2022 május 07.

Kategória: 

  • Casco biztosítás

Kérdés: 

Tisztelt Szakértő,
Gépjárművemet egy parkolóban sajnos összetörték, majd ezt követően elhajtottak. Jeleztem a biztosító felé, ki is jöttek, felmérték. A szervizben újra ki kellett őket hívni mivel az általuk csak lámpa polírnak felírt sérülés nem volt helytálló és az egész lámpatestet cserélni kellett. Rá is bólintott a kárszakértő, megtörtént a javítás és az önrész kifizetése részemről nagyjából 3 héttel ezelőtt. Most viszont azt látom, hogy a biztosító nem akarja kifizetni a lámpa csere összegét a szervíz felé. (Engem sem a biztosító sem a szerviz nem keresett ez ügyben, az ügyintézési felületen láttam a fent említett helyzetet) a kérdésem az lenne, hogy ez esetben utólag rám terhelhető ez vagy ne is foglalkozzak vele, hiszen én a nevemre kiállított önrész számlát már rendeztem. Válaszát előre is köszönöm !

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A biztosító felé akkor kell kifogással élnie, ha szerviznek további követelése van az elvégzett munkáért.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 101 - 120 / 1753
biztosítás
2022 február 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Vettem huszonéve egy nyaralót. Sok év múlva tudtam meg,hogy a földhivatalnál,mint üres telek szerepel,nincs rajta ház. Persze az önkormányzatnál tudnak a házról,fizetem is az adót utána. Lakhatási engedélyem nincs, lehet,hogy nyaralóra nem is kell? Folyamatosan van biztosításom ez ingatlanra. Kisebb károkat már térítettek is. Mostanában hallottam a rádióban, hogy lakhatási hiányában a biztosító nem fizet. Ez igaz-e az én estemben is, vagy csak a nagy károknál jobban kutakodnak, hogyan nem kellene fizetniűk??? Mert ez esetben fölösleges nekem biztosítást fizetni? Köszönöm válaszát: Zs. Gábor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakhatási engedély nem szükséges a lakásbiztosítás megkötéséhez.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Beázás
2022 február 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Külső lábazati kő burkolata miatt feltehetően a fal belső felén pára kicsapodása vagy beázás által bútor károsodik penészesedik úgy hogy 5cm távol van a szekrény a faltól.Ajzat csempe vizes. Vásárolt használt ingatlanrol van szó.A bútor nem javítható nem olcsó minőség Hülsta komódrol van szó.Érdekelne hogy fedezi a biztosító a kárt vagy sem mert az eddigi kár eseményekre mindenre nemleges választ adott.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete. A lakásbiztosítás a hirtelen fellépő, balesetszerű károkat téríti, mint a csőtörés, viharkár, tűz stb.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

