2019 augusztus 12.

Kategória: 

  • Casco biztosítás

Kérdés: 

tisztelt cim. elvesztettem a 2018 as evjaratu vitara pot slusszkulcsomat. erdeklodnek, hogy a 10 szazalek vagy 50.000 ft tal rendelkezo allianz casco biztositasom terhere meg lehet e csinaltatni a potkulcs masolatat, illetve milyen osszegben?

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A kulcs elvesztése nem számít biztosítási eseménynek, így a biztosító nem térít, de a szerződőt a feltételek szerint többek között az alábbi kötelezettségek terhelik:

  • A biztosított/szerződő lopáskár tekintetében köteles különösen, de nem kizárólagosan: mindazon zárakat, eszközöket, berendezéseket (a gépjármű gyújtáskapcsolóját is ideértve) haladéktalanul kicseréltetni, illetőleg megjavíttatni, amelyeknek kulcsához illetéktelenek biztosítási esemény (lopás, rablás vagy ezek kísérlete, rongálás) vagy nem biztosítási esemény (elvesztés, a járműtől elkülönítetten tárolt kulcs eltulajdonítása stb.) útján hozzájuthattak, vagy amelyek bármilyen egyéb okból (pl. kopás miatt) az eredeti kulcsok nélkül is működtethetővé váltak.
  • A biztosított, illetőleg a szerződő a változástól számított 15 napon belül, írásban köteles a biztosítónak bejelenteni ha a jármű nyitásához és indításához szükséges tartozékok (kulcsok, indítókártyák stb.) bármelyikének elvesztését, ellopását, pótlását, másolását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 961 - 980 / 2348
Életbiztosítás családtagok
2021 február 02.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy az apósom 2020.04.08.-án elhalálozott, de nem tudtunk arról, hogy rendelkezett életbiztosítással, most jutott a tudomásunkra. Ilyen esetben mit tudunk tenni? Hová kell ezt a tényt bejelenteniük, amennyiben van még erre lehetőség. Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel és köszönettel: B. K. Éva Dóra
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Általában az életbiztosítások esetében a biztosítási igények, a biztosítási esemény bekövetkezésétől számított 2 év után elévülnek. Javasoljuk, minél előbb vegye fel a kapcsolatot az adott biztosító ügyfélszolgálatával.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Led tv kijelző betörött.
2021 február 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm.Egy ismerősöm átjött hozzánk látogatóba.Sajnálatos módon a gyermekem előhagyott játékára lépett és megtántorodva nekidőlt a Led tv -nek,melynek így betörött a kijelzője.Kérdésem,hogy az ő lakásbiztosításán lévő felelősség biztosítása megtéríti-e a káromat?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, a felelősségbiztosítás fedezi az ilyen jellegű károkat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Teraszunk alatti lakás beázik.A társasházi biztosítás, vagy a lakásbiztosítás(alattunk lévő és sasát) alapján kérhető a káresemény felmérése,.
2021 február 02.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
T. Cím! Társasházi lakást vásároltunk. A társasház 16 éves. Az alsó lakó, akinek egy szobájának hányada a mit teraszunk egy része alatt van, beázik.Kérdésem, hogy a társasház költségéből, vagy az alattunk lévő alkó és mi kültségünkből kelle állni a felújjítását. A terasz az alsó lakásnak fődémének számít-e ? A födém a társasházi vagy külön tulajdon? Köszönöm a válaszát! V. Györgyné
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A pontos körülményeket nem ismerjük, de mindenképp javasoljuk, a keletkezett káreseményt a társasház biztosítójához jelentsék be.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kerdés
2021 február 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kerdes : Tisztelt biztosító gépjármű ! Ezen a héten vezetés közbe ra repült egy kis kő a kocsi ablakara de nem tudtam honnan jött? Lehet a mellettem levő kocsitol. Ettől a kis kőtől be repedt a kocsi ablaka egy hosszu szál ilyenkor lehet kártérítést indítani ? Segítséget szeretnek kérni önöktől ,vagy tanács, Koszonom előre a válaszukat !
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ezt a kárt a casco biztosítás tudja fedezni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező gépjármüfelelőségbiztositás felmondás.Hivatalosan milyen módon leht.
2021 február 02.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztositó.Gépjárműfelelőségbiztositásom 2021.03.15.-én lejár,szeretnémlemondani.Kérem milyen lehetőség,hogy a felmondást megkapják v.értesitést kapok a felmondás beérkezett.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását abban az esetben mondhatja le, ha eladta a járművét vagy kivonatta a forgalomból. Amennyiben kötelező biztosítást szeretne váltani, azt az évfordulója (Önnek március 15-e) előtti 30 és 60 napon belül teheti meg. Kalkulátorunk lépéseit követve ki tudja választani és megkötni az új biztosítást. Ha elakadna a folyamatban, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal telefonon vagy chaten keresztül.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tűz a szomszédból
2021 február 01.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Ikerházi szomszédom megrendelt egy részleges tetőjavítást (kátrányozás). A kátrányozandó tetőfelület egy része átnyúlik hozzánk is (2nm). A kihívott szakember el is végezte a munkát, viszont szikra keletkezett és levonulásuk után begyulladt a padlástér és mindkét házfélnek leégett a tetőszerkezete. Majd oltási károk is keletkeztek. A szomszéd rendelkezik lakás és felelősségbiztosítással, mi nem. Érdeklődnék, hogy ilyen esetben a szomszéd biztosítására elszámolható-e a mi kárunk is. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel, P. Gábor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A felújítási munkálatok során keletkezett, a felújítási munkálatok által okozott károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező biztosítás
2021 január 31.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Jelenlegi autónk tulajdonosa az apósom, a férjem az üzemben tartó. Mivel neki nincs jogosítványa, én vezetem az autót. Most viszont autót vásároltunk, ami a férjem nevére lett íratva. Ö a tulajdonos és az üzemben tartó is, jogosítvány nélkül. Az előző autó bónusz pontjai átvihetők erre az autóra? Vagy egyáltalán jár a bónusz pont jogosítvány nélkül? Jogosítvány függő a bónuszpont, vagy az autó balesetmentes vezetése számít? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A bonus-malus az üzembentartóhoz kötődik. Amennyiben jelenleg is mindkét autónak a férje az üzembentartója (párhuzamos üzemeltetés), úgy nem tudja átvinni a bónuszt. Ha később megszűnne az egyik autóra a biztosítás, a megmaradt autóra kérheti a kedvezőbb besorolást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosító váltás
2021 január 31.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
T.Cím ! 2020 NOV.11. vásároltunk egy 4.éves gépjárművet.Üzembetartó vagyok.Válthatók-e 3.hónap után biztosítót?Sokallom a díjat.Vásárláskor jeleztem a biztosítónak.hogy 3 hónapra szeretném kötni.Előre is köszönöm a válaszát tisztelettel.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kezdeményezheti biztosítójánál szerződésének közös megegyezéssel való megszüntetését.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

