Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Ma hajnalban az egyik villanyvezeték dobozában tűz keletkezett. Időben észleltük, így nagymértékű vagyoni kárunk nem keletkezett. Az ingatlant 2018 teljes körűen felújútottuk, beleértve a szóban forgó vezetékeket is. A bizosításunk az Uniqua- nál van, elég sokoldalú, bár nem találom, hogy ilyen esetekben benyújtható-e kárigény. Ráadásul azonnali helyreállítást igényel. Természetesen lefényképeztük az elégett vezetékeket, valamint a füst és koromszennyeződeseket nem tüntettük el a falról. A villany doboz egy gardróbszekrény fölött van, mely azintén sérült.
Kérem világosítson fel, hogy nyúthatunk-e be kárigényt.
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A nyílt lánggal járó tűzkárokat azok felfedezésével egyidejűleg az első fokú tűzrendészeti hatóságnak kell bejelenteni a biztosítóval szinte egy időben. Amennyiben nem nyílt lánggal járó, hanem füst, hő vagy korom okozta károkról van szó, akkor azt elegendő a biztosító felé jelezni, mert a biztosító megtéríti a biztosított vagyontárgyakban keletkezett sérüléseket. A biztosítás által viszont nem térül az elektromos vezetékekben keletkezett kár.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2921 - 2921 / 2921Tisztelt Kérdező!
A biztosító a gépjármű felelősségbiztosítás keretein belül minden kárigényt ki kell, hogy elégítsen a károkozó helyett, dologi károk esetén kárkori avult értéken. Vélhetően a szakszerviz a javítási kalkulációit új elemek beépítésével végezte, ami egy 12 éves gépjármű esetén értékemelkedést jelent. Javaslom kérjenek a biztosítótól javítási határt, minden bizonnyal találnak olyan megbízható szervizt, aki eltudja vállalni a javítást a biztosító által felkínált összegért.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