3 hónapos autó
2022 január 29.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt CLB! Kérdéseim a következők. 2 héttel ezelőtt kihajtott elém egy autós és vészkézés ide vagy oda belerohantunk városon bellül. Rendőrség jegyzőkönyvet készitett, illetve megbüntette az okozót az elsőbbség adás tábla miatt. Az autót elvontattuk a márkakereskedésbe, ahol gazdasági totálkárt állapitottak meg. A kereskedés (szülővárosom) és a jelenlegi város között ahol lakok 90km a távolság. A márkakereskedésben szeretnék egy drábább autót vásárolni természetesen ráfizetéssel, ahova elvitettük az autót. Milyen maximális összegig és meddig kell a biztositónak megtériteni az ügyfele által okozott károkat? 3 hónapos autó, Suzuki casco is volt rajta, itt az én cascom ténylegesen védi az újkori árát még ha nem is én okoztam a balesetet? Ha a családtagommal aki-é az autó szerződést kötök, hogy ő dijfizetés ellenében oda adja az autóját nekem, erről a kézzel irott számlákat (amiből majd később az szja-t a családtagomnak kell fizetnie) is rá lehet terhelni a biztositóra? A forgalomból kivonást ki intézi? A biztositó elvileg már felrakta az autót a roncsbörzére és engem úgy tájékoztattak, hogy 3 HÉT vagy több is lehet amigre a biztositó valamit is fizetni fog, de itt sem fogja túlzottan megerőlteteni magát viszont én minnél előbb szeretném megrendelni az új autót és nem a családtagomon "élősködni". A forgalomból kivonás után az én biztositóm a kár napjától fizeti vissza a már befizetett biztositást és casco-t vagy a kivonás napjától számolják ezt el? Romlani fog a biztositásom ez az eset után ha ugyan annál a biztositónál kötök cascot és biztositást az új autóra? Előre is köszönöm a válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a jármű balesetkori értékének és a roncs roncsbörzén elért értékének különbözetét fogja megtéríteni. Amennyiben a károkozó kötelező biztosítója rendezi a kárt, úgy a saját Suzuki casco már nem fog fizetni. A vétlen fél kártörténeti besorolását nem fogja ebben az esetben érinteni a baleset.
A kötelező biztosítás legtöbbször fizeti a baleset kapcsán keletkezett egyéb terheket is, mint például az új autó átírási költségeit a sérült gépjármű kategóriájáig. Kölcsönadási szerződéssel gépjárművet is bérelhet magánszemélytől, amit indokolt esetben maximum 30 napra szintén térít a biztosító. A roncs értékesítését követően Önnek kell jeleznie saját kötelező és casco biztosítója felé a változást. A fennmaradt biztosítási díjakat a roncs értékesítésének napjától fizeti vissza a biztosító.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Baleset bokatörés
2022 január 26.
Kategória:
Assistance
Kérdés:
Üdvözlöm! A kérdésem,eltört a bokám fizetek havi 150 Ft -os biztosìtást .Lehet igényem kártèrìtésre. Köszönöm Sereg L.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha van balesetbiztosítása, akkor természetesen be tudja jelenteni a sérülést a biztosítójánál, aki tájékoztatja majd a térítésről.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Magánszemélyként üzlethelyiséget vásároltam. Az adásvételi szerződèst megkötöttük,a vételár 95%-át kifizettük de még a birtokbaadás nem törtènt megöttük.A vételát 95%
2022 január 25.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Mikortól köthetek biztosìtást a vásárrolt épületre? Az adásvételi szerződéstől, birtokbaadástól vagy Földhivatali bejegyzéstől számítva?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Vagyonbiztosítást adásvételi szerződéstől függetlenül bárki köthet, akinek érdekében áll a vagyontárgy állagának megőrzése.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Mit jelent az irányított casco
2022 január 23.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Mit jelent az irányított casco? Érdemes egy 15 000000 milliós autóra ezt a cascot kötni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító a feltételeiben kiköti, hogy kár esetén csak az általa meghatározott javító partnerénél javíttathat a károsult.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

törött kulcs keret
2022 január 21.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Címzett! Egyik gyári bicskakulcsom anyagfáradás következtében eltört. Vettem új keretet a kulcsnak, az elektronika maradt. Van teendőm a casco biztosító irányába? Köszönettel: Árpád
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Bár változás nem történt, biztos, ami biztos, azt javasoljuk, hogy jelentse a biztosítónál a történteket.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Covid biztosítás
2022 január 21.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Üdvözletem, Azt szeretném kérdezni, hogy létezik e valamelyik biztosítónál olyan biztosítás, hogy ha az utazás előtti 72 óránál nem régebbi PCR teszt esetleg pozitív lenne és emiatt meghiúsulna az utazás az addigi összes költséget megtéríti? Repjegy, szállás stb. Köszönettel Zoltán.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, vannak biztosítók, akiknél az útlemondás biztosítás megtéríti a pozitív teszt miatt meghiúsult utazás költségeit. Utasbiztosítás kalkulátorunkban az útlemondás biztosítást kiválasztva, a termékösszehasonlító oldalon egyszerűen megnézheti, melyik biztosítás térít koronavírus esetén, illetve milyen limitig.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás felmondása, ideiglenes forgalomból való kivonás esetén
2022 január 19.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdv, érdeklődni szeretnék, hogy kötelező biztosításomat, ideiglenes forgalomból való kivonás esetén, hol tudom kezdeményezni? Üdv Pamela
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben biztosítását a CLB-n keresztül kötötte, konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Bónusz fokozat átvitele
2022 január 19.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kötelező gépjármű felelősségbiztosításom évfordulóra történő felmondással szüntettem meg,mivel az autót ideiglenesen kivonattam a forgalomból fél évre.Fél éven belül eladtam az autót.Azt szeretném kérdezni hogy a bónusz besorolásom ilyen esetben változik e,átvihető másik autóra?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben az új KGFB szerződés megkötése az előző megszűnésétől számított 2 éven belül megtörténik, átvihető a bónusz besorolás az új autóra. Fontos, hogy ezt csak azonos gépjármű-kategóriában lehet kérni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

