2022 szeptember 21.

Kategória: 

  • Lakásbiztosítás

Kérdés: 

Panellakás mennyezetén hosszú repedés jelent meg. A szomszédban lakásfelújítás zajlik, ahol falat is eltávolítottak. Közös képviselőnek jeleztük, aki elmondta, hogy a felújító új tulajdonos, rendelkezik statikai véleménnyel.
Nem tudom bizonyítani, hogy összefüggésben van-e a szomszédban történt munkálatokkal. A biztosítónak már a bejelentés elment, kijött a szakértő, aki szerint Felelősségelismerő nyilatkozatot kér a szomszédtől. Mi van, ha nem tölti ki, hiszen nem biztos, hogy ő okozta a repedést? És nem is igazán vonnánk felelősségre, hiszen lehet, hogy más oka van a repedésnek. Válaszát előre is köszönöm!

Válasz: 

Tisztelt Kérdező!

A felelősségi kárt csak akkor téríti meg a biztosító, ha a károkozó lenyilatkozza, hogy valóban ő okozta a kárt. Amennyiben a szomszédja nem ismeri el a felelősségét, akkor a biztosító nem fizeti ki a kárösszeget. Ebben az esetben, ha mégis a szomszédtól igényelné a kár rendezését, egy hivatalos szakértői vélemény birtokában, polgári peres úton van erre lehetősége.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata

A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

A biztosítási szakértő válaszol

Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.

Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.

Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.

Kérdezze biztosítás szakértőnket itt >>

mutatva 1741 - 1760 / 2346
Hónyomás
2019 január 27.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm. Nekem olyan kérdésem lenne, hogy most február végén lesz 2 éve, hogy meg van a családi házunk. Tavaly nem igazán volt nagy hó, viszont most rendes adag leesett, párom felment a padlásra, hogy egy cserepet visszaigazítson és akkor vette észre, hogy ahova össze fújta a tetőn a havat a szél, ott két gerenda is megtört. Ilyen esetben fizet-e biztosító? Ha igen, akkor körülbelül mekkora összeget? Készítsünk fotót, ahogy most kinéz és úgy menjünk be a biztosítóhoz? Groupama lakás biztosításunk.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A Grupama lakásbiztosítás tartalmazza a hónyomás fedezetét. Hónyomás a felgyülemlett hó statikus terhelése, valamint a lecsúszó hó és jég által a biztosított vagyontárgyban okozott károsodás.
Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a hónyomás által megrongált tetőn keresztül a biztosítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék okoz a biztosított vagyontárgyakban.
A kárt be kell jelenteni a biztosítónál, természetesen ha készít fotót, az mindenképp előnyös.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

