2025 december 24.

Kategória: 

  • Kötelező biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő!

Az évfordulós kötelező-váltáskor kerültem szembe az alábbi problémával:
A biztosítás.hu oldalon végigvettem a kötelező felmondásához szükséges teljes eljárást és ennek eredményeként született egy ajánlat 37 900 ft értékben. Ennek alapján a választott biztosító kezdeményezte a régi kgfb felmondását. Majd jóval később kaptam egy kötvényt, amelyben 44500 ft értékben vállalná az új biztosító a kgfb-t hol adateltérésre, hol meg az ajánlatnak biztosítási feltételektől való eltérésére hivatkozva. Nem nevezi azonban meg mely adatok és mennyiben térnek el és így nem ad esélyt arra sem, hogy esetleg ezeket összhangba hozhassuk. Azt sem értem, hogy hogzan lehetséges egyáltalán részemről a biztosítási feltételktől való eltérés, hiszen azok ele adottak a platformon és én nem is tudok rajtuk változtatni mint ügyfél. Tudnba erről tájékoztatni?
Tudom, hogy ha ezt nem fogadom el, akkor nincs új kgfb. Ezt azt jelenti, hogy maradok automatikusan a réginél, vagy az már időközben az új biztosító kérelmére megszűnt?
Üdvözlettel: Sz. Imre

