Kategória:
- Kötelező biztosítás
Kérdés:
Augusztus közepén társasházunk mélygarázsában balesetet szenvedtem. A baleset úgy történt, hogy a másik autó hátrafelé haladva nekiütközött az én autóm bal oldalának és kárt okozott. Mivel a sofőr nem ismerte el hibáját, hívtuk a rendőrséget, a rendőrök kijöttek és látták a helyzetet, és azt mondták, hogy ez egyértelműen a másik autó hibája, mivel tolatott kifelé, és előtte meg kellett volna győződnie arról, hogy nincs mögötte senki, milelőtt elkezd visszafelé tolatni. De a rendőrök azt is mondták, hogy mivel parkolóházban (magántulajdonban) történt, nem tehetnek feljelentést és nem jelölhetik ki a hibás félt.
Ezek után a másik autó sofőrje durva volt, nem vállalta a hibáját, kiabált, jelenetet rendezett, és úgy döntött, nem fizeti ki a káromat, és csak úgy hazament. Sajnos nincs tanúm, sem kamerafelvétel. Mit tehetek, hogyan hajthatom be a károm?
KÉrdésem: Mit tehetek, hogyan hajthatom be a károm? Valóban parkolóházban nem köteles eljárni közlekedési szabálysértés esetén a rendőrség?
Úgy vélem egy társasház parkolóházában is érvényesek a Kresz szabályok. Vagy tévedek?
Előre is köszönettel:Sz. GÁbor
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
A mangánparkolóban is a KRESZ szabályai érvényesek, hacsak parkolóház tulajdonosa külön nem szabályozta azt. A rendőrségnek foglalkoznia kell az üggyel, azonban ha nem kerül megnevezésre felelős, akkor nem fog fizetni a biztosító.
Ilyen esetben csak a casco biztosítás tudná fedezni a kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2621 - 2640 / 2924Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!

A biztosítások a kockázatkezdetet követően bekövetkezett eseményekre fizetnek.
Így az Ön esetében a már meglévő balesetre (mely két hete történt) utólag már nem köthető biztosítás.
Egyébként a balesetbiztosítások egy csonttörés esetén akár 150.000.- Ft szolgáltatást is nyújtanak.
Alacsonyabb szolgáltatással már a lakásbiztosítások is tartalmaznak balesetbiztosítást, vagy kiegészítőként köthetők hozzá.
A munkanélküli biztosítás megkötésére a CORIS Magyarország Kft. - nél van lehetőség
http://www.coris.hu/biztositasok/4az_egyben_munkanelkuliseg_biztositas
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A túlfizetésként jelentkező díjat a Román Garancia Alaptól (FGA) lehet visszaigényelni. Az igényeket a román felügyelet tájékoztatása szerint az Astra felszámolásának jogerőre emelkedésétől, 2016. április 28-tól 90 napig, tehát 2016. július 27-ig kell a megfelelő nyomtatvány kitöltésével írásban megküldeni a Román Garancia Alap részére úgy, hogy az a fenti időpontig a címzetthez megérkezzen.
A Román Garancia Alap által a kérelmezőket megillető kártérítések/kártalanítások megállapítására irányuló eljárásról a román felügyelet által közzétett rövid összefoglalót magyar nyelven IDE KATTINTVA érheti el.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nagyon ritka az, amikor a biztosítók nem alkalmaznak kármegosztást balra kanyarodásból eredő balesetek elbírálásánál. A kérdés hasonló esetekben az, hogy kit mennyire terhel felelősség a baleset előidézésében. Nem mindegy, hogy a balra kanyarodó járművet hol érte az ütközés, az autó elején, közepén, hátulján. Kérheti és kérnie is kell a biztosító állásfoglalásának felülvizsgálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elektromos zárlatra, túlfeszültség okozta károkra nem terjed ki a lakásbiztosítás fedezete.
Az ingóság biztosítás elemi károkra, tűzkárra, villámcsapásra, annak indukciós hatására illetve betöréses lopás kockázatára terjed ki.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szerződések meghosszabbítási lehetősége biztosítónként eltérő.
Több biztosító is lehetővé teszi a külföldről történő hosszabbítást, ezek részletes ismertetése a vonatkozó utasbiztosítási feltételekben található.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Természetesen a pince is biztosítható, mint melléképület.
A benne lévő ingóságot külön kell biztosítani betörés esetén, egyébként az általános ingóság értékét kell megnövelni az ott tárolt értékkel.
A pincében értékőrző ingóság nem biztosítható (festmények, értéktárgyak, stb).
Minden esetben a pince zárhatóságának a biztosítási feltételben leírtaknak meg kell felelnie.
Kizárásra kerülnek a belvíz és talajvíz által az épület talajszint alatti részeiben (pincékben, talajszint alatti padozatú helyiségekben) okozta károk.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítója helyesen tájékoztatta az idézett törvény szerint "A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik", tehát B2 besorolásra leghamarabb az új gépjárműve évfordulóját követően kerülhet sor, ha addig nem okoz kárt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Problémáját kérem a CLB ügyfélkapujába jelezze, ott konkrét adatok alapján kivizsgáljuk biztosítás kötésének körülményeit.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben az ügyfélszolgálatunk áll szíves rendelkezésére a kapcsolat/üzenjen nekünk menüpontban, vagy az alábbi telefonszámon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Intézkedtünk a biztosító felé, kértük a párhuzamos üzemeltetői státusz beállítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrétan kárügyében tanácsot akkor tudunk adni, ha részletesen ismerjük a körülményeket. Kérem regisztráljon kárügyintézési oldalunkon és kollégám hamarosan felveszi a kapcsolatot Önnel!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A lakásbiztosítás felmondásának a biztosítóba érkezés határideje legkésőbb az évfordulót megelőző 30. nap.
Évforduló után a lakásbiztosítást sem lehet sajnos felmondani.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A mai életbiztosítási feltételek ezzel a kockázattal kapcsolatosan a korábbiakkal azonosan rendelkeznek.
A biztosítási szerződéskötés napjától számított két éven túl elkövetett öngyilkosság biztosítási eseménynek számít.