Kategória:
- Gépjármű biztosítás
Kérdés:
Egy hármas karambol középső résztvevője voltam. Elém szabálytalanul, index nélkül féktávon belül bevágott egy szgk. majd számomra teljesen érthetetlen okokból vészfékezett, én pedig sajnos már nem tudtam elkerülni az ütközést, ezt követően pedig hátulról belém csapódott egy másik szgk. Sajnos a mögöttem jövő autós nem látta ezt az ominózus manővert így az első ütközésnél a felelősségeket sajnos a hatóságok fogják tisztázni, az elém bevágó autós pedig azt állítja hogy szabályosan előttem közlekedett, előtte a kocsisor pedig megállt. Kvázi tanúk, és kamera nélkül az én szavam az övé ellen... Az első ütközéstől a kocsim eleje már jelentősen rongálódott, de javítható lett volna, viszont a hátsó ütközéstől újra rányomódtam az előttem levő személyautóra, amitől az eleje még jobban sérült és az autóm teljes karosszériája oly' mértékben eldeformálódott, hogy azt javítani már teljesen értelmetlen lenne (az autó piaci értéke max 400e Ft). A kérdésem az, hogy ha nem sikerül tisztáznom a vétlenségemet, és engem hoznak ki felelősnek, létezik olyan, hogy a hátulról belém jövő autós biztosítója az én totál káromat nem téríti meg, hanem az "én autómmal" okozott kárt fizeti ki az előttem állónak? És ezáltal akkor a bolus malusom sem emelkedik a saját biztosítómnál? Ha kettős felelősségre jön ki a dolog az első autóssal, akkor pedig milyen kártérítésre számíthatok?
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Mint írta, a felelősséget a hatóság és a biztosítók fogják megállapítani. Leírása szerint előbb Ön ütközött az Ön előtt haladóval, majd azt követően érték utol hátulról. Azt, hogy a második ütközés mennyire rongálta meg még gépjárműve elejét, a biztosító szakértőjének kell megállapítania. Jogalap tekintetében kihozhatják mindhármukat felelősnek, akkor értelemszerűen osztott kárról beszélünk, hogy milyen arányban, az megint a hatóság és a biztosítók döntésén múlik.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 81 - 100 / 2925Tisztelt Kérdező!
Ezzel a kérdéssel érdemes a biztosítója ügyfélszolgálatához fordulni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, a saját lakásbiztosítója jó eséllyel megtéríti a kárt, még akkor is, ha a szomszédnak nincs biztosítása. A biztosító akkor térít, ha az Ön lakásbiztosítása tartalmaz vízkár fedezetet (általában „vezetékes víz-, beázás-, csőtöréskár” néven szerepel).
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha a garázs szerepel a lakásbiztosítási szerződésben melléképületként, akkor alapvetően biztosítási fedezet alatt áll, tehát kár esetén (pl. tűz, vihar, jégverés, betöréses lopás) a biztosító elvileg térítést nyújthat.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Ha az autót bontóba adja és kivonják a forgalomból , akkor a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (KGFB) is megszűnik érdekmúlás miatt. Ilyenkor a biztosító a szerződést a megszűnés napjával lezárja, és ha a díj előre be volt fizetve, a fennmaradó időszakra eső díjat arányosan visszatéríti.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az Ön által leírtakban nem egyértelmű, hogy Ön a Groupama szerződésében milyen félként szerepel. A biztosítóval szemben a Pénzügyi Békéltető Testülethez (e-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu - honlap: www.mnb.hu/bekeltetes) tud fordulni, ők segítenek eldönteni, hogy a biztosító eljárása jogszerű volt-e.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, ide kattintva >>
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, nincs akadálya.

CSÉB biztosítással kapcsolatos kérdésekkel és ügyintézéssel kérjük, forduljon az Alfa Biztosító ügyfélszolgálatához.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A felvázolt eset nem biztosítási esemény. A társasház és a lakók megállapodása határozza meg, hogy ki és mit fizet.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A szállítható személyek száma (pl. 6 vagy 7 fő) nem befolyásolja közvetlenül a kötelező biztosítás díját, viszont az üzemben tartó és a járműadatok pontos egyezése fontos a biztosítás érvényességéhez és a kárrendezéshez. Vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül, <a href="https://www.clb.hu/uzenjen_nekunk">ide kattintva >></a>.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Általában a kisebb káreseményeket érdemes egy összegben kifizetni a biztosító felé. Amennyiben Önnek kisebb anyagi terhet jelent a megemelkedett biztosítási díj, akkor nem érdemes visszafizetni a biztosítónak
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A casco szerződésben szerepelhet, hogy totálkár esetén a jármű forgalmi értékéig térít, nem pedig a javítási határig. Ettől eltérhet a biztosító méltányossági alapon, de ezt külön kérvényezni kell írásban.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Mivel a haláleset után még nem történt bejegyzett tulajdonosváltás, a biztosítás nem szűnik meg automatikusan, ezt a biztosító helyesen mondta. A biztosítást a hagyatéki eljárásig érvényben kell tartani, majd az új üzembentartónak új szerződést kell kötnie. Amennyiben van érvényes kötelező biztosítás és műszaki az autón, úgy lehet használni.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítók a CASCO díjat a jármű aktuális biztosítási értéke alapján számítják, amely az autó életkorával fokozatosan csökken. Azonban a díj nem kizárólag az autó értékétől függ, hanem több más tényezőtől is. A díjat befolyásolja a bónusz fokozat, az önrész mértéke, a fedezetek köre, a kártörténet és a biztosító díjpolitikája is.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Nincs akadálya a biztosítóváltásnak lízingelt jármű esetén sem, ugyanúgy a rendes felmondási feltételek vonatkoznak rá. A casco szerződésnél arra kell figyelni, hogy a lízingcég is meg legyen jelölve mint társbiztosított és tudjanak a biztosítóváltásról.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben nem Ön a biztosított fél a Groupama szerződésben, akkor nem áll módjában kártérítést kérni és a peres eljárás kezdeményezésének sincs alapja. Ha a szerződést Ön kötötte és Ön is biztosított fél, akkor a biztosítónál kell bejelentenie a káreseményt.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Az eredetiségvizsgálat általában megállapodás kérdése hogy ki fizeti, ha Ön fizette, akkor kérhet fellebbezést a biztosítónál, hogy térítse meg a eredetiségvizsgálat díját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító csak a költségviselést vállalja, a késedelemért a szerviz felelős. A szervíznek van egy vállalási határideje, amit előre fel kellett tüntetniük pl az árajánlaton, ha ezt a határidőt nem tartották, Ön panaszt tehet a szerviznél a késedelem miatt, kérheti a teljesítés új határidejét, illetve kártérítést követelhet (pl. ha emiatt csereautót kellett bérelnie vagy közlekedési költsége keletkezett)

A jelenlegi bónusz fokozatot az autó eladása után 2 évig van lehetőség az új autóra átvinni. Ezután automatikusan A0-ba fog kerülni. Új jármű vásárlásakor nem „tiszta lappal” indul, hanem az utolsó kártörténeti adat alapján.