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A kalkuláció során egy előzetes ajánlatot lesz közvetítve a biztosító felé. A kötvény kiállítása során a biztosító ellenőrzi az adatokat, és ha eltérést vagy hibát talál, módosíthatja a díjat. Tipikusan ilyen eltérés lehet, hogy a gépjármű teljesítménye hibásan lesz megadva, esetleg nem lett feltüntetve minden károkozás. Ha a régi szerződést az új biztosító felmondta, de Ön nem fogadja el az új biztosító módosított ajánlatát, akkor nincs érvényes biztosítása.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1 - 20 / 2979
ki a jelenlegi biztosítóm.
2026 szeptember 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Nem találom a AAIQ431 frsz.-ú autóm kötelező biztosítási szerződését ill. kötvényét. Nem tudom azt sem,hogy melyik biztosítónál kötöttem. Mivel autómat eladom az új kocsim biztosításának megkötéséhez szükségem lenne a kért adatokra. Tisztelettel: Veszprémi Klára
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Szerződésmegszüntetése elhalálozás miatt (NBM-790 Kása István)
2026 szeptember 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
szeretném bejelenteni hogy a NBM-790 rendszámú gépjármű üzembentartója/ tulajdonosa Kása István (1920.01.20 Újfehértó alma utca 27. szám alatt lakó ) 2025.02.12 napon elhunyt. Ilyen esetben mit lehet tenni ha a hagyatéki tárgyalás még nem történt meg de küldik a fizetés elmaradását? (A sorsa az autónak nem tisztázott)
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Utasbiztosítás meghosszabbítása
2026 augusztus 29.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Járattörlés miatt hosszabb lett az utazás. A hazaérkezés későbbre tolódik. Hogyan tudom meghosszabbítani a biztosítás időtartamát?
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Határidő
2026 augusztus 27.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Szeretném megtudni hogy a kár bejelentése után az Utasbiztositásnál mikor köteles a biztosító reagálni? 6 nap telt el a baleset óta és még csak egy kár felmérő adatlapot se küldött a biztosító. Amit ugyanaz a baleset kgfb-je már aznap elküldött
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
évfordulós biztosításváltás ideiglenes kivonás alatt
2026 augusztus 24.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Az ideiglenesen forgalomból kivont személygépjármű évfordulós biztosításakor kapott indexdíjat magasnak tartom. Lehet-e biztosítót cserélni az ideiglenes kivonás alatt? Vagy a forgalomba visszahelyezés előtt lesz rá lehetőség? Jelenleg a műszaki vizsga le van járva róla, várhatóan 1-2 hónapon belül vizsgáztatava és ismét forgalomba lesz helyezve a jármű. Válaszát előre is köszönöm szépen, Üdvözlettel: Mangó Ferenc
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
CLBS#2024038844-HH#EPER
2026 augusztus 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A CLBS#2024038844-HH#EPER számú beszélgetés alapján várnám az ügyintézést, illetve a bónusz átvezetését. Mikorra várható?
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Gépjármű KGFB bónusz
2026 augusztus 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szép napot! A kérdésem az lenne, hogy ha eladom az autómat és lemondom a biztosítást akkor mennyi időm marad arra, hogy a következő megvásárolt autómra átvigyem a bónuszomat mielőtt elvész? Köszönettel: Zele Krisztián
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Casco biztosítás fotói
2026 augusztus 20.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Clb! Casco biztosítás kötöttem Önöknél pár napja az autómra, kaptam egy üzenetet, miszerint a DriveX szemle alkalmazast nyissam meg és küldjek fotókat az autoról. Rákattintok a linkre(DriveX) és abszolút nem sikerül megnyitni, próbàltam minden beállítást a telefonomon de sajnos nem működik. Mit tudunk tenni az ügy érdekében hogy eltudjam juttatni a kèpeket Önökhöz? Köszönettel: Kardos-Szücs Bettina
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Kötelező biztosítás
2026 augusztus 17.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Nincsen rajta rendszám
Válasz:
Kérdését munkatársunk hamarosan megválaszolja!
Lakás nem állandóan lakott, + alulbiztosított?
2026 augusztus 12.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm. Lakásom CLB-n keresztül lett biztosítva,a Signal Iduna-nál, azt mondták, hogy Önökhöz kell fordulnom. Az egyik változás, hogy már nem állandóan lakott. A másik, hogy a lakás maga kb. 39 millióra van biztosítva, de a piaci ára emelkedett, ezért szeretném a biztosítási értéket aktualizálni. Kötvényszàm:151********* Várom valaszát. T. Dóra Mária
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérését továbbítottuk az ügyfélszolgálatunk felé. Ezen a platformon nem tudunk konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdéseket megválaszolni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztosítás
2026 augusztus 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
2018-óta van személyautóm, jelenleg a harmadik. A biztosító folyamatosan A0 bonus-malus-ba sorol. Reklamáltam, de nem kaptam érdemi választ. Az ügyfélkapuban csak a jelenlegi járművem adatai szerepelnek. Az eltelt 8 év alatt károkozásom nem volt, ennek ellenére a legmagasabb kötelező biztosítási díjat kell fizetnem. Hogyan lehet megnézni, vagy lekérni a kártörténeti nyilvántartásomat? Kihez tudnék érdemben fordulni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Jármű Szolgáltatási Platformon (JSZP) online le tudja kérni az elmúlt néhány év károkozásait.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Téves rendőrségi döntés
2026 augusztus 08.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Szép napot kívánok! Pár éve volt egy balesetem, amiben a mögöttem érkező beletolt az előttem állóba. Ránézésre egyszerű volt a helyzet, kivéve a kerületi kapitányság szerint. A helyszínen megálló és érdeklődő közlekedésiek szerint, a biztosító kárszakértő szerint, és más hozzáértők egyértelműen nyilatkoztak a mögöttem érkező hibázott. Ennek ellenére a helyszínen megjelenő kerületiek és a vizsgáló szerint én vágtam be elé, amit semmivel nem támasztottak alá. Végül bíróság megállapította, hogy én biztosan nem hibáztam. De a bíróság nem azt vizsgálta ki volt a hibás csak azt én voltam-e a hunyó. Köszönettel : Hartai András
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A baleset megtörtént, a résztvevők adatai ismertek a bírósági ítélet kötelező érvényű, a biztosító ok okozatot és közrehatást vizsgál, be kell nyújtania a mögötte közlekedő biztosítója felé kártérítési igényét.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Hiánypótlás
2026 augusztus 07.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
HVW *** frsz.-u kgfb alkuszi megbízási szerzödés hiánypótlást kér. CLB szerződés sz.: 20260*******-NN Ajánlat sz.: 130********** Mi a teendőm?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CLB ügyfélkapujában meg tudja nézni a jelenlegi szerződésnél, hogy milyen dokumentum hiányzik és fel is tudja tölteni azt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelezőbiztosítás lejárta elhunyt esetén
2026 augusztus 07.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Elhunyt személy nevén van gépkocsi. Az éves évfordulóhoz érkeztünk, hagyatéki tárgyalás még nem volt. Ilyenkor mi a teendő, kinek a nevére kell megkötni az új biztosítás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ameddig nem zárul le a hagyatéki, addig fizessék tovább a kötelező biztosítást. A hagyatéki utána lehet újat kötni az örökös nevére. Ilyenkor a korábban befizetett fennmaradó biztosítási díj visszajár.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tömbbiztosítás: kár esetén a számla összege mivel csökkenthető?
2026 július 24.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tömbbiztosításunk van! A számla összegének szinte csak a felét fizette ki a biztosító! 1,4 milliót fizetünk évente. Nem válaszolják meg, hogy miért, mert nem az én nevemen van a biztosítás. A 43 lakásos társasház számvizsgáló bizottsági elnökeként érdeklődöm. A számlát nem láthattam, a banki jóváírást se, mert a társasházkezelő nem mutatja be! Ezt is megteheti??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A társasház biztosítást általában a közös képviselő köti meg a társasház nevében, így ő az illetékes személy.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

