Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Az évfordulós kötelező-váltáskor kerültem szembe az alábbi problémával:
A biztosítás.hu oldalon végigvettem a kötelező felmondásához szükséges teljes eljárást és ennek eredményeként született egy ajánlat 37 900 ft értékben. Ennek alapján a választott biztosító kezdeményezte a régi kgfb felmondását. Majd jóval később kaptam egy kötvényt, amelyben 44500 ft értékben vállalná az új biztosító a kgfb-t hol adateltérésre, hol meg az ajánlatnak biztosítási feltételektől való eltérésére hivatkozva. Nem nevezi azonban meg mely adatok és mennyiben térnek el és így nem ad esélyt arra sem, hogy esetleg ezeket összhangba hozhassuk. Azt sem értem, hogy hogzan lehetséges egyáltalán részemről a biztosítási feltételktől való eltérés, hiszen azok ele adottak a platformon és én nem is tudok rajtuk változtatni mint ügyfél. Tudnba erről tájékoztatni?
Tudom, hogy ha ezt nem fogadom el, akkor nincs új kgfb. Ezt azt jelenti, hogy maradok automatikusan a réginél, vagy az már időközben az új biztosító kérelmére megszűnt?
Üdvözlettel: Sz. Imre
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A kalkuláció során egy előzetes ajánlatot lesz közvetítve a biztosító felé. A kötvény kiállítása során a biztosító ellenőrzi az adatokat, és ha eltérést vagy hibát talál, módosíthatja a díjat. Tipikusan ilyen eltérés lehet, hogy a gépjármű teljesítménye hibásan lesz megadva, esetleg nem lett feltüntetve minden károkozás. Ha a régi szerződést az új biztosító felmondta, de Ön nem fogadja el az új biztosító módosított ajánlatát, akkor nincs érvényes biztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1 - 20 / 1656Tisztelt Kérdező!
A Jármű Szolgáltatási Platformon (JSZP) online le tudja kérni az elmúlt néhány év károkozásait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A baleset megtörtént, a résztvevők adatai ismertek a bírósági ítélet kötelező érvényű, a biztosító ok okozatot és közrehatást vizsgál, be kell nyújtania a mögötte közlekedő biztosítója felé kártérítési igényét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CLB ügyfélkapujában meg tudja nézni a jelenlegi szerződésnél, hogy milyen dokumentum hiányzik és fel is tudja tölteni azt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ameddig nem zárul le a hagyatéki, addig fizessék tovább a kötelező biztosítást. A hagyatéki utána lehet újat kötni az örökös nevére. Ilyenkor a korábban befizetett fennmaradó biztosítási díj visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítás megkötésétől számított 14 napon belül lehet élni az elállási joggal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a jármű nincs magyarországi nyilvántartásban, így a biztosítók nem kötnek rá biztosítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem szükséges a nyilatkozat a kárrendezéshez, a biztosító a benyújtott bizonyítékokat fogja alapul venni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítását az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal a CLB ügyfélkapujában vagy a biztosító ügyfélszolgálatai elérhetőségein, felületein tudja lemondani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
CLB ügyfélkapujában van lehetősége lekérni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szakszervezeti igazolást kell beküldenie a biztosítónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos jelenleg nem tud nálunk ilyet kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs tudomásunk olyan asszisztencia biztosításról, amit tudna kötni. Keresse vállalati üzletágunkat, akik tudnak egyedi ajánlatot kérni a biztosítóktól: https://vallalatibiztositas.clb.hu/kalkulator/vallalatibiztositas
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A végleges kivonást jeleznie kell a biztosítójának. A MABISZ ügyfélszolgálatán a rendszám bediktálásával tud érdeklődni a biztosítása felől.