2017.01.23

Tripla díj a károkozóknak

Az eredetileg számolt díj kétszereséről-háromszorosáról is érkezhet számla a kötelezőt kötő autósoknak. A drága biztosításból ki lehet ugrani, de nem biztos, hogy mindig megéri.

Valamivel kevesebb, mint 25 ezerről utólag 43 ezer forintra emelte a Groupama egy B10 fokozatban lévő autós idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (kgfb) díját. Valószínűleg nincs egyedül. Azok közül, akik most január 1-jén váltottak, sokan kaphattak hasonló sokkoló hírt közlő levelet a napokban a különböző biztosítóiktól. Ebben az áll: a kártörténeti nyilvántartás szerint kártérítést fizetett valamelyik biztosító az elmúlt években az autós által okozott kár miatt, ezért a biztosítási díj módosul. Sokszor nem is kis mértékben: a duplájára vagy még nagyobbra nő.

A háttérben az úgynevezett károkozói pótdíj áll, amit most már szinte az összes biztosító alkalmaz. Az olyan autósoknak emelkedik ezáltal a díjuk, akik az elmúlt néhány évben hibásak voltak egy balesetben, kárt okoztak és azt nem fizették ki. Az autósok fele azonban – állítja a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) – nincs tisztában azzal, hogy az elmúlt három–öt évben mikor és mennyi kárt okozott. Ráadásul nem elég csupán azt tudni, mikor történt a baleset, azzal is tisztában kell lenni, mikor fizetett a károsultnak a biztosító. Az ügyfél szemszögéből meglepő és sokszor félrevezető módon ugyanis a váltást megelőző tarifálásnál feltett kérdésre, miszerint „Mikor okozott utoljára kárt?”, a válaszadásnál nem a koccanás éve, hanem a kifizetés éve a mérvadó. A karácsonyi kár új évi kifizetése esetén például az utóbbit kell feltüntetni. Ha nem így történt, már az is ok a büntetésre.
A károkozókra kirótt büntető szorzó változó, az Unionnál például mindössze 1,2, az Allianznál 1,29-szoros, de a többi biztosító kétszeres-háromszoros díjat számol fel, sőt a Wáberernél négyszeres is lehet a kárelőzményszorzó, ha a baleset 2016-ban történt, és még ugyanabban az évben kártérítést is fizetett utána a biztosító. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a piacon nem egységes az elévülési idő sem. A Generali a 2012 óta okozott károk után büntet, a K&H 2013 óta vizsgálja az adatokat, sok biztosító viszont csak a 2014 utáni károknál számít fel extra díjat. Több biztosítónál az sem mindegy, hány kárt okozott az ügyfél a vizsgált időszakban, milyen bónuszfokozatban volt, vagy éppen hány fokozatot romlott a bónusza az új biztosítási évben.

Ha utólag derül ki a kártörténeti nyilvántartásból, hogy eredetileg hibás adatokat adott meg az ügyfél, és emiatt megugrott a tarifa, van persze megoldás, de többnyire nem fájdalommentes. A legjobban valószínűleg azok járnak, akiknek a káros pótdíjjal együtt is ugyanaz a biztosító kínálja a legkedvezőbb ajánlatot. Az alkuszok szerint egyébként ez viszonylag gyakori. Ilyenkor nincs más teendő: le kell nyelni a békát, és befizetni a magasabb díjat.
Bonyolultabb a helyzet, ha a károkat figyelembe véve egészen más sorrend alakul ki a díjkalkulációnál, és az ügyfél váltani szeretne. A biztosító ajánlatát, ha más a díj, mint amit az ügyfél számolt, 15 napon belül vissza lehet utasítani. Kérdés azonban, hogy megéri-e váltani. Ha nincs legalább tízezer forintnyi megtakarítás, akkor ez egyáltalán nem biztos. Ha ugyanis megkezdődött már a biztosítási időszak, akkor a visszamondott szerződés miatt biztosítás nélkül maradhat néhány héten át az autós, az így eltöltött időszakra pedig fedezetlenségi díjat kell majd fizetnie. Ennek mértéke a legkisebb, 37 kilowatt alatti autóknál jelenleg naponta 310, a legnagyobb, 181 kilowatt fölöttieknél 690 forint, és erre jön még a 30 százalékos baleseti adó is. Aki internetes alkusznál kötötte a szerződést, az élhet az internetes vásárlásokra vonatkozó 14 napos elállási jogával is. Ebben az esetben is megtörténhet viszont, hogy a biztosító visszamenőleg, a kockázatviselés kezdetétől törli a szerződést, vagyis fedezetlenségi díjat kell fizetni egészen addig, amíg egy másikkal le nem szerződik az ügyfél.
Aki kicsúszik ebből a kéthetes határidőből, az már csak abban reménykedhet, hogy sikerül közös megegyezéssel megszüntetnie az árat emelő biztosítóval kötött szerződést. Ha a biztosító ebbe belemegy, akkor elég a szerződésbontásig szóló időszakra kifizetni a díjat, utána már az új biztosítónak kell fizetni. Fontos azonban tudni, hogy dacára annak, hogy az ügyfél ilyenkor általában csak néhány hetet tölt a biztosítónál, ha ebben a rövid időszakban kárt okoz, a bónuszbesorolása az új biztosítónál romlani fog.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Biztosításkötéskor fokozottan figyeljen a pontos információk megadására! Kötelező biztosítás kalkulátor >>
 

