Kössenek a táborozni induló gyerekre pár száz forintos utasbiztosítást, különben százezrekbe kerülhet, ha valakit külföldön akár kisebb baleset ér – figyelmeztet mindenkit a biztosítási szakértő.
Tanulók ezrei indulnak többnapos külföldi osztálykirándulásokra gyakran úgy, hogy az aprólékosan, gondosan összeállított programból és útipoggyászból csupán az utas- vagy baleset-biztosítás hiányzik. Ez a szülők, utazás- és táborszervezők figyelmetlensége, mit több, felelőtlensége – hívja fel a figyelmet Németh Péter, CLB független biztosítási alkuszcég kommunikációs igazgatója.
Szerinte igencsak meglepte a szülőket a napokban egy budapesti iskola testnevelő tanára, aki a külföldre tervezett kirándulást megelőző szülői értekezleten kijelentette: fel sem szállhat a buszra az a gyerek, akinek nem lesz az indulásig utasbiztosítása. A tanár elmagyarázta: nem akar kockáztatni, nem szeretné, ha pár száz forinton múlna egy sérült gyerek gyors, szakszerű és teljes orvosi ellátása.
Volt már olyan eset a pályafutása alatt – mondta a tanár –, hogy egy törött kart csak azért nem operáltak meg helyben, mert a több százezer forintos beavatkozásra nem volt pénzügyi fedezet, nem volt biztosítás. Begipszelték a gyerek karját, s hazaküldték operáltatni azzal a megjegyzéssel, hogy itthon minél előbb kapja meg a szükséges beavatkozást, mert csak akkor lesz teljes a gyógyulás.
Jó lenne, ha erre mindenki ügyelne, mert akár maradandó károsodással is végződhet egy baleset, ha nem érnek haza időben a gyerekkel – hangsúlyozta Németh Péter. Az alkusz több példát is tud, amikor viszont a súlyos sérülés miatt nem lehetett a beteget szállítani, helyben kellett megműteni, s mivel nem volt biztosítása, a több százezer forintos számlát az itthoni címére postázták.
Végül be is hajtottak a pénzt, mert ezen a téren a külföldi egészségbiztosítók nem ismernek tréfát, s az utolsó fillérig könyörtelenül bevasalják az orvosi beavatkozás költségeit. Akkor is, ha a család teljes vagyona rámegy.
Németh az éppen kezdődő nyári táborok jobbnál jobb – és egyre költségesebb – kínálata mellől is hiányolja a biztosítást, amit akár feltételként is szabhatnának, vagy helyben kötéssel segíthetnének a szervezők. A szakértő nem vonja kétségbe senki rátermettségét és hozzáértését, ám a profizmus hiányát mutatja, hogy erről a kérdésről rendre megfeledkeznek.
Az alkusz szerint még mindig kevesen gondolnak arra, hogy egy itthoni baleset ellátása és a kórházi kezelés ugyan nem kerül plusz pénzbe, de a súlyosabb eseteket követő rehabilitáció horribilis pénzt emészt fel, amire már csak egy baleset- vagy a külföldi utakon az utasbiztosítás nyújt fedezetet – akár több millió forintig is. Tapasztalatok szerint a szülők számára már csak a bajban derül ki, hogy az alanyi jogon járó tanulóbiztosítás a töredékét sem fedezi annak a költségnek, ami egy balesettel jár.
A CLB-nél úgy vélik, a gyerekek érdekében szembesíteni kell a pedagógusokat és a szülőket is azzal a kockázattal, ami a baleset- vagy az utasbiztosítás nélküli nyaraltatással, táboroztatással, osztálykirándulással jár – jelentette ki a szakértő. Az alkusz ezért országos kampánnyal, az ügyfeleiknek küldött közvetlen levélben is felhívja a figyelmet ennek a fontosságára.
Jó lenne, ha az útra induló iskoláscsoportoknak kötelezővé tennék a biztosítást is, hogy egy gyerek egészsége ne pár száz forinton múljon – véli Németh. A biztosításkötéshez nem kell különös szakértelem, az interneten, akár pár kattintással, néhány perc alatt ki lehet választani a biztosítók vagy a közvetítők kínálatából a megfelelőt – hívja fel a figyelmet a CLB kommunikációs igazgatója.
Forrás: Nol.hu
Biztosítás fajta:
- Utasbiztosítás
- Általános
A CLB belép a munkanélküliség biztosítások piacára
A CLB Független Biztosítási Alkusz még ebben a hónapban belép a munkanélküliség biztosítások piacára.
Az alkusz által működtetett biztositastipp.hu portál az April biztosító termékét árulja majd, amely munkanélküliség és tartós keresetkiesés esetén nyújt fedezetet. A biztosítást minden 22-55 év közötti, magyarországi munkavállaló megkötheti, aki nem áll felmondás alatt és legkevesebb egy éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, minimum heti 30 órás alkalmazásban.
Ezen a piacon a válság kitörése óta folyamatosan élénkült a verseny, mára már a biztosítást több csomagban is lehet választani. Például havi 3600 forintot kell fizetnie annak az ügyfélnek, aki havi 200 ezer forintos nettó bérű, határozatlan idejű munkaszerződéssel, heti 40 órában dolgozik és elbocsátása esetén nettó 150 ezer forintot szeretne kapni a biztosítótól.
Alkuszi segítség a kárrendezésben: immár az Interneten is!
