyiszló, Szombathely, Nyíregyháza és Győr szenvedett el károkat az időjárás következtében. Jellemzően beázások és a felhőszakadások egyéb következményei miatt keresték a biztosítókat a károsultak.

Az időjárás egyre szélsőségesebbé válását jelzi, hogy már nem csak a május–augusztusi időszakban lehet pusztító viharokra számítani.

Idén például csak a február 4-i szélvihar miatt több mint 13 ezren fordultak a biztosítókhoz, amelyek 1,8 milliárd forintot fizettek ki vagy tartalékoltak kifizetésekre – hívta fel a figyelmet a Mabisz. Hozzátette, hogy ezekben az adatokban az ipari létesítményekben, illetve közintézményekben, valamint a mezőgazdaságban keletkezett károk nincsenek benne.

A közlemény szerint az összegzésben csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ugyanakkor a hazai lakóingatlanok több mint egynegyedére, egymilliónál is több lakásra és családi házra nem kötöttek biztosítást.

A biztosítók szövetsége jelezte, hogy tizenhárom Mabisz-tag társaság kínálja több tucat lakástermékét, és a hagyományos piaci termékek mellett már tizenkét társaság jelent meg a piacon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által jóváhagyott minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítással is.

A Mabisz kiemelte, hogy viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni, így különösen fontos az alulbiztosítottság elkerülése, ezért a szerződéseket érdemes évente legalább egyszer, a szerződéskötési évforduló közeledtével felülvizsgálni.

CLB TIPP: A CLB lakásbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Lakásbiztosítás kalkulátor >>

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás
2023 június 01.
Kategória:
Kötelező biztosítás

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Nyílik az olló a vidéki és a fővárosi autósok között, előbbiek átlagos állománydíja mintegy 46 700 forint, több mint 28 ezer forinttal elmarad a budapesti 74 700 forinttól.

Éves szinten 9 százalékkal emelkedett az országos átlagdíj, ezen belül a fővárosiak esetében 13, a nem budapesti szerződéseknél pedig 8 százalékkal.

Ezt lényegesen meghaladó mértékben, 12 százalékkal emelkedtek a kárráfordítások egy év alatt, amilyen dinamika az utóbbi években nem volt tapasztalható. A jelenség hátterében az infláció és a külföldi alkatrészek beszerzésénél a devizaárfolyam-változás játszhatott szerepet. A növekedés azonban összességében még elmarad az infláció mértékétől, ám annak hatása még jelentkezni fog, így további díjemelkedésekre van kilátás – jelezte közleményében az MNB.

A növekvő díjak és az ennél jóval élénkebb ütemben bővülő kárkifizetések eredményeként az MNB személyautókra számított korrigált kgfb-indexe – amely a biztosítási adóval, illetve a kárkifizetések, tartalékolások hatásával kiigazítva a nettó díjváltozást mutatja be – 127 százalékon állt az első negyedévben. A korrigált index 2021 első negyedévében volt a csúcson, jelenleg a járvány előtti szinten áll. Ez az index szolgál arra, hogy az árváltozások indokoltságát mérje.

Az egyéb járműkategóriák szinte mindegyikénél jelentős mértékben – a flottáknál kétszámjegyű módon – emelkedtek a díjak. Az egyedi szerződéses taxiknál viszont 1 százalékos, míg a flottáknál 17 százalékos csökkenés látható, miközben az ilyen járművek darabszáma nő. A nagyobb buszoknál (42 fő feletti férőhelyes) egyedi (24 százalék) és flottás szinten is (20 százalék) díjemelkedés látható, ami a korábbi stagnálás után még mindig nem jelentős.

A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a kgfb-díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló központi kgfb tételes adatbázis segítségével.

Az MNB hangsúlyozta: a kgfb-index rendszeres közzététele a fogyasztók és a közvélemény pontos, átlátható tájékoztatását és a verseny élénkülését segíti elő. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi kgfb szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet.

CLB TIPP: A CLB kötelező biztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja a biztosítási ajánlatokat:
Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Új veszélyekre figyelmeztet a CLB
2023 május 27.
Kategória:
Utasbiztosítás

Fondorlatos módszerrel fosztják ki az autót bérlő turistákat

villámcsapás

Különösen fondorlatos módon fosztják ki külföldön az autót bérlő turistákat. A CLB biztosítási alkusz azt javasolja, ha a helyszínen nincs lehetőség rendőrségi feljelentést tenni, akkor itthon pótolni kell, a biztosítók ugyanis csak így fizetnek kártérítést.

Különösen ébernek kell lennie annak, aki repülővel utazik egy külföldi országba, ahol az ott tartózkodása idejére gyanútlanul autót bérel. Futótűzként terjed ugyanis egy új bűnözési módszer: kifosztásra szakosodott tolvajok árgus szemekkel figyelik a repülőterek közelében az autókat bérlőket, majdani áldozataikat – figyelmeztet a CLB biztosítási alkuszcég.

