Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Az egyik autónkat ideiglenes kivonattuk a forgalomból, a biztosító fel is függesztette rá a kötelezőt, viszont nem sokkal az értesítés után jött egy telefon, miszerinr 3 ezer párszáz ft tartozás van, ezt rendezni kéne. Mondtuk, hogy természetesen rendezzük csak küldjenek emailt róla ( így jött minden negyedévben). Ez elnaraft részükről, már csak egy törlés értesítőt kaptunk. Most megkerestek telefonon, hogy fizessük ki a e ezer ft-ot, amit úgy tehetünk meg, hogy 70 ezer ft-ot kifizetünk egy új szerződésre, majd rendezzük a 3 ezret. Utána ezt a 70 feltüntetik túlfizetésként es felfüggesztik a szerződést mint azelőtt. Na már most egy kivont autóra lehet egyáltalán biztosítást kötni? Illetve ez jogos? Hogy kehet, hogy egy alacsonyabb teljesítményű autóra drágább egy évi díj, mint a másik autónkra ami jóval nagyobb teljesítményű es fiatalabb is? Jogilag ebben a formában megállja a helyét ez a követelés? Mivel nem küldték el emailben a megbeszéltek szerint az összeget amit fizetni kellett volna. Köteles vagyok újra kötni, amikor ez az autó általunk biztos, hogy nem kesz újra forgalomban?
Üdvözlettel : T. Emőke
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Akkor kell és kötelező forgalomból kivont gépjárműre felelősségbiztosítást kötnie, ha azt újra forgalomba kívánja helyezni. Díjtartozását a biztosító behajthatja, az a kivonás időpontjáig, illetve évfordulóig jár, ha biztosítási tartamon (kötéstől számított egy év) belül lejárt a forgalomból való kivonás hatálya. Ebben az esetben újra kell kötnie a biztosítását és egy összegben kell évfordulóig a díjat rendeznie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1441 - 1460 / 2934Tisztelt Kérdező!
A taxis tevékenység kezdetével közös megegyezéssel meg kell szüntetnie korábbi kötelező felelősségbiztosítását, és, mint taxis, új biztosítást kell kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A 21/2011. NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól alábbiakban idézett paragrafusa/bekezdése rendelkezik a megfigyelési időszakról.
4. § (3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szerződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vonatkozásában - a károkozás időpontjától függetlenül - kártérítési kötelezettsége (az első kárkifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási feltételben leírtak szerint:
"A határozatlan időre kötött szerződést a felek írásban, a biztosítási időszak végére, 30 napos felmondási idővel felmondhatják."
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco töréskár kifizetésének nem feltétele a rendőrségi határozat, az a jogalap elbírálásához kell, hogy marad-e cascon a kár, vagy átkerül felelősségbiztosításra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A GFB törvény lehetőséget ad biztosítási időszakon (éven) belül a szerződés közös megegyezésessel való törlésére, ezt kezdeményeznie kell biztosítójánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A játszótér építtetőjének a felelősségbiztosítására próbálja meg rendezni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tájékoztassa casco biztosítóját, hogy a német fél elismerte a károkozást és vélhetően a felelősségbiztosítóját is megjelölte nyilatkozatában. Amennyiben rendeződik a jogalap, a magyarországi biztosítója az okozó biztosítójával vagy annak zöldkártya levelező partnerével elszámol és a befizetett önrésze megtérül.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a káreseményt Ön okozta, a felelősség Önt terheli. Az Ön szomszédjának a biztosítója kifizette a kár helyreállításának a költségét és ezt az összeget, mint a kár okozója, Öntől inkasszálja vissza. A kárrendezés során valószínűleg szóba sem jött a társasház biztosítása. Ha van a társasháznak biztosítása, egyetlen lehetőségként, vegye fel velük a kapcsolatot és kérje méltányossági alapon az utólagos kárrendezést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások nem azonosan vállalják a fedezetet a felhőszakadás, jégverés és viharkárok esetében. Egyes biztosítók kizárják az épületek külső vakolatában, külső festésében, a redőnyökben a fenti okok által okozott károkat. Ezeket a kizárásokat minden biztosító lakásbiztosítási feltétele tartalmazza.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kalkulátorunkban ki tudja választani az útlemondás biztosítást és az eredményoldalon az egyes termékek mellett található információs ikonra kattintva, vagy a termékösszehasonlító segítségével tájékozódhat arról, hogy térít-e koronavírus esetén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben komplett utazási programot rendelt meg az utazási irodában és arra kötött útlemondás biztosítást, akkor az útlemondás biztosítás tartalmazza az utazási költség fedezetét is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általában szalonban, márkakereskedésben vásárolt nulla kilométeres új gépjárművek forgalomba helyezését és az ezzel járó összes adminisztrációt, biztosítások kötését ők végzik, nincs ezzel teendője a vásárlónak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Totálkár esetén az új autó átírási költségeit a korábbi károsodott gépjármű kategóriájáig téríti a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozó lakásbiztosítására kell rendezni a kárt, ott nincs önrész.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A feltett kérdés megválaszolása nem biztosítással kapcsolatos. A keletkezett kár kijavításának költsége Ön és a vállalkozó vagy a társasház közötti megállapodás kérdése, ha az nem sikerül, akkor csak a peres út lehet a megoldás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szüneteltetést követő új szerződésre vonatkozóan a törvény nem határoz meg minimális tartamidőt.
2009. évi LXII. törvény
4. § (1) * Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles - a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével - az e törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).
(2) A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának időpontjától - a szünetelés kivételével - a gépjármű forgalomból történő kivonásáig, illetve a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjármű esetében a forgalomban történő részvétel kezdetétől a részvétel végleges megszüntetéséig terheli.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco >> és lakás biztosítás >> kalkulátorainkban összehasonlíthatja a biztosítók ajánlatait, és online meg is kötheti az Önnek megfelelőt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Eladás után a biztosítónál érdekmúlásra hivatkozva mondhatja fel a kötelező biztosítást. Az érdekmúlást az adásvételi szerződéssel tudja igazolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben már elfogadta a kárszakértő által megállapított készpénzes kárrendezést, úgy mindenképpen egyeztetni kell a biztosítóval, hogy inkább a számlára történő kárrendezést kérné.