Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
2021.06.24-én szüleimnek volt egy autóbalesete, ahol totálkáros lett az autó, padkát fogtak és megpördülve mezőn álltak meg. Az autó és biztosítás az én nevemen volt, mivel külföldre utaztak írtunk kölcsönadási papírt. Az autót bevonattam, a kötelezőt megszüntettem. Emlékeim szerint a biztosító nem fizetett, mert kiderült, hogy a nevelőapámnak bevonták a jogosítványát. Még 2021 októberében vettem másik autót, az új biztosítást 3 évig a K&H, tavaly az Union, idén a Generáli Biztosítónál kötöttem. A Generalitól most kaptam egy értesítést, hogy a 43000 Ft éves díj helyett 39000 Ft-t még fizetnem kell, mert 5 évre visszamenőleg lekérdezték a kártörténetet, és 2020-25 között történt ez a baleset, ezért valami szorzó miatt rossz BM-ba sorolódtam be. Itt már elvesztettem a fonalat. A baleset idején a Groupama Biztosító adott egy levelet, kártörténeti ügyfél azonosítóval: 11********. De ezt nem tudom, hol lehet lekérdezni - mit tartalmaz. A baleset után, a K&H biztosítónál a BM: A0-t adtam meg (legalább is így emlékszem), de a korábbi biztosítás kötvényszámát nem tudtam beírni.
A mostani, Generali biztosítást is Önökön keresztül kötöttem, az adatlapokat kitöltve. Miután a biztosító megküldte az ajánlatot, megkötöttem a szerződést 2025.10.04-ével, majd 10.08-án küldték a levelet, hogy a károkozás lekérdezésével 80000 Ft lesz az éves díj. A biztosítási ajánlatot már 08.31-én megküldték és a szerződés kötés, ill. az összeg befizetése után jelezték, hogy rossz a besorolásom. Ezt nem tartom jogosnak. Azt sem tudom, hogy a baleset hatással van-e a biztosításra, mivel károkozás nem történt.
Tudna segíteni, hogy ilyen esetben kihez kellene fordulnom?
Jogos a követelés?
Felmondhatom a szerződést, mivel a szerződés megkezdése után módosítottak az összegen?
Köszönettel: N. Judit
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók 5 évre visszamenőleg jogosultak káradatokat lekérdezni, és ha eltérés vagy be nem jelentett kár kerül elő, pótdíjat számíthatnak fel. A díj ilyenkor nem tekinthető szerződésmódosításnak, hanem az eredetileg helyes díj érvényesítésének.
Kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>.
, hogy alaposabban is utána tudjunk járni az ügynek.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 241 - 260 / 2924Tisztelt Kérdező!
A biztosító ilyen esetekben megvizsgálja, hogy kinek a felelőssége volt a baleset, illetve, hogy milyen mértékben sérült az ajtó. Amennyiben csak az üveg sérült, úgy az ajtó teljes cseréjét nem fizeti ki. Az üvegcsere fedezetet általában limithez kötik a biztosítók, tehát érdemes tájékozódni, hogy maximum mekkora összegre lehet számítani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Érdemes bejelenteni a saját biztosítónál, mert ha a károsult bejelenti az esetet, akkor a biztosító már tudni fog róla.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozónak 5 nap áll rendelkezésére, hogy a saját biztosítójánál jelentse a balesetet a körülmények részletes bemutatásával. Javasoljuk, hogy minél előbb jelezzék a biztosítójuk felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Online kalkulátorunkban >> megnézheti a biztosítók ajánlatait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben rendelkezik rendszámmal, úgy a kötelező biztosításon belül a munkagép biztosítást kell választani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen régi bónusz igazolást általában nem fogadnak el a biztosítók. A casco bónusz átvitelére többnyire 6 hónap - 2 év közötti határidőt alkalmaznak a biztosítók.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a saját ingatlanukban tett kárt, úgy a lakásbiztosítás nem téríti meg a kárt. Ha viszont a káresemény másnál történt, akkor a lakásbiztosítás felelősségbiztosítás része megtéríti az okozott kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elmaradt eladás miatti bevételkiesést a biztosítók általában nem térítik. Amennyiben nem az Ön hibájából történt a kár, akkor a károkozó fél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (KGFB) fedezi a jármű javítási költségeit.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kötelező biztosítás a másoknak, mások autójában okozott kárt téríti meg, ebben az esetben viszont az Ön által vezetett autóban történt a kár, így ezt a casco biztosítás tudná csak fedezni. Az, hogy az autó sofőrje nem a tulajdonos vagy az üzembentartó volt, az jelen esetben a biztosítás szempontjából nem releváns.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdése nem biztosítással kapcsolatos, így nem tudunk rá érdemben válaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, több életbiztosítás is köthető egy személyre.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A hagyatéki eljárás lezárásával (jogerős végzés dátuma: 2025. február 22.) Önök lesznek a gépjármű hivatalos tulajdonosai és a biztosítás megköthető innentől kezdve.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A gazdasági totálkár után az "új" autó átírásának és az összetört autó elszállításának költségeinek visszaigénylése bizonyos feltételek mellett lehetséges. A biztosítók a gazdasági totálkár esetén a sérült gépjármű kategóriájáig térítik az új gépjármű forgalomba helyezési költségeit.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A károkozásért a bonus malus fokozata fog visszaesni, így a következő évi biztosítási díja magasabb lehet, de a kárbejelentés miatt nem szankcionál a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kalkulátorunkban ki tudja választani azt az opciót, hogy a jármű még nem rendelkezik rendszámmal.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem ismerjük a pontos körülményeket.
Javasoljuk, mielőbb jelentse be a káresetet a biztosítójánál és ott pontos felvilágosítást kap, hogy milyen dokumentumokat kell benyújtani a kárrendezéshez.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha nem ért egyet a kárszakértő megállapításával, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).

Amíg nincs kivonatva a forgalomból addig tartsa meg a biztosítást. Miután megtörténik a leadás, a biztosítónál fel tudja mondani a szerződést és a biztosítás időarányos díja visszajár majd.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Közvetlenül a biztosítónak jelezze az eladást.