2020 február 10.

Kategória: 

  • Életbiztosítás

Kérdés: 

T. Cím!
Édesapám nyugdijasként év elején daganatos betegségben elhunyt. Volt CSÉB 150 biztosítása, amit haláláig havonta fizetett 33 éven keresztül. Halála után édesanyám bejelentette a halálesetet az Allianz biztosítóhoz, kitöltötte a szüksèges nyomtatványokat és várta az 50 eFt-ot, amit a tagsági könyv alapján halálesetkor a biztosító fizet. Három hétre rá kapott levelet az Allianztól, amiben azt írták, hogy csak baleseti halál esetén fizetnének, és hivatkoztak egy szerződésszámra. A CSÉB 150 tagsági könyvet el sem kérték tőlünk. Mit tehetünk ebben az esetben? Hová, kihez fordulhatunk?
Válaszát előre is köszönöm!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A CSÉB 150 az Aegon Biztosító módozata, a panaszbejelentésével forduljon az Aegon Biztosító ügyfélszolgálatához.
Amennyiben a megküldött válaszukkal Ön nem ért egyet, lehetősége van a biztosító felettes hatóságához fordulni. /www.mnb.hu/

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 981 - 1000 / 2347
zárcsere térítése casco biztosításra
2021 január 11.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő, Groupama biztosítónál rendelkezünk casco biztosítással. Hátizsákomat ellopták, melyben benne volt az autónk kulcsa is.Rendőrségi feljelentés, intézkedés megtörtént, az autó zárjai kicserélésre kerültek. A biztosító ügyintézője helyszíni szemle alkalmával azt mondta, hogy a zárcsere költségének 50%-át fizeti a biztosító, a dokumentumok benyújtásra is kerültek. Ugyanakkor a biztosító későbbi levelében arról tájékoztatott, hogy nem fizet semmit, mivel a kulcsok nem jól elzárt helyen voltak a lopás idején.Kérem szíves véleményét, köteles-e kifizetni a biztosító ilyen esetben a zárcsere 50-%-nak költségét? Válaszát előre is köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Groupama casco biztosítási feltételei 10. Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség pontja szerint "A kármegelőzés érdekében a szerződő és a biztosított köteles különösen a jármű kulcsait oly módon tárolni, hogy ahhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá." Kérdés, hogy a hátizsákot, melyben az autó kulcsai voltak honnan és milyen körülmények között lopták el. A feltételek nem említenek lezárt helységet, csak a hozzáférésről rendelkeznek.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Dijkalkulator
2021 január 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Dijkalkulátor általi legjobb ajánlatot elfogadja megkötöttem az éves kötelező biztosítást, mire pár nap elteltével az új biztosító 20.000 ftval magasabb összegről küldte ki a díjbekérőt. Eddig is elofurdult hogy a biztosítók utólagosan különbözteti számlát küldtek, ilyen olyan indokkal (más bónusz besorolás, nem Jan 1. A fordulónap, hanem Jan 4), de az nem volt több 4000-6000 ft.nal. Most indoklás sincs, csak 25%eltérés.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben téves adat kerül megadásra a kalkuláció során, akkor előfordulhat, hogy az adatok helyesbítése díjmódosítást eredményez.
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Lemondás
2021 január 10.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Júliusba mennénk a családdal Párizsba. Szeretnék kötni utazás lemondási biztosítást. Abban az esetben, ha a Covid járvány miatt még sem tudunk menni, köthetek-e biztosítást ilyen esetre is?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Útlemondás biztosítás kapcsán nem minősül káreseménynek, így nem jár kártérítés abban az esetben, ha a célország a Covid járvány miatt felkerült az „utazásra nem javasolt térségek” közé.
Javasoljuk, hogy a terméktájékoztatókból informálódjon, mert az egyes biztosítók gyakorlata a vírussal kapcsolatban eltérő lehet. Utasbiztosítás kalkulátorunk eredmény oldalán, illetve a biztosítások összehasonlításánál jól láthatóan feltüntettük, mely biztosítási ajánlatok terjednek ki a koronavírus általi megbetegedésből származó ellátásokra is, tájékozódjon figyelmesen!