Biztosítás fajta: 

  • Gépjármű biztosítás
  • Kötelező biztosítás
Forradalom a magyar biztosítóknál: megjelentek a felforgatók
2017 november 08.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Életbiztosítás, Általános

Forradalom a magyar biztosítóknál: megjelentek a felforgatók

A biztosítóknál is digitális forradalom zajlik, van olyan terület - például a KGFB - , amely teljesen átalakul már most, és a biztosítókon is múlik, hogy ugyanez az átalakulás lezajlik-e más területeken is - mondta Pandurics Anett MABISZ elnök a szövetség konferenciáján tartott előadásban. Az elnök a biztosítók előtt álló kihívásokat, illetve a biztosítási piac legfontosabb eredményeit foglalta össze.

Az internet elterjedése megváltoztatta a biztosítási szakmát is. 10 éve még papíron hirdettek KGFB-tarifát, egy telefonkönyv méretű kiadványt adtak ki. Most már minden a neten zajlik, a személyes értékesítés teljesen eltűnt ezen a piacon, a teljes üzleti modell átalakult.

"Hogy ez a forradalom lezajlik-e más területeken is, az rajtunk is múlik" - mondta Pandurics Anett MABISZ elnök a szövetség konferenciáján.

A biztosítók nincsenek lemaradva a bankokhoz képest az innovációban, csak mások a folyamatok. Jóval kevesebb a tranzakció az ügyfelek és egy biztosító között, ezért két dolgot várnak el, jó értékesítési ügyfélélményt, és hatékony kárrendezést. A magyar piacon is léteznek insuretech cégek, és egyre gyakrabban már nem csak IT-beszállítóként, hanem mint versenytársak.

Az életbiztosítási piac motorja jelenleg a nyugdíjbiztosítási piac, részben a nemzeti bank ösztönzésére a biztosítási szektor komoly összeget fordított a nyugdíjbiztosítások népszerűsítésére. Ennek meg is lett az eredménye: 2016-ban közel 150 ezer ember vett igénybe nyugdíjbiztosítási adóvisszaigénylést.

A három nyugdíj-előtakarékossági termékben (NYESZ, önkéntes nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás) 2016-ban 95 milliárd forintot helyeztek el az emberek:

  • nyugdíj-előtakarékossági számlára 35 ezer ügyfél fejenként 130 ezer forintot fizetett be,
  • önkéntes nyugdíjpénztárba 378 ezer fő 355 ezer forintot,
  • nyugdíjbiztosítási termékbe 148 ezer ember 217 ezer forintot helyezett el.

A PRIIPS eu-direktíva elhalasztására halvány remény merült fel, a biztosítók nem azért örülnének ennek, mert nem értenek egyet a szabályokkal, hanem azért, mert nagyon rövid a felkészülési idő. A biztosítók előtt álló kihívásként említette még Pandurics Anett a GDPR-nak (az új uniós általános adatvédelmi rendeletnek) való megfelelést.

Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos nyitotta meg a konferenciát, előadásában a magyar gazdaság digitalizációjának fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte sikeresen végrehajtott digitalizációs stratégia nélkül elképzelhetetlen egy gazdaság versenyképességének javítása.

Forrás: www.portfolio.hu

Jobb, ha felkészülsz: nem várt költségek miatt drágul a kötelező biztosítás
2017 október 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

Jobb, ha felkészülsz: nem várt költségek miatt drágul a kötelező biztosítás

Idén a biztosítási díjak terén teljesen új jelenséggel, a munkaerőhiánnyal is számolni kell a gépjárművek jövő évi kgfb díjának kialakításakor - vélik a CLB szakértői. Az alkusz cég szerint ugyanis az elmúlt egy évben akár százezrekkel is nőtt az autószerelők és karosszérialakatosok fizetése. Ugyanis olyan nagyfokú már a hiány ebben a szakmában, hogy a cégek mindent elkövetnek a meglévők megtartásáért. Ez a tény tehát jelentősen befolyásolja a díjak kialakítását. A biztosítók persze arra is figyelnek, hogy ne kalkuláljanak kiugróan magas tarifát, mert azzal ügyfelek tömegeit is elveszíthetik.