több autó bónusz besorolása
2021 január 28.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító ! A családban három gépjárművet üzemeltetünk . Kettő az én nevemen van , egy a feleségem nevén . A lányom a tavalyi évben a feleségem nevén lévő autóval balesetet okozott . Ennek folyományaként a kötelező biztosítás az autóra közel a négyszerese lett és a feleségem bónusza kettőt visszaugrott . Kérdésem : Ha a harmadik autónak is én lennék az üzemben tartója ,akkor az újonnan megkötött biztosítás A0-ról indulna. ( ez még mindig sokkal alacsonyabb ,mint az emelt biztosítás ) Ha a jövőben esetleg véletlenül újabb káresemény történne ezzel az autóval akkor az a másik két autó besorolását illetve bónusz besorolását befolyásolja e ? Válaszát megköszönve Üdvözlettel Ó. Zoltán
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Minden újonnan kötött kötelező felelősségbiztosítás, ha nincs megszerzett jog a bónusz-málusz rendszerben, amit érvényesíthet, A0-val indul. Természetes személyek esetében csak az okozó gépjármű bónusz besorolását érinti hátrányosan egy baleset, a többi üzemeltetett gépjármű besorolására az nincs hatással.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Karrendezes
2021 január 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üvözlöm. Tavaly volt egy autobalesetem aminel elsodortam a szalgkorlatot .A kar 2000000 amit az en kfb terheltek.Biztsito küldött levelet ha kifizetem egyben akkor nem emelkedik a biztositas összege.Kifizetni sajnos nem tudom ,fizetem a biztositast tovabb.Kfb összege most a duplajara emelkedett.Autom 0 hasznalhatatlan.Motor kiszakadt es kilyukadt,valto szinten,hűttö es eleje is feltengelyek tropa.Alvaz es karosszeria is.Kerdesem az lenn öntöl,hogy meddig kell a biztositasi összeget fizetnem biztositonak?Hogy meteruljon neki a 2millio Ft.Vagy milyen lehetőseg van meg ilyenkor megszabadulni azonkivül,hogy egyosszegben kifizetem? Kosznettel Laszlo!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, hogy vonassa ki a totálkáros autót a forgalomból és mondja fel a kötelező biztosítását.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Csőtörés
2021 január 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A Generali biztosítónál van lakásbiztosításom (Nivo elnevezésű csomag). Csőtörés keletkezett a konyhában, elázott a konyhabútor és a laminált parketta is. Kértem árajánlatot burkolótól, aki helyreállítaná a kárt (nem felújítást végezne!), amit benyújtottam a biztosítónak aki csak a fele összeget akarja kifizetni arra hivatkozva, hogy csak a helyiség padlója felének a javítását állja. Szeretném megkérdezni, hogy valóban így van-e, hogy nem köteles a teljes helyreállítást kifizetni? A költségek másik felét nekem kell állnom? Köszönöm a válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A nevezett biztosítás feltétele alapján a biztosító szolgáltatása:

"részleges kár esetén épület és ingóság vagyoncsoportok tekintetében egyaránt a biztosított vagyontárgy javítási, helyreállítási költségeinek megtérítésére terjed ki."

Ha nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

cséb 150
2021 január 26.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Szeretném megkérdezni hogy a cséb 150 biztosítás élettárs halála esetén is fizet e
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A CSÉB biztosítással kapcsolatos ügyintézésért forduljon az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

földrengés kár rndezése
2021 január 25.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! A közelmúltban lezjalott földrengés következtében, fürdőszobámban, az egyik csempézett oldal, legalsó, teljes csempesora végigrepedt. Kérdésem, hogy az erre a kártipusra is kiterjedő, prémium lakásbiztosításom, milyen mértékű helyreállítás költségét kell, hogy fedezze? Válaszukat előre is köszönöm, Tisztelettel: H. Attila
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A helyreállítás költségét, illetve az arra nyújtott fedezetet a kárszemle után határozza meg a biztosító. Szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy a kár észlelésétől számított 5 napon belül meg kell tennie a kárbejelentést a biztosítója felé.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű váltás.
2021 január 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Van egy 3 éves biztosításom, amit még erre az évre nem fizettem ki. De közben autót cseréltem. Ilyenkor a meglévő biztosítást módosítják, vagy új biztosítást kell kötnöm?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Jeleznie kell biztosítójának a változást, az eladott gépjárművének adásvételi szerződésével érdekmúlással törölni fogják biztosítását, az új gépjárművére, új biztosítást kell kötnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kéményen kátrány és kondenzvíz kicsapódás
2021 január 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdv. 2 hete jeleztem biztosítómnál hogy 2 db kéményen ment tönkre melyekből 1 teljesen használhatatlan.. Olyan mértékű kátránykicsapódás jelent meg hogy szakértő szerint azt a nem bélelt kéményt nem lehet használni.. A másik kéményben van bélés ott pedig a kondenzvíz kifolyó mellett szivárgott a falba és a kéménybe a kormos víz... Kárigényemet elutasították... Kérdésem jogos e?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű műszaki vizsga halasztás, akkor nem létezik?
2021 január 14.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
A pandémiás miatt nincs műszaki vizsga halasztás?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A koronavírus miatti egészségügyi veszélyhelyzet lehetőséget biztosít arra, hogy a lejárt műszaki érvényességű jármű részt vehessen a közúti forgalomban. A vonatkozó kormányrendelet értelmében a mostani veszélyhelyzet ideje alatt, azaz november 4. után lejáró okmányok - beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét - a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak. Ugyanez a határidő vonatkozik azokra az igazolványokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de automatikusan meghosszabbodott az érvényességük. Azonban egy okozott, vagy szenvedett balesetnél a biztosító vizsgálni fogja a műszaki vizsga meglétét, a gépjármű állapotát, ami kötelező felelősségbiztosításnál visszkeresetet, casco biztosításnál a kártérítés elutasítását is eredményezheti. Érdemes figyelembe venni még azt is, hogy a veszélyhelyzet lejártával mekkora sorok alakulhatnak ki a vizsgáztató helyeken. A vizsga állomások működnek, indokolatlanul a saját és mások biztonsága érdekében nem javasolt a halasztás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