Ingyenes kárügyintézés - nem csak ügyfeleknek
Az autósok jelentős részének szerencsére nincsen közvetlen tapasztalata, mit kell tennie, ha autója baleset során károsodik. A CLB Független Biztosítási Alkusz tapasztalatai szerint a károsultak számára a legtöbb problémát a kárbejelentés késedelme, pontatlansága, illetve - a gyakran információhiányból fakadó - elhúzódó ügymenet jelenti. Az alkuszcég ezt az általános igényt felismerve indította el tavaly tavasszal - elsőként Magyarországon - bárki által ingyenesen igénybe vehető alkuszi kárügyintézési szolgáltatását, mostantól pedig Kármester néven internetes oldal is segíti a szükséges lépések áttekintését csakúgy, mint az adott márkának megfelelő szakszerviz megtalálását.
Az ügyfelek kárügyeiben való aktív, ingyenes közreműködés a CLB esetében nem korlátozódik pusztán a kárbejelentés folyamatára: az alkuszcég immár hat, a gépjármű-biztosítási piacon meghatározó biztosítóval (Aegon, Generali, Genertel, Groupama-Garancia, Signal, Uniqa) is kötött olyan megállapodást, amelynek alapján a sérült jármű helyreállításának folyamatát (a jármű elszállítása, tárolása, szakműhely kiválasztása, cseregépkocsi szervezése, stb.) is koordinálhatja. A szolgáltatás a CLB ügyfelei számára eleve díjmentes, bárki más egy egyszerű internetes regisztráció nyomán szerezheti meg ezt a jogosultságot. Ilyen szolgáltatást más alkuszcég jelenleg nem kínál a biztosítási piacon.
Az elmúlt közel másfél év tapasztalataira alapozva a CLB a közelmúltban Kármester néven internetes szolgáltató oldalt is indított. A www.karmester.hu címen elérhető portálon a kárrendezésekkel kapcsolatos információk mellett a káreseményekkel kapcsolatos szolgáltatók (biztosítók, karosszéria-szervizek) széles körű adatbázisa is megtalálható. A csaknem ezer szerviz között nem csupán elhelyezkedésük, hanem többek között gépkocsimárka, illetve a szerződött biztosítók alapján is lehet válogatni.
A Kármester részletesen ismerteti a közúti baleset során szükséges teendőket, letölthető formában tartalmazza a biztosítók, illetve a velük kapcsolatban álló független szakértői irodák kárbejelentő dokumentumait. A szakszervizek mellett autómentő, autókölcsönző szolgáltatók adatbázisa is működik az oldalon. Az ügyfeleknek fórum keretében lehetőségük nyílik egyes kárügyek megvitatására, beleértve személyes tapasztalataik megosztását is a portálon feltüntetett cégek szolgáltatásaival kapcsolatban.
"Az elmúlt másfél év során egyre nagyobb lett az érdeklődés a kárrendezésben való aktív közreműködésünk iránt. - mondta Németh Péter, a CLB értékesítési igazgatója. - Ügyfeleink felismerték, hogy több mint tízéves piaci tapasztalatunk jelentős támogatást jelenthet. Az eközben szerzett tapasztalatainkat felhasználva alakítottuk ki új Kármester portálunkat, amivel fő célunk, hogy a kárrendezéssel kapcsolatos, az ügyfeleket leggyakrabban érdeklő információkat könnyen és gyorsan elérhetővé tegyük mindenki számára."
Vadonatúj biztosítási forma jelent meg: itt az önrész biztosítás!
A biztosításokra is lesz éves költségmutató
A szakmai szervezetben, a MABISZ-ban folynak az előkészítő munkák, de részletekről még nem tudott beszámolni Trunkó Barnabás. Úgy tervezik, hogy a jövő év elejétől kellene a befektetéshez kötött életbiztosításoknál kiszámolni, és közzé tenni a TKM-et. Ezt követően a számítást és a közzétételt fokozatosan kiterjesztenék valamennyi biztosításra.
Előrehozott szakmai egyeztetés folyik a MABISZ és a felügyelet között a TKM-ről - mondta az MTI-nek Binder István a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője. Emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt, hasonló önszabályozó módon készült egységes hozamszámítás a befektetési alapokra. Időnként maga a felügyelet is publikál költségszámításokat pénzügyi termékekre, ezeket a létező nemzetközi sztenderdek alapján készíti - tette hozzá a szóvivő.
Küszöböljük ki a nyaralás kockázatait!
- Kár esetén mielőbb hívjuk fel biztosítónk assistance-szolgáltatását. A legtöbbször kedvezményes díjon, magyar nyelven is elérhető szolgáltatás orvos küldésén vagy a hazautazás megszervezésén kívül tolmácsszolgáltatást, vagy akár óvadékfizetést is képes biztosítani. További nyomós ok, hogy amennyiben az assistance hívását elmulasztjuk, a biztosító korlátozhatja a kártérítés mértékét.
- Lopás, rablás esetén ne feledjük értesíteni a helyi hatóságokat sem, mivel az itthoni kárrendezés során kérni fogják az ő igazolásukat is.
- Egyre több biztosító kínál olyan biztosítási csomagot, amely értékesebb tárgyak – fényképezőgép, laptop, videokamera, stb. – ellopása esetén is fizet kártérítést. Ezek feltételeiről azonban mindenképpen előzetesen tájékozódjunk!
- Egyes tevékenységek – pl. quad, vízisí, rafting, búvárkodás vagy éppen golf – esetében általában speciális kiegészítő biztosításokat is kötni kell a kockázatok fedezéséhez.
Gépjármű-biztosítások – casco akár egy hétre