Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Az Union Biztosítónál van a lakásbiztosításom. Csőtörés volt a fűrdőszobában, a szerelő elkezdte a bontást a falon, a csempéket így le kellett verni természetesen, de közben kiderült, hogy a cső a padlózatban fut. Erről persze mi nem tudhattunk,akkor még nem laktunk ott. Így fel kellett szedni a járólapot is. A szerelő nem merte kivenni az érintett csőrészt, mert elmondása szerint ezzel a konyha felöli részen is "előidézhet egy csőtörést. Azt javasolta, hogy ha már így alakult, vágjuk el a csövet és az újat már a falban vezessük el, ahol lennie kellene szerinte. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben a biztosító fizetni fogja e a fal bontásából eredő kárt is, vagy csak a járólapot, ahol a konkrét kár volt. Plusz: a bontás miatt el kellett venni a helyéről a wc kagylót, ami elrepedt. Ezt vajon fizeti a biztosító?
Köszönöm a segítséget!
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosító csak a konkrét kár kijavítását és a javításhoz kapcsolódó helyreállítási, járulékos költségeket téríti meg. A lakásbiztosítás fedezete viszont a sérült tartozékok, szerelvények (wc kagyló) pótlására nem terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 741 - 746 / 746Tisztelt Kérdező!
Az Astra Biztosító hamarosan visszaigazolja a szerződés törlését, a jelenlegi körülmények között az ügyintézés lassabb folyamata miatt egy kis időbe telik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adásvételi szerződésben, illetve alapító okiratban szereplő nm az irányadó.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elvileg igen, azonban erre vonatkozóan pontos információk még nem állnak rendelkezésre. Kérem figyelje az MNB ide vonatkozó híradásait, emlyet mi is minden esetben frissítünk weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Weboldalunkon az eredményoldalon még a végleges megkötés előtt megtalálja és elolvashatja a kívánt biztosítási ajánlat teljes dokumentációját és szertződéses feltételeit. Ha nem boldogul, hívja ügyfélszolgálatos kollégáinkat bizalommal munkaidőben.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítását legkésőbb 30 nappal annak lejárata előtt mondhatja fel, ha a felkínált díj nem megfelelő önnek. Ez esetben választhat új biztosítót weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos felújítás alatt a biztosítási fedezet szünetel és ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet, csak a helyreállítás után.