totálkár
2019 január 27.
Kategória:
Gépjármű biztosítás, Kötelező biztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! Párom december elején baleset áldozata lett.Személyi sérülés nem történt,de az autónk totálkáros lett.Egy 20 éves, jól karban tartott - az elmúlt évben esett át egy nagy felújításon 400 ezer forint összegben.A károkozó elismerte a vétkességét, az adatlap is kitöltésre került. A kárszakértő rövid idő alatt jelentkezett,s felvette a jegyzőkönyvet.Valamint biztosított arról, hogy az Ő biztosítójukra még nem volt panasz. A meglepetés akkor ért,amikor jött a levél a biztosítótól, hogy mennyit fizetnek.Mire a levelet megkaptuk, a közölt összeg már a számlánkon is volt.Mi nem értünk egyet a biztosítóval, mert ebből a pénzből csak "roncs autót" lehet venni, az pedig már van. Mit tehetünk?Meddig jelezhetjük a biztosító felé, hogy nem értünk egyet a kiutalt összeggel/túl gyorsan utalt a biztosító, ami elgondolkodtató/. Nem az lenne a logikus, hogy a levél átvétele után adnak gondolkodási időt, hogy esetleg megfellebezhető lenne az általuk meghatározott összeg? Ad-e a jog lehetőséget, hogy a károkozót is felelősségre vonhatnánk? Válaszát köszönöm.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Megfelelő indoklás mellett jelezniük kell a biztosító felé, hogy az átutalt összeget nem tudják elfogadni. Indoklásként az említett felújításról érdemes egy tételes kalkulációt készíteni, ha vannak számlák, azokat mellékelni. Az autó értékét a megkímélt állapoton túl a műszaki vizsga időpontja is befolyásolhatja, ha az baleset előtt közeli időpontban volt értéknövelő, mint ahogy az átlagos futás teljesítmény alatti üzemeltetés is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kérem segítsen!SOS!
2019 január 26.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Kérném segítségét!Örököltem egy társasházi,de különálló házat.Az oldalfal és a mennyezet elvan válva egymástól.Javításnál derült ki.Az oldalfalak megvannak dőlve.Egy szakember,igaz nem statikus de mondta,hogy veszélyes az épület.Évek óta van biztosítás a házon.Volt egy beázás is ott,de csak anyagköltséget fizetett a biztosító,mivel én vakoltam be.Nem volt oénzem szakemberre.Kérdésem,hogy ha életveszélyes a ház,a biztosító állja a falak,tető javítását vagy újraépítését?Vagy más megoldás?Így nem tudom eladni se,és nem tudunk hova költözni.Köszönöm válaszát!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosításoknak a természetes elhasználódás, illetve az elmaradt karbantartások miatt keletkezett károk esetére nincs fedezete.
A lakásbiztosítás a hirtelen, balesetszerűen fellépő károkra nyújt fedezetet; viszont a felújítási, tatarozási munkálatokra egyetlen biztosítás sem nyújt védelmet.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

biztosító váltás
2019 január 25.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Jó estét kívánok.Azt szeretném megkérdezni,hogy 2018 végen biztosító váltási eljárást kezdeményeztem egy alkusz cégnél.A megadott határidőig nem sikerült felmondanom a régi szerződésemet mégis kaptam csekket az új biztosítótól amit én be is fizettem.Nemrég kaptam egy levelet a régi biztosítótól hogy hátralékom van és azt fizessem be vagy behajtatják rajtam.Azt szeretném kérdezni,hogy melyik szerződésem él és ha nem él az új szerződés vissza kaphatom e a befizetett pénzem?Köszönöm válaszukat.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A régi szerződése él, arra be kell fizetnie a díjat, a határidőn túl kötött biztosításra befizetett díját a biztosító visszautalja.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Tulajdonosváltás
2019 január 23.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tiszlelt CLB! Az iránt szeretnék érdeklődni, hogy a lakásbiztosítás átíiratható-e családon belül? Nagymamám által lakott ház tulajdonosa édesapám és testvérei voltak. Egymás között elrendezték a tulajdonjogot, majd ajándékozással kaptam meg az ingatlant. A biztosítás még nagymamám nevén van. Ha lesz felújítás/építkezés, akkor nem is érdemes megtartani a biztosítást? köszönettel!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A lakásbiztosításokat a tulajdonosváltozást követően újra kell kötni. Amennyiben a közeljövőben felújítást, építkezést tervez, akkor olyan lakásbiztosítást válasszon, amelyhez köthető építés-szerelés kiegészítő biztosítás is, amely védelmet nyújt az építkezés tartama alatt is.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Felfagyott járólap
2019 január 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 2010-ben egy családi ház 50 nm terasza szakemberrel burkolásra került. A tavalyi évben jelentős felfagyások kezdődtek, amik ebben az éveben tovább romlottak. Jelenleg az egész teraszt újra kell burkolni. A lakásbiztosítás alapján térít-e a biztosító?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A teraszburkolat felfagyása nem számít biztosítási eseménynek, a biztosítás fedezete erre nem terjed ki.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