2 kötelező
2026 július 22.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő! Úgy tűnik összekutyultam a biztosításokat, nem mondtam fel időben az egyiket, de kötöttem egy újat és be is fizettem. Most mit csináljak? Köszönöm a segítséget!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítás megkötésétől számított 14 napon belül lehet élni az elállási joggal.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztosítás
2026 július 22.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Poggyászkárom keletkezett, van a megkötött utasbiztosításomban kártérítés. Nem tudok telefonálni, mert nem eu-ban vagyok. Nem engedi a regisztrációt az adott boztosító a szerzödésszámommal. Hazaérkezéskor tudom intézni??
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, legkésőbb a hazaérkezésekor vegye fel a kapcsolatot a biztosítójával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

caco biztosítás rövid időre (Német országból haza Magyarországra)
2026 július 13.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító! Érdeklődnék, ha Németországból hozok be egy személyautót amin piros német ideiglenes rendszám lesz 1 hónapig érvényes, akkor a haza útra tudok-e casco biztosítást kötni. Jelenlg alvázszámmal rendelkezem.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mivel a jármű nincs magyarországi nyilvántartásban, így a biztosítók nem kötnek rá biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Közúti baleset
2026 július 11.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 2026.06.30-án közúti balesetet szenvedtem. Nem én voltam a vétkes. Rendőrt hívtam. Személyi sérülés nem történt. A károkozó elismerte szóban a károkozást a rendőrnek. A rendőrök a helyszínen nagyon felületesen jártak el attól függetlenül, hogy rendőri helyszínelés nem történt. Pl. Nem történt szondásztatás....nem tájékoztattak a baleseti bejelentő helyes kitöltése kapcsán..pl. a vétkes nyilatkozzon írásban is a baleseti felelősségéről. A vétkes biztosítója felé bejelentettük a kárigényt. Baleseti fotókat is küldtünk amiket egyértelműen látszik, hogy a vétkes okozta a balesetet. A rendőrség csak baleseti igazolást tud kiállítani. Ennek kiállítását kértük a napokban. Kérdésem az lenne, hogy mivel a baleseti bejelentőn nem szerepel vétkes nyilatkozata a kárredezés kapcsán ebbe bele köthet a biztosítója? Ha igen, mi a teendő van rá lehetőség igazságügyi szakértő segítségét kérni? Ezt hol lehet kérvényezni? Válaszát köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem szükséges a nyilatkozat a kárrendezéshez, a biztosító a benyújtott bizonyítékokat fogja alapul venni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosítás lemondása
2026 július 06.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Hogyan tudom lemondani a Casco biztosítást?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Biztosítását az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal a CLB ügyfélkapujában vagy a biztosító ügyfélszolgálatai elérhetőségein, felületein tudja lemondani.

Oldalak