Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Sokáig nem történ semmi, már majdnem el is felejtettük az egészet. Több mint 7 hónap múlva, egy 2019.11.05-én kelt levélben kért a károsult biztosítója (Groupama) adategyeztetésre, aminek eleget tettem. A következő levelet 2020.03.18-án kaptam, fizetési felszólítást, Mivel az én biztosítóm (Union) szerint erre a felelősségbiztosítás nem nyújt fedezetet.
A károsult biztosítója casco biztosítási szerződés alapján megtérítette a kárt, Ezt követeli most rajtam a biztosító. Az önrész levonása után majdnem 800 ezer forintot. Már az összeg is felháborító. Elég valószínűtlen, hogy egy horpadt sárvédő és ajtó önrésszel együtt majdnem 1 millió forint lenne egy 11 éves Audi A4-en. És egyébként is, mi történt több mint 7 hónapig? Ha jól tudom, a casco kár bejelentése max. 2 nap, a KGFB max. 30 nap.
Kettő kérdésem lenne. A biztosítóm (UNION) jogosan tagadta meg a kifizetést? A másik pedig, hogy Groupama követelheti rajtam a kifizetett casco kárrendezést, úgy, hogy valószínűleg a bejelentési határidő sem volt betartva? És egyébként sem vagyok hajlandó bemondásra kifizetni 800 ezer forintot. Én max. 2-300 ezer forintra gondolnám a kárt,de abba már belefér a teljesen új alkatrész (sárvédő, ajtó) + fényezés is. Hogyan tudnám megállapíttani a valós kárt?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A jelenlegi bírói gyakorlat szerint a már nem kellően rögzített gépjárművek által okozott károkat is rendeznie kell a biztosítóknak. Személyiségi jogokat nem sértve korlátozott lehetősége van betekinteni a károsult káraktájába az, hogy a kárügy mikor kerül lezárásra, független a kárbejelentés időpontjától. Vélhetően maga a kárbejelentés a törvényben, illetve a casco biztosítási feltételekben meghatározott határidőn belül történt, egyébként nem lenne kárügy.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 601 - 620 / 2921Tisztelt Kérdező!
A régi kötelező biztosítást meg kell szüntetnie a korábbi üzembentartónak, jelezze a biztosítónak az üzembentartó-váltást és kérje a biztosítás megszüntetését. Az előre befizetett díj időarányosan visszajár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Azonban a teraszburkolat felfagyása jellemzően nem számít biztosítási eseménynek, a biztosítás fedezete erre nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás csak a hirtelen, balesetszerűen bekövetkező károkat téríti meg, az elhasználódásból eredő károkat nem.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a jármű rendelkezik rendszámmal, munkagép biztosítást kell rá kötnie. Kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> a gépjármű kategóriánál a munkagépet válassza ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben meglévő lakásbiztosítását szeretné módosítani, kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, lehetősége van megfellebbezni azt. Javasoljuk, hogy kérje a biztosító írásos válaszát a döntés okáról.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónál lehetősége van fellebbezni az összeget és jelezni a kárszakértő hozzáállását. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Falazathoz a téglát jelölje be, a tetőnél pedig a fazsindelyt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónál tudja kérni a szerződés megszüntetését érdekmúlásra való hivatkozással.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Érdemes érdeklődni a közös képviselőnél és utánanézni, hogy milyen károkra nyújt fedezetet a társasházi biztosítás. A lakásbiztosítást utána megkötheti minden olyan fedezetre, amit amellett szükségesnek tart (lehet, hogy egy ingóságbiztosítás is elég). A kettős biztosítást sem tiltja már jogszabály, tehát megkötheti ingatlanra is a lakásbiztosítását, azonban kár esetén csak az egyik biztosításra vehető fel kártérítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a biztosítónak tett a panasztétellel sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a biztosító élhet ún. regresszálással, azaz követelheti a károkozón a kifizetett kártérítési összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdés, hogy mi okozta a képernyő betörését. Ha egy, a háztartásban élő személy okozta a kárt, arra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete. Ha egy másik személy (pl. vendég) okozta a kárt, akkor az ő lakásbiztosításának felelősségbiztosítására kérhető a kártérítés. Egyéb esetben javasoljuk, jelentsék be a kárt a biztosítójuknak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a biztosító által megállapított kártérítési összeggel, lehetősége van megfellebbezni a döntést. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha utasbiztosítási kalkulátorunkban >> megjelöli, hogy az utazási célpont az Egyesült Államok, akkor csak olyan biztosítók díjait jelenítjük meg, akiknek a fedezete kiterjed az országra. Ezek a biztosítók a feltételekben szereplő teljeskörű szolgáltatást nyújtják az Egyesült Államokban, és szükség esetén a 24 órában hívható magyar nyelvű telefonos központjukon keresztül segítséget nyújtanak, valamint igény szerint azt is megszervezik, hogy a legközelebbi ellátó intézmény fogadja a Biztosítottat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító a balesettel kapcsolatos körülményekeket vizsgálva, mindig az érvényes jogszabályok szerint, és ha szükséges, helyszíni szemlét is tartva dönthet a felelősség kérdéséről, különösen, ha nem volt rendőrségi határozat az ügyben. Ha nem ért egyet a biztosító döntésével, jogában áll azt megfellebbezni, és ha a balesettel kapcsolatban lenne még kiegészítenivalója, ami módosíthatja a megállapított felelősséget, azt mindenképpen jelezze feléjük ilyen esetben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A vázolt eset a szomszéd részéről felelősségi kár, amit vagy az ő lakásbiztosítása téríthet meg, vagy ha olyan nincs kötve, akkor a szomszédjától követelheti a kár összegét, akár peres úton is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ismeretlen tettes esetén casco biztosításra lehet rendezni a kárt.