Közvetlen veszély azonban még nem is a megérkezéskor fenyegeti a turistákat, hanem az útjuk végén, amikor hazaindulás előtt leadják a bérautót. Ekkor ugyanis a leadási ügyintézés idejére, akár csak néhány percre is sokan őrizetlenül hagyják a járművet úgy, hogy a poggyász még a kocsiban van. Ekkor csapnak le a tolvajok: villámgyorsan feltörik az irodában ügyintéző delikvens kölcsönautóját és viszik az értékeket. Az autót bérlő turisták kifosztására szakosodott bűnözők jól tudják ugyanis, hogy az áldozat repülőgépjárata hamarosan indul – hiszen azért adja le a járművet – és nincs idő rendőrségi bejelentést tenni, vállalni az ezzel járó hosszas huzavonát – ismerteti több, mostanában megtörtént eset részleteit és tanulságát Németh Péter.

A cég értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint a szerencsétlenül járt turisták szorult helyzetbe kerülnek: el kell dönteniük, hogy a járatukat vagy a rendőrségi feljelentést engedik el. Tapasztalatok szerint legtöbben inkább hazajönnek és első útjuk a biztosítójukhoz vezet, hogy megtudják, ilyen esetre is érvényes-e az utasbiztosításuk, kaphatnak-e kártérítést. Rendőrségi jegyzőkönyv nélkül, mindössze „bemondásra” azonban nincs kártérítés – szögezi le Németh.

Felhívja azonban a figyelmet, hogy a hatósági eljárást itthon, a magyar rendőrségnél is lehet kezdeményezni. Ezt sokan nem tudják. Mint ahogy azt sem, hogy az eljáráshoz feltétlenül tudni kell az autókölcsönző elérhetőségét, be kell mutatni a feltörésről készült helyszíni, céges feljegyzést is, s a károsultnak már onnan a helyszínről, a lehető legrövidebb időn belül fel kell hívnia a biztosítóját, hogy jelezze a problémát, s nem árt a feltörés látható jeleit lefotózni. A kártérítéshez mindezek mellett természetesen utasbiztosítás is kell – jegyzi meg Németh.

CLB TIPP: A CLB utasbiztosítás kalkulátorában összehasonlíthatja az utasbiztosítási ajánlatokat:
Utasbiztosítás kalkulátor >>

Fa dőlt a kocsira? Biztos, hogy fizetni fog a biztosítója?
2023 május 25.
Kategória:
Casco biztosítás

Fa dőlt a kocsira? Biztos, hogy fizetni fog a biztosítója?

Az gépjármű biztosítások általában többféle káreseményt fedeznek, de a körülményeket is vizsgálni szokták, ha történik valami.

Nem minden esetben fizet a biztosító, ha faág, vagy fa dől a parkoló gépjárműre. A cikkünk apropója az, hogy múlt héten Miskolcon, a Király utcában egy közterületen álló fa dőlt egy parkoló autóra, amelyben jelentős károk keletkeztek. A látszólag egészséges fa tőből kicsavarodva zuhant az alatta parkoló autóra, minden előzmény nélkül. Az autóbiztosítások általában fedeznek olyan károkat, amelyeket a járműre eső tárgyak okoznak, beleértve a fa által okozott károkat is. Azonban ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy egy bizonyos esetben milyen fedezetet nyújt a biztosítás, fontos figyelembe venni a konkrét biztosítási szerződést, a biztosítási feltételeket, valamint az esemény körülményeit.

Ellenőrizzük, hogy milyen a biztosításunk

A legtöbb autóbiztosítás tartalmazza a káreseményekre vonatkozó vagy teljes körű fedezetet, amely az autóra hulló tárgyak okozta károkat is magában foglalja. Ha például egy fa dől az autóra – ahogy az Miskolc belvárosában történt – és kárt okoz, akkor általában a biztosító fizet a kár megtérítésére. Fontos tudni azonban, hogy a biztosítók vizsgálják az esetet, és meghatározzák, hogy a fa dőlése elkerülhető vagy elkerülhetetlen volt-e.

Fontos, hogy bizonyítani tudjuk

Talán már senkinek sem jelent kihívást egy ilyen eset dokumentálása, hiszen mindenki rendelkezik okostelefonnal. Portálunk megkérdezett egy ügyvédet azzal kapcsolatban, hogy a kárigény jogossága mennyire egyértelmű akkor, ha az adott káresemény közterületen történik. Ilyen esetekben két tényezőt vizsgálnak: egyrészt azt, hogy a fa kezeléséért felelős személy vagy szervezet (közterület esetében legtöbbször az önkormányzat) a fát illetően a megfelelő és szükséges gondossággal járt-e el. Másrészt pedig vizsgálják a fakidőlést vagy ágtörést okozó vihar során fellépő szél erősségének a mértékét.

