Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Azzal a kérdésel fordulok önhöz,hogy volt egy Kia Carnivall autóm 2018.augusztusban a tréleren ferborult és összetört.Másnak kárt nem csináltunk.Annyira összetört,hogy javítani kár lett volna,így ideglenesen kivonattam a forgalomból (2×) Közben a kötelező biztosításomat szüneteltettem az évfordulós váltásig,majd 2019.februárjában felmondtam a biztosítást évforduló váltás miatt.Most 2019.oktoberben adásvételivel eladtam az autót.A bonusz 9 esemet át szetettem volna vinni a másik autómra.És közölték velem hogy nem lehet átvinem mivel megszüntettem a biztosításomat.Újra kötni arra az autóra nem lehet mivel eladtam.Most mit csináljak hogy a bonuszomat a biztosító ne vegye el.
Előre is köszönöm a válaszát.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Azzal, hogy megszűnik a biztosítása és a megszűnés időpontjáig az díjjal rendezett, a megszerzett jogokat két évig nem veszíti el. Még abban az esetben is tovább viheti bónuszát, ha a biztosítását díj nem fizetéssel törölték, azt újra kötötte és rendezte a díját évfordulóig, vagy az eladás időpontjáig. Biztosítási időszakán belül képződhetett díjjal nem fedezett időszak, amit tisztáznia kell biztosítójával, hogy élhessen megszerzett jogaival, elért bónuszával.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2201 - 2220 / 2924Tisztelt Kérdező!
Lakásbiztosítást az köthet, aki a biztosítandó vagyontárgy megóvásában érdekelt személy.
A lakásbiztosításokhoz köthető vandalizmus fedezet szolgáltatása limitált, általában 100.000 - 300.000 Ft és ez épületek külső rongálása, graffiti, kaputelefon, antennák, kerítések megrongálása, a bekerített telken belüli vagyontárgyak ismeretlen személy által elkövetett rongálása esetén szolgáltat.
Az ismert személyek által, a lakáson, telken belül okozott szándékos rongálás esetén a biztosító nem áll kockázatban, az ilyen eset bűncselekménynek számít és rendőrségi vizsgálat szükséges, ilyen esetre nem lehet biztosítást kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azonos kategóriájú gépjárműre vihető át a bónusz, ha a terepjáró személygépjárműre lesz vizsgáztatva, akkor érvényesítheti kötelező felelősségbiztosításán elért bónuszát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Be kell jelentenie a casco biztosítójánál a kárt, a kulcsok elvesztését, kártérítésnél az önrész biztosítótól függően a választott százalék, vagy 50%. Az önrész mértéke a biztosítási feltételekben szerepel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követő harminc napon belül kell az örökösnek új biztosítást kötnie. A biztosítás megkötéséhez elegendő a hagyatékátadó végzés, az okmányiroda csak a biztosítás megkötését követően adhat ki új forgalmi engedélyt az új üzembentartó nevére. A törzskönyv a hiteltartozás törlesztéséig a banknál, a forgalmiban szereplő tulajdonosnál marad, az okmányirodának csak az üzembentartó változása miatt kell új forgalmit kiállítania. Fedezetlenségi díjat a biztosító csak akkor számolhat fel, ha a fenti határidőket nem tartotta be.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A fent említett országokba utazás során az "Egyéb" kategóriát kell kiválasztania.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel ez nem biztosítási kérdés, sajnos nem tudunk segíteni a kérdésben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárrendezésével kapcsolatban segítséget kaphat a CLB kárügyintézési szakértőitől, amennyiben adataival regisztrál a következő oldalon: Kárügyintézés >>

Ennyi információ kevés a motorkerékpárról, ha van a vásárolandó motornak eurotax besorolása és forgalmi rendszáma, akkor van esély a casco biztosításra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók kárrendezése minden esetben az adott biztosítás feltételében leírtak alapján történik.
Ahhoz, hogy kérdésére pontos választ tudjunk adni, több információra lenne szükségünk. Kérjük, regisztráljon "Kárrendezési segítség" oldalunkon, hogy a CLB kárügyintézési szakértői megválaszolhassák konkrét kérdését: Kárügyintézés >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárrendezésével kapcsolatban segítséget kaphat a CLB kárügyintézési szakértőitől, amennyiben adataival regisztrál a következő oldalon: Kárügyintézés >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók kockázatelbírálási szabályai alapján a betegségeknek megfelelően alkalmazhatnak elfogadást, díjemelést vagy elutasítást. Problémák esetén bekérnek kórházi leleteket, laboreredményeket, zárójelentéseket, illetve előírhatnak orvosi vizsgálatot, ami alapján azután elbírálják a leendő biztosított egészségi állapotát. Mivel ez az elbírálás egy összetett folyamat, javasoljuk, kérjen konkrét ajánlatot a biztosítótól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosításnál minél előbb, ha lehet, azonnal újra kell kötnie biztosítását ugyanannál a biztosítónál, ahol megszűnt a biztosítása és a biztosítással nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat is fizetnie kell. Casconál évfordulóig biztosítója behajthatja az elmaradt díjat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárrendezés szempontjából nem követett el hibát, mert a kárbejelentés mindegy, hogy melyik biztosító felé történt. Feltételezhető, hogy nem csak az Ön lakása sérült, ezért valószínűleg társasház biztosítás fogja rendezni. A kár rendezése csak az egyik biztosítás alapján történhet. A kár rendezése a szükséges iratok beérkezésétől számított 15 nap elteltével aktuális.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük milyen biztosítással rendelkezik, így nem tudjuk kérdését megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük milyen biztosítással rendelkezik, így sajnos nem tudjuk kérdését megválaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Aki felelős a gondozottakért, az felelős a gondozottak által okozott károkért. Javasoljuk, vegye fel a kórházzal a kapcsolatot, hiszen amennyiben az intézménynek van felelősségbiztosítása, arra rendezhető a kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kárrendezésével kapcsolatban segítséget kaphat a CLB kárügyintézési szakértőitől, amennyiben adataival regisztrál a következő oldalon: Kárügyintézés >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felújítási munkák idején a keletkezett károkra csak akkor áll kockázatban a biztosító, ha a szerződés tartalmaz építés-szerelés kiegészítő biztosítást. Mivel ez felelősségi kár, ezért Önnek, az Ön biztosítójának vagy az iparosnak kell fedezni a keletkezett kárt. Ha a vállalkozónak van felelősségbiztosítása, a kárt bejelenthetik arra, mert tulajdonképpen az ő hibájából történt a csőtörés. A szomszéd biztosítója viszont csak abban az esetben fizeti ki a kárt, ha ismert a károkozó, mert ebben az esetben - ha a károkozónak nincs biztosítása- a károkozó felé tud regresszel élni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás fedezete az ilyen jellegű károkra nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Forgalomba helyezni gépjárműveket csak érvényes kötelező felelősségbiztosítással lehet, fizetési kötelezettsége az adásvételi szerződésben meghatározott tulajdonba vétel időpontjától lehet.