Így, minden tényezőt figyelembe véve 10-15 százalékos drágulás várható - véli Németh Péter a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója.

Mint ismert, egy 2010-ben született rendelet óta az év végi forduló már csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló.

A biztosítóknak a tarifáikat minimum 60 nappal az érvénybe lépés előtt kell meghirdetniük. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait a november 2-ig meghirdetett tarifák alapján ismerhetik meg az érintettek.Amennyiben a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítót december 31-éig kell kiválasztani.
Az alkuszcég szerint idén sem kell elhamarkodottan dönteni és az első napokban váltani. Mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosítója milyen tarifaajánlatot küld. Semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak a régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott ajánlatot a cég érvényesnek tekinti, s a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni. Az új díjakat viszont azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január elsején, de még abban a hónapban van a fordulójuk.

Forrás: penzcentrum.hu

CLB TIPP: Évfordulós kgfb váltáshoz használja kalkulátorunkat! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

A betörésből többet tanulunk, mint egy autóbalesetből
2017 október 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás, Lakásbiztosítás

A betörésből többet tanulunk, mint egy autóbalesetből

Mit félt a legjobban a hazai lakosság, és mivel veszélyezteti leginkább mások életét az utakon? A Generali kutatása* többek közt ezekre a kérdésekre kereste a választ. Az eredmények meglepő módon azt mutatják, hogy míg az autóbalesetet szenvedőknek csupán a fele (49%) vallotta, hogy az eset után változtatott vezetési szokásain, a betörést átélt válaszadók közel 80%-a tett valamit azért, hogy a jövőben elkerülje a bajt.

Az autópályától az otthonunkig szinte mindenhol előfordulnak „biztonsági rések” az életünkben: a magyar autóvezetők jelentős része saját bevallása szerint olykor az alapvető szabályokat is megszegi. A Generali kutatása alapján a megkérdezettek több mint felével (55%) előfordul egy átlagos hónapban, hogy túl gyorsan hajtanak az autópályán, és 54%-ukkal esik meg, hogy nem állnak meg a stoptáblánál.

A gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet

2015-höz képest – amikor a válaszadók 39%-a vallotta, hogy volt már autóbalesete –2017-ben ugyanez a szám már 45% volt. Míg 2015 első felében 25 000, az idei év azonos időszakában mintegy 24 000 kárbejelentéssel éltek a Generali biztosító felé. Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottságának adatai szerint 2015 első felében több mint 7000 személysérüléses közúti baleset történt*, ami sajnos 2017 azonos időszakára levetítve sem változott: ugyanennyi esetet regisztráltak itthon*, és a Generali felmérésével összhangban a gyorshajtás okozza a legtöbb balesetet (közel 30%).

A volán mögött számtalan dolog vonja el a figyelmünket nap mint nap: a megkérdezettek 88%-a szokott zenét hallgatni, 85% beszélget az utasokkal, de például a gyerekek is megoszthatják a figyelmünket (19%). A legaggasztóbb talán mégis az, hogy míg 2013-ban még csak 12% válaszolta azt, hogy használja a telefonját vezetés közben*, ez a szám 2017-re közel az ötszörösére, 59%-ra nőt*. Ráadásul az autóban mobilozók több mint 40%-a nem használ kihangosítót. Bár az ezzel kapcsolatos külföldi statisztikák elrettentőek, a Generali idei kutatása azt mutatja, hogy nálunk a másfajta, gépelést igénylő telefonos tevékenység szerencsére ritka, csetelni és sms-ezni például mindössze 8-8% szokott vezetés közben.

Kedvenc rejtekhelyek és okos megoldások

A kutatás szerint az autósok közel fele élt már át valamilyen formában balesetet, de csak a felük változtatott ennek hatására a vezetési szokásain. Más a helyzet viszont a betöréssel, ami úgy tűnik, nagyobb sokkot okoz, mint egy autóbaleset. Ennek bekövetkezése után ugyanis az érintettek 79%-a tesz valamit azért, hogy ne történhessen meg még egyszer. Leggyakrabban biztonságosabb zárat (54%) vagy ajtót (31%) szereltetnek fel, kutyát tartanak (22%), illetve rácsot rakatnak fel (17%), azaz a hagyományos, mechanikai megoldásokban bíznak.

A kutatásból a magyarok kedvenc rejtekhelyeire is fény derült: a legtöbben valamilyen nehéz bútor mögé rejtik otthon tárolt értékeiket (45%), a második helyen pedig meglepő módon a fagyasztó végzett 20%-kal. A padlószőnyeg alatti részt is sokan tartják bevált helynek (16%) és ruhakupac közé (9%) is szívesen dugják el, amit féltenek. Ahogy a Generali korábbi kutatásából kiderült, legféltettebb kincseink a készpénz (40%), a laptop (20%) és a mobil (12%)*, a betörést átélt idei válaszadók pedig utólag a műszaki cikkekre és ékszerekre kötnének biztosítást a legnagyobb arányban (39%). Többen vannak viszont azok, akik a történtek tükrében sem változtattak volna lakásbiztosításukon: az érintettek közel fele vallotta ezt.