„Gyakran találkozom olyan esetekkel, amikor a károsult nem tudja biztosan, hogy az adott fa kihez tartozik, hiszen gyakran fordul elő olyan eset, hogy egy közterületnek látszó helyszín magántulajdonban van” – részletezte a boon.hu-nak egy polgári perekre szakosodott ügyvéd. Arra is rámutatott: minden esetben célszerű rendőrségi helyszínelést kérni egy későbbi bizonyítási eljárás miatt, hiszen azokkal a dokumentumokkal tudja az autótulajdonos a kárigényét érvényesíteni, ha a felelősség megállapítása miatt polgári perre kerül a sor.

Ha a kidőlt fa bizonyíthatóan beteg, korhadt volt, és a tulajdonosa nem ápolta megfelelően, akkor fennáll a kártérítési kötelezettség – hangsúlyozta.

A kötelező biztosítás nem fedezi

Sokan vannak abban a tévhitben, hogy a kötelező biztosítás elegendő lehet egy ilyen kárigény esetében. Fontos leszögezni, hogy a kötelező biztosítás a gépjármű szabályszerű üzemeltetése során másoknak okozott károkat téríti. Hogy pontosan mik ezek a károk, azok a törvényben nincsenek külön-külön megnevezve, de ezek a kárfajták mégis külön válaszhatóak dologi károkra, és személyi sérüléses káreseményekre. Ez az elválasztás azért fontos, mert biztosítási eseményenként pusztán dologi károk esetén is más és más összeghatárig számíthat a károkozó a biztosító jótállására, amennyiben a kárigény megalapozott.

A szakértők ezért azt javasolják, hogy érdemes olyan biztosítást kötni, amely a fakidőlések okozta károkat is fedezi.

forrás: boon.hu

CLB TIPP: Hasonlítsa össze a biztosítók kötelező és casco biztosítás ajánlatait:
Gépjármű biztosítás kalkulátor >>

Vezérigazgatót vált az Uniqa Biztosító
2023 május 25.
Kategória:
Általános

Vezérigazgatót vált az Uniqa Biztosító

Családi okokból Kanadába költözik Dinsdale Julianna, aki két és fél éven át töltötte be az Uniqa Biztosító vezérigazgatói pozícióját. Július 1-től átmenetileg Kurtisz Krisztián, a biztosító korábbi vezérigazgatója, a felügyelőbizottság jelenlegi elnöke veszi át a vállalat vezetését.

A társaság közleménye szerint az Uniqa Biztosító Zrt. felügyelőbizottsága jelenleg is keresi a vezérigazgató utódját. Az átmeneti időszakban, az MNB engedélyek megszerzését követően a vállalat irányítását Kurtisz Krisztián veszi át, aki a társaság korábbi vezérigazgatója, az Uniqa nemzetközi vezetőtestületének tagja, és a Cherrisk ügyvezető igazgatója.

A következő hónapok egyik kiemelt stratégiai feladata – a sikeres nem-életbiztosítási stratégia megtartása mellett – az életbiztosítási termékeink továbbfejlesztése a megváltozott ügyféligényekkel, illetve az EIOPA és a Magyar Nemzeti Bank iránymutatásaival összhangban – közölte Kurtisz Krisztián, megköszönve Dinsdale Juliannának nemcsak a biztosítónál elvégzett munkáját, hanem a MABISZ-ban betöltött pozícióján keresztül elért eredményeit is.

forrás: portfolio.hu

Havas Gábor váltja Almássy Gabriellát az UNION Biztosító élén
2023 május 25.
Kategória:
Általános

Havas Gábor váltja Almássy Gabriellát az UNION Biztosító élén

Az UNION Biztosító felügyelő bizottsága mai döntése értelmében Havas Gábor (43) váltja Almássy Gabriellát az UNION élén. A pozícióhoz szükséges hatósági engedélyezés folyamatban van.

Havas Gábor tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Wirtschaftsuniversität Wien-en folytatta, aktuárius szakirányon diplomázott. Szakmai pályafutását az ING-nél és a Signal Biztosítónál kezdte, 2007-ben váltott az Aegon közép-kelet-európai szervezetébe, ahol akvizíciós és zöldmezős projektekért volt felelős, régiós stratégiai értékesítési kezdeményezéseket felügyelt. Nevéhez fűződik továbbá az Aegon Magyarország Prémium üzletágának felépítése.

A menedzser jelenleg az AEGON Magyarország pénzügyi vezérigazgató-helyettese, ill. ezzel párhuzamosan 2023. januárjától az UNION pénzügyekért felelős igazgatósági tagja. Elnök-vezérigazgatói kinevezésével Havas Gábor az AEGON Magyarországnál betöltött igazgatósági tagságáról lemond, az AEGON új CFO-jának keresése folyamatban van.

Az UNION Felügyelő Bizottsága gratulál Havas Gábornak. Biztosak vagyunk benne, hogy kiterjedt piacismerete, átfogó szaktudása és lendülete hozzájárul ahhoz, hogy az UNION továbbra is erős, meghatározó szereplője legyen a magyar biztosítási piacnak. - – mondta Lehel Gábor, a Vienna Insurance Group igazgatóságának tagja, az UNION Felügyelő bizottságának elnök-helyettese.

forrás: biztositomagazin.hu

Oldalak