Sokba került a nyár - Szuperviharok, extrém káresetek
Minden eddiginél több autó rongálódott meg idén a nyári szuperviharokban, percek alatt keletkeztek százezres nagyságrendű károk, jelentős részük szabadban álló vagy éppen úton lévő járművekben. A káresemények összegzése során kiderült, az autóikkal mostohábban bánnak a magyarok, mint az ingatlanokkal, ugyanis míg az utóbbiak közel 80 százalékára van biztosítás, a forgalomban lévő autóknak alig több mint egyharmadára kötöttek teljes körű védelmet nyújtó cascót. Különösen a luxusautókon spórolnak a tehetősebbek, ebben a kategóriában legfeljebb minden hatodik, hetedik járműre van a kötelezőn kívül casco is.
Minden eddiginél több autó rongálódott meg a nyáron a szuperviharok, orkánerejű szelek következtében, vagy az esőzés miatti özönvízben, sártengerben. Biztosítási szakértők egybehangzó tapasztalata szerint a pórul járt járművek jelentős részére nem volt casco, csak kötelező biztosítás, ami az ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet. Vagyis, a javíttatáskor a tulajdonosnak kellett állnia a cechet – összegezte a különösen viharos nyár autós káreseményeinek tapasztalatát Németh Péter. A CLB Független biztosítási Alkusz Kft. értékesítési és kommunikációs igazgatója szerint az ingatlanok biztosítása, ha lassan is, de egyre természetesebb lett Magyarországon, ám a járművekén változatlanul spórolnak az autósok.
Annak ellenére, hogy a kocsijukat legtöbben a vagyontárgyaik között az első helyen említik, legfeljebb csak minden harmadikra van a kötelezőn kívül casco biztosítás is. A szakértő tapasztalata szerint a nyári viharok károsultjainak a többsége azt sem tudta – és vélhetően sokan mások sincsenek tisztában vele -, hogy a közterületeken, vagy egy hirtelen viharban kialakult tömeges karambol során bekövetkezett károkért ki, mikor felelős, ki köteles helytállni a javíttatáskor. Kiderült – ismét –, hogy az autósok többségének fogalma sincs arról, ki fizeti ki a javíttatás költségeit, ha a tomboló viharban kidőlt fa egy kocsira esik, vagy éppen egy lerepülő tetőcserép, netán egy szélben felkapott kuka találja el a szélvédőt. Németh szerint az ilyen eseteknek, ha van is egyáltalán felelőse, általában soha nem kerül elő, a kár a tulajdonos nyakán marad, s ha nincs cascója, akkor csak magára számíthat.
A hazai biztosítási szakma némi értetlenkedéssel tapasztalja, hogy miközben Magyarországon is egyértelműen erősödnek és egyre gyakoribbá válnak a szélsőséges időjárási jelenségek, az autósok csaknem fele úgy gondolja, neki még mindig nem éri meg havonta néhány ezer forintos cascót kötni. A szakértők azt is látják, hogy van egy szűk réteg, amely éppen, hogy csak elő tudja teremteni az üzemeltetés és a kötelező biztosítás költségét és nem futja cascóra. Ők kénytelenek kockáztatni, s csak a szerencséjükben bízni. De éppen ők azok, akiknek ha az említett okok miatt lerobban az autójuk, akkor hosszú ideig nem is tudják megjavíttatni. Ennél érdekesebb és némileg érthetetlenebb a luxusautók tulajdonosainak a magatartása. Ebben a kategóriában ugyanis legfeljebb minden hatodik autóra van casco, holott, éppen ezekben a tízmilliós értékű járművekben a legdrágább a legkisebb javíttatás is – véli Németh.
Annak hatására, hogy egyre többet hallani viharban földönfutóvá lett családokról, amelyeknek minden vagyonát elvitte a víz, esetleg elégett a villámcsapás okozta tűzben vagy a bezúduló sár tette tönkre minden ingóságukat, sokan korszerűbbre, jobb minőségűre, váltották a régi lakásbiztosításaikat, miközben az autóra a mai napig nem fordítanak ennyi figyelmet. Pedig idén is sok autóban okozott kárt a váratlanul, nagy erővel leszakadó jégeső, és sokan karamboloztak a hirtelen jött orkánerejű szélben, zuhogó esőben – összegezte a leggyakoribb eseteket Perger Kálmán, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Gépjárműbiztosítási Üzletágának vezetője. Az igazgató szerint ilyenkor nem ritka, hogy totálkárossá válik egy autó. Ezekre a kötelező biztosítás egyáltalán nem, csak a teljes körű casco nyújt fedezetet – szögezi le Perger. A biztosítási szakemberek azonban azt is tapasztalják, hogy az autósok jelentős része még csak nem is tájékozódik a casco-díjakról, s látatlanban is vállalhatatlanul drágának tartja. Holott ma már a casco-szerződésekért is óriási verseny van a biztosító társaságok között: igyekeznek minél jobb szolgáltatást a lehető legolcsóbban eladni.
CLB TIPP: Használja kalkulátorunkat az ajánlatok összehasonlítására! Casco biztosítás kalkulátor >>
Biztosítás fajta:
- Gépjármű biztosítás
- Casco biztosítás
A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára
A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség biztosítások piacára.
Az alkusz által működtetett biztositastipp.hu portál az April biztosító termékét árulja majd, amely munkanélküliség és tartós keresetkiesés esetén nyújt fedezetet. A biztosítást minden 22-55 év közötti, magyarországi munkavállaló megkötheti, aki nem áll felmondás alatt és legkevesebb egy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, minimum heti 30 órás alkalmazásban.
Ezen a piacon a válság kitörése óta folyamatosan élénkült a verseny, mára már a biztosítást több csomagban is lehet választani. Például havi 3600 forintot kell fizetnie annak az ügyfélnek, aki havi 200 ezer forintos nettó bérű, határozatlan idejű munkaszerződéssel, heti 40 órában dolgozik és elbocsátása esetén nettó 150 ezer forintot szeretne kapni a biztosítótól.
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre

