Kategória:
- Casco biztosítás
Kérdés:
Történt velünk egy baleset, mely után a casco-s kárrendezésnél az autónkat gazdasági totálkárossá minősítették. Mi szeretnénk megjavíttatni az autót, de ez talán most mindegy is. Hívogattuk a biztosítót, hogy tudnak-e már számokat mondani, mire az egyik hívásnál azt mondták, hogy megvan a roncsérték, ami 310eFt, de még nincsenek meg a papírok. Eltelt egy kis idő, és hívtuk megint őket, mire egy másik ügyintéző azt mondta, hogy a roncsérték 515eFt. Kérdeztük, hogy ez hogyan lehetséges, azt mondta, hogy a múltkori érték még nem volt végleges, a kárszakértőjük még felülbírálhatja az összeget. Ezt nem igazán értjük, ha ez az összeg a roncsbörze eredményét jelenti. Ma megjött a hivatalos levél az 515eFt-os összeggel, és a leírásban azzal a szöveggel, hogy kihez fordulhatunk ha el akarjuk adni a roncsot, és hogy ha nem veszik meg tőlünk a jelzett összegért, akkor a biztosító kifizeti az általa jelzett roncsérték és a roncsfelvásárló által adott ár különbözetét. Ez nekem olyan, mintha arra játszana a biztosító, hogy úgyse adom el roncsként, mert túl jó ahhoz az autó, vagy mert elárultuk a kárfelvevőnek, hogy nem akarjuk stb. és jól megemeli a roncsértéket, hogy kevesebbet kelljen fizetnie.
Hogyan járhatunk utána a roncsbörzés eredménynek, ha a megadott felvásárló is összejátszik a biztosítóval? Kötelezi a roncsbörzés eredmény a biztosítót arra, hogy ezt az összeget használja?
Előre is köszönöm a válaszukat!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A roncs a biztosító által jelzett összegért kvázi elkelt, aki az utolsó ajánlatot tette, annak záros határidőn belül a roncsot át kell vennie. Önnek lehetősége van a roncsot megtartani, de a biztosító, mivel konkrét árajánlatot kapott nem számolhat más összegen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2281 - 2300 / 2362Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Adatainak módosításához szíveskedjen ügyfélszolgálatunkat felkeresni a +36 1 999 0620-as telefonszámon vagy az alábbi linkre kattintva üzenhet nekünk: http://www.clb.hu/online-ugyfelszolgalat/uzenjen-nekunk
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket, kérem regisztráljon a http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Természetesen igen.

Amennyiben a lakásbiztosításuk tartalmazza a villámcsapás okozta kár, vagy másodlagos kár térítését, úgy a televíziót olyan szakszervizbe kell elvinni, ahol megállapítani képesek a villámcsapás okozta kártényét és arról igazolást tudnak adni. Mellékelni kell a javítás várható költségét és azt kell együtt beadni a biztosítóhoz. Ezeket követően fog dönteni a biztosító a kifizetésről azzal együtt, hogy a megjelölt napon és környékén ellenőrizni fogja a meteorológiai szolgálatnál is, hogy milyen villám tevékenység volt az Önök térségében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Más elven működnek az élet- és egészségbiztosítások, és más elven a lakásbiztosítások. Az egészségbiztosítások esetén az azonos, ismételten jelentkező betegség esetén minden esetben a legmagasabb műtét besorolása jelenti a max. kifizetést, tehát az adott betegséghez tartozó műtét besorolása szerint kifizette a biztosító a szolgáltatást. Amennyiben ugyanebből a betegségből történik ismét a műtét és az magasabb műtéti kategóriába tartozik, akkor csak a két kategória közti különbség kerül kifizetésre. Ha a műtéti besorolás azonos, akkor a második esetben már nem történik kifizetés.
Vagyonbiztosítások esetében a bekövetkezett károkat kifizeti a biztosító.
