Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Társasházi, felső emeleti, lapostetős lakásom a beázott, mely következtében 4 helyiség falai beáztak, két helyiségben a parketta is felázott olyan mértékben, hogy több centiméter magasan megemelkedett.
Kérném segítségüket, hogy ha a társasházi biztosítás alapján szeretném a károm megtérítését kérni ilyen esetben a biztosító számol-e alulbiztosítottság miatt arányos kártérítést. Szükséges-e árajánlatokat bekérnem vagy a benyújtott számlák alapján fizeti-e a biztosító a kárt. (festő, parkettázó)
Helyiségenként legalább 2 fal és a plafon beázása esetén a teljes helyiség újra festésének díja kérhető-e, vagy csak a megrongálódott falaké.
1 helyiségben (kisszoba kb. 6-8 négyzetméternyi, esetében ahol a parketta a terület kb. 50 %-án felázott és felpúposodott, az egész helyiség cseréjére téríti-e a biztosító az összeget, mivel sajnos olyan parketta, ami jelenleg le van téve, már nem kapható, pótlása nem oldható meg.
Válaszukat, tájékoztatásukat köszönöm szépen előre is.
Tisztelettel Á. Éva
, Érdeklődnék, lakásom nagy mértékben
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
1. Ha az ingatlan (lakás vagy társasház) alulbiztosított, akkor a kártérítés ennek mértékével részarányosan történik.
2. A kárrendezés folyamata, hogy a biztosító szemlézi a káreseményt. Az ügyfélen keresztül kér be árajánlatot és amennyiben azt elfogadja a biztosító, elvégezhető azon a munkadíjon a munka. A másik választható megoldás, hogy a biztosító a kárszemle alapján meghatároz egy helyreállítási összeget és ha megfelel az ügyfélnek, kifizetésre kerül az összeg és a biztosító lezárja a kárügyet.
3. Ha a helyiség mennyezetének és legalább egyik oldalfalának vagy két oldalfalának a burkolata károsodik, a biztosítás megtéríti a helyiség egész felületének helyreállítási költségét. A biztosító megtéríti a biztosított burkolattal megegyező tulajdonságú (ha azzal megegyező nincs Magyarországon forgalomban, akkor azonos árkategóriájú, minőségű) újonnan vásárolható burkolóanyag árát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1421 - 1440 / 2914Tisztelt Kérdező!
A taxis tevékenység kezdetével közös megegyezéssel meg kell szüntetnie korábbi kötelező felelősségbiztosítását, és, mint taxis, új biztosítást kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A 21/2011. NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól alábbiakban idézett paragrafusa/bekezdése rendelkezik a megfigyelési időszakról.
4. § (3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szerződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vonatkozásában - a károkozás időpontjától függetlenül - kártérítési kötelezettsége (az első kárkifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltételben leírtak szerint:
"A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják."
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco töréskár kifizetésének nem feltétele a rendőrségi határozat, az a jogalap elbírálásához kell, hogy marad-e cascon a kár, vagy átkerül felelősségbiztosításra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A GFB törvény lehetőséget ad biztosítási időszakon (éven) belül a szerződés közös megegyezésessel való törlésére, ezt kezdeményeznie kell biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A játszótér építtetőjének a felelősségbiztosítására próbálja meg rendezni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tájékoztassa casco biztosítóját, hogy a német fél elismerte a károkozást és vélhetően a felelősségbiztosítóját is megjelölte nyilatkozatában. Amennyiben rendeződik a jogalap, a magyarországi biztosítója az okozó biztosítójával vagy annak zöldkártya levelező partnerével elszámol és a befizetett önrésze megtérül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a káreseményt Ön okozta, a felelősség Önt terheli. Az Ön szomszédjának a biztosítója kifizette a kár helyreállításának a költségét és ezt az összeget, mint a kár okozója, Öntől inkasszálja vissza. A kárrendezés során valószínűleg szóba sem jött a társasház biztosítása. Ha van a társasháznak biztosítása, egyetlen lehetőségként, vegye fel velük a kapcsolatot és kérje méltányossági alapon az utólagos kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások nem azonosan vállalják a fedezetet a felhőszakadás, jégverés és viharkárok esetében. Egyes biztosítók kizárják az épületek külső vakolatában, külső festésében, a redőnyökben a fenti okok által okozott károkat. Ezeket a kizárásokat minden biztosító lakásbiztosítási feltétele tartalmazza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kalkulátorunkban ki tudja választani az útlemondás biztosítást és az eredményoldalon az egyes termékek mellett található információs ikonra kattintva, vagy a termékösszehasonlító segítségével tájékozódhat arról, hogy térít-e koronavírus esetén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben komplett utazási programot rendelt meg az utazási irodában és arra kötött útlemondás biztosítást, akkor az útlemondás biztosítás tartalmazza az utazási költség fedezetét is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általában szalonban, márkakereskedésben vásárolt nulla kilométeres új gépjárművek forgalomba helyezését és az ezzel járó összes adminisztrációt, biztosítások kötését ők végzik, nincs ezzel teendője a vásárlónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Totálkár esetén az új autó átírási költségeit a korábbi károsodott gépjármű kategóriájáig téríti a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozó lakásbiztosítására kell rendezni a kárt, ott nincs önrész.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A feltett kérdés megválaszolása nem biztosítással kapcsolatos. A keletkezett kár kijavításának költsége Ön és a vállalkozó vagy a társasház közötti megállapodás kérdése, ha az nem sikerül, akkor csak a peres út lehet a megoldás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szüneteltetést követő új szerződésre vonatkozóan a törvény nem határoz meg minimális tartamidőt.
2009. évi LXII. törvény
4. § (1) * Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles - a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével - az e törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).
(2) A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának időpontjától - a szünetelés kivételével - a gépjármű forgalomból történő kivonásáig, illetve a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjármű esetében a forgalomban történő részvétel kezdetétől a részvétel végleges megszüntetéséig terheli.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco >> és lakás biztosítás >> kalkulátorainkban összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait, és online meg is kötheti az Önnek megfelelőt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Eladás után a biztosítónál érdekmúlásra hivatkozva mondhatja fel a kötelező biztosítást. Az érdekmúlást az adásvételi szerződéssel tudja igazolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben már elfogadta a kárszakértő által megállapított készpénzes kárrendezést, úgy mindenképpen egyeztetni kell a biztosítóval, hogy inkább a számlára történő kárrendezést kérné.