Akár az autónkról, akár az otthonunkról van szó, az okos megoldások forradalmasíthatják, amit valaha gondoltunk a biztonságról. Az okosautók többek közt képesek automatikusan fékezni, segíteni a sávkövetést, jelezni a holtteret, vagy éppen navigálni, a szövegblokkoló applikációknak köszönhetően pedig elkerülhetjük, hogy vezetés közben nyúljunk a telefonunkhoz. Ha mégis megtörténne a baj, a real time kárrendezés segít a lehető leggyorsabban és legegyszerűbben megoldani a problémát: a bejelentést követően a kárszakértő 24 órán belül jelentkezik, az ügyfélnek ideális helyszínen és időben elvégzi a gépkocsi szemléjét, és segít az igényeinknek megfelelő, gyors eljárásmód kiválasztásában. Emellett egyszerű megítélésű esetekben akár rögtön, a helyszínről elindíthatják a kárkifizetést, ebben az esetben pedig már a kárfelmérést követő pár órán belül a pénzünkhez juthatunk, lakás- és gépjárműbiztosítás esetén is.

Az okosotthonok kora is a küszöbön áll. Ma már számtalan olyan digitális eszközt választhatunk, ami jelzi, ha baj van: a füst- és szén-monoxid-érzékelő mellett kamerák és applikációk segítségével akár a távolból is megfigyelhetjük otthonunkat. Sőt, a megfelelő eszközökkel akár szimulálhatjuk is, hogy otthon vagyunk, például lámpákat, illetve a tévét ki-be kapcsoló programmal. A biztonságunk a saját kezünkben van: csak rajtunk áll, hogy élünk-e az innovációk adta lehetőségekkel.

Forrás: biztositasiszemle.hu

A munkaerőhiány már a kötelezőt is jelentősen drágítja
2017 október 26.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Motor biztosítás, Kötelező biztosítás, Casco biztosítás

A munkaerőhiány már a kötelezőt is jelentősen drágítja

Egy teljesen új tényező, a munkaerőhiány is drágíthatja a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat (kgfb) – véli a húsz biztosító ajánlatát kínáló CLB alkuszcég.

A munkaerőhiány azért hat a díjakra, mert az elmúlt évben akár százezrekkel is nőtt az autószerelők és karosszérialakatosok fizetése, olyan nagyfokú a hiány e szakmában, hogy a cégek mindent elkövetnek a meglévők megtartásáért. Ez a tény is jelentősen befolyásolja a díjak kialakítását, miközben arra is figyelnek a biztosítók, hogy ne kalkuláljanak kiugróan magas tarifát, mert azzal ügyfelek tömegeit is elveszíthetik – szögezi le Németh Péter, a cég értékesítési és kommunikációs igazgatója, aki szerint mindent figyelembe véve összességében 10-15 százalékos drágítás várható.

Egy 2010-es rendelet óta az év végi forduló csak a módosítás éve előtt vásárolt autókat érinti, a járművek mintegy kétharmadának már a vásárlás pontos dátuma a kgfb-forduló – emlékeztet a szakértő. A biztosítóknak a tarifáikat minimum hatvan nappal az érvénybe lépés előtt kell meghirdetniük. Ennek megfelelően az év végi kampány díjait a november 2-ig meghirdetett tarifák alapján ismerhetik meg az érintettek. Ha az ügyfelek a meglévő kgfb-szerződés felmondása mellett döntenek, ezt legkésőbb december elseje éjfélig közölniük kell az illetékes biztosítóval. Az új biztosítót december 31-ig kell kiválasztani.
Németh Péter szerint idén sem muszáj elhamarkodottan dönteni és az első napokban váltani, mindenkinek érdemes megvárnia, hogy a saját biztosító milyen tarifaajánlatot küld. Ezt egyébként a CLB ügyfelei a cég honlapján a novemberi kampány idején maguk is megnézhetik. Semmit nem kell tenniük azoknak, akik maradnak a régi biztosítójuknál, a válasz nélkül hagyott ajánlatot a cég érvényesnek tekinti, s a megajánlott tarifát fogja érvényesíteni. Az új díjakat viszont azoknak is érdemes lesz figyelniük, akiknek nem január 1-jén, de még abban a hónapban van a fordulójuk.

Forrás: vg.hu

CLB TIPP: Amennyiben Önnek január 1-jén van az évfordulója, kalkuláljon weboldalunkon novemberben és váltson egyszerűen! Kötelező biztosítás kalkulátor >>

Egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás
2017 október 20.
Kategória:
Vállalkozói biztosítás

Egyetlen pillanat alatt tönkremehet egy vállalkozás

Öt éve folyamatosan növekszik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret. Idén csak az első félévben közel tízezer balesetet szenvedtek el a magyar munkavállalók. Logikus lépés volna, hogy az érintett vállalatok, vállalkozások kössenek munkáltatói felelősségbiztosítást. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint látszik is az erre való törekvés.

Ma Magyarországon a leginkább „veszélyeztetett” alkalmazottak az 50-249 főt foglalkoztató cégeknél dolgozó 35-54 éves férfiak. A munkavégzés során vagy azzal összefüggésben elszenvedett, súlyosnak minősülő balesetből − csonkulás, érzékszervi sérülés, maradandó károsodás és haláleset − 165 volt az idei év első félévében.

A fenti adatok ellenére a vállalkozások jelentős része ma Magyarországon munkáltatói felelősségbiztosítás nélkül működik. Ez azt jelenti, hogy egy munkahelyi balesetnél a munkáltatónak kell kigazdálkodnia a baleset következtében felmerült kiadásokat, vagy akár évtizedeken át fizetnie a járadékot. Ez rendkívül nagy anyagi terhet jelenthet, főleg, ha még a sérült munkatárs helyettesítésével, pótlásával járó költségeket is figyelembe vesszük.

A Groupama Biztosító egy korábbi felméréséből kiderült, hogy a munkavállalók kiesését okozó eseménytől minden hatodik cégnél tartanak, de az ehhez fűződő kártérítési igényt csak a vállalatok tizede tartja reális kockázatnak. A reprezentatív kutatásba bevont kis- és középvállalkozások válaszai alapján elmondható, hogy a kisebb cégek a biztosításokkal kapcsolatban általános információhiányban szenvednek. Közülük csak kétharmaduk vesz igénybe valamilyen biztosítást, ráadásul sokszor nem is a valódi kockázatokat kezelik. A megkérdezettek mindössze 40%-a rendelkezett vállalkozói vagyonbiztosítással, ugyanilyen arányban kötöttek élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást a cég vezetőjére, de az alkalmazottakra már csak 18%-uk gondolt.

„A fentiek tükrében bíztató, hogy a kis- és középvállalkozók körében mérsékelt növekedést tapasztalunk a munkáltatói felelősségbiztosítás terén. Jelenleg a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügyfeleink mintegy háromnegyede köt felelősségbiztosítást is, mely fedezetet nyújt a munkavállalót ért munkabalesetek esetén is” – tájékoztatott Kádár Péter a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója, majd hozzátette: „természetesen azok, akik még felelősségteljesebben gondolkodnak, alkalmazottaikra élet-, baleset-, vagy betegségbiztosítást kötnek. Ezek a biztosítások amellett, hogy pénzügyi segítséget nyújtanak a munkavállalóknak és családjuknak egy váratlan esemény bekövetkeztekor, egyben a munkahelyi jutalmazás, gondoskodás eszközei is.”

Forrás: www.biztositasiszemle.hu

Megverte a nyugdíjbiztosítás a többi nyugdíjcélú terméket
2017 október 18.
Kategória:
Életbiztosítás

Megverte a nyugdíjbiztosítás a többi nyugdíjcélú terméket

Kevesen indítanak nyugdíjpénztári és NYESZ megtakarítást, az ügyfél/taglétszám csökkenésével mindkét szegmens küzd - hangzott el a Portfolio mai Öngondoskodás 2017 konferenciáján. A rendezvényen bemutatott modellszámítás eloszlatott egy életbiztosításokkal kapcsolatos sztereotípiát: egy tipikus magyar nyugdíjbiztosítás megverte a bemutatott nyugdíjpénztári és NYESZ konstrukciókat ugyanazon piaci hozam mellett.

Folyamatosan csökken a NYESZ-számlák darabszáma a bankszektorban és az OTP-nél is, mivel egyre kevesebben választják, és csökken a meglévő tagok száma. Ezt a trendet meg kell fordítani - mondta Nyitrai Győző (OTP). Nő a tudatosság a fiataloknál, de náluk még nincs elég pénz, az ő megjelenésük hozhat néhány év múlva drasztikus változást.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak is hasonló problémával küzdenek, hiszen a munkáltatói befizetések az adóvonzat növekedése miatt visszaestek. Az egyéni piac felé elmozdulás során találkoztak pedig a közvetlen versenytársakkal, mint a nyugdíjbiztosítások és a NYESZ, versenyezni kell az értékesítési csatornák kegyeiért - mondta Novák József (Aegon ÖNYP).