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A kocsira csukodtt az elektromos kapu
2021 január 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Lakásbiztosítás
Kérdés:
Udv aszt szeretném kérdezni ha rács ukodik a kapu a kocsira, szerintem a fagy miatt fizet e valamelyik bisztosito
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha a saját kapuja okozta a kárt, a gépjármű sérüléseit cascora tudja rendezni. Ha idegen harmadik személy tulajdonában lévő kapu okozta a kárt, az ingatlan felelősségbiztosítására indítható a kár.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Motor kerèkpár biztosítás
2021 január 08.
Kategória:
Motor biztosítás
Kérdés:
Vettem egy motkrkerèkpárt amit 2012.08 ban kivont az előző tulaj forgalomból..( a motor törött) az új tulaj nem íratta át ès a forgalmi szerint a mai napig ki van vonva ... Èn ezt a járművet 2016 ban megvásároltam ès most sikerült rendbe hozni. Az lenne a kèrdèsem, hogy ilyenkor kell-e fizetnem fedezetlensègi díjat vagy nem? Elvileg nem tudtam volna átíratni mert sem eredet vizsgán sem műszaki nem megy át egy járáskèptelen motor a műszaki egyèbkènt 2013 ban lejárt adót senki nem fizetett utánna . Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel.: Joci
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Forgalomba helyezni kivont gépjárművet csak érvényes kötelező felelősségbiztosítással lehet, ha forgalomból kivont állapotba vásárolta a motorkerékpárt és időközben nem helyezték újra forgalomba, nem kell fedezetlenségi díjat fizetnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

káresemeny
2021 január 07.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Cím! Szeretnem kérdezni ha biztositasom szol a beazasra es nem volt szel akkor a Ptk jelenleg hanyas paragrafusara tudok hivatkozni ha elutasitottak mondvan az omsz szerint nem volt szel a jelenlegi lakhelyunkon. Teszem hozza nem. is irtam nekik ilyet!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítások feltétele tartalmazza, hogy az adott biztosító, adott biztosítása milyen kockázatokra és milyen feltételekkel nyújt fedezetet. Ha nem rendelkezik Ön ezzel a biztosítási feltétellel, amit a biztosítás megkötésekor kapott, akkor az interneten valamennyi biztosító lakásbiztosítási feltétele elérhető.

