Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy társasházban a légót elöntötte a szennyviz, ez egy saját tulajdonban levő helyiség melyben irodát működtettek, a tulajdonos a társasház biztositóját kérte a kárának megtéritésére, ami annak rendje és módja szerint meg is tett. Viszont két hét múlva ismét elöntötte a szennyviz, de már az egész pincerészt, és kiderült, a pince teljes felvésése után, hogy az egész szennyvizgerincet ki kell cserélni, A kérdésem az lenne, ez kb 1,2 millióba kerülne a háznak, hogy a biztositó erre fizetne e , mert úgy tudom kétszer ugyanarra a kárra nem fizet. Az előző esetben magának a társasháznak nem fizetetta biztositó csak a légó tulajdonosának, mivel csak az a kár lett bejelentve, akkor a pincerészt nem árasztotta el a szennyviz. Köszönettel
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosító minden esetben a keletkezett károkat téríti meg. Amennyiben azonos káresemény következik be ismételten, a biztosító csak abban az esetben térít, ha számlákkal igazolható, hogy az előző kár okának az elhárítása is megtörtént a helyreállítás mellett. Amennyiben csak a helyreállítás történt meg, és az azt okozó csővezeték javítása, cseréje nem, a biztosító jogosan tagadja meg a második elöntés kárrendezését.
A biztosítások fedezete nem terjed ki a természetes elhasználódás, illetve az elmaradt karbantartás miatt szükségessé váló munkálatok elvégzésére, jelen esetben az egész szennyvízgerinc cseréjére.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 781 - 800 / 2361Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete kizárólag a hirtelen fellépő, balesetszerű külső behatások okozta károkat téríti meg. Amennyiben nem ilyen jellegű külső hatás okozta a kárt, úgy a biztosítónak nem kell megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Határzár esetére a sztornó biztosítás nem nyújt fedezet. Az útlemondás biztosítás az utazó családján belüli haláleset, baleset, betegség, lakásába történő betörés, rablás, stb.(a pontos felsorolás a biztosítás feltételében megtalálható) események miatt meghiúsult esetekben térít.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Z rendszámra a kötelező biztosítás kalkulátorunkban >> bármelyik partnerünknél tud KGFB-t kötni. Amennyiben a biztosítás megkötésében segítségre lenne szüksége, vegye fel bátran a kapcsolatot az ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók csak hivatalos megkeresésre adnak ki információt az ügyfelekről. A biztosítási kötvény tartalmazza az ehhez szükséges információkat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Munkagép biztosítást lehet kötni rá.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítások fedezete nem terjed ki az ilyen jellegű károkra. Amennyiben rendelkezik casco biztosítással, akkor arra kérheti a kár rendezését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco fiatal gépjárműveknél nem avult értéken térít, ott nincs értékcsökkenés, a beépítendő gyári új alkatrészekre nem von le értékemelkedést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a szerviz jogosult a javítói tevékenységre és meghatalmazás alapján javít és a biztosító elfogadja a számláit, nem okozhat gondot a főtevékenység ként jegyzett vendéglátás a kár rendezésében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a kárkifizetés nagysága nem haladhatja meg a tényleges kár nagyságát, ezért mindkét biztosító szolgáltatása a kárrendezésnél nem vehető igénybe. Bejelenthetik a kárt mindkét biztosítónál és választhatják az Önök számára kedvezőbb kártalanítást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ennyire idős autóra sajnos nincs ilyen szolgáltatás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartónak a biztosítása nem szűnik meg, azonban a tulajdonosváltást jelentenie kell a biztosítójának.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A korábbi tulajdonosnak az adásvételt követően le kell mondania a kötelező felelősségbiztosítását, mivel az csak szüneteltetve van. Az új tulajdonosnak pedig új biztosítást kell kötnie, amit szintén az ideiglenes kivonás miatt szüneteltetnie kell.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérdése nem biztosítással kapcsolatos. Javasoljuk, hogy forduljon a társasház közös képviselőjéhez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az online kötésnél nem kötelező megadnia az azonosítót. A biztosítótól kért kártörténeti igazoláson rajta lesz az azonosító is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A probléma felfedezésétől fogva 2 napja van arra, hogy bejelentse a kárt a biztosító felé, majd ezután a kárszakértői vizsgálat alapján dönt a biztosító.
Amennyiben a kár szerkezeti hibából, elhasználódásból vagy korábbi kárból ered, akkor azt a lakásbiztosítások nem fedezik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az érvényes jogszabályok szerint be kell fizetniük a fedezetlenségi díjat, méltányosságot az adott biztosítótól, illetve az okmányirodától kérhetnek a forgalomból való kivonást illetően.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási évfordulót megelőző 60. és 30. nap között lehet felmondani. Az évforduló napja minden esetben az index levélen vagy a kötvényen szereplő dátum.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben lopáskockázatra is kiterjed a casco biztosítása, rendőrségi feljelentést követően a biztosítónak is jelentenie kell a kárt és az a feltételek szerint téríteni fog.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van felmondani a biztosítást az évfordulót megelőző 60. és 30. nap között.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A keletkezett károkért az ott közlekedő zetorok és munkagépek üzemeltetői a felelősek, mindenképp velük kell felvenni a kapcsolatot. Amennyiben ők rendelkeznek felelősség biztosítással, arra kell bejelenteni a keletkezett károkat. Sajnos az Ön lakásbiztosítása az ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet.