Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Egy koccanásos balesetben volt részem még korábban, ahol a helyszínen a tőlem jóval idősebb és rutinosabb sofőr azt mondta ne aggódjak, kitölt minden papírt úgy ahogy azt kell és megtérül a károm csak be kell írjam, hogy a balesetben a saját felelőségem én is elismerem. Sajnos naív voltam és hittem neki, teltek a hetek de nem jelentkezett a biztosítója, pedig én bejelentettem a saját biztosítómnál még az nap az esetet. Miután meguntam a várakozást fehívtam a biztosítóját és elmondtam mi történt. Ekkor közölték velem, hogy a másik fél nem jelentette be a kárt és nem írta be magát felelősnek ezért én vagyok papíron a károkozó ( egy helyben álló! Autóval ). De kiküld egy kárszakértőt mutassam meg neki a kép anyagokat és mondjam el részletesen mi történt. Amikor ez megtörtént személyesen mondta a kárszakértő, hogy jár nekem a kártérítés hiszen làtja mi hogyan történt és nem lehetek én a károkozó. Pár nap múlva megkaptam a jegyzőkönyvet amit bevittem egy szervízbe, elküldték az ár ajánlatot a biztosítónak és a biztosító vissza utasította azt arra hivatkozva, hogy a másik fél most sem ismeri el felelőségét. Felhívtam a kárszakértőt aki azt mondta, hogy Ő biztos benne, hogy ott nem én vagyok a hibás hiszen látott minden részletet de járjak utána. Kérdésem az lenne mit lehet tenni ebben az esetben? A másik fél nem hajlandó elismerni, hogy hibázott pedig egy helyben álló autóba jött bele (2 sávos körforgalom külső sávjából tévesztett sávot, én megálltam és amennyire tudtam a patka felé kormányoztam de neki koccant az autóm elejének).
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Érdemes lehet független gépjármű-kárszakértőt megbízni, vagy jogi képviselőt bevonni, aki segíthet Önnek a kárigény érvényesítésében akár polgári peres úton is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 1461 - 1480 / 2924Tisztelt Kérdező!
A casco díja visszamenőleg nem fog emelkedni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Párhuzamosan üzemeltetett gépjármű biztosítására szüneteltetésnél nem, csak érdekmúlás (értékesítés, végleges kivonás) esetén vihető át a megszerzett bónusz fokozat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Útlemondás biztosítás esetében nem minősül káreseménynek, ha a célország az elutazás előtt felkerül a Magyarország Külügyminisztériuma által az utazásra nem javasolt térségek kategóriába, vagy az utazó fél a koronavírustól, vagy az utazás szervező (iroda) visszamondja az utat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A keresetveszteség meghatározására nincs általános szabály. Egyedi elbírálást igényel, mivel minden esetben más és más vállalkozásról (tevékenységről) van szó. Általános esetben a nyereség alapján kerül meghatározásra a napi keresetveszteség.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Biztosítási díjának változásáról csak a biztosítója tud felvilágosítást adni, ha tisztázták az okokat és elfogadhatatlannak tartja a díj mértékét, kezdeményezheti biztosításának közös megegyezéssel való törlését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben a fellebbezés után sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt káreljárást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes)
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az üzembentartónak kell a forgalomba helyezés előtt, az újra forgalomba helyezés időpontjával biztosítást kötnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A pontos körülményeket nem ismerjük, de amennyiben nem ért egyet a kárrendezéssel, lehetősége van a biztosítónál megfellebbezni a döntést és ismételt káreljárást kérni.
Amennyiben így sem rendeződik a probléma, panaszával fordulhat a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Először is kössön sürgősen biztosítójánál új biztosítást, hogy a KGFB törvényben foglalt kötelezettségének eleget tegyen. Biztosítás nélkül egy esetleges károkozás kapcsán minden költséget fizetnie kell a károsultnak, nem szabad ekkora a kockázatot vállalnia. Amint rendezte biztosítását és tudomása lesz arról, hogy mekkora anyagi kár érte, kérheti számon a mulasztásért felelősöket.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, megkötheti Ön helyett bárki, akár az utazás napján is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Korábbi biztosításának érdekmúlással történt törlését követő nappal biztosítójának az új szerződésén érvényesítenie kell elért bónusz fokozatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ilyen jellegű szolgáltatást nem nyújtanak a biztosítók.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KGFB törvény alábbiakban idézett paragrafusa szerint biztosítást a gépjármű üzembentartójának kötelező kötnie, élettársa csak ebben a minőségben köthetett az Ön tulajdonában lévő gépjárműre biztosítást. Ebben az esetben minden kötelezettség a forgalmiba bejegyzett üzembentartóé, a biztosítás érvényben tartásáért ő felel. Mint tulajdonos megfelelő dokumentumokkal igazolva a MABISZ ügyfélszolgálatától kérhet információt a biztosítás meglétéről.
4. § (1) * Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartója köteles - a külön jogszabály alapján mentesített gépjárművek kivételével - az e törvény szerinti biztosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az adott szerződés visszavásárlási értékét általában az évfordulós levél (index levél) tartalmazza. Az Életút Sherpa egy befektetési egységekhez kapcsolt életbiztosítás és ebben az esetben a visszavásárlási érték nagyban függ az eltelt években elért befektetési eredménytől. Egyébként a pontos visszavásárlási értékről csak az adott biztosító tud tájékoztatást adni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KÖBE Otthon Biztosításhoz nem köthető életbiztosítási kiegészítő, így halál esetén nem nyújt szolgáltatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnálattal olvastuk a leírtakat. A biztosítónál lehetősége van fellebbezni és ismételt döntést kérni. Amennyiben nem rendeződik így sem az ügy, akkor a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes) tud fordulni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az elhasználódásból, kivitelezési hibából és szerkezeti hibából eredő károkra, továbbá a felújítási munkálatokból eredő károkra nem terjed ki a lakásbiztosítások fedezete.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Elvileg a szemlejegyzőkönyvet a károsultnak a kárfelvételt követően azonnal meg kell kapnia. Ha a biztosító gazdasági számítást tart szükségesnek, akkor javítási kalkulációt vár a károsulttól, vagy az általa megbízott, meghatalmazott javítótól. Közlési, fizetési kötelezettsége a biztosítónak a kárral kapcsolatos utolsó irat beérkeztét követő 15 napon belül van, konkrét válaszok miatt célszerű az eljáró kárszakértőt megkeresnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A KGFB Törvény értelmében a biztosító az újra forgalomba helyezés időpontjától jogosan küldte ki a fedezetlenségi díjra vonatkozó határozatát.
4. § (2)A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gépjármű hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának időpontjától - a szünetelés kivételével - a gépjármű forgalomból történő kivonásáig, illetve a külön jogszabályban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötelezett gépjármű esetében a forgalomban történő részvétel kezdetétől a részvétel végleges megszüntetéséig terheli.
Az új tulajdonost nem érinti hátrány, ha az alábbi bekezdésben foglaltaknak eleget tesz.
4. § (4) Ha a szerződéskötésre a tulajdonjog átszállása miatt kerül sor, az e törvény szerinti új üzemben tartó köteles a tulajdonjog átszállását követően a biztosítási szerződést haladéktalanul megkötni.