tető vagy terasz ill. födém???
2019 január 21.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB! földszinti (társasház) lakásom plafonja beázott mert a felső szomszéd nyitott 20m2-es teraszán felgyülemlet hó, később víz, át- ill. leszivárgott a nappalimba. kárbejelentésemet a k&h biztosító (annak ellenére hogy, rendelkezem elemikár, vízkár, hónyomás??? stb. kiegészítőkkel) elutasította, miszerint nincs TETŐ biztosításom!? szerintem nincs is tetőm max. födém de szerződéskötéskor nem tájékoztatott vagy hívta fel a figyelmemet hogy, az I.emeleti terasz az nekem tető és bebiztosíthatom ilyen esetekre! problémám megoldásában vagy legalább megértésében kérem hozzáértő szaktudását, segítségét melyet előre is köszönök! Tisztelettel: Magyari István
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben az Ön nappalija felett nincs beépítés, akkor a nappali feletti födém tetőnek számít, melynek rendelkeznie kell víz és hőszigeteléssel. A K&H Biztosító lakásbiztosítása esetében a tetőbeázás-károk biztosítására külön kiegészítőbiztosítás megkötése szükséges.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kötelező biztosítás felmondása
2019 január 20.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Fiamnak az autót elajándékozom, ezért kötelezőbiztosításomat fel kel mondanom. Február 8.-án intéznénk az okmányirodában. A biztosítás CLB-én keresztül a K&H-nál van. Ügyintézésre elegendő-e az idő, milyen dokumentumokat kell küldenem és hova, malus- bonus besorolásomat, hogy kapom meg.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az ajándékozási szerződés szükséges biztosításának érdekmúlással történő megszüntetéséhez. Az új üzembentartónak az ajándékozás időpontjával új kötelező gépjármű felelősségbiztosítást kell kötnie az átírás előtt.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

bonusz átvitele másik járműre
2019 január 18.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Szeretném megtudni, hogy amikor két személygépkocsi tulajdonosa és egyben üzembentartójaként, az egyik autómat eladom /mindkettő B10 besorolású/, s vásárolok helyette másik autót, ebben az esetben az eladott autó b10 fokozata átvihető e?Ismét két személyautóm lesz!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Igen, ha azonos kategóriájú gépjárművet vásárol.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

bonusz malus jogszabály
2019 január 16.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Tisztelt CLB, kérem tájékoztatásul küldjék el nekem az a jogszabályt/rendeletet ami a B10 besorolásomat magyarázza. Tehát kaptam igazolást a besorolásomról a biztositomtól de azt szeretném igazoltatni, hogy több mint 10 éve balesetmentesen vezetek. köszönöm
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A következő linken keresztül férhet hozzá: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A0900062.TV

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kárrendezés kivitelezői felelősségbiztosítás vagy társasház lakásbiztosítása alapján
2019 január 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Az általunk vásárolt lakás feletti lakás felújítása során valamilyen hiba történt, aminek következtében lakásunk jelentősen beázott. A kisebbik szobában a mennyezetből nagyobb darabok estek le a beázás miatt, két oldalfal is csúnyán vizes lett, a parketta is felázott. A nagyobbik szobában az egyik oldalfal lett vizes. A kivitelezőnek van felelősségbiztosítása, de a biztosítójuk kárbecslője azt a felvilágosítást adta, hogy ez alapján nem a teljes szoba rendbehozatalát fizetik, csak a károsodott részét és avultságot is számolnak(? )-ezt nem is egészen értem milyen alapon. Míg, ha a társasház biztosítása alapján kérjük a kárrendezést akkor szerinte annak a biztosításnak az alapján a teljes festés ellenértékét megfizetné a társasház biztosítója .A társasházi közös képviselő természetesen azt az álláspontot képviseli, hogy fizessen kivitelező biztosítőja. Kérdésem egyrészt az, hogy valóban lehetséges -e ilyen eltérés a kárrendezésben, illetve van-e lehetőségünk károsultként eldönteni, hogy kitől kérjük a kár rendezését. Köszönöm válaszukat előre is!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Az Ön által leírt káresemény egyértelműen a felső lakás felújítási munkálatainak a következménye. Az így keletkezett kár a kivitelező hibája, tehát a kivitelező felelősségbiztosítására kell rendezni.
A felelősségbiztosító kárszakértője tévesen tájékoztatta Önt a társasház biztosítás szolgáltatásával kapcsolatban.