Amennyiben Ön a továbbiakban sem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Ha így sem rendeződik a problémája, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez, (E-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Casco önrész fizetése
2021 január 07.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB, Azután szeretnék érdeklődni, hogy első CASCO-s káreseményem után az önrészt a szerviznek fizetem ki a javítás után? Vagy a biztosító fog majd küldeni róla egy csekket? Válaszát előre is köszönöm, üdv, Tamás
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító casco-s károk esetében az önrésszel csökkentett javítási összeget utalja a javítónak, ha rendelkezik a károsult részéről meghatalmazással a kár rendezésére. Az önrészt ebben az esetben a javítást követően a szerviznek kell kifizetnie.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás váltás
2021 január 07.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Uram! Január 9 I évforduló váltás miatt a CLB ügyfélkapun új biztosítást kötöttem a gepjarmuvemre,(sokkal kedvezőbb ez mint a jelenlegi). Az új biztosításáról a kötvény,csekk,minden rendben megérkezett,közben a régi biztosítóknál kértem a felmondást is (Aegon). Erre ma kaptam egy levelet amiben közlik,hogy ezt 30 nappal a lejárat előtt meg kellett volna tennem,így sajnos nem tudják felmondani. Mi a teendők ebben az esetben? Elvileg az új biztosítások él, a számlát is megkaptam már,de a régit nem törlik. Az új biztosítással éves szinten több mint 15000 forinttal fizetnek kevesebbet. A kérdésem az,hogy mi történik,ha nem fizetem be a régit, csak az újat? Válaszát előre is köszönöm! Tisztelettel : F. Zoltán Győr
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.
A kötelező biztosításnál kizárólag az évforduló előtti 30.napig lehet felmondani a szerződést írásban. Az évfordulós váltással kapcsolatban további információkat az alábbi blogbejegyzésünkben >> olvashat.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Párhuzamos üzemeltetés, kgfb bonus besorolás
2021 január 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt szakértő! Ha van a tulajdonomban 1 autó B10 besorolással, plusz üzemeltetőként volt egy második autó B4 besorolással. Ha második autó le lett cserélve. Az új második autóra át lehet-e vinni a korábbi, második autó B4 besorolását, vagy az új második autónál újra A00-al kell kezdeni a kgfb besorolást? Köszönöm a segítséget!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosító az üzemben tartó által az adott szerződés vonatkozásában megszerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül figyelembe veszi - ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre - az új szerződés besorolásánál.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Osztatlan közös bíztosítása
2021 január 06.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Hölgyem/Uram! 6 lakásos osztatlan közös tulajdonú házban lakom. Kérdésem, hogy lehet a házra biztosítást kötni vagy csak külön lakásonként?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben a ház társasházzá van nyilvánítva, úgy társasház biztosítás is köthető rá. Továbbá lakásonként lehet külön lakásbiztosítást is kötni, csak pontosan meg kell határozni melyik lakásra / pl.: fsz/1, fsz/2, stb /.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Szélvédő törés.
2021 január 06.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Jó napot! Az lenne kérdésem,hogy van kötelező biztosítás az autón de saját udvarunkon szetverte szélvédő általam ismert személy.lett rendőrségi jelentés, fotó az autóról és feljelentés. Hogy fizet e a biztosító a rendőrségi betetlap alapján. Úgy hogy azt számlákkal igazolja a szerelő.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A PTK rendelkezései alapján az Ön által ismert személynek kell kifizetnie az okozott kárt, a szándékos rongálására nincs biztosítási fedezet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosító felülbirálhatja a rendőri intézkedést?
2021 január 05.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne. Történt egy káresemény, melyben rendőri intézkedés történt, mivel nem tudtunk megegyezni, hogy ki volt a hibás. A káresemény tolatás közben történt. Én (A autó) megkezdtem már a tolatást, mikor a károkozó (B autó) nem figyelve, belém tolatott. A helyszínen a rendőr megállapította, hogy én vagyok a károsult, a B autó a károkozó. Erről történt rendőrségi jelentés is. Melyet megkapván, a károsult biztosítója számára elküldtem. Ők azt reagáltál rá, hogy 50-50%-ban hibásak vagyunk. Holott a jelentésben is benne van, hogy a B autó sofőrje elismerte, hogy ő volt a hibás. Ilyen esetben, a biztosítónak lehet igaza, és felülbírálhatja a rendőri intézkedést, mondván az időrendi sorrend nem egyértelmű? Ha, nem, akkor hova tudnék fordulni, hogy érvényesiteni tudjam az igazam? Vagy ennek milyen menete lehet? Válaszát köszönöm, Bence
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztosítás mint magánszemély vagy válkalkozó
2021 január 05.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Kérdésem hogy ha egyéni vállalkozó vagyok,de mint magánszemély kötöm meg a biztosítást a tehergépkocsira amivel dolgozom akkor a biztosító káresemény soràn nem fizet?Köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Kötelező felelősségbiztosítást és általában casco biztosítást is a biztosítandó gépjármű üzembentartója kötheti csak meg. Ha a tulajdonos személye nem azonos az üzembetartó személyével, kár esetén a biztosító mindig a tulajdonosnak fizet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