Ilyenkor a max. kifizethető kárösszeg a szerződésben rögzített biztosítási összeg.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igazából ezekben az esetekben az a kérdés, hogy történt-e biztosítási esemény. A biztosító elemi, tűz, vihar, földmozgás, beázás, stb.. miatt keletkezett károk után fizet alapból kártérítést. A szakszerűtlen bekötés, beüzemelés, vagy egyéb kivitelezés nem ezek közé tartozik, az ilyen károk lakásbiztosításra nem rendezhetőek. Ezt kell eldönteni, mielőtt a kárszemlét kérik. A legtöbb esetben a biztosítók szakértőt küldenek helyszíni szemlére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Uniqa Biztosító honlapján tud kerékpár biztosítást kötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javaslom a Europ Assistance AutoSOS Prémium 10+ kötését!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A vadásztársaság csak akkor térít, ha hajtás volt azon az adott területen, egyébként nincs kártérítési kötelezettsége.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező felelősségbiztosítás a kamion által okozott károkra terjed ki, sajnos a balesetet okozó gépjárművezető személyi sérüléseire nem. Amennyiben műszaki hiba miatt történt a baleset, azért valakinek vállalnia kell a felelősséget, melynek kiderítésében szakértő kollégám személyesen is segítségükre tud lenni. Kérem regisztráljon az oldalunkon és kollégám hamarosan felveszik a kapcsolatot önnel.
Kérem itt regisztráljon:
http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatban szíveskedjen ügyfélszolgálatunkat felkeresni megadott elérhetőségeink valamelyikén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kárral kapcsolatos utolsó dokumentum beérkeztét követő 15 napon belül kell utalnia a biztosítónak a kártérítést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben az esetben a leírtak alapján még kevés az információnk, de megpróbálunk Önnek mi személyesen is segíteni egy szakértő kollégámon keresztül. Kérem regisztráljon az oldalunkon és kollégám hamarosan felveszik a kapcsolatot önnel.
Kérem itt regisztráljon: http://www.clb.hu/szolgaltatasaink/karugyintezes/regisztracio-karugyintezesre
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Azt tanácsolom reklamáljon személyesen Ön is az érintett biztosítónál, illetve végeztethet független szakértői vizsgálatot is olyan irodákkal, amelyek a biztosítókkal kapcsolatban állnak. Ennek költségét szintén térítheti később a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Erre pontosan a biztosítási szerződése részletes megismerése után lehetne válaszolni, kérem közvetlenül vegye fel a kapcsolatot a biztosítójával ügyfélszolgálataik valamelyikén.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elméletileg a két esemény független lenne egymástól, azonban a haláleseti kifizetés általában a lezárását jelenti egy életbiztosításnak. Maximum arra látok lehetőséget, hogy méltányosságból kéri az utólagos kifizetést közvetlenül a biztosítójától.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem tudnak a biztosítóval egyességre jutni, javaslom jogi képviselő bevonását az Ön érdekeinek képviseletére, illetve független kárszakértői vélemény kérését. előbbi szolgáltatásra akár weboldalunkon is regisztrálhat és partnereink készséggel segítenek majd.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Casco biztosítás ilyen esetben már nem köthető az egyszer már totálkárra minősített autóra, azonban ha nem ön lesz a károkozó egy esetleges balesetben, akkor a másik fél kötelező biztosítása ki fogja fizetni a teljes kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Létezik olyan biztosítás, ami abban az esetben fizet a sofőr részére, ha őt baleset éri. Ez a baleset biztosítás, itthon és külföldön egyaránt érvényes, azaz a balesetet szenvedett sofőrt kártalanítja. Az autóban esett károkra is létezik természetesen biztosítás, ez a casco, vagy akár egy assistance csomag, amelyek egységes megléte esetén a gépjárművet haza szállítják, megjavítják, vagy akár az út szélén rekedt járművet a helyszínen kijavítják.
Ezen megoldások mindegyike kalkulálható a weboldalunkon, kérem tekintse át őket, vagy kérje ügyfélszolgálatos kollégáink segítségét.