A társasház biztosítások feltételei alapján:
1./ A biztosítási fedezet nem terjed ki az építés, a felújítás alatt álló épületeknél, épületrészeknél keletkezett károkra.
2./ Ha az épület, melléképület avultsága a kár időpontjában meghaladta a 75%-ot, a térítés összege az avultság mértékével arányosan csökken.
Megtéríti a Biztosító az egész helyiség felületének helyreállítását, ha a helyiség
• mennyezete és egyik azonos kivitelezésű oldalfala,
• vagy egynemű festésű, mázolású vagy tapétázású két oldalfala károsodik.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Ki fizet ha két biztosításom van?
2019 január 15.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Melyik biztosítónak kell fizetnie, ha leégett a házunk, és kettö biztosításom van. Mit kell tennem , hogy fizessenek?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A tényleges kár összegénél nagyobb kártérítési összeget nem kaphat, a két biztosító arányosan fog fizetni, amennyiben mindkettőhöz bejelenti a káreseményt.

A PTK-ból idézve:

LXIII. Fejezet A kárbiztosítási szerződés
1. A kárbiztosítási szerződés általános szabályai

6:459. § [Többszörös biztosítás]

(1) Ha ugyanazt az érdeket több biztosító egymástól függetlenül biztosítja, a biztosított jogosult igényét ezek közül egyhez vagy többhöz benyújtani.
(2) A biztosító, amelyhez a kárigényt benyújtották, az általa kiállított fedezetet igazoló dokumentumban írt feltételek szerint és az abban megállapított biztosítási összeg erejéig köteles fizetést teljesíteni, fenntartva azt a jogát, hogy a többi biztosítóval szemben arányos megtérítési igényt érvényesíthet.
(3) A biztosítók a (2) bekezdésben írt megtérítési igény alapján a kifizetett kárt egymás között azokkal a feltételekkel és biztosítási összegekkel arányosan viselik, amelyeknek megfelelően az egyes biztosítók a biztosított irányában külön-külön felelnének.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Kárügyintézés rendőri intézkedés esetén
2019 január 12.
Kategória:
Kötelező biztosítás, Kárrendezés
Kérdés:
Tisztelt Szakértő! 2018.december 22.-én történt közúti balesetem, amelyben a gépjárművem teljesen működésképtelenné vált. Az eset során rendőri intézkedés történt, ugyanis szerencsére nem messze igazoltatás zajlott. A vétkes fél nem ismerte el a felelősségét, ezért a rendőr feljelentést tett. Sajnos európai baleseti bejelentőt nem töltöttük ki, ezért nincsenek meg a vétkes fél adatai. A rendőrség felé ügyfélkapun keresztül kérvényt nyújtottam be a káreset bejentéséhez szükséges dokumentumok miatt, de ez idáig még nem kaptam választ, csak egy automatikus befogadási nyugtát.Kérdésem az lenne, hogy mit kellene tennem? Ebben az esetben is érvényes a 30 napos bejelentési kötelezettség? Saját biztosítómnak kell jeleznem a káreseményt? (A forgalomból való kivonás megtörtént, melynek kapcsán a biztosítás már megszünt.) A kárrendezés megtörténik-e a jogerős határozat nélkül is? Válaszát előre is köszönöm! Üdv.Farkas Béla
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A rendőrségtől igazolást kell kérnie, melyben szerepelnek a balesetben résztvevők adatai, a baleset helyszíne és időpontja. Az igazolásban szereplő forgalmi rendszám alapján a MABISZ-tól bekérhető a másik fél biztosítójának neve, ahol a kárt bejelentheti. A kárbejelentéshez és a kárfelvételhez nem szükséges a rendőrségi határozat, annak a jogalap elbírálásakor van szerepe.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