2020 december 31-én lejár az éves biztosítás meddig tudom befizetni a 2021 évit
2021 január 04.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
2020 december 31-én lejár a biztosítás mikor tudom befizetni a 2021 évit?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztositas
2021 január 04.
Kategória:
Casco biztosítás
Kérdés:
Baleset ill. kar eseten ha fizetesi igenyt nyujtok be casconal akkor utana novekszik a dija ?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Önrészt érintő kártérítések esetén változik a bónusz besorolás, melynek következményeként a díj is változik a következő biztosítási (év) időszakban.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Károkózi szorzó más kategóriára
2020 december 31.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Idén kárt okoztam a gépkocsimmal (garázskaput rongáltam meg), amit ki is fizettem. Ennek ellenére elkövettem a hibát, hogy bejelentettem a kötelező biztosítónál, emiatt a köv. éves díjuk már négyszerese az eddiginek (B04->B02-re) a károkozói szorzó miatt. Bár már ez is finoman szólva is kérdéses gyakorlat, a kérdésem hogy a másik biztosítónál lévő 3 motorkerékpár KGFB-met érintheti e szintén ez a szorzó, vagy kategórián belül marad a hátránya csak?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A megszerzett jogokat gépjármű kategóriákon belül lehet csak érvényesíteni, így a motorkerékpárokat nem érinti a visszaminősítés.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kötelező gépjármú biztositás felmondása
2020 december 31.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Szeretném megszüntetni azt a biztositást amit önökkel kötöttem.Telefonon elérni magukat nem lehet
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal munkaidőben a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

táppénz kiegészítés
2020 december 19.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Eddig rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként 100%-os táppénz illetett meg. Egy törvénymódosítás eredményeként 2021. január 1-től továbbra is hivatásos maradok, azonban elveszítem a 100%-os táppénz jogosultságomat. Arra szeretnék választ kapni, hogy létezik-e olyan biztosítási forma, amely a 65%-os táppénzt kiegészíti 100%-ra betegállomány első napjától. Amennyiben létezik ilyen, kérem, szíveskedjenek közölni, hogy melyik biztosítótársaságot keressem és mi a biztosítás megnevezése. Jelenleg a Groupama Biztosítónál van lakásbiztosításom baleseti kiegészítővel, de ott nem találtam erre az igényre megoldást. Segítségüket előre is köszönöm. Üdvözlettel: R. I. Eszter
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által keresett, keresőképtelenség (táppénz) esetén szolgáltató biztosítás általában az egészség - baleset biztosítások mellé köthető kiegészítő. Egészség - baleset biztosítás szinte valamennyi biztosítónál elérhető.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Biztositó elutasít
2020 december 18.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Kutya szaladt az autom elé,mej kb 300000 ft kárt okozott.Az autó 1 éves.A gazda elismerte a felelősséget. Lakás biztositása kiterjed a kutya okozta kárra is.A biztositó elutasította a fizetést, azzal az indokkal hogy nem megfelelő az állat tartása.A kárszakértő mindezt az utca kapubol fényképezve állapította meg,be sem ment a telekre.Mit tehetnék a károm megtérülése érdekében. Köszönettel.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Amennyiben a keletkezett kár a biztosítással nem rendezhető, a kutya tulajdonosa anyagilag felel a keletkezett kárért.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Magánszemély vagy egyéni vállakozó?
2020 december 16.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Én egyéni vállalkozó vagyok és most vásároltam egy Mitsubishi L 200-as terepjárót és a kérdés az, hogy muszáj-e feltüntetni, hogy egyéni vállalkozó vagyok a biztosításkötésnél, vagy magánszemélyként is megköthetem a biztosítást? Segítségét köszönöm. Tisztelettel: K. Ramóna
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Gépjármű kötelező-felelősségbiztosítást a gépjármű üzembentartójának köteles megkötni és azt díjfizetéssel hatályban tartani. Az üzembentartó személye és a tulajdonos személye elválhat egymástól, a lényeg az, hogy a forgalmiban bejegyzett üzembentartónak vannak kötelezettségei.

Oldalak