Kategória:
- Kárrendezés
Kérdés:
2012. augusztusában kötöttem NŐI DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK biztosítást. A biztosítás egyösszegű térítést ígér rosszindulatú női daganatos megbetegedés DIAGNOSZTIZÁLÁSA esetén (4 millió forint), illetve egyösszegű műtéti térítést (800ezer forint). Az éves szűrővizsgálat alkalmával P5-ös (a legsúlyosabb) eredményem lett. Márciusban konizációra (CONISATIO) került sor, amely egy kúp alakú kimetszés a méhszájból. Megkérdeztem az orvosomtól és ez műtét. Telefonon konzultáltam a nőgyógyászommal az eredményemről, ami hivatalosan megerősítette, hogy rosszindulatú daganatot távolítottak el. (Tovább terjedt, de mivel kezdődő stádiumú, így eltudták távolítani a tovább terjedt részt is.)
A kérdésem az lenne, hogy mivel rosszindulatú daganat volt bennem és ezt az eredmény is alátámasztja (jövő héten kapom meg), így jogosult vagyok a 4 millió foint biztosítási díjra. Szükségem van egy szakemeber megerősítésére! A nőgyógyászommal jövő héten konzultálok, de addig is szeretnék megnyugodni affelől, hogy ez az összeg jár nekem!?! A 800ezer forintos műtéti díj is elméletileg jár, mivel ez műtétnek számít (bár ebben már nem vagyok biztos). A tájékoztató kisfüzetben csak annyi kikötésük van, hogy nem teljesíti az egyösszegű műtéti térítést, ha biopsziát vagy aspirációt végezetek, ez nem minősül műtétnek. Nekem conisatio portionis uteri műtétem volt, illetve elektrocoagulatio portionis beavatkozást végeztek.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Javaslom a műtéti és egyéb orvosi leletekkel amint rendelkezésére állnak, keresse fel biztosítóját. A leírtak alapján úgy gondolom, megáll az Ön kártérítési igénye mindkét esetben, de pontosabbat természetesen a szerződés részletes ismeretében lehetne mondani. Konzultáljon a biztosítóval és tegye meg a kárkifizetési igény bejelentését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 241 - 260 / 2914Tisztelt Kérdező!
Igen, több életbiztosítás is köthető egy személyre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárásával (jogerős végzés dátuma: 2025. február 22.) Önök lesznek a gépjármű hivatalos tulajdonosai és a biztosítás megköthető innentől kezdve.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gazdasági totálkár után az "új" autó átírásának és az összetört autó elszállításának költségeinek visszaigénylése bizonyos feltételek mellett lehetséges. A biztosítók a gazdasági totálkár esetén a sérült gépjármű kategóriájáig térítik az új gépjármű forgalomba helyezési költségeit.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozásért a bonus malus fokozata fog visszaesni, így a következő évi biztosítási díja magasabb lehet, de a kárbejelentés miatt nem szankcionál a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kalkulátorunkban ki tudja választani azt az opciót, hogy a jármű még nem rendelkezik rendszámmal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük a pontos körülményeket.
Javasoljuk, mielőbb jelentse be a káresetet a biztosítójánál és ott pontos felvilágosítást kap, hogy milyen dokumentumokat kell benyújtani a kárrendezéshez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Amíg nincs kivonatva a forgalomból addig tartsa meg a biztosítást. Miután megtörténik a leadás, a biztosítónál fel tudja mondani a szerződést és a biztosítás időarányos díja visszajár majd.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Közvetlenül a biztosítónak jelezze az eladást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Első körben a Vienna Insurance Groupnál lehet érdeklődni a biztosítási kötvény alapján. Amennyiben nem találják meg a szerződést, úgy az MNB-nél lehet még megpróbálni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási kötvényre szükség van ahhoz, hogy utána lehessen nézni a szerződés állapotának.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van panaszt tenni az MNB-nél, amely a pénzügyi fogyasztóvédelemért felelős.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Felülvizsgálati kérelmet kell benyújtania a MABISZ-hoz jelezve, hogy döntésüket nem fogadja el és a rendőrségi határozat megállapításai alapján terítsék meg kárigényét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a szerződés tartalmaz elektromos károkra vonatkozó fedezetet, akkor a biztosító térítheti az elektromos túlfeszültség vagy más elektromos meghibásodás miatt tönkrement eszközöket.
Egyes biztosítások csak villámcsapás vagy vihar következtében bekövetkezett elektromos károkat térítenek, mások kiterjedhetnek az egyéb meghibásodásokra is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KGFB törvény rendelkezései alapján a károsultnak a baleset időpontjától számítva 30 napja van arra, hogy a károkozó biztosítójának bejelentse a káresetet. A károkozónak viszont csak 5 nap áll rendelkezésére, hogy a saját biztosítójánál jelentse a körülmények részletes bemutatásával a balesetet. A törvény a kár érvényesítése tekintetében 5 év elévülési időt határoz meg
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben elfogadta és megkapta az összeget a javításra, úgy nincs időkorlát a javításra, a biztosító nem ellenőrzi, hogy megjavíttatta-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A németországi biztosítók ajánlatait sajnos nem ismerjük, Magyarországon nincs lehetőség ilyen járműre cascot kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kártérítésnél lehet szerepe, ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a falazat típusa plusz kockázatot jelent. De hivatkozhat arra is egy káreseménynél, hogy a falazat összetétele nem felelt meg a szerződéskötéskori állapotnak.