ki fizet tűzoltási vízkár esetén
2022 január 18.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
vállalkozásunk minden berendezése tönkrement egy szomszéd épületben keletkezett víz oltása közben. A tűzoltók, hogy megakadályozzák a tűz tovább terjedését, iszonyú mennyiségű vizet locsoltak szét. Szervizünkben bokáig ért a víz, a a falakon és a mennyezetből ömlött a víz a mérőműszerekre, számítógépekre, mindenre. A kár több millió forint. Cégünknek nincs biztosítása, arról nem tudunk, ki okozta a tüzet. Ilyenkor ki fizeti meg a kárunkat?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A szomszéd épület biztosításával kell rendezni a kárt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás lemondás
2022 január 17.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szép napot! Ideiglenesen kivonattam a forgalomból a gépjárművem. Szeretném megtudni hogy hova tudom feltölteni a dokumentumot róla! Köszönettel O. V. Judit
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Vezetéktörésre vonatkozó biztosítás
2022 január 14.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Kád és fal (csempe) közötti szigetelés hibája miatt történ beázás nálam, ami két alsó lakót is érintett. A társasház biztosítója elutasította a kárigényt. Az elutasításban idézett vonatkozó rész: "...vezetékek szakaszain belüli,valamint az ezekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények és készülékek törése (beleszámítva a korrózió miatti törést is),repedése és kilyukadása miatt kiáramló víz..." Abban szeretném megkérdezni a véleményét, hogy a kád bele tartozhat-e a felsoroltakba (mint pl. szerelvény),illetve beépítésének (kád körüli szigetelés) meghibásodására is kiterjed-e, a gyakorlat szerint, a szerelvényre vonatkozó biztosítás. Köszönöm Tibor
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárrendezés a biztosítási feltételben leírtak alapján történik. A lakásbiztosítás feltétele tartalmazza melyek a kockázatból kizárt események, mely károkat nem térít meg a biztosító. Így a biztosított vezetékekhez csatlakozó tartozékok, szerelvények és készülékek (pl. csaptelepek, fűtőtestek, vízmérők*, WC csésze, mosdókagyló, kád, bojlerek, háztartási gépek stb.) által okozott károkra és azok javításának, pótlásának költségeire nincs fedezetben a biztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Gépjármű pótlási értéke - Casco
2022 január 12.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Casco kárrendezés során mi minősül pótlási értéknek, amit a biztosítónak fizetnie kell? Az autó balesetkori (mostani) piaci értéke megközelíti az Eurotax riportban szereplő vásárláskori, újkori értéket, ám a jelenkori új érték több, mint egymillió forinttal meghaladja azt, és az ott közölt legutóbbi ismert árat is. 4 éves 36000 km-t futott autóról van szó. Válaszukat előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító mindenkor a kárkori értéket veszi alapul, cascoban nincs pótlási érték, javításnál ennyi idős autóknál nem von le a karosszéria elemeknél értékemelkedést.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

károkozás
2022 január 12.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! Tavaly júliusban okoztam egy kisebb kárt. Most kaptam meg a biztosítótól az értesítőt, hogy százötvenezerbe került. A kérdésem, hogy kifizessem e, vagy sem? B10-ben vagyok. Érdemes, vagy sem? Nekem az évforduló, júniusban esedékes. Tisztelettel: D. György.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Nem csak a bónuszát érintheti a károkozás, az okozói pótdíjat akkor is alkalmazhatják a biztosítók, ha megtéríti a kifizetett kárt.
Végezzen most egy online kalkulációt és nézze meg, hogy ha most váltana, akkor hogy viselkednek a biztosítási díjak, azzal a fenntartással, hogy áprilisig, amikor válthat még változnak a díjak.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