A nyugdíjbiztosítások esetében mindig az ügyfél választásán múlik, unit-linked vagy vegyes biztosítást köt. Ha valaki a tőkegaranciára vágyik, az is abszolút érthető a jelenlegi kamatkörnyezetben, ugyanakkor ezekben a termékekben is megvan a többlethozam jelentősége - hívta fel a figyelmet Czene Árpád (NN). A biztosítók a biztosítási szolgáltatásokkal (pl. rokkantsági kiegészítő) kelhetnek egymással versenyre a leginkább, ez pl. a cukorbetegség esetében az inzulinkezelés esetét is magában foglalhatja.

A foglalkoztatói nyugdíjpénztárak piacán jelenleg egy szereplő, az Allianz működik hazánkban, de nem kizárt, hogy a piac versenyzővé válik. Mészáros Győző (Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató) szerint a figyelemfelkeltés és az edukáció hozhat versenyt a piacon, illetve saját értékesítésükön belül.

A szekció során bemutatott, ugyanazon paraméterek (egységesen 40 éves ügyfél, nettó évi 5%-os hozam, 25 év) mellett meghatározott mobilszámítások alapján egy nyugdíjbiztosítás megverte a NYESZT-t, az önkéntes nyugdíjpénztárt és a foglalkoztatói nyugdíjpénztárt is, a második helyen a NYESZ végzett. Adójóváírás nélkül számítva is a nyugdíjbiztosítás győzött, a második helyre a foglalkoztatói nyugdíjpénztár, a harmadikra a NYESZ került, és a negyedik lett az önkéntes nyugdíjpénztár a 25 év végi egyenleg (potenciális kifizetés) alapján.

Forrás: www.portfolio.hu

Kötelező biztosítás: egyre kevesebb kocsit érint az év végi hajrá
2017 október 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás

Kötelező biztosítás: egyre kevesebb kocsit érint az év végi hajrá

A forgalomban lévő gépjárművek alig több mint 30 százalékának év végi a kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója - mondta a Magyar Hírlapnak a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője azzal kapcsolatban, hogy a biztosítók jó része már felkészült az online szerződések bevezetésére.

Gilyén Ágnes az újság szombati számában úgy fogalmazott, az év végi kampány egyre inkább veszít jelentőségéből. Várhatóan tehát nem befolyásolja a kampány lefolyását, ha az online szerződések bevezetéséről szóló törvényjavaslat elfogadásával nem lesz szükség kézzel aláírt példány beküldésére az ilyen szerződéseknél.

A módosítás értelmében már írásbeliség és papír nélkül is lehet majd kgfb-szerződést kötni, illetve felmondani - emlékezetett a lap.

Forrás: www.mfor.hu

A magyarok fele utasbiztosítás nélkül utazik
2017 október 16.
Kategória:
Utasbiztosítás

A magyarok fele utasbiztosítás nélkül utazik

Közeledik az október 23-i hosszú hétvége és az őszi szünet. Egyre többen terveznek rövid kiruccanást ezekre a napokra, ugyanakkor a kiutazóknak csupán kevesebb, mint a fele köt utasbiztosítást. Ha biztosítás nélkül utazunk külföldre, komoly anyagi kockázatot vállalunk – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Ebben az évben az őszi iskolai szünet október utolsó napjaiban kezdődik, de október 23-a hétfőre esik, így egy három napos hosszú hétvégének örülhetünk. A statisztikai adatok alapján egyre többet utazunk külföldre: 2017 első félévében 8,1 százalékkal több napot töltött külföldi utazással a hazai lakosság, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban. 2016 első félévében 4,749 millió napot töltöttünk külföldön, 2017 ugyanezen időszakában 5,134 milliót.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2017 első félévében 14 százalékkal emelkedett a több napos kiutazások száma, és ezek 89 százaléka turisztikai céllal történt.

A turisztikai célú egynapos kiutazások 84 százaléka a szomszédos országokba, Ausztriába vagy Szlovákiába irányult. A több napos turisztikai célú utazások 80 százaléka is az Európai Unió valamely országába, leginkább Olaszországba, Horvátországba, Csehországba, valamint Franciaországba, Spanyolországba és Németországba történt.

A hosszú hétvégéken a legkedveltebb célpontok az európai nagyvárosok, közülük is leginkább Prága, Varsó, Róma, München és Berlin. Sokan kiváltják az Európai Egészségbiztosítási Kártyát (EEK), de azzal nincsenek tisztában, hogy az EEK az „egyenlő elbánás elve” alapján azokat az ellátásokat nyújtja ingyenesen, amelyek és amilyen mértékig az az ottani állampolgárok számára is elérhető.

Több EU-tagországban önrészt kell fizetni az orvosi ellátásokért, és a gyógyszerek árát sem fedezi a kártya. Lényeges különbség az EEK és az utasbiztosítások között, hogy míg az EEK csak állami, vagy az állammal szerződéses viszonyban álló kórházban, egészségügyi intézményben biztosít ellátást ingyenesen, az utasbiztosítás a magán egészségügyi ellátó helyeken igénybe vett szolgáltatásokat is téríti.

