Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Választásom a további tárolásra és a forgalomból való végleges kivonás kérelmezésére esett. A végleges kivonásra 2018. 03.20. került sor. ( A napokban megtörtént kérésemre a helyi önkormányzattól megkaptam e tény igazoló dokumentumot.)
Ezek után, úgy gondoltam, nagy szükségem lehet még az autóra, ha orvosi ellátásra ( pl: szívinfarktus sürgősségi ellátására lenne még esélyem. ) Ezért szerettem volna kérelmezni az újbóli forgalomba helyezést. Eljártam az okmányirodánál, kaptam olyan papírt, amivel megköthettem a kötelező biztosítást a gépjármű vizsgához. A biztosítói ajánlatok közül az Allianz Hung. Zrt. bizonyult legkedvezőbbnek. Ezért ************ szerződésszámon megkötöttem.
A biztosító a szerződéssel egy időben küldött egy bizonylatot, **-*********** számmal: hogy 848.158 Ft fizessek.
Ez az összeg az autó vásárláskori új árának a Tizenkétszerese, és a napjainkban időszerű árának is a többszöröse még a legalacsonyabb tarifa számításával is.
Az autó forgalomban tartására csak az orvosi indok miatt van ok. Magas korom miatt közösségi utazásaim gyakorlatilag ingyenesek. Tehát ha fizetésre köteleznek, inkább lemondanék az autóról.
Számomra hihetetlen, hogy indokolt lenne egy minimális valós értékkel bíró jármű után ekkora fedezetlenségi díjat bekérni, mikor a ideiglenes és végleges kivonásokra mindig, folyamatosan sort kerítettem.
Kérdésem: melyik szervtől kérhetem vagy kaphatom meg a biztosítónál hiányzó adatokat? Hol és hogyan vonhatom vissza a már megkötött szerződésemet, ha inkább lemondok a gépkocsi használatáról? Kitől kérhetek/várhatok lojalitást, vagy díj mérséklést?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A biztosítónak kötelező a központi nyilvántartó rendszerben ellenőriznie, hogy az adott gépjármű mikor és milyen időtartamban volt forgalomból kivonva, illetve forgalomba helyezve. A biztosító fedezetlenségi díjat csak arra az időszakra kérhet, illetve kérnie kell, amikor a gépjármű forgalomba volt helyezve. Az ide vonatkozó jogszabály szerint a biztosító a fedezetlenségi díjak esetében a díjbeszedést végzi, a díj mérséklésére, törlésére nincs lehetősége. Hogy mely időszakban volt forgalomba helyezve, illetve nem volt kivonva a forgalomból gépjárműve, arra biztosítója tud konkrétan válaszolni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1521 - 1540 / 2761Tisztelt Kérdező!
Kérjük, káresetével kapcsolatban regisztráljon kárügyintézési szolgáltatásunkra ide kattintva >> és kollégáink felveszik Önnel a kapcsolatot.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem állapítható meg a felelősség, akkor a PTK alapján mindenki maga viseli a kárát. Ha a balesetben érintett felek részben elismerik a felelősségüket, a biztosító az osztott felelősség arányairól dönthet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A laminált padló az épület része, nem számít ingóságnak.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben két évig nem fog szerepelni a központi nyilvántartó rendszerben, mint üzembentartó, elvész a bonus-malus fokozata.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás a felújítási munkálatokra, szerkezeti hibákból vagy elhasználódásból eredő károkra, valamint a karbantartás elmaradásából eredő károkra nem nyújt fedezetet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A jogszabály konkrét gépjárműre vonatkozik, így nem vonhatják ki a forgalomból az üzembentartó korábbi gépjárművének biztosítási hátraléka miatt egy másik gépjárművét, ha annak rendezett a biztosítása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A kérdéses eset ügyintézése jelenleg is folyamatban van, szíves türelmét kérjük!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha panasszal kíván élni a biztosító szolgáltatásával kapcsolatosan, panaszával a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat.
E-mail: pbt@mnb.hu Honlap: http://www.penzugyibekeltetotestulet.hu/
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KKNYR ügyfélazonosító a törlésértesítőn, a titkosított dokumentumok jelszava pedig a biztosítók leveleiben pontosan leírva szerepel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kár esetén a biztosító vizsgálja, hogy mi a kár bekövetkeztének az oka. Ha elhasználódásból, illetve szerkezeti hibából történt a beázás, akkor arra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.
Javasoljuk, nézze meg lakásbiztosításának kötvényét és feltételét, amely pontosan meghatározza, hogy az Ön biztosításának a fedezete kiterjed-e viharkárokra, felhőszakadás, illetve beázás károkra. Nem minden biztosítás tartalmazza alapesetben ezeket a fedezeteket, van ahol ezek valamelyikét kiegészítőként kell megkötni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nemcsak a teljes önrész jár a károsultnak, hanem a káresettel kapcsolatos minden költség, amit az okozó biztosítója felé el tud számolni. Például sérülhetett a balesetet szenvedő ruházata, a gépjárműben szállított egyéb vagyontárgya, bérautóra is szüksége lehetett, vagy ha nem, akkor utazási hozzájárulás is járhat neki. A balesettel kapcsolatban keletkezhetett személyi sérülés, az ügyek intézése miatti keresetkiesés és a javított gépjármű értékcsökkenése is elszámolható a károkozó biztosítója felé.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, csőtörés esetén fedezetben van a biztosító.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Véleményünk szerint a kár helyreállítási költségének a megállapításához érdemes szakember segítségét igénybe venni.
A javítás mértékétől függően - a kárszemle során - lehetősége van eldönteni, hogy elfogadja a biztosítótól felkínált javítási összeget, vagy a számla alapján történő kárrendezést választja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítást az üzembentartónak kell megkötni és a díjat is neki kell fizetni. Amíg nem rendezik az adott gépjárműhöz tartozó viszonyokat, addig a forgalmiban jegyzett üzembentartónak kötelező a biztosítási díjakat intézni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Díjmódosító tényező a futott kilométerek száma.
Kötelező biztosítás kalkulálásakor a valós értéket kell megadni, azonban kárrendezés kapcsán tapasztalataink szerint helytelenül megadott futásteljesítmény miatt a biztosítók nem szoktak szankcionálni és kifizetik a teljes kártérítést.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződésével kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a lenti telefonszámon, írjon nekünk a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A "Hello" márkanév alatt elérhető szolgáltatásokat a Magyar Posta Biztosító Zrt. nyújtja.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kérjük, ellenőrizze e-mail fiókjában a beérkezett üzeneteket és a spam mappát is, vagy töltse le bármikor utasbiztosítási kötvényét CLB Ügyfélkapujából..
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon.
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az élet és balesetbiztosítások esetén a több biztosítás szolgáltatásai egy biztosítási esemény kapcsán összeadódnak.