csatorna csőtörés
2021 január 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Biztosító ! Azt szeretném kérdezni, hogy a lakáson kívül a földben futó csatornacső több helyen is eltört, így dugulásunk keletkezett. Kiástuk, szerelőt hívtunk, az eltört csöveket kicserélte, tisztító nyílást helyezett rá..A biztosító a kár összegét túlzásnak tartja, ki is küldi a kárszakértőjét. A számla összegét én a szerelőnek kifizettem, úgy gondolom, hogy jogosan kérem én el a károm összegét a biztosítótól...Mit tehetek ezügyben? Egyezkedni fog velem a biztosító? Válaszát előre is köszönöm....Üdvözlettel
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt eljárást kérni. Ha így sem rendeződik a problémája, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez. (E-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Útlemondási biztosítás
2021 január 14.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Jó napot ! Olyan kérdésem lenne , hogy a párommal tervezzük májusi Maldív szigeteki nyaralásuk egyénileg. Ezzel kapcsolatban mi történik ha pcr tesztünk pozitív lenne az utazásunk előtt 2 nappal. A szállásunk 4 nappal az indulás előtt elmondható díjtalanul, viszont utána már nem lehet lemondani. Erre van lehetőség olyan útlemondási biztosítást kötni ami erre is kiterjed? Ha van ilyen lehetőség akkor melyik biztosítónal?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az egyes biztosítók gyakorlata a vírussal kapcsolatban eltérő lehet, ennek a biztosítók terméktájékoztatóiban tud utánaolvasni. Utasbiztosítás kalkulátorunk eredmény oldalán, illetve a biztosítások összehasonlításánál feltüntetjük, mely biztosítási ajánlatok terjednek ki a koronavírus általi megbetegedésből származó térítésekre.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kéedés kár ügyben
2021 január 14.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
2020,09,03-án vásároltam egy Alfa Romeo 147 személygépkocsit 540,000 Ft-ért. Három óra múlva én egy szabad jelzést kapva elindultam de 50 méter mulva egy Honda nem adta meg az elsőbséget és belém csapodott. A hőlgy elismerte a hibáját igy én elinditottam az ügyet hogy a pénzemhez jussak. A biztositó a részemre előzetes egyeztetés nélkül az UNION biztosító kiutalt nekem 257,320 Ft-ot és evvel letudták a káromat.Kérdésem a következő az én károm 540,000 Ft mivel ennyiért vettem az autót adásvételin is rajta van ki fizeti meg az 540,000 és 257,320 Ft közti külömbséget ráadásul még a roncs elszállittatását és annak a költségét is nekem kell kifizetni az autóért meg nem adnak csak állapottol függöen 10-30,000 Ft-ot eztmondták a bontósok.Köszönettel G. Pál
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kérdésére konkrét választ a sérült gépjármű állapota és adatai alapján csak a kárt rendező biztosító adhat. Gazdasági totálkár esetén a kárkori értéket a maradvány-roncsérték és a biztosító által fizetett kártérítés együttes összege adja ki. Amennyiben nem ért egyet a biztosító által megállapított kárkori értékkel, úgy kifogást emelhet hivatkozva a gépjármű futásteljesítményére, műszaki állapotára, tárolására, a tulajdonosok számára, a műszaki vizsga időpontjára. A roncs szállítási költségeit is megfelelő bizonylat ellenében a biztosítónak kell kifizetnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lejárt műszaki.
2021 január 13.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv! Fizet e a biztosító ha 2020 dec 15 én lejárt a Köt bizt. A moratórium való tekintettel. Tisztelettel:T. Miklós.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A hitelmoratórium és a kgfb nem függ össze.
A hitelmoratórium kizárólag a hitelekre – pl. lakáshitel, személyi kölcsön, Babaváró hitel, áruhitel, hitelkártya, lízing – vonatkozik, így nem terjed ki a hitelhez kapcsolódó vagy egyéb biztosítási szerződésekre.

Oldalak