A hazai utasbiztosítási piac lassan ugyan növekszik, de a becslések szerint még mindig csupán a kiutazók 45-50 százaléka köt utasbiztosítást, mielőtt átlépné az országhatárt.

Továbbra is komoly problémát jelent, hogy a hazai lakosság számára még mindig nem magától értetődő, hogy egy külföldi utazás előtt utasbiztosítást kell kötni, legyen az akár egy vagy több napos utazás – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. Baleset, betegség, vagy a poggyász eltűnése, illetve késése esetén a biztosítók nemcsak hogy fizetik a költségeket, a szerződésben rögzített összegig, hanem assistance szolgáltatásuk segítségével 0-24 órában, magyar nyelven segítséget is nyújtanak bajba jutott ügyfeleiknek.

Forrás: www.vg.hu

CLB TIPP: Ne felejtsen el Ön se utasbiztosítást kötni utazása előtt! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Időskori szegénység alakulhat ki 2030-ra
2017 október 09.
Kategória:
Életbiztosítás

Időskori szegénység alakulhat ki 2030-ra

A kötelező emelések ellenére tovább nyílik az olló a legkisebb és a legnagyobb nyugdíjak között. Ráadásul szakértők szerint 25 év múlva fenntarthatatlanná válhat a jelenlegi állami nyugdíjrendszer – a helyzetet súlyosbítja, hogy egyre több fiatal külföldön vállal munkát.

„Devizahiteles voltam, és nem tudtam már fizetni a részleteket, mert abban az évben, amikor a végtörlesztést lehetővé tették, akkor maradtam egyedül, akkor lettem munkanélküli, csoportos létszámleépítés keretében elbocsátottak, és gondolkodnom kellett, hogy hogyan tovább, és ez az egy megoldás volt” – mondta Jakab Lászlóné, akinek a nyugdíj mellett is dolgoznia kell. Titkárságvezetőként tevékenykedik, nyugdíja ugyanis nem lenne elég a hitelek fizetésére. Sok nyugdíjas társa van hasonló helyzetben. A legtöbben részmunkaidős állásokat keresnek a nyugdíjas szövetkezeteknél.

„Szegeden két igazán nagy munkáltató van, bár ezen a területen azért vannak változások a piacon. Pozitív változások látszanak. Nyilvánvalóan az egyik az önkormányzat és annak cégei, a másik az egyetem. Mi most elsősorban az igény oldaláról látjuk azt, hogy a nyugdíjasok részéről milyen igények vannak” – mondta Horváth András, az Éltes Mester Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet vezetője.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság januári adatai szerint majd 5 ezren kapnak 10 ezer forintnál is kevesebb nyugdíjat havonta. Hat embernek viszont a nyugdíjplafon 2013-as eltörlése miatt havi 1 milliónál többet utal a nyugdíjbiztosítás. A legkisebb nyugdíj összege csaknem egy évtizede változatlan, 28 ezer 500 forint. Ennél kevesebbet csak a résznyugdíjasok kapnak, vagyis azok, akik 20 évnél rövidebb ideig dolgoztak.

A Szegedi Tudományegyetem professzora szerint sürgős változtatásokra lenne szükség. „Hogy ne legyen időskori szegénység 2030–2035 körül Magyarországon, mindenképpen reformot kell bevezetni. A reform nem azt jelenti, hogy a mostani nyugdíjasok jelenlegi nyugdíját érinti. Lehet, hogy ezt egy másik szakértő gárdának kell megvizsgálni, a jelenlegi aránytalanságok kiküszöbölése érdekében a mostani munkanyugdíjrendszeren is kellene bizonyos változtatásokat eszközölni” – hangsúlyozta Botos Katalin, a Szegedi Tudományegyetem professzora.

A szakértő hozzátette: a fiatalok elvándorlása jelentős problémát okoz, ráadásul az adatok szerint túl kevés gyermek születik még most is Magyarországon. A jelenleg munkaképes lakosságnak pedig 15-20 százaléka tesz csak félre idős korára.

„Most már 165 ezer forint éves átlagdíjnál tartanak a nyugdíjbiztosítások, ez mindenképpen egy előremutató dolog. Ugyanakkor viszont az összes felmérés, ami az utóbbi egy-két-három évben született, az mind arról szól, hogy meglehetősen későn kapnak észbe úgymond a hazai munkavállalók, tehát gyakorlatilag a 40 éves kor felett kezdenek el a nyugdíjas korukra előtakarékoskodni” – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője.

A szakértők szerint, ha marad a mostani állami nyugdíjrendszer, a leendő nyugdíjasok jelentős életszínvonalbeli csökkenést fognak tapasztalni.