érdeklödés
2022 január 08.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Kérdés: Egy ismerősöm balesetet okozott összeütközött egy autóval.Neki az autó amivel volt nem volt a nevén egy cég nevén volt a Biztosítás is,nála csak kölcsön volt az autó.A balesetnél elvállalta hogy ö volt a hibás, A kérdésem hogy ilyenkor ki fizeti meg az okozott kárt a másik autónál. Az ismerősöm kapott egy levelet a másik autos biztosítótól hogy egy nagyob öszeg fennálló tartozása van. Meg fizetheti a biztositó az ismerösömmel vagy hivatkozhat arra hogy a cég nevén volt és nem ért egyet ezzel a tartozásal.Idöközben a cég meg szünt. Az ismerösöm ezt a levelet küldte a Biztosítónak. Tisztelt Biztosító. Hiv.sz.2021/**** 2021/*****/********* Kárüggyel nem ismerem el a tartozást nekem nincs tartozásom önök fele. 2021.06.13-án nálam kölcsön volt az autó amin volt érvényes kötelező Biztosítás. A biztosítást a cég rendezi akié az autó volt.. ezt a választ kapta Fenti tárgyban érkezett megkeresésére az alábbiakban tájékoztatjuk. Ön a L...... forgalmi rendszámú gépkocsival 2021.06.13-án közlekedési baleset okozója volt. Az L........ forgalmi rendszámú gépkocsi nem rendelkezett a baleset idején érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással. Biztosítás hiányában a károsult kárát casco szerződése lapján rendeztük. Megtérítési igényt a károkozóval (vezető) és egyetemlegesen az üzembentartóval szemben érvényesíthet a károsult. Önnel szembeni megtérítési igényünk jogszabályozási hivatkozása: az új Ptk. 6:468. § és a 2009.évi LXII. törvény a kötelező – felelősségbiztosításról 4.§ (1) (2); 33 § (1) továbbá a 36. § (1); (2) pontja, valamint az új Ptk. 6:519. §, mely értelmében "aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni." Fentiek szerint megtérítési igényünket Önnel szemben és a BM nyilvántartása szerinti tulajdonossal szemben egyetemlegesen fenntartjuk. Az új Ptk.6:29.§ szerint: Egyetemleges kötelezettség esetén minden kötelezett az egész szolgáltatással tartozik, de ha bármelyikük teljesít, a jogosulttal szemben a teljesített rész erejéig a többiek kötelezettsége is megszűnik. A kötelezettek egymás szerződésszegéséért is felelnek. Amennyiben rendelkezik igazolással, hogy a kár időpontjában érvényes, az okozott kárra vonatkozó GFB szerződéssel rendelkezik az üzembentartó, legyen szíves megküldeni. Kizárólag ennek ismeretében van lehetőség a jogalap felülvizsgálatára. Az ismerösöm ugy tudta van rajta és a cég is azt mondta neki ,hogy voltrajta.ebben az esetben mit lehet teni mert hát az anyagi helyzete nem enged meg egy ekkora kifizetést,és hát ha tudja hogy nincsrajta kötelezö elsem kéri az autót. Válaszukat elöreis köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tv biztosítás
2022 január 05.
Kategória:
Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt CLB! OLED Plazma Tv képernyőjén apró karcot vettünk észre portalanítás közben. A készülékre vételárkor Média Markt Gold Garancia Plusz biztosítást kötöttem. Nem tudom, hogy miként keletkezett a sérülés. Ilyen esetben van -e lehetőség cserére? A Tv ára 590.000 Ft volt. Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Média Markt ügyfélszolgálatán tudnak segíteni ebben a kérdésben.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Becsült érték roncs érték
2022 január 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm (köbe) roncs börzén értékesített gépjármű x 10 forint licit érkezett biztosító x30 forintot alapított meg gazdasági totálkáron de az x 10 forintból csinált x20 forintot és nem fizeti ki a különbözetet csak ha értékesítés a gépjárművet ilyenkor mi a teendő
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Javasoljuk, hogy regisztráljon Kármester szolgáltatásunkra ide kattintva .

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Felelőségbiztosítás
2022 január 05.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszteletem, egy barátom sajnálatos módon tönkretette a TV-t a mi lakásunkban. Rendelkezik lakás felelőségbiztosítással. A kérdésem, hogy a folyamatot kinek a biztosítójánál kell elkezdeni? Köszönettel:
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A kárt a károkozó felelősségbiztosítására tudják rendezni, ezért az ő biztosítójához kell fordulniuk vele.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KGFB üzembenntartó halála miatt
2022 január 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tiszteletem! A tulajdonos a feleség. Üzembenntartó a férj, aki elhunyt 2021 júniusban. Ez nem került bejelentésre a biztosító felé, a szgk. nem volt használva de nem lett kivonva a forgalomból, A KGFB kifizetve egész évre, 2022-ben vagy eladásra kerül a gépjármű vagy a tulajdonos lánya lesz az üzembenntartó. Mi a lehetőség hogy ne kelljen fedezetlenségi díjat . fizetni?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben már nincs érvényes kötelező biztosítás az autón, úgy ideiglenesen ki kell vonni a forgalomból ahhoz, hogy a biztosító ne számoljon fel fedezetlenségi díjat.

Oldalak