1havi átfedéssel kötött kötelező
2019 január 11.
Kategória:
Kötelező biztosítás
Kérdés:
Üdvözlöm! Tévedésből évfordulós kötelezőmet egy hónap átfedéssel kötöttem online, érvényes ez attól?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Átfedés esetén az új biztosítása, amíg a régi érvényben van nem él. Csak a biztosítója tud a konkrét adatok ismeretében kérdésére megnyugtató választ adni.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Besorolás
2019 január 10.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Milyen kategóriába tartozom?
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, vagy írjon nekünk a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

kötelező gépjármű felelősségbiztosítás váltás miatt a régi lemondása
2019 január 09.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Az Önök közvetítésével váltok (váltottam) biztosítót, az Unikától az Allianz Hungária Zrt-hez, ahonnan meg is kaptam a kötvényt emailban a KED 167 frsz- Suzuki személygépkocsira.A kockázatviselés kezdete 2019.02.10. Szeretném kérni, illetve kérdezem, hogy az Unika felé lemondják a korábbi szerződésemet. Köszönettel.
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Amennyiben az előírt alkuszi megbízás és felmondás dokumentumot feltölti az ügyfélkapujába az újonnan kötött szerződéséhez vagy ott digitális aláírással ellátja, felmondásáról gondoskodunk.
A felmondás sikerességére abban az esetben vállalunk garanciát, amennyiben ez a dokumentum az évfordulót megelőző 35. napig társaságunkhoz beérkezik és a felmondásnak nincs törvényi akadálya.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

KGFB Bónusz
2019 január 08.
Kategória:
Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Kedves Szakértő! Érdekes kérdéssel fordulok Önhöz! A KGFB bónusz besorolásomat akarom megőrizni mert 1 hónap múlva hogy lejár a két év a legutolsó aktív kgfb szerződés óta. Tehát ha most a hónapba nem vásárolok autót és kötök biztosítást akkor bukott a bónuszom. Ezért hogy ne bukjon a bónuszom vásárolni szeretnék egy gépjárművet, de véglegesen ki van vonva a forgalomból. Ha megvásárolom és kötök rá egy biztosítást de még nem kerül forgalomba akkor megmarad a bónusz malus besorolásom hogyha a veterán járművet csak felújítás után akár 2-3 év múltán helyezem forgalomba? Válaszát előre is köszönöm!
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Általában a biztosítók a gépjármű kötelező felelősségbiztosítások megkötésétől számított tizedik napig várnak az átírásig, a forgalomba helyezésig, ha addig ezek nem történnek meg elutasítják a biztosítást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

Utasbiztosítás szklerozis multiplex
2019 január 08.
Kategória:
Utasbiztosítás
Kérdés:
Üdv, szeretnek érdeklődni, hogy diagnosztizált szklerozis multiplex betegségem van. Tudok - e utasbiztosítást kötni, ami esetlegesen az utazás alatti ebből a betegségből adodó kezelésre, kórházba kerülésre is térít? Elore is köszönöm válaszát. Végné Helgs
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

Mindenképp az elutazás előtt, időben érdeklődjön személyesen a biztosítónál; ugyanis van lehetősége utasbiztosítást kötni, de a nevezett betegséget nem egységesen kezelik a biztosítók:

Amennyiben a biztosított krónikus betegsége a biztosítás tartama alatt akuttá válik, vagy állapota rosszabbra fordul, a biztosító a sürgősségi ellátás költségét a biztosítás feltételében rögzített összeghatárig téríti, feltéve, hogy a biztosított kezelőorvosa az utazás megkezdése előtt írásban nyilatkozatot tett az utazás engedélyezésére vonatkozóan és az utazást megelőző 12 hónapban a krónikus betegség kórházi vagy ambuláns kezelést nem igényelt a kontroll vizsgálatokon kívül.

Ha a biztosított krónikus betegsége a biztosítási szerződés megkötését megelőző 12 hónapban kórházi vagy ambuláns kezelést (a kontrollvizsgálatoktól eltekintve) igényelt, a biztosító kockázatviselése nem terjed ki a biztosított krónikus betegsége kapcsán felmerülő biztosítási eseményekre.

Vannak azonban biztosítók, melyek már a biztosítás megkötése előtt egy előzetes egészségügyi elbírálást végeznek. Ebben az esetben egy kérelmet kell beadni a biztosítóhoz, és a kérelemhez csatolni kell az elmúlt időszak orvosi papírjait, valamint az utazás helyszínét és tartamát.
Ezen biztosítóknál csak pozitív elbírálás esetén köthető meg a biztosítás.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

haláleset
2019 január 05.
Kategória:
Életbiztosítás
Kérdés:
Édesapám 2018 januárjában E2 életbiztosítást kötött a Budapest Banknál. Május végén ment orvoshoz, hogy nem tud enni és fáj a torka. Ekkor kivizsgálták és megállapították, hogy áttétes rákos. Édesapám 2018 október 16-án meghalt. A biztosító megtagadta a 2000000Ft kifizetését. Indoklásában azt írta, hogy független orvosszakértő szerint a szerződéskötéskor tudnia kellett, hogy gyógyíthatatlan beteg. A szerződés szerint kizárás abban az esetben áll fenn, ha a kockázatviselés kezdetétől számított 90 napon belül kritikus betegség lép fel. Orvosi papírokkal tudom bizonyítani, hogy május előtt nem volt orvosnál és nem is tudott a betegségéről. Azt szeretném kérdezni, hogyan tudok fellebezni a döntés ellen? Köszönettel: Kovács Ágnes
Válasz:

Tisztelt Kérdező!

A biztosítás feltételében a 10. oldalon olvasható, hogy amennyiben a biztosító eljárása ellen kíván jogorvoslattal élni, ezt hol és milyen formában teheti meg.

Idézem a biztosítás feltételéből:

Jogorvoslati fórumok

a) A szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén békéltető testületi eljárást kezdeményezhet, vagy a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat.

Pénzügyi Békéltető Testület:

Székhelye:

Magyar Nemzeti Bank

1013 Budapest, Krisztina krt. 39.

Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank

1525 Budapest, Pf.: 172.

Telefon: (+36) 80-203-776

E-mail cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu

Bővebben a https://www.mnb.hu/bekeltetes honlapon kaphat tájékoztatást.

Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. a Testület előtt általános alávetési nyilatkozatot nem tett.

Bíróság:

az ügyre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság (www.birosag.hu)

b) A szolgáltató magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó, 2013. évi CXXXIX. MNB tv.

fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése (vagy annak vélelmezése) esetén, fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet.

Fogyasztóvédelmi eljárás:

Magyar Nemzeti Bank

Székhelye:

1013 Budapest, Krisztina krt. 39.

Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank

1534 Budapest BKKP Pf.: 777.

Telefon: (+36) 80-203-776

E-mail cím: ugyfelszolgalat@mnb.hu.

Bôvebben a www.mnb.hu/fogyasztovedelem honlapon kaphat tájékoztatást.

Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!

otthon biztositás baleset
2019 január 04.
Kategória:
Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy létràról való zuhanàs következtében combnyaktörést szenvedtem az édesanyàm àltal lakott csalàdi hàz udvaràn ez 2018.10.9. én történt.Az allianznàl van a ház AOP otthon biztositàsa megkötve. Édesanyám a ház haszonélvezöje a testvérem és én pedig örökösként osztott tulajdonos.A kàr bejelentése megtörtént, tegnap 34770ft ot kaptam ,kártéritési összeget. Azt szeretném kérdezni hogy milyen kàrtéritési összegre vagyok jogosult? Kérem emailben sziveskedjen informàlni. Köszönettel Géczy Vilmos

Oldalak