Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Lakásomban csőtörés történt (többlakásos társasházban), ami az alattam található üzletet (ami lakásból lett átalakítva) és annak az alatt található raktárát eláztatta.
Az üzlet nagyértékű árut forgalmaz, így a kár jelentős lehet (kárszakértő még nem volt kint).
Ahol az árujának raktározást végezte az hivatalosan egy garázs (alapítóokirat szerint), a raktárkészlete tűzveszélyes, feltételezésem szerint a garázs nem lett átalakítva a tűzveszélyes anyagok tárolására (szilárd éghető anyag - papír árú).
Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben a biztosító vizsgálja e, hogy szabályosan tárolták e a károsodott termékeket és ez alapján elutaíthatják e a kártérítést vagy nem?
Ön szerint én jó hiszeműen jártam el, ha a lakásbiztosításom felelősége csak 10 millió Ft-ig érvényes, mert nem feltételezhettem, hogy két szinttel alattam lévő garázsban nagyértékű készletet tárolnak? Vagy feltételezem kellett volna és magasabb felelőségi összegre kellett volna szerződnöm? Esetleg ha a megállapított kár értéke nagyobb mint a biztosítási összeg, akkor egy esetleges bírósági eljárás során megitélhetik e a maradék kár megtérítését, annak ellenére, hogy nem voltam annak a ténynek a birtokában, hogy milyen értéket tárolnak alattam?
Köszönöm
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mindenképpen be kell jelenteni a felelősségi kárt a biztosítónál. A kárszemlén kiderül, hogy a tárolt anyagokra milyen tárolási előírások vannak, azok mennyire voltak betartva és ez alapján vizsgálja a biztosító, hogy a biztosítás milyen mértékben fedezi a keletkezett kárt.
A kérdés második része, hogy bírósági úton perelhető-e Ön a keletkezett kárért vagy egy részéért, már jogi kérdés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 401 - 420 / 2895Tisztelt Kérdező!
Az elévülési idő ebben az esetben azt jelenti, hogy a biztosítónak 5 éve van arra, hogy jogi úton követelje a kifizetett összeg visszatérítését.
Sok esetben a biztosítók rugalmasak, és lehetőséget nyújtanak arra, hogy részletekben fizethesse vissza az összeget.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kiskorú nem lehet a biztosítási szerződés alanya.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosításoknál az ingóságokba beletartoznak általában az elektronikai eszközök is. Érdemes elolvasni a biztosítási feltételeket, mert biztosítónként eltérhet az, hogy mire és milyen összegig térít a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az utazás kezdetéig lehet csak utasbiztosítást kötni, azután már nincs erre lehetőség.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító saját maga dönt a feltételeiről, erre nincsen semmilyen szabályozás.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt kárszemlét kérni. Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Erre nincsen konkrét határidő, amint a biztosító elküldi a kötvényt, az egyből bekerül az ügyfélkapuba.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.

A problémát továbbítottuk az illetékes kollégának, aki fel fogja venni Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel nem egyértelmű, hogy mi okozza a beázást, ezért a szomszéd biztosítójánál kell bejelenteni a kárt és a kárszakértő majd megállapítja a probléma forrását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, szerkezeti hibából adódó károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete. Az említett kár olyan esetben lenne biztosítási esemény, ha valamilyen külső ok miatt történt volna a baleset, például földrengés vagy vihar.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító már rendezte a kárt, így ez nem befolyásolja az autó eladását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az ilyen jellegű károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Javasoljuk, hogy olvassa el a kötött életbiztosításhoz tartozó biztosítási feltételeket. Abban szerepeltetni szokta a biztosító, hogy ad-e és hány napot a biztosítási szerződéstől való elállásra. Általában a biztosítási kötvény kézhezvételétől számolva 15 nap szokott lenni az elállásra.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha már megkezdődött az utazás és a szerződő már külföldön van, akkor nem lehet érvényes utasbiztosítást kötni. Amennyiben valaki külföldön él, akkor a lakhelye szerinti biztosítónál kell megkötnie az utasbiztosítást. Utólag nincs mód a biztosítási összeg visszautalására.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen esetben, ha nem ismeri el a károkozást, akkor a rendőrségnek szabálysértési eljárást kell indítania és vizsgálnia a felelősség kérdését.
A károsult a baleset után 30 napon belül a MABISZ-nál kérheti a kárrendezést, amennyiben a károkozónak nem volt érvényes biztosítása vagy a károkozó személye ismeretlen.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kármester >> szolgáltatásunkon keresztül szakértői segítséget kaphat az ügy lefolytatásához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A törvény szerint a biztosítónak a kár időpontjában fennálló forgalmi értéket kell alapul vennie, amelyet csökkentenie kell az úgynevezett maradványértékkel. (roncsértékkel). Az értékek meghatározása szakértő feladata, a roncsértéket a biztosító többnyire roncskereskedő partnereken keresztül határozza meg, és a legmagasabb ajánlatot szokta figyelembe venni.
Ha valamilyen oknál fogva még sincs megelégedve a kiszabott összeggel, akkor fellebbezhet a biztosítónál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nem szükséges külön jelölni a buszos közlekedést a biztosításban, ha a biztosítás már tartalmazza az utazási baleset biztosítást, ami általában fedezi a különböző közlekedési eszközökkel, például buszokkal kapcsolatos baleseteket is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ebben a kérdésben sajnos nem tudunk segíteni. Javasoljuk, hogy forduljon közvetlenül a biztosítóhoz, ők tudnak Önnek megfelelő tájékoztatást és segítséget nyújtani.