Forrás: www.hirtv.hu

CLB TIPP: Kezdjen el időben gondoskodni nyugdíjas éveiről! Nyugdíjbiztosítás kalkulátor >>

7 hiba, ami elronthatja az utazást - ezekre figyeljen, hogy felhőtlen legyen a pihenés
2017 október 09.
Kategória:
Utasbiztosítás

7 hiba, ami elronthatja az utazást - ezekre figyeljen, hogy felhőtlen legyen a pihenés

Mindannyian türelmetlenül várjuk a szabadságot, még akkor is, ha idén már csak néhány napunk maradt a pihenésre.

Éppen ezért tegyünk meg mindent azért, hogy ez az időszak valóban felhőtlenül teljen. Nézzük meg azokat a gyakori hibákat, amelyek miatt kellemetlen emlékeink maradhatnak az utazásról.

1. Ragaszkodunk az eredeti elképzeléseinkhez

Helyette: Legyünk rugalmasak!

Ha például rossz az időjárás, akkor nincs mese, változtatni kell a terveinken. Emellett bárhová is megyünk, mindig hagyjunk elég időt a pihenésre. Ha túl sűrű programot szervezünk, aminek esetleg nem érünk a végére, akkor úgy érezzük majd, hogy befejezetlen maradt a szabadságunk.

2. Túl sok és nehéz csomagot viszünk

Helyette: Csak a legfontosabb dolgokat vigyük magunkkal!

Gondoljuk át, hogy valóban mire lesz szükségünk. Miután bepakoltunk, ismét ellenőrizzük a csomagot – esetleg kérdezzük meg a család többi tagját is, – meglátjuk, még mindig akad egy-egy olyan holmi, amelyet nyugodtan otthon hagyhatunk.

3. Megfeledkezünk a biztosításról

Helyette: Ezen ne spóroljunk! Ne induljunk el biztosítás nélkül!

Ha nyugodt pihenést szeretnénk, akkor indulás előtt érdemes egy személyre szabott, az úti célunknak megfelelő biztosítást választani. Ne feledjük, hogy bármikor adódhatnak váratlan helyzetek: például elveszhetnek a csomagjaink vagy sürgősen orvosi ellátásra lehet szükségünk, ilyenkor jól jön a segítség.

4. Felkészületlenül indulunk el

Helyette: Tájékozódjunk az interneten, olvassunk el minél több véleményt!

Csak akkor érezhetjük igazán jól magunkat egy helyen, ha pontosan tudjuk, mire számíthatunk, és kiderítjük, hogy milyen programok várnak ránk. A kutatás során könnyen előfordulhat, hogy gyönyörű helyekre vagy érdekes látnivalókra, nevezetességekre bukkanunk, amelyeket nem szabad kihagyni.

5. Meggondolatlanul szórjuk a pénzt

Helyette: Vezessük pontosan a napi kiadásainkat!

Az anyagiak terén nem lehetünk rugalmasak, ragaszkodnunk kell ahhoz a pénzügyi tervhez, amelyet indulás előtt gondosan kiszámoltunk, kivétel ez alól, ha valamit olcsóbban tudunk beszerezni. Emellett úgy készüljünk, hogy váratlan kiadásokra is maradjon vésztartalékunk.

6. Nem figyelünk az értékeinkre

Helyette: Tegyük biztonságos helyre a pénzünket, és ne hordjunk drága ékszereket!

Amire nincs szükségünk – pél­dául csillogó arany ékszerekre – egy városnézés vagy egy strandolás során, azt ne is vigyük magunkkal. A fényképezőgépet és az okostelefont pedig – különösen nagy tömegben – tartsuk a belső zsebünkben vagy zárható kézitáskánkban. Jobb, ha a készpénzünket sem egyetlen tárcában tartjuk, hanem szétosztjuk, így több biztonságos helyre is elrakhatjuk.

7. Túlságosan nagyok az elvárásaink

Helyette: Ne idegesítsük fel magunkat jelentéktelen dolgokon, elvégre pihenünk!

Sokkal jobban fogjuk érezni magunkat, ha nem várjuk el, hogy minden tökéletesen sikerüljön. Sőt megkímélhetjük magunkat a csalódástól, ha nem képzelünk el előre minden apró részletet az adott helyről. Jobban járunk, ha nyitottak vagyunk, és élvezzük a szabadság minden egyes pillanatát.

Nem muszáj messzire menni

Ki mondta, hogy kötelező távoli országokba utazni? Nyugodtan megcélozhatunk az otthonunkhoz közelebbi helyeket is. Lehet, hogy meglepődünk majd, milyen nagyszerű lehetőségeket találunk, esetleg sokkal olcsóbban.

Forrás: www.blikk.hu

CLB TIPP: Ne bízza a véletlenre, hasonlítsa össze és válassza ki az Önnek megfelelő utasbiztosítást! Utasbiztosítás kalkulátor >>

Oldalak