Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A helyzet a következő: 2020 aug 12-én vettem egy autót, kötöttem rá biztosítást, megkezdtem A00-ban a bónusz besorolásom.
2021 nyarán lecserélném ezt az autót egy másikra: a régit eladnám, így nem tartanám meg a biztosítás évfordulójáig.
Érdeklődnék, hogy ebben az esetben a bónusz besorolásom emelkedhet-e valamilyen módon erre az évre? Tehát lehetséges lenne-e az új autóra kötni egy biztosítást A00-ban aug 12-ig, majd megújítani az emelkedett B01 besorolással? Éves díjban 30e forint is lehet a különbség a két kategória között, ezért fontos lenne nekem h ne veszítsem el az eddigi balesetmentes hónapjaimat.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A 21/2011. NGM rendelet a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól alábbiakban idézett paragrafusa/bekezdése rendelkezik a megfigyelési időszakról.
4. § (3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szerződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vonatkozásában - a károkozás időpontjától függetlenül - kártérítési kötelezettsége (az első kárkifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1301 - 1320 / 2934Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy regisztráljon Kármester szolgáltatásunkra ide kattintva .
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárt a károkozó felelősségbiztosítására tudják rendezni, ezért az ő biztosítójához kell fordulniuk vele.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben már nincs érvényes kötelező biztosítás az autón, úgy ideiglenesen ki kell vonni a forgalomból ahhoz, hogy a biztosító ne számoljon fel fedezetlenségi díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, fedezi, amennyiben a jogalap rendben van.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozott kár miatt a biztosító évfordulóval az azonos kategóriában (motorkerékpárról motorkerékpárra) lévő gépjárművének elért bónusz fokozatát lépteti vissza két osztállyal. Tehát a négy motorkerékpár közül az okozó szerződésében fogja érvényesíteni a biztosító a bónusz osztály módosítását.
A károkozói pótdíj tekintetében nincs egységes szabályozás, évfordulóval érdemes a biztosítók ajánlatait web oldalunkon összehasonlítani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben CLB-n keresztül kötötte a biztosítását, konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az okozott kárt az üzembentartó biztosítója rendezi, ha a baleset időpontjában érvényes volt a kötelező felelősség biztosítása és az autót a vezető személy a kölcsön vett gépjárművet jogszerűen használta. A biztosító csak a vele szerződésben lévő üzembentartó partnerétől kérhet, követelhet tartozást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Az ismeretlen személy által okozott kárt csak a casco biztosítás terhére lehet rendezni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a biztosítások szolgáltatását minden esetben az adott biztosítás feltételében leírtaknak megfelelően teljesítik.
A csak szóban elhangzottak nem bizonyíthatók. Lehetősége van a biztosítónál írásban benyújtani a hozzánk küldött panaszlevelét és arra a biztosító is írásban fog válaszolni.
Amennyiben a kapott válaszlevélben leírtakkal nem ért egyet, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Jeleznie kell a casco biztosítójának, hogy a kárt azonosítható személy okozta, aki szóban elismerte felelősségét. Visszkeresettel a biztosítója élhet, amennyiben kizáróan bebizonyosodik az okozó felelőssége. Lehetőség még a polgári peres eljárás, ahol nem csak a cascora befizetett önrészt, hanem a bónusz visszasorolással járó többletköltségeket is követelheti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A jelenlegi kötelező biztosítását érdekmúlásra hivatkozva fel kell mondania, az új üzembentartónak pedig új kötelező biztosítást kell kötnie. Az új biztosítás megkötésekor a szerződés okának az üzembentartó változást jelölje meg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Utasbiztosítási kalkulátorunkban >> úticélként jelölje meg az USA-t, hogy kiszámolhassa a biztosítók ajánlatait az utazására. Az Önnek megfelelő ajánlatot kiválasztva meg is tudja kötni a biztosítását. Ha elakadna a folyamatban, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennyi idős autóra a biztosítók többsége sajnos nem ad casco ajánlatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásfelújítás során keletkezett, okozott károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete, kivéve, ha a biztosításuk rendelkezik építés-szerelés kiegészítő fedezettel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kopásból, elhasználódásból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos ha ismeretlen az okozó, a kárt csak casco biztosításra vagy saját költségre lehet rendezni. Ha úgy ítéli meg, hogy nem éri meg cascora rendezni, elállhat a kárigényétől.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a biztosítási évfordulóig a díj rendezve van és a felmondás az évfordulót megelőző harminc napon túl beérkezett a biztosítóba, akkor a casco feltételek szerint, kármentesség esetén jár